Denver Broncos
49 feliratkozó
több mint 12 éve
sőt ott van Champ is 😀Ez nem az én csapatom, legfeljebb egy senkiházi zsoldos köré épített, szedett-vedett horda.TheMileHighCityNem mintha nagyon rá lennék gyógyulva Manning-re, de mondd már el, hogy mitől senkiházi zsoldos? Életében egyszer váltott csapatot, akkor sem magától, hanem elküldték az előző állomáshelyéről.
Ilyen alapon mondjuk John Lynch, Shannon Sharpe, Gary Zimmerman, Atwater is senkiházi zsoldosok, mert karrierjük során nem csak egy csapatuk volt, hanem 2?somoskovig
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 12 éve
Sobri, tudom, hogy Tebow a szívügyed, de Elway-ék pont azt látták be, hogy vele soha nem fog SB-t nyerni a Broncos. Nézd meg, hány olyan csapatot is sikerült legyűrni tavaly a csodálatos fordításokkal, ami PO-ba jutott és/vagy normális offense volt? Segítek, nullát. Az utolsó 8 alapszakasz meccsből 2 alkalommal sikerült 20 pontnál többet a táblára tenni, az egyik a teljesen szétesett Minnesota ellen, a másik meg egy tükörsimán elbukott Pats elleni meccsen.
Ebben a ligában nem lehet ma már azzal eredményt elérni, hogy nincs passzjátékod, nincs támadójátékod, de majd a védelem nem kap több pontot 14-nél, és akkor lehet majd az utolsó driveban csodát tenni. Ez ment egy Palko/Hanie/Sanchez ellen, de el nem tudom képzelni, hogy ezt egy New England/Baltimore/Houston/akárki ellen 3/4 PO meccsen egymás után meg lehessen csinálni. Márpedig senki nem azért épít csapatot, hogy szívszorító/lélekemelő alapszakasz meccseken aratott győzelmekkel bejusson a PO-ba, hanem azért, hogy SB-t nyerjen.
több mint 12 éve
Az tény, hogy Manning messze van a zsoldostól, ahogy a csapat is a szedett vedettől.De az indulat teljesen érthető, hiszen elvették a csapat szívét, betettek helyette egy momentán zárlatos, akadozó pacemakert, melynek a működés/nem működése kihat a perifériákra is erősen, és ami miatt a többiek se azt hozzák, mint tavaly.
És StormST-nak annyit, hogy lehet hogy Champ, Doom, Von, stb. ugyanazok a nevek, mint tavaly, de nem ugyanazok az emberek a pályán. Egyrészt profik, és igyekeznek a legjobbat nyújtani, másrészt pont azt vették el tőlük, ami kihozta belőlük a 110%-ot.
Szerintem ezt akarta TheMileHighCity kifejezni, csak kissé nyersebben tette, olyannyira, hogy felületesen olvasva már mást is jelent.
több mint 12 éve
Ez nem az én csapatom, legfeljebb egy senkiházi zsoldos köré épített, szedett-vedett horda.TheMileHighCityAzért ez már túlzás! Talán Champ, Doom, Von, Prater, Kuper és a többi régi Bronco is mind szedett vedett horda lett azért, mert Manning idejött? Ennek a csapatnak a 80%-a a tavalyi PO-ba jutásnál is itt volt, ugyanazok a játékosok, akiket még te is éltettél tavaly! Vannak pontok, amiket nem kéne átlépni...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
Ez nem az én csapatom, legfeljebb egy senkiházi zsoldos köré épített, szedett-vedett horda.TheMileHighCityNem mintha nagyon rá lennék gyógyulva Manning-re, de mondd már el, hogy mitől senkiházi zsoldos? Életében egyszer váltott csapatot, akkor sem magától, hanem elküldték az előző állomáshelyéről.
