Green Bay Packers

78 feliratkozó

több mint 12 éve
Tactful Cactus Green Bay Packers 15 300
Első idegenbeli győzelmünk a szezonban, a Bengals elleni meccsre gondoltam az elsőt de így se késő.

P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 12 éve
Tactful Cactus Green Bay Packers 15 300
Megvan a pozitív mérleg. A leolvadás eddig tapasztalható volt a 4. negyedben. Ha állandósul a jó védekezés passz ellen az utolsó negyedben én biztos nem fogok károgni. Egyébként egy Ravens-meccsen nyugodtan károghatunk.

P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 12 éve
Sanco Green Bay Packers 2 744 — Rest of the World fan
Nekem ezzel a szezonnal kapcsolatban sokkal jobb érzéseim vannak, mint amilyenek a 15-1-es alapszakaszunk során voltak. A D nagyon jó, már passz ellen sem olyan gyalázatos, bár azon lenne még mit javítani. Ilyen futójáték mellett meg el tudjuk azt is viselni, ha a passzjátékunk akadozik.

Viszont srácok, az eredménykövetőben ez a károgás - mármint, hogy úgyis leolvadunk, stb - nagyon gáz. Ha már nem vagytok pozitívak, akkor legalább másokat ne bosszantsatok ezzel. Persze, nem mondom, hogy nincs alapja, de akkor is.
Iszonyat lelombozó tud lenni 😉James007
És nem igazuk lett megint!? 😀

Az első résszel viszont maximálisan egyetértek. Úgy néz ki kifizetődő volt a tavalyi teljes draftot és az idei első kört a védelemre áldozni (no meg persze Jollynak adni egy második esélyt). Jó látni, hogy a szokásos sok sérülés ellenére sem átjáróház a D. Ezzel szemben az O kicsit aggasztó, főleg Jones és Cobb nélkül.
több mint 12 éve
James007 Green Bay Packers Wisconsin Badgers 1 950
Nekem ezzel a szezonnal kapcsolatban sokkal jobb érzéseim vannak, mint amilyenek a 15-1-es alapszakaszunk során voltak. A D nagyon jó, már passz ellen sem olyan gyalázatos, bár azon lenne még mit javítani. Ilyen futójáték mellett meg el tudjuk azt is viselni, ha a passzjátékunk akadozik.

Viszont srácok, az eredménykövetőben ez a károgás - mármint, hogy úgyis leolvadunk, stb - nagyon gáz. Ha már nem vagytok pozitívak, akkor legalább másokat ne bosszantsatok ezzel. Persze, nem mondom, hogy nincs alapja, de akkor is.
Iszonyat lelombozó tud lenni 😉
több mint 12 éve
gamerkr Green Bay Packers 11 660 — The sharif don't like it - welcome to the casbah club
pozitív mérleg, vezéráldozatokkal.. Az O-ból ezt hiányoltam, pl. a Bengals ellen, a rövid yardos szituk, amikor csak azért is le kell nyomni a torkukon, most sok ilyen volt - megoldva sikerrel. Sok érdekes hívás mellett is ugyan, de lényeg a W. Meg van a Crosby hiba is.

ha valaki azt mondja a meccs előtt, hogy 20 pont alatti teljesítmény elég lesz a győzelemhez, azt hiszem kinevetem.

több mint 12 éve
Sanco Green Bay Packers 2 744 — Rest of the World fan
Nagyon jó és tanulságos írás egyik nagy kedvencemről:
Jolly
több mint 12 éve
LN Green Bay Packers 3 276 — Packers fan
IR report alapján necces lehet ma az LB felhozatal, de legalábbis nem túl egészséges.
Pénteken Barrington sem edzett, Mulumba is csak LP, mindkettő probable.
több mint 12 éve
LN Green Bay Packers 3 276 — Packers fan
a Browns leigazolta Charles Johnsont a Packers practice squadjából.deyell
Neki kellett volna 5. WR-nek lenni a rosteren Ross helyett.
Sok sikert neki.
több mint 12 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 259
a Browns leigazolta Charles Johnsont a Packers practice squadjából.

