New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 9 éve
nem látszik jól a linkelt profilon (csak ha megnyitod facebookon), de a srác nagy olvasás párti, gyerekeknek kampányol, meg ha jól olvastam írt már gyerekkönyvet.Hightowert is eléggé utáltátok a draft idején.őt még az első éve után is mindenki elküldte a búsba, mikor passzkísérleteknél azt se tudta merre áll csak forgott mint gólyafos a levegőben
Kollega
szóval ilyen alapon az első év sem mérvadó
BB szereti az intelligens játékosokat is 😊 Nálam is jól indít.ma őt sikerült bepótolnom
www.facebook.com/Malcolm-Mitchell-766303096814996/
winston
a srác önbizalmával sincs probléma, csak hát azok a fránya tréd műtétek...
ZERO_L
ha jól tudom a térddolgai 2013-ban voltak, azóta semmi. de még nekem sem volt nagyon időm mindenkinek utánaolvasni. na majd most, munkaidőben 😊
több mint 9 éve
Az ilyen draft napi értékelőnek az a lényege, hogy az ember elmondja a véleményét a draft napja utáni pillanatban. ) A most ismertek alapján. Aztán 2 év múlva vissza lehet nézni, és megnézni a tények ismeretében, hogy mennyire jött be a dolog, hol lett jobb, hol lett rosszabb.Hightowert is eléggé utáltátok a draft idején.őt még az első éve után is mindenki elküldte a búsba, mikor passzkísérleteknél azt se tudta merre áll csak forgott mint gólyafos a levegőben
Kollega
szóval ilyen alapon az első év sem mérvadóZERO_L
Persze lehet azt is csinálni, hogy "in Bill we trust", aki kételkedik az menjen a **csába, ne negatívkodjon itt. Valid álláspont az utóbbi 15 év ismeretében. Viszont dög unalmas 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
Hightowert is eléggé utáltátok a draft idején.őt még az első éve után is mindenki elküldte a búsba, mikor passzkísérleteknél azt se tudta merre áll csak forgott mint gólyafos a levegőben
Kollega
szóval ilyen alapon az első év sem mérvadó
BB szereti az intelligens játékosokat is 😊 Nálam is jól indít.ma őt sikerült bepótolnom
www.facebook.com/Malcolm-Mitchell-766303096814996/
winston
a srác önbizalmával sincs probléma, csak hát azok a fránya tréd műtétek...