Ilyen alapon mondjuk John Lynch, Shannon Sharpe, Gary Zimmerman, Atwater is senkiházi zsoldosok, mert karrierjük során nem csak egy csapatuk volt, hanem 2?
több mint 12 éve
ti már csak tudjátok 😀Pedig egy igazi szurkoló kitart a csapat mellett jóban is és rosszban is! 😊BruceHát én meg nem. Nem szeretnék még 10 vesztes meccset végigszenvedni.burzumnagyon tudnék díjazni mondjuk egy 4-12-es blamát a szuperManning-gel. 😛TheMileHighCityén is 😀empty taxi
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 12 éve
Ez nem az én csapatom, legfeljebb egy senkiházi zsoldos köré épített, szedett-vedett horda.
több mint 12 éve
Pedig egy igazi szurkoló kitart a csapat mellett jóban is és rosszban is! 😊BruceBizony, sőt, az igazán igazi szurkoló még szurkolni is tud azért, hogy rossz legyen. 😀
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Pedig egy igazi szurkoló kitart a csapat mellett jóban is és rosszban is! 😊Hát én meg nem. Nem szeretnék még 10 vesztes meccset végigszenvedni.burzumnagyon tudnék díjazni mondjuk egy 4-12-es blamát a szuperManning-gel. 😛TheMileHighCityén is 😀empty taxi
több mint 12 éve
burzum
152
Hát én meg nem. Nem szeretnék még 10 vesztes meccset végigszenvedni.nagyon tudnék díjazni mondjuk egy 4-12-es blamát a szuperManning-gel. 😛TheMileHighCityén is 😀empty taxi
több mint 12 éve
nagyon tudnék díjazni mondjuk egy 4-12-es blamát a szuperManning-gel. 😛TheMileHighCityén is 😀
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 12 éve
Még, hogy nem az azonnali eredményekért jött PM. Már ott tartunk, hogy védeni kell a seggét, mi lesz később. Pont arról okoskodott Elway, hogy így azonnal SB-esélyesek lehetünk, míg Tebow-val évekig kellett volna dolgozni érte, ilyen lehetőséget nem szabadott elszalasztani, a könnyű utat választotta. Egyébként is hova építkezhetnék egy sérülékeny, vén majommal? Mindenki tudja, hogy az öt évet se fogja kitölteni, de bármikor összeszedhet egy career ending-et.Ezek után joggal felháborító az első három meccsen mutatott játék, főleg a nagy felhajtással beharangozott QB-tól. De a legszebb a káröröm, Elway sokat akart, egye meg amit főzött, nagyon tudnék díjazni mondjuk egy 4-12-es blamát a szuperManning-gel. 😛
több mint 12 éve
Korai még ezt nézni. Egyébként is, a statisztikák tudnak fura dolgokat művelni. Melyik évben is volt, hogy pont a csoportellenfél Chargers volt a #1 mind védelemben mind támadásban, és még PO-ba sem jutott? Az ST-jük elintézte ezt a bravúrt. 😊Amúgy PPG-ben a támadósor most 8., a védelem 21,. Ez utóbbi romlott sokat - ami a két utóbbi meccs után nem meglepő. Érdekesség, hogy pl. az Atlanta és a Houston D a 3 és 4. a listán, és mi mindkettőnek 7 ponttal többet dobtunk, mint az átlaguk. Aztán sz*rra se mentünk vele.
Nem szabad elkövetni olyan hibákat, mint az elmúlt két meccsen, és akkor statisztika ide vagy oda, nyerhetünk.
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Nyárom emlékszem, hogy Black_Adder és talán Storm is szentségelt néhányszor, szóval valószínűleg volt 1-2 jó jelölt, akiket legalábbis ők alkalmasnak láttak. De, hogy a fenti matematikádat össze lehetett volna-e úgy hozni ahogy leírtad, azt sajnos nem tudom. 😊igazából ha csak 2 jön össze a 3ból
peterk2005
a védelem akkoris top10ből lett volna top3
míg a támadósor maradt volna a 20. hely környékén
most mind2 sor a 10-20 környékén van ami szerintem nagyon nem ideális!
