Las Vegas Raiders

37 feliratkozó

több mint 6 éve
Rolni Las Vegas Raiders 9 648 — Raiders fan
Mack nem hiszem, hogy elszállna vagy leengedne. Az eddigi évek alapján erre semmi nem enged következtetni, kemény dolgos srác Ő. A liga egyik legjobb védője marad szerintem továbbra is és élmény lesz nézni ahogy dolgozik. Főleg a Bears fanoknak és a független védő foci kedvelőknek...nekem biztos nehéz lesz az elején nézni Őt más mezben.

Az külön érdekes lesz, hogy először játszik igazán jó DC alatt majd (Pagano alatt csak on the fly keveset játszott és Fangio azért jobb DC nála szerintem). Lesz körülötte más is a front 7-ben, szóval lehet még az eddigi szintjét is megugorja majd, bár a séma betanulása, társak megszokása miatt gondolom lassan indul majd be (amúgy is lassan indul rendszeresen minden szezonban).

Az másik kérdés, hogy a csere miatt nekünk leginkább azért kéne szorítani, hogy a Bears annak ellenére gyenge évet fusson, hogy ekkora sztárt szerzett magának a védő oldalra. Erre azért van esély, mert a támadó oldalon sok a kérdőjel és azért Matt Nagy kapcsán is van még szerintem...

De próbáljunk tovább lépni, próbáljunk lassan a Rams-el foglalkozni!!
Jelenleg azt gondolom valami csoda kell ahhoz, hogy W-vel nyissuk az évet.
A Rams megegyezett ugye Donalddal, így teljes fegyverzetben várják majd az összecsapást, támadó és védő oldalon is ismert, begyakorolt, bizonyított sémával, edzőkkel.

Hogy fogjuk megfogni a futást és Gurley-t?
Hogy fogjuk megállítani McVay kreatív rendszerét és Goff pontos passzait?
Mit fogunk kezdeni a Donald-Suh párossal?
Mennyire tudjuk megvédeni Carr-t?
Mennyire tudjuk játékba hozni Cooper-t, Nelson-t a Talib-Peters páros ellen?

Sok a kérdés és kevésre van megnyugtató válasz jelenleg szerintem.

Miben lehet bízni?
1. Az edzői stábunkban. Nincs mese, bennük van minden bizodalmunk szerintem, nekik kell megmutatni, hogy nem a keret volt olyan gyenge tavaly sem. Gruden és PG mennyire tud McVay-ből felkészülni? Tudnak esetleg olyat mutatni a fiatalnak, amire nincs rögtön válasza? Bízzunk benne, hogy igen. Gruden rögtön első héten megmutathatja az egyik legjobb DC ellen, hogy mit ér! Izgalmas csata lesz mindkét OC/HC-DC párharc.

2. Derek Carr-ban és abban, hogy hamar feledteti a tavalyi szezont, visszatér 2016-os szintre, sőt előre lép. Remek teszt lesz neki is ez a Rams védelem!

3. Interior OL-ban és Lynch-ben. Ha van olyan belső hármas, amelyik felveheti a versenyt a Donald-Suh duóval, akkor az a miénk. Nagy meccs kell a srácoktól futásblokkolás terén és természetesen pass blokk terén is. Szerintem kritikus lenne az elejétől fogva hatékonyan futni, anélkül kutya kemény lesz. Lynch be kell, hogy kapcsolja a BeastMode gombot, mert nagy meccsre van szükség tőle is.

4. Elkapóinkban. Nincs Bryant, de továbbra is van Cooper, Nelson, Cook és Richard. Cooper vissza kell, hogy térjen, el kell, hogy hagyja a droppokat! Fontos szerep juthat Cook-nak és Richard-nak az LB-k ellen középen, mert talán ott a legsebezhetőbb ez a védelem. Carrier és a dupla TE felállások is fontosak lehetnek.

5. A megújult DL-ban. Erős a Rams OL, de ha sikerülne őket megdolgozni, az komoly fegyvertény lenne. Túl sok múlik szerintem a rookie trión (Key, Hall, Hurst), de most már ez van, ezzel kell főzni. Ha Irvin vezérletével tudnak nyomást generálni az fontos lehet Goff ellen.

6. A CB egységben. Conley, Melvin, DRC szépen megmutathatja mennyire is jók. Főleg Conley-től kell nagy meccs szerintem, Ő tűnik egyedül alkalmasnak arra, hogy Cooks-ot tartsa.

