Houston Texans
21 feliratkozó
több mint 11 éve
Ha nincs az első félidő végén a szerencsétlenkedés, Foster nyócegyet rendezett volna a védőkkel. A Steelers azért nyert mert kihasználta azt a példátlanul sok lehetőséget ami az uccsó 3 percben adódott az első félidőben. Ott dőlt el a meccs és nem biztos hogy fordított helyzetben a Houston ugyanilyen helyzetkihasználással élt volna.Elég rossz érzés kikapni, amikor jobbak vagyunk az ellenfélnél. Azon kívűl, hogy Bellel nem nagyon tudtunk mit csinálni, mikor elkapásból kapta a labdát, semmit nem tudott csinálni a Steelers. Utolsó TD-jüket is zebráknak köszönhetik, mikor bajba voltak, jött mindig a fügyi (defensive holding?), és egész meccsen lejtett a pálya, amit lehetett megkaptak.Se jobbak nem voltatok, se a bírók nem segítették a Steelers-t. Az egyetlen dolog ami miatt kikaptatok, az a 3 turnover. Arról meg a zebrák nem tehetnek. 😉 Meg arról se, hogy D. Manning elejti a labdát, amivel szorult helyzetbe kerültök, arról se a zebrák tehetnek, hogy 12 emberetek van pályán, s ezzel 1st downt kapunk...Soldados
Annyira nem hibáztatnám sem Fostert sem Fitzet az eladott labdákért, mind a kettő elég balszerencsés esett volt, csak gáz, hogy a saját red zoneunkban történt meg.
Akik viszont borzasztóak voltak, az Manning (3 muffed punt, de igazából az edző a hülye, aki berakja), és sajna Cushing, aki borzasztóan lassú és meglepően sok misstackleje van.DC
több mint 11 éve
Elég rossz érzés kikapni, amikor jobbak vagyunk az ellenfélnél. Azon kívűl, hogy Bellel nem nagyon tudtunk mit csinálni, mikor elkapásból kapta a labdát, semmit nem tudott csinálni a Steelers. Utolsó TD-jüket is zebráknak köszönhetik, mikor bajba voltak, jött mindig a fügyi (defensive holding?), és egész meccsen lejtett a pálya, amit lehetett megkaptak.Se jobbak nem voltatok, se a bírók nem segítették a Steelers-t. Az egyetlen dolog ami miatt kikaptatok, az a 3 turnover. Arról meg a zebrák nem tehetnek. 😉 Meg arról se, hogy D. Manning elejti a labdát, amivel szorult helyzetbe kerültök, arról se a zebrák tehetnek, hogy 12 emberetek van pályán, s ezzel 1st downt kapunk...
Annyira nem hibáztatnám sem Fostert sem Fitzet az eladott labdákért, mind a kettő elég balszerencsés esett volt, csak gáz, hogy a saját red zoneunkban történt meg.
Akik viszont borzasztóak voltak, az Manning (3 muffed punt, de igazából az edző a hülye, aki berakja), és sajna Cushing, aki borzasztóan lassú és meglepően sok misstackleje van.DC

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
ahhoz képest hogy a bírók minket segítettek (???) például az enefelpontkomon azt írják hogy a felvételek alapján nem volt olyan bizonyíték, ami egyértelműen mutatja hogy nem volt az egy érvényes elkapás (a. brown)...
több mint 11 éve
Elég rossz érzés kikapni, amikor jobbak vagyunk az ellenfélnél. Azon kívűl, hogy Bellel nem nagyon tudtunk mit csinálni, mikor elkapásból kapta a labdát, semmit nem tudott csinálni a Steelers. Utolsó TD-jüket is zebráknak köszönhetik, mikor bajba voltak, jött mindig a fügyi (defensive holding?), és egész meccsen lejtett a pálya, amit lehetett megkaptak. Annyira nem hibáztatnám sem Fostert sem Fitzet az eladott labdákért, mind a kettő elég balszerencsés esett volt, csak gáz, hogy a saját red zoneunkban történt meg.
