Las Vegas Raiders

40 feliratkozó

több mint 8 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 656 — Rise My Nation!
igaz olyan játékosból is csak egy volt a raidersben, aki bármikor egy meccsen belül két 50+-os FG-t rúgott volna, az pedig Jano! 😊
Bruce
pici korrekció
több mint 8 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 771 — Salus populi suprema lex esto
Egy alvás után, kicsit ülepedve a történtek.

Ami tetszett:
+++ Tavecchio (ezt a meccset ő húzta be nekünk, korábban említettem, hogy azért volt mindig ő a camp body-nk, mert ballábas és Condo-nak valamint Kingnek, nem kell változtatni semmit Janikowksi után, így szinte simán ment az átállás ezen része. Az meg hogy ilyen rendben voltak az idegei az olasznak, az megint példaértékű! Be is írta magát a történelemkönyvekbe, mint az első játékos, aki debütálásakor két 50+-os FG-t is bevágott, igaz olyan játékosból is csak egy van, aki bármikor egy meccsen belül két 50+-os FG-t rúgott volna, az pedig Jano! 😊 Mindegy no, kurva jó volt a srác)

++ Lynch (nem vártam sokat tőle annyira, de kemény volt és 4,2 yard/carry-t teljesített, ami nem rossz, volt elkapása is, tehát teljesen elégedettek lehetünk vele)

+ A védelmünk is ide kívánkozik összességében, mert egy elég jó offense-t sikerült kevés ponton tartani. Természetesen javulni szükséges egy-egy poszton, de most összességében jól teljesítettek.

Ami nem tetszett:
--- Cooper end zone dropjai... Majdnem szétrobbantam idegességemben, már az első droppnál, aztán megint rádobja, megint kiejti, bár ott azért a védő szépen dolgozott, de egy Cooper szintű elkapónak pont az ilyeneket kellene behúznia, aztán harmadjára is neki dobják, ott is volt egy kis labdaérintés, de elkapható lett volna. Ott haragudtam is Downingra, hogy miért nem futunk Lynch-el, aztán kész. Szerencsére nem lett baj belőle, de nagyon fájt volna, ha emiatt kapunk ki.

- Az O line nem volt olyan átütő, mint tavaly. Ez látszott abból, hogy a törpék nem tudtak úgy futni, meg a két sack egymás utánban is csúnya volt. A PFF számokból majd több látszik és biztos, hogy meg is fognak cáfolni, de nekem nem annyira tetszett a dolog.

- Pass rush nem volt igazán, se középről, se szélről. Mack még nagyon nem rázódott bele, de ő mindig később indul be. Irvin idióta volt egyszer, de amúgy súlytalan volt ő is.

- Középső LB-k nem játszottak kifejezetten rosszul, de egy középső LB-nek azért több tackle-t kellene csinálnia. Rotálták őket, volt sérülés is közben, de nem az igazi szerintem.
több mint 8 éve
bmg Las Vegas Raiders 2 720
Lynch egész jó volt egy év kihagyás után, látszik, hogy motiválja, hogy a szülővárosa csapatának játszik... ha még Olawale is blokkol majd neki...

A védelemben engem nagyon zavart - a visszafogott passrush-on túl -, hogy a legkisebb ember védekezik a TE-n. Karl jól végezte a dolgát, de nagyobb TE-k ellen lehetnek gondok. Obi kellene ide...

Tavecchio bemutatkozása kiváló lett, egyből rekordot is döntött - 2 FG 50yd felett 1. meccsen -, ha marad a forma, sajnos könnyen lehet, hogy az utolsó SB szereplő játékosunk is távozik. Igaz, hogy Giorgio két lépésből rúg, de hihetetlen magabiztos rúgások voltak, mindegyik középre, nem a Jano féle "majd bekanyarodik" típusok. Kíváncsi vagyok, hogy folytatja...
több mint 8 éve
TST Las Vegas Raiders 1 488 — "The fire that burns brightest in the Raiders organization."
 scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/21432750_1828521967176649_249537601780578160_n.jpg?oh=755871222696bf4e83c0d1216215db5a&oe=5A5CC26E
több mint 8 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 8 933 — Deion Sanders for president!
A pénteki meccs is király volt, a mai is jól alakult; hogyha a Bolts is nyer hétfőn az hab lesz a tortán. A Win meg Win kedveseim! Csak az kell.

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 8 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 771 — Salus populi suprema lex esto
Ja és Tavecchio for president!! Micsoda bemutatkozás volt. Jano nyugdíjba mehet, ha a srác így folytatja...aktív keretre valószínű Melifonwu lesz visszahozva és ha az egész szezont szépen lehozza Giorgio, akkor onnan megy majd a fiatalítás (=olcsósítás)
Rolni
Én úgy tudom, hogy 2 játékost lehet IR-ről aktiválni. De lehet csak rosszul olvastam.
több mint 8 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 376 — Raiders fan
Nah megvan a W! Túl sokat nem kelle izgulni, de nem volt könnyű meccs.

Védelem miután belendült kicsit életképesebb volt, mint vártam.
Futást egész jól fogtuk. Passz rush nem igen volt, mondjuk Marika ellen nem könnyű...
Sec nem volt borzalmas, de Walker azért leszopatta a közepét a védelemnek.