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 43 246 — Whoops, looks like something went wrong.
Amúgy mai hír Mack margójára hogy 20M/év állt a mi ajanlatunkban. De neki ugye több kellett. Hát majd eldönti megérte e.. mindenesetre szerintem korrekt ajánlat volt. S ha egy poaya akár saját akár ügynöki döntésre ennek ellenére a csapat elé helyezzi magát akkor barmennyire us csipem de menjen. Pláne olyan csopba amivel kb 4evente van dolgunk.
Cubehead
Köszi a hírt. Így már még kevésbé sajnállom el tradelését. Szurkolóként a csapat az első, nem az egyén. A 20M szvsz is korrekt volt, így mondhatni, hogy nem is dobogott benne fosztogató szív.
Nem kívánok neki semmi jót a Bearsben,sem máshol.
Go Raiders!
FinoDaLungovillagio
Azért azt nem lehet elvitatni, hogy ő egy jó játékos és sokat tett a csapatért, tényleg mindig szó nélkül tette a dolgát. Sajnos most ez nem egy szép ügy lett, de ettől még lehet neki minden jót kívánni. Remélem folytatja a kiemelkedő védekező munkáját és rászolgál arra a pénzre amit kap. Nálunk ez nem fért bele, de máshol úgy látszik, hogy igen. Hajrá Mack, GO RAIDERS! 😊
Bruce
Végül is el tudom fogadni jóindulatú hozzáállásodat Mack irányában, de ettől én még nem fogom magasztalni bármennyire elit is a játéka. Volt előtte egy korrekt ajánlat,elutasította. Elárulta a csapatot, önmagához hű maradt. Na meg a sztár gázsihoz. Penn belement a fizetéscsökkentésbe is.
Nem hullajtok könnyeket Mack-ért.
FinoDaLungovillagio
Penn belement, csak o 86 eves, nem mellesleg most hoztak utodnak egy elso koros LT-t. O leszalloagban van, mig Mack a liga egyik, ha nem a legjobb vedoje. Neki ez volt elete kifizetese, amit jol tudott o is. Mint ahogy azt is, hogy lesz sok csapat, ami siman megfizeti. Es hat igaza is volt, elvegre legalabb 4-5 vitte volna a Bears mellett, magyaran ez a 4-5 csapat szamolt azzal is, hogy uj szerzodest kell neki adni.

Raider-sziv? Arulas? En ezt nem hiszem. Hiaba a jatek imadata, hiaba a csapat imadata, ez nem az a sportag, ahol az erzelmek vannak a foszerepben, tizbol kilencen nem fognak elengedni ilyen osszeget, ez pedig sulyos penz azert. Persze, nekunk eleg lenne az evi 20 millio is, nyilvan, de azert osszessegeben mar ott vagyunk, hogy a Bearsnel 15-20 millioval tobbet kapott, illetve itt evi 20 milliot mondanak az Oaklandtol, de vajon a garantalt az mennyi volt? Mert nagyon nem mindegy, sot, az a legfontosabb tényező!

Miller szerzodesere nem lehet mutogatni, mert ketto darab eve kapta. Es meg lehet nezni, hogy az NFL-ben mi tortent pont azalatt a ket ev alatt. Tetszik vagy sem, ez mar egy ilyen liga, ahol a realitas ez. Mint ahogy az is, hogy igazabol teljesen gyenge kezdoknek is ki kell fizetni idenyenkent 7-10 milliot is, mert premierposzt es kesz. Nevetseges, de hat ez van. Es ez ennel mar csak rosszabb lesz.

Hogy ez a csere kinek volt jo, kinek nem, ugy is majd ket ev mulva derul ki, amikor az osszes picket tudjuk, meg latjuk, Mackkel meddig jut a Bears, de osszessegeben en abszolut nem gondolom, hogy most o arulo lenne hirtelen. Itt volt, a belet is kihajtotta, panasz nem lehetett ra, ennel tobbet o nemigen tehetett a csapatert. Most ez igy jott ossze.

Ettol fuggetlenul ez az egesz holt szezon nem Gruden kezere jatszik. De nyilvan az dont majd, hogy a palyan mit alkot a csapata.

több mint 6 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
Nah a PS-be az alábbi játékosok kerültek:
WR Marcel Ateman, Oklahoma State
WR Saeed Blacknall, Penn State
TE Paul Butler, California (Pa)
LB Jason Cabinda, Penn State
S Dallin Leavitt, Utah State
DT Gabe Wright, Auburn
FB Ryan Yurachek, Marshall

