Indianapolis Colts

50 feliratkozó

több mint 9 éve
deleted account 1 758
Luck ekézését én majd akkor tartom reálisnak, ha oda van téve mellé a csapat, és ugyanezt csinálja. Gyakorlatilag mindig az a mondás, hogy nyerje meg Luck, és ha most az idényben kiveszed az összes ilyen gunsling passzát - ne csak a rosszul sikerülteket, hanem a jókat is - akkor lehet, hogy közelebb lennénk most a Jagshez, mint a Texanshoz.coltman
Nem értünk egyet. Azok a passzok amik rossz időben eldobott labdaszorongatós, cirkuszmutatványok és sikerülnek, abból nem sok van, évi néhány. Ezek jelentős része meccset se dönt el. Luck az idény első felében lényegében nem dobott ilyent egyet se és nem volt emiatt kevésbé hatékony.

Az, hogy dobjon 280-300 yardot és 2-3TD-t HIBA NÉLKÜL(!!!) meccsenként, az az ő szintjén nem extra, hanem elvárás. Rodgers megcsinálja, Brady megcsinálja, Brees megcsinálja, Wilson megcsinálja, Rivers több évében megcsinálta. És most már lassan Mariota vagy Carr is megcsinálja. (A 280-300 yardot és 2-3TD-t hiba nélkül már most megcsinálják, de ők még talán annyit nem adnak hozzá, mint Luck. Mariota legalábbis. De ha így fejlődnek 1-2 év és igen.)

Még csak nem is az a problémám, hogy az alap-stílusa olyan, hogy az átlagosnál tovább dédelgeti a labdát, ami miatt nehezebb megvédeni, jön meccsenként 1-2 plusz sack és évi néhány fumble. Ha csak ennyiről lenne szó, az nem lenne probléma, mert ezt tényleg kompenzálja az extrákkal.

Amit problémának látok, hogy időnként meggondolatlan. Saját térfélen, első downra ennyire reménytelen double coverage-ba maximum meccs/félidő utolsó játékban szabad bedobni a labdát. Akkor viszont semmiképp, amikor sima TE passzokkal is úgy megyünk át a Raiders defense-en, mint kés a vajon, és a futás is működik. Ez nem stílus kérdés, ezek egyszerűen elhamarkodott, meggondolatlan, hibás döntések.

Ezeket szerintem Luck képes levetkőzni, csak elég időt és energiát kell erre rászánnia. Nem egy született adottság, nem volt ő ilyen azelőtt, itt nálunk szedte magára ezt az első 1-2 évében. Azóta ő is és mindenki körülötte azt nyilatkozza, hogy a legfontosabb, hogy ezeket a hibákat, meggondolatlanságokat eliminálják a játékából. Éppen ezért bosszantott a dolog, az első 8-10 meccsen úgy éreztem, hogy már túl is van rajta, de úgy tűnik még nem teljesen. Nagyon (nagyon-nagyon-nagyon) remélem, hogy ki fogja végül nőni. Lehetőleg már jövőre. Teljesen.
peterk2005
Szerintem nagyjából ugyanarról beszélünk, csak én a csapat jelenlegi helyzetét tekintve nem tudom ezt úgy betudni Lucknak, hogy csak az ő hibája, mert mint minden profi sportban a pszichológiai rész sokat tud lendíteni/rombolni bármelyik játékoson, és jelenleg ami a Coltsnál van az a teljes anarchia, káosz, motiválatlanság, de főleg frusztráltság. Persze hogy csapat körül senki nem fogja kimondani, hogy ez a keret szar, de meglepődnék, ha az olyan játékosokat, mint Luck, ez nem zavarná fejben. Wayne év eleji nyilatkozata pontosan megmutatta, hogy attól mert öltözőn belül van/volt valaki pontosan tisztában van azzal, hogy a csapat egy része nem NFL szint, csak mivel ott vagy, így nem mondod.

