Trash Talk (sport tv)
14 feliratkozó
több mint 4 éve
Remélem most Ricsit behívjátok beszélni arról, milyen neki ezt így megélni. S mit gondol úgy is, mint egyik fő (gondolom, most már csak ex) Reid hater 😊
több mint 4 éve
YoungZeeZee
8 603
Kaki catch 🤣
több mint 4 éve
YoungZeeZee
8 603
A mostani trash talk kicsit "nehezkes" volt, mivel nem akartak elloni az osszes puskaport a vasarnapi musor elott. Illetve a ytube-on megjelent materiat is leadtak kvazi nekem "ujra"Se baj.
Orulok, hogy lesz NBA-s musor!
több mint 5 éve
Vagy sima véletlen.Eskü már csak nevetek rajta.Nagyon ritkán nézem a műsort amióta nincs benne NBA meg NHL, mondhatni soha.Isten bizony már csütörtökön gondoltam rád, hogy tuti kiakadsz rajta😊
Most véletlenül bekapcsoltam és pont három meglepetés veretlen csapatról volt szó (49ers, Bills és Lions). Na mondom ebbe belelesek.
Az első kettőt kitárgyalták, majd Bazska (aki elképesztően idegenül mozog egy NFL műsorban szerintem amennyire le tudtam szűrni 10 perc alatt) viccesen átváltott egy másik témára mivel a Lionsnak úgyis van egy döntetlenje.
Nem lehet mondani, hogy szeret minket a Sport TV. 😀
Bazzani
NB2
Olyan ez mint a játékvezetés.
Meg lehet magyarázni.
Bazzani
Meg hát ugye úgyis ott az a döntetlen...
több mint 5 éve
Eskü már csak nevetek rajta.Nagyon ritkán nézem a műsort amióta nincs benne NBA meg NHL, mondhatni soha.Isten bizony már csütörtökön gondoltam rád, hogy tuti kiakadsz rajta😊
Most véletlenül bekapcsoltam és pont három meglepetés veretlen csapatról volt szó (49ers, Bills és Lions). Na mondom ebbe belelesek.
Az első kettőt kitárgyalták, majd Bazska (aki elképesztően idegenül mozog egy NFL műsorban szerintem amennyire le tudtam szűrni 10 perc alatt) viccesen átváltott egy másik témára mivel a Lionsnak úgyis van egy döntetlenje.
Nem lehet mondani, hogy szeret minket a Sport TV. 😀
Bazzani
NB2
Olyan ez mint a játékvezetés.
Meg lehet magyarázni.
több mint 5 éve
Nagyon ritkán nézem a műsort amióta nincs benne NBA meg NHL, mondhatni soha.Isten bizony már csütörtökön gondoltam rád, hogy tuti kiakadsz rajta😊
Most véletlenül bekapcsoltam és pont három meglepetés veretlen csapatról volt szó (49ers, Bills és Lions). Na mondom ebbe belelesek.
Az első kettőt kitárgyalták, majd Bazska (aki elképesztően idegenül mozog egy NFL műsorban szerintem amennyire le tudtam szűrni 10 perc alatt) viccesen átváltott egy másik témára mivel a Lionsnak úgyis van egy döntetlenje.
Nem lehet mondani, hogy szeret minket a Sport TV. 😀
Bazzani
több mint 5 éve
Nagyon ritkán nézem a műsort amióta nincs benne NBA meg NHL, mondhatni soha.Elpocsékoltál pár percet az életedből!
Most véletlenül bekapcsoltam és pont három meglepetés veretlen csapatról volt szó (49ers, Bills és Lions). Na mondom ebbe belelesek.
Az első kettőt kitárgyalták, majd Bazska (aki elképesztően idegenül mozog egy NFL műsorban szerintem amennyire le tudtam szűrni 10 perc alatt) viccesen átváltott egy másik témára mivel a Lionsnak úgyis van egy döntetlenje.
Nem lehet mondani, hogy szeret minket a Sport TV. 😀
Bazzani
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 5 éve
Nagyon ritkán nézem a műsort amióta nincs benne NBA meg NHL, mondhatni soha.Most véletlenül bekapcsoltam és pont három meglepetés veretlen csapatról volt szó (49ers, Bills és Lions). Na mondom ebbe belelesek.