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
BB szereti az intelligens játékosokat is 😊 Nálam is jól indít.www.facebook.com/Malcolm-Mitchell-766303096814996/
több mint 9 éve
Látunk rengeteg statisztikát, combine eredményeket, értékeléseket, de szerintem nagyon fontos a személyes interjú, amiről nekünk halandó szurkolóknak nincsenek információink!Nem is a személyes interjú, hanem a játékos mentalitása, hogy mennyire küzdő, jómunkásember típus. Mennyire helyezi előtérbe a csapat érdekeit a sajátjánál, ami ugye a fizetésben nyilvánul meg.
Egon
Illetve amit Kollega írt:
Elsőként is had mondjam el, hogy véleményem szerint az Öreget egyáltalán nem érdekli, hogy az illető mit játszott az egyetemen. Őt az érdekli, hogy szerinte az NFL-ben mire lehet használni az embert. (És ezzel persze minden bizonnyal az összes többi NFL edző így van.) Ez néha bejön, néha nem, de azért nem rosszak a százalékai még akkor sem, ha ő sokszor elég meglepőeket húz.Az ilyen emberekből lehet egy hosszútávon jól működő csapatot létrehozni.
Kollega
Lehet persze a többiből is, de nem jó az, ha 3-4-x évente még pluszban kaparni kellene azért is, mert több játékost is azért kell elengedni, mert nem elég neki a fizu.
Persze, növekszik a Cap, de azzal együtt a játékosok éhsége is. Viszont ez még mindig a Patsnek jó, mert könnyebb megtartani a játékosokat.Ettől függetlenül a csapat is megfizeti rendesen őket, nem egyszer a liga top fizetését adva.
több mint 9 éve
Elsőként is had mondjam el, hogy véleményem szerint az Öreget egyáltalán nem érdekli, hogy az illető mit játszott az egyetemen. Őt az érdekli, hogy szerinte az NFL-ben mire lehet használni az embert. (És ezzel persze minden bizonnyal az összes többi NFL edző így van.) Ez néha bejön, néha nem, de azért nem rosszak a százalékai még akkor sem, ha ő sokszor elég meglepőeket húz. Hightowert is eléggé utáltátok a draft idején.Egy másik dolog a RB kérdés. Nálunk az O csapatrészben egy ember három dologra lehet jó: elkaphat labdát, blokkolhat, vagy lehet Tom Brady. Egy RB csak annyira érdekes BB számára, amennyire a checkdown passzoknál használni lehet, vagy extra blokkolóként. És akkor teljesen mindegy, hogy empty backfield, single back, dupla TE, center alól, shotgunból, tök mindegy milyen felállásból indulunk, vagy vadul előrerohan és várja a labdát, vagy keres egy védőt és leveri mint a cölöpöt. Brady meg hozzávághatja a lasztit valakihez, aki üresen maradt.
Persze minden szezonban van egy-három olyan csapat, amelyik szereti nyelni a belső futásokat, ezért tartunk a csapatban egy-két nagyobb méretű futót. Mert azokat a meccseket is meg kell nyerni. Megnéztünk egy jó csomó játékost a clasból, de gondolom egyik se lett volna nagy upgrade a mester szemében.
Gondolom Lewis mögé jó lenne hozni egy jó kezű srácot, de hát megint majd csak meglövi az Öreg az emberét.
Ezt már írtam: Tavaly nem azért szenvedtünk Lewis sérülése után, mert nem tudtuk eladni a futás szándékát, hanem azért mert meghalt a screen játékunk.
We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
Az át is jött!Jogos, de csak a lényeget akartam kihozni belőle 😉Látunk rengeteg statisztikát, combine eredményeket, értékeléseket, de szerintem nagyon fontos a személyes interjú, amiről nekünk halandó szurkolóknak nincsenek információink!Ezt mondta, de már korábban - a húzás előtti szokásos telefonbeszélgetést nyitotta ezzel.
Az egyik legjobb példa erre Julian! Ugye, ha jól emlékszem az újonc edzőtáborban amikor először találkoztak BB-vel, csak annyit mondott: Örülök, hogy itt vagy, valamit biztosan kezdünk veled.
Egon
tomi-tomi
Egon
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 9 éve
Jogos, de csak a lényeget akartam kihozni belőle 😉Látunk rengeteg statisztikát, combine eredményeket, értékeléseket, de szerintem nagyon fontos a személyes interjú, amiről nekünk halandó szurkolóknak nincsenek információink!Ezt mondta, de már korábban - a húzás előtti szokásos telefonbeszélgetést nyitotta ezzel.
Az egyik legjobb példa erre Julian! Ugye, ha jól emlékszem az újonc edzőtáborban amikor először találkoztak BB-vel, csak annyit mondott: Örülök, hogy itt vagy, valamit biztosan kezdünk veled.
Egon
tomi-tomi
Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 9 éve
Látunk rengeteg statisztikát, combine eredményeket, értékeléseket, de szerintem nagyon fontos a személyes interjú, amiről nekünk halandó szurkolóknak nincsenek információink!Ezt mondta, de már korábban - a húzás előtti szokásos telefonbeszélgetést nyitotta ezzel.
Az egyik legjobb példa erre Julian! Ugye, ha jól emlékszem az újonc edzőtáborban amikor először találkoztak BB-vel, csak annyit mondott: Örülök, hogy itt vagy, valamit biztosan kezdünk veled.
Egon
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 9 éve
A csapatnál idén Chris Harper nyerte a Make-A-Wish kampányt és azt kérte húzzuk ki a haverját:twitter.com/ItsChrisHarper/status/726530868232089600

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
Az ilyen A+, C- dolgokra gondoltam.Mindig is hülyeségnek tartottam a draft másnapján elemezni az érkezőket..Kíváncsi lennék, hogy egy fan fórumon vajon mit tartanál értelmes beszélgetésnek a draft másnapján? 😉 Btw, ma kifejezetten szép volt az idő, de estére esőt mondanak...
gordon
peterk2005
Gyengeség, erősség, ki helyre hozhattuk, kivel küzdhet meg... Ezeket szeretem.
Amúgy itt már csepereg😁
több mint 9 éve
mondjuk, egy vitát arról hogy Goodell mekkora fasz... Óriási vagy hatalmas?Mindig is hülyeségnek tartottam a draft másnapján elemezni az érkezőket..Kíváncsi lennék, hogy egy fan fórumon vajon mit tartanál értelmes beszélgetésnek a draft másnapján? 😉 Btw, ma kifejezetten szép volt az idő, de estére esőt mondanak...
gordon
peterk2005

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
Mindig is hülyeségnek tartottam a draft másnapján elemezni az érkezőket..Kíváncsi lennék, hogy egy fan fórumon vajon mit tartanál értelmes beszélgetésnek a draft másnapján? 😉 Btw, ma kifejezetten szép volt az idő, de estére esőt mondanak...
gordon


