New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 9 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Én nem mondom, hogy Gronkot el kell cserélni, de az az érzésem, hogy ő mégsem nálunk fogja befejezni a pályafutását. Először is úgy gondolom, hogy ő csak és kizárólag a pénzt fogja nézni, amikor arra kerül a sor. A csapat és az eredmények második helyre kerülnek. Ezért nem lehet hibáztatni: Akkor lenne gond, ha a tárgyalásokon foglalkozna csapattal, és a pályán nézné a pénzt 😊

Másodsorban, ha túl sok pénzt szív el az offensből, akkor kevesebb marad a többiekre. Márpedig, ha nincsenek célpontok rajta kívül, őt is meg lehet fogni. Persze BB számtalanszor megmutatta, hogy nem a sémák köré építik a csapatot, hanem a csapat köré a sémát, de mégis azt hiszem logikusabb egy jól működő QB-t tartani és hozzá hozni a jómunkásembereket, mint az O egyik leginkább sérülésveszélyes posztjára építeni a támadójátékot. Tehát, ha majd választani kell, hogy ő kapjon egy csúcs fizetést, vagy abból a pénzből 2-3 másik O játékost tartsunk, akkor Gronk máshol fogja folytatni.

Azt felejtsétek el, hogy ő majd lead az igényeiből a csapat, meg gyűrűk miatt! Nem abból a családból van ő.

We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 483 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Gronk írta, hogy még egy dollárt nem költött el semmilyen NFL-től kapott pénzből, a egyéb jövedelmeiből él. Egyébként megvan annak is a gazdasági előnye, hogy valaki egy top csapatban játszik, állandóan reflektorfényben van. Nem két forintot keresnek a reklámokkal, szereplésekkel, fellépésekkel, stb. Kíváncsi lennék, hogy arányosan ez mennyi, de el tudom képzelni, hogy nagyságrendileg megegyezik a fizetésükkel. Butlernél ugyanez a helyzet, a SB után ment mindenhová, nyilván nem jótékonyságból. Ettől még mind a ketten alul vannak jelenleg fizetve...

Másik oldaról azt viszont nem hiszem, hogy Gronk el lesz cserélve. Brady után, az elmúlt 15 év egyetlen szinten biztos Hall of Fame játékosa akit mi neveltünk ki. Ha a karriernek végetvető sérülések elkerülik, és normális QB dobál neki Tom után, simán úgy vonulhat vissza, mint minden idők egyik, ha nem a legjobb TE-je.
LordTamas
Brady ötven millió dollár körül keres egy évben, ebből a fizu kb. 30 %. Gondolom, ez a többi sztárnál sincs másként. (Federer valamelyik gyengébb évében - 1-2 évvel ezelőtt - 70 millió dollár körül keresett, abból 6 millió dollár volt nagyságrendileg a pályán elért pénzdíj.)

Én is azt gondolom, hogy Brady után az lesz a prioritás hogy a gyengébb/tapasztalatlanabb/kevésbé tehetséges QB rosszabb passzait is elkapni képest WR-ek/TE-ek játszanak a csapatban. Az ESPN-en volt anno egy elemzés, ami azt mutatta, hogy Gronk körülbelül olyan hatókörben képes elkapni a passzt a hosszú kezeivel, a magasságával meg a rugalmasságával, mint egy amerikai szemeteskocsi. 😊 Mindenképpen helye lenne a post-Brady érában.

De hogy BB mit és miért gondol, kit cserél el és miért, azt én már tippelni sem merem. Másrészt az is kérdéses, hogy neki lesz-e kedve egy kezdővel játszani.
több mint 9 éve
LordTamas New England Patriots 683 — Welker fan for life
Gronk írta, hogy még egy dollárt nem költött el semmilyen NFL-től kapott pénzből, a egyéb jövedelmeiből él. Egyébként megvan annak is a gazdasági előnye, hogy valaki egy top csapatban játszik, állandóan reflektorfényben van. Nem két forintot keresnek a reklámokkal, szereplésekkel, fellépésekkel, stb. Kíváncsi lennék, hogy arányosan ez mennyi, de el tudom képzelni, hogy nagyságrendileg megegyezik a fizetésükkel. Butlernél ugyanez a helyzet, a SB után ment mindenhová, nyilván nem jótékonyságból. Ettől még mind a ketten alul vannak jelenleg fizetve...

