New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 8 éve
Jó lenne nekünk ez a Titans? Én inkább őket kérném, mint a Billst.
több mint 8 éve
Ahogy Kollega is említette, Brady nem egy egyszerű eset. Korábban itt már említettem egy könyvet (The Four Agreements: A Practical Guide to Personal Freedom” by don Miguel Ruiz (described as a Toltec Wisdom Book)) amit ő az életszemléletének tekint.SolymiKözben utánanéztem, és azt hiszem rájöttem. Szó nincs itt arról, hogy kuruzslókban hinne. Csak folytatódik a régi rivalizálás. Manning lefoglalta a papajónnal a reklám piac egyik felét. Tom meg nyomul hogy elfoglalja a norbiupdate-es másik felét.
A futball on your phone ellenkampányán még gondolom dolgoznak. Kell egy kis idő amíg kiötlik, hogy mi passzol az öltöny és rolex mellé. 😉

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Ilyen interjút simán azért is adhat, hogy a felesége kampányát támogassa klímaváltozás ügyben. A meggyőződést és hitet egyébként is könnyű összekerverni, pedig a fine line éppen a kettő között húzódik. Az első még racionális alapú, a második már nem az.Ahogy Kollega is említette, Brady nem egy egyszerű eset. Korábban itt már említettem egy könyvet (The Four Agreements: A Practical Guide to Personal Freedom” by don Miguel Ruiz (described as a Toltec Wisdom Book)) amit ő az életszemléletének tekint.
peterk2005
www.bostonglobe.com/lifestyle/2015/09/08/why-does-tom-brady-read-this-book-every-year/v7RfxD7FhLNSWezhujIqDI/story.html
www.boston.com/sports/new-england-patriots/2015/09/08/tom-brady-has-been-reading-the-same-self-help-book-for-almost-a-decade
Ezen az alapon ő úgy van vele, hogy mindenkinek meg van a saját igazsága és nem vesz semmit se személyeskedésnek illetve a személye ellen.
több mint 8 éve
Sry, ezt most láttam csak... ígérem utolsó a részemről.Nehezen tudok elképzelni ennél jobb dolgot.
Igor
Foglalkozz nyugodtan a Ravenst érintő, cikknek a legvégső esetben se neveznéd förmedvényekkel.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 8 éve
És mivel jobbak ezek a források, mint Kraft, de most komolyan?És azt a lehetőséget nem veszed számba, hogy ez az igazság? Nem ken senkire semmit.Lehetséges, de minden forrást figyelembe véve nem túl valószínű (mert épp BB nagy kedvence volt JimmyG, a források nagy többsége alapján) - de nem is ez a probléma.. hanem egy joint statement után 1 nappal egy ilyet minek kell lenyilatkozni?
Attila Pál
Vagy ha igaz, itt a puzzle-nek nagyon sok darabkája hiányzik, és kicsit más szögből van a dolog megvilágítva, mint ahogy kellene (szvsz)
Tudod, BB mit mondott volna erre. "No comment" , "We're only focusing on the next opponent", satöbbi... ehelyett Kraft bácsi célozgat, hogy ő mennyire meg volt lepve, meg hogy Bill és Jonathan döntött, merthogy ő mennyire bizonytalan volt benne, hogy ez jó ötlet... meg hogy Kraft akkor hall róla először, amikor BB odajön hozzá, hogy leboltolt egy dealt (Kraft tudomása nélkül?) a Friscoval?
Ugyanmár.
Igor
„Mert ezeket a forrásokat a fórum olvasóinak 90%-a aztán ezt simán készpénznek veszi..” 😊)
Nekem ez pozitív, mert nem az jön le belőle, hogy BB felett átnyúltak, hogy BB-ben sértettség alakulhat ki amiatt, mert ő nem akarta elcserélni. Sokkal jobb, ha BB akart cserélni, Kraft meg belement, jobb ez Kraftnak is, jobb ez BB-nek is (és főleg nekünk, szurkolóknak), és Bradynek is.

