Indianapolis Colts

50 feliratkozó

több mint 13 éve
Stez SMU Mustangs 46 867 — Whoops, looks like something went wrong.
Championship. :cool:
Szépen turbózzuk fel a PS-t és a rostert, hogy Betheáéknak legyen kit leütnie az edzéseket.

több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
még egy linebacker jött future contractra.

Brandon Peguese 6'1 és 230, inkább játsszon SS-t 😛 Mikor láttam, hogy a Hamptonra járt, azonnal rákerestem, hogy honnan rúgták ki előtte. Hiszen a Hamptonra csak bűnözők járnak. A South Florida volt az első csapata.

Tavaly az Eagles-ben tolta az előszezont, ergo Grigson ismeri.

több mint 13 éve
Stez SMU Mustangs 46 867 — Whoops, looks like something went wrong.
Szerintetek Irsay és Manning még mindig tárgyalnak, vagy már megvan a döntés és csak húzzák-halasztják a bejelentést?aztec
Semmi értelme nem lenne most dönteni. Ahogy Höri is írta, csak felesleges témát szolgáltatna az uborkaszünetben. Másrészt, ha Manning nem visszavonul, akkor akármilyen döntés is fog születni, meg fogja osztani a Colts tábort, és a tágabb NFL közönséget is. Ha már most döntenének és bejelentenék, akkor csak Irsay maga alatt vágná a fát, ha netán kiderülne, hogy Manning keze egyszer csak elkezdett működni.

(Amúgy az az újságíró aki nudlikezűnek írta le Manninget az egyik legnagyobb anti-Polianista, és rebuild párti. Azt ugyan még nem merte kimondani, hogy Manning cut, mert gondolom fél attól, hogy mit kapna érte, de az írásai alapján nekem úgy tűnik, hogy nagyon cut Manning+draft Luck párti. Ettől függetlenül, a nudlikezet egyébként azonnal visszavonta, mert kiderült, hogy tulajdonképpen nem is látta Manninget, csak úgy mondott egy hangzatosat. 😊)peterk2005
Ja, a csávó ok. Csak rajta kívül több másik okos is azt pofázta, hogy PM nem igazán érzi a dobásait és a karját sem, és mondjuk PM gyenge és lassú lasztijait is azoktól hallották, akiknek PM dobált vagy dobál manapság. Hogy most ezekből mi igaz és mi nem, azt nem fogjuk megtudni, de nem is lényeges. A lényeges az, hogy március 8-án az orvosin és a gyakorlatok alkalmával mit tud felmutatni majd PM.
De mondjuk miután Irsay szájából is elhangzott már, hogy PM nem ment át valami teszten még néhány hete, így szerintem alap, hogy akármi is lesz, végül majd úgy búcsúzunk el Tőle, hogy hát nem bizonyult megfelelőnek az egészségi állapota, így kénytelenek leszünk kivágni... Irsay legalábbis szerintem erre játszik, mint indok.

több mint 13 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 406 — The only discipline that lasts, is self discipline
Szerintetek Irsay és Manning még mindig tárgyalnak, vagy már megvan a döntés és csak húzzák-halasztják a bejelentést?aztec
Semmi értelme nem lenne most dönteni. Ahogy Höri is írta, csak felesleges témát szolgáltatna az uborkaszünetben. Másrészt, ha Manning nem visszavonul, akkor akármilyen döntés is fog születni, meg fogja osztani a Colts tábort, és a tágabb NFL közönséget is. Ha már most döntenének és bejelentenék, akkor csak Irsay maga alatt vágná a fát, ha netán kiderülne, hogy Manning keze egyszer csak elkezdett működni.

(Amúgy az az újságíró aki nudlikezűnek írta le Manninget az egyik legnagyobb anti-Polianista, és rebuild párti. Azt ugyan még nem merte kimondani, hogy Manning cut, mert gondolom fél attól, hogy mit kapna érte, de az írásai alapján nekem úgy tűnik, hogy nagyon cut Manning+draft Luck párti. Ettől függetlenül, a nudlikezet egyébként azonnal visszavonta, mert kiderült, hogy tulajdonképpen nem is látta Manninget, csak úgy mondott egy hangzatosat. 😊)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Szerintetek Irsay és Manning még mindig tárgyalnak, vagy már megvan a döntés és csak húzzák-halasztják a bejelentést?aztec
amíg nem indul be a free agency, kár volna kitenni, mert napokig itt nyáladzana a sajtó összes munkatársa, mivel más esemény nincs.