Másik oldaról azt viszont nem hiszem, hogy Gronk el lesz cserélve. Brady után, az elmúlt 15 év egyetlen szinten biztos Hall of Fame játékosa akit mi neveltünk ki. Ha a karriernek végetvető sérülések elkerülik, és normális QB dobál neki Tom után, simán úgy vonulhat vissza, mint minden idők egyik, ha nem a legjobb TE-je.
több mint 9 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Azért csak szúszik egy kis mellékes az ilyen elmebeteg filmekből. Akkor következzék a két new englandi nemzeti hős:


Szerkesztette: Kollega

We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Ja kettő. Az egy után jön, a három előtt

több mint 9 éve
Stez SMU Mustangs 47 981 — Whoops, looks like something went wrong.
Az elmúlt két évben? Akkor én átaludtam az egyiket.
És igen, finoman jelezte, hogy amennyiben lehetséges, akkor örülne annak, ha picit jobban meg lenne fizetve.
Ennek a mondatnak minden egyes része komikus, de hát igen, az NFL-ben pont így kezdődik minden cirkusz, hogy az illető finoman jelzi, hogy amennyiben lehetséges, örülne annak, ha picit jobban megfizetnék. 8D
Aztán amikor finoman elutasítják a felvetését, akkor a játékos finoman közli, hogy kapja be mindenki a faszát, és kicsapja a hisztit.

több mint 9 éve
kyobalu New England Patriots 1 933 — papai.isti@gmail.com
Butler ügye picit fel van fújva..
Egyszerűen finoman jelezte, hogy amennyiben lehetséges, akkor örülne annak, ha picit jobban meg lenne fizetve.
Egy, azaz egy önkéntes edzésen nem jelent meg..Mint ahogy a másik 16 csapattársa sem a múlt héten..
Jelezte, hogy a csapatnál szeretne maradni, s a szerződést amennyiben lehetséges át kellene strukturálni, mert nem biztos, hogy igazságos az, hogy az összes no name, pályára nem lépő, FA, vagy rookie, tavaly, vagy idén draftolt corner is többet keres mint ő, aki azért az elmúlt két évben megdöglött a csapatért, első számú CB, Pro Bowler szinten..
Enji..
A csapatfotózáson már részt vett, és több, mint valószínű, hogy a heti OTA-kon pedig már ott lesz ..
Pont.
A csapat meg elgondolkodik rajta a nyáron, hogy inkább most kínálom meg egy hosszú távú 6-8 misis szerződéssel még év elején, vagy egy kemény szezon után simán eligazol sztárgázsiért bárhova, mi meg megint maradunk CB1 nélkül..

Kollegával egyet értek abban, hogy Gronk kérdése, twitter bejegyzései, és kisebb hőzöngései nagyobb gondot okozhatnak..
Mert amikor aláírta a szerződését, akkor mindenki nagyon meg volt elégedve, mert egy elég tisztességes szerződést kapott..De mivel elszállt picit a cap, így olyan TE-k is lényegesen nagyobb zsét kapnak ma már, akik ha finoman fogalmazok nincsenek vele egy súlycsoportban..Persze ez az ő és főleg az ügynökének a szemét bökheti, és néha látványosan csámcsoghatnak rajta közösségi felületeken, de szerintem ezt BB kevésbé szereti..
Lehet, hogy Gronk ismeri a fizikai határait, s pályafutása vége felé egy nagyobb, zsírosabb szerződést akar kierőszakolni, de szerintem ez még nincs itt..Simán benne van még 4-6 év top szinten.
Tudja ő nagyon jól, hogy az elmúlt években azért hátráltatták sérülések is rendesen, a csapat mégis kitartott mellette és támogatta..De ha hisztizik a jövőben is, sír ő, vagy az ügynöke egy nagyobb szerződésért, nem lepődnék meg egy trade-en 2017-ben..Még akkor, is, ha személy szerint úgy gondolom, hogy Brady után, ő a legmeghatározóbb játékos a csapatban, ás az ő egészségén múlik igazán a támadások minősége.
Azért senkinek sem esik jól, ha tudod magadról hogy top 1-5 játékosnak tartanak a posztodon, és a top 5-15 játékosok, többet keresnek mint TE..Persze ezek az elszállt cap számok miatt vannak, s a jövőben egyre jobban így lesznek..Minden csapatnak egy picit rugalmasabbnak kell lenni a jövőben emiatt.. A sztár játékosaidat meg kell tartani, becsülni, s néha fizetni is tisztességesen..Hogy jól, jobban dolgozzanak, ne legyen savanyú a szájuk széle..
De az is igaz, hogy nálunk általában kevesebbel beérik a játékosok, a cél érdekében..