Az első kettőt kitárgyalták, majd Bazska (aki elképesztően idegenül mozog egy NFL műsorban szerintem amennyire le tudtam szűrni 10 perc alatt) viccesen átváltott egy másik témára mivel a Lionsnak úgyis van egy döntetlenje.
Nem lehet mondani, hogy szeret minket a Sport TV. 😀
több mint 5 éve
Jótol kérdezted... 🤣😂Nekem is a DSFa, de akkoriban nem néztem.Én a 90-es évekből a DSF-re emlékszem, ott volt amerikai focinémet kommentárral.Varom az agusztust....26 éve nézel már NFL ?? 😲😲😲😲
Iden a gurulos nalam a hatterbe szorult.Nem a tt miatt hanem mint maga a sport mentes mindenfele alibitol..sok ilyrn van meg mint pl kezilabda, kosarlabda de azok kevesbe kotnek le.
varom a 26. szezonomat😀
ZoliMP
Azta az nagyon komoly szàm 😉
Ès kezdetek kezdetén hogy tudtad innen Mo.követni az eseményeket ?
Apropó van itt a fórumon olyan aki régebbóta követi mint 26 èv ??
Rózsa Sándor (betyár)
Sobri Jóska
Macphistot kérdeztem, hogy mi ez a nagy őrület, mi a jó benne. Elmondta pár percben a lényegét, el kezdtem úgy nézni, figyelve arra miket mondott és beszippantott a cucc.
Ez volt 2004 kb.
Persze az9ta se értek hozzá, de szeretem 😀
kishaszi
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 5 éve
Nekem is a DSFa, de akkoriban nem néztem.Én a 90-es évekből a DSF-re emlékszem, ott volt amerikai focinémet kommentárral.Varom az agusztust....26 éve nézel már NFL ?? 😲😲😲😲
Iden a gurulos nalam a hatterbe szorult.Nem a tt miatt hanem mint maga a sport mentes mindenfele alibitol..sok ilyrn van meg mint pl kezilabda, kosarlabda de azok kevesbe kotnek le.
varom a 26. szezonomat😀
ZoliMP
Azta az nagyon komoly szàm 😉
Ès kezdetek kezdetén hogy tudtad innen Mo.követni az eseményeket ?
Apropó van itt a fórumon olyan aki régebbóta követi mint 26 èv ??
Rózsa Sándor (betyár)
Sobri Jóska
Macphistot kérdeztem, hogy mi ez a nagy őrület, mi a jó benne. Elmondta pár percben a lényegét, el kezdtem úgy nézni, figyelve arra miket mondott és beszippantott a cucc.
Ez volt 2004 kb.
Persze az9ta se értek hozzá, de szeretem 😀
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 5 éve
most az egyszer 😀Nagypapám 1944ben találkozott ezzel a remek sporttal, hadifogolytáborbanKomolyan vetted a topik nevét 😀
JSanyo
empty taxi
több mint 5 éve
Nagypapám 1944ben találkozott ezzel a remek sporttal, hadifogolytáborbanKomolyan vetted a topik nevét 😀
JSanyo
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
Nagypapám 1944ben találkozott ezzel a remek sporttal, hadifogolytáborban
több mint 5 éve
YoungZeeZee
8 603
93 vagy 94 ősze. Egy kinti rokontól kapott Dolphins pulcsival indult a dolog. Még be is csajoztam benne késöbb! Kb. Valahol még most is megvan.a rokonok nagy aszok voltak, a blue jays mikor a 90es evekben bajnokok lettek kaptam kintrol egy polot es egy baseball sapit.
♉gaben♉
sot volt olyan teli satyekom ami formara tanyer volt, napelenzoje is volt es a fulvedot fel lehetett gombolni😂nhl felirat elol a tetejen amit senki nem latott, az osszes akkkori nhl csapat logoja diszelget piciben.
amugy nem volt szep sapka😅
több mint 5 éve
2020 február 2.-3.a lehetett, amikor a Chargers megnyerte a SB-t. Derwin Hámész és Desmond King INT return TD-je, nah meg persze Allen 3 elkapott TD-je magával ragadott.
több mint 5 éve
Nekem valamikor 2004 tájékán lehetett, a hosszú unalmas éjszkás műszakok alatti Sport1-es meccsnézésekkel 😊 Előtte csak NHL volt nálam.