O jó volt, de azért ahogy néztem messze nem adtak ki mindent. Se energiában, se playcallingban...
Downing és Carr jól működött, jókat hívtak, módosítottak.
BeastMode is back!! Amikor Casey-t seggre fejelte...wow
A Törpék nem villogtak, de volt 1-1 szép megoldásuk.
Coop villant, de kicsit dekoncentrált volt. Crabs szépen pörgött, Cook remek fit és CP is jól játszott.
Seth Roberts meg ugye, ha elkap egy TD-t... 😊

Ja és Tavecchio for president!! Micsoda bemutatkozás volt. Jano nyugdíjba mehet, ha a srác így folytatja...aktív keretre valószínű Melifonwu lesz visszahozva és ha az egész szezont szépen lehozza Giorgio, akkor onnan megy majd a fiatalítás (=olcsósítás)

Szerkesztette: Rolni

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 8 éve
Cubehead Las Vegas Raiders USC Trojans 2 752
Meg van az első W 😉
Röviden pár eszrevetel. Az offense sokrétű Downing jól keveri a kártyákat. Végre tudjuk ölni az órát. A Defense jobban festett mint a pre meccseken. Van meg hova fejlődni de jobb volt. Vanaderos végig szepen tolta. Lehet idéntől lesz egy rendes 3tech Dt-nk?

több mint 8 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 771 — Salus populi suprema lex esto
Nyertünk és ez a lényeg most. De javulni kell sokmindenben.
több mint 8 éve
peterbadbone Las Vegas Raiders USC Trojans 1 619 — Sin City Raiders fan
Conley, Connor Cook, Latham, McGill, Olawale és Sharpe nem fog ma játszani. Olawale hiányozni fog, illetve számomra az az érdekes, hogy Ware bekerült a meccskeretbe, míg Sharpe nem...

több mint 8 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Ezzel szerintem Jano be is fejezte a pályafutását sajna...
Kár érte
Bruce
neki tulajdonképpen mi is a baja?
Amadeus
Azt olvastam a hataval van gond.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 8 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 555
Sebastian Janikowski IR-re került, Giorgio Tavechio lesz a rúgónk.

Janót nagyon sajnálom, remélem az olasz jól fogja pótolni.
peterbadbone
Ezzel szerintem Jano be is fejezte a pályafutását sajna...
Kár érte
Bruce
neki tulajdonképpen mi is a baja?
több mint 8 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 771 — Salus populi suprema lex esto
Sebastian Janikowski IR-re került, Giorgio Tavechio lesz a rúgónk.

Janót nagyon sajnálom, remélem az olasz jól fogja pótolni.
peterbadbone
Ezzel szerintem Jano be is fejezte a pályafutását sajna...
Kár érte
több mint 8 éve
peterbadbone Las Vegas Raiders USC Trojans 1 619 — Sin City Raiders fan
Sebastian Janikowski IR-re került, Giorgio Tavechio lesz a rúgónk.

Janót nagyon sajnálom, remélem az olasz jól fogja pótolni.

több mint 8 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 8 234
Gareon Conley-nak állítólag ugyanaz a makacs sérülése van, mint Kevin White-nak volt tavaly, akinek erre ráment a szezonja.
deyell
Whitenak ne a talpaba volt vmi faradasos tores? vagy az Clowney volt? Conleyt sipcsonttal emlegetik.
Pari
White-nak fáradásos síp vagy szárkapocs csont törése volt ha jól emlékszem.
Cubehead
Pontosabban tavaly előtt volt fáradásos sípcsont törése, tavaly pedig szárkapocs vagy mi fene 😊 Ketten csak összeraktátok 😊
Tomcsik
Csórikám,sajnálom. Remélem azért idén villant majd valamit. Anno szurkoltam sőt kampányoltam.is itt mellette. De így utólag örülök higy RM nem figyelt 😁😂
Cubehead
Én meg Coopert akartam 😊

deyell Las Vegas Raiders 12 424 — Sworn to the Dark
Gareon Conley-nak állítólag ugyanaz a makacs sérülése van, mint Kevin White-nak volt tavaly, akinek erre ráment a szezonja.

built for this shit

több mint 8 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 771 — Salus populi suprema lex esto
Tavecchiot behoztuk a PS-re, biztosíték gyanánt, ha Jano sérülése makacsabb lenne.
Okos döntés! Évek óta itt van a csapattal és ő is ballábas. Remélem azért nem kerül rá sor, de jó tudni, hogy van alternatíva. Utazik is a csapattal a hétvégén.

Max Valles ment a PS-ből.

Szerkesztette: Bruce
több mint 8 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 264 — NFL bracket champion '26
probléma, hogy a retkes csífs nem bírt kikapni...
és hogy továbbra sincs senki, aki a rohadt speedstereiket utolérje, vagy a TE-jüket levigye...
Pari
meggyűlik velük a bajunk úgy érzem. néztem a meccset...kibaszott AReid mindig kitalál valamit.
Surda
Nem tudom, h mázlinak lehet-e ezt hívni, de akkor is bassza már meg a ló...
Priest, Johnson, Charles most meg Hunt...persze egy meccs, de akkor is remekül nézett ki...
Rolni
nyugi, megbasszuk őket 😛
Black_Adder
titeket meg az áram 😀

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 376 — Raiders fan
probléma, hogy a retkes csífs nem bírt kikapni...
és hogy továbbra sincs senki, aki a rohadt speedstereiket utolérje, vagy a TE-jüket levigye...
Pari
meggyűlik velük a bajunk úgy érzem. néztem a meccset...kibaszott AReid mindig kitalál valamit.
Surda
Nem tudom, h mázlinak lehet-e ezt hívni, de akkor is bassza már meg a ló...
Priest, Johnson, Charles most meg Hunt...persze egy meccs, de akkor is remekül nézett ki...
Rolni
nyugi, megbasszuk őket 😛
Black_Adder
😀

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 8 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 468

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 8 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 376 — Raiders fan
 www.youtube.com/watch?v=WTr1zIB7ZYw
Jó cucc tessék nézegetni!