New Orleans Saints

46 feliratkozó

több mint 7 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 449
Arden Key eléggé ide akarna jönni és nagyon örül hogy érdeklődünk iránta, kérdés hogy mennyire dobja fel az FO azt az elvét hogy kerüljük a balhés játékosokat, tavaly ezt Foster-el megcsinálták volna, Key egy nagyon jó passzsiettető ami kell is ide és az LSU pick is nagyon tetszene. Mi a véleményetek róla és arról hogy kihúzzuk 1/27-en?
nemethbence55
1/27-en semmiképpen sem húznám őt ki, 240 fontos játékost az nfl-ben DE/OLB posztra én semmiéppen sem húznék az első körben. Engem ő nagyon Barkevious Mingo-ra emlékeztet, bár ő legalább a combine-t uralta, és belőle is eddig nagyon úgy néz ki, hogy hatalmas bust lesz.
kapitnono
Én nem nagyon tudok róla, hogy milyen számai vannak, de azok alapján amit írtok tényleg nem ér első kört, de szerintem harmadik körben elég nagy steal lenne, egy év rotáció alatt pakolnánk rá egy kis izmot és nagyon jó párja lenne Jordannek. Egyébként egy hátra trade nekem is tetszene, 2. körben Dj Chark, 3.-ban pedig egy TE + Key nagyon tetszene.
több mint 7 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 145 — WHO DAT!!!!
Arden Key eléggé ide akarna jönni és nagyon örül hogy érdeklődünk iránta, kérdés hogy mennyire dobja fel az FO azt az elvét hogy kerüljük a balhés játékosokat, tavaly ezt Foster-el megcsinálták volna, Key egy nagyon jó passzsiettető ami kell is ide és az LSU pick is nagyon tetszene. Mi a véleményetek róla és arról hogy kihúzzuk 1/27-en?
nemethbence55
1/27-en semmiképpen sem húznám őt ki, 240 fontos játékost az nfl-ben DE/OLB posztra én semmiéppen sem húznék az első körben. Engem ő nagyon Barkevious Mingo-ra emlékeztet, bár ő legalább a combine-t uralta, és belőle is eddig nagyon úgy néz ki, hogy hatalmas bust lesz.

több mint 7 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 378 — #neverpunt
Arden Key eléggé ide akarna jönni és nagyon örül hogy érdeklődünk iránta, kérdés hogy mennyire dobja fel az FO azt az elvét hogy kerüljük a balhés játékosokat, tavaly ezt Foster-el megcsinálták volna, Key egy nagyon jó passzsiettető ami kell is ide és az LSU pick is nagyon tetszene. Mi a véleményetek róla és arról hogy kihúzzuk 1/27-en?
nemethbence55
Az LSU-ban nagy kedvencem volt, de beleállt a földbe mint a gerely....
4,8 feletti 40 yard 240 font alatti súllyal? Jordan 40 fonttal nehezebben jobban 40 yardolt. Nálam a tegnapi LSU Pro dayen a harmadik napra küzdötte magát.

több mint 7 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 449
Arden Key eléggé ide akarna jönni és nagyon örül hogy érdeklődünk iránta, kérdés hogy mennyire dobja fel az FO azt az elvét hogy kerüljük a balhés játékosokat, tavaly ezt Foster-el megcsinálták volna, Key egy nagyon jó passzsiettető ami kell is ide és az LSU pick is nagyon tetszene. Mi a véleményetek róla és arról hogy kihúzzuk 1/27-en?
több mint 7 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints Texas Longhorns 5 686 — playoffs???
A Ramsnek még van egy idei harmadik körös pickje, velük is cserélhetünk ☺ komoly all in van LA-ben.

több mint 7 éve
Fattyu New Orleans Saints 2 071
Na a Pats biztos nem fog QB draftolni!! OT/WR/ és talán egy TE!! Lehet még egy Rob Gronkowski csere is ki tudja!! És akkor már egész szépen áll a Pats az első körben!! Na de visszatérve hozzánk én is el tudok képzelni egy hátra draftot csak azt nem hogy ki adna ezért egy 2-dik meg egy 3-dig kört!!?? 😀
mrxxl77
Gyurma hozzászólásánál már írtam 3 csapatot akinek van pickje a cseréhez /Cleveland, Colts, Buffalo/, velük lehetne. De Én csak átfutottam a pickeket, nagyon nem ástam bele magam.

több mint 7 éve
mrxxl77 New Orleans Saints LSU Tigers 71
Na a Pats biztos nem fog QB draftolni!! OT/WR/ és talán egy TE!! Lehet még egy Rob Gronkowski csere is ki tudja!! És akkor már egész szépen áll a Pats az első körben!! Na de visszatérve hozzánk én is el tudok képzelni egy hátra draftot csak azt nem hogy ki adna ezért egy 2-dik meg egy 3-dig kört!!?? 😀
több mint 7 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 449
Viszont a Pats részéről ezt lehet hogy egy Qb-ról szól, mert már érdeklődnek Rosen iránt, lehet fel akarnak menni 1/4-re.
nemethbence55
Hát örülnék, ha nem kapkodnának ki előlünk egy top TE/WR-t... menjenek csak felfelé.

