New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 8 éve
Én minden meccstől fosok, de ha a számokat nézzük jobbak vagyunk. Úgy látom eddig, hogy a sok sérültünk felépül, ha Van Noy is játszik, akkor még a védelem is stabilabb lesz, támadók hozzák amit tudnak és ennyi a recept😊
több mint 8 éve
Akkor is jobb szerintem, mint a Kansas. Ott Reid mindig kitalál valamit, ami működik ellenünk. Ő meg Coughlin mindig jól keverik a kártyát.Tennessee. Örülök neki, inkább ők mint a Bills. Ha nem követünk el hibákat ez a meccs tükörsima kell hogy legyen...Rég drukkoltam amiatt, hogy egy déli csapat elleni PO meccsen "jó", passzbarát idő legyen. Tudnak futni és futás ellen védekezni - nem feltétlenül állna nekünk jól egy zivataros/hóviharos brusztolás. Mariotával és elkapóival szvsz elbírnánk (mondjuk ha előbbi futkározik...), ahhoz pedig túlságosan sok célpontunk van hogy levédekezzenek.
NB2
Tegnap egyébként az elejétől kezdve nekik drukkoltam, kitartó, szimpi brigád - jobb lesz vigyázni, itt már nincsenek "tükörsima" meccsek.
Gyulus
Szerintem a PO rutin is sokat fog számítani.
több mint 8 éve
A Titans-védelem pont a passzok ellen tűnik sebezhetőbbnek, bár a két szélről jöhet a nyomás, azzal Brady alapesetben elbírhat. A secondaryben vannak labdamágnesek, főleg kedvenc Ryanem és Byardöm, de ha egynél több labdát nem vesztünk, és szerzünk egyet legalább, akkor jó esélyünk van. A Jaguars megizzaszthatja a Steelerst, de egyelőre inkább azt mondanám, hogy 1-2.-re van esély

több mint 8 éve
Tennessee. Örülök neki, inkább ők mint a Bills. Ha nem követünk el hibákat ez a meccs tükörsima kell hogy legyen...Rég drukkoltam amiatt, hogy egy déli csapat elleni PO meccsen "jó", passzbarát idő legyen. Tudnak futni és futás ellen védekezni - nem feltétlenül állna nekünk jól egy zivataros/hóviharos brusztolás. Mariotával és elkapóival szvsz elbírnánk (mondjuk ha előbbi futkározik...), ahhoz pedig túlságosan sok célpontunk van hogy levédekezzenek.
NB2
Tegnap egyébként az elejétől kezdve nekik drukkoltam, kitartó, szimpi brigád - jobb lesz vigyázni, itt már nincsenek "tükörsima" meccsek.
Szerkesztette: Gyulus
több mint 8 éve
Azt mindenki tudja... 😊Tennessee. Örülök neki, inkább ők mint a Bills. Ha nem követünk el hibákat ez a meccs tükörsima kell hogy legyen...de hát Logan Ryan kívülről tudja a playbookunkat 😥
NB2
ZERO_L
több mint 8 éve
Tennessee. Örülök neki, inkább ők mint a Bills. Ha nem követünk el hibákat ez a meccs tükörsima kell hogy legyen...jobb ez így, a vasasok meg csak szenvedjenek a jags D ellen...
NB2
több mint 8 éve
Tennessee. Örülök neki, inkább ők mint a Bills. Ha nem követünk el hibákat ez a meccs tükörsima kell hogy legyen...de hát Logan Ryan kívülről tudja a playbookunkat 😥
NB2

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 8 éve
Tennessee. Örülök neki, inkább ők mint a Bills. Ha nem követünk el hibákat ez a meccs tükörsima kell hogy legyen...