több mint 8 éve
Igorra válaszolva, véleményem szerint az ESPN előzetesen megkereshette Patriotsot (vagy külön Kraft-ot, BB-t, Brady-t), hogy nyilatkozzanak az ügyről, hiszen az említett újságírói minimumhoz hozzátartozik a „hallgattassék meg a másik fél” elve is. GuggenheimSry, ezt most láttam csak... ígérem utolsó a részemről.
Wickersham azt mondta a bostoni rádiós talkshowban, hogy írt Kraftnak/BB-nek (gondolom emailt), és hagyott időt, amire nem válaszoltak... ahogy ezt mindig szokta. Általában ez a standard ügymenet egyébként ugye, mindkét oldalról.. már csak azért is, mert a Pats/másik fél ilyenkor ált. nem tudja, hogy az újságíró mennyit tud, minél kevesebb "hivatalos" infót adsz neki, annál könnyebb utána vitatni/tagadni..
Nem muszáj neki hinni (mert ha a cikkben hazudik, ebben is hazudhat), - de jó lenne ilyenkor azért tájékozódni, mielőtt valaki assumption-öket tesz
Főképp azért, mert aztán a fórum olvasóinak 90%-a aztán ezt simán készpénznek veszi..
Szerkesztette: Igor
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 8 éve
És azt a lehetőséget nem veszed számba, hogy ez az igazság? Nem ken senkire semmit.Lehetséges, de minden forrást figyelembe véve nem túl valószínű (mert épp BB nagy kedvence volt JimmyG, a források nagy többsége alapján) - de nem is ez a probléma.. hanem egy joint statement után 1 nappal egy ilyet minek kell lenyilatkozni?
Attila Pál
Vagy ha igaz, itt a puzzle-nek nagyon sok darabkája hiányzik, és kicsit más szögből van a dolog megvilágítva, mint ahogy kellene (szvsz)
Tudod, BB mit mondott volna erre. "No comment" , "We're only focusing on the next opponent", satöbbi... ehelyett Kraft bácsi célozgat, hogy ő mennyire meg volt lepve, meg hogy Bill és Jonathan döntött, merthogy ő mennyire bizonytalan volt benne, hogy ez jó ötlet... meg hogy Kraft akkor hall róla először, amikor BB odajön hozzá, hogy leboltolt egy dealt (Kraft tudomása nélkül?) a Friscoval?
Ugyanmár.
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 8 éve
És azt a lehetőséget nem veszed számba, hogy ez az igazság? Nem ken senkire semmit.
több mint 8 éve
“I assumed once the season started, we’d talk again at the end of the season about it. The next time I spoke with Bill about it was the Monday before the trade deadline. He called me on that Monday and said he got a deal with San Francisco, Jimmy for a second-round pick and [quarterback] Brian Hoyer. Turns out they had to cut Hoyer and then we got him. But really, this was basically a second-round pick and Brian Hoyer for Jimmy. Bill asked me if I was OK with this. I was really taken aback a little bit. I wanted to think about it. I talked to Jonathan, who was okay with it, and I called Bill back and said, ‘OK.’”Hú, azért ez elég erős, hamar megszakadt itt az egység, elég gyorsan BB-re keni a dolgot... ezt azért nem vártam az öregtől. Mi is volt azzal a joint statementtel?
nyilatkozta Kraft.
April Wine
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 8 éve
1. Amúgy Bill papa miért ragaszkodott volna ennyire JimmyG-hez? Kb tudvalevő, hogy Bradyvel együtt visszavonulnak majd 3-4év múlva.mondjuk becsapós ám ez, hogy mennyi van még Bradyben. Anno PM utolsó éve előtt senki sem várta, hogy ekkorát fog zuhanni a teljesítménye olyan rövid időn belül. Itt már minden szezon ajándék, amit TB lehoz ezen a szinten, szerintem Bill papa ezt érezte és biztosra ment volna inkább. Az meg, hogy JimmyG szintű srácot mikor draftolnak megint az egy jó kérdés.
