Las Vegas Raiders
40 feliratkozó
több mint 10 éve
Amit a csapat a bye week óta produkál egész fantasztikus.Még mindig nem merem elhinni, az elmúlt 8-9 éves szurkolói hátterem tükrében, hogy valóban jó, erős csapat vagyunk, akinek minden héten valós esélye van a győzelemre, de egyre inkább így fest a dolog.
Derek Carr olyan másod évet produkál, amiről álmodni sem mertem.
150/229, 65.5%-os pontosság, 1793yard, 7,8-as átlaggal, 15:3 TD:INT
Minden területen fejlődés látható, remekül kezeli a nyomást, jól veszi le a blitzeket, jó a clock management, szépen szétosztja a zsugát a célpontjai között, vezére a csapatnak.
Latavius Murray vezényletével van egy elég potens backfieldünk is. Murray remek átlaggal veszélyesen fut. 4,6 az éves átlaga pár szenvedős produkcióval, de a bye óta 5,7 és 5,6. 534 yard 3 TD már a zsebben. Nem egy Jamal Charles, kell elé a jó falmunka, de ha az megvan veszélyes a srác. Taiwan Jones és Roy Helu jó kiegészítő elemek, bár előzetesen Helu-tól vártam a nagyobb hatást, de TJ nagyon szépen illik a sémába. Jones YAC-ban és futási átlagban is szépen áll (19,0 ; 5,8), benne van a big play a srácban, mint ahogy azt megmutatta most is. Olawale és főleg Reece remek kiegészítő elemek ugyancsak. Reece rendre villant, van már 3 TD elkapása, ami season high matchelést jelent nála. Nincs egyik back sem túlhasználva nagyon szépen keveri a lapokat Musgrave a backfielden, backfieldről (TJ, Reece is sokat van kinn slotban vagy szélen.)
A TE group is nagyon rendben van. Lee Smith nagy figura. Iszonyat lelkes, folyamatosan kűzd, hergeli a többieket és az ellent. Talán pont deyell írta be tegnap is, hogy minden meccsen összeakad 1-1 védővel. Jól blokkol és azért már van 7 elkapása is, ami nála szezon csúcs beállítás. Rivera szorul háttérbe, ahogy Walford tör előre, de hasznos elem Ő is főleg a 3TE-s nagycsomagoknál, mint elkapó. Walford 7 elkapásnál, majd 100 yardnál jár 1TDvel, ami nem tűnik soknak, de ne felejtsük, hogy sokat kihagyott, emiatt hátránnyal indult szezon elején. Blokkolásban is megállja a helyét és remekül kap el. Mostani meccsen egyik elkapás után azt is megmutatta, h nem csak erős, de tud fürge, elusive is lenni. Folyamatosan fog nőni a szerepe az offenseben sztem innentől kezdve.
A WR csapat parádés. Cooper simán benne van az OROY versenyben Gurley-val, már most a legjobb elkapók közé tartozik 565yardjával, 3TD-vel és liga második YAC számával. Crabs remekül játszik 3TD majd 500 yard...sokat segít neki, hogy Cooperé lassan folyamatosan a legnagyobb figyelem, de ugyanígy azért Ő is segíti Coop-ot. Roberts jó kiegészítő elem, remekül blokkol, bár azért elkapás terén van még lehetősége fejlődésre. Holmes remekül használj ki a méretét, sebességét, ha nem lennének az idegesítő droppjai komoly playa lehetne. Vszeg Ő az aki miatt Streater inaktív folyamatosan, amit azért én továbbra is bánok kicsit, mert tőle nagyon sokat vártam.