És ami megint nem egészséges szerintem, hogy a Raiders ellen megint Luck volt az aki kiállt, és mondta, hogy failed, meg hogy eltoszta. És Pagano erre semmit nem mond. SZÁNALMAS!!! Mert a 2 INT-ből nem lett TD, a TD abból lett, hogy a védelmünk gyakorlatilag impotens mód asszisztált a Raiders offense-nek 80 meg 54 yardot. Ergo védelmünk szart se csinált, így a bukott meccs legalább annyira az ő hibájuk, mint Luck-é, a szezon meg gyakorlatilag az övéké. És hányszor hallottad Paganotól, hogy I failed. Szerintem egyszer se. Mindig WE, keni szét a felelősséget. Pedig lófaszt, a szar védelem az nem WE, az csak ő meg Girgson, senki más. People managementben gyakorlatilag 1-es, amit Pagano csinál. Lehet emberileg jó fej, meg közvetlen, de sport pszichológiai szempontból egy dilettáns barom.

Amúgy meg Manning, Rogers, Brees, Brady, ugyanúgy megdobálják/ták néha a hasonló baromságukat, tény, hogy kevesebbet, de azért nem tűnik az fel ennyire senkinek, mert ott a csapat védelmi része képes ezek után megfogni esetleg a dolgot, és nem rögtön TD-re beengedni. Nálunk ez nem opció. Ezért írtam, hogy én Luck idei teljesítményét nem tudom olyan szempontból komolyan venni, hogy mennyire hibázgatott bele megint, mert totál rá van téve a nyomás, ha gebasz van, mindig ő áll ki és vállalja magára, ezt a terhet meg nincs az a játékos, aki képes normálisan kezelni és emellett normálisan teljesíteni.

6 days to go | for Grigson and Pagano |
több mint 9 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 980 — The only discipline that lasts, is self discipline
Luck ekézését én majd akkor tartom reálisnak, ha oda van téve mellé a csapat, és ugyanezt csinálja. Gyakorlatilag mindig az a mondás, hogy nyerje meg Luck, és ha most az idényben kiveszed az összes ilyen gunsling passzát - ne csak a rosszul sikerülteket, hanem a jókat is - akkor lehet, hogy közelebb lennénk most a Jagshez, mint a Texanshoz.coltman
Nem értünk egyet. Azok a passzok amik rossz időben eldobott labdaszorongatós, cirkuszmutatványok és sikerülnek, abból nem sok van, évi néhány. Ezek jelentős része meccset se dönt el. Luck az idény első felében lényegében nem dobott ilyent egyet se és nem volt emiatt kevésbé hatékony.

Az, hogy dobjon 280-300 yardot és 2-3TD-t HIBA NÉLKÜL(!!!) meccsenként, az az ő szintjén nem extra, hanem elvárás. Rodgers megcsinálja, Brady megcsinálja, Brees megcsinálja, Wilson megcsinálja, Rivers több évében megcsinálta. És most már lassan Mariota vagy Carr is megcsinálja. (A 280-300 yardot és 2-3TD-t hiba nélkül már most megcsinálják, de ők még talán annyit nem adnak hozzá, mint Luck. Mariota legalábbis. De ha így fejlődnek 1-2 év és igen.)

Még csak nem is az a problémám, hogy az alap-stílusa olyan, hogy az átlagosnál tovább dédelgeti a labdát, ami miatt nehezebb megvédeni, jön meccsenként 1-2 plusz sack és évi néhány fumble. Ha csak ennyiről lenne szó, az nem lenne probléma, mert ezt tényleg kompenzálja az extrákkal.

Amit problémának látok, hogy időnként meggondolatlan. Saját térfélen, első downra ennyire reménytelen double coverage-ba maximum meccs/félidő utolsó játékban szabad bedobni a labdát. Akkor viszont semmiképp, amikor sima TE passzokkal is úgy megyünk át a Raiders defense-en, mint kés a vajon, és a futás is működik. Ez nem stílus kérdés, ezek egyszerűen elhamarkodott, meggondolatlan, hibás döntések.