Inkább összeveszne Kraft-al csakhogy jobb legyen a franchisenak pár év múlva?
Mert rövid (1-3év) távon Bradyben több van mint Jimmyben.
2. Adjátok mán oda Patriciát de iziben! 😉
Bazzani
több mint 8 éve
“I assumed once the season started, we’d talk again at the end of the season about it. The next time I spoke with Bill about it was the Monday before the trade deadline. He called me on that Monday and said he got a deal with San Francisco, Jimmy for a second-round pick and [quarterback] Brian Hoyer. Turns out they had to cut Hoyer and then we got him. But really, this was basically a second-round pick and Brian Hoyer for Jimmy. Bill asked me if I was OK with this. I was really taken aback a little bit. I wanted to think about it. I talked to Jonathan, who was okay with it, and I called Bill back and said, ‘OK.’”nyilatkozta Kraft.
több mint 8 éve
1. Amúgy Bill papa miért ragaszkodott volna ennyire JimmyG-hez? Kb tudvalevő, hogy Bradyvel együtt visszavonulnak majd 3-4év múlva.Inkább összeveszne Kraft-al csakhogy jobb legyen a franchisenak pár év múlva?
Mert rövid (1-3év) távon Bradyben több van mint Jimmyben.
2. Adjátok mán oda Patriciát de iziben! 😉
több mint 8 éve
...Brady már nem egyszer bizonyította, hogy a footballon kívüli dolgokban finoman szólva nem tájékozott. Például a Trump kampányban idején bemutatott attrakciója. Hiszen csak kiválló elnökjelölt lehet, ha jó golfpartner. Majd utána azzal javított, hogy a felesége azt mondta inkább ne nyilatkozzon.
Márpedig Brady hisz benne. Ő a nyugati orvoslásban nem hisz, de legalábbis vannak kétségei a módszereket illetően.Ilyen interjút simán azért is adhat, hogy a felesége kampányát támogassa klímaváltozás ügyben. A meggyőződést és hitet egyébként is könnyű összekerverni, pedig a fine line éppen a kettő között húzódik. Az első még racionális alapú, a második már nem az.
www.boston.com/sports/new-england-patriots/2017/07/24/tom-brady-compares-doubts-about-holistic-medicine-to-lack-of-action-on-climate-change
Solymi
peterk2005
We are all PATRIOTS!
több mint 8 éve
Én úgy vettem észre, hogy a két ügyet most össze akarják mosni, hogy valami ügyet kreáljanak. Természetesen sohasem tudjuk meg, hogy a másik kérdésben neked van igazad, vagy nekem. Én azt hiszem, hogy 18 év alatt az Öregnek számos komoly tévedése volt, amit túlélt a csapat. Ha most Kraft tévedett, azt is túl fogja. Kizártnak tartom, hogy ezen ne tudjon túl lépni. Ennél több hatalma egy csapatban csak GM-ként lehetne (bár kvázi itt is az), de mindig a tulajdonos mondja ki az utolsó szót. Ez minden csapatnál így van. Kraft úr pedig elég sok tulajdonoson túltesz football szakmai kérdésekben ahhoz, hogy el lehessen fogadni.KollegaNem arról van szó, hogy kinek van igaza, hanem arról, hogy mit hisz róla. Ha azt dondolod egy esélyről, hogy az az életed esélye, akkor ha elmész mellette akkor egész életedben emlegetni fogod. Mindegy, hogy valójában milyen esélyt jelentettek. Ebben a tekintetben Belichick sem más. Ő is ember, senki sem képes 100%-ban hideg fejű gépként működni. Mindenkinek vannak megérzés-alapú döntései. Neki is. Én csak azt akartam mondani, hogy ha a Garoppolo döntés ilyen volt, akkor az mélyen megmaradhat benne.