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 5 éve
2019 januarja. Teljesen beleszerettem a Coltsba a Chiefs ellen nyujtott produkcioja utan.
több mint 5 éve
93 vagy 94 ősze. Egy kinti rokontól kapott Dolphins pulcsival indult a dolog. Még be is csajoztam benne késöbb! Kb. Valahol még most is megvan.
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 5 éve
Willie Parker
15 501
Nekem is valamikor a '90-es évek közepén történt meg az első találkozásom a sporttal. Arra emlékszem, hogy DSF és Eurosport is adott NFL meccseket, persze rendszertelenül. Az első tv-s élményem viszont college football volt, egy Notre Dame- Penn State meccs. Rémlik még, hogy talán ScreenSports (?) nevű műholdas csatornán is néztem akkoriban meccseket, illetve az NFL Europe-t is követtem, mikor még játszott Vinatieri (1995), majd Kurt Warner az Amsterdam Admiralsban ('98?).
Azt tudom, hogy az első Europe szezont - amiben még amerikai csapatok is részt vettek: NY Knights, meg Sacramento Surge - követtem, mármint minden fordulóból 1 vagy 2 meccset (wikipédia szerint ez 1991-ben volt)
Az első Super Bowlom élő közvetítésben a Ravens első bajnoki címe volt, amit az ORF adott.
több mint 5 éve
+ Ulpi te ezt màr követted ?Nekem akkoriban volt egy baratnom (az elso). Akinek a novere jart egy jofej sraccal, aki a Budapest cowboysban (akkor igy hivtak) jatszott. Azt se tudtam mi ez a sport. Aztan elmagyarazta. Kesobb megszereztem a Madden nevu jatekot. Akkor indult az is. Nagyon megtetszett. Neztuk VHS kazettakon a meccseket. Meg voltam Nemetben, es ott mar "eloben" is neztuk TVn.
Rózsa Sándor (betyár)
De ne ugy kepzeljetek, mint manapsag, hogy minden meccset latok HDben. Borzalmas felbontason, kis ablakban rengeteg reklammal jott neten eloszor, kesobb. Legalabbis nekem.
Szerkesztette: ulpianus
Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Durva akkor lehet te vagy a legrégebbi "bútor darab" itt a fòrumon.😊😃 Ez nagyon komoly ,hogy ilyerl régóta követed.Akkor pontositok. az elso meccs az "January 23, 1994" es meg az eurosport adta a meccseket.90-es évek közepe, pontosabban nem tudom.Az úgy elég tàg 😃 99 ?? Vagy inkább 91 ? Tényleg csak pusztán kivancsisàgbol kérdezem.Kíváncsi vagyok ha már így szóba jött ki követi innen legrègebbòta az NFL-tÉn a 90-es évekből a DSF-re emlékszem, ott volt amerikai focinémet kommentárral.Varom az agusztust....26 éve nézel már NFL ?? 😲😲😲😲
Iden a gurulos nalam a hatterbe szorult.Nem a tt miatt hanem mint maga a sport mentes mindenfele alibitol..sok ilyrn van meg mint pl kezilabda, kosarlabda de azok kevesbe kotnek le.
varom a 26. szezonomat😀
ZoliMP
Azta az nagyon komoly szàm 😉
Ès kezdetek kezdetén hogy tudtad innen Mo.követni az eseményeket ?
Apropó van itt a fórumon olyan aki régebbóta követi mint 26 èv ??
Rózsa Sándor (betyár)
Sobri Jóska
Meg ha màr ennél a tèmànàl vagyunk kíváncsi lennèk te meg többiek hogy ismerkedtetek meg vagy is mi volt az első kapcsolat az amerikai focival? (Persze csak ha ùgy gondoljàtok vagy is aki úgy gondolja és elmesèli)
Rózsa Sándor (betyár)
Én akkor kezdtem nézni, párhuzamosan az NFL Europeal.