buhloone mindstate

több mint 12 éve
JéBé Green Bay Packers 7 795
LB-ből TE az lényegesen könnyebb szerintem mint fordítva, remélem nem látjuk a pályán 😊
több mint 12 éve
LN Green Bay Packers 3 276 — Packers fan
Edzésen a TE Stoneburner is gyakorolt LB-ként. Érdekes.Gergőbácsi
3-4 éve pont fordítva játszottuk el ezt Havnerrel nem? Ő Lb-ből lett TE azt hiszem. Sőt még TD elkapásai is voltak 😀gamerkr
De. Sőt... Havner is a 45ös mezt hordta, mint Stoneburner.. 😀
több mint 12 éve
gamerkr Green Bay Packers 11 660 — The sharif don't like it - welcome to the casbah club
Edzésen a TE Stoneburner is gyakorolt LB-ként. Érdekes.Gergőbácsi
3-4 éve pont fordítva játszottuk el ezt Havnerrel nem? Ő Lb-ből lett TE azt hiszem. Sőt még TD elkapásai is voltak 😀

több mint 12 éve
GNG Green Bay Packers 241
Edzésen a TE Stoneburner is gyakorolt LB-ként. Érdekes.Gergőbácsi
Én azt hallottam, hogy a Lambeau Field portása és a coach meetingek redszeres pizzafutára is gyakorolt LB-ként. Ha mégsem akkor kéne nekik 😀
több mint 12 éve
Gergőbácsi Green Bay Packers 9 379 — Packers Suicide Squad
Edzésen a TE Stoneburner is gyakorolt LB-ként. Érdekes.

I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 12 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 259
Hayward edzett, LP. először a szezonban

buhloone mindstate

több mint 12 éve
alatriste Green Bay Packers 11 800 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
A 7végére tehát az eddigiek szerint out mind B. Jones mint Matthews. Francois sem játszhat már idén! Nagyon kíváncsi vagyok ki jön Hawk mellé a 7végén, mert a szélen még Neal-Perry páros jó lehet akár. ILB poszton hiányosak leszünk amíg Jones nem tér vissza.balazs799
Lattimore, ki más? Barrington pedig a tartalékLN
Akkor cserepadon lesz 3 LB csere mind a 3 újonc, és bár nemtudom milyen teljesítményt nyújtottak tavaly az NCAA-ben főleg nem hogy eddig nálunk az edzéseken, de egy 6. egy 7. körös és egy draftolatlan LB-nk van.
Ha valaki kidől a kezdőből veszélyes lehet, bár vannak a hátsó körökben is jó játékosok, akik az NFL-ben dobbantanak igazán. Remélem ha kell közülük is az egyik ilyen lesz.balazs799
Palmer és Mulumba OLB, ha valaki kidőlne még középről, akkor szerintem +1 S lesz fent a boxban, gondolom McMillian, esetleg jönnek a variációk Caperstől. Tuti, hogy erre is lesz 2-3 forgatókönyveLN
Barrington maradt egyedül csere ILB-nek, nagyon remélem hogy nem lesz sérülés, mert azért S ként LB sorban nagyon kényszermegoldás lenne. Egy kicsit viszont itt úgy érzem volt egy kis hiba, 7CB-nk van a keretben, és csak 9 LB összesen. 4OLB 5ILB, amiből most 2 sérült. Ha Jones nem tud visszatérni hamar, vagy ha igen is, de Lattimore nem nyújt elegendőt, akár még egy igazolást is el tudnék képzelni.


Liverpool Fc
több mint 12 éve
Celtic Green Bay Packers 421
Jah, megvan. 13._án Sry, kicsit keverem.
több mint 12 éve
Celtic Green Bay Packers 421
GB mikor?
több mint 12 éve
Ettemlevest Chicago Bears 1 134 — Bears fan
Sziasztok!
Közvetiti valaki a mai GB meccset? ha igen, akkor hol és mikor?Celtic
Most péntek hajnalban a Giants fog játszani a Bears-el. Elvileg 😊

