Las Vegas Raiders
40 feliratkozó
több mint 10 éve
nem arról volt szó, hogy rossz, hanem arról, hogy nem scheme fit ide, Ken Norton Jr. a Seahawkstól jött, olyan méretű cornerbackekre tart igényt az eddigi tendencia alapján, mint amilyenek ott vannak. Jalen Ramsey például megfelelő lenne ilyen szempontból. egyébként Hargreaves megszerzéséhez egyelőre nem vagyunk elég rosszak. ha mégis a top 10-ben választanánk akkor én Jaylon Smitht kérném.attól hogy valaki kicsi nem biztos, hogy rossz is.: Earl Thomas, Joe Haden, Brent Grimes, Vontae Davis és még sokan mások. De ez persze a ti csapatotok döntése.a Raiders nem draftol/igazol kis és közepes méretű DB-ket Hayden óta. TJ Carrie 6'0, David Amerson 6'1, Neiko Thorpe 6'1, Dexter McDonald 6'1, Keith McGill 6'3Vernon Hargreaves III a "szakértők" szerint az utóbbi évek leg nfl készebb cb-je aki az egyetemről kijött.A CB témára írnék, hogy szerintem egy draftolt CB-nek pedig elég sok idő kell arra, hogy felvegye az NFL ritmusát. Valahol olvastam, hogy az egyik leghosszabb időt veszi igénybe az átállás. Szóval nem olyan biztos az, hogy a CB a legjobb húzás a drafton. Én még bízom abban, hogy Hayden fejlődik és egy második számú CB-nek használhatjuk kockázat nélkül.Ha jól emlékszem CB-k esetébe azt szokták mondani, h a 3. évükre kell beérniük. Amit akkor mutatnak kb az van bennük. Emiatt a CB draft sokszor nem instant upgrade. Ugyanakkor azért számos példa van arra, h top CB prospectek hamar villantanak.
Bruce
Rolni
kapitnono
deyell
kapitnono
built for this shit
több mint 10 éve
attól hogy valaki kicsi nem biztos, hogy rossz is.: Earl Thomas, Joe Haden, Brent Grimes, Vontae Davis és még sokan mások. De ez persze a ti csapatotok döntése.a Raiders nem draftol/igazol kis és közepes méretű DB-ket Hayden óta. TJ Carrie 6'0, David Amerson 6'1, Neiko Thorpe 6'1, Dexter McDonald 6'1, Keith McGill 6'3Vernon Hargreaves III a "szakértők" szerint az utóbbi évek leg nfl készebb cb-je aki az egyetemről kijött.A CB témára írnék, hogy szerintem egy draftolt CB-nek pedig elég sok idő kell arra, hogy felvegye az NFL ritmusát. Valahol olvastam, hogy az egyik leghosszabb időt veszi igénybe az átállás. Szóval nem olyan biztos az, hogy a CB a legjobb húzás a drafton. Én még bízom abban, hogy Hayden fejlődik és egy második számú CB-nek használhatjuk kockázat nélkül.Ha jól emlékszem CB-k esetébe azt szokták mondani, h a 3. évükre kell beérniük. Amit akkor mutatnak kb az van bennük. Emiatt a CB draft sokszor nem instant upgrade. Ugyanakkor azért számos példa van arra, h top CB prospectek hamar villantanak.
Bruce
Rolni
kapitnono
deyell

több mint 10 éve
a Raiders nem draftol/igazol kis és közepes méretű DB-ket Hayden óta. TJ Carrie 6'0, David Amerson 6'1, Neiko Thorpe 6'1, Dexter McDonald 6'1, Keith McGill 6'3Vernon Hargreaves III a "szakértők" szerint az utóbbi évek leg nfl készebb cb-je aki az egyetemről kijött.A CB témára írnék, hogy szerintem egy draftolt CB-nek pedig elég sok idő kell arra, hogy felvegye az NFL ritmusát. Valahol olvastam, hogy az egyik leghosszabb időt veszi igénybe az átállás. Szóval nem olyan biztos az, hogy a CB a legjobb húzás a drafton. Én még bízom abban, hogy Hayden fejlődik és egy második számú CB-nek használhatjuk kockázat nélkül.Ha jól emlékszem CB-k esetébe azt szokták mondani, h a 3. évükre kell beérniük. Amit akkor mutatnak kb az van bennük. Emiatt a CB draft sokszor nem instant upgrade. Ugyanakkor azért számos példa van arra, h top CB prospectek hamar villantanak.
