New England Patriots

75 feliratkozó

11 hónapja
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 052 — Patriots fan
Csóró Jones. Az egyik legnagyobb gondja, hogy kulcs pillanatokban hibázik, erre ma a végén azt a FG drive-ot jól lemenedzselte, és mi történik? Jön egy ilyen INT. Ez már tényleg az amikor nem is megy, és még minden ellened is dolgozik, nehogy véletlenül is valami összejöjjön.
peterk2005 udvari bolond
Azért ne tegyünk úgy mintha makulátlanul játszott volna, csak hát pont ez az egy labda rosszul pattant...
Ez nem itt ment el, de már az is szégyen hogy erre kell hivatkozni.
ZERO_L
Persze, persze. Csak láttam a végén ahogy guggol és fogja a fejét, és szabályosan megsajnáltam. Ha voltál már az életben úgy, hogy görcsölsz valamiért amit nagyon akarsz és rájössz, hogy nem megy, és még közben az elemek is a másikat segítik, akkor megérted miért. 😊
peterk2005 udvari bolond
A fejét nem azért fogta, hanem mert pakkra odatette JuJu-nak, neki meg átment a kezei között, de úgy h felfele pattant és úgy lett INT. Nem volt feltűnő JuJu, 7/6-ot hozott (Douglas 7/5), ez szarul pattant.

Igazából mindegy, mert a Commandersnél is volt hasonló, amikor a Howell TD-t érő labdája szállt át az elkapója keze között.

Gesicki 1/0...
Bouette meg be se állt, mert minek...
Csóró Thorntonnal se értik meg egymást.

De amúgy csak pislogok, hogy edzői fronton miket művelünk...legvadabb konteóm, hogy ezt a szezont már elengedtük és most tesztelnek az edzők vagy nem tudom.
Lúdas Solymi
Ahogy meccs közben is írtam, nekem BOB óriási csalódás.
Semmi kreativitás, semmi tökösség, unalmas, használhatatlan screenek.
Azt reméltem, hogy ha már itt van Henry meg pluszba igazolunk egy elkapó TE-t akkor legalább használni fogjuk őket, felrajzolunk rájuk akár egész drive-okat. Erre ez. Brown is meccsekig a legjobb TE, erre most nem játszik semmit.
zinedine5
Nem lehet hogy Mac ennyire korlátolt hogy ilyen playcallingot tud (nemtud) kezelni?

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
11 hónapja
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 6 325 — Ajmo Vatreni
Csóró Jones. Az egyik legnagyobb gondja, hogy kulcs pillanatokban hibázik, erre ma a végén azt a FG drive-ot jól lemenedzselte, és mi történik? Jön egy ilyen INT. Ez már tényleg az amikor nem is megy, és még minden ellened is dolgozik, nehogy véletlenül is valami összejöjjön.
peterk2005 udvari bolond
Azért ne tegyünk úgy mintha makulátlanul játszott volna, csak hát pont ez az egy labda rosszul pattant...
Ez nem itt ment el, de már az is szégyen hogy erre kell hivatkozni.
ZERO_L
Persze, persze. Csak láttam a végén ahogy guggol és fogja a fejét, és szabályosan megsajnáltam. Ha voltál már az életben úgy, hogy görcsölsz valamiért amit nagyon akarsz és rájössz, hogy nem megy, és még közben az elemek is a másikat segítik, akkor megérted miért. 😊
peterk2005 udvari bolond
A fejét nem azért fogta, hanem mert pakkra odatette JuJu-nak, neki meg átment a kezei között, de úgy h felfele pattant és úgy lett INT. Nem volt feltűnő JuJu, 7/6-ot hozott (Douglas 7/5), ez szarul pattant.

Igazából mindegy, mert a Commandersnél is volt hasonló, amikor a Howell TD-t érő labdája szállt át az elkapója keze között.

Gesicki 1/0...
Bouette meg be se állt, mert minek...
Csóró Thorntonnal se értik meg egymást.