Ward egy paraszt.. 😉
több mint 9 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Mankinst is eltrédelte a csapat. BB ha már más nem marad hátra, legalább egy picket megpróbál szerezni az ügyből.
Burkus
Csak nem abban az évben, amikor holdoutolt.
Butler biztosan nem fog sztrájkolni. Van mit felajánlania a csapatnak egy jobb szerződésért, pénze viszont nincs. Annyi mozgástér pedig mindig van a capban, hogy mindenki jól járjon.

Ha valakire jövőre a trade vár, az sokkal inkább lesz Gronk. Az ő panaszkodása sokkal inkább szól arról, hogy túl van pár komoly sérülésen. Bármikor beüthet a karrier vége, addig kell nagy lóvét szakítania, amíg pályán tud lenni. Mi pedig annyira biztosan nem fogjuk megfizetni.

We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 483 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
"Malcolm Butler is expected to be at Gillette Stadium this week for OTAs, per source who said last week's absence wasn't a big deal."
több mint 9 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 483 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Értem én Butlert de a cap managment nem arról szól, hogy megdobod Xmillával azt aki még két évig szotyiért lenne nálad. Ha nem volt idén betervezve nála egy új szerződés akkor egyszerűen nem boríthatod fel a következő 2-3évedet egy hiszti miatt. BB nem is fogja.
gordon
Azért ez ennyire nem egyszerű. Butler tényleg nevetséges pénzt keres. A sztrájkkal semmire se megy. Miből holdoutoljon? Egy fillér tartalékja sincs és egy év múlva is csak RFA. De itt lehet tartani még hosszú évekre és olcsóbban, mint a piacról szerezni egy pro bowl CB-t. Ez is alkupozíció. Biztos, hogy a csapat fontolóra fogja venni, hogy megállapodjanak. Most megy egy kis izmozás, majd leülnek és tárgyalnak róla.
Kollega
Mankinst is eltrédelte a csapat. BB ha már más nem marad hátra, legalább egy picket megpróbál szerezni az ügyből.
több mint 9 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 079 — situational football
Értem én Butlert de a cap managment nem arról szól, hogy megdobod Xmillával azt aki még két évig szotyiért lenne nálad. Ha nem volt idén betervezve nála egy új szerződés akkor egyszerűen nem boríthatod fel a következő 2-3évedet egy hiszti miatt. BB nem is fogja.
gordon
ráadásul teljesen felesleges erről addig beszélni, amíg hivatalosan nem holdoutol
ZERO_L
És ha holdout? Vár ameddig el nem tradelik? Ki lesz akkor az 1. CB? Mondjuk 600.000 $ fizetéssel holdoutolni NFL szinten nem egy nagy pénzügyi veszteség...
Burkus
arra akartam utalni, hogy fingunk nincs miért maradt ki... felesleges ezekre a "mi van ha" kezdetű okfejtésekbe belemenni