Ateman, Blacknall, Cabina trionak örülök, kiváncsi vagyok jön-e QB is a PS-be, és ki.
Pari
Nem rossz névsor. 😊
több mint 6 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
Amúgy mai hír Mack margójára hogy 20M/év állt a mi ajanlatunkban. De neki ugye több kellett. Hát majd eldönti megérte e.. mindenesetre szerintem korrekt ajánlat volt. S ha egy poaya akár saját akár ügynöki döntésre ennek ellenére a csapat elé helyezzi magát akkor barmennyire us csipem de menjen. Pláne olyan csopba amivel kb 4evente van dolgunk.
Cubehead
Köszi a hírt. Így már még kevésbé sajnállom el tradelését. Szurkolóként a csapat az első, nem az egyén. A 20M szvsz is korrekt volt, így mondhatni, hogy nem is dobogott benne fosztogató szív.
Nem kívánok neki semmi jót a Bearsben,sem máshol.
Go Raiders!
FinoDaLungovillagio
Azért azt nem lehet elvitatni, hogy ő egy jó játékos és sokat tett a csapatért, tényleg mindig szó nélkül tette a dolgát. Sajnos most ez nem egy szép ügy lett, de ettől még lehet neki minden jót kívánni. Remélem folytatja a kiemelkedő védekező munkáját és rászolgál arra a pénzre amit kap. Nálunk ez nem fért bele, de máshol úgy látszik, hogy igen. Hajrá Mack, GO RAIDERS! 😊
Bruce
Végül is el tudom fogadni jóindulatú hozzáállásodat Mack irányában, de ettől én még nem fogom magasztalni bármennyire elit is a játéka. Volt előtte egy korrekt ajánlat,elutasította. Elárulta a csapatot, önmagához hű maradt. Na meg a sztár gázsihoz. Penn belement a fizetéscsökkentésbe is.
Nem hullajtok könnyeket Mack-ért.
FinoDaLungovillagio
Én voltam az első, aki leírta itt, hogy cseréljük el, mert ez az állapot már nem volt jó. De még így is sajnálom természetesen, mert nagyon ritka az ilyen jó játékos a ligában. Jó is lett volna ha marad, de csak abban az esetben, ha nem lett volna ez a holdout.
A másik kérdés, hogy Mack-et mennyire viselte meg ez az egész hercehurca, de ahogy olvasom (nem láttam) Amadeus szerint elszállt, ez meg általában nem jó előjel, mert mi van, ha most megkapta a nagy zsét, aztán ellébecol a szezonban, majd azt teszi a Bearsnél is, mint nálunk, hogy holdoutol egyet, hogy ő olyan csapatban akar játszani, ami SB esélyes... Aztán akkor mi lesz?
több mint 6 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 633 — Rise My Nation!
Nah a PS-be az alábbi játékosok kerültek:
WR Marcel Ateman, Oklahoma State
WR Saeed Blacknall, Penn State
TE Paul Butler, California (Pa)
LB Jason Cabinda, Penn State
S Dallin Leavitt, Utah State
DT Gabe Wright, Auburn
FB Ryan Yurachek, Marshall