De amúgy csak pislogok, hogy edzői fronton miket művelünk...legvadabb konteóm, hogy ezt a szezont már elengedtük és most tesztelnek az edzők vagy nem tudom.
Lúdas Solymi
Ahogy meccs közben is írtam, nekem BOB óriási csalódás.
Semmi kreativitás, semmi tökösség, unalmas, használhatatlan screenek.
Azt reméltem, hogy ha már itt van Henry meg pluszba igazolunk egy elkapó TE-t akkor legalább használni fogjuk őket, felrajzolunk rájuk akár egész drive-okat. Erre ez. Brown is meccsekig a legjobb TE, erre most nem játszik semmit.
11 hónapja
ThundersNFL a Paraszt New England Patriots 15 528 — !SuPeR6BoWL!
Véleményem szerint a szezon végén 7 forgatókönyv lehetséges. Ugyebár az alap kiindulópont az az, hogy az a hír járja, hogy Kraft nagyon elégedetlen az eddigiekkel és jó eséllyel jelentős döntést fog hozni a szezon végén.

1. - Kraft BB GM helyére kinevez egy új GM-et.
- Ha házon belülről hoz új GM-et (pl. Groh) vagy olyat, aki a BB alatt nevelkedett (pl. Ziegler), azt BB "felfalja" reggelire, nulla érdemi változás lesz, továbbra is BB akarata lesz a döntő.
- Ha máshonnan érkezik GM, akkor nyilván olyat nevez ki, aki képes BB HC-val szemben meghozni döntéseket.
- Egyelőre nem látom magam előtt azt a forgatókönyvet, hogy a 71 éves BB azt mondja, hogy akkor ő egy 20-30 évvel fiatalabb arc döntéseit, csak úgy elfogadja és lenyeli a békát, hogy feje felé helyeztek valakit.
- Akkor viszont BB lemond mindkettőről, és vége a BB érának.
- Akkor viszont az új GM hozza az új HC-t, amely egyenértékű azzal, hogy minimum új OC lesz: nem valószínű, hogy ezt a Bill O'Brien-féle szenvedést átveszi akár az új GM, akár az új HC is.
- Ha új HC és az OC, akkor 100%-k, hogy nem fogják megtartani Mac Jones-t, hiszen nincs az a józan eszű HC és OC, aki azt mondja, hogy jó ötlet az, hogy negyedéves irányító akkor a 4. OC-jával is csiszolódjon össze, és így nekivágni a szezonnak. Új irányító lesz (akár draft, akár csere, akár FA).

2. - Kraft BB GM helyére kinevez egy új GM-et és BB elfogadja ezt, és marad HC-ként.
- Az új GM-nek biztos, hogy az első döntése lesz az, hogy az O#-t rendbe szedje, ott vannak súlyosabb problémák.
- Nem látom magam előtt azt, hogy egy keménykezű, BB-vel is szembeszálló GM azt mondaná, hogy megtartja abszolút állóvizet képviselő Bill O'Brien-t, hiszen Bill O'Brien kifejezetten nem garancia arra, hogy ha GM hoz néhány új játékost az O#-ba akkor egy csapásra működőképes lesz a támadósor.
- Összecsapnak hát BB-vel, hogy új OC is kelleni fog, tegyük fel, hogy új OC lesz. Ha pedig új OC-van, akkor biztos, hogy menni fog Mac Jones is, lásd fenn.
- Ha maradhatna is Bill O'Brien, akkor is ott a kérdés, hogy ki hozza meg a döntő kérdést az (új) irányítóról: BB vagy az új GM. Itt azért lenne jó pár egóharc.

3. Kraft bátor lesz és lezárja a BB érát: új GM, új HC, akkor ez nyilván azt is jelenti, hogy megy az OC és megy Mac Jones is.

4. Kraft továbbra is bízik BB-ben, BB marad HC és GM is, de azért Kraft tényleges és jelentős változásokat akar a Patriots-nál (erről szóltak eddig is a pletykák): arra kéri BB-t, hogy Bill O'Brien-t cserélje le egy modernebb felfogású OC-re, máskülönben elbúcsúznak egymástól BB-vel. Itt kérdéses, hogy BB egója engedi-e azt, hogy Kraft beleszóljon az OC personel-be, de lehet, hogy ez úgy-ahogy, de elfogadná.

5. Kraft továbbra is bízik BB-ben, BB marad HC és GM is, de azért Kraft tényleges és jelentős változásokat akar a Patriots-nál (erről szóltak eddig is a pletykák): új QB-t kér (akár draft, akár csere, akár FA), máskülönben elbúcsúznak egymástól BB-vel. Itt is kérdéses BB egója, hogy ezt hagyná-e, hogy Kraft ennyire beleszóljon.