Ezeket szerintem Luck képes levetkőzni, csak elég időt és energiát kell erre rászánnia. Nem egy született adottság, nem volt ő ilyen azelőtt, itt nálunk szedte magára ezt az első 1-2 évében. Azóta ő is és mindenki körülötte azt nyilatkozza, hogy a legfontosabb, hogy ezeket a hibákat, meggondolatlanságokat eliminálják a játékából. Éppen ezért bosszantott a dolog, az első 8-10 meccsen úgy éreztem, hogy már túl is van rajta, de úgy tűnik még nem teljesen. Nagyon (nagyon-nagyon-nagyon) remélem, hogy ki fogja végül nőni. Lehetőleg már jövőre. Teljesen.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
deleted account 1 758
What might be if....

 www.stampedeblue.com/2016/12/26/14075842/report-suggests-some-around-nfl-speculate-jim-harbaugh-eventually-wind-up-with-colts-not-this-year

7 days to go | for Grigson and Pagano |
több mint 9 éve
BCS Indianapolis Colts 283
Megint peterk szólja az Igazat. Tudtuk, hogy mit csinál jól a raiders. Labdát szerez. Arra nincs mit mondani hogy x meccsen 1x gore elejt egy labdát. De luck... 2x félig eltemetve duble coverbe dobja a labdát. Senki se mondja hogy ez volt a hívás.

Andy kimenet belegondolt, hogy nagy lóvét kaptam, majd én bizonyítok. Kár mert addig tartottuk a lépést. Mindegy a cincy elintézte a texansnak a po-t. 1 körre max... ki látta a meccset? Azon inkább sírhattak a szurkolók...

Ui: sajnálom a raiderst, tök jó csapat akinek kitekertük a sb esélyeit bokából. Az edző is emiatt sírt nem a franyesz csapatunk 4. negyedi menetelése miatt. Vakon odaadta volna a meccset, ha nem nyirjuk ki a kezdő irányítóját.
szg2
Ez egy ilyen szakma. Tavaly mi is örültünk volna egy egészséges Lucknak.
több mint 9 éve
szg2 Indianapolis Colts 95
Megint peterk szólja az Igazat. Tudtuk, hogy mit csinál jól a raiders. Labdát szerez. Arra nincs mit mondani hogy x meccsen 1x gore elejt egy labdát. De luck... 2x félig eltemetve duble coverbe dobja a labdát. Senki se mondja hogy ez volt a hívás.

Andy kimenet belegondolt, hogy nagy lóvét kaptam, majd én bizonyítok. Kár mert addig tartottuk a lépést. Mindegy a cincy elintézte a texansnak a po-t. 1 körre max... ki látta a meccset? Azon inkább sírhattak a szurkolók...

Ui: sajnálom a raiderst, tök jó csapat akinek kitekertük a sb esélyeit bokából. Az edző is emiatt sírt nem a franyesz csapatunk 4. negyedi menetelése miatt. Vakon odaadta volna a meccset, ha nem nyirjuk ki a kezdő irányítóját.

Culture is everything - Ballard pre draft press conference
több mint 9 éve
deleted account 1 758
A végeredmény és a defense miatt nem bosszankodom. A Raiders jobb csapat, L volt a reális eredmény. A defense meg ezekkel a rookie-kal ilyen, ezeknek még tanulnia kellene a szakmát, nem kezdőként játszani. Emiatt értelme sincs game-plannel foglalkozni, ha tömtük a boxot rápasszoltak arra az elkapóra akit vmelyik rookie LB fogott, ha embereztünk ugyanez, ha zónáztunk bedobták zónahatárokba, ezt ezek a fiatalok - legalábbis ennyi - szintén képtelen levédekezni.

Ami felbosszantott, az Luck. Az idény első fele ígéretes volt, sokkal kevesebbet hibázott, észhez tért, jól játszott. Viszont idény végére megint visszajött időnként a korábbi Lütyő. Ráadásul az év két legfontosabb meccsén. Az egy dolog, hogy milyen a csapat, ha rossz, akkor egy ilyen QB 6-8 meccset nyer, ha jó akkor 12-13-at, de minden esetben a csapat dolga az, hogy ne veszítse el a meccset, a QB pedig nyerje meg ha tudja. Lucknál nem az a gond, hogy nem tud meccseket megnyerni, mert tud. Simán nyer annyit, amennyit a többi elit QB. Viszont egymaga képes el is dobni meccseket. A Texans és tegnap a Raiders ellen ő dobta el a meccset, olyanokat hibázva, ami egy tudjatököm Morrisonnál belefér, de nála nem. Első downokra, meg saját RZ környéként egy ötödéves, elit szintű QB egyszerűen nem vállalhat be ilyen passzokat ... ráadásul ha olyan napja van, akkor sorozatban.

