Cincinnati Bengals

29 feliratkozó

több mint 13 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 414 — Bengals fan
Jó nektek. Engem rendesen hazavágott a tegnapi vereség. Talán a Pats és a Browns elleni volt csak szarabb idén. Egyre nehezebb elhinni, hogy ennek a franchise-nak valaha lesz normális csapata. Eleinte röhögtem 85 hozzászólásain, hogy "ne tudja hogy veszítjük el ezt a meccset", aztán rohadtul igaza lett.
Különösen az zavart, hogy a O-t is folyamatosan booo-zta a közönség, a D meg teljesen szétesett.

A zimmer-faktort nagyon túlértékeltem. Sajnos szarból ő sem tud... Jó szöveg volt ez az ócskavas-védelem, de ha maradunk ennél a metaforánál, akkor az is kiderült róla, hogy az ócskavas még qrva jól feldolgozva és összerakva is csak ideig-óráig marad stabil. Sajnos nagyon gyorsan oxidálódik (=kiismerték) és ha egy-egy helyen meggyengül (=kiesik egy kezdő), akkor omlik az egész 😕

Idén már nem is mélyrepülünk, hanem szabadesünk, amitől csak azért félek, hogy nehogy mentálisan-morálisan kihasson a jövő évünkre is.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 18 579
Maga a vereség ténye engem sem.
Csak a módja.
Kapjon ki a csapat 45-0-ra úgy, hogy 60 percen át szar. De ne így.
Nem szeretem, amikor elhúzzák a mézesmadzagot az ember arca előtt, majd utána jól pofán vágják.

De mindegy, ez van.

Utolsó hely az AFC-ben. :cool:
több mint 13 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
különösen nem hatott meg ez a vereség, legalább látványos meccset játszottunk.

összességében óriási csalódás a D, néha néha megvillannak de konzisztensen rosszak.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 18 579
Az előzetes hírek szerint Crocker szezonjának annyi.
Akkor ő lesz a 8. fontos ember, aki IR-re kerül.
Joseph sem játszhat a Jets ellen csütörtökön a bokája miatt.
Ugyanakkor Roy Williams szinte biztosan játszik a kisebb agyrázkódása után.

Lesz egy Hall - R. Nelson - R. Williams - Murray secondarynk a NYJ ellen? Az jó lesz. Csak nem nekünk.

Borzasztó lesz nézni a hátralévő 6 meccset. @Jets, Saints, @Steelers, Browns, Chargers, @Ravens.
Talán lesz egy meglepi W, de egyébként nagyon 2-14-nek néz ez ki... ami nem baj, mert azzal tuti a top3 pick.
több mint 13 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 414 — Bengals fan
Na ne. Palmer hibázott néhányszor, de az utolsó INT már szart sem számított, addig meg nem volt rossz. Jó sem, de ki volt az? Jojo és Benson. Mellettük Shipley, Whit és Rivers talán erős közepes, a többiek?
A sec totlál nulla volt. Igaz a 4 kezdőből 3 kiesett, Hall meg szétesett. Nedu katasztrófa volt passz ellen, a többiek szimplán lassúak. A 3 helyen lyukas cover, akkora előny, hogy nem lehetett kompenzálni. Nem hittem, hogy pont a sec lyukad ki...

Mi lesz a Hálaadás meccsen? Feltámadásra inkább nem fogadnék nagyobb összeggel.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 13 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 8 669 — Eagles fan
Chad kb 10-szer volt teljesen üresen a meccs alatt és nemhogy passzt de még egy pillantást sem kapott Palmertől.

A védelem kétségkívül botrány volt, de ezt a Buffalot így is meg kellett volna vernünk. Hiába kaptunk 49(!) pontot, én személyszerint Palmerre vagyok ideges.

Shipley nagyon jó játékos, egy értelmesebb OC-val pedig még ennél is jobb lesz.

És most már tudom hogy nem szeretném TO-t jövőre Bengals mezben látni.85
Palmer folyamatosan kulcsszituációkban adja el....
Ami viszont tényleg elgondolkodtató az az,hogy miként lehet leadni egy 31-14es előnyt a félidő után.(?)


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 13 éve
85 Cincinnati Bengals 363
Chad kb 10-szer volt teljesen üresen a meccs alatt és nemhogy passzt de még egy pillantást sem kapott Palmertől.

A védelem kétségkívül botrány volt, de ezt a Buffalot így is meg kellett volna vernünk. Hiába kaptunk 49(!) pontot, én személyszerint Palmerre vagyok ideges.

Shipley nagyon jó játékos, egy értelmesebb OC-val pedig még ennél is jobb lesz.

És most már tudom hogy nem szeretném TO-t jövőre Bengals mezben látni.


I have been a Bengals fan for as long as I remember
so I'm used to the season being over in November
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 18 579
Két gondolat.

- ez a védelem úgy nulla idén, ahogy van
- Shipleyt kétszer jobban imádom annál, mint amennyire egy szurkoló imádhat egy játékost
több mint 13 éve
85 Cincinnati Bengals 363
Eddig gyönyörűAmadeus91
Engem nem zavar, de folyékonyabb a beszélgetés meg több választ is kapsz ha itt fórumozol egy-egy meccs alatt.

http://bowl.hu/modules/forum/viewtopic.php?id=661


I have been a Bengals fan for as long as I remember
so I'm used to the season being over in November
több mint 13 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 702
Eddig gyönyörű

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 18 579
Jah, bemásoltam CincyJungle-ről. 😊
több mint 13 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 414 — Bengals fan
Miért kérsz engedélyt? 😊Mikey
Más tollával ékeskedni csak engedéllyel.
Igaz ez csak félig a Te tollad 😊

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 18 579
Miért kérsz engedélyt? 😊
több mint 13 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 414 — Bengals fan
És egy klasszikus:

“We want to generate something in the running game. We’re at our best when we’re generating 120-130 rushing yards per game,” offensive coordinator Bob Bratkowski said.Mikey
😀
Ez nagyon nagy. Használhatom aláírásnak?