Ateman, Blacknall, Cabina trionak örülök, kiváncsi vagyok jön-e QB is a PS-be, és ki.
több mint 6 éve
FinoDaLungovillagio Las Vegas Raiders 88
Amúgy mai hír Mack margójára hogy 20M/év állt a mi ajanlatunkban. De neki ugye több kellett. Hát majd eldönti megérte e.. mindenesetre szerintem korrekt ajánlat volt. S ha egy poaya akár saját akár ügynöki döntésre ennek ellenére a csapat elé helyezzi magát akkor barmennyire us csipem de menjen. Pláne olyan csopba amivel kb 4evente van dolgunk.
Cubehead
Köszi a hírt. Így már még kevésbé sajnállom el tradelését. Szurkolóként a csapat az első, nem az egyén. A 20M szvsz is korrekt volt, így mondhatni, hogy nem is dobogott benne fosztogató szív.
Nem kívánok neki semmi jót a Bearsben,sem máshol.
Go Raiders!
FinoDaLungovillagio
Azért azt nem lehet elvitatni, hogy ő egy jó játékos és sokat tett a csapatért, tényleg mindig szó nélkül tette a dolgát. Sajnos most ez nem egy szép ügy lett, de ettől még lehet neki minden jót kívánni. Remélem folytatja a kiemelkedő védekező munkáját és rászolgál arra a pénzre amit kap. Nálunk ez nem fért bele, de máshol úgy látszik, hogy igen. Hajrá Mack, GO RAIDERS! 😊
Bruce
Végül is el tudom fogadni jóindulatú hozzáállásodat Mack irányában, de ettől én még nem fogom magasztalni bármennyire elit is a játéka. Volt előtte egy korrekt ajánlat,elutasította. Elárulta a csapatot, önmagához hű maradt. Na meg a sztár gázsihoz. Penn belement a fizetéscsökkentésbe is.
Nem hullajtok könnyeket Mack-ért.
több mint 6 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
Amúgy mai hír Mack margójára hogy 20M/év állt a mi ajanlatunkban. De neki ugye több kellett. Hát majd eldönti megérte e.. mindenesetre szerintem korrekt ajánlat volt. S ha egy poaya akár saját akár ügynöki döntésre ennek ellenére a csapat elé helyezzi magát akkor barmennyire us csipem de menjen. Pláne olyan csopba amivel kb 4evente van dolgunk.
Cubehead
Köszi a hírt. Így már még kevésbé sajnállom el tradelését. Szurkolóként a csapat az első, nem az egyén. A 20M szvsz is korrekt volt, így mondhatni, hogy nem is dobogott benne fosztogató szív.
Nem kívánok neki semmi jót a Bearsben,sem máshol.
Go Raiders!
FinoDaLungovillagio
Azért azt nem lehet elvitatni, hogy ő egy jó játékos és sokat tett a csapatért, tényleg mindig szó nélkül tette a dolgát. Sajnos most ez nem egy szép ügy lett, de ettől még lehet neki minden jót kívánni. Remélem folytatja a kiemelkedő védekező munkáját és rászolgál arra a pénzre amit kap. Nálunk ez nem fért bele, de máshol úgy látszik, hogy igen. Hajrá Mack, GO RAIDERS! 😊
több mint 6 éve
FinoDaLungovillagio Las Vegas Raiders 88
Amúgy mai hír Mack margójára hogy 20M/év állt a mi ajanlatunkban. De neki ugye több kellett. Hát majd eldönti megérte e.. mindenesetre szerintem korrekt ajánlat volt. S ha egy poaya akár saját akár ügynöki döntésre ennek ellenére a csapat elé helyezzi magát akkor barmennyire us csipem de menjen. Pláne olyan csopba amivel kb 4evente van dolgunk.
Cubehead
Köszi a hírt. Így már még kevésbé sajnállom el tradelését. Szurkolóként a csapat az első, nem az egyén. A 20M szvsz is korrekt volt, így mondhatni, hogy nem is dobogott benne fosztogató szív.
Nem kívánok neki semmi jót a Bearsben,sem máshol.
Go Raiders!
több mint 6 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 491 — Sic semper tyrannis!
Na most már tudjuk az okokat is. Remélem egy kicsit az indulatok is csitulnak.

Egyébként tetszik az, hogy ha valami nem válik be (Bryant), akkor nem habozik és tartja csak azért a kereten, hogy a maga igazát védje, hanem azonnal lép.
Ami viszont nem tetszik, hogy külső szemlélőként úgy látom, hogy egyedül irányít, bár vannak ennek ellentmondó jelek, de mégis ez az ami rossz. Bár az előbbi mondatom miatt ha úgy érzi, vagy valakik úgy érzik, hogy hibás döntést hozott, akkor korrigál.

Egyébként Silberman és Sharpe is ment waiverre, helyettük húztuk fel T.J. Clemmings-t és Justin Murray-t, ezzel még egy McKenzie draftot dobtunk el az idei szezonban. A két új embernek nem néztem utána.

Szóval meglátjuk, hogy mi lesz, lehet hogy még egy két változás lesz a keretben, de úgy gondolom már nem lesz olyan számottevő dolog. (aztán lehet most robbantunk 😊 )
több mint 6 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 704
Amúgy mai hír Mack margójára hogy 20M/év állt a mi ajanlatunkban. De neki ugye több kellett. Hát majd eldönti megérte e.. mindenesetre szerintem korrekt ajánlat volt. S ha egy poaya akár saját akár ügynöki döntésre ennek ellenére a csapat elé helyezzi magát akkor barmennyire us csipem de menjen. Pláne olyan csopba amivel kb 4evente van dolgunk.
Cubehead
Az is több lett volna, mint amit Miller kap. Gruden épp most mondta, hogy azért most tradeltük mert jövőre nem lett volna 2db 1.kör érte, magyarán biztosak voltak benne, hogy Mack nem ír alá nálunk. Néztem Mack interjúját is, sajnos elszállt.

Bryant Hatcher miatt lett nélkülözhető.

MEjr Hurst és Hall miatt ment.