6. Kraft továbbra is bízik BB-ben, BB marad HC és GM is, és Kraft nem szól bele semmilyen releváns kérdésbe sem és nem teszi semmilyen feltételtől függővé BB pozícióit. Ettől még BB lecserélheti Bill O'Brien-t, Mac Jones-t, stb.

7. BB saját maga lemond, visszavonul. Új GM, új HC és új OC, stb...

Őszintén szólva azt nem tartom valószínűnek, hogy Kraft lecseréli BB-t csak, mint GM-et, ez nem fog életszerű, egészséges és működőképes helyzetet teremteni, túl sok benne a kockázata az egóharcnak.

De szerintem ha maradhat is BB, akkor is csak feltételekkel, tehát 4. vagy 5. forgatókönyvet tudom leginkább elképzelni (mármint, ha Kraft BB-re bízná a Patriots újjáépítését).

Ezen 7 forgatókönyv esetében Kraft számára az lesz a döntő tényező hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb draft cap-jével és salary cap-jével rendelkező Patriots újjáépítést rábízza-e BB-re vagy akkor a Patriots kezdjen el egy új érát, építsünk újjá mindent.

Úgy gondolom, hogy bár történelmi időszak volt BB regnálása, de itt van előttünk egy franchise történeti lehetőség a draft tőkével és a fizetési sapkával: abszolút bűn lenne egy olyan személyre bízni, akiben Kraft nem bízik meg 100%-osan. Ha BB az, akkor legyen az BB. Ha viszont nem ő az, akkor jöjjön más, akivel meg van a maximális bizalom.

És ez az, ami csábító lesz Kraft-nak arra, hogy lezárja a BB érát és új fejezetet nyisson a Patriots történelmében. És szerintem minél több ilyen meccs lesz, egyre jobban meg fog erősödni benne ez a gondolat. Éppen ezért szerintem a legnagyobb esély arra van, hogy BB az idei év végén távozik.
FuckYoElonMusk
plot twist: Kinevezi a JMD-Ziegler párost
Amadeus von Dollárbaloldal
Haldoklunk, te meg idejössz és még egyet belénk rúgsz??
vpi
Elkapjuk és rubellé basszuk 😂😂😂

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
11 hónapja
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 3 828 — Patriot

Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 702

criminal lawyer or criminal lawyer?
11 hónapja
kolok1972 New England Patriots 2 479 — Pats fan
Csóró Jones. Az egyik legnagyobb gondja, hogy kulcs pillanatokban hibázik, erre ma a végén azt a FG drive-ot jól lemenedzselte, és mi történik? Jön egy ilyen INT. Ez már tényleg az amikor nem is megy, és még minden ellened is dolgozik, nehogy véletlenül is valami összejöjjön.
peterk2005 udvari bolond
Azért ne tegyünk úgy mintha makulátlanul játszott volna, csak hát pont ez az egy labda rosszul pattant...
Ez nem itt ment el, de már az is szégyen hogy erre kell hivatkozni.
ZERO_L
Persze, persze. Csak láttam a végén ahogy guggol és fogja a fejét, és szabályosan megsajnáltam. Ha voltál már az életben úgy, hogy görcsölsz valamiért amit nagyon akarsz és rájössz, hogy nem megy, és még közben az elemek is a másikat segítik, akkor megérted miért. 😊
peterk2005 udvari bolond
A fejét nem azért fogta, hanem mert pakkra odatette JuJu-nak, neki meg átment a kezei között, de úgy h felfele pattant és úgy lett INT. Nem volt feltűnő JuJu, 7/6-ot hozott (Douglas 7/5), ez szarul pattant.

Igazából mindegy, mert a Commandersnél is volt hasonló, amikor a Howell TD-t érő labdája szállt át az elkapója keze között.

Gesicki 1/0...
Bouette meg be se állt, mert minek...
Csóró Thorntonnal se értik meg egymást.