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 18 579
Hogy mennyire run first idén a csapat:

Runs Passes* Difference
2010 398** 640** 242
2009 505 511 6
2008 420 530 110
2007 416 597 181
2006 435 558 123
2005 459 566 107
2004 437 573 136
* Pass attempts plus sacks. ** Projected.

És egy klasszikus:

“We want to generate something in the running game. We’re at our best when we’re generating 120-130 rushing yards per game,” offensive coordinator Bob Bratkowski said.
több mint 13 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 414 — Bengals fan
mondjuk sztem mostmár nem meglepő, hogy ennyit passzoltok, ha már ilyen játékosállomány van. Az más kérdés kellett-e ez, de ha már van Chad TO, Grashem, Shipley és bízik az edzői gárda palmerben, akkor az lenne a baromság, ha a középszerű Bensont erőltetnétek...Noda10
Ha lenne eredmény egy szót nem szólnék érte. Csak azért szembetűnő ez a stat, mert szezon elején ment a szöveg, hogy továbbra is a futásé a prioritás. Igaz vannak objektív okai is a sok passznak. Nehéz futni, amikor folyamatosan hátrányban vagy. Benson középszerű? Fene tudja. A fal+Benson+playcall együtt az. Hogy külön-külön milyenek, azt senki nem tudhatja. Ez alól mondjuk kivétel a play call 😊

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
mondjuk sztem mostmár nem meglepő, hogy ennyit passzoltok, ha már ilyen játékosállomány van. Az más kérdés kellett-e ez, de ha már van Chad TO, Grashem, Shipley és bízik az edzői gárda palmerben, akkor az lenne a baromság, ha a középszerű Bensont erőltetnétek...
több mint 13 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 414 — Bengals fan
Most nézem, hogy mennyire run first csapat vagyunk. Palmernél csak P Manningnek és Breesnek van több passzkísérlete.
A másik stat ami nagyon meglepett, az a büntetésekben történt pozitív elmozdulás tavalyhoz képest. Az O is javult, de a D második helye igazán meglepett.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 13 éve
MarioAna 1 997
Kicsit bővebben itt írnak róla:
http://profootballtalk.nbcsports.com/2010/10/12/nike-plans-to-dramatically-change-nfl-jerseys/

Amúgy az üzleti logika is azt diktálná, hogy jelentős változásokat hozzon a beszállítócsere.nasheem
kommentek között: I just can’t wait for the ad campaigns with Big Ben and Brext Failvre telling kids to “Just Do It”.
😀 😀

Burrow > Luck valaha is
több mint 13 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 414 — Bengals fan
Azért ti nagyon ott lettetek volna azon a bizonyos szeren :
http://lulzimg.com/i8/a3d843ef.pngundisputedly
hát nekem nagyon nem aggyák ezek, megnéztem még pár csapatét... eddig a saints-é az ami talán tetszik....
de még szerencse hogy nem ezek lesznek
egyébként erről mit lehet tudni? nike jövőre csináltat mind a 32 csapatnak új, teljesen más mezt? vagy maradnak és csak a logo cserélődik ki??rush999
Kicsit bővebben itt írnak róla:
http://profootballtalk.nbcsports.com/2010/10/12/nike-plans-to-dramatically-change-nfl-jerseys/

Amúgy az üzleti logika is azt diktálná, hogy jelentős változásokat hozzon a beszállítócsere.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 13 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 414 — Bengals fan
Talán játszik? Melyikre gondolsz? Mert nekem kétséges, kérdéses és valószínű csoportok vannak. 😊

- - -

Amúgy az megvan, hogy a negyedik legtöbb hsz íródott ebben a csapattopikban a 32-ből?
A sok divat fossa a szót. 😊Mikey
A kérdésesekre, mert a probable csoport gyak egyenlő azzal, hogy játszik, a doubful meg a nem játszikkal.

A negyedik helyhez kellett a Steelers meccs, mert múlt héten az Óriások lenyomtak 😊

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 13 éve
Rush Cincinnati Bengals 874 — Rule The Jungle
Azért ti nagyon ott lettetek volna azon a bizonyos szeren :
http://lulzimg.com/i8/a3d843ef.pngundisputedly
hát nekem nagyon nem aggyák ezek, megnéztem még pár csapatét... eddig a saints-é az ami talán tetszik....
de még szerencse hogy nem ezek lesznek
egyébként erről mit lehet tudni? nike jövőre csináltat mind a 32 csapatnak új, teljesen más mezt? vagy maradnak és csak a logo cserélődik ki??


több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 18 579
Talán játszik? Melyikre gondolsz? Mert nekem kétséges, kérdéses és valószínű csoportok vannak. 😊

- - -

Amúgy az megvan, hogy a negyedik legtöbb hsz íródott ebben a csapattopikban a 32-ből?
A sok divat fossa a szót. 😊
több mint 13 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 414 — Bengals fan
Jojo, Mau és Chad hiányozhat.

Remélem elverjük a Bills-t, ránk férne egy győzelem.Amadeus91
Nekem spec Ndukwe jobban 😊

Az összes "talán játszik" kategóriás nagyon kellene, különböző okok miatt.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 13 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 702
Jojo, Mau és Chad hiányozhat.

Remélem elverjük a Bills-t, ránk férne egy győzelem.

criminal lawyer or criminal lawyer?