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 12 éve
Számomra nagyon érdekes a link, köszönöm StormST!burzumGsn egy két lábon járó football business yearbook, érdemes elrakni a kedvencek közé az oldalát. 😊
Én úgy számoltam, hogy PM 19 milla + 3 kezdő (egy DT, aki legyen akkor Bannan + Mays + Adams) összesen mondjuk 11 milla az 19+11=30 millió. Ebből lejön Tim fizetése, amiről úgy tudom, 6M körül van, akkor marad 24 millió. ----> ennyiből kell szerezni 3 elit játékost. 8 millióból kijön a liga 4. legdrágább DT-je, 3. legdrágább S-je és 8. legdrágább olyan LB-e, aki nem 3-4 OLB.burzumAzért a számolásnál figyelembe kell venni azt is, hogy gsn oldalán a lista a szerződésben álló játékosokról szól, nem a free agentekről. Tehát az elmélet akkor igaz, ha találsz is ilyen játékost az FA piacon. 😊
Nyárom emlékszem, hogy Black_Adder és talán Storm is szentségelt néhányszor, szóval valószínűleg volt 1-2 jó jelölt, akiket legalábbis ők alkalmasnak láttak. De, hogy a fenti matematikádat össze lehetett volna-e úgy hozni ahogy leírtad, azt sajnos nem tudom. 😊
Safety-ben egyébként nagy verseny van, mert kb. a fél liga keres jó S-eket, miközben az elmúlt évek draft felhozatala nem volt valami fényes. A jövő évi talán jobbnak ígérkezik, de hát az S nem az a pozíció, ahová beáll egy rookie és zúz, azt tanulni kell. Ergo draftolni se kockázatmentes.
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
burzum
152
Számomra nagyon érdekes a link, köszönöm StormST!www.profootballbusiness.com/p/a-top-10-szerzodes-posztonkent.htmlKöszönöm, tanulmányozom is rendszeresen (nem véletlenül hivatkoztam az előbb gsn-re), de úgy látszik mégsem eleget. 😀 😀
Ezt ajánlom áttanulmányozni... 😊StormST
A DT fizukat valóban túllőttem, valamiért a DE-khez hasonló fizukra emlékeztem, sorry.
Összességében ezzel együtt szerintem körülbelül ugyanazt mondjuk. Két opció volt, vagy PM, vagy 2-3 (esetleg 4) minőséginek nevezhető játékos, és TT. Két irány, az egyikkel is nyersz valamit és a másikkal is, és közben mindkettővel vesztesz is. Közép távon pedig, ahogy TT franchise contractja belépne, a költségek között már nem lenne lényegi különbség. (Évi 4-7 milla egy 130 millás capben nem lényegi.) Szóval 2014-ben már ugyanúgy arról lenne szó, hogy körülbelül annyi pénzből amennyiből PM köré építesz csapatot, TT köré kell csapatot építeni. Az első verzió esélye, hogy talán már 2012-ben sikerülhet valami, a veszélye meg a rövid táv, a második előnye a hosszú táv, a hátránya pedig a future prospekteknél szokásos "vagy igen vagy nem válik be" veszélye.
peterk2005
Amúgy én csak NFL Madden '08 (tudom, tudom... 😊 ) szinten voltam képben a fizetésekkel, meg itt a fórumon írt morzsák alapján, de továbbra is tartom a PM vagy ligaelit DT+MLB+S trade-off-ot. (De továbbra is hangsúlyozom, hogy nem tudom, volt-e a piacon megfelelő FA az adott posztokra).