De amúgy csak pislogok, hogy edzői fronton miket művelünk...legvadabb konteóm, hogy ezt a szezont már elengedtük és most tesztelnek az edzők vagy nem tudom.
Lúdas Solymi
Na igen,ezt azért vki megmagyarázhatná…
Egy 4. kísérletet,meg legalább három kritikus 3. kísérletet megjatszunk arra a Thorntonra,aki kb egy év óta még pályát sem látott,nyilvánvalóan nincs jatekban,de legalább nem tud szeparalodni sem.
Hogy egy méltán klasszikust idézzek :” És ezt így hogy ?”
(Gesicki is beszáll a totál bust FA igazolások egyre bővülő sorába,miközben a sokkal jobban teljesítő Ramszesz meg a ST-ben használjuk golyófogónak )

Szerkesztette: kolok1972

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
11 hónapja
Lúdas Solymi New England Patriots 7 934
Csóró Jones. Az egyik legnagyobb gondja, hogy kulcs pillanatokban hibázik, erre ma a végén azt a FG drive-ot jól lemenedzselte, és mi történik? Jön egy ilyen INT. Ez már tényleg az amikor nem is megy, és még minden ellened is dolgozik, nehogy véletlenül is valami összejöjjön.
peterk2005 udvari bolond
Azért ne tegyünk úgy mintha makulátlanul játszott volna, csak hát pont ez az egy labda rosszul pattant...
Ez nem itt ment el, de már az is szégyen hogy erre kell hivatkozni.
ZERO_L
Persze, persze. Csak láttam a végén ahogy guggol és fogja a fejét, és szabályosan megsajnáltam. Ha voltál már az életben úgy, hogy görcsölsz valamiért amit nagyon akarsz és rájössz, hogy nem megy, és még közben az elemek is a másikat segítik, akkor megérted miért. 😊
peterk2005 udvari bolond
A fejét nem azért fogta, hanem mert pakkra odatette JuJu-nak, neki meg átment a kezei között, de úgy h felfele pattant és úgy lett INT. Nem volt feltűnő JuJu, 7/6-ot hozott (Douglas 7/5), ez szarul pattant.

Igazából mindegy, mert a Commandersnél is volt hasonló, amikor a Howell TD-t érő labdája szállt át az elkapója keze között.

Gesicki 1/0...
Bouette meg be se állt, mert minek...
Csóró Thorntonnal se értik meg egymást.

De amúgy csak pislogok, hogy edzői fronton miket művelünk...legvadabb konteóm, hogy ezt a szezont már elengedtük és most tesztelnek az edzők vagy nem tudom.
11 hónapja
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 6 325 — Ajmo Vatreni
Csóró Jones. Az egyik legnagyobb gondja, hogy kulcs pillanatokban hibázik, erre ma a végén azt a FG drive-ot jól lemenedzselte, és mi történik? Jön egy ilyen INT. Ez már tényleg az amikor nem is megy, és még minden ellened is dolgozik, nehogy véletlenül is valami összejöjjön.
peterk2005 udvari bolond
Azért ne tegyünk úgy mintha makulátlanul játszott volna, csak hát pont ez az egy labda rosszul pattant...
Ez nem itt ment el, de már az is szégyen hogy erre kell hivatkozni.
ZERO_L
Persze, persze. Csak láttam a végén ahogy guggol és fogja a fejét, és szabályosan megsajnáltam. Ha voltál már az életben úgy, hogy görcsölsz valamiért amit nagyon akarsz és rájössz, hogy nem megy, és még közben az elemek is a másikat segítik, akkor megérted miért. 😊

De amúgy valószínűleg ennek a kísérletnek ennyi. Valószínűleg olyan magasan fogtok húzni, hogy ott nem nagyon lesz értelme másra menni, mint új irányítóra.

Mivel a rostert is erősítgetni kell, kíváncsi leszek, hogy lesz-e kiárusítás még idén, illetve az offseasonban. Ilyenkor a legtöbb csapat, amelyik irányító gondokkal is küzd és a rostere is leépült, ezt csinálja. KItakarítja a fizetési sapkát és betározik pickekből. De ezeken a helyeken általában komplett vezetés váltás is együtt jár a dologgal. Itt ez azért nem egyértelmű.
peterk2005 udvari bolond
Sokat nincs mit kitakarítani a cap-en. 92 millió cap space van jövőre.
11 hónapja
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 6 325 — Ajmo Vatreni
Véleményem szerint a szezon végén 7 forgatókönyv lehetséges. Ugyebár az alap kiindulópont az az, hogy az a hír járja, hogy Kraft nagyon elégedetlen az eddigiekkel és jó eséllyel jelentős döntést fog hozni a szezon végén.