Márpedig Brady hisz benne. Ő a nyugati orvoslásban nem hisz, de legalábbis vannak kétségei a módszereket illetően.Ilyen interjút simán azért is adhat, hogy a felesége kampányát támogassa klímaváltozás ügyben. A meggyőződést és hitet egyébként is könnyű összekerverni, pedig a fine line éppen a kettő között húzódik. Az első még racionális alapú, a második már nem az.
www.boston.com/sports/new-england-patriots/2017/07/24/tom-brady-compares-doubts-about-holistic-medicine-to-lack-of-action-on-climate-change
Solymi

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Tiszteletben tartva, hogy mindenki abban hisz amiben akar, azért 2008-ban, amikor elszakadt a szalag a térdében, ő sem lóbalzsammal kenegette.
Do your job
több mint 8 éve
Amíg Bradynél ez a dolog megmarad a bevált, tetszik, szuperjó, bizniszt is látok benne státuszban, addig nem lehet gond. Akkor lehet csak probléma, ha túllép ezen és hiszek benne lesz belőle. Hit esetén már nem feltétlenül a józan ész diktál.Márpedig Brady hisz benne. Ő a nyugati orvoslásban nem hisz, de legalábbis vannak kétségei a módszereket illetően.
peterk2005
www.boston.com/sports/new-england-patriots/2017/07/24/tom-brady-compares-doubts-about-holistic-medicine-to-lack-of-action-on-climate-change
több mint 8 éve
Amúgy a világ röheje lenne ha fél emberöltőt lehúztak egymással, túlélt a kapcsolat két csapatnyi elit játékos, kiváló szakember, időnként barát elvesztését - sőt volt, hogy ők küldték el a barátot/társat mert a biznisz ilyen -, és akkor jön egy ilyen norbiupdate és miatta szétrobban az egész.A hit ilyen.
peterk2005
Ellentmondhat könnyedén a józan észnek és a racionalitásnak.
több mint 8 éve
Megerzesere halgatott? Ennel en sokkal tobb credit-et adok az oregnek TB megtartasanak ugyeben (is). A kornyezet teljesen mas volt minden teren de a Romo-DP egy kicsit hasonlo. Nem kerdes Romo jobb lenne most mint DP, de a jovo-potencial-penz-serulesek egyertelmuve tettek a dontest.Tuti biztos, hogy volt vita a vezetésben a Garoppolo trade miatt. Biztos, hogy Brady véleményét is kikérték, aki nyilván elmondta, hogy még 1-2 évig játszani szeretne. Még az is lehet, hogy BB és Kraft nem ugyanazon a véleményen volt. De ebben a csapatban mindig Kraft úré az utolsó szó. Ezt megtanulta Parcells is, és biztos, hogy BB is tudja már rég óta. Egész biztos, hogy 18 év alatt nem ez az első trade, amiben nem értettek egyett.Én a norbiupdate fitnesszgurura gondoltam, nem a JG ügyre. Az adja most a spekilációs cikkek alapját nem?
Kollega
A JG trade egyébként el tudom képzelni, hogy nagyon mélyen érintette Belichicket. Az öreg megélt már mindent, negyven éve edző, tudja milyen a lent és a fent. És 18 éve vezet egy rendkívül sikeres franchise-t szakmailag, és tisztában van vele, hogy ennek a rendkívüli sikernek az egyik kulcsa egy 18 évvel ezelőtt meghozott döntése volt. Akkor arról kellett döntenie, hogy a megérzésére hallgat-e (és a fiatal hatodik körös játékosát választja) vagy pedig biztosra megy (és a frissen csúcsgázsival megtartott franchise QB-t választja). A megérzésére hallgatott, és life changing-nek bizonyult a döntés. Ha most Belichick hasonlót érzett Garoppoloval kapcsolatban, és azt kellett megélnie, hogy Kraft nem érti. nem érzi. hogy hasonlóan fontos döntésről van szó, mint annak idején, azt nagyon nehéz lehetett megélni. Az egy dolog, hogy rendszeresen vannak esetleg viták, nézeteltérések. Normális vágányban ennek nincs jelentősége. De ha life changing döntésről van szó, az nem olyan, mint a többi. Egy ilyen esetén - mindegy, hogy Belichicknek igaza van-e, vagy csak így érezte - szörnyű lehet tehetetlenül végig nézni, hogy kicsúszik a kezéből a következő másfél évtized sorsa. Nem is biztos, hogy 65 évesen sikerül teljesen feldolgozni.