több mint 13 éve
Stez SMU Mustangs 46 867 — Whoops, looks like something went wrong.
Szerintem Irsay és Manning is már rég tudja, hogy mi a nagy helyzet. Ezen már csak valami nagy meglepetés változtathat. De valszeg nem lett kimondva, mert miért lenne kimondva? Még majdnem egy hónap van PM szerződésének hosszabbítási lehetőségéig, addig meg akármi negatív vagy pozitív beállhat mondjuk az egészségi állapotában. Majd március 6-7-8 körül lesz végleges tárgyalás szerintem, egy sor kivizsgálás, alkalmassági tesztek sokasága, addig nem is nagyon van miről beszélni.

több mint 13 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 498
Szerintetek Irsay és Manning még mindig tárgyalnak, vagy már megvan a döntés és csak húzzák-halasztják a bejelentést?aztec
Szerintem még nem lett kimondva kettejük közt sem.

több mint 13 éve
aztec Indianapolis Colts 1 360
Szerintetek Irsay és Manning még mindig tárgyalnak, vagy már megvan a döntés és csak húzzák-halasztják a bejelentést?

A Jégember győz, nem beszél.
több mint 13 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Vajon a Colts megfigyelők elmennek a Baylor pro day-ére is? 😀aztec
Megnézik P. Blaket centernek, vagy K. Wrightot WRnek, beszélnek velük kicsit.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
Stez SMU Mustangs 46 867 — Whoops, looks like something went wrong.
Biztos.

több mint 13 éve
aztec Indianapolis Colts 1 360
Vajon a Colts megfigyelők elmennek a Baylor pro day-ére is? 😀

A Jégember győz, nem beszél.
több mint 13 éve
JéBé Green Bay Packers 7 730
ezen túl vagyunk.Höri
volt e valaha is egy játékosról ennyi oldalon keresztül szó, téma? 😀 😀Ventura
volt
kiégett BradyrőlStez
Favre köcsög vs Packers köcsög téma
több mint 13 éve
aztec Indianapolis Colts 1 360
TT bármikor 4-5 oldal vitát tud generálni. 😀
Mondjuk az ő esetleges távozása Denverből lenne még ilyen horderejű, bár ő egyelőre még csak PR tekintetben jelentős tényező. 😀

A Jégember győz, nem beszél.
több mint 13 éve
Stez SMU Mustangs 46 867 — Whoops, looks like something went wrong.
lehet, hogy egy évet pihennie kéne.Ventura
ezen túl vagyunk.Höri
volt e valaha is egy játékosról ennyi oldalon keresztül szó, téma? 😀 😀Ventura
volt
kiégett Bradyről

több mint 13 éve
Ventura Miami Dolphins Texas Longhorns 9 576 — 🏈🐬🐂🤘🏽
lehet, hogy egy évet pihennie kéne.Ventura
ezen túl vagyunk.Höri
volt e valaha is egy játékosról ennyi oldalon keresztül szó, téma? 😀 😀

“Uhm, we’re, to win games you have to win the game, umm, not lose the game… honestly. And that, that is how you lose the game.”
- HC Mike McDaniel, L vs. Patriots, week 2 -
-------------------------------------------------------------------

több mint 13 éve
Stez SMU Mustangs 46 867 — Whoops, looks like something went wrong.
Te már megint hová akarod, hogy beleverje a másik?
Mondjuk pár hét múlva meglátjuk a végleges Irsay-féle álláspontot, hogyan dönt, de ha ezek igazak, akkor eléggé kétlem, hogy bármi esély is van a maradására. A piacra meg feltételezem kimegy, de minden csapatnál átesik majd pár orvosin, illetve egészségi állapotától függően dobják majd meg offerekkel.

több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
lehet, hogy egy évet pihennie kéne.Ventura
ezen túl vagyunk.

több mint 13 éve
Ventura Miami Dolphins Texas Longhorns 9 576 — 🏈🐬🐂🤘🏽
Reméljük mondjuk ez nem igaz. 😛
De mondjuk már Arians is lenyilatkozta, hogy készen áll arra, hogy egy Manning nélküli offenset irányítson.Stez
Attól függetlenül, hogy nem szívlelem Manninget, remélem csak akkor tér vissza, hogyha minden rendben. Annyit nem ér ez a plusz 1-2 év, hogy súlyos kárt tegyen magába.FViktor93
meg annyit se, hogy egy csapat kifizessen neki pár kincstári bankjegyet , aztán két meccs múlva megsérül vagy nem is tud úgy teljesíteni, ahogy elvárható egy minden idők egyik legjobb irányítójától.

lehet, hogy egy évet pihennie kéne, mint channing crowdernek. igaz koros de 1-2 évet beleverhetne és 100% hogy lenne kérője. vagy 1 év után dönthetne ugy hogy inkább csak leteszi a fegyvert.