Sobri Jóska
kesobb a dsf vette at a jogokat es sok nfl films-et is leadtak az nfl europe mellett.
Amugy sajna a 90-es evek vegen es a 2000-es evek kornyeken kiesett par szezon.
www.youtube.com/watch?v=OlHUNTV13UY
ZoliMP
+ Ulpi te ezt màr követted ?
több mint 5 éve
YoungZeeZee
8 603
Igen, a 94-es foci vb korul fertozodott meg es ha jol emlekszem kint maradt, szoval lehet , hogy a 94/95-os szezon volt neki az elso.Akkor pontositok. az elso meccs az "January 23, 1994" es meg az eurosport adta a meccseket.Faragó Ricsi is valahol itt vette fel a vonalat. 😊
kesobb a dsf vette at a jogokat es sok nfl films-et is leadtak az nfl europe mellett.
Amugy sajna a 90-es evek vegen es a 2000-es evek kornyeken kiesett par szezon.
www.youtube.com/watch?v=OlHUNTV13UY
ZoliMP
adam8
több mint 5 éve
hétszilvafás adam8
2 647
Akkor pontositok. az elso meccs az "January 23, 1994" es meg az eurosport adta a meccseket.Faragó Ricsi is valahol itt vette fel a vonalat. 😊
kesobb a dsf vette at a jogokat es sok nfl films-et is leadtak az nfl europe mellett.
Amugy sajna a 90-es evek vegen es a 2000-es evek kornyeken kiesett par szezon.
www.youtube.com/watch?v=OlHUNTV13UY
ZoliMP
több mint 5 éve
YoungZeeZee
8 603
Akkor pontositok. az elso meccs az "January 23, 1994" es meg az eurosport adta a meccseket.90-es évek közepe, pontosabban nem tudom.Az úgy elég tàg 😃 99 ?? Vagy inkább 91 ? Tényleg csak pusztán kivancsisàgbol kérdezem.Kíváncsi vagyok ha már így szóba jött ki követi innen legrègebbòta az NFL-tÉn a 90-es évekből a DSF-re emlékszem, ott volt amerikai focinémet kommentárral.Varom az agusztust....26 éve nézel már NFL ?? 😲😲😲😲
Iden a gurulos nalam a hatterbe szorult.Nem a tt miatt hanem mint maga a sport mentes mindenfele alibitol..sok ilyrn van meg mint pl kezilabda, kosarlabda de azok kevesbe kotnek le.
varom a 26. szezonomat😀
ZoliMP
Azta az nagyon komoly szàm 😉
Ès kezdetek kezdetén hogy tudtad innen Mo.követni az eseményeket ?
Apropó van itt a fórumon olyan aki régebbóta követi mint 26 èv ??
Rózsa Sándor (betyár)
Sobri Jóska
Meg ha màr ennél a tèmànàl vagyunk kíváncsi lennèk te meg többiek hogy ismerkedtetek meg vagy is mi volt az első kapcsolat az amerikai focival? (Persze csak ha ùgy gondoljàtok vagy is aki úgy gondolja és elmesèli)
Rózsa Sándor (betyár)
Én akkor kezdtem nézni, párhuzamosan az NFL Europeal.
Sobri Jóska
kesobb a dsf vette at a jogokat es sok nfl films-et is leadtak az nfl europe mellett.
Amugy sajna a 90-es evek vegen es a 2000-es evek kornyeken kiesett par szezon.
www.youtube.com/watch?v=OlHUNTV13UY
több mint 5 éve
90-es évek közepe, pontosabban nem tudom.Az úgy elég tàg 😃 99 ?? Vagy inkább 91 ? Tényleg csak pusztán kivancsisàgbol kérdezem.Kíváncsi vagyok ha már így szóba jött ki követi innen legrègebbòta az NFL-tÉn a 90-es évekből a DSF-re emlékszem, ott volt amerikai focinémet kommentárral.Varom az agusztust....26 éve nézel már NFL ?? 😲😲😲😲