Bruce
Rolni
kapitnono
built for this shit
több mint 10 éve
Vernon Hargreaves III a "szakértők" szerint az utóbbi évek leg nfl készebb cb-je aki az egyetemről kijött.kapitnonoÉrzésem szerint Drip kartárs tudna róla részleteket is.
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 10 éve
Vernon Hargreaves III a "szakértők" szerint az utóbbi évek leg nfl készebb cb-je aki az egyetemről kijött.Ha jól emlékszem CB-k esetébe azt szokták mondani, h a 3. évükre kell beérniük. Amit akkor mutatnak kb az van bennük. Emiatt a CB draft sokszor nem instant upgrade. Ugyanakkor azért számos példa van arra, h top CB prospectek hamar villantanak.Na akkor én is a vasárnapi meccsről. A pozitívumokat már elmondtátok, azokkal egyet is értek. Amit megtanultam, hogy 25 perc alatt nem tudunk leadni egy 31 pontos vezetést, pedig mindent megtettünk érte.A CB témára írnék, hogy szerintem egy draftolt CB-nek pedig elég sok idő kell arra, hogy felvegye az NFL ritmusát. Valahol olvastam, hogy az egyik leghosszabb időt veszi igénybe az átállás. Szóval nem olyan biztos az, hogy a CB a legjobb húzás a drafton. Én még bízom abban, hogy Hayden fejlődik és egy második számú CB-nek használhatjuk kockázat nélkül.
Amire viszont oda kellene figyelni, hogy az elején td helyett 2x fg-n tartottak minket, ami egy szoros meccsen könnyen visszanyalhatott volna.
Szerintem az idei drafton CB-t kell draftolnunk az első körbe.
Szerintem ez az egyik olyan poszt ami FA-ról nagyon nehezen pótolható. Az FA LB-k, OL-k általában nem szoktak hatalmas bustok lenni, de utóbbi időkben rengeteg FA CB volt ordas nagy bust, giga pénzért.
Pari
Bruce
Rolni

több mint 10 éve
Ma érkezett kedves kínai testvérektől! 😀 Címkén lévő összeg merően csalós! 😉Te jó ég! 20 dollár.... Nekem az 5 colos, full hd felbontású ips kijelző a telómra 17 dollárba kerül...de amúgy 5.30-ért nem volt rossz vétel!
www.aliexpress.com/item/Beanies-Winter-Casquette-Gorras-Street-Hiphop-Winter-Hat-Raiders-with-Ball-Mixed-Order/32473367029.html
R4L
több mint 10 éve
Ma érkezett kedves kínai testvérektől! 😀 Címkén lévő összeg merően csalós! 😉www.aliexpress.com/item/Beanies-Winter-Casquette-Gorras-Street-Hiphop-Winter-Hat-Raiders-with-Ball-Mixed-Order/32473367029.html
több mint 10 éve
RM sajttáj- Nate Allen edzett ma. A 10. héten térhet vissza legkorábban, ha ez megvan, akkor Carrie visszamegy cornerbacknek.
- Neiron Ball térde jobb állapotban van, mint ahogy arra előzetesen számítottak, Benson Mayowa sérüléséhez hasonlította McKenzie. Vagyis 4 meccses kihagyás várható...
- Aldon Smith a Raiders hosszú távú terveiben szerepel McKenzie szerint, több éves szerződést akar neki adni. Crabtree-ről nem beszélt
- Haydennek a sérülések miatt nem volt meg az önbizalma állítólag, de most már kezd magára találni, és megmutatja, hogy jó játékos lesz.
- Edwards brutálisan erős, és sokféleképpen használható, igazi mismatch a guardoknak McKenzie szerint.
built for this shit
több mint 10 éve
Én vagyok az egyetlen aki szerint az a film egy kalap szar?