De ez szakmai krízis, aminek aligha lehet bármilyen hatása arra, hogy mi lesz a hátralevő egykét Brady-s évben. Inkább a Brady utáni időkre lehet befolyása. Másfelé kezdi el irányítani az életét. Netán visszavonul, a fiának más karrier-ösvényt kezd el kitaposni, a saját embereinek elkezdi másfelé is keresni a lehetőségeket, ilyesmi. De ez meg miért pont egy wilc card hét közepén jönne elő?
peterk2005
több mint 8 éve
...Én úgy vettem észre, hogy a két ügyet most össze akarják mosni, hogy valami ügyet kreáljanak. Természetesen sohasem tudjuk meg, hogy a másik kérdésben neked van igazad, vagy nekem. Én azt hiszem, hogy 18 év alatt az Öregnek számos komoly tévedése volt, amit túlélt a csapat. Ha most Kraft tévedett, azt is túl fogja. Kizártnak tartom, hogy ezen ne tudjon túl lépni. Ennél több hatalma egy csapatban csak GM-ként lehetne (bár kvázi itt is az), de mindig a tulajdonos mondja ki az utolsó szót. Ez minden csapatnál így van. Kraft úr pedig elég sok tulajdonoson túltesz football szakmai kérdésekben ahhoz, hogy el lehessen fogadni.
Én a norbiupdate fitnesszgurura gondoltam, nem a JG ügyre. Az adja most a spekilációs cikkek alapját nem?
A JG trade egyébként el tudom képzelni, hogy nagyon mélyen érintette Belichicket. Az öreg megélt már mindent, negyven éve edző, tudja milyen a lent és a fent. És 18 éve vezet egy rendkívül sikeres franchise-t szakmailag, és tisztában van vele, hogy ennek a rendkívüli sikernek az egyik kulcsa egy 18 évvel ezelőtt meghozott döntése volt. Akkor arról kellett döntenie, hogy a megérzésére hallgat-e (és a fiatal hatodik körös játékosát választja) vagy pedig biztosra megy (és a frissen csúcsgázsival megtartott franchise QB-t választja). A megérzésére hallgatott, és life changing-nek bizonyult a döntés. Ha most Belichick hasonlót érzett Garoppoloval kapcsolatban, és azt kellett megélnie, hogy Kraft nem érti. nem érzi. hogy hasonlóan fontos döntésről van szó, mint annak idején, azt nagyon nehéz lehetett megélni. Az egy dolog, hogy rendszeresen vannak esetleg viták, nézeteltérések. Normális vágányban ennek nincs jelentősége. De ha life changing döntésről van szó, az nem olyan, mint a többi. Egy ilyen esetén - mindegy, hogy Belichicknek igaza van-e, vagy csak így érezte - szörnyű lehet tehetetlenül végig nézni, hogy kicsúszik a kezéből a következő másfél évtized sorsa. Nem is biztos, hogy 65 évesen sikerül teljesen feldolgozni.
De ez szakmai krízis, aminek aligha lehet bármilyen hatása arra, hogy mi lesz a hátralevő egykét Brady-s évben. Inkább a Brady utáni időkre lehet befolyása. Másfelé kezdi el irányítani az életét. Netán visszavonul, a fiának más karrier-ösvényt kezd el kitaposni, a saját embereinek elkezdi másfelé is keresni a lehetőségeket, ilyesmi. De ez meg miért pont egy wilc card hét közepén jönne elő?
peterk2005
Valószínüleg azután, hogy Gruden bankot robbantott, ő is ki fog magának tárgyalni egy kis emelést.