Én nem hiszek abban, hogy Luck gunslinger és ezzel kell együtt élni. Egyetemen nem volt az, itt nálunk lett ilyen. Nem hiszem el, hogy ne lehetne belőle kinevelni. Muszáj lenne, mert ha nem sikerül akkor akármilyen csapatunk is lesz a jövőben, bármikor előjöhet ez a felelőtlen, meccs-elvesztő énje, és rohadtul nem fog minket vígasztalni, ha majd esetleg egy jó csapattal egy főcsoportdöntő megy el így, nem pedig egy "úgyse vagyunk playoff csapat" évben, rossz csapattal csak egy div-rangadó.
peterk2005
Luck ekézését én majd akkor tartom reálisnak, ha oda van téve mellé a csapat, és ugyanezt csinálja. Gyakorlatilag mindig az a mondás, hogy nyerje meg Luck, és ha most az idényben kiveszed az összes ilyen gunsling passzát - ne csak a rosszul sikerülteket, hanem a jókat is - akkor lehet, hogy közelebb lennénk most a Jagshez, mint a Texanshoz. Kompetitív a csávó, és fejben szerintem azt nem lehet már feldolgozni, hogy gyakorlatilag ő is látja, hogy egyre fosabb mellette a keret, és hogy egyre távolabb kerül a SB-tól, és úgy kell kimennie minden meccsre, hogy vagy ő oldja meg, vagy baszhatja, plusz az öltözői hangulat, stb. Sajnos ebben a csapatban se tűz, se koncentráltság nincs, ezt az idei szezonnal gyakorlatilag kiverte Pagano mindenkiből.

By the way, 8 days to go | for Grigson and Pagano |
több mint 9 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Ha nyert volna a Titans, nem zavart volna túlságosan az eredmény meg a játék, hisz bulimeccs, de így megint rosszul esett a 2-3. negyedben látott katyvasz

több mint 9 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 980 — The only discipline that lasts, is self discipline
A végeredmény és a defense miatt nem bosszankodom. A Raiders jobb csapat, L volt a reális eredmény. A defense meg ezekkel a rookie-kal ilyen, ezeknek még tanulnia kellene a szakmát, nem kezdőként játszani. Emiatt értelme sincs game-plannel foglalkozni, ha tömtük a boxot rápasszoltak arra az elkapóra akit vmelyik rookie LB fogott, ha embereztünk ugyanez, ha zónáztunk bedobták zónahatárokba, ezt ezek a fiatalok - legalábbis ennyi - szintén képtelen levédekezni.

Ami felbosszantott, az Luck. Az idény első fele ígéretes volt, sokkal kevesebbet hibázott, észhez tért, jól játszott. Viszont idény végére megint visszajött időnként a korábbi Lütyő. Ráadásul az év két legfontosabb meccsén. Az egy dolog, hogy milyen a csapat, ha rossz, akkor egy ilyen QB 6-8 meccset nyer, ha jó akkor 12-13-at, de minden esetben a csapat dolga az, hogy ne veszítse el a meccset, a QB pedig nyerje meg ha tudja. Lucknál nem az a gond, hogy nem tud meccseket megnyerni, mert tud. Simán nyer annyit, amennyit a többi elit QB. Viszont egymaga képes el is dobni meccseket. A Texans és tegnap a Raiders ellen ő dobta el a meccset, olyanokat hibázva, ami egy tudjatököm Morrisonnál belefér, de nála nem. Első downokra, meg saját RZ környéként egy ötödéves, elit szintű QB egyszerűen nem vállalhat be ilyen passzokat ... ráadásul ha olyan napja van, akkor sorozatban.