Az OL remekel a szünet óta. Remélem mostanra érett össze a jobb oldal is és így marad a kép mostmár. Penn-Gabe-Hudson sztem a liga egyik legjobb bal oldala. Mind3-an top 5 pass prot szempontból a posztjukon és futásnál is egyre hasznosabb főleg a Gabe-Hudson duo. Howard remek meccsen van túl egy jó SD meccset követően. Még a végén felnő a szerződéséhez. Webb az év egyik meglepetés embere nálunk, teljesen elfogadható produktumot tett le most is az asztalra. Amíg ilyen jól játszik a fal minden csapat ellen képes lehet a csapat komoly mennyiségű pontot feltenni. Ha Carr kap elég időt, legtöbb D gondban lesz, mert vannak elszakadásra képes elkapóink és egy jó döntéseket hozó irányítónk. Fontos a futás is, hogy ne legyünk 1 dimenziósak, de amikor a falnak megy, akkor mögöttük Murray és társai veszélyesek, ahogy már írtam.
Itt az offense lezárásánál szeretném kiemelni Bill Musgrave teljesítményét. Legtöbben eléggé húztuk a szánkat mikor kiderült, hogy Ő lesz az OC, de összességében remek munkát végez eddig. Összerakott egy olyan playbook-ot, ami remekül fekszik a játékosainknak, többnyire jól hívja a meccseket, jól készül fel az ellenfélből. Mike Tice neve az ami még említést igényel, hiszen remekül összerakta a falat. A többi pozíciós edzőről nem nagyon esik szó, de eddig panasz nem nagyon lehet egyik egységre sem, ami azt jelentheti, hogy ők is jól dolgoznak.
Persze van még csiszolni való az Offense teljesítményén, de ez a rajt nagyon erősre sikerült és mivel fiatal a csapat nagyon elvileg csak javulnia kellene a dolgoknak. Donald Penn az egyetlen öregedő fontos O playa, de egyfelől jól játszik, másfelől az OL emberek esetében lehet legjobban tolni a kort kifele.
A másik oldalon kezdem így váltásban Ken Norton Jr.-al és a stábjával. Nagyon nehezen indult be a dolog, de most úgy fest kezd összeállni a védelem is. Harap a védelem, magas energia szinttel játszanak és kemények vagyunk. Szünet óta nagyon szépen toljuk az első 3 negyedig, aztán a prevent D alatt kicsit szétesünk látszatra, de végre van védő oldalon is arca a csapatnak. Öljük a futást, limitáluk a hosszú playeket és igyekszünk mindent magunk előtt tartani. Képes volt a stáb váltani a 4-3 base-ről 3-4 base-re az emberanyag függvényében, ami itt Oakfalván megsüvegelendő. Marcus és Rod remek munkát végez a fiatal DB-el, illetve a DL és LB edzők is jó munkát végeznek ránézésre.
DL hatékony munkája a sikerünk alapja. Elég sokféle képen áll fel a DL, de ha az alap felállást nézzük, akkor a Williams-Ellis-Edwards trió a legfontosabb és ők a jövő alapjai elől. Stacy McGee az aki még itt elöl említést érdemel még, mert sokat forog be Ellis\Williams helyére, illetve Aurty érdemel említést, de főleg a light csomagokban. A fenti trió nagyban meghatározza a run D keménységét, remekül zárják a közepet. Wilson szolid veterán presence a fiatalok mellett. A light csomagokban Autry és Edwards mozgott belül és ez lesz a jellemző, ahogy megyünk előre sztem. Tőlük pass rush terén több kell középen az biztos, de ha azt vesszük, hogy az egyik egy 2. éves UDFA, a másik pedig egy rookie akkor azért van is erre esély.
EDGE egységünk tiszteletre méltó. Mack&Smith erős páros. Eddig főleg a futás ellen remekelnek, hiszen mindketten baromi jól tartják meg a saját szélüket és rendszerint már backfield-en odaérnek a futókhoz. Pass rush terén sem rosszak, de azért nem életveszélyesek sajnos. Kellene a belső nyomás nagyon, mert sokszor megérkeznek a széleken, de fel tud lépni a QB. Mayowa személyében van depth is mögöttük, illetve Ball és RayRay is mutatott már szép dologkat a szélről limitált szerepben.