Akik viszont borzasztóak voltak, az Manning (3 muffed punt, de igazából az edző a hülye, aki berakja), és sajna Cushing, aki borzasztóan lassú és meglepően sok misstackleje van.
több mint 11 éve
Én csak röhögni tudtam azon, hogy 3 perc alatt benyeltek 24 pontot. Kb vége is lehetett volna a meccsnek. Eddig mindig egy-egy nagy hiba miatt kaptunk ki (Fitzi labdaeladásai, a secondary balfaszkodása), de most együtt tett az egész csapat a vereségért. Fitzinek megint összejött az int mondjuk nem az ő hibája, Foster fumble, Hopkins fumble, a secondary szokásához híven benyelte a nagy playeket. Agresszív futó játékkal kivégezték volna a Steelerst, de a hirtelen beszopott péló miatt kapkodni kezdtek, pedig volt még egy teljes félidejük. Elég gáz lenne ha a Titans és Jax mellett nem lenne meg a 2. hely, de a srácok nagyon küzdenek ellene...
több mint 11 éve
hát ha megcsinálja fél szezon alatt nem tudom hogy fizetik ki neki is a 100 milliós szerződést 😀Nem kell aggódni, simán lesz még idén 20 sack-je 😊Sixo67Pedig megnézném ahogy Big Benen elállítja az órát 😀samu09a Bohóc edzésbe állt 😀Jó hír, de én annyira nem erőltetném a visszatérést.Legyen 100%-os állapotba aztán hadd szóljon... Mutassa meg miért lett 1/1.swatt99
www.houstontexans.com/tv-media/videos/First_Look_Clowney_back_at_practice/2bab4ed7-b3ee-4d1a-b3dc-039e9457ec74samu09
több mint 11 éve
Nem kell aggódni, simán lesz még idén 20 sack-je 😊Pedig megnézném ahogy Big Benen elállítja az órát 😀samu09a Bohóc edzésbe állt 😀Jó hír, de én annyira nem erőltetném a visszatérést.Legyen 100%-os állapotba aztán hadd szóljon... Mutassa meg miért lett 1/1.swatt99
www.houstontexans.com/tv-media/videos/First_Look_Clowney_back_at_practice/2bab4ed7-b3ee-4d1a-b3dc-039e9457ec74samu09
több mint 11 éve
Pedig megnézném ahogy Big Benen elállítja az órát 😀a Bohóc edzésbe állt 😀Jó hír, de én annyira nem erőltetném a visszatérést.Legyen 100%-os állapotba aztán hadd szóljon... Mutassa meg miért lett 1/1.swatt99
www.houstontexans.com/tv-media/videos/First_Look_Clowney_back_at_practice/2bab4ed7-b3ee-4d1a-b3dc-039e9457ec74samu09
több mint 11 éve
a Bohóc edzésbe állt 😀Jó hír, de én annyira nem erőltetném a visszatérést.Legyen 100%-os állapotba aztán hadd szóljon... Mutassa meg miért lett 1/1.
www.houstontexans.com/tv-media/videos/First_Look_Clowney_back_at_practice/2bab4ed7-b3ee-4d1a-b3dc-039e9457ec74samu09
több mint 11 éve
a Bohóc edzésbe állt 😀www.houstontexans.com/tv-media/videos/First_Look_Clowney_back_at_practice/2bab4ed7-b3ee-4d1a-b3dc-039e9457ec74
több mint 11 éve
Lehet az egyetemen nem kapott több ezer dollárt ha telibevert egy irányítót 😀Clowney szeretne visszatérni a Steelers elleni meccsre 😀Ez fura, legutóbb egy köröm ágy gyulladás miatt is kihagyott egy mecset egyetemen egy éve annyit nyafogott, most meg már játszani akar egy komoly sérülés után xDSixo67
“I’ll come back fired up. I want to hit somebody. I haven’t hit anybody in a long time. I’m looking forward to that. I’m just going to try to get after the quarterback and do my job.”Bondi
több mint 11 éve
Kissé mások a motivációs tényezők, bizonyítani sem árt a profik között, bárki is volt az egyetemi fociban.
több mint 11 éve
Clowney szeretne visszatérni a Steelers elleni meccsre 😀Ez fura, legutóbb egy köröm ágy gyulladás miatt is kihagyott egy mecset egyetemen egy éve annyit nyafogott, most meg már játszani akar egy komoly sérülés után xD
“I’ll come back fired up. I want to hit somebody. I haven’t hit anybody in a long time. I’m looking forward to that. I’m just going to try to get after the quarterback and do my job.”Bondi
több mint 11 éve
Clowney szeretne visszatérni a Steelers elleni meccsre 😀“I’ll come back fired up. I want to hit somebody. I haven’t hit anybody in a long time. I’m looking forward to that. I’m just going to try to get after the quarterback and do my job.”