 twitter.com/jeffphowe/status/737727311483666433



"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Értem én Butlert de a cap managment nem arról szól, hogy megdobod Xmillával azt aki még két évig szotyiért lenne nálad. Ha nem volt idén betervezve nála egy új szerződés akkor egyszerűen nem boríthatod fel a következő 2-3évedet egy hiszti miatt. BB nem is fogja.
gordon
Azért ez ennyire nem egyszerű. Butler tényleg nevetséges pénzt keres. A sztrájkkal semmire se megy. Miből holdoutoljon? Egy fillér tartalékja sincs és egy év múlva is csak RFA. De itt lehet tartani még hosszú évekre és olcsóbban, mint a piacról szerezni egy pro bowl CB-t. Ez is alkupozíció. Biztos, hogy a csapat fontolóra fogja venni, hogy megállapodjanak. Most megy egy kis izmozás, majd leülnek és tárgyalnak róla.

We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 483 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Értem én Butlert de a cap managment nem arról szól, hogy megdobod Xmillával azt aki még két évig szotyiért lenne nálad. Ha nem volt idén betervezve nála egy új szerződés akkor egyszerűen nem boríthatod fel a következő 2-3évedet egy hiszti miatt. BB nem is fogja.
gordon
ráadásul teljesen felesleges erről addig beszélni, amíg hivatalosan nem holdoutol
ZERO_L
És ha holdout? Vár ameddig el nem tradelik? Ki lesz akkor az 1. CB? Mondjuk 600.000 $ fizetéssel holdoutolni NFL szinten nem egy nagy pénzügyi veszteség...
több mint 9 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 079 — situational football
Értem én Butlert de a cap managment nem arról szól, hogy megdobod Xmillával azt aki még két évig szotyiért lenne nálad. Ha nem volt idén betervezve nála egy új szerződés akkor egyszerűen nem boríthatod fel a következő 2-3évedet egy hiszti miatt. BB nem is fogja.
gordon
ráadásul teljesen felesleges erről addig beszélni, amíg hivatalosan nem holdoutol



"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 597 — JAFL Tampa GM
Értem én Butlert de a cap managment nem arról szól, hogy megdobod Xmillával azt aki még két évig szotyiért lenne nálad. Ha nem volt idén betervezve nála egy új szerződés akkor egyszerűen nem boríthatod fel a következő 2-3évedet egy hiszti miatt. BB nem is fogja.
több mint 9 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Mind, mind, pariban, „lesérült” Revis, a tartalmi dolgokra majd később

több mint 9 éve
kyobalu New England Patriots 1 933 — papai.isti@gmail.com
Bármennyire is uborkaszezon van, s mindent felfújnak picit, én kíváncsi vagyok, hogy mi lesz Butler ügyében..
Jelen esetben picit jobban megértem Butler álláspontját..
UDFA újoncként minimális lóvéért kidolgozza a belét is, stabil, megbízható, sérülésektől mentes játékos, aki minden meccsen pályára lépett.