több mint 8 éve
Nagyon sokan játszanak rookie szerződéssel mindkét falban. Az offenseben Thuney, Mason, Fleming, Karras, Croston, Waddle? és idevehetjük Andrewst is, mert a teljesítményéhez képest kb. ingyen van. Ráadásul a jövő éviben például nincs benne Solder, mert neki lejár a szerződése év végén. A defenseben Brown, Flowers, Wise, Butler, Grissom, Lee (ő lehet a LB-k közt van), meg Harrison és Branch is elég olcsón van itt. Plusz mindenki 2.-3. napos pick volt vagy UDFA, egyedül Brown 1. körös azok közül, akik rookie szerződéssel vannak a két falban.Wow... Ennyit arról hogy a támadó és a védőfal a lelke minden csapatnak... 😛Nem tuudom mi most a O-D arány a cap-ben.www.spotrac.com/nfl/new-england-patriots/positional/
Kollega
empty taxi
(32. és 27. a kiadási rangsorban...)
Castleai01
Nemsoká meg kell fizetni Masont és Flowerst, az ő szerződésükkel meg egy esetleges Solder és Waddle hosszabbítással azért feljebb kerülünk a rangsorban. Kivéve ha közben kukázunk valaki olcsóbbat a helyükre.
több mint 8 éve
Az a jövő évi - a jelenlegi szerződések alapján, az idei 23. és 29., bár a lényeg ugyanaz.Wow... Ennyit arról hogy a támadó és a védőfal a lelke minden csapatnak... 😛Nem tuudom mi most a O-D arány a cap-ben.www.spotrac.com/nfl/new-england-patriots/positional/
Kollega
empty taxi
(32. és 27. a kiadási rangsorban...)
Castleai01
több mint 8 éve
Wow... Ennyit arról hogy a támadó és a védőfal a lelke minden csapatnak... 😛Nem tuudom mi most a O-D arány a cap-ben.www.spotrac.com/nfl/new-england-patriots/positional/
Kollega
empty taxi
(32. és 27. a kiadási rangsorban...)
"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
több mint 8 éve
Nem tuudom mi most a O-D arány a cap-ben.www.spotrac.com/nfl/new-england-patriots/positional/
Kollega

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
twitter.com/OnlyInBOS/status/949641710446850050 😉
több mint 8 éve
én nem látom ennyire tragikusnak a helyzetet, persze két fantasztikus koordinátort veszítünk majd el, de amíg Belichick-Ernie Adams-Nick Caserio hármas(és az ő rendszerük) itt van nem tudom elképzelni, hogy a koordinátor helyettesítés olyan hatalmas probléma legyenaz simán benne van, hogy az elején majd döcögős lesz a kezdés
BB a védelembe baromi sokat be tud segíteni, ha az elején kicsit túl nagy lenne a cipő a DC-nek, a támadó oldalban meg brutálisan sok van, ezt láttuk a Detroiti előszezonmeccs első negyedében (persze arra sincs garancia, hogy a Brady-Cooks-Edelman-Gronk négyes egyszerre huzamosabb ideig kibírja sérülések nélkül)
akkora kóklert meg csak nem fognak kinevezni aki ebből a támadóegységből nem tud top O#-t feltenni a pályára

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 8 éve
nem azt állítom, hogy MP jobb DC, mint JMD OC, hanem hogy HC-nak alkalmasabb. Karizmatikusabb személyiség, okosabb, gondolom, rakétamérnökként, jobban átlátja a rendszereket. A HC egy topmenedzser állás inkább.
több mint 8 éve
Nem tuudom mi most a O-D arány a cap-ben. De ennek lehet azért szerepe abban, hogy van egy solid, de azért nem domináns védelmünk, meg van egy bomba offense-ünk. Ehhez azért több kell a Brady varázslatnál. Van ott még egy-két kiemelkedően teljesítő játékos.A következtetésünk más, de az alapokat hasonlóan látjuk. Én úgy gondolom, hogy a támadóknál most jobb lenne az állandóság a stábban. A védelem még építésre szorul, itt kevesebb gondot jelent, ha egy másik jó szakember veszi át.