több mint 11 éve
Los Angeles Texans....lehet nagyobb balhé lenne belőle mint a Redskins rasszista/nemrasszista vitáival 😀Menjetek LA-be, fűzzétek meg a Jaxet is, aztán akkor átkerülhettek az NFC-be. 😀StezErről beszélek. Luck minden irányító rkordot meg fog dönteni. Csak azért nem örülök a teljesítményének mert egy csoportban vagyunk.samu09Ebben igazad van, de nem Wilsonra akartam kihegyezni ezt, hanem arra, hogy nincs olyan franchise irányító a drafton Luck óta. Akkor mindenki egyet értett abban hogy ő a legjobb nem csak az irányítók között, hanem az összes játékost nézve a drafton, persze ment a negatív kritika is de csak miután mindent kitárgyaltak és kellett a sztori valamiről. Ettől függetlenül ott lehet valahol a 3.-4. körben az az irányító aki '17-ben SB-t nyer a Raiders-szel 😀samu09Igazából amikor Luck jött a draftra akkor azt mondták róla, hogy Elway óta a legnagyobb tehetség a börzén, ami meg nem 1-2 éve volt. Szóval ilyen szintű tehetségek nem jönnek 2-3 évente.
Aztarohadt de nagy mákunk volt 😀😀dugo1993
több mint 11 éve
Menjetek LA-be, fűzzétek meg a Jaxet is, aztán akkor átkerülhettek az NFC-be. 😀Erről beszélek. Luck minden irányító rkordot meg fog dönteni. Csak azért nem örülök a teljesítményének mert egy csoportban vagyunk.samu09Ebben igazad van, de nem Wilsonra akartam kihegyezni ezt, hanem arra, hogy nincs olyan franchise irányító a drafton Luck óta. Akkor mindenki egyet értett abban hogy ő a legjobb nem csak az irányítók között, hanem az összes játékost nézve a drafton, persze ment a negatív kritika is de csak miután mindent kitárgyaltak és kellett a sztori valamiről. Ettől függetlenül ott lehet valahol a 3.-4. körben az az irányító aki '17-ben SB-t nyer a Raiders-szel 😀samu09Igazából amikor Luck jött a draftra akkor azt mondták róla, hogy Elway óta a legnagyobb tehetség a börzén, ami meg nem 1-2 éve volt. Szóval ilyen szintű tehetségek nem jönnek 2-3 évente.
Aztarohadt de nagy mákunk volt 😀😀dugo1993
több mint 11 éve
Erről beszélek. Luck minden irányító rkordot meg fog dönteni. Csak azért nem örülök a teljesítményének mert egy csoportban vagyunk.Ebben igazad van, de nem Wilsonra akartam kihegyezni ezt, hanem arra, hogy nincs olyan franchise irányító a drafton Luck óta. Akkor mindenki egyet értett abban hogy ő a legjobb nem csak az irányítók között, hanem az összes játékost nézve a drafton, persze ment a negatív kritika is de csak miután mindent kitárgyaltak és kellett a sztori valamiről. Ettől függetlenül ott lehet valahol a 3.-4. körben az az irányító aki '17-ben SB-t nyer a Raiders-szel 😀samu09Igazából amikor Luck jött a draftra akkor azt mondták róla, hogy Elway óta a legnagyobb tehetség a börzén, ami meg nem 1-2 éve volt. Szóval ilyen szintű tehetségek nem jönnek 2-3 évente.
Aztarohadt de nagy mákunk volt 😀😀dugo1993
több mint 11 éve
Ebben igazad van, de nem Wilsonra akartam kihegyezni ezt, hanem arra, hogy nincs olyan franchise irányító a drafton Luck óta. Akkor mindenki egyet értett abban hogy ő a legjobb nem csak az irányítók között, hanem az összes játékost nézve a drafton, persze ment a negatív kritika is de csak miután mindent kitárgyaltak és kellett a sztori valamiről. Ettől függetlenül ott lehet valahol a 3.-4. körben az az irányító aki '17-ben SB-t nyer a Raiders-szel 😀samu09Igazából amikor Luck jött a draftra akkor azt mondták róla, hogy Elway óta a legnagyobb tehetség a börzén, ami meg nem 1-2 éve volt. Szóval ilyen szintű tehetségek nem jönnek 2-3 évente.