Én úgy számoltam, hogy PM 19 milla + 3 kezdő (egy DT, aki legyen akkor Bannan + Mays + Adams) összesen mondjuk 11 milla az 19+11=30 millió. Ebből lejön Tim fizetése, amiről úgy tudom, 6M körül van, akkor marad 24 millió. ----> ennyiből kell szerezni 3 elit játékost. 8 millióból kijön a liga 4. legdrágább DT-je, 3. legdrágább S-je és 8. legdrágább olyan LB-e, aki nem 3-4 OLB.
Nálam ezek kimerítik a ligaelit kategóriát. Persze simán lehet, hogy én számoltam rosszul.
Peterk2005, egyébként nagyon érdekesek a meglátásaid, tanulok belőle!
több mint 12 éve
A számolást nem értem teljesen. Ha 2 első kört kapnánk PM-ért (irreális, de ha már feltetted, akkor menjünk ezen a vonalon), akkor már 3 pick-ünk lenne az első 32-ben. Ebből 2-t szinte bármelyik évben össze lehet tenni egy top 5-ös pick-ért és akkor már meg is lehet a jó QB a draft-on.StormST3 pickünk nem lenne, mert Manningért nem tudnánk ugyanabban az évben 2 első kört kapni, hiszen (ritka kivételtől eltekintve) egy csapatnak 1 pickje van. 😊 Szóval a 2 első kört én úgy értettem, hogy mondjuk egy '13-as és egy '14-es.
Azt pedig a korábbi évek tapasztalata alapján nem hinném, hogy TOP5-be fel lehetne tradelni mindössze 2 első körért. Idén a Redskins például RGIII 1/2 pickjéért odaadta az idei 1/6-os, plusz még két jövő beli első és egy második körös pickjét. Azaz 4(!!) helyet ment fel, és ez került összesen 3 első és egy második körös pickjébe. Namost, ha az elképzelt játékot játsszuk, azaz a Denver a konf. döntőben kap ki, akkor neki egy 1/29 v. 1/30-as és egy ki tudja milyen első körös pickje lenne. Ha az a ki tudja milyen 1/6-os (ami azért elég mázli még azon belül is, hogy a lehetetlent jásszuk végig), akkor is, a Redskins trade alapján lényegében oda kéne adni mindkét '13-as, és egyik '14-es első, plusz a '14-es második picket is. Ez az optimista verzió, mert ha a trade-el kapott első körös 10-en kívüli, akkor gyak. megfizetthetetlen egy ilyen move.
Erre gondoltam, remélem most nem számoltam el úgy, mint a DT fizukat. 😊
A lényeg, ahogy azt már PM érkezésekor is kifejtettem párszor (meg szerintem mások is), hogy ha PM jó, akkor sanszos, hogy nem lesz meg az utódja mikor visszavonul, mert nem húzunk jó helyen, tehát marad valami projekt QB, ha meg szar lesz, akkor húzhatunk jó helyen, viszont elpazarlunk évet (éveket) és egy nagy valag lóvét, ha meg csak közepesen jó (7-9 -> 9-7, no PO), akkor meg szintén nem jó a helyzet, mert igazán jó QB-t nem húzhatsz már a top10-en kívül, meg eredmény sincs...StormSTHát igen, ez az NFL 32 csapatából legalább 25-nél folytonos dilemma. 😊 Lényegében 5-7 csapat van, ahol a jelenlegi állás szerint a QB kérdéss hosszú időre megoldott. Ezek között 1-2 élcsapat ahol jó a QB (Packers, Giants, Texans, talán a 49ers és még talánabb a Ravens), néhány ígéretes rookie-t beszerző (Newton, RGII, Luck, és talán még 1-2, de azért ez még nyitott). A többi csapat vagy a QB hátralevő éveit számolja (Brees, Brady, Palmer például), vagy van egy jónak mondható, de ilyen-olyan (sérülékenység, formaingadozás, morál, személyiség) okokból "problémás" QB-je (Cutler, Romo, Sachez, Rivers, stb.), és van jópár ahol beszereztek egy ígéretes QB-t, kapott méretes szerződést, és nem igazán jön/jött be (Cassel, Kolb, Flynn, stb.).
