Fantasy Football a bowl.hu-n

45 feliratkozó

több mint 11 éve
janos Pittsburgh Steelers 106 — Steelers fan
Urak!

Nem találtam jobb helyet, ezért ide írom az idei szezonnal kapcsolatos véleményemet, és a javaslatomat a következő szezonra.

Szerintem a rájátszás nem igazságos. Azt javaslom, töröljük el.

Én a 2A-ban játszom, és idén és tavaly is 2. lettem az alapszakaszban. A rájátszásban pedig elbuktam a feljutást. (Mj.: Ha feljutottam volna, akkor sem tartanám korrektnek a rájátszásos rendszert.)

Miért?

1. 13 forduló után kialakul az alapszakasz sorrend. Innen a győztes kedvezményezett helyzetben van, és feljut. Tkp. számára tét nélküli a rájátszás, akár le is adhatja a meccseit és a végeredményt torzíthatja...

2. Nem igazságos az, hogy aki 6-7. lett az alapszakaszban, annak lehetősége van egy ki-ki meccsen kiütni az előtte levőket és feljutni. Ha 6.-nak végzett, akkor 6. és kész. Következő szezonban majd jobban játszik. Miért kell a 2.-nak 3 egymás utáni meccsen sorozatban nyernie, hogy megkapja a 2. helyet, mit már kiharcolt.
Pl.: Mit szólna Alex Ferguson, ha miután a MU megnyerte az angol bajnokságot, közölnék vele, hogy csak akkor veheti át a kupát, ha megverik zsinórban a 8. Villát, a 4. Spurst és a 2. Chelsea-t....

3. Ha azért van rájátszás, hogy a hátrébb állók se kedvetlenedjenek el, hogy nincs esélyük feljutni, és nehogy eldobják a csapatukat, akkor erre van egy másik megoldásom. Aki rosszul áll, és jól láthatóan lesz*rja a csapatát azt azzal szankcionáljuk, hogy a következő szezonban kiesik. Miért kell ezért a jól teljesítőket büntetni?

4. A hátrébb álló csapatok egyébként is óriási támogatást kapnak a waiver-től. Legyen elegendő ez, hogy javítsunk a helyzetükön.

5. A 14-16. fordulókban ki-ki meccseket játszani sokkal inkább szerencse, mint az alapszakaszban. Ekkor már sok csapat pihenteti néhány sztárját vagy a játékosai már motiválatlanok arra, hogy teljesítsenek.
És azt hiszem senkit sem lepek meg azzal a kijelentéssel, hogy a csapatok a háttérben is egyezkednek, hogy ki hogyan adja le a meccseit...
Ezért a fantasy eredmények teljességgel kiszámíthatatlanok, mi pedig épp éles meccseket vívunk...

A fentiek alapján azt gondolom, hogy a rájátszás eltörlése igazságosabbá és valószerűbbé tenné ezt a játékot.

Köszönöm, hogy elolvastátok, és várom a véleményeteket!

2019: 9# Pécs Panthers (7-6) - BOWL.HU Fantasy League, Division 1. - 13th.
2018: 8# Pécs Panthers (8-5) - BOWL.HU Fantasy League, Division 1. - 8th.
2017: 2# Pécs Panthers (10-3) - BOWL.HU Fantasy League, Division 1. - 2nd.
2016: 15# Pécs Panthers (5-8) - BOWL.HU Fantasy League, Division 1. - 12th.
2015: 6# Pécs Panthers (8-5) - BOWL.HU Fantasy League, Division 1. - 7th.
2014: 5# Pécs Panthers (8-5) - BOWL.HU Fantasy League, Division 1. - 3rd.
2013: 9# Pécs Panthers (7-6) - BOWL.HU Fantasy League, Division 1. - 14th.
2012: 2# Pécs Panthers (10-3) - BOWL.HU Fantasy League, Division 2./A - 2nd.
2011: 2# Pécs Panthers (11-2) - BOWL.HU Fantasy League, Division 2./A - 6th.
2010: 4# Pécs Panthers (8-5) - BOWL.HU Fantasy League, Division 3./C - 3rd.
több mint 11 éve
szampi#33 Indianapolis Colts Oregon Ducks 1 357
Na Jordy Nelson helyére morenot vagy david wilsont tegyem a flexbe?gabtsi
remélem beraktad Moreno-t 😊

több mint 11 éve
OcsaPats 4 — Dandár tábornok



kit raknátok flexbe? Turnert vagy Greene-t. NFL.com Start'em-be van Greene de Powell miatt nem tartom jó ötletnek. Turner Sit of the week, de otthon játszik, ráadásul a giants múlthéten sok yardot engedett otthon a futóknak a saints ellen.OcsaPats
CJ2K...? lolMedvepapa
CJ2K Locker irányítása alatt alig hoz pontot, Hasselbeck több lehetőséget adott neki, indy ellen is hozott 5 pontot... A Jets védelme szerintem megfogja úgyis.
több mint 11 éve
OcsaPats 4 — Dandár tábornok
Na Jordy Nelson helyére morenot vagy david wilsont tegyem a flexbe?gabtsi
én Wilsont raknám be, saints engedi a legtöbb pontot a futóknak, nincs Bradshaw se Brown!OcsaPats
kár, hogy a Falcons ellen játszanak az Óriások...😀 nálam Moreno lenne a döntés. 😊Medvepapa
jogos, bocsánat! 😀 akkor is Wilson! 😊
több mint 11 éve
Medvepapa Seattle Seahawks Washington Huskies 3 422 — Anthony Richardson fan
Na Jordy Nelson helyére morenot vagy david wilsont tegyem a flexbe?gabtsi
én Wilsont raknám be, saints engedi a legtöbb pontot a futóknak, nincs Bradshaw se Brown!OcsaPats
kár, hogy a Falcons ellen játszanak az Óriások...😀 nálam Moreno lenne a döntés. 😊

Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 11 éve
Medvepapa Seattle Seahawks Washington Huskies 3 422 — Anthony Richardson fan



kit raknátok flexbe? Turnert vagy Greene-t. NFL.com Start'em-be van Greene de Powell miatt nem tartom jó ötletnek. Turner Sit of the week, de otthon játszik, ráadásul a giants múlthéten sok yardot engedett otthon a futóknak a saints ellen.OcsaPats
CJ2K...? lol

Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 11 éve
OcsaPats 4 — Dandár tábornok
Danario Alexander vagy Mike Wallace?szampi#33
wallace! sokkal több múlik a meccsen,lesz hajtás és nincs futó (legalábbis normális) pittsburgh-be.
több mint 11 éve
OcsaPats 4 — Dandár tábornok



kit raknátok flexbe? Turnert vagy Greene-t. NFL.com Start'em-be van Greene de Powell miatt nem tartom jó ötletnek. Turner Sit of the week, de otthon játszik, ráadásul a giants múlthéten sok yardot engedett otthon a futóknak a saints ellen.
több mint 11 éve
szampi#33 Indianapolis Colts Oregon Ducks 1 357
Na Jordy Nelson helyére morenot vagy david wilsont tegyem a flexbe?gabtsi
Kérdezz könnyebbet... Én Moreno-t raknám. Bal ellen múlthéten Alfred Morris 129 yard 1 TD ez talán mérvadó lehet és TD-t mindenképp várok Moreno-tól.

több mint 11 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
Na Jordy Nelson helyére morenot vagy david wilsont tegyem a flexbe?

ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 15 815 — Apu ökölbeszorított keze
Nagy Benő miatt. Panthers mostanában elég jó sokat van fent az O ... de mindez csak okoskodás

több mint 11 éve
szampi#33 Indianapolis Colts Oregon Ducks 1 357
wallszJanek
csak érdekelne miért? Danario-nak elég könnyű ellenfél lesz a Panthers D#. Bár az is igaz, hogy Wallace addig szar volt amíg sérült volt BigBen és most hozott több mint 20 pontot.Nehéz döntés

több mint 11 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 15 815 — Apu ökölbeszorított keze
wallsz

több mint 11 éve
szampi#33 Indianapolis Colts Oregon Ducks 1 357
Danario Alexander vagy Mike Wallace?

több mint 11 éve
pacheko11 New England Patriots 57
Köszi

több mint 11 éve
Maniac84 New England Patriots 592
Andy Dalton (PHI) vagy Ben Roethlisberger (DAL) kezdjen? Ray Rice /limited participation/ (DEN) vagy Jonathan Dwyer (DAL) legyen kezdő?pacheko11
A Dallas secondary elég jó, míg a Phily-ében csak nevek vannak, de teljesítmény nem társul hozzájuk, emiatt Dalton picit jobb opciónak tűnik.
Ray Rice meg stud, ha játszik akkor minden héten a kezdőben a helye bárki is az ellenfél.

több mint 11 éve
pacheko11 New England Patriots 57
Andy Dalton (PHI) vagy Ben Roethlisberger (DAL) kezdjen? Ray Rice /limited participation/ (DEN) vagy Jonathan Dwyer (DAL) legyen kezdő?

több mint 11 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 15 815 — Apu ökölbeszorított keze
ki az a brees?

több mint 11 éve
szampi#33 Indianapolis Colts Oregon Ducks 1 357
ez a Foles dolog mérvadó lehet, de tény hogy elég szar formában van.Remélem összekapja magát minden esetre akkor marad Brees. Köszi srácok.

több mint 11 éve
Newman Philadelphia Eagles Clemson Tigers 8 228 — Ready to Rumble
Brees(TB) vagy BigBen (DAL)? vélemény?szampi#33
Foles 380 yardot és 2 TD-t dobott a Tampanak, szerinted? 😀

több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Brees(TB) vagy BigBen (DAL)? vélemény?szampi#33
Nehéz ügy, én kitartanék Brees mellett, nehéz elképzelni, hogy egymásután 3-szor pocsék meccse legyen.Maniac84
plusz a Cowboys secondaryben ugyan sok a sérült a front-sevenben még több, érdemesebb futni ellenük, míg a TB-nél fordítva, őket passzal lehet megverni.
több mint 11 éve
Maniac84 New England Patriots 592
Brees(TB) vagy BigBen (DAL)? vélemény?szampi#33
Nehéz ügy, én kitartanék Brees mellett, nehéz elképzelni, hogy egymásután 3-szor pocsék meccse legyen.

több mint 11 éve
szampi#33 Indianapolis Colts Oregon Ducks 1 357
Brees(TB) vagy BigBen (DAL)? vélemény?

több mint 11 éve
Maniac84 New England Patriots 592
Knowshon Moreno, Sproles, Alfred Morris hármasból melyik kettőt ajánlanátok inkább?Dexxter Tailor
Ha PPR liga akkor Moreno és Sproles, ha standard akkor inkább Morris és Moreno.

több mint 11 éve
Löfli Detroit Lions Tulane Green Wave 19 821 — ellenIktriad / #1 BVSC ultra
Knowshon Moreno, Sproles, Alfred Morris hármasból melyik kettőt ajánlanátok inkább?


https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
Don't blink!