Aztarohadt de nagy mákunk volt 😀😀
több mint 11 éve
Nem láttam még a teljes meccset, de az összefoglalók és statok alapján nem Fitzen ment el ez a meccs. Inkább csak az ő fumbleja is része volt annak a sok hibának, ami a vereséget okozta. Szerintem speciel Andre Johnsoné sokkal rosszabb volt, de arra se lehet azt mondani csak azon ment el.Andre olyanokat kapott el, hogy sír az ember. Félelmetes játékokat hozott
A secondary botrányosan játszott az elején. Olyat nem engedhet meg egy csapat sem, hogy egy elkapót (Hilton) 2-en fognak és mégis zavartalanul kaphat el egy 60 yardos TD-t. Hopkins is bizonytalankodott és Fitz fumblejénél is ő volt a legjobb pozicíóban, de mégcsak nem is ugrott a labdáért.
Watton és Fosteren kívűl kb. bárki hibáztatható.
Ugyanakkor a dicséretet is megérdemlik. 0-24-ről szépen felállt a csapat, csak a vége nem jött össze, ez van.
Ami a qb kérdést illeti. Szerintem amíg van esély a rájátszásra és nem játszik kifejezetten gyengén, addig Fitz a kezdő. Persze BoB látja igazán, hogy teljesít Malett - aki egyébként jövőre FA, tehát odamegy, ahova akar - az edzéseken.
Mariotát meg hadjuk. Szinte biztos 1/1 lesz, de legrosszabb esetben is Top 3, tehát nekünk esélyünk nincs rá. Erről inkább a Raiders vagy Jets topicban érdemes diskurálni (no offense)DC
Igazából a hibás Watt.
Hát mi az, hogy nem ér vissza 3. és hosszúnál az elkapóra...
De komolyan, istentelenül nagy ember, lehet, hogy berakatom zárójelbe az Y-t a nevemben...
Fájdalmas volt viszont, milyen játékokat engedtetek sorban fontos helyzetekben
3. és 15 – Hilton 40 yard (itt mondjuk csak FG lett)
Senki nincs elöl, jön az onside kick, esélytelenek vagytok megszerezni egy playjel később
1. és 10 – Hilton 49 yard (kövi play TD)
3. és 9 – Hilton 37 yard (még két 3. down, TD)
3. és 10 – Bradshaw 17 yardos elkapás
2. és 19 – bünti
Mondjuk a második félidőben már javulás volt, erre
2. és 7 – Hilton 33 yardos TD
3. és 9 – Hilton 16 yard
3. és 13 – bünti
3. és 9 – itt már elhittem, hogy Wayne-é is meglesz
3. és 5 – Wayne 10 yard
És még így is volt esélyetek, bár Fitzpatrick miatt biztos voltam benne, hogy nem jön majd össze. Az a baj, ha úgy maradt volna, ahogy az első negyedben alakul, akkor simán nem nézem tovább. De ti valahogy mindig el tudjátok hitetni, hogy na majd most összejön a Colts ellen, aztán utána persze kikapni (mondjuk hol van ez a helikopterezéstől pl)

több mint 11 éve
Amúgy hajnalban felkeltem megnézni a meccset, de mikor halna meg a kábel tv ha nem most? Úgyhogy aludtam, viszont megkérdezném hogy érdemes-e letölteni a meccset vagy Watt tdje volt az egyetlen jó pillanat a meccsen? 😀samu09Mindenképp nézd meg, de az első negyedet tekerd át és azt vond le az eredményből xD
több mint 11 éve
Mondjuk Mariota pont az, akit már tavaly is, meg most is 1/1-re vártak, ergó azt nem mondanám, hogy nincs egyetértés abban, hogy ő a legjobb a drafton akár QB-k, akár játékosok között.Igaz, Leonard Williamset is páran 1/1-esnek mondják, puff. De egyébként halkan megsúgom, hogy Lucknál is sokan vitáztak azon, hogy ő vagy RGIII jobb-e, és sok szakértő RG-t mondta. Szóval ő sem volt elsöprő, ami az egyetértést illeti.