LB csapat belső része kicsit sántít, de működőképes. Smith remekül játszik, Ő a védelem irányítója, jó coverban és sokszor futás ellen is nagyon szépen beér. Másik ILB poszt kicsit dadog. Lofton futás ellen base csomagban használható, de coverben fogalmatlan. Ball végre megoldásnak tűnt, de lesérült. RayRay meg közveszélyes és bizonytalan pont. Nagyon kell Smith mellé egy rendes LB még. Jó esetben Ball megoldást jelent, amikor visszatér. Kell, hogy base felállásban futás ellen is hatékony legyen az illető, de ez a DL mögött ehhez nem kell Spikes méretű thumper szerencsére, mert a másik feladat a cover base és főleg light csomagok esetében.
CB egység utóbbi hetekben igen jó etapokat mutat be. Mindegyik CB meg meg villan és elég jó összességében a produktum, de azért a yardokat nyaljuk folyamatosan. Big playből szerencsére kevesebb van, mint a nyitó hetekben. Javul a kommunikáció, kezdik megszokni a feladatukat, technikákat. Hayden egymást követő 2 meccsen játszott végre jól. Fontos lenne a folyamatos fejlődés tőle. Amerson meglepően jó, ahhoz képest mit játszott eddig DC-ben, meglássuk mi lesz belőle idővel. Thorpe hasznos tagja a csapatnak, mostani meccsen is többször láttam a Thorpe-Amerson szélső párost DJ-vel a slotban. Nagyot segít majd Carrie visszatérése, amire azért 1-1 play erejéig volt most is példa.
S poszton CWood dacol az idővel, a korral továbbra is. Hihetetlen mit játszik idén. Carrie megállja a helyét szépen és Asante megbízható back upnak tűnik. Nate Allen a Vikings ellen elvileg visszatér és remélhetőleg ettől lép egyet előre az egész secondary.
Védelemben továbbra is a folyamatos pass rush hiányzik nekem, de remélhetőleg még ez is javul. Ha sikerül ebben fejlődni és visszatér Allen akkor elvileg a pass D kategóriában is fel tudunk lépni a respectable szintre.
ST egységben Jano hibázik 1-et, 1-et, de azért még működik az öreg. King sokat van jegelve újabban, ami azért látszik is a rúgásain, de ezzel együtt nem rossz a rúgó egység teljesítménye sztem. Visszahordás továbbra sem megoldott, remélem jövő héten már végre nem Carrie-t üttetjük a puntoknál.
Amióta követem a csapatot (2006) nem láttam még ilyen jó, összeszedett, erős brigádot itt. Tele vagyunk fiatal, tehetséges emberkékkel és remek mentalitású játékosokkal csapatszerte. Reggie McKenzie mindenképpen megérdemel egy óriási dícséretet. Úgy fest beérik munkájának gyümölcse. Mark Davis türelme is megér egy köszönetet ezügyben.
Végül pedig szeretném kiemelni Jack Del Rio-t, aki összerakott egy nagyon korrekt stábot, összerakta fejben a csapatot és sorra dönti le a régi szellemeket, akadályokat...Keleti parti győzelem, back-to-back győzelem, csoport győzelem idegenben, papíron erősebb csapat megverése, papíron gyengébb csapat megverése...kezd végre valahára valóban úgy festeni a csapatunk, mint egy profi NFL csapat.