Btw. az BB nagy mester, drágábban adott egy "használtautót", mint ahogy vette. 😊 A Rams egyébként a legjobban a Chargerst szívatja, gyakorlatilag minden figyelmet elszívnak előlük LA-ban, szerencsétlenek hiába költöztek. Mennek ezek még vissza SD-ba 😊
Gyurma Pappa
mi biztos nem fogunk célpontot húzni az első körben (már amennyire ezt BB-nél magabiztosan ki lehet jelenteni), sokkal fontosabb needjeink vannak

ha QB akkor max Jackson lehet (a támadó séma miatt írják sokan hozzánk, de én sok realitását nem látom ennek), aki akár nálatok is szóba jöhetne, SP egy fasza O# playbookot tudna alá rakni
ZERO_L
Elvileg szóban van hogy felmentek top 5-be Rosen-ért.
nemethbence55
forrás: espn? 😀

előbb hinném el, hogy Brady-t el akarja cserélni a csapat
egyszerűen nincs minimálisan komolyan vehető érv a move mellett, hogy csak egy picit is komolyan vegye az ember (classic clickbait)

Kifejezett need nincs, upgradelni lehet néhány posztot de az nem ugyanaz.
gordon
ez itt nagyon off, szóval röviden:
nálunk nem egy évben gondolkodnak, szóval van need
ZERO_L
Én sem veszem komolyan, csak elvileg elég élénken érdeklődnek Rosen iránt, de én is inkábn arra látok nagyobb esélyt hogy 2-3 körben húztok valakit, na de ne csináljunk Patriots beszélgetést itt 😀
több mint 7 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 057 — situational football
Viszont a Pats részéről ezt lehet hogy egy Qb-ról szól, mert már érdeklődnek Rosen iránt, lehet fel akarnak menni 1/4-re.
nemethbence55
Hát örülnék, ha nem kapkodnának ki előlünk egy top TE/WR-t... menjenek csak felfelé.

Btw. az BB nagy mester, drágábban adott egy "használtautót", mint ahogy vette. 😊 A Rams egyébként a legjobban a Chargerst szívatja, gyakorlatilag minden figyelmet elszívnak előlük LA-ban, szerencsétlenek hiába költöztek. Mennek ezek még vissza SD-ba 😊
Gyurma Pappa
mi biztos nem fogunk célpontot húzni az első körben (már amennyire ezt BB-nél magabiztosan ki lehet jelenteni), sokkal fontosabb needjeink vannak

ha QB akkor max Jackson lehet (a támadó séma miatt írják sokan hozzánk, de én sok realitását nem látom ennek), aki akár nálatok is szóba jöhetne, SP egy fasza O# playbookot tudna alá rakni
ZERO_L
Elvileg szóban van hogy felmentek top 5-be Rosen-ért.
nemethbence55
forrás: espn? 😀

előbb hinném el, hogy Brady-t el akarja cserélni a csapat
egyszerűen nincs minimálisan komolyan vehető érv a move mellett, hogy csak egy picit is komolyan vegye az ember (classic clickbait)

mi biztos nem fogunk célpontot húzni az első körben (már amennyire ezt BB-nél magabiztosan ki lehet jelenteni), sokkal fontosabb needjeink vannak
ZERO_L
Kifejezett need nincs, upgradelni lehet néhány posztot de az nem ugyanaz.
gordon
ez itt nagyon off, szóval röviden:
nálunk nem egy évben gondolkodnak, szóval van need

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 7 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 597 — JAFL Tampa GM
mi biztos nem fogunk célpontot húzni az első körben (már amennyire ezt BB-nél magabiztosan ki lehet jelenteni), sokkal fontosabb needjeink vannak
ZERO_L
Kifejezett need nincs, upgradelni lehet néhány posztot de az nem ugyanaz.

Elvileg szóban van hogy felmentek top 5-be Rosen-ért.
nemethbence55
1/1-re vagy mégis kinek a helyére?
több mint 7 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 449
Viszont a Pats részéről ezt lehet hogy egy Qb-ról szól, mert már érdeklődnek Rosen iránt, lehet fel akarnak menni 1/4-re.
nemethbence55
Hát örülnék, ha nem kapkodnának ki előlünk egy top TE/WR-t... menjenek csak felfelé.