Az NFL-ben nincs megállás, mindig van valami ami nem stimmel. Schaub is 31 éves, még pár év, és ők is kezdik visszaszámolni az órát. A Coltsnál mi már számoltuk egy ideje, miközben volt egy HOF QB-nk, de hol a csapat nem volt elég jó, hol egyszerűen csak a fele lesérült. Most van egy rookie QB-nk, aki valószínűleg hosszú időre megoldás lehet, csak éppen nincs csapatunk. És mivel a jövő évi FA elég őrültnek ígérkezik (egy csomó csapatnak van nagyon durva elköltetlen mennyiségű pénze, amit jövőre el kell költeni), valószínűleg összevásárolni se fog menni, mert bele fogunk futni pár elcseszett drága bustba. Azaz, kullogunk a mezőny végén, és reménykedünk, hogy talán pár év múlva... 😊
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
😛 Abból a sérülésből elvileg már felgyógyult, most épp egy alkartörésből lábadozik (hú, ez de hülyén hangzik 😀)...StormSToh, ezzel le voltam maradva
mondjuk egy alkartörés se 1x sérülés 😀
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 12 éve
www.profootballbusiness.com/p/a-top-10-szerzodes-posztonkent.htmlKöszönöm, tanulmányozom is rendszeresen (nem véletlenül hivatkoztam az előbb gsn-re), de úgy látszik mégsem eleget. 😀 😀
Ezt ajánlom áttanulmányozni... 😊StormST
A DT fizukat valóban túllőttem, valamiért a DE-khez hasonló fizukra emlékeztem, sorry.
Összességében ezzel együtt szerintem körülbelül ugyanazt mondjuk. Két opció volt, vagy PM, vagy 2-3 (esetleg 4) minőséginek nevezhető játékos, és TT. Két irány, az egyikkel is nyersz valamit és a másikkal is, és közben mindkettővel vesztesz is. Közép távon pedig, ahogy TT franchise contractja belépne, a költségek között már nem lenne lényegi különbség. (Évi 4-7 milla egy 130 millás capben nem lényegi.) Szóval 2014-ben már ugyanúgy arról lenne szó, hogy körülbelül annyi pénzből amennyiből PM köré építesz csapatot, TT köré kell csapatot építeni. Az első verzió esélye, hogy talán már 2012-ben sikerülhet valami, a veszélye meg a rövid táv, a második előnye a hosszú táv, a hátránya pedig a future prospekteknél szokásos "vagy igen vagy nem válik be" veszélye.
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
😛 Abból a sérülésből elvileg már felgyógyult, most épp egy alkartörésből lábadozik (hú, ez de hülyén hangzik 😀)...nem is volt könnyű dolgaAmi pedig a jelen helyzetet illeti. Engem borzasztóan zavar Ramirez játéka. Nagyon kilóg a sorból, az egész offense bármelyik játékosa sokkal jobb a maga posztján.legkorábban a bye week után. Nem kéne elsietni, nehogy rásérüljön, de Ramireznek tényleg nagyon gyenge meccse volt...Black_Adder
Kuper visszatérése mikorra várható? Szerintem sokat segítene futásban, de még passzban és elmaradó büntetésekben is.burzum
de ahogy kupi sérülése kinézett csoda h járni tud majd veleNegritis
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
A számolást nem értem teljesen. Ha 2 első kört kapnánk PM-ért (irreális, de ha már feltetted, akkor menjünk ezen a vonalon), akkor már 3 pick-ünk lenne az első 32-ben. Ebből 2-t szinte bármelyik évben össze lehet tenni egy top 5-ös pick-ért és akkor már meg is lehet a jó QB a draft-on. (ha csak 1 első körös jönne, már akkor is, hacsak nem mindkettő hátsó pick, de annak kisebb a valószínűsége)...De van olyan szcenárió (pl. AFC-döntő elvesztése után nagy áron el tudjuk adni Manninget), melyre ex post azt mondanám, hogy hosszú távon jól jártunk a vereséggel; vagy legalábbis nekem több örömöm származik majd a következményekből, mint bánat a kudarcból.burzumHidd el, hogy nins olyan nagy ár, amiért ez megérné. Nem csak Manning, de egyetleg játékos sem ér ennyit, se Rodgers, se Brees, se RGIII, senki. Az NFL rendszere éppen arról szól, hogy biszniszelgetni ne lehessen. Itt csak és kizárólag csapat építési és cap menedzselési szempontból éri meg játékost tradelni, ha bizniszelgetni kezdesz (abban az értelemben, hogy az eredmény helyett a játékosok eladásán töröd a fejed), az tuti nagyon hamar a power ranking végére röpíthet.
De azért a játék kedvéért tegyük fel, hogy mégis. Ha Manninget valami csoda folytán valami sikerülne eltradelni akkor az mennyi is lehetne? Mondjuk 2 első kör, és a fizuja megspórolása? Ezzel most brutálisan fölé lőttem az esélyeknek, de ha mégis. Mit nyerne vele a csapat? Lenne két első körös pickje, az egyik valahol ahová a trade hozza, a másik az elvesztett konf döntő miatt leghátul. De nem lenne QB-je a csapatnak, lehetne kezdeni a QB vadászatot. Osweiler? Ő egy projekt QB, zéró sansza van, hogy még 1-2 évig teljesíteni tudjon NFL szinten. Neki még tanulnia kell egy kezdő mögött. Azaz kell egy kezdő QB. Ilyent vagy más csapattól vásárolsz, akik többnyire más csapatnál levő backupok (mint ColB, Cassel, vagy Flynn), vagy pedig a draft legelején húzott top prospektek. Az előbbi bizony elég kockázatos, kétséges a kimenetele, és bizony drága is. Nézd meg Kolb vagy Flynn esetét. Mindkettő hatvanmillás, sok éves szerződéssel éppen a cserepadot koptatja. (Bár Kolb éppen játszott, mert a rookie lesérült előle).
A második - draftolás - opció esetén, meg ha relative kis kockázatú QB-t akarsz, akkor fel kell menni 1/5-ig minimum általában. És akkor oda is adhatod azt a két Manningért kapott első kört minimum. Az 1/1-ről nem is beszélve, mert az megfizethetetlen.
Ér ennyit egy konferencia döntő elvesztése, és egy gyűrű nyerési esélynek a feladása? Tuti, hogy nem.peterk2005
Oswi nem megoldás, jelenleg még biztos nem, szerintem erősen kétséges, hogy bármikor is az lesz.
A lényeg, ahogy azt már PM érkezésekor is kifejtettem párszor (meg szerintem mások is), hogy ha PM jó, akkor sanszos, hogy nem lesz meg az utódja mikor visszavonul, mert nem húzunk jó helyen, tehát marad valami projekt QB, ha meg szar lesz, akkor húzhatunk jó helyen, viszont elpazarlunk évet (éveket) és egy nagy valag lóvét, ha meg csak közepesen jó (7-9 -> 9-7, no PO), akkor meg szintén nem jó a helyzet, mert igazán jó QB-t nem húzhatsz már a top10-en kívül, meg eredmény sincs...