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 10 éve
Az a baj, hogy nő a polgármester. A zsozsót inkább rendőrségre meg oktatásra akarja fordítani! Blőőőáááhhhhhh!!!!!jogos, utólag bántam is a megfogalmazást. Egy frankó új stadion LA-ben remélem összejön. 1 évig meg a Coliseumban is lehetne játszani. De gondolom az idei teljesítmény a helyieket is elgondolkodtatja majd, hogy csak érdemes lenne megtartani a csapatot.Kell egy jó Oakland a ligába!!!Inkább fogalmazzunk úgy, hogy kell egy jó Raiders a ligába! 😊 A város meg majd kiderül! 😊
Habi
Bruce
Habi
több mint 10 éve
jogos, utólag bántam is a megfogalmazást. Egy frankó új stadion LA-ben remélem összejön. 1 évig meg a Coliseumban is lehetne játszani. De gondolom az idei teljesítmény a helyieket is elgondolkodtatja majd, hogy csak érdemes lenne megtartani a csapatot.Kell egy jó Oakland a ligába!!!Inkább fogalmazzunk úgy, hogy kell egy jó Raiders a ligába! 😊 A város meg majd kiderül! 😊
Habi
Bruce


JT Daniels fan
több mint 10 éve
Kell egy jó Oakland a ligába!!!Inkább fogalmazzunk úgy, hogy kell egy jó Raiders a ligába! 😊 A város meg majd kiderül! 😊
Habi
több mint 10 éve
Nagyon örülök a tegnapi győzelemnek. Az egyik legnehezebb meccsnek tartottam a következő négyesből, bár így utólag, hogy Mangold nem játszott és Fitz is kiesett az elején, így nem volt meg az átütő erő a Jets-ben. Persze a végére azért felraktak 20 pontot és elég sok yardot is, de amíg vért ivott a védelmünk, addig igazából azt történt a pályán, amit mi akartunk.A futás elleni védekezésünk remek volt szinte végig, csak az irányító futásokat nem fogtuk meg jól. Ivory 1,1 yardos átlaga mindent elmond, mondjuk ebben benne van a korán megszerzett előnyünk, de amikor még nyílt volt a meccs, akkor is fogtuk a futásait.
A passz ellen szokásosan nem remekeltek a védők, de most sajnos pass rush sem volt igazából és Geno, amúgy is jól mozgott ki a nyomás elől, így nem volt támogatása a sec-nek, ezért becsúszott majd 300 yard passzból.
C-Woodnak is nagyon örültem, hogy sikerült még egy INT-et szereznie, ezzel egyébként idén első helyen van az NFL-ben. Hihetetlen ez a pali.
Carr nagyon jó volt egész meccsen. Sajnos most Cooper nem igazán tudott neki segíteni, de annyiban mégis, hogy a többiekre így kicsivel kevesebb figyelem jutott és Crabtree nagyon élt. Holmes 2 TD-t is szerzett és sok elkapónk kapott labdát (összesen 9 fő)
Murray felrakott egy 100+ yardos meccset, ami a Jets ellen szerintem nagyon nagy fegyvertény. Mondjuk előzetesben arra számítottunk, hogy kicsit többet fog Taiwan futni kívül, de feküdt ez Murray-nek is.
A falat annyira nem tudtam figyelni, de ha a futás így ment, akkor a futásblokk az jó volt. Sack-et meg nem kaptunk, így passz ellen is jók voltak. Majd lesznek biztos adatok később, akkor meglátjuk! 😊
több mint 10 éve
Carr miatt kezdtem követni a csapatot, de ég és föld a különbség a tavalyi és az idei csapat között. Nagyon pofás a támadósor. A fal pöpec, a skill pozíciós emberkék nagyon bejöttek, teljesen más csapat ez, mint amit tavaly láttam. Az OC váltás is adja, Musgrave mindenkit 2 szinttel jobbra programozott idénre 😊 Megérdemlitek és a kinti die hard őrült drukkerek is. Ez a tegnapi győzelem, ez igen emberes volt! Gratuláció a csapathoz, remélem sokáig ki fog tartani. Kell egy jó Oakland a ligába!!!