“Uhm, we’re, to win games you have to win the game, umm, not lose the game… honestly. And that, that is how you lose the game.”
- HC Mike McDaniel, L vs. Patriots, week 2 -
-------------------------------------------------------------------

több mint 13 éve
FViktor93 New England Patriots 2 173
Reméljük mondjuk ez nem igaz. 😛
De mondjuk már Arians is lenyilatkozta, hogy készen áll arra, hogy egy Manning nélküli offenset irányítson.Stez
Attól függetlenül, hogy nem szívlelem Manninget, remélem csak akkor tér vissza, hogyha minden rendben. Annyit nem ér ez a plusz 1-2 év, hogy súlyos kárt tegyen magába.
több mint 13 éve
Stez SMU Mustangs 46 867 — Whoops, looks like something went wrong.
Egy indianapolisi újságíró szerint PM karja nem jó és nem is fog tudni lézereket dobálgatni vele.
Ugyebár PM-nek 35 milliót kellene kifizetnünk majd elméletileg, annyit ír, hogy Ő biztosan nem tenné meg. 😀 Ezek utdatában léegalábbis nem.
De mondjuk továbbra is pár másik helyen is említik, hogy PM valszeg még a karját sem érzi igazán, de erről már közvetlenül az alkalmasságija után is volt szó.
Lombardi egy idézete:
Add to that the latest from NFL Network’s Michael Lombardi, who reiterated Thursday during an interview on “The B.S. Report” what he has previously reported: Manning can’t effectively throw.

“I think it’s unrealistic to assume (he can return). He can’t throw the ball,” Lombardi said. “I’ve talked to people who’ve caught the ball for him. He can’t throw the ball to his left. He can’t throw the ball across his body, because he doesn’t feel it. People who catch the ball for him say he doesn’t really have velocity on the ball yet.”

Reméljük mondjuk ez nem igaz. 😛
De mondjuk már Arians is lenyilatkozta, hogy készen áll arra, hogy egy Manning nélküli offenset irányítson.

több mint 13 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 406 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ez így csak részigazság. Az új CBA hivatalos veteran játékosok szerződésének újratárgyalására vonatkozó szakasza szerint (CBA Article 13, Section 8, (a) (ii)): 12 hónapon belül nem kerülhet sor olyan újratárgyalásra, amely megnövelné a játékosnak jutó összeget, azonban egy Veteran Player Contract újratárgyalására bármikor sor kerülhet.gsn
Köszi a pontosítást/korrekciót, ezt nem tudtam!


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 13 éve
aztec Indianapolis Colts 1 360
Mondjuk szegény Rodgers a három padozott idény közben megtanulta, hogy hogyan ne játszon. Favre-nak egy értékelhető idénye volt abban a 3 évben, az első kettőben addigi karrierje 2 legrosszabb idényét produkálta.Talán épp azért, mert egy tehetséges irányítót draftoltak mögé.Ki tudja, lehet Manning se bírja el annak a súlyát, hogy mindennap látja kire fogják lecserélni, ha marad még.

A Jégember győz, nem beszél.
több mint 13 éve
gsn 3 548
Nehéz kérdés ez, nem szívesen lennék Irsayék helyében. Én az átstrukturálásra szavazok, és arra, hogy olyan módon legyenek beállítva az új szerződés részletei, hogy Manning esetleges egészségügyi gondjaira tekintettel legyenek.gsn
Az átstruktúrálás tudomásom szerint nem opció, mert éven belül nem lehet szerződést újrastruktúrálni, márpedig a futó szerződés a 2011-es idényben köttetett, ezért csak a 2012-es idényben lehetne erről szó. De márc 8. még a 2011-es idény, azaz ki kéne fizetni a 28 milliót előbb.peterk2005
Ez így csak részigazság. Az új CBA hivatalos veteran játékosok szerződésének újratárgyalására vonatkozó szakasza szerint (CBA Article 13, Section 8, (a) (ii)): 12 hónapon belül nem kerülhet sor olyan újratárgyalásra, amely megnövelné a játékosnak jutó összeget, azonban egy Veteran Player Contract újratárgyalására bármikor sor kerülhet.