Long nagyon megérti magát Ninko-val, nagy cimbik lettek, egyre jobban dolgoznak együtt..
Remélem brutál lesz idén az a front7, valamint csak fejlődik a secondary..Ami már tavaly jobb volt, mint a híres Revis féle sztár alakulat. 😉
kyobalu
A kiemelt résszel egyáltalán nem értek egyet.Az elmúlt szezonban-főleg a szezon elején- azért néha Butlert is csúnyán megégették,utána stabilizálódott a játéka.Mögötte Ryannek rendkívül kiegyensúlyozatlan ( | ezt a szót miért nem szereti senki | ) volt a játéka,voltak nagyon jó meccsei,de voltak egészen botrányosak is,mögöttük pedig óriási űr volt ilyen Coleman félékkel és még DMC-nek is voltak igen gyenge meccsei is a korábbi szezonokkal ellentétben. Szóval azt azért nagyon erősnek érzem h ez a gárda jobb volt mint a Revis féle csapat. Talán nem véletlen hogy BB is ezt érezte top prioritásnak a drafton.
kolok1972
Habár nem szeretem a statisztikákat , és egyáltalán nem szeretek ezekre alapozni, de a 2015-ös védelem egyáltalán nem volt rosszabb, mint a 2014-es..
Az nfl. com szerint mint futásban, mint passz elleni védekezésben ugyanazon a helyen végzett a védelmünk..
Futás ellen 9., míg passz ellen 16-17-ek voltunk a ligában..
A PFF szerint azonban a tavalyi alakulat lényegesen veszélyesebb volt passzok elleni játékban...Volt olyan adat,cikk az oldalukon, hogy a legjobb 5-10-ben van secondarynk, és az egyik legélesebb, legfiatalabb, ütőképesebb alakulat a ligában..Butlert az egyik legjobb szélső cornernek írták, míg Ryant a legjobb slot cornernek a védekezéseik alapján..
Butler persze megégett párszor és csinált hibákat is, nem mondom..De viszonylag nagyobb hibák nélkül simán rá lehetett állítani az ellen legjobb elkapóira, s többször nyert, mint vesztett..Végig hajtotta, brusztolta az egész idényt..Revis amikor ide érkezett, akkor kellett neki 4-5 meccs, hogy felvegye a ritmust és tudja hozni a játékát, amit tőle elvárható..Október közepéig ha finoman fogalmazok, akkor közepesen jó minőségben tolta a posztján. Az utolsó két hónapban jó volt, aztán a PO-ban ott dobálta szét Flacco és Wilson is, ahol akarta.. Messze nem volt az az elit corner aki megéri a évi 20 misit...Szerintem.. De ez személyes vélemény..
Mivel az elmúlt években a NFL-ben lényegesen erősebb, jelentősebb lett a passzjáték, így nagyon felértékelődött a secondaryk munkája.. Ezért lett minden csapat egyik kiemelkedő pillére egy jó corner, vagy safety..Az ő áruk is lett a legnagyobb a ligában, nem véletlenül. BB is akarja tartani az iramot, és minőségi alakulatot akar hátul is..De nem hiszem, hogy új keletű kezdeményezés lett volna nála.. Az elmúlt 5-6 évben inkább a védelmet erősítette a drafton, mint az O#-t..
Jelenleg van egy elit safetynk DMC személyében, valamint egy minőségi elit közeli corner Butler képében..A többiek minőségi, megbízható cserék..Reméljük a tavalyi és idei draftoltak előre lépnek és bebizonyítják, hogy lehet rájuk számítani..
Szerintem az idei védelem játékos minőségben, jobb, mint a tavalyi..S ugyanez van O# oldalon is..
Ha nem lesznek sérüléshullámok megint, akkor sokáig menetelhetünk..

Ward egy paraszt.. 😉
több mint 9 éve
kolok1972 New England Patriots 3 117 — Pats fan
Bármennyire is uborkaszezon van, s mindent felfújnak picit, én kíváncsi vagyok, hogy mi lesz Butler ügyében..
Jelen esetben picit jobban megértem Butler álláspontját..
UDFA újoncként minimális lóvéért kidolgozza a belét is, stabil, megbízható, sérülésektől mentes játékos, aki minden meccsen pályára lépett.

Long nagyon megérti magát Ninko-val, nagy cimbik lettek, egyre jobban dolgoznak együtt..
Remélem brutál lesz idén az a front7, valamint csak fejlődik a secondary..Ami már tavaly jobb volt, mint a híres Revis féle sztár alakulat. 😉
kyobalu
A kiemelt résszel egyáltalán nem értek egyet.Az elmúlt szezonban-főleg a szezon elején- azért néha Butlert is csúnyán megégették,utána stabilizálódott a játéka.Mögötte Ryannek rendkívül kiegyensúlyozatlan ( | ezt a szót miért nem szereti senki | ) volt a játéka,voltak nagyon jó meccsei,de voltak egészen botrányosak is,mögöttük pedig óriási űr volt ilyen Coleman félékkel és még DMC-nek is voltak igen gyenge meccsei is a korábbi szezonokkal ellentétben. Szóval azt azért nagyon erősnek érzem h ez a gárda jobb volt mint a Revis féle csapat. Talán nem véletlen hogy BB is ezt érezte top prioritásnak a drafton.

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 9 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Valószínűleg mindenki egyetért veled. Ami miatt ez egy ilyen offseason dolog, hogy most van az az időszak, amikor "büntetlenül" lehet egy kis nyomást gyakorolni a csapatokra pénzügyekben. Ezért jönnek ilyenkor hírek sértődött tweetekről, holdout lehetőségekről, kihagyott OTA-król. Aztán jönnek majd a kötelező események és úgyis ott lesz mindegyik.

We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
kyobalu New England Patriots 1 933 — papai.isti@gmail.com
Bármennyire is uborkaszezon van, s mindent felfújnak picit, én kíváncsi vagyok, hogy mi lesz Butler ügyében..
Jelen esetben picit jobban megértem Butler álláspontját..
UDFA újoncként minimális lóvéért kidolgozza a belét is, stabil, megbízható, sérülésektől mentes játékos, aki minden meccsen pályára lépett.
Tavaly a SB-on simán jobban játszott, mint a sztár, lesérült "Revis", s igenis neki köszönhetünk egy gyűrűt.
Tavaly állat módban nyomta, hajtott, harapott, agresszívan játszott minden meccsen, minimális hibákkal. A viszonylag nagy névnek számító elkapókkal simán partiban volt legtöbbször..(Beckham, Thomas, Sanders, Hilton, Maclin,Landry, stb)... Ő lett az első számú corner a csapatban, Pro Bowl-t ért a munkája. Véleményem alapján simán benne van a legjobb 5-10 cornerben a ligában..
UDFA-ként szeretne egy tisztességesebb bérért dolgoznia.. Mindenki tudja, hogy egy TOP, elit corner fizuja jelenleg 14-16 misi között van.. Ha ezt az évet is olyan szinten nyomja, mint tavaly, akkor esélyünk sem lesz megtartani, csak tag-el..
Most szerintem egy jó, hosszútávú szerződéssel hozzánk lehetne kötni, biztonságos időintervallumban..Örüljünk, hogy végre van egy jó képességű cornerünk évek óta. Ha Gronkkal meg lehetett csinálni két év után, hogy értékeltük a teljesítményét, és csináltunk neki egy hosszútávú szerződést, ami mindkét félnek kifizetődő, akkor vele is meg lehetne..
Ráadásul, szerény véleményem szerint egy jó minőségű, elithez közeli cornert mindig nehezebb találni, jó áron, mint egy LB-t..Mert szerintem HT és Collins szerződése sem lesz egyszerű sztori..

Más: Csapatinfók alapján a DT vonalban nagyon előre lépett Brown..Szinte Wilforki munkát végez DMC-ék szerint..Knighton pedig kifejezetten szorgalmasnak tűnik, és nagyon oda teszi magát a közös foglalkozásokon, jó csapatjátékos, sokat segít a tapasztalata.
Long nagyon megérti magát Ninko-val, nagy cimbik lettek, egyre jobban dolgoznak együtt..
Remélem brutál lesz idén az a front7, valamint csak fejlődik a secondary..Ami már tavaly jobb volt, mint a híres Revis féle sztár alakulat. 😉

Ward egy paraszt.. 😉
több mint 9 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 471 — Ajmo Vatreni
De még nagyobb probléma, hogy ezt is csak akkor keresheti meg, ha MINDEN meccsen játszik. Ugyanis mostantól egy fillér sem garantált. Ha kihagy egy meccset (bármi miatt), ugrik az évi fizetésének 1/16-a. Ha kihagy nyolcat, ugrik a fizetésének fele...

peterk2005
Nem lenne példa nélküli BB-nél, hogy valaki a szerződés bonuszaitól függetlenül megkapja az egész évi pénzét. (Vollmer pl.)
több mint 9 éve
Kollega New England Patriots 1 750 — We Got Everything
Azért Gronk karrierje eléggé fej vagy írás szerű. Amikor pályán van ő a legnagyobb, de sokszor sérült, akkor 0 haszna van. Eszem ágában sincs lekicsinyelni. De az ő inkonzisztens rendelkezésre állásával, könnyen dönthet úgy BB, hogy hall of fame contender ide, vagy oda, inkább lecseréli két folyamatosan játszó jómunkásemberre. Biztosan kiváló trade alap lenne.