Btw. az BB nagy mester, drágábban adott egy "használtautót", mint ahogy vette. 😊 A Rams egyébként a legjobban a Chargerst szívatja, gyakorlatilag minden figyelmet elszívnak előlük LA-ban, szerencsétlenek hiába költöztek. Mennek ezek még vissza SD-ba 😊
Gyurma Pappa
mi biztos nem fogunk célpontot húzni az első körben (már amennyire ezt BB-nél magabiztosan ki lehet jelenteni), sokkal fontosabb needjeink vannak

ha QB akkor max Jackson lehet (a támadó séma miatt írják sokan hozzánk, de én sok realitását nem látom ennek), aki akár nálatok is szóba jöhetne, SP egy fasza O# playbookot tudna alá rakni
ZERO_L
Elvileg szóban van hogy felmentek top 5-be Rosen-ért.
több mint 7 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 057 — situational football
Viszont a Pats részéről ezt lehet hogy egy Qb-ról szól, mert már érdeklődnek Rosen iránt, lehet fel akarnak menni 1/4-re.
nemethbence55
Hát örülnék, ha nem kapkodnának ki előlünk egy top TE/WR-t... menjenek csak felfelé.

Btw. az BB nagy mester, drágábban adott egy "használtautót", mint ahogy vette. 😊 A Rams egyébként a legjobban a Chargerst szívatja, gyakorlatilag minden figyelmet elszívnak előlük LA-ban, szerencsétlenek hiába költöztek. Mennek ezek még vissza SD-ba 😊
Gyurma Pappa
mi biztos nem fogunk célpontot húzni az első körben (már amennyire ezt BB-nél magabiztosan ki lehet jelenteni), sokkal fontosabb needjeink vannak

ha QB akkor max Jackson lehet (a támadó séma miatt írják sokan hozzánk, de én sok realitását nem látom ennek), aki akár nálatok is szóba jöhetne, SP egy fasza O# playbookot tudna alá rakni

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 7 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 516 — zászló zászló szív
Viszont a Pats részéről ezt lehet hogy egy Qb-ról szól, mert már érdeklődnek Rosen iránt, lehet fel akarnak menni 1/4-re.
nemethbence55
Hát örülnék, ha nem kapkodnának ki előlünk egy top TE/WR-t... menjenek csak felfelé.

Btw. az BB nagy mester, drágábban adott egy "használtautót", mint ahogy vette. 😊 A Rams egyébként a legjobban a Chargerst szívatja, gyakorlatilag minden figyelmet elszívnak előlük LA-ban, szerencsétlenek hiába költöztek. Mennek ezek még vissza SD-ba 😊

több mint 7 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 449
Viszont a Pats részéről ezt lehet hogy egy Qb-ról szól, mert már érdeklődnek Rosen iránt, lehet fel akarnak menni 1/4-re.
több mint 7 éve
Fattyu New Orleans Saints 2 071
Nem szokott Loomis és Payton ilyet, de egy letrade a második kör elejére, meg a harmadik kör elejére pl. nem lenne egy rossz opció, 2.-3.-3. húzással minden fontosabb pozíciót tölthetnénk szerintem. De ez annyira nem jellemző, hogy kicsi esélyt adok neki, meg ugye partner is kell hozzá.
Gyurma Pappa
Talán Colts, Buffalo, Cleveland lehetne...

több mint 7 éve
Fattyu New Orleans Saints 2 071
Huupsz, Cooks LA-ba költözik!
Fattyu
Ezek tenyleg feltettek mindent egy lapra.
lol
Hát úgy néz ki, hogy nem a draftról akarnak építkezni.

több mint 7 éve
eloel 3 228 — Hard working. Alpha male. Jackhammer.
Huupsz, Cooks LA-ba költözik!
Fattyu
Ezek tenyleg feltettek mindent egy lapra.

- new orleans saints hungary - sig gallery -
több mint 7 éve
Fattyu New Orleans Saints 2 071
Huupsz, Cooks LA-ba költözik! A Rams felettébb agresszív jàtékospolitikàt folytat.
Cooks meg megérdemli a keringőjét!

Szerkesztette: Fattyu

több mint 7 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 378 — #neverpunt
Nem szokott Loomis és Payton ilyet, de egy letrade a második kör elejére, meg a harmadik kör elejére pl. nem lenne egy rossz opció
Gyurma Pappa
finoman szólva, utoljára azt hiszem 2007-ben cseréltünk a draft napján hátra...😀
Fel viszont majdnem minden évben

több mint 7 éve
ackrisz17 New Orleans Saints LSU Tigers 390 — ackrisz17@hotmail.hu
Nem szokott Loomis és Payton ilyet, de egy letrade a második kör elejére, meg a harmadik kör elejére pl. nem lenne egy rossz opció, 2.-3.-3. húