Cincinnati Bengals

30 feliratkozó

több mint 12 éve
munoz Cincinnati Bengals 1 311
Hát volt egy-két meglepő húzás. Az O kapcsán nagy lehet a bizalom a falban és Daltonban (meg talán Gio-ban), hogy FB nélkül, de 7 WR-rel vág neki a csapat a szezonnak. (A Hamilton vagy a Boom cut mondjuk véleményes, de a vetélytársaknál nem voltak jobbak.)
A védelem kapcsán viszont csak remélem, hogy Zimmer és csapata tudja, hogy mit és miért. Az LB sor nekem is nagyon karcsú így, és a Mays-Miles páros megtartásával sem tudok mit kezdeni.
több mint 12 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
A legfontosabbat nem említettétek. Dennis Roland is kivágva!Mikey
Jaja, ez nagy pozitívum. Személy szerint és Boomot, Connert és Schaffert sajnálom, hogy nem maradhattak. Utóbbi sztem nagyon jól nyomta, nem tudom, hogy ilyenkor kit fognak kukázni a helyére 6. LB-nek. Nem úgy volt, hogy Fragel sérült? Vagy csak én néztem be valamit? Na mindegy, jobban értenek hozzá, mint én, de nagy kedvenceim voltak a klasszikus FB-s felállások, még ha ez kihalóban is van.

Csak nekem jön le úgy, hogy nagyobb hangsúlyt akarnak fektetni a rövidebb, 10-15 yardos játékokra? Erre utal Charles hibrid szerepköre, Eifert draftolása, akár még Bernard kiválasztásában is lehetett szerepe, hogy az elkapásokhoz is jó keze van.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 12 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 276
A legfontosabbat nem említettétek. Dennis Roland is kivágva!

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 12 éve
MarioAna 1 997
Boom, Roland és Bruce Taylor LB is cut, Cobi Hamiltont pedig waiveltük...Azt hittem Cobi lesz a titkos fegyverünk idén, túl sokat láttam bele.

Burrow > Luck valaha is
több mint 12 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
No, Conner elengedve. Engem meglepett, így Charles lesz a FB. Nem vagyok biztos benne, hogy ez pozitív lesz a futójáték szempontjából.

Szerk.: azt hiszem, idén már nem jósolok. Schaffer cut...

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 12 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 276
Még tavalyhoz képest is faszán visszaléptünk LB poszton. 😕

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 12 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
Így DiManche mellett Schaffer is 53ban lesz. Howard még felépülőben van.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 12 éve
munoz Cincinnati Bengals 1 311
Lamur out for the season 😕

El tudjátok képzelni, hogy esetleg Thomas Howardot visszahozzák? Vagy ez a Moch-trade próbálkozás valami veteránt jelenthet?
több mint 12 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
Dontay Moch cserealap lehet azt pletykálják. meglepne.

illetve nagyon (nagyon) remélem h Charles megcsinálja az 53-as rostert.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 12 éve
munoz Cincinnati Bengals 1 311
PUP-ra nem kerülhet Hawkins, mert részt vett az edzőtáborban.gabtsi
Köszönöm, nem tudtam. Mindig tanul az ember 😊
több mint 12 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
PUP-ra nem kerülhet Hawkins, mert részt vett az edzőtáborban.

minden jel szerint - bár jobban halad a felépülése mint várták - az 53-as rosteren lesz holnap este, mert csak így kerülhet az IR-recall listára. azaz az első 8 meccset biztosan kihagyja és a hatodik héten kapcsolódhat be a munkába legkorábban.

tehát amint Hawkinst erre a listára teszik, egy hely felszabadul.

Lamur állapota kérdéses. ha súlyos, akkor megy IR-re és akkor sztem Schaffer is rostert csinál DiManche mellett, ha nem kell IR-re tenni mert csak egy hónapot kell kihagyjon, akkor sztem csak DiManche marad.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 12 éve
munoz Cincinnati Bengals 1 311
Bízzunk benne, hogy Lamur kemény srác, és gyorsan rendbe jön. Mondjuk túl szép lett volna a történet, ha minden tökéletesen alakul.

Hawkins sérülésével mi van, ti olvastatok róla valamit? Bekerül az 53-as keretbe, vagy őt is PUP-ra teszik? Mert ha ő lesz, akkor Whalen nem hiszem, hogy befér az 53-ba.
Az O-nál eltudom képzelni, hogy lesz FB (Conner) és akkor Smith nem fog beférni a keretbe.
Illetve Lamur sérülésétől függően szerintem Schaffer kerülhet a roster-re vagy mindketten és a DB fog 9 emberből állni (Ghee, de inkább CLH marad ki).
több mint 12 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
E-Man 😕

faszom a legjobb linebackerünk 😕

ami nem hajlik, az törik!
több mint 12 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 535 — Bengals fan
Talán nem túl korai egy roster tipp:
QB (2): Dalton, Johnson
RB (4): BJGE, Bernard, Peerman, Burkhead
FB/TE (1): Charles
TE (3): Gresham, Eifert, Smith
WR (6): Green, Sanu, Jones, Tate, Sanzenbacher, Whalen
OL (9): Whitworth, Boling, Cook, Zeitler, Smith, Robinson, Collins, Roland, Hawkinson
DL (9): Dunlap, Atkins, Peko, MJ, Geathers, Still, Thompson, Hunt, Gilberry
LB (6): Burfict, Maualuga, Harrison, Lamur, Rey, DiManche
CB (6): Hall, Newman, Jones, Kirkpatrick, Ghee, CLH
S (4): Nelson, Iloka, Williams, Mays
ST (3): Nugent, Huber, Harris

Esetleg még annyi, hogy QBben Skeltonnak sokkal jobban örülnék és a legszorosabbnak a Whalen-Hamilton csatát érzem. A két fal névsorán baromi jó végignézni. Hát ha még Roland helyett Fragel futna be...

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 12 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 276
Én maradok 97%-os biztonságú taktikámnál - a játék szépsége és a csapat szeretete miatt várom a szezont, nem a győzelmek miatt, aztán jön ami jön.

😉

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 12 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 740 — capitaine du château de Vienne 1487
ezt jól lássa, összeállt a passz...

decsak halkan mondom csoportelsők leszteksutianap
ha még nem is teljesen, de összefog. toronymagasan ott a legjobb QB és ez sajnos nem elhanyagolható tényező.

nemtudom a csoportelsőséget, sok mindentől függ. az első 5 meccs az picsakemény lesz, ha ezt a szakaszt jól megoldjuk, a bye-ért is versenyben lehetünk. ha nem, akkor van baj. bár tavaly se nyitottunk túl jól.gabtsi
kár hogy nem akarsz fogadni, tutti vesztenék 😀


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
ezt jól lássa, összeállt a passz...

decsak halkan mondom csoportelsők leszteksutianap
ha még nem is teljesen, de összefog. toronymagasan ott a legjobb QB és ez sajnos nem elhanyagolható tényező.

nemtudom a csoportelsőséget, sok mindentől függ. az első 5 meccs az picsakemény lesz, ha ezt a szakaszt jól megoldjuk, a bye-ért is versenyben lehetünk. ha nem, akkor van baj. bár tavaly se nyitottunk túl jól.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 12 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 740 — capitaine du château de Vienne 1487
igen de a az AFCN-ben nem szerepeltünk sose nagyon rosszul.

de egy Pats/Denver/Packers ellen számomra elképzelhetetlen h nyerünk. nem tudom miként. és a Vasas is geci jó lesz attól tartok.gabtsi
ezt jól lássa, összeállt a passz...

decsak halkan mondom csoportelsők lesztek


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
igen de a az AFCN-ben nem szerepeltünk sose nagyon rosszul.

de egy Pats/Denver/Packers ellen számomra elképzelhetetlen h nyerünk. nem tudom miként. és a Vasas is geci jó lesz attól tartok.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 12 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 535 — Bengals fan
azt mondjátok meg, hogy miért bízzak abban, hogy nem fogunk kurva nagyot koppanni megint, mint minden alkalommal amikor bizakodóan megyünk neki egy szezonnak ? álá 2010. miért lesz ez más ?gabtsi
Genya kérdés, nem is válaszolok 😊
Szerintem az elmúlt 4 évben nem volt 10nél több meccsünk, aminek nem a zakó majdnem biztos érzésével mentem neki. Igazából lövésem sincs miért lenne ez más. Egyetlen érvem a tavaly év végi heinzes fellépésünk. Olyan biztos talán még nem voltam semmiben, mint hogy ott bukó jön. Ott éreztem, hogy valami megváltozott. Talán.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 12 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
azt mondjátok meg, hogy miért bízzak abban, hogy nem fogunk kurva nagyot koppanni megint, mint minden alkalommal amikor bizakodóan megyünk neki egy szezonnak ? álá 2010. miért lesz ez más ?

ami nem hajlik, az törik!
több mint 12 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 535 — Bengals fan
Sharpot sajnálom az eddig kirakottak közül. Gondolom a PSbe nem fogunk kickert behívni, így tőle végleg elköszönhetünk.

A boys ellen 2 dolog idegesített:
- dre bénázása
- és az ellenfél arcoskodása
Az utóbbin fogok még röhögni a szezon során, az előbbin meg remélem nem röhögnek majd mások.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 12 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
Ez nem nyert, saints - falcons lesz...

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 12 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
Most olvastam, hogy a nyitó fordulóban 2 meccset közvetít a Sport TV, 1900-tól és 2225-től. Szerintetek van rá esély, hogy minket választanak a hetes meccsre? Falcons-Saints és Vikings-Lions lesz még, ami jónak tűnik, de ide beférhetnénk, jó lenne, ha a nyitót nem streamen kellene szenvedni.megyerikrisz
elég vszínű sztem. max a falcons-saints jöhet még szóba.

ráadásul first team announcerek jönnek a cbs-től chicagoba, így jó eséllyel ezt is ajánlják a sporttévének.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 12 éve
Gery90 Chicago Bears 925
sztem, hogy szétfuttok minket az nem igen realitás, a play action szopatás az már inkább.

sajnos jellemző, hogy mind burfict, mind maualga túl agresszív (dallas ellen is nem egyszer), és egyszerűen túlfutnak playeket, ahonnan már nem lehet visszajönni és ezt aki tudja könyörtelenül ki fogja használni. kérdés, hogy Cutlernek milyen napja lesz, .gabtsi
Nem hiszem,hogy az Oakland ellen mindent megmutattak,hogy mire képesek. Szerintem csak ízelítőt kaptunk abból ami meghatározó lesz nálunk. BM és AJ slotban és akkor Forte, Bennett meg Fiammetta ilyen olyan amolyan (végtelen) variációban . Valami elkezdődött kíváncsi vagyok a végére. : ) Ezzel nem azt mondom,hogy nyerünk,de nyerhetünk. Remélem így is lesz. Kemény meccsre számítok pont zuhataggal.