1. - Kraft BB GM helyére kinevez egy új GM-et.
- Ha házon belülről hoz új GM-et (pl. Groh) vagy olyat, aki a BB alatt nevelkedett (pl. Ziegler), azt BB "felfalja" reggelire, nulla érdemi változás lesz, továbbra is BB akarata lesz a döntő.
- Ha máshonnan érkezik GM, akkor nyilván olyat nevez ki, aki képes BB HC-val szemben meghozni döntéseket.
- Egyelőre nem látom magam előtt azt a forgatókönyvet, hogy a 71 éves BB azt mondja, hogy akkor ő egy 20-30 évvel fiatalabb arc döntéseit, csak úgy elfogadja és lenyeli a békát, hogy feje felé helyeztek valakit.
- Akkor viszont BB lemond mindkettőről, és vége a BB érának.
- Akkor viszont az új GM hozza az új HC-t, amely egyenértékű azzal, hogy minimum új OC lesz: nem valószínű, hogy ezt a Bill O'Brien-féle szenvedést átveszi akár az új GM, akár az új HC is.
- Ha új HC és az OC, akkor 100%-k, hogy nem fogják megtartani Mac Jones-t, hiszen nincs az a józan eszű HC és OC, aki azt mondja, hogy jó ötlet az, hogy negyedéves irányító akkor a 4. OC-jával is csiszolódjon össze, és így nekivágni a szezonnak. Új irányító lesz (akár draft, akár csere, akár FA).

2. - Kraft BB GM helyére kinevez egy új GM-et és BB elfogadja ezt, és marad HC-ként.
- Az új GM-nek biztos, hogy az első döntése lesz az, hogy az O#-t rendbe szedje, ott vannak súlyosabb problémák.
- Nem látom magam előtt azt, hogy egy keménykezű, BB-vel is szembeszálló GM azt mondaná, hogy megtartja abszolút állóvizet képviselő Bill O'Brien-t, hiszen Bill O'Brien kifejezetten nem garancia arra, hogy ha GM hoz néhány új játékost az O#-ba akkor egy csapásra működőképes lesz a támadósor.
- Összecsapnak hát BB-vel, hogy új OC is kelleni fog, tegyük fel, hogy új OC lesz. Ha pedig új OC-van, akkor biztos, hogy menni fog Mac Jones is, lásd fenn.
- Ha maradhatna is Bill O'Brien, akkor is ott a kérdés, hogy ki hozza meg a döntő kérdést az (új) irányítóról: BB vagy az új GM. Itt azért lenne jó pár egóharc.

3. Kraft bátor lesz és lezárja a BB érát: új GM, új HC, akkor ez nyilván azt is jelenti, hogy megy az OC és megy Mac Jones is.

4. Kraft továbbra is bízik BB-ben, BB marad HC és GM is, de azért Kraft tényleges és jelentős változásokat akar a Patriots-nál (erről szóltak eddig is a pletykák): arra kéri BB-t, hogy Bill O'Brien-t cserélje le egy modernebb felfogású OC-re, máskülönben elbúcsúznak egymástól BB-vel. Itt kérdéses, hogy BB egója engedi-e azt, hogy Kraft beleszóljon az OC personel-be, de lehet, hogy ez úgy-ahogy, de elfogadná.

5. Kraft továbbra is bízik BB-ben, BB marad HC és GM is, de azért Kraft tényleges és jelentős változásokat akar a Patriots-nál (erről szóltak eddig is a pletykák): új QB-t kér (akár draft, akár csere, akár FA), máskülönben elbúcsúznak egymástól BB-vel. Itt is kérdéses BB egója, hogy ezt hagyná-e, hogy Kraft ennyire beleszóljon.

6. Kraft továbbra is bízik BB-ben, BB marad HC és GM is, és Kraft nem szól bele semmilyen releváns kérdésbe sem és nem teszi semmilyen feltételtől függővé BB pozícióit. Ettől még BB lecserélheti Bill O'Brien-t, Mac Jones-t, stb.