“All of us, [coach Jon Gruden], myself, everybody in the organization wanted Khalil to be a Raider,” McKenzie said. “We presented him with an offer, and we got that counter back, talked about it with [Mack’s agent, Joel Segal]. What they were demanding, it just wasn’t going to work.”
Reggie McKenzie
"Does anyone realize that no team has two players making over 22mil a year at the same time for a reason? I believe the Redskins had Norman and Cousins over 20 last year, and they were terrible. It’s impossible to pay the other 51 players and be competitive. The Seahawks and Colts are a perfect example of paying their QBs top market value and having to let other guys go, and that’s just ONE player taking up a big portion of the cap! This is why Bell isn’t being paid by the Steelers. This is why the Patriots move on from great players too. This isn’t the NBA where you can have 2 max contracts and still be viable."
random érdekes kommentelő

Szerkesztette: Amadeus the Young

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 6 éve
Cubehead Las Vegas Raiders USC Trojans 2 493
Amúgy mai hír Mack margójára hogy 20M/év állt a mi ajanlatunkban. De neki ugye több kellett. Hát majd eldönti megérte e.. mindenesetre szerintem korrekt ajánlat volt. S ha egy poaya akár saját akár ügynöki döntésre ennek ellenére a csapat elé helyezzi magát akkor barmennyire us csipem de menjen. Pláne olyan csopba amivel kb 4evente van dolgunk.

több mint 6 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 7 995
Bocs srácok, de ezt itt kell hagyjam 😊

 m.youtube.com/watch?v=QxTKiOGOQoM

több mint 6 éve
Cubehead Las Vegas Raiders USC Trojans 2 493
Szerintem a DL mindenképp erősödött Hall és Hurst érkezésével, valamint a séma miatt nem fog látványosan hiányozni Mack sem, ahogy az előszezonban sem tűnt fel a hiánya, már amikor a kezdők játszottak.
Ha Calhoun értelmes DE-nek nézett ki Guenther sémájában - miután tavaly csak sérülés miatt került vissza PS-ből és mindenki leírta már -, nem hiszem, hogy a pass rush romlani fog, sőt...
bmg
valszeg sokat lendít az ügyön a 1GAP System, amit hozott PG a védelembe. Jobban fog feküdni a Tank, Calhoun féle játékosoknak.
Amadeus
Igen sokk egyszerűbb,gyorabb agresszívabb a 1gap és sokkal látványosabb is szerintem. Persze ugye midenek ára van nagyobb felelősséget ró az lb sorra. Hall és Mo erkeztevel viszont rendszer fitt playak jöttek ami működhet akár.

több mint 6 éve
Cubehead Las Vegas Raiders USC Trojans 2 493
MEjr-t felszedte JDR a Giantshez.
Amadeus
Hát sok sikert de nem valszeg fog világot megváltani. Sajnos a sérülése után már nem ugyanaz a playa

több mint 6 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 704
MEjr-t felszedte JDR a Giantshez.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 6 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 704
Szerintem a DL mindenképp erősödött Hall és Hurst érkezésével, valamint a séma miatt nem fog látványosan hiányozni Mack sem, ahogy az előszezonban sem tűnt fel a hiánya, már amikor a kezdők játszottak.
Ha Calhoun értelmes DE-nek nézett ki Guenther sémájában - miután tavaly csak sérülés miatt került vissza PS-ből és mindenki leírta már -, nem hiszem, hogy a pass rush romlani fog, sőt...
bmg
valszeg sokat lendít az ügyön a 1GAP System, amit hozott PG a védelembe. Jobban fog feküdni a Tank, Calhoun féle játékosoknak.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 6 éve
bmg Las Vegas Raiders 2 664
Szerintem a DL mindenképp erősödött Hall és Hurst érkezésével, valamint a séma miatt nem fog látványosan hiányozni Mack sem, ahogy az előszezonban sem tűnt fel a hiánya, már amikor a kezdők játszottak.
Ha Calhoun értelmes DE-nek nézett ki Guenther sémájában - miután tavaly csak sérülés miatt került vissza PS-ből és mindenki leírta már -, nem hiszem, hogy a pass rush romlani fog, sőt...
több mint 6 éve
Rolni Las Vegas Raiders 9 648 — Raiders fan
Fussunk végig a rosteren, bár még lehet benne változás első meccsig...

QB: Derek Carr, AJ McCarron
Kezdő személyében nincs változás szerencsére, de a back up irányító teljesen új lett. Nem tudom mennyi értelme volt egy 5. körös pickért idehozni McCarron. Ha Carr kiesik ugyanúgy szarban vagyunk, mint ha Manuel lenne a back up. Jövőre 5M-t keresne McCarron, ami sztem sok lesz, így könnyen lehet ez is egy lnyegében kidobott draft pick.

A lényeg, hogy amíg Carr egészséges van remény...ha valóban egyenesbe kerül az offense és Carr akkor azért játszhatunk idén is jó meccseket.