Mert van ez a sapka dolog. Emiatt aztán a ligában minden második játékos a fizetéséért morog. Kit érdekel! Felőlem még holdoutolhat is, a camp kezdetéig akár, ha akar. Aztán álljon be a sorba, mint a többi. Nem ment el az OTA-ra, meg twittelt kettőt. Hát, tényleg offseason van.

We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Mondjuk ha nem serulget meg, akkor 30 evesen is kap majd egy 40/4 ev szerzodest. Most nem neztem meg, de nem hiszem, hogy sokkal kevesebbet keresett volna eddig, mint volt ra sansza. Tegyuk fel csak 50 millat keres meg a hat eve alatt. Amikor megkototte, posztja legjobban keresoje lett a serulesek ellenere is 😊 azert az ertheto, hogy olyan elozmenyek utan nem akartak tul magas garantaltat adni. De igy is mocsok sokat fog keresni ebbol, es a kovi szerzodesebol is. De en tole aztan nem sajnalom 😊 viszont sajnalni sem fogom, hogy valamivel 9 milla alatt keres evente a hat ev alatt

több mint 9 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 698 — The only discipline that lasts, is self discipline
Érdekes, az option bonust az OTC nem hozza külön. Amúgy igaz, idén lehívta a csapat ezt a bónuszt. Amire Gronk twitteren írt válasza röviden és velősen ennyi volt: "If ya think about it that Option pick up basically equals pay cut the next 4 seasons...😕 😕 😕 😕 😕 I don't work hard for those reasons. Haha "

Magyarul: "ha belegondolok, akkor ez az option bonusz nem más, mint egy paycut. a következő 4 évre. Nem ezért dolgozom ilyen keményen ... Haha."

Az az érzésem az a haha, az nem igazán szívből jövő, széles mosolyú haha-ként értelmezendő 😉 Más szavakkal, úgy tűnik Gronk inkább velem ért egyet a szerződése értelmezésével kapcsolatban. 😀 😀 😀 😀

Az pedig simán lehet, hogy Gronk is Gonzohoz hasonlóan 35 éven felül is jó lehet, jó lesz. De, hogy nem fog 10 millát keresni évente, az is tuti. 😊 Gonzo vagy Gates se keres. És itt most a pénzről van szó, nem arról, hogy ki meddig játszik és milyen szinten.
peterk2005
Ha jól emlékszem, amikor aláírta a szerződést, még ünnepelt...
Kollega
Igen, ezt próbálom most már a 3. postban leírni 😊 Hogy amit most aláírsz, az most máshogy nézhet ki, mint 3 évvel később. Butler meg látja maga előtt éppen a példát. 😉

De úgy látszik, ha én írok itt le valamit, akkor abban csak hiba lehet, úgyhogy ezúttal nem folytatom, megvárom, amíg majd egy pats fan leírja ugyanezt. Múlt héten is ezt kellett volna tennem 😀 😀 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 698 — The only discipline that lasts, is self discipline
Hát, egy 30 fölötti, magát már jól megszedő játékos simán dönt úgy gyakorta, hogy a pénz már annyira nem fontos, oda akar menni, ahol esélye van gyűrűt nyerni. De egy 24 éves fiatal, aki még gyakorlatilag "semmit" nem keresett a futballkarriejével, és esélye van rá, hogy évi akár 12-14 milliót zsebre tegyen, ha még 1, max 2 évet így játszik, akkor ott bizony a pénz dönt. Lásd Norman, Panthers esete. Vagy Malik Jackson. Igaz utóbbi már nyert gyűrűt.

Igazából Revis ennek a zsenije. Rogyásra keresi magát, de megtalálta ahhoz is a kiskaput, hogy egy gyűrűt is azért begyűjtsön menet közben 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)