Egy ideális világban ezért lenne jó a trade akár egy jó, akár egy közepesen jó szezon után, de vevő se nagyon lenne, meg PM se nagyon menne már szerintem. Mellesleg én úgy emlékszem, hogy a következő két év csak tavasszal aktiválódik be PM-nél, ha átmegy az orvosin, tehát csak az után cserélhető el esetleg...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
nem is volt könnyű dolgaAmi pedig a jelen helyzetet illeti. Engem borzasztóan zavar Ramirez játéka. Nagyon kilóg a sorból, az egész offense bármelyik játékosa sokkal jobb a maga posztján.legkorábban a bye week után. Nem kéne elsietni, nehogy rásérüljön, de Ramireznek tényleg nagyon gyenge meccse volt...Black_Adder
Kuper visszatérése mikorra várható? Szerintem sokat segítene futásban, de még passzban és elmaradó büntetésekben is.burzum
de ahogy kupi sérülése kinézett csoda h járni tud majd vele
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 12 éve
www.profootballbusiness.com/p/a-top-10-szerzodes-posztonkent.htmlNekem csak az jut néha eszembe, hogy mi lett volna, ha PM (és mondjuk Vickerson, Mays, Adams) fizetéséből veszünk 3, a posztján ligaelit játékost a DT, MLB, S posztokra. Vagy CB, vagy OL. (Nem tudom, hogy milyen posztokon volt jó FA-felhozatal.)Ahogy Back_Adder írta, Manning eltradelhetetlen. Nem csak a kora, de a szerződése alapján is, mert jenlenleg 1 éves contractja van, a többi csak opció. Csak akkor lehetne trade-ről szó, ha év végén az opciót aláírnák és utána tradelnénk el. De akkor meg miért írná alá az opciót Manning?
Egyébként PM drágán eltrade-elése nagy húzás lenne 😊 Nem tudom, hogy reális-e, de nagy lenne, ha kapnánk érte jövő nyáron két első körös cetlit 😀burzum
A PM helyetti más posztok erősítése március óta téma, úgyhogy ez elég lerágott csont. 😊 Talán annyit tennék hozzá, hogy 3 ligaelit játékost ennyi pénzből nem lehetett volna hozni. A ligaelit játékosok poszttól függően darabonként 12-18 millába kerülnek. A DT inkább 13-15, az MLB is hasonló, az S talán valamivel olcsóbb (mondjuk 10-12). Szóval az opció inkább az lett volna, hogy PM helyett 2-3-4 minőségi, azonnali kezdő szintű játékost igazolni. Minőségi (de nem elit) játékosból talán 3-4 kijött volna, mert ezeket általában a 6-10 millás környéken meg lehet fizetni. A poszt ill. az adott évi FA helyzet függvénye, hogy 2/3/4 játékos jött volna ki PM árából. Az is egy opció lehetett volna még, hogy se nem elit, se nem minőségi, de kezdő képességű játékosokat veszünk. Ilyenből 4-5 játékost ide lehetett volna hozni, függően attól, hogy milyen idős, stb. Pl. elég sok az olyan játékos, akit elöl draftoltak, azaz ígéret volt, de az első csapatában nem sikerült igazán beilleszkednie. Ezek relative olcsóak (no nem pár százezer, de néhány millió), és az edzői stáb láthatja úgy, hogy nálunk, esetleg kicsit más szerepben nagyon beválna.
Egyébként szerintem anyagi - cap space - értelemben nem sok különbség lett volna már középtávon sem a PM+most és a TT+építkezés között. Ez stílusbeli döntés volt, nem anyagi.