RB: Marshawn Lynch, Doug Martin, Jalen Richard, DeAndre Washington
Megvan a 4 RB, amit "jósoltam", de Washington rosterre kerülése kicsit meglepő. Sérült is volt és úgy tűnt Martin és Richard mellé nem kell még egy törpe. Warren legalább IR-re került, nem veszítjük el, jövőre újra próbálhatja nálunk. Washington szerintem könnyen repülhet, ha máshova hozunk veterán erősítést.

FB: Keith Smith
Nincs meglepetés.

WR: Amari Cooper, Jordy Nelson, Seth Roberts, Johnny Holton, Keon Hatcher, Dwayne Harris
Roberts megint slot WR lehet, bár egy darabig úgy tűnt rosterre sem kerül. Holton lehet a deep threat, Harris az ST ember és Hatcher lehet egy érdekes ember, aki elkapóként gyakran szóhoz juthat majd.

Azt hittük sokkal erősebb lesz a WR sorunk, ehelyett egyedül a Crabtree-Nelson csere történt gyakorlatilag. Ateman waivelése elég meglepő, reméljük PS-re visszahozzuk.

TE: Jared Cook, Lee Smith, Derek Carrier
Nincs meglepi

OT: Kolton Miller, Donald Penn, David Sharpe, Brandon Parker
Nincs itt sem meglepetés. Nagy kérdés mennyire lesz Miller kész a feladatra, illetve mennyire jön bele Penn a jobb oldalba...

OG: Kelechi Osemele, Gabe Jackson, Ian Silberman
Silberman OL státuszt kapott és lehet Sharpe előbb kap lehetőséget, ha ne adj isten lesérül vmelyik kezdő, de most ide raktam. Amíg KO és Gabe dolgoznak, Carr nyugodt lehet .

OC: Rodney Hudson, Jon Feliciano
Nincs kérdés, Jon OG-be is be tud segíteni, ha kell, de reméljük nem jut szóhoz. Hudson elit a posztján és nagyon kelleni fog a belső hármas stabilitás, mert a széleken rázós lehet majd a helyzet.

Támadó oldalon komoly meglepi Bryant elküldése volt csak talán, illetve az is meglepő volt, hogy a back up QB posztra trade keretében hoztunk embert. Washington maradása és Ateman elküldése még meglepett kissé, Warren megtartásának örülök, ha Martin beég, lehet jól jön majd IR-ről behozva...

DT: Justin Ellis, PJ Hall, Mo Hurst, Treyvon Hester
Edwards elküldése nem volt váratlan, nincs meglepő a poszton, várjuk Eddie mikor tud visszatérni.

DE: Bruce Irvin, Tank Carradine Arden Key, Fadol Brown, Shiliqu Calhoun, Frostee Rucker
Bruce a DL új vezére, Tank jó eséllyel kezdő erős oldali DE lesz. Brown és Rucker lehet erős oldalon mélység, ez a hármas akár belülre is beforoghat majd nickel és dime posztra. Key és Calhoun lehet gyenge oldalon Irvin mögött a rotáció. Sok ez a 6 fő első blikkre, de várhatóan a kis meglepetésre rostert fogó Rucker csak Eddie érkezéséig marad szerintem. Hát meg ahogy látom mennyiséggel próbáljuk pótolni Mack hiányát...

LB: Tahir Whitehead, Marquel Lee, Emmanuel Lamur, Derrick Johnson, Nichlas Morrow, Kyle Wilber
Meglepő, hogy mindkét rookie és Cowser is repült, remélem PS-re visszatérnek. Lee remek offseasonon van túl, jó eséllyel Ő lehet a kezdő MLB poszton majd és DJ nickel, dime csomagokban jön majd helyére. Morrow meglássuk be tudja-e előzni Lamur-t base csomagokban vagy nickel/dime felállásokban. Wilber nagyon kellhet ST-ben, ha a másik három fiatal (akik még LB-ként is szóba jöhettek volna) előtt rosterre került.

CB: Gareon Conley, Rashan Melvin, Dominique Rodgers-Cromartie, Nick Nelson, Leon Hall + az eltiltott Daryl Worley
Az eltiltáson túl nincs meglepetés. Reméljük egészségileg bírják majd a szezont a srácok. Ha így lesz, itt lehet komoly előrelépés.

S: Marcus Gilchrist, Karl Joseph, Erik Harris, Reggie Nelson
Luani trade után nincs kérdés létszám és nevek kapcsán. Érdekes majd az lesz ki kezd. Marcus úgy fest kezdeni fog, de mellette Joseph vagy Harris lehet a befutó. Az még nem lefutott meccs szerintem. Nelson adja a rutint persze majd, sajnos komoly előrelépés nincs itt sem az állományban.