We are all PATRIOTS!
több mint 8 éve
Én jóval hamarabb, páros lábbal rúgtam volna ki a stadionból azt a posztgraduálisan továbbfejlesztett tévés távgyógyítót, aki úgy átmossa a franchise QB agyát, hogy az nem átall olyanokat nyilatkozni/leírni, mint:Éket verni a csapat és Brady közé, meg akkora marhaság szerintem, hogy csak na. Ezen Brady és Guererro is csak veszíthet emberíleg és üzletileg is. De komolyan, van az USA-ban egymillió ilyen önjelölt fitnesz isten, a világ legtelítettebb piaca. Ha kirakják a Patriots Place-ről az irodájukat, végképp vége a szenzációnak.Amíg Bradynél ez a dolog megmarad a bevált, tetszik, szuperjó, bizniszt is látok benne státuszban, addig nem lehet gond. Akkor lehet csak probléma, ha túllép ezen és hiszek benne lesz belőle. Hit esetén már nem feltétlenül a józan ész diktál.
A múltkor azt írtam, hogy Bradynek szobra van Massachussettsben. De azt ő pontosan tudja, hogy azt a szobrot Belichicknek és a Kraft családnak köszönheti és nem a fitnesz tanácsadójának.
Kollega
peterk2005
"[Brady] is so well-hydrated that "even with adequate exposure to the sun, I won't get sunburned""
meg:
""The moment another player's helmet makes contact with my body, my muscles are pliable enough to absorb what's happening instantly," he writes. "My brain is thinking only lengthen and soften and disperse before my body absorbs and disperses the impact evenly and I hit the ground.""
(Amendola, Edelman, Hightower és Gronkowski is biztos bőszen bólogat, lévén ugyanannak az önjelölt sámánnak az ügyfelei - csak sajnálatos módon ez az ütközés előtti ruganyos agykontroll nekik nem annyira megy és ezért vannak ketten IR-en, és a másik kettő sem Joe Thomassal verseng terhelhetőség terén.)
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 8 éve
De ez meg miért pont egy wilc card hét közepén jönne elő?Mert az ESPN-nek ez a heppje. Feltűnhetett volna már.
peterk2005

több mint 8 éve
Annyira meredek lenne, hogy simán megtörténhet. Grudenről ugyanezt gondoltuk, hogy trollmágnes.Éppenséggel lehet, hogy tényleg összebalhéztak, de ha már eltolták eddig a szekeret együtt, biztosan megpróbálják még együtt tolni pár hétig. Aztán majd ha vége szezonnak meg is késelhetik egymást. Addig viszont mindenkinek az az érdeke, hogy egy irányba húzzanak. A hivatalos dumától függetlenül.www.nydailynews.com/sports/football/giants/bill-belichick-sees-opening-coach-giants-source-article-1.3739643?utm_content=bufferf4eec&utm_medium=social&utm_source=twitter.com&utm_campaign=NYDNSports+Twitter
Kollega
[troll]Nem a JMD-Patricia duó interjúztatásáért utaztak el a tökig érő hóban Maráék. Believe it and it will happen 😀😀😀[/troll]
Asbee
több mint 8 éve
Tuti biztos, hogy volt vita a vezetésben a Garoppolo trade miatt. Biztos, hogy Brady véleményét is kikérték, aki nyilván elmondta, hogy még 1-2 évig játszani szeretne. Még az is lehet, hogy BB és Kraft nem ugyanazon a véleményen volt. De ebben a csapatban mindig Kraft úré az utolsó szó. Ezt megtanulta Parcells is, és biztos, hogy BB is tudja már rég óta. Egész biztos, hogy 18 év alatt nem ez az első trade, amiben nem értettek egyett.Én a norbiupdate fitnesszgurura gondoltam, nem a JG ügyre. Az adja most a spekilációs cikkek alapját nem?
