Las Vegas Raiders
37 feliratkozó
több mint 6 éve
Mindegy hogy hol draftolunk, úgyis egy sérülékeny játékost hoznak, aki első évében nem játszik szinte semmit, aztán a következő évben meg kiderül, hogy nem is tudja felvenni az NFL ritmusát, de ezután még két évig a rosteren tartjuk, mert hát csak első körben draftoltuk. Aztán kivágjuk és elmegy egy másik csapathoz, ahol aztán erős kezdőjátékossá növi ki magát 😀Mivel a PO esély már nincs meg, így semmi értelme kezdetni Carr-t a jelenlegi helyzetben (Penn sérülése és Sharpe kezdése miatt) - írják a kinti szakik. Az Eagles ellen sem volt már esély a PO-ra, de akkor még a hét elején úgy készültek, hogy van esély, így a gameplan-t Carr-re formálták (bár elég szarul sikerült) és ezért volt ő a kezdő. Nem tudom a csapatvezetés mit gondol erről, de én nem bánnám, ha nem sérülne meg Carr újra.Illetve ha már így alakult, akkor legalább draftoljunk előrébb.
Bruce
Levi
több mint 6 éve
Levi
597
Mivel a PO esély már nincs meg, így semmi értelme kezdetni Carr-t a jelenlegi helyzetben (Penn sérülése és Sharpe kezdése miatt) - írják a kinti szakik. Az Eagles ellen sem volt már esély a PO-ra, de akkor még a hét elején úgy készültek, hogy van esély, így a gameplan-t Carr-re formálták (bár elég szarul sikerült) és ezért volt ő a kezdő. Nem tudom a csapatvezetés mit gondol erről, de én nem bánnám, ha nem sérülne meg Carr újra.Illetve ha már így alakult, akkor legalább draftoljunk előrébb.
Bruce
Szerkesztette: Levi
több mint 6 éve
Mivel a PO esély már nincs meg, így semmi értelme kezdetni Carr-t a jelenlegi helyzetben (Penn sérülése és Sharpe kezdése miatt) - írják a kinti szakik. Az Eagles ellen sem volt már esély a PO-ra, de akkor még a hét elején úgy készültek, hogy van esély, így a gameplan-t Carr-re formálták (bár elég szarul sikerült) és ezért volt ő a kezdő. Nem tudom a csapatvezetés mit gondol erről, de én nem bánnám, ha nem sérülne meg Carr újra.
több mint 6 éve
Az alábbi cikk, már Koetter-t emlegeti TD pótlására, engem nagyon rázna tőle a hideg. Viszont kvázi tényként kezeli TD távozását, ami meg jó.www.raidersbeat.com/would-oakland-be-a-top-destination-for-offensive-coordinator-candidates/
Szerkesztette: Pari
több mint 6 éve
Sharpe amugy eleg biztatoan mozgott...kivancsi leszek mit tud Bosa ey Ingram ellen mutatni
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
több mint 6 éve
Arians - mint lehetséges edző, ha a Cards kivágja?A hatalmas eredményei miatt?
Pari
Amúgy én még nagyobb verésre számítottam. Egy kibaszott vicc volt mindkét csapat, de persze mi szívtuk meg. Amíg Davis a tulaj jöhet ide bárki szarni fognak a fejére.
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 6 éve
Amadeus the Young
32 714
Arians - mint lehetséges edző, ha a Cards kivágja?Azonnal
Pari
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 6 éve
Arians - mint lehetséges edző, ha a Cards kivágja?
több mint 6 éve
Az utolsó forduló eredményeitől függően a 7-13. hely között draftolhatunk jövőre.www.silverandblackpride.com/2017/12/26/16820528/nfl-draft-order-2018-raiders-nearing-top-ten-in-range-of-7th-overall-pick
több mint 6 éve
szerintem Amari kurva jó volt, főleg ha belevesszük hogy sérülésből tért visszaNem láttam sajna élőben, milyen volt a D? 2 sack 1 int...elfogadható papíron.Gyakorlatilag egy O driver leszámítva meg egy egy megmozdulást egyedül a D játéka volt értékelhető. Ők megtettek a maguket amit az O utána rendre elbalfaszkodott.
Azt látom, hogy 4 fumble és 2 int-et hozott az O...nem semmi.
Pari
Egyetlen üröm az örömben,hogy az eagles.se volt.ott fejben szóval még mindig nem tudni mennyire jo igy a D csak azt hogy jobb mint KNjr alatt.
Cubehead
TD-n kívül volt még egy nagy elkapása, ami kb INT lett volna, ha nem kapja le 3 védő elől, csak elvették egy idióta bünti miatt, igaz a 2. félidőben talán egyszer ha ment feléje labda az is valami 4-5 yardért.
Szerkesztette: eaglesmcnabb
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Amari Cooper, Myles Garrett, Jerry Jeudy és Nick Chubb fan!!!
több mint 6 éve
deyell
11 647
napi szívmelengető statisztikák:Carr's 21 games with 25+ pass attempts and fewer than 200 yards are most in Raiders history. Hostetler had 18.