A védelem papíron erősödött a Mack trade előtti pillanatig. Így persze negatív a mérleg, meglátjuk mennyit tud PG sémával és playcallinggal kompenzálni. Még a Mack trade után is talán a DL a legerősebb egység, bár erősen a rookiek gyors alkalmazkodásán múlik majd a sikerünk, illetve azon mennyire működik a CB egység. Ha működik a CB sor és a fiatal DL tud nomást generálni lehet még Mack nélkül is előrelép a védelem, ami azért fura érzés lenne...

K: Mike Nugent
Remek...sikerül visszalépni egyet, amíg Eddy vissza nem tér.

P: Johnny Townsend
Eddig csalódás, amit mutat komoly visszalépés lesz King után.

LS: Andrew DePaloa
Jon Condo után marad várhatóan a megbízható szint.

Várom már, hogy élesben lássam a sémákat, a playcallingot, mert egyre inkább erre vagyunk utalva, a keret ugyanis nem lett erősebb. De végülis ezért kapta a 100M-t Gruden nem?

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
több mint 6 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 704
Egy ET3 traden elgondolkodnék én is.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 6 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 293
Reggie vajon mikor mond fel ilyen körülmények között? 😀
Beki
Hamarosan...
 thesportsdaily.com/2018/09/02/oakland-raiders-rumors-jon-gruden-forced-khalil-mack-trade-despite-reggie-mckenzies-wishes/
Eszerint RM meg tudta volna oldani Mack itt tartását.
Pari
azt tudom elképzelni, hogy miután Mack nem beszélt Grudennel, hiába hívta az utóbbi folyamatosan, így bekattant az, ami az előző regnálása alatt is azzala cornerrel. Mack, KIng és Crabtree a vezéráldozatok, ha ők nem voltak érintethetetlenek, akkor senki sem az DC-n kívül. Eléggé Patriots feelingem van, viszont leszarom - a fentieket is -, ha lesz eredménye.
Amadeus
Ha lesz, mert jönnek az olyan hírek, hogy Gruden kezdi elveszíteni az öltözőt, nem igen beszél a játékosokkal, stb.
Plusz BB elöbb letett valamit az asztalra, és mikor látta hogy működtetni tudja, akkor lett határozott, plusz a stábja zseniális.
Gruden engem inkább JMD denveri hozzáállásra kezd emlékeztetni.
(És tegyük hozzá, hogy Gruden Dungy csapatával nyert SB-t, lehet azóta is ez fáj neki, ezért akarja saját képére alakítani, nehogy azt mondhassák neki, hogy ez RM, vagy JDR csapata)
Pari
- 10 éves szerződést kapott, szó szerint bármit megtehet, másrészt, ha jönni fognak az eredmények, akkor ott lesz az öltöző is vele.
- letett már egy gyűrűt az asztalra és feltámasztotta ezt a franchiset a 90-es évek hullamerev állapotából
- Gruden stábja is zseniális, de minimum a legjobb 2002 óta ennél a csapatnál. Top védő kordinátor, nagyon jó pozíciós edzők, KONCEPCIÓ.

Csak azt tudom mondani, amit tegnap is: nem kell beszarni, várjunk minimum 1 évet a pánikgomb megnyomásával. Ha idén kilátástalan lesz a csapat, akkor majd lehet mondani, de egyelőre én azt láttam, hogy
1, rendszer mentén haladunk végre, mind a kettő oldalon úgy kezdünk kinézni, mint egy futballcsapat.
2, ha elbasz valamit Gruden, akkor arcvesztéstől nem félve korrigál azonnal a pragmatizmus jegyében, ld. Bryant elzavarása, és nem kell évekig nézegetnünk, mint Wardot például. Ezt nyilván a már fent említett 10 éves szerződés miatt is teheti, mivel hosszútávon kell eredményt hoznia, nincs az, hogy minden puzzledarabnak azonnal fitnek kell lennie.