touchdown..... touchdown, bears!!
több mint 12 éve
Celtic Green Bay Packers 421
Sziasztok!
Közvetiti valaki a mai GB meccset? ha igen, akkor hol és mikor?
több mint 12 éve
LN Green Bay Packers 3 276 — Packers fan
A 7végére tehát az eddigiek szerint out mind B. Jones mint Matthews. Francois sem játszhat már idén! Nagyon kíváncsi vagyok ki jön Hawk mellé a 7végén, mert a szélen még Neal-Perry páros jó lehet akár. ILB poszton hiányosak leszünk amíg Jones nem tér vissza.balazs799
Lattimore, ki más? Barrington pedig a tartalékLN
Akkor cserepadon lesz 3 LB csere mind a 3 újonc, és bár nemtudom milyen teljesítményt nyújtottak tavaly az NCAA-ben főleg nem hogy eddig nálunk az edzéseken, de egy 6. egy 7. körös és egy draftolatlan LB-nk van.
Ha valaki kidől a kezdőből veszélyes lehet, bár vannak a hátsó körökben is jó játékosok, akik az NFL-ben dobbantanak igazán. Remélem ha kell közülük is az egyik ilyen lesz.balazs799
Palmer és Mulumba OLB, ha valaki kidőlne még középről, akkor szerintem +1 S lesz fent a boxban, gondolom McMillian, esetleg jönnek a variációk Caperstől. Tuti, hogy erre is lesz 2-3 forgatókönyve
több mint 12 éve
alatriste Green Bay Packers 11 800 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
A 7végére tehát az eddigiek szerint out mind B. Jones mint Matthews. Francois sem játszhat már idén! Nagyon kíváncsi vagyok ki jön Hawk mellé a 7végén, mert a szélen még Neal-Perry páros jó lehet akár. ILB poszton hiányosak leszünk amíg Jones nem tér vissza.balazs799
Lattimore, ki más? Barrington pedig a tartalékLN
Akkor cserepadon lesz 3 LB csere mind a 3 újonc, és bár nemtudom milyen teljesítményt nyújtottak tavaly az NCAA-ben főleg nem hogy eddig nálunk az edzéseken, de egy 6. egy 7. körös és egy draftolatlan LB-nk van.
Ha valaki kidől a kezdőből veszélyes lehet, bár vannak a hátsó körökben is jó játékosok, akik az NFL-ben dobbantanak igazán. Remélem ha kell közülük is az egyik ilyen lesz.


Liverpool Fc
több mint 12 éve
LN Green Bay Packers 3 276 — Packers fan
A 7végére tehát az eddigiek szerint out mind B. Jones mint Matthews. Francois sem játszhat már idén! Nagyon kíváncsi vagyok ki jön Hawk mellé a 7végén, mert a szélen még Neal-Perry páros jó lehet akár. ILB poszton hiányosak leszünk amíg Jones nem tér vissza.balazs799
Lattimore, ki más? Barrington pedig a tartalék
több mint 12 éve
alatriste Green Bay Packers 11 800 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
A 7végére tehát az eddigiek szerint out mind B. Jones mint Matthews. Francois sem játszhat már idén! Nagyon kíváncsi vagyok ki jön Hawk mellé a 7végén, mert a szélen még Neal-Perry páros jó lehet akár. ILB poszton hiányosak leszünk amíg Jones nem tér vissza.


Liverpool Fc
több mint 12 éve
Drip Cleveland Browns Texas Tech Red Raiders 9 521 — Undertaker of the Cleveland graveyard
Sziasztok!

Új vagyok itt a fórumon, gondoltam köszönök 😊
Kb 3 éve ismerkedem ezzel a sportággal, aztán tavaly előtt volt szerencsém eltölteni néhány hetet Wisconsin-ban, ez meg is pecsételte a sorsom, teljesen beszippantott ez nagyszerű játék.
Lenne is mindjárt egy kérdésem. Van olyan oldal ahol minden meccsünk követhető stream-en? Milyen programok telepítése szükséges hogy stream-en tudjam nézni? Sajnos néhány hete ami link megvolt adva itt a meccskibeszélőnél az csak akkor akart működni ha mindenféle sz*rt telepít az ember, ezt meg is tettem, aztán fél napig törölgettem a gépemről a különböző malware programokat.brakedown
Üdv a fórumon !
https://bowl.hu/logo/bowl-hu-black-512.png
Hol és hogyan nézzünk meccseket? | Bowl.hu
Az ESPN America megszűnésével jókora űr keletkezett a hazai NFL és NCAA közvetítéseknél, de opciókból így sincs hiány, akár az interneten, akár a tévén szeretnénk a profi és/vagy az egyetemi liga mérkőzéseit követni
szerintem segíteni fog 😊