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 10 éve
Matuszek játéka tetszett nagyon, most néztem nemrég meg az 1980-as XV. super bowl-t az Eagles ellen, Lester Hayes, Art Shell, Gene Upshaw, Jim Plunkett, Mark van Eeghen, játszottak akkoriban a Raiders-ben.John Matuszek volt a másik, annyira elszállt az agya, hogy a saját edzőjét verte meg edzésen.Lyle alsado Said : " Ninety percent of the athletes I know are one the stuff..."-Sports Illustrated.Sziasztok!Persze, hogy... Alzado abba halt bele.
Talán tudtok segíteni nekem, keresek egy könyvet, amit egy sportorvos írt,Robert Huizenga aki az akkor még Los Angeles Raiders orvosa volt, és megírta a csapatnál tapasztaltakat, "élményeit".
Akkoriban botránykönyv-féle lehetett ez mert megírja a doki hogy egy egy játékos hogyan kokszolt, szteroidozott, kokózott stb... A címe : "You're Okay, It's Just a Bruise: A Doctor's Sideline Secrets"
JustWinBaby!
Amadeus91
JustWinBaby!
Amadeus91
több mint 10 éve
Szóval a köny fent van az amazonon például, de csak angolul természetesen, ha valaki tud esetleg magyar megjelenéséről a könynek (én még nem találtam ilyet) akkor szóljon! Köszi!korábban én is kerestem, de tudtommal nem jelent meg semmilyen formában magyarul. ha nem állsz rosszul az angollal érdemes úgy is elkezdeni, olvasmányos és a szakkifejezések nagy részét is ismerheted az amerikai futball világából, én csak ajánlani tudom 😊
JustWinBaby!
több mint 10 éve
Lyle Alzado Said : " Ninety percent of the athletes I know are one the stuff..."-Sports Illustrated.Sziasztok!Persze, hogy... Alzado abba halt bele.
Talán tudtok segíteni nekem, keresek egy könyvet, amit egy sportorvos írt,Robert Huizenga aki az akkor még Los Angeles Raiders orvosa volt, és megírta a csapatnál tapasztaltakat, "élményeit".
Akkoriban botránykönyv-féle lehetett ez mert megírja a doki hogy egy egy játékos hogyan kokszolt, szteroidozott, kokózott stb... A címe : "You're Okay, It's Just a Bruise: A Doctor's Sideline Secrets"
JustWinBaby!
Amadeus91
több mint 10 éve
John Matuszek volt a másik, annyira elszállt az agya, hogy a saját edzőjét verte meg edzésen.Lyle alsado Said : " Ninety percent of the athletes I know are one the stuff..."-Sports Illustrated.Sziasztok!Persze, hogy... Alzado abba halt bele.
Talán tudtok segíteni nekem, keresek egy könyvet, amit egy sportorvos írt,Robert Huizenga aki az akkor még Los Angeles Raiders orvosa volt, és megírta a csapatnál tapasztaltakat, "élményeit".
Akkoriban botránykönyv-féle lehetett ez mert megírja a doki hogy egy egy játékos hogyan kokszolt, szteroidozott, kokózott stb... A címe : "You're Okay, It's Just a Bruise: A Doctor's Sideline Secrets"
JustWinBaby!
Amadeus91
JustWinBaby!
több mint 10 éve
Lyle alsado Said : " Ninety percent of the athletes I know are one the stuff..."-Sports Illustrated.Sziasztok!Persze, hogy... Alzado abba halt bele.
Talán tudtok segíteni nekem, keresek egy könyvet, amit egy sportorvos írt,Robert Huizenga aki az akkor még Los Angeles Raiders orvosa volt, és megírta a csapatnál tapasztaltakat, "élményeit".
Akkoriban botránykönyv-féle lehetett ez mert megírja a doki hogy egy egy játékos hogyan kokszolt, szteroidozott, kokózott stb... A címe : "You're Okay, It's Just a Bruise: A Doctor's Sideline Secrets"
JustWinBaby!
Amadeus91
több mint 10 éve
Sziasztok!Persze, hogy... Alzado abba halt bele.
Talán tudtok segíteni nekem, keresek egy könyvet, amit egy sportorvos írt,Robert Huizenga aki az akkor még Los Angeles Raiders orvosa volt, és megírta a csapatnál tapasztaltakat, "élményeit".