JT Daniels fan
több mint 10 éve
www.silverandblackpride.com/2015/11/1/9656962/another-derek-carr-masterful-performance-and-other-oakland-raiders-superlativesA Super Bowl óta nem volt ilyen jó a csapat
több mint 10 éve
Nagy gratula skacok, ahogy tegnap is írtam, nagyon szurkolok nektek egy wild card helyért! 😀
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 10 éve
Őszintén gratulálok srácok!Azt hiszem amióta követem a sportot (~2007) nem láttam még ennyire reménykeltő és jó Raiderst 😊 Eléggé kijárt már nektek.
több mint 10 éve
Törölt felhasználó
H csessze meg a védelmetek. 😀Ryan Fitzpatrick had torn ligaments in his left thumb. Geno Smith has shoulder and abdomen injuries. #nyj
több mint 10 éve
2011 óta újra pozitív a mérleg novemberben.twitter.com/BWilliamsonNFL/status/661003999563358210
Szerkesztette: deyell
built for this shit
több mint 10 éve
Bell nem lesz, de náluk DeAngelo Williams is igen jó kis futó.Valahogy ha hozzuk a Vasas ellen, akkor már lehet PO-ról dumcsizniNem lesz a futójuk. Bár sztem nem ezen fog múlni.
Amadeus91
Bruce
built for this shit
több mint 10 éve
W megvan ez a lényeg!Illetve az, h 3 negyeden keresztül ismét remekül játszott az egész csapat!!
4-3-as rekord, stabilan 2. hely a csoportban...de jól esik leírni 😊
Jövőhéten egy újabb keménynek ígérkező meccs!
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 10 éve
Valahogy ha hozzuk a Vasas ellen, akkor már lehet PO-ról dumcsizniNem lesz a futójuk. Bár sztem nem ezen fog múlni.
Amadeus91
több mint 10 éve
Valahogy ha hozzuk a Vasas ellen, akkor már lehet PO-ról dumcsizni
több mint 10 éve
Lassan szépen összejöhetne már nektek is egy play-off szereplés. 😀 😉
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 10 éve
Tanári, ah játszik a csapat! 😉 Woodson pedig most egy INT...csak így tovább!
több mint 10 éve
Ma esti elvarasaim:Zuhanórepülés???
A szokasos Amari+Crabs+TE TD
1 Mack+1Smith sack
Pari
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 10 éve
Ma esti elvarasaim:A szokasos Amari+Crabs+TE TD
1 Mack+1Smith sack
több mint 10 éve
Leirtatok mar korabban h a vedelmunk gyenge pontja az LB sor, az is passz ellen, valamint Pryor most kiesett. Cooper jo esellyel Revist kapja meg a nyakara egesz meccsen, jo matchup lesz.2 Sack is volt. Hightower és Collins
Mangold azert ne lepodjetek meg, ha jatszik, ez volt a terv egesz heten, de a nyakaban erez meg vmit. Ha jol emlekszem a Pats elotti meccsig 2 sacket engedett az OL es asszem a Pats meccsen is csak QB hurry volt max. Kezdokent pedig Dozierre keszuljetek Mangold kiesese eseten.
WR is osszesen 4 lesz nalunk: Marshall, Decker, Kerley es Thompkins. TE elkapasra alig hasznalunk, max end zoneban.
Beki
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 10 éve
Mangold out
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 10 éve
espn.go.com/blog/oakland-raiders/post/_/id/13103/meet-the-raiders-newest-coach-7-year-old-chase-delisleúj edzőnk van 😊
több mint 10 éve
Törölt felhasználó
Leirtatok mar korabban h a vedelmunk gyenge pontja az LB sor, az is passz ellen, valamint Pryor most kiesett. Cooper jo esellyel Revist kapja meg a nyakara egesz meccsen, jo matchup lesz.Mangold azert ne lepodjetek meg, ha jatszik, ez volt a terv egesz heten, de a nyakaban erez meg vmit. Ha jol emlekszem a Pats elotti meccsig 2 sacket engedett az OL es asszem a Pats meccsen is csak QB hurry volt max. Kezdokent pedig Dozierre keszuljetek Mangold kiesese eseten.
WR is osszesen 4 lesz nalunk: Marshall, Decker, Kerley es Thompkins. TE elkapasra alig hasznalunk, max end zoneban.