Jack Del Rio has coached 12 seasons with no division titles. In that span, 43 head coaches have won division titles. (még Sparano is nyert)
choose life
több mint 6 éve
Amadeus the Young
32 714
Azt olvastam amúgy, hogy valószínűleg csak akkor fogják kirúgni Del Rio-t, ha Jon Gruden jön vissza, mivel Mark Davis őt favorizálná igazán. Aztán, hogy erre mennyi a sansz, az mindenki döntse el maga.Ez soha nem fog bekövetkezni
Bruce
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 6 éve
Azt olvastam amúgy, hogy valószínűleg csak akkor fogják kirúgni Del Rio-t, ha Jon Gruden jön vissza, mivel Mark Davis őt favorizálná igazán. Aztán, hogy erre mennyi a sansz, az mindenki döntse el maga.
több mint 6 éve
Szerintem ahogyan tud játszani, úgy megéri a két első kört, persze ez rizikó, mert tavaly után most is nagyon visszaesett és ha valaki a mostani teljesítményét veszi alapul, akkor nem ér meg egy első kört sem.Kiegészíteném egy meredekkel, elcserélném Carr-t a Browns-al két első körért, ha ér nekik annyit( ugye az 1/1 és a Houston pickje), aztán a meglévő 3 első körrel az új offensive minded HC-nak le lehetne rakni két alapkövet, egy QB-t és egy futót. A maradék első körből pedig hozni egy MLB-t már végre, aztán kell még egy LT és a falba középre valaki, aztán lefőtt.Carr trade valóban meredek😁
Bár ilyen nem szokott lenni, hogy egy franchise QB-t elcserélnek, de én eljátszottam a gondolattal.
Bruce
Szerinted a jelen állapotában és teljesítménye mellett ér két magas első kört? Különösen a fizujàval együtt?
Persze ez megint hitvita, h melyik utat válaszd a QB-val, de ha tied az 1/1 az azért könnyebbé teszi a dolgot. 5 évig van egy alacsony fizuju QB-d, akit a sajàr rendszeredbe hozol. Ideális esetben, de ugye Cle-nél f.sz tudja. Még azt sem tudni, h ki lesz az OC pl
Egyébkènt Derek illene oda? Célpont nem nagyon van, fejetlensèg stb. Jó nagy kibaszás lenne vele
Fast Willie
Mindegy, csak feldobtam mint témát, szerintem még pletyka szinten sem merült fel semmi hasonló.
több mint 6 éve
Willie Parker
15 302
Kiegészíteném egy meredekkel, elcserélném Carr-t a Browns-al két első körért, ha ér nekik annyit( ugye az 1/1 és a Houston pickje), aztán a meglévő 3 első körrel az új offensive minded HC-nak le lehetne rakni két alapkövet, egy QB-t és egy futót. A maradék első körből pedig hozni egy MLB-t már végre, aztán kell még egy LT és a falba középre valaki, aztán lefőtt.Carr trade valóban meredek😁
Bár ilyen nem szokott lenni, hogy egy franchise QB-t elcserélnek, de én eljátszottam a gondolattal.
Bruce
Szerinted a jelen állapotában és teljesítménye mellett ér két magas első kört? Különösen a fizujàval együtt?
Persze ez megint hitvita, h melyik utat válaszd a QB-val, de ha tied az 1/1 az azért könnyebbé teszi a dolgot. 5 évig van egy alacsony fizuju QB-d, akit a sajàr rendszeredbe hozol. Ideális esetben, de ugye Cle-nél f.sz tudja. Még azt sem tudni, h ki lesz az OC pl
Egyébkènt Derek illene oda? Célpont nem nagyon van, fejetlensèg stb. Jó nagy kibaszás lenne vele
több mint 6 éve
Kiegészíteném egy meredekkel, elcserélném Carr-t a Browns-al két első körért, ha ér nekik annyit( ugye az 1/1 és a Houston pickje), aztán a meglévő 3 első körrel az új offensive minded HC-nak le lehetne rakni két alapkövet, egy QB-t és egy futót. A maradék első körből pedig hozni egy MLB-t már végre, aztán kell még egy LT és a falba középre valaki, aztán lefőtt.Bár ilyen nem szokott lenni, hogy egy franchise QB-t elcserélnek, de én eljátszottam a gondolattal.
több mint 6 éve
Szánalom volt az offense...A védelem szépen pörgött viszont. Pagano keeper nálam.
Bele kell ugrani és hozni egy fiatal offensive embert HC-nak, újra építtetni vele az offensive stábot.
Paganot meg kell tartani DC-nek és hagyni, h változtasson ha akar.
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
több mint 6 éve
Én egyedül Paganot látnám szívesen jövőre a főedzők közül... A védelem szépen tartotta a meccsben a csapatot de 10 ponttal nem lehet nyerni. És igazából még így is partyban voltunk. Ha nem TD ugye az OC akkor ez egy másik szezon de így csak old same shit by TD.
több mint 6 éve
Cubehead
2 505
Nem láttam sajna élőben, milyen volt a D? 2 sack 1 int...elfogadható papíron.Gyakorlatilag egy O driver leszámítva meg egy egy megmozdulást egyedül a D játéka volt értékelhető. Ők megtettek a maguket amit az O utána rendre elbalfaszkodott.
Azt látom, hogy 4 fumble és 2 int-et hozott az O...nem semmi.
Pari
Egyetlen üröm az örömben,hogy az eagles.se volt.ott fejben szóval még mindig nem tudni mennyire jo igy a D csak azt hogy jobb mint KNjr alatt.
Szerkesztette: Cubehead
több mint 6 éve
Nem láttam sajna élőben, milyen volt a D? 2 sack 1 int...elfogadható papíron.Azt látom, hogy 4 fumble és 2 int-et hozott az O...nem semmi.
több mint 6 éve
Surda
3 293
Szánalmas játékkalBalfaszkodásokkal
Teli vereség.....
JDR menjél már a picsába TD együtt.
Ja de azért boldog karácsonyt.
több mint 6 éve
Boldog Karácsonyt Urak!
több mint 6 éve
Ezüst fekete karácsonyt pajtik!