Gondolj csak bele, hogy TT is harmadéves már, 2014-től - ha őrá épült volna a csapat, akkor - franchise QB fizetést kellett volna neki is adni, ami alsóhangon is 10+ milla lenne nála is. Ezt az idén és jovőre esetleg meglevő és elkölthető +18 milliónál is figyelembe kellett volna venni, hiszen nem elég idén idehozni azt a pár játékost 18 millióért, azokat jövőre és utána is ki kell fizetni, amikor TT fizu emelése is "beüt". Szóval a TT irány se egyszerű nagybevásárlás lett volna, hanem lépésről lépésre való, óvatos vásárolgatás és leépítés. (Hozni azokat akik egy TT csapat stílusába beillenek, és elküldeni azokat, akik nem.) Közben pedig évről évre amennyire csak lehet, jól draftolni, mert ha nincs jó draft, akkor 1-2 éves távlatban megb*szhatja a csapat. A rookie korból kilépő jó játékosok ugyanis milliós szerződéseket akarnak, és nincs csapat, amelyik az összes ilyen játékosát képes megtartani. Kell folyamatosan az utánpótlás, egy sor rookie pénzt kapó, jól játszó, kezdőként bevethető játékos, különben jön az eredményesség csökkenése.peterk2005
Ezt ajánlom áttanulmányozni... 😊
DT-ben a top 3 alatt már csak 9- misi a fizu, a CB poszt mondjuk húzós, de oda inkább csak Porter-nél egy kicsit drágább de kevésbé rizikós kellett volna csak, a S viszonylag olcsó és a LB posztok sincsenek nagyon magasan fizetve, de jó MLB-t csak szökőévente találhatsz a piacon, mert azokba minden csapat kapaszkodik, ha tud draftolni egyet...
PM 18 misijéből 2 vagy 3 minőségi (érts posztján top10-15-ös) játékost tudtunk volna hozni + akkor nem jön 2 kezdő TE, akik szintén vittek pénzt a kasszából...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
De van olyan szcenárió (pl. AFC-döntő elvesztése után nagy áron el tudjuk adni Manninget), melyre ex post azt mondanám, hogy hosszú távon jól jártunk a vereséggel; vagy legalábbis nekem több örömöm származik majd a következményekből, mint bánat a kudarcból.burzumHidd el, hogy nins olyan nagy ár, amiért ez megérné. Nem csak Manning, de egyetleg játékos sem ér ennyit, se Rodgers, se Brees, se RGIII, senki. Az NFL rendszere éppen arról szól, hogy biszniszelgetni ne lehessen. Itt csak és kizárólag csapat építési és cap menedzselési szempontból éri meg játékost tradelni, ha bizniszelgetni kezdesz (abban az értelemben, hogy az eredmény helyett a játékosok eladásán töröd a fejed), az tuti nagyon hamar a power ranking végére röpíthet.
De azért a játék kedvéért tegyük fel, hogy mégis. Ha Manninget valami csoda folytán valami sikerülne eltradelni akkor az mennyi is lehetne? Mondjuk 2 első kör, és a fizuja megspórolása? Ezzel most brutálisan fölé lőttem az esélyeknek, de ha mégis. Mit nyerne vele a csapat? Lenne két első körös pickje, az egyik valahol ahová a trade hozza, a másik az elvesztett konf döntő miatt leghátul. De nem lenne QB-je a csapatnak, lehetne kezdeni a QB vadászatot. Osweiler? Ő egy projekt QB, zéró sansza van, hogy még 1-2 évig teljesíteni tudjon NFL szinten. Neki még tanulnia kell egy kezdő mögött. Azaz kell egy kezdő QB. Ilyent vagy más csapattól vásárolsz, akik többnyire más csapatnál levő backupok (mint ColB, Cassel, vagy Flynn), vagy pedig a draft legelején húzott top prospektek. Az előbbi bizony elég kockázatos, kétséges a kimenetele, és bizony drága is. Nézd meg Kolb vagy Flynn esetét. Mindkettő hatvanmillás, sok éves szerződéssel éppen a cserepadot koptatja. (Bár Kolb éppen játszott, mert a rookie lesérült előle).
A második - draftolás - opció esetén, meg ha relative kis kockázatú QB-t akarsz, akkor fel kell menni 1/5-ig minimum általában. És akkor oda is adhatod azt a két Manningért kapott első kört minimum. Az 1/1-ről nem is beszélve, mert az megfizethetetlen.
Ér ennyit egy konferencia döntő elvesztése, és egy gyűrű nyerési esélynek a feladása? Tuti, hogy nem.
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)