Még egy: Ha nem lett volna világos, én úgy gondolom, hogy Hoyer most azt a mozgásteret jelenti a csapatnak, hogy nem muszáj adott esetben felfele tradelnünk és komoly rookie fizetést adnunk egy QB-nak. Hozhatunk valakit, aki 1-2 év alatt, Brady oktatásával, nyugodtan átveheti a helyét. Ha pedig bármilyen okból be kell ugrani, azt gondolom, hogy egy megfelelő playbookkal és ezekkel a csapattársakkal, vele ugyanúgy el lehet jutni akármeddig.
Személyesen nekem Hoyer az egyik kedvenc játékosom a ligában, ezért örültem, hogy visszajött. Annak idején láttam őt élőben is játszani. A képességei nyilván nem egy HOF várományosé, de hatalmas küzdő. A mentalitása kiemelkedő.
We are all PATRIOTS!
több mint 8 éve
Hoyer már 33 éves lesz idén, nem 26, és valahogy nem látom bele, hogy egy JMD kaliber érkezésével berobbanna úgy igazán 36-37 éves koráraazt én sem hiszem hogy Brady hosszútávú pótlása lenne, de 1-2 évre szerintem nem rossz megoldás
Wyatt
több mint 8 éve
A magam részéről MP-t tartom jobb szakembernek a két csapatrész edzői közül. Viszont az ő távozása pillanatnyilag kevesebb gondot okozna a csapatnak, mint ha JMD távozik. Úgy vélem ugyanis, hogy ha megmarad a folyamatosság a támdóknál, tehét McDaniels hívja a játékokat, Scarnecchia foglalkozik a támadó fallal, továbbá visszatérnek a sérültek, akkor ez a csapat képes bármeddig eljutni akkor is, ha a labda mögött esetleg nem Brady, hanem Hoyer áll.Hoyer szerintem sem annyira tragikus irányító mint sokan hiszik, de kell neki egy normális támadósor, ha Brady kiesne valami okból, de maradna Gronk, Edelman, Lewis+Burkhead+White, egy Scar edzette támadófal és McDaniels mint OC én nem vágnám fel az ereimet, nyilván gyengülnénk, de még mindig az AFC top 5 csapat maradnánk
Ezért most biztos le fogtok hülyézni, de én meg úgy gondolom, hogy ez a csapatrész bomba erős. Hoyer pedig jelenleg sokkal, sokkal jobb irányító, mint Brady volt 2001-ben. De még a 2003-as Bradynél is talán.
Tehát, ha bármilyen okból szükség lesz a váltásra az irányító poszton, fontos lenne, hogy a csapatrész körül más tekintetben folyamatosság legyen. Ezáltal a csapat nyugodtan kereshet a drafton olyan irányítót, akiben van potenciál, de megkaphatja azt az időt, amíg felkészül az NFL tempójára.
Ha mind a két edző elhagyja a csapatot, akkor megszívtuk. Az olyan plusz terhet rak Belichickre a sideline-on, amire meccsek mentek rá annak idején is, amikor Weiss és Crennel húzott el egyszerre.
Kollega
több mint 8 éve
Érdekes gondolatok, én pont teljesen fordítva látom 😊Szerintem JMD a saját posztján jobb, és szerintem jobb HC is lesz. Igen, egyszer felsült a karrierje kezdetén. De tudok én mondani itt a csapatnál is olyat, akinek a karrierje nem a legtökéletesebben indult vezetőedzőként, aztán egész jó lett. Szóval azért, mert egyszer már megégett, nem jelenti azt, hogy nem lesz jó legközelebb. Sőt, szerintem pont amiatt lesz jobb, hogy látja, mi az amit nem szabad újra elkövetnie.
És mégis, nem tartom kizártnak, hogy az offense JMD nélkül se esne lényegesen vissza innentől, miközben a védelemnél többet bukhatunk Patricia távozásával. Csak azért nem buknánk szerintem lényegesen, mert BB azért eléggé be tud segíteni, meg hátha a rendszerből valaki megint ki tudja nőni magát, ezt azért meg tudjuk oldani.
TÁMADÓK
1. kör: Britt (eddig kb nulla perccel), Cooks, Dorsett ( 😊 ), Solder
2. kör: Gronk, Bennett (4.)