Esc: Ha eltekintünk attól, hogy a salary cap befolyásolja a folyamatokat, akkor egy éven át biztos megtartanám, egyrészt megnézni, hogy mit tud, másrészt mentorálási szempontból. Ha Rodgers tudott várni annyit Favre mögött, akkor Luck is tud mögötte egy évet. Viszont a cap nagyon diktál, így az átstrukturálás vagy a továbblépés racionálisabb. Gondoljunk bele, hogyha lehívja a Colts az opciót, akkor mire úgy-ahogy érdemes elküldeni Peytont, addigra Luck rookie szerződése szinte lejár. Abban is van igazság, amit írtál, a csapat körüli helyzet jelenleg tökéletes alkalmat adhat a Colts teljes megújulására, hiszen minden téren olyan sok a változás, vagy olyan sok változás várható.

Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 13 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 406 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nehéz kérdés ez, nem szívesen lennék Irsayék helyében. Én az átstrukturálásra szavazok, és arra, hogy olyan módon legyenek beállítva az új szerződés részletei, hogy Manning esetleges egészségügyi gondjaira tekintettel legyenek.gsn
Az átstruktúrálás tudomásom szerint nem opció, mert éven belül nem lehet szerződést újrastruktúrálni, márpedig a futó szerződés a 2011-es idényben köttetett, ezért csak a 2012-es idényben lehetne erről szó. De márc 8. még a 2011-es idény, azaz ki kéne fizetni a 28 milliót előbb.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 13 éve
Stez SMU Mustangs 46 867 — Whoops, looks like something went wrong.
Nem olyannak ismertünk meg, mint aki "gyere cipó, megeszlek" módon írja a cikkeit. Már ha érted mire gondolok 😉 Jah, és köszönet a blogodért....

Érdekelne a véleményed, Szerinted mi a legvalószínűbb Manningel, és a Coltsal kapcsolatban? Mi fog történni?Geyza
Nehéz kérdés ez, nem szívesen lennék Irsayék helyében. Én az átstrukturálásra szavazok, és arra, hogy olyan módon legyenek beállítva az új szerződés részletei, hogy Manning esetleges egészségügyi gondjaira tekintettel legyenek. Sok roster bónusszal tarkított szerződésről lenne szó, amelynek alapbér része leginkább minimálbér lenne, és a roster bónuszok lennének jelentősebb tételek. Ebben az esetben megtartható lenne Luckkal együtt, és az elküldési költségek is megváltoznának.
Ha nem lesz átstrukturálás, akkor viszont szerintem nem kerül lehívásra az opció, és Manning máshol köt ki. Ezzel szemben viszont szerintem Irsay preferálná azt a helyzetet, ha Manning visszavonulna (ugyanolyan költség, de legalább nem jön szembe velük, és megmarad a Colts-szal azonosított legendának), de nyilván nem fog.gsn
És nem anyagi/cap szemszögből mi a véleményed? Mert elég valószínűtlen, hogy egészséges duó lennének. Egyiknek sincs szüksége karrierjének ezen szakaszán a folyamatos váll fölött visszanézés.
Nem sok észérv szól Manning maradása mellett véleményem szerint. Amennyiben 1 jó draftra lennénk a komoly bajnokesélyességtől, nekimennék a maradék 2-3 évnek egy egészséges Peytonnal, aztán ki tudja mit hoz akkor a jövő. Azonban a maradék hasznos veteránunk nagy részének kifelé áll a szénája, nagy valószínűséggel jön a 3-4 aminek a beérésére optimistán is 1-2 évet várni kell, teljesen új edzői stáb, stb.Escalade
Pagano már lenyilatkozta kb. egy hete, hogy az összes UFA veteránunkat szeretnénk megtartani. A 3-4 hát jó kérdés.. Most hoztunk egy OLB alkatú ürgét Kanadából, amit Höri is írt, valszeg próbálunk már most rögtön az elején kikukázni néhány embert, akik hátha nagyon bejöhetnek, amolyan Wake módra. De legalább legyen néhány használható játékosunk kezdésnek, így is teljesen sémaidegen játékosaink lesznek.