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
Mindig is hülyeségnek tartottam a draft másnapján elemezni az érkezőket.. A csapat már kész volt a draft előtt BB már jó pár éve nem a mának draftol hanem a jövőnek. Ismeri a sémát , tudja mire képesek a pozíciós edzői..és, hogy jól teszi azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a jelenlegi 25kezdőből (O, D, ST) 21 draftról jött vagy UDFA ként. Tavaly ez a csapat a sérülésekig lehozott egy impresszív 11-0-t. Aztán elfogytunk RB, Wr, TE, OL fronton. Az off alatt mind a 4részt feltöltöttük. Mehet majd a harc. Ez a keret jóval erősebb és mélyebb, mint tavaly volt..
több mint 9 éve
Látunk rengeteg statisztikát, combine eredményeket, értékeléseket, de szerintem nagyon fontos a személyes interjú, amiről nekünk halandó szurkolóknak nincsenek információink!Az egyik legjobb példa erre Julian! Ugye, ha jól emlékszem az újonc edzőtáborban amikor először találkoztak BB-vel, csak annyit mondott: Örülök, hogy itt vagy, valamit biztosan kezdünk veled.
Vannak nagyon tehetséges játékosok, akiknek borzalmas a munkamorálja és azok nálunk nem állják meg a helyüket. Persze vannak borzalmas választásaink, de amíg ott vagyunk a bajnokesélyesek között folyamatosan addig szerintem nincs alapunk kritizálni a döntéseket 😉
Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 9 éve
Poén akart lenni, csak úgy látszik senki sem ad össze snapeket fejben rajtam kívül 😀Az ESPN egyenest FaFejhez hasonlította:Na, csak jött futó, D. J. Fostert néztem is korábbanEzt a gyereket egyenesen az ördög küldte - suttyomban. 😊
444 futás 2355 yard 5,3 átlag 63 long 18 TD
222 elkapás 2458 yard 11,07 átlag 74 long 14 TD
Wyatt
peterk2005
Gyulus


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
Nehéz úgy értékelni egy draftot, hogy nem volt első körösünk, nem volt eredetileg 4. körösünk és teli voltunk hátsó körös pickekkel.Belichick minden évben BPA alapon húz, igaz ez mást jelent nála és mást szinte minden más GM-nél továbbá BB-t az sem igazán érdekli, hogy az adott poszt mennyire need. Ha érdekelné, akkor nem jött volna Tom Brady 4. irányítónak a drafton.
Belichick azt nézi, hogy a draftolt játékosból megfelelő odafigyeléssel és mindenekelőtt munkával milyen játékos válhat az ő játékfilozófiájában. Ezért ő ténylegesen prospecteket húz, mintsem "kész" játékosokat. Azokat a játékosokat is szereti, aki valami miatt alul értékelt a tényleges értékénél (főleg sérülés miatt).
Persze ebben bőven benne van, hogy a játékos besül vagy képtelen egészséges maradni és emiatt használhatatlan lesz, de talán az sem véletlen, hogy nálunk magasabb a késői körös találatok száma, mint más csapatoknál.
Nem lesz minden BB által húzott játékosból Tom Brady vagy Julian Edelman, de én nem kételkedem abban, hogy azért választotta ki őket, mert látja bennük azt a fejlődési lehetőséget, aminek erre a CSAPATnak szüksége van. Aztán majd az idő vagy igazolja ezeket vagy nem.
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 9 éve
olvasom az értékeléseket, éppen a drafttek-nél tartok:Cyrus - B+
Thuney - C-
Brissett - B+
Valentine - B+
Mitchell - A-
Grugier-Hill - B-
Roberts - A-
Karras - B
Lucien - A
erősen érezni benne a BB faktort 😊

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
Az ESPN egyenest FaFejhez hasonlította:Na, csak jött futó, D. J. Fostert néztem is korábbanEzt a gyereket egyenesen az ördög küldte - suttyomban. 😊
444 futás 2355 yard 5,3 átlag 63 long 18 TD
222 elkapás 2458 yard 11,07 átlag 74 long 14 TD
Wyatt
peterk2005
ESPN's Steve Muench compares Arizona State WR D.J. Foster to Danny Woodhead of the San Diego Chargers.
After moving from running back to wide receiver last season, the Scouts Inc. team thinks Foster should marry his skills to become "a third-down back with the potential to make a similar impact as Woodhead, who led all NFL running backs in catches (80) and receiving yards (755) last season." Foster has the added benefit of being a bit more athletic, to boot. "Both are above-average route runners with the burst to separate and produce after the catch," Muench wrote. "In addition, defenses have to respect the draw on third-and-medium when they are in the game. While they are not overly powerful, they are tough runners for their size, have good vision and hit the gas as soon as they locate a seam."
Ettől függetlenül továbbra se hoztunk egy méretes, valóban "running" backet... maradt Blount...
Szerkesztette: Gyulus
több mint 9 éve
brissettet a 6. körbe várták? egyrészt nem, inkább a 3-4. körre. na meg kik várták? szurkolók? elemzők? beatwriterek? hagyjuk már ezt. egyetértek Bostonnal, nyilván hangot adhatunk a mi véleményünknek, ami nagyon laikus, erre van a fórum, hogy beszélgessünk ezekről a dolgokról. a scoutokat és BB-éket nem azért fizetik, hogy Mayock listájáról húzzanak embereket, meg mock draftok alapján draftoljanak, tesznek rá magasról, eléggé helyesen. vannak persze nagy melléhúzások (akárcsak máshol), de szerintem eléggé nevetséges a draft másnapján számonkérni a csapatot, hogy nem úgy gondolkoznak, mint a szurkolók. valószínűleg évekig 1/1-re húznánk, ha így lenne. 1-2 éven belül kiderül. ki mit ér, lehet, hogy 15 év múlva minden 2. bostoni gyerek Lucien mezben fog szaladgálni.Brisettet a hatodik körbe várták szinte mindenhol..Nem a 3-4. körre..Még akkor is, ha szimpatikus és tehetséges gyereknek tűnik! 😉
winston
Értem amit írsz, és nagyrészt egyet is értek vele..Nem biztos, hogy a tehetségnek kikiáltott egyetemi, főiskolás sztár jó lesz az NFL-ben is, s a csapatok nem a Mayock listáról választanak..Nem véletlenül vannak a pro day-ek, spec workoutok, stb...A csapatok mindig többet tudnak a jelöltekről, mint az újságírók, "szakik"! Mi szurkerek a század részét nem érthetjük annak, amit a csapat ért és tesz..Csak azért sok szaki, sok hasonló előre jelzés nem tévedhet annyit..Második napon vannak bent mindig jó képességű, elit játékosok szinte minden poszton..A hiányposztjainkon is..De furcsa módon ezekből szinte sosem húz a csapat és BB..S vannak érthetetlen húzásaink..Aminek nagy többsége valljuk be, nem válik be!
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 9 éve
Lucient pedig több oldal is az egyik legnagyobb sleeprnek tartotta az idei WR classból. Én nagyon optimista vagyok az idei elkapó sorral lapcsolatban. Gyilkos kumite lesz a roster helyekért, Dobson például szerintem konkrétan már félig ki is pakolhatja a szekrényét...
Do your job
több mint 9 éve
Karras surrendered just two sacks, three hits and five hurries in pass protection in 2015.PFF
Do your job
több mint 9 éve
le merem fogadni az RB poszt nem is volt need szerintük, mert hogy 4. körben még bent volt szinte minden értelmes futó és mi mégis inkább WR-re mentünk, aztán hogy miért cseréltünk fel 5.körre már lehet sosem tudjuk meg

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 9 éve
Nézem ezeket a Brisett highlite videókat,,😉 Amennyiben a Broncos ellen főcsoportdöntőn játszó O# fal játszik az első négy meccsen, akkor lehet, hogy őt kellene felküldeni Gerappa helyett.. 😉A szabadulásokhoz, menekülésekéhez ösztönös mozgása van.. S a karja is bírja az erővel.. 😉
Lehet, hogy megvan az új Kemnyútonunk, vagy Rásszel gyerekünk??
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 9 éve
Tudtam volna jobb draftot is elképzelni. Az igaz mondjuk, hogy hiába van néhány csapat, amelyiknek sokszor tetszenek a választásai, a pályán valahogy mégsem adják vissza. Nálunk meg hiába tűnnek szarnak, a pályán csak nem rossz a csapat.Ettől még abban is van igazság, hogy Brady azért rohadt sok dolgot tud palástolni, és lehet, hogy egy közepes irányítóval ez a keret nem nézne ki azért annyira pofásan évről évre.
Engem igazából az szomorít el gyakran, hogy a 2. napon, amikor még egész jó nevű emberekből lehetne válogatni, húzunk ilyen Jordan Richards, Geneo Grissom, Tavon Wilson figurákat. Bár az is igaz, hogy az elmúlt öt évből egyedül Wilson az, aki egyértelműen bukó, szóval egyelőre lehet, célszerűbb óvatosan fogalmazni.