Én nem hiszek abban, hogy Luck gunslinger és ezzel kell együtt élni. Egyetemen nem volt az, itt nálunk lett ilyen. Nem hiszem el, hogy ne lehetne belőle kinevelni. Muszáj lenne, mert ha nem sikerül akkor akármilyen csapatunk is lesz a jövőben, bármikor előjöhet ez a felelőtlen, meccs-elvesztő énje, és rohadtul nem fog minket vígasztalni, ha majd esetleg egy jó csapattal egy főcsoportdöntő megy el így, nem pedig egy "úgyse vagyunk playoff csapat" évben, rossz csapattal csak egy div-rangadó.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
BCS Indianapolis Colts 283
A félidőben kikapcsoltam szerencsére. Nevetséges volt az egész megint. Évek óta a védelmen és a támadófalon lovagol mindenki, és nem hogy fejlődenénk, erősítenénk ezeken, egyre csak szarabb lesz mindkettő.
Hihetetlen, hogy ilyen "jóképességű" játékosok egyszerűen még beférnek az NFL-be, mint akik a Colts D-ben játszanak. Nincs egy olyan player, aki ligaszinten legalább egy közepes, átlagos produkciót tudna hozni hétről-hétre. (Davis is jó nagy kuka mostanában sajnos)
több mint 9 éve
bobi0092 Indianapolis Colts 4 862
semmifele tuz nem volt a csapatban, a kuzdes, akarat, minden hianyzott, a stab pedig a heten az ellenfel videozasa helyett megint homokospornot nezett, ennek eredmenyekepp ott es akkor csinaltak hulyet beloluk, ahol akartak, raadasul pontosan azzal a futassal, aminek kiiktatasa igen bolcs vezetoedzonk elso hat pontjaban szerepel, ami a fontossagi sorrendet illeti

Stez
Igazából most tudnék sok mindenről írni, de annyira felesleges...

több mint 9 éve
Stez SMU Mustangs 49 318 — Whoops, looks like something went wrong.
Szeretnek gratulalni Chuck Paganonak, akibol ismet kulcspillanatban csinaltak teljesen hulyet, s aki vezetoedzo letere egy olyan meccsen, amely vegul elkepeszto makos eredmenyek miatt elet-halal volt a Colts szamara, egy motivalatlan, teljes mertekig felkeszuletlen keretet felkuldott a palyara

semmifele tuz nem volt a csapatban, a kuzdes, akarat, minden hianyzott, a stab pedig a heten az ellenfel videozasa helyett megint homokospornot nezett, ennek eredmenyekepp ott es akkor csinaltak hulyet beloluk, ahol akartak, raadasul pontosan azzal a futassal, aminek kiiktatasa igen bolcs vezetoedzonk elso hat pontjaban szerepel, ami a fontossagi sorrendet illeti

a Texans elleni es a mostani meccs volt elet-halal harc, mindketton szarra futottak a vedelmet es totel hulyet csinaltak Chuck bacsibol

most mar viszont nemileg valtoztatnek, ami az allaspontomat illeti vezetoseg ugyeben, remelem Pagano nem mond le, hanem inkabb az elso utjaba kerulo hidrol leugrik, es veletlenul magaval rantja Grigsont is

en meg hiszek a karacsonyi csodakban, Chucknak irany a hid, a helyere pedig kerem Fishert, igen megtisztelo lenne a franchise szamara, ha Bajusz vele dontene meg a nagy rekordot!

több mint 9 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 980 — The only discipline that lasts, is self discipline
Kellemes karácsonyt mindenkinek!

(Az az általad látott első meccs ha jól gondolom a Texans elleni vereség lehetett. Elég drámai volt valóban, legalábbis a védelmet nézni 😀 Akkoriban még nem volt Foster, és valami Dwayne v. hasonló nevű amúgy nevenincs futó futott ellenünk vagy 150 yardot azon a meccsen. Ami amúgy nem is volt rosszabb, mint az idény átlagunk. 😊 Annál nagyobb volt az a csoda ami a playoffban történt utána.)