7. BB saját maga lemond, visszavonul. Új GM, új HC és új OC, stb...

Őszintén szólva azt nem tartom valószínűnek, hogy Kraft lecseréli BB-t csak, mint GM-et, ez nem fog életszerű, egészséges és működőképes helyzetet teremteni, túl sok benne a kockázata az egóharcnak.

De szerintem ha maradhat is BB, akkor is csak feltételekkel, tehát 4. vagy 5. forgatókönyvet tudom leginkább elképzelni (mármint, ha Kraft BB-re bízná a Patriots újjáépítését).

Ezen 7 forgatókönyv esetében Kraft számára az lesz a döntő tényező hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb draft cap-jével és salary cap-jével rendelkező Patriots újjáépítést rábízza-e BB-re vagy akkor a Patriots kezdjen el egy új érát, építsünk újjá mindent.

Úgy gondolom, hogy bár történelmi időszak volt BB regnálása, de itt van előttünk egy franchise történeti lehetőség a draft tőkével és a fizetési sapkával: abszolút bűn lenne egy olyan személyre bízni, akiben Kraft nem bízik meg 100%-osan. Ha BB az, akkor legyen az BB. Ha viszont nem ő az, akkor jöjjön más, akivel meg van a maximális bizalom.

És ez az, ami csábító lesz Kraft-nak arra, hogy lezárja a BB érát és új fejezetet nyisson a Patriots történelmében. És szerintem minél több ilyen meccs lesz, egyre jobban meg fog erősödni benne ez a gondolat. Éppen ezért szerintem a legnagyobb esély arra van, hogy BB az idei év végén távozik.
FuckYoElonMusk
Engedd meg, hogy még egy dimenziót behozzak, és ezzel a lehetséges forgatókönyvek számát is növeljem:
Kraft megy nyugdíjba és jön helyette a fia teljhatalmú főnöknek.
Sinisa
Benne lehet, ott viszont szinte biztos vagyok benne, hogy Jonathan új embereket hozna.
11 hónapja
Sinisa New England Patriots 2 924 — Gràcies Pep!

TITO
JOHAN
Per Sempre Etern

This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
11 hónapja
FuckYoElonMusk New England Patriots 199

peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Csóró Jones. Az egyik legnagyobb gondja, hogy kulcs pillanatokban hibázik, erre ma a végén azt a FG drive-ot jól lemenedzselte, és mi történik? Jön egy ilyen INT. Ez már tényleg az amikor nem is megy, és még minden ellened is dolgozik, nehogy véletlenül is valami összejöjjön.
peterk2005 udvari bolond
Azért ne tegyünk úgy mintha makulátlanul játszott volna, csak hát pont ez az egy labda rosszul pattant...
Ez nem itt ment el, de már az is szégyen hogy erre kell hivatkozni.
ZERO_L
Persze, persze. Csak láttam a végén ahogy guggol és fogja a fejét, és szabályosan megsajnáltam. Ha voltál már az életben úgy, hogy görcsölsz valamiért amit nagyon akarsz és rájössz, hogy nem megy, és még közben az elemek is a másikat segítik, akkor megérted miért. 😊

De amúgy valószínűleg ennek a kísérletnek ennyi. Valószínűleg olyan magasan fogtok húzni, hogy ott nem nagyon lesz értelme másra menni, mint új irányítóra.

Mivel a rostert is erősítgetni kell, kíváncsi leszek, hogy lesz-e kiárusítás még idén, illetve az offseasonban. Ilyenkor a legtöbb csapat, amelyik irányító gondokkal is küzd és a rostere is leépült, ezt csinálja. KItakarítja a fizetési sapkát és betározik pickekből. De ezeken a helyeken általában komplett vezetés váltás is együtt jár a dologgal. Itt ez azért nem egyértelmű.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
11 hónapja
ZERO_L New England Patriots 4 450 — situational football
Csóró Jones. Az egyik legnagyobb gondja, hogy kulcs pillanatokban hibázik, erre ma a végén azt a FG drive-ot jól lemenedzselte, és mi történik? Jön egy ilyen INT. Ez már tényleg az amikor nem is megy, és még minden ellened is dolgozik, nehogy véletlenül is valami összejöjjön.
peterk2005 udvari bolond
Azért ne tegyünk úgy mintha makulátlanul játszott volna, csak hát pont ez az egy labda rosszul pattant...