Kollega
A JG trade egyébként el tudom képzelni, hogy nagyon mélyen érintette Belichicket. Az öreg megélt már mindent, negyven éve edző, tudja milyen a lent és a fent. És 18 éve vezet egy rendkívül sikeres franchise-t szakmailag, és tisztában van vele, hogy ennek a rendkívüli sikernek az egyik kulcsa egy 18 évvel ezelőtt meghozott döntése volt. Akkor arról kellett döntenie, hogy a megérzésére hallgat-e (és a fiatal hatodik körös játékosát választja) vagy pedig biztosra megy (és a frissen csúcsgázsival megtartott franchise QB-t választja). A megérzésére hallgatott, és life changing-nek bizonyult a döntés. Ha most Belichick hasonlót érzett Garoppoloval kapcsolatban, és azt kellett megélnie, hogy Kraft nem érti. nem érzi. hogy hasonlóan fontos döntésről van szó, mint annak idején, azt nagyon nehéz lehetett megélni. Az egy dolog, hogy rendszeresen vannak esetleg viták, nézeteltérések. Normális vágányban ennek nincs jelentősége. De ha life changing döntésről van szó, az nem olyan, mint a többi. Egy ilyen esetén - mindegy, hogy Belichicknek igaza van-e, vagy csak így érezte - szörnyű lehet tehetetlenül végig nézni, hogy kicsúszik a kezéből a következő másfél évtized sorsa. Nem is biztos, hogy 65 évesen sikerül teljesen feldolgozni.
De ez szakmai krízis, aminek aligha lehet bármilyen hatása arra, hogy mi lesz a hátralevő egykét Brady-s évben. Inkább a Brady utáni időkre lehet befolyása. Másfelé kezdi el irányítani az életét. Netán visszavonul, a fiának más karrier-ösvényt kezd el kitaposni, a saját embereinek elkezdi másfelé is keresni a lehetőségeket, ilyesmi. De ez meg miért pont egy wilc card hét közepén jönne elő?
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Tuti biztos, hogy volt vita a vezetésben a Garoppolo trade miatt. Biztos, hogy Brady véleményét is kikérték, aki nyilván elmondta, hogy még 1-2 évig játszani szeretne. Még az is lehet, hogy BB és Kraft nem ugyanazon a véleményen volt. De ebben a csapatban mindig Kraft úré az utolsó szó. Ezt megtanulta Parcells is, és biztos, hogy BB is tudja már rég óta. Egész biztos, hogy 18 év alatt nem ez az első trade, amiben nem értettek egyett.Éket verni a csapat és Brady közé, meg akkora marhaság szerintem, hogy csak na. Ezen Brady és Guererro is csak veszíthet emberíleg és üzletileg is. De komolyan, van az USA-ban egymillió ilyen önjelölt fitnesz isten, a világ legtelítettebb piaca. Ha kirakják a Patriots Place-ről az irodájukat, végképp vége a szenzációnak.Amíg Bradynél ez a dolog megmarad a bevált, tetszik, szuperjó, bizniszt is látok benne státuszban, addig nem lehet gond. Akkor lehet csak probléma, ha túllép ezen és hiszek benne lesz belőle. Hit esetén már nem feltétlenül a józan ész diktál.
A múltkor azt írtam, hogy Bradynek szobra van Massachussettsben. De azt ő pontosan tudja, hogy azt a szobrot Belichicknek és a Kraft családnak köszönheti és nem a fitnesz tanácsadójának.
Kollega
peterk2005
We are all PATRIOTS!
több mint 8 éve
Éket verni a csapat és Brady közé, meg akkora marhaság szerintem, hogy csak na. Ezen Brady és Guererro is csak veszíthet emberíleg és üzletileg is. De komolyan, van az USA-ban egymillió ilyen önjelölt fitnesz isten, a világ legtelítettebb piaca. Ha kirakják a Patriots Place-ről az irodájukat, végképp vége a szenzációnak.Amíg Bradynél ez a dolog megmarad a bevált, tetszik, szuperjó, bizniszt is látok benne státuszban, addig nem lehet gond. Akkor lehet csak probléma, ha túllép ezen és hiszek benne lesz belőle. Hit esetén már nem feltétlenül a józan ész diktál.