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
wmitty Indianapolis Colts 731 — Colts fan
Hadd idézzek fel egy emléket... Talán nem is jól, nem is pontosan emlékszem, de bennem így maradt meg a dolog. (Javítsatok ki nyugodtan, csak lécci, kíméletesen! 😉

Szóval úgy rémlik fel egy évtized távlatából, hogy 2006 őszén vezették be nálunk a Sport tévét (Sport 2). Rávetettem magam, mert végre hétről hétre élőben láthattam olyan külföldi bajnoki focimeccseket, amiket addig csak itt-ott ilyen-olyan csatornákon (korábban meg csak külföldi adókon).
Aztán eljött a karácsony, ami vasárnapra esett.
Korán jött a Jézuska, nem úgy, mint gyerekkoromban, amikor estére gyűltünk a fa elé, és későig tartott az ajándékbontogatás. játék, vacsora, együttlét. A szüleimmel voltam ezen a 24-én meg a testvéremmel, akárcsak huszonévvel előbb, de most már délután lezajlott minden, és estére elvonultam magamban a tévé elé. Mit nézzek, ilyen érzelmileg felhevült állapotban? Nem volt semmi más, mint az általam teljesen ismeretlen sportág, aminek a rossz híre mindig taszított, legfeljebb az egy-másfél évtizeddel korábbi Népsportokban olvastam érdekes és vonzó cikkeket Joe Montanáról meg hasonlókról, de életemben nem láttam egy pernyi amerikafocit se.

Na, ha már itt ez a Sport2, meg a napi esti közvetítés, miért ne adjak egy esélyt az NFL-nek... Legfeljebb ezután se nézek soha többet, ha tényleg olyan baromság.
Életemben nem hallottam az Indianapolis Colts nevű csapatról, pláne egyetlen játékosáról se. Fogalma se volt, miféle társaság, mire esélyesek, mi a jellemzőjük. De az a játék, amit bemutattak - anélkül, hogy mukkot értettem volna az egészből: mire megy ki egyáltalán ez a sport?!; touchdown, az még oké, de "1st down'"-ok meg "FG"-ok, mi a fene ez? -, és különösen az azt vezető héroszszerű fehér ruhás figura, aki láthatóan a vezéregyéniség volt, egyenesen lenyűgözött. Egyből kifigyeltem a nevét, borzasztóan nagy hatással volt rám minid a személyisége, mint a játék dinamikája, ötletessége, kreativitása. Mondom, anélkül, hogy bármi előképem lett volna akár a csapatról, akár a bajnokságról, akár magáról a sportágról!
Talán drámai körülmények között kikaptak? Nem emlékszem pontosan, de lehet, hogy ez történt, mert az ilyesmi, ugye, az egyszerű sportrajongónak nagyon tud olykor "imponálni" (amikor még az ismerkedés fázisában van).
Ha nem tévedek nagyot, akkor egy hétre rá, ugyebár, megintcsak az ünnepi estére esett a vasárnapi forduló, ráadásul az alapszakaszi záró kör. Akkor már talán tudatosan készültem, hogy a szilveszter éjjelt az NFL-közvetítéssel töltöm, és ismét (?) a Coltsot nézem, amely, erre már tutira emlékszem, a Miamival játszott. Tovább erősödött bennem: megtaláltam azt a sportágat, ami rám várt, és mindjárt ráleltem a kedvenc klubomra is.

A január első hetét a munkahelyen azzal töltöttem, hogy mindent igyekeztem elolvasni, amit az NFL-ról és a footballról magyar nyelven meg lehetett találni. Lassan felfogtam, mi ez a négy kísérlet dolog meg a downok, és a többi. Otthon nem volt net, úgyhogy a következő hétfőn őrülten keresgéltem délelőtt, mire végzett az Indy; kiderült, hogy tényleg drámai csatában jutott tovább (Vinatieri 5 mezőnygólja a Ravens 3x3 pontjával szemben; Vina nevét nyilván másodikként jegyeztem meg Manningé után).
Ja, nem, máris korrigálnom kell magam: a Chiefs elleni wild card volt előbb, de az még nem maradt meg annyira - bizonyára arra még épp csak ránéztem a neten, mármint az eredményre, de még nem tüzelt fel annyira, mint a divisional round-beli siker. Szóval ez a két hét a sportág megismerésére, megszeretésére ment rá.

Aztán 2007. január 21... Életem egyik legemlékezetesebb napja (méghozzá egész napja!). De erről majd legközelebb mesélek 😊

Mára pedig: boldog karácsonyt mindnyájatoknak, kapjatok ti is kék patkós sísapkát a Jézuskától, mint én fogok holnap a pároméknál!