Mariota is kb. annyira elsöprő jelenleg, mint anno Luck volt. Az meg mindent elmond, hogy a legtöbbek szerint ha tavaly kijön a draftra, akkor simán előzte volna Clowneyt 1/1-re és ide jött volna.
De nyilván meglátjuk hamarosan, elég sanszos, hogy rá nem lesz meg a picketek, vagy sokat kell adni a felmenetelért, míg szvsz Winston is top5-ben kimegy majd, és ti annak a közelében sem lesztek. Itt meg akkor megint ott tartunk, hogy a két top QB prospect bukta, aztán lehet a többiből válogatni.
több mint 11 éve
Nem láttam még a teljes meccset, de az összefoglalók és statok alapján nem Fitzen ment el ez a meccs. Inkább csak az ő fumbleja is része volt annak a sok hibának, ami a vereséget okozta. Szerintem speciel Andre Johnsoné sokkal rosszabb volt, de arra se lehet azt mondani csak azon ment el. A secondary botrányosan játszott az elején. Olyat nem engedhet meg egy csapat sem, hogy egy elkapót (Hilton) 2-en fognak és mégis zavartalanul kaphat el egy 60 yardos TD-t. Hopkins is bizonytalankodott és Fitz fumblejénél is ő volt a legjobb pozicíóban, de mégcsak nem is ugrott a labdáért.
Watton és Fosteren kívűl kb. bárki hibáztatható.
Ugyanakkor a dicséretet is megérdemlik. 0-24-ről szépen felállt a csapat, csak a vége nem jött össze, ez van.
Ami a qb kérdést illeti. Szerintem amíg van esély a rájátszásra és nem játszik kifejezetten gyengén, addig Fitz a kezdő. Persze BoB látja igazán, hogy teljesít Malett - aki egyébként jövőre FA, tehát odamegy, ahova akar - az edzéseken.
Mariotát meg hadjuk. Szinte biztos 1/1 lesz, de legrosszabb esetben is Top 3, tehát nekünk esélyünk nincs rá. Erről inkább a Raiders vagy Jets topicban érdemes diskurálni (no offense)
több mint 11 éve
Chuckie Keeton megint megsérült 😕 már csak Fajardo-ban bízhatnak a Raiders fanokEbben igazad van, de nem Wilsonra akartam kihegyezni ezt, hanem arra, hogy nincs olyan franchise irányító a drafton Luck óta. Akkor mindenki egyet értett abban hogy ő a legjobb nem csak az irányítók között, hanem az összes játékost nézve a drafton, persze ment a negatív kritika is de csak miután mindent kitárgyaltak és kellett a sztori valamiről. Ettől függetlenül ott lehet valahol a 3.-4. körben az az irányító aki '17-ben SB-t nyer a Raiders-szel 😀samu09Pont ezért van ellentmondás abban, amit Mariotáról és RW-ről írsz. Akkor ugyan még senki nem gondolta ezt komolyan, de Wilson bebizonyította, hogy egy rendkívül intelligens, nem égimeszelő, de mobilis QB-nek, aki persze passzolni is tud, igenis van helye az NFL-ben, sőt épp egy ilyen játékos emelheti új szintre a csapatát. Mariotában minden megvan, ami RW-nél, ráadásul 11 centivel magasabb, a drafton épp ennyi a különbség az első és a harmadik kör között, de az ő sikerének okán nyilvánvalóan amúgy is kevésbé kritikusabban állnak hozzá már ehhez a kérdéshez a megfigyelők.baggioMegvolt a lehetőség a QB draftra, utána még tradeltetek is egy QB-ért, tehát in progress a kérdés.Idén hamar elkezdjük a qb-t vagy ást kell e draftolni témát 😀 Ha jól tudom Mallettet '15-ben olcsóért elküldheti a Houston, de előbb meg akarják nézni, hogyan teljesít egy qb versenyben a holtszezon alatt akkor, ha nem Brady az ellenfél.Úgy gondolom sajnos idén top10ben leszünk a drtafton, úgyhogy akár jó qb is lehet még de szerintem BoB azért hozta Savage mellé Mallettet mert nem érzi hogy értelmes irányító kijönne jövőre. És én megértem mert pl nem érzem azt Mariotánál mint anno Luck-nál vagy Newtonnál, hogy simán kezdő 12 évig. És ez amúgy érdekes is, hogy '13-ban és '14-ben sem jött olyan irányító akire azt mondták komolyan hogy na ő tuti 1/1 mert képes egy franchiset vinni évekig (a "szakértők" nyáladzását nem veszem ide Barkley-ről vagy Manzielről). Wilson ugye tavaly jött ki, ide a rozsdást hogy senki nem gondolta hogy cserénél többre viszi, azt meg végképp nem, hogy a Seattle arca és második évében SB győztes lesz.samu09