3. kör: Allen (4.), Thuney, Garcia
4. kör: White, Fleming, Mason, Mitchell
5. kör: Gillislee, Lewis,
6. kör: Brady, Burkhead, Karras
7. kör: Edelman
UDFA: Hoyer,
Itt volt három első körös elkapó, akik közül az egyik FA-ként, a másik Brissett cseréjeként jött, meg most Cooksért adtunk 1. kört, amúgy csak Solder. Az első két körben rajta kívül Gronk, Bennettért és Allenért csak 4. kört adtunk mi (előbbiért másodszor semmit), szóval az első három körben a saját draftolt támadók: Solder, Gronk, Thuney, az IR-en csücsülő Antonio Garcia+Cooks (mert érte adtunk végül 1. kört).
Jimmy itt felhúzná kicsit az átlagot, de őt elcseréltük, ahogyan Brissettet is. Volt itt is első körös próba, de Cooper nem váltotta meg a világot, meg ugye volt Mankins 1. körös, aki egyedülálló bravúrral úgy töltött el 9 évet a Patriotsban, hogy nem lett bajnok, miközben előtte négy évből háromszor, azóta három évből kétszer igen. Szóval szerintem ő volt a hibás 😀
VÉDŐK
1. kör: Malcom Brown, Gilmore (pick nem volt, de a fizuja kb annyit tesz, mintha mi adtuk volna a picket), DMC, Hightower, McClellin
2. kör: Branch, Harris, Van Noy (6., gyakorlatilag 7. kör), Chung, Richards, Rowe (4. kör lesz), Cyrus
3. kör: Grissom, Harmon, Derek Rivers, Valentine
4. kör: Trey Flowers, Wise,
6. kör: Marquis Flowers, Elandon Roberts, Ebner
7. kör: Guy, Jean Francois,
UDFA: Adam Butler, Malcolm Butler, Eric Lee,
Nagyon fontos hozzátenni, hogy az elmúlt években olyan játékosokat engedtünk el innen, mint Chandler Jones (1. kör) vagy éppen Jamie Collins (2.) kör, akik posztjukon kiemelkedőnek számítottak a ligában, csak épp a fizujuk nem volt épp kedvező, ettől még évekig sokat hozzá tudtak tenni a csapathoz.
Branch FA-ként jött ugye, volt néhány olcsó csere, meg FA, az IR-listánk kifejezetten szép itt. Jött Ealy, akit nem tudtunk használni, de az olcsó bukó volt, távozott pl még Long (1.), Sheard (2.) és Ryan (3.) is a szezon előtt, meg Mingo (1.) is, de annyit hozott kb mint a támadóknál Michael Floyd (1.)
Btw, a 4. körben jöhet egy Arkansas-DE és UDFA-n kell hozni egy Butlert 😀
Azt hittem, lényegesebben rajzolódik ki, de az elmúlt kb másfél év alatt kiegyensúlyozódott a helyzet valamelyest. Azért szerintem látszik, hogy így is a D-t toltuk sokkal intenzívebben, és ezért valamelyest el is várható, hogy a D jól teljesítsen.
Rendben, Chandler Jones és Collins elcserélése mellett Hightower sérülése, a komplett DE-sor lecserélése és Van Noy kiesése után a védelem jelenleg elég vacakul fest a front sevenben, ehhez képest nem teljesít rosszul, ezért jár az elismerés mindenképpen Patriciának. De az elmúlt években rendre ő dolgozhatott elvileg többlet talenttel, és annyira azért kiemelkedő talán csak egy szezonnal ezelőtt volt az egység.