Akkoriban botránykönyv-féle lehetett ez mert megírja a doki hogy egy egy játékos hogyan kokszolt, szteroidozott, kokózott stb... A címe : "You're Okay, It's Just a Bruise: A Doctor's Sideline Secrets"
JustWinBaby!
több mint 10 éve
Sziasztok!Talán tudtok segíteni nekem, keresek egy könyvet, amit egy sportorvos írt,Robert Huizenga aki az akkor még Los Angeles Raiders orvosa volt, és megírta a csapatnál tapasztaltakat, "élményeit".
Akkoriban botránykönyv-féle lehetett ez mert megírja a doki hogy egy egy játékos hogyan kokszolt, szteroidozott, kokózott stb... A címe : "You're Okay, It's Just a Bruise: A Doctor's Sideline Secrets"
Nem mellesleg az Any given sunday(nálunk minden héten háború címmel futott a film)-forgatókönyve ennek a könyvnek a felhasználása alapján íródott! Szóval ha nem tudtátok, akkor tessék : az Any given sunday valójában a 80-as évekbeli L.A. Raiders ről szól!
Szóval a köny fent van az amazonon például, de csak angolul természetesen, ha valaki tud esetleg magyar megjelenéséről a könynek (én még nem találtam ilyet) akkor szóljon! Köszi!
Go Raiders!
több mint 10 éve
Az első félidőben fantasztikusan játszott a csapat a Chargers ellen. Kétségtelen hogy végre van potenciál ebben a gárdában. Mondjuk az utolsó negyedről inkább ne beszéljünk, nagy előny ide vagy oda. Musgrave-nek voltak szerintem merész és egyben elképesztően jó hívásai.
több mint 10 éve
Amúgy a CB drafttal nagyon halkan jegyzem meg, hogy: -a Chargers ellen Amerson, Thorpe és Hayden is pozitív gradet kapott
-a Chargers ellen játékképre is jók voltak, bár vissza nem néztem még a meccset
-Amerson fejlődik meccsről meccsre, ahogy szokik bele a sémába
-Hayden is javul, ahogy haladunk előre a szezonban, ha többet forgatná a fejét a QB\labda irányába még jó is lehetne
-Thorpe inkonzisztens, de képes jó produkciókra
-McGill és\vagy McDonald eddig ST only, de depthnek lehet megfelelnek majd
-Carrie visszatérésével még a végén lesz egy életképes kezdő 3-asunk és némi mélység is
Jelenleg egyértelműen need a CB nem ezt vitatom. Annyit mondok halkan, h várjunk még a szezon végéig, mert ahogy összeáll a védelem és a secondary lehet nem is lesz az a need akkora, mint most látszik...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 10 éve
7. hét után a 15. helyen vagyunk egy power rankingban WoW 😊A rossz hír, h a 7. és a 8. csapattal játszuk a 2 következő meccsünket...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 10 éve
Ha jól emlékszem CB-k esetébe azt szokták mondani, h a 3. évükre kell beérniük. Amit akkor mutatnak kb az van bennük. Emiatt a CB draft sokszor nem instant upgrade. Ugyanakkor azért számos példa van arra, h top CB prospectek hamar villantanak.Na akkor én is a vasárnapi meccsről. A pozitívumokat már elmondtátok, azokkal egyet is értek. Amit megtanultam, hogy 25 perc alatt nem tudunk leadni egy 31 pontos vezetést, pedig mindent megtettünk érte.A CB témára írnék, hogy szerintem egy draftolt CB-nek pedig elég sok idő kell arra, hogy felvegye az NFL ritmusát. Valahol olvastam, hogy az egyik leghosszabb időt veszi igénybe az átállás. Szóval nem olyan biztos az, hogy a CB a legjobb húzás a drafton. Én még bízom abban, hogy Hayden fejlődik és egy második számú CB-nek használhatjuk kockázat nélkül.
Amire viszont oda kellene figyelni, hogy az elején td helyett 2x fg-n tartottak minket, ami egy szoros meccsen könnyen visszanyalhatott volna.
Szerintem az idei drafton CB-t kell draftolnunk az első körbe.
Szerintem ez az egyik olyan poszt ami FA-ról nagyon nehezen pótolható. Az FA LB-k, OL-k általában nem szoktak hatalmas bustok lenni, de utóbbi időkben rengeteg FA CB volt ordas nagy bust, giga pénzért.