Otthonom MisColts
több mint 9 éve
JSanyo Indianapolis Colts 2 675 — 1/1
 twitter.com/CaptAndrewLuck/status/811683411077120001

Gaba93
egyre jobb lesz ez a channel

több mint 9 éve
Gaba93 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 263 — Batman

Szerkesztette: Gaba93
több mint 9 éve
Miska84 Indianapolis Colts 1 454 — bandiszerencse
többen szavaztak Big Benre a pro bowlon, mint Luckra. :/ C'mon man!

tudom, nézzünk a tabellára.
Höri
Pennsylvania lakossága 12,79 M fő
Indiana lakossága 6,6 M fő

12,79 > 6,6
kérdés?
Miska84
szemét Eagles fanok!
Höri
átszavaztak egymásra
ja és KÜKI
(ezt ma hallottam: Kellemes Ünnepeket Kívánok)

I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 9 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
többen szavaztak Big Benre a pro bowlon, mint Luckra. :/ C'mon man!

tudom, nézzünk a tabellára.
Höri
Pennsylvania lakossága 12,79 M fő
Indiana lakossága 6,6 M fő

12,79 > 6,6
kérdés?
Miska84
szemét Eagles fanok!

több mint 9 éve
Miska84 Indianapolis Colts 1 454 — bandiszerencse
többen szavaztak Big Benre a pro bowlon, mint Luckra. :/ C'mon man!

tudom, nézzünk a tabellára.
Höri
Pennsylvania lakossága 12,79 M fő
Indiana lakossága 6,6 M fő

12,79 > 6,6
kérdés?

I have two secret weapons -- my legs, my arms and my brain.-- Michael Vick
több mint 9 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
többen szavaztak Big Benre a pro bowlon, mint Luckra. :/ C'mon man!

tudom, nézzünk a tabellára.

több mint 9 éve
deleted account 1 758
Csodalod? Art Jones ..... még a neve is művészi. A meg nem énekelt Michelangelo.

Mindegy, sajnálom, hogy befuccsolt. Amikor játszik, általában 1 yarddal esik ellenünk a futott ypc. Tudtuk volna használni ha két kokszolás / sérülés között nem pár hét hanem pár év telt volna el 😀
peterk2005
Hát ha a sorozat megfelelő két kokszolását/sérülést választod ki, akkor lehet közte pár év is 😀
több mint 9 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 980 — The only discipline that lasts, is self discipline
Csodalod? Art Jones ..... még a neve is művészi. A meg nem énekelt Michelangelo.

Mindegy, sajnálom, hogy befuccsolt. Amikor játszik, általában 1 yarddal esik ellenünk a futott ypc. Tudtuk volna használni ha két kokszolás / sérülés között nem pár hét hanem pár év telt volna el 😀

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
Stez SMU Mustangs 49 318 — Whoops, looks like something went wrong.
Pedig hétvégén még játszott, és nem emlékszem, hogy megsérült volna. Biztos megfázott a hidegben 😀
peterk2005
Froclizhatod, de inkabb gondolkozz el azon, miert alaztuk szanaszet a Minnesota tamadosorat? Art Jones egymaga szetterrorizalta es letorolte a Vikes 11 tamadojat. Sajnos akkora aldozatot hozott, hogy belerokkant.

De attol meg o egy hos, egy nevtelen hos. Kussban nezi, ahogy ligaszerte Waldenrol aradoznak a szakertok, pedig Jones a hatterben micsoda munkat vegez hetrol hetre...!

több mint 9 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 980 — The only discipline that lasts, is self discipline
Pedig hétvégén még játszott, és nem emlékszem, hogy megsérült volna. Biztos megfázott a hidegben 😀

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 727
Most nézem, hogy Art Jones is ment IR-re, idén is sokat tett a csapat sikeréért
Farky
mire elkezdenének gondolkodni azon, hogy cutoljuk lejár a szerződése #gyorsreagalasuakciocsoport
Miska84
Nehéz gyorsan reagálni, mert Luck sokat keres!