Azzal nem értek feltétlenül egyet, hogy a mostani Hoyer jobb lenne, mint a 2003-as Brady, a nagyobb baj, hogy Hoyer már 33 éves lesz idén, nem 26, és valahogy nem látom bele, hogy egy JMD kaliber érkezésével berobbanna úgy igazán 36-37 éves korára. De ha igen, akkor sem nagyon lennénk előrébb 😀
Btw, én a csereirányítóink fikázását sem értem. Casselen látszott, hogy egy korrekt game manager, aki nem cseszi el a dolgokat, és kb ennyit tud. Ezt megcsinálta KC-ben is, voltak vele PO-ban is. Túlfizették, nem az én bajom. Malletten sajna látszott, hogy nulla mozgáskoordinációja van, ehhez képest azért egész sokat kezdett más csapatokban utána. A Hoyer-fikát abszolút nem, ő a Browns kezdőjeként tolt 9–7-et például. Most ehhez 16 meccsnél talán picit több kellett mostanában... Hoyer szerintem egy korrekt game manager lehet, ha tudják kezelni, ha lenne egy elit védelmünk és futójátékunk, akkor lehet, hogy el tudnánk pöcögni vele is mondjuk egy konferencia-elődöntőig. Azt nem igazán látom, hogy a nagyon fontos meccseken hozzá tudná adni a szükséges pluszt. Jimmyben igen, de ő nem véletlenül nem UDFA, hanem 2. körös volt, majd húzunk egy új Jimmyt az idei drafton vagy a következőn, akit felépítünk Brady maradék 2-3 éve alatt, addig meg Hoyer vészmegoldásnak és cserének bőven jó lehet.
Jó sok felesleges karakterkoptatás vasárnap reggelre. Yaaaaaay 😀

több mint 8 éve
A magam részéről MP-t tartom jobb szakembernek a két csapatrész edzői közül. Viszont az ő távozása pillanatnyilag kevesebb gondot okozna a csapatnak, mint ha JMD távozik. Úgy vélem ugyanis, hogy ha megmarad a folyamatosság a támdóknál, tehét McDaniels hívja a játékokat, Scarnecchia foglalkozik a támadó fallal, továbbá visszatérnek a sérültek, akkor ez a csapat képes bármeddig eljutni akkor is, ha a labda mögött esetleg nem Brady, hanem Hoyer áll.Ezért most biztos le fogtok hülyézni, de én meg úgy gondolom, hogy ez a csapatrész bomba erős. Hoyer pedig jelenleg sokkal, sokkal jobb irányító, mint Brady volt 2001-ben. De még a 2003-as Bradynél is talán.
Tehát, ha bármilyen okból szükség lesz a váltásra az irányító poszton, fontos lenne, hogy a csapatrész körül más tekintetben folyamatosság legyen. Ezáltal a csapat nyugodtan kereshet a drafton olyan irányítót, akiben van potenciál, de megkaphatja azt az időt, amíg felkészül az NFL tempójára.
Ha mind a két edző elhagyja a csapatot, akkor megszívtuk. Az olyan plusz terhet rak Belichickre a sideline-on, amire meccsek mentek rá annak idején is, amikor Weiss és Crennel húzott el egyszerre.
We are all PATRIOTS!
több mint 8 éve
hasonlóan érzem én is, megindokolni nem tudnám, de valamiért nem nagyon bízom JMD-ben mint HC@ProFootballTalk: Patriots are bracing for a Matt Patricia exit, likely as the next coach of the LionsSztem jobb vezetőedző lesz, mint JMD. Megérzés...
Adná az isten.
Bazzani
Kókusz8
több mint 8 éve
@ProFootballTalk: Patriots are bracing for a Matt Patricia exit, likely as the next coach of the LionsSztem jobb vezetőedző lesz, mint JMD. Megérzés...
Adná az isten.
Bazzani
több mint 8 éve
@ProFootballTalk: Patriots are bracing for a Matt Patricia exit, likely as the next coach of the Lionsha nem marad nálunk akkor nagyon remélem hogy hozzátok kerül 😉
Adná az isten.
Bazzani
több mint 8 éve
@ProFootballTalk: Patriots are bracing for a Matt Patricia exit, likely as the next coach of the LionsAdná az isten.
több mint 8 éve
fodi91
196
Jó lenne nekünk ez a Titans? Én inkább őket kérném, mint a Billst.Édes mindegy, kb. a tebow-s denver szintje mindkettő.
NB2
De én a Titansnak örülnék jobban mert ez azt jelentené, hogy a steelers a jagsel játszik.