Pari
Bruce
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 10 éve
Na akkor én is a vasárnapi meccsről. A pozitívumokat már elmondtátok, azokkal egyet is értek. Amit megtanultam, hogy 25 perc alatt nem tudunk leadni egy 31 pontos vezetést, pedig mindent megtettünk érte.A CB témára írnék, hogy szerintem egy draftolt CB-nek pedig elég sok idő kell arra, hogy felvegye az NFL ritmusát. Valahol olvastam, hogy az egyik leghosszabb időt veszi igénybe az átállás. Szóval nem olyan biztos az, hogy a CB a legjobb húzás a drafton. Én még bízom abban, hogy Hayden fejlődik és egy második számú CB-nek használhatjuk kockázat nélkül.
Amire viszont oda kellene figyelni, hogy az elején td helyett 2x fg-n tartottak minket, ami egy szoros meccsen könnyen visszanyalhatott volna.
Szerintem az idei drafton CB-t kell draftolnunk az első körbe.
Szerintem ez az egyik olyan poszt ami FA-ról nagyon nehezen pótolható. Az FA LB-k, OL-k általában nem szoktak hatalmas bustok lenni, de utóbbi időkben rengeteg FA CB volt ordas nagy bust, giga pénzért.
Pari
több mint 10 éve
Na akkor én is a vasárnapi meccsről. A pozitívumokat már elmondtátok, azokkal egyet is értek. Amit megtanultam, hogy 25 perc alatt nem tudunk leadni egy 31 pontos vezetést, pedig mindent megtettünk érte.Amire viszont oda kellene figyelni, hogy az elején td helyett 2x fg-n tartottak minket, ami egy szoros meccsen könnyen visszanyalhatott volna.
Szerintem az idei drafton CB-t kell draftolnunk az első körbe.
Szerintem ez az egyik olyan poszt ami FA-ról nagyon nehezen pótolható. Az FA LB-k, OL-k általában nem szoktak hatalmas bustok lenni, de utóbbi időkben rengeteg FA CB volt ordas nagy bust, giga pénzért.
több mint 10 éve
Ő nagyon csúnya, nem kellene, meg amúgy is fehér ember nincs is a védelmünkben. 😀Most éppen azon gondolkodtam, hogy ha most lenne a draft, akkor az első három pickből hová húznék. Feltételezve, hogy mondjuk csak ez az első 3 pick az ahonnan értékelhető játékosok jöhetnek.Eric Weddle jövőre free agent lesz, majd idecsaljuk őt is, mint a Chiefstől Hudsont.
1. kör LB-t húznék
2. kör CB vagy S
3. kör G
De természetesen egy olyan játékos, aki bármelyik posztunkra upgrade lenne, az felülírná ezt, de most úgy érzem, hogy kellene Lofton helyére egy jó MLB, a depth miatt kellene egy játékos a sec-be és a leggyengébb láncszem most Webb a falban, az ő helyére vinnék valakit, természetesen tudva, hogy azért Watson jövőre visszatér majd. Persze Nate Allen is vissza fog térni hamarosan, szóval lehet hogy a CB/S draft is szükségtelen lenne. 😊
Bruce
deyell
(kivéve Heeney-t)
több mint 10 éve
Most éppen azon gondolkodtam, hogy ha most lenne a draft, akkor az első három pickből hová húznék. Feltételezve, hogy mondjuk csak ez az első 3 pick az ahonnan értékelhető játékosok jöhetnek.Eric Weddle jövőre free agent lesz, majd idecsaljuk őt is, mint a Chiefstől Hudsont.
1. kör LB-t húznék
2. kör CB vagy S
3. kör G
De természetesen egy olyan játékos, aki bármelyik posztunkra upgrade lenne, az felülírná ezt, de most úgy érzem, hogy kellene Lofton helyére egy jó MLB, a depth miatt kellene egy játékos a sec-be és a leggyengébb láncszem most Webb a falban, az ő helyére vinnék valakit, természetesen tudva, hogy azért Watson jövőre visszatér majd. Persze Nate Allen is vissza fog térni hamarosan, szóval lehet hogy a CB/S draft is szükségtelen lenne. 😊
Bruce
Szerkesztette: deyell
built for this shit
több mint 10 éve
Malcolm Smithszel és Latavius Murrayvel nem tudom mi volt a bajuk...Passz...
deyell
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