Szóval nyugalom, ha jók leszünk, akkor Mack nélkül leszünk jók és azt fogjuk mondani, hogy de kurva jó csávó ez a Gruden, hogy ki merte baszni, ha meg besül az egész project, akkor meg tbh, a rekordfizetésű Mackkel együtt sült volna be, és akkor még a cap is szét lenne baszva. Ami pedig a legfontosabb: ezt is együtt fogjuk végignézni az eredménykövetőben!

just win baby srácok
Amadeus
Yess🤙
az organizáció a fontos és a Továbblépésé.
Once a Raider
Always a Raider.
Mindent köszönünk Mack.
de ez A RAIDERS, a mi csapatunk.
Just Win Baby a fenébe is.
Bo Jackson t is túl éltük anno és Alt fikázta miatta mindenki.
Kezdődjön és lássuk h hol állunk.
💪💪💪

A konnyeimmel kuszkodom. Ez szep volt. Egy igazi Al Pacino lettel! <3
Stez
mindig is itt nyugodott bennem.

roster végül:

QB: Carr, McCarron
WR: Nelson, Cooper, Hatcher, Holton, Roberts, Harris
RB: Lynch, Martin, Richard, Washington
FB: Smith
TE: Cook, Smith, Carrier
T: Penn, Miller, Parker, Sharpe
G: Jackson, K.O., Feliciano, Silberman
C: Hudson

DE: Key, Irvin, Brown, Tank
DT: Rucker, Hurst, Hall, Ellis, Hester
LB: D. Johnson, Wilber, Whitehead, Lamur, Calhoun, Morrow, Lee
CB: DRC, N. Nelson, Melvin, Leon Hall, Conley
S: R. Nelson, Gilchrist, Joseph, Harris

P: Townsend
K: Nugent
LS: DePaola

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 6 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 704
Reggie vajon mikor mond fel ilyen körülmények között? 😀
Beki
Hamarosan...
 thesportsdaily.com/2018/09/02/oakland-raiders-rumors-jon-gruden-forced-khalil-mack-trade-despite-reggie-mckenzies-wishes/
Eszerint RM meg tudta volna oldani Mack itt tartását.
Pari
azt tudom elképzelni, hogy miután Mack nem beszélt Grudennel, hiába hívta az utóbbi folyamatosan, így bekattant az, ami az előző regnálása alatt is azzala cornerrel. Mack, KIng és Crabtree a vezéráldozatok, ha ők nem voltak érintethetetlenek, akkor senki sem az DC-n kívül. Eléggé Patriots feelingem van, viszont leszarom - a fentieket is -, ha lesz eredménye.
Amadeus
Ha lesz, mert jönnek az olyan hírek, hogy Gruden kezdi elveszíteni az öltözőt, nem igen beszél a játékosokkal, stb.
Plusz BB elöbb letett valamit az asztalra, és mikor látta hogy működtetni tudja, akkor lett határozott, plusz a stábja zseniális.
Gruden engem inkább JMD denveri hozzáállásra kezd emlékeztetni.
(És tegyük hozzá, hogy Gruden Dungy csapatával nyert SB-t, lehet azóta is ez fáj neki, ezért akarja saját képére alakítani, nehogy azt mondhassák neki, hogy ez RM, vagy JDR csapata)
Pari
- 10 éves szerződést kapott, szó szerint bármit megtehet, másrészt, ha jönni fognak az eredmények, akkor ott lesz az öltöző is vele.
- letett már egy gyűrűt az asztalra és feltámasztotta ezt a franchiset a 90-es évek hullamerev állapotából
- Gruden stábja is zseniális, de minimum a legjobb 2002 óta ennél a csapatnál. Top védő kordinátor, nagyon jó pozíciós edzők, KONCEPCIÓ.

Csak azt tudom mondani, amit tegnap is: nem kell beszarni, várjunk minimum 1 évet a pánikgomb megnyomásával. Ha idén kilátástalan lesz a csapat, akkor majd lehet mondani, de egyelőre én azt láttam, hogy
1, rendszer mentén haladunk végre, mind a kettő oldalon úgy kezdünk kinézni, mint egy futballcsapat.
2, ha elbasz valamit Gruden, akkor arcvesztéstől nem félve korrigál azonnal a pragmatizmus jegyében, ld. Bryant elzavarása, és nem kell évekig nézegetnünk, mint Wardot például. Ezt nyilván a már fent említett 10 éves szerződés miatt is teheti, mivel hosszútávon kell eredményt hoznia, nincs az, hogy minden puzzledarabnak azonnal fitnek kell lennie.

Szóval nyugalom, ha jók leszünk, akkor Mack nélkül leszünk jók és azt fogjuk mondani, hogy de kurva jó csávó ez a Gruden, hogy ki merte baszni, ha meg besül az egész project, akkor meg tbh, a rekordfizetésű Mackkel együtt sült volna be, és akkor még a cap is szét lenne baszva. Ami pedig a legfontosabb: ezt is együtt fogjuk végignézni az eredménykövetőben!

just win baby srácok

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 6 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 704
öreg a kerethez: 2002-es Super Bowlig menő csapat is az volt, amit Gruden rakott össze.

criminal lawyer or criminal lawyer?