Nyilván mindenki tudja, hogy FItz egyéves megoldásnak jött. És igazából TO-k ide vagy oda, nagyon nem lehet megszólni szerintem, koránt sem olyan szörnyű, mint azt én vártam volna például.Stez

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Ja BoB senkiben nem látja a jó irányítót, ezért összeszed minden szemetet hogy majd velük megoldja. Bortlessel és Teddyvel is előrébb lennétek. Fitzi csak most kezdi mutatni az igazi arcát, majd jönnek a 2-3 Intes meccsek...Ha Malett olyan jó lenne nem enhedi el az öreg Bill. Bradynek èn 1-2 évet adok, utánna kell az új QB szóval hülye lett volna elengedni, amikor anno Brady utód projekt volt...Rájöttek hogy szar szóval had menjen...Az a helyzet ha nem lenne Watt mehetnétek Mariotára, de ő olyan jó hogy 1/8-10 körül lesztek....TomcsikMallettet azért engedték el mert Garoppollo jól játszott és eddig úgy tűnik meg fogja majd oldani a post-Brady korszakot.
több mint 11 éve
Ebben igazad van, de nem Wilsonra akartam kihegyezni ezt, hanem arra, hogy nincs olyan franchise irányító a drafton Luck óta. Akkor mindenki egyet értett abban hogy ő a legjobb nem csak az irányítók között, hanem az összes játékost nézve a drafton, persze ment a negatív kritika is de csak miután mindent kitárgyaltak és kellett a sztori valamiről. Ettől függetlenül ott lehet valahol a 3.-4. körben az az irányító aki '17-ben SB-t nyer a Raiders-szel 😀Pont ezért van ellentmondás abban, amit Mariotáról és RW-ről írsz. Akkor ugyan még senki nem gondolta ezt komolyan, de Wilson bebizonyította, hogy egy rendkívül intelligens, nem égimeszelő, de mobilis QB-nek, aki persze passzolni is tud, igenis van helye az NFL-ben, sőt épp egy ilyen játékos emelheti új szintre a csapatát. Mariotában minden megvan, ami RW-nél, ráadásul 11 centivel magasabb, a drafton épp ennyi a különbség az első és a harmadik kör között, de az ő sikerének okán nyilvánvalóan amúgy is kevésbé kritikusabban állnak hozzá már ehhez a kérdéshez a megfigyelők.baggioMegvolt a lehetőség a QB draftra, utána még tradeltetek is egy QB-ért, tehát in progress a kérdés.Idén hamar elkezdjük a qb-t vagy ást kell e draftolni témát 😀 Ha jól tudom Mallettet '15-ben olcsóért elküldheti a Houston, de előbb meg akarják nézni, hogyan teljesít egy qb versenyben a holtszezon alatt akkor, ha nem Brady az ellenfél.Úgy gondolom sajnos idén top10ben leszünk a drtafton, úgyhogy akár jó qb is lehet még de szerintem BoB azért hozta Savage mellé Mallettet mert nem érzi hogy értelmes irányító kijönne jövőre. És én megértem mert pl nem érzem azt Mariotánál mint anno Luck-nál vagy Newtonnál, hogy simán kezdő 12 évig. És ez amúgy érdekes is, hogy '13-ban és '14-ben sem jött olyan irányító akire azt mondták komolyan hogy na ő tuti 1/1 mert képes egy franchiset vinni évekig (a "szakértők" nyáladzását nem veszem ide Barkley-ről vagy Manzielről). Wilson ugye tavaly jött ki, ide a rozsdást hogy senki nem gondolta hogy cserénél többre viszi, azt meg végképp nem, hogy a Seattle arca és második évében SB győztes lesz.samu09
Nyilván mindenki tudja, hogy FItz egyéves megoldásnak jött. És igazából TO-k ide vagy oda, nagyon nem lehet megszólni szerintem, koránt sem olyan szörnyű, mint azt én vártam volna például.Stez