Ez nem itt ment el, de már az is szégyen hogy erre kell hivatkozni.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
11 hónapja
Nomac New England Patriots 2 949 — balazs.t85@gmail.com
Rátérjünk a fontos dolgokra is. Hogy fogunk ettől a Giantstól kikapni? Az azért még kellene hogy megcsípjük a 3. helyet. Carolina és az Arizona most befoghatatlannak tűnik, Ha Murray visszatér lehet behúznak egy két win-t.
11 hónapja
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Csóró Jones. Az egyik legnagyobb gondja, hogy kulcs pillanatokban hibázik, erre ma a végén azt a FG drive-ot jól lemenedzselte, és mi történik? Jön egy ilyen INT. Ez már tényleg az amikor nem is megy, és még minden ellened is dolgozik, nehogy véletlenül is valami összejöjjön.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
11 hónapja
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 5 871 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Azért ezt a mondatot emésszük egy kicsit: az egész konferencia leggyengébb csapata vagyunk
kolok1972
Der Untergang. Azt hitem, jobban fogjuk az átmenetet menedzselni.
11 hónapja
Imitheking New England Patriots 1 878
Azért ezt a mondatot emésszük egy kicsit: az egész konferencia leggyengébb csapata vagyunk
kolok1972
Szarul hangzik, de latva a meccseinket ez egyaltalan nem meglepo.
11 hónapja
kolok1972 New England Patriots 2 479 — Pats fan
Azért ezt a mondatot emésszük egy kicsit: az egész konferencia leggyengébb csapata vagyunk

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
11 hónapja
kolok1972 New England Patriots 2 479 — Pats fan
Ez volt az a meccs,amit szurkolói attitűdtől függően mindenki másképp fog látni. Lesz aki azt fogja mondani,hogy meglehetett volna.
Én meg úgy látom ,hogy ez egy sima meccs volt amit a Washington magának tett nehézzé,de a meccs összképét tekintve sokkal jobban játszottak mint mi. Volt valami sorsszerű abban is ,hogy pont Jujurol kaptuk a meccset lezáró int.-t.
A sportban nincs ha,de a fumble és a RZ int nélkül ez még csak izgalmas sem lett volna.
A forduló előtt is már nekünk volt egyedül háromnál kevesebb győzelme az egész AFC-ben,ez azért így már nagyon blama. BB-nek is…
Ja ,és a bírok megint össze-vissza fújtak ide és oda is.

Szerkesztette: kolok1972

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
11 hónapja
ThundersNFL a Paraszt New England Patriots 15 528 — !SuPeR6BoWL!
Szarok vagyunk. Minden tekintetben. És ehhez jön még egy csomó, idegesítő fegyelmezetlenség.
És igen, egy 5. körös irányító lejátssza ami mi első körösünket.
NB2
Ott van Zappe...előbb draftolták mint Howellt 😊

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
11 hónapja
NB2 New England Patriots 24 479 — nabege2@yahoo.com
Szarok vagyunk. Minden tekintetben. És ehhez jön még egy csomó, idegesítő fegyelmezetlenség.
És igen, egy 5. körös irányító lejátssza ami mi első körösünket.
11 hónapja
ZERO_L New England Patriots 4 450 — situational football
Akkor innen most már tankoljuk le... És mi lenne ha megnéznénk más QBkat is kezdőként, hm?
Köszi

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
11 hónapja
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 5 871 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Nagyon könnyedén csinálják meg a 1st downokat A liga 26. offense 😕
11 hónapja
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 5 871 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Más: Azért ennek a toldozott-foldozott tamadofalnak nem egy nagy hátrány, hogy pont a Washington meccs előtt tradeltek el a Sweat-Young duót.

kolok1972
Mondanám, hogy ha ezt a commanderst nem tudják megverni, akkor adják le a szerelést és jövőhéten inkább a tarcsi fusson ki a pályára, de én már ezzerrel a tigrist röffenteném be szóval nehéz lesz úgy nézni a meccset, hogy pozitív kicsengése legyen 😕
ZERO_L
Remélem, leadják. Akkor is, ha végül megnyerik vhogy.
11 hónapja
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 5 871 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Szòval ma nyerünk vagy nyelünk?
ParadSEC
Sima W, bizakodó fórumhangulat jövő héten.
vpi
Így így
kolok1972
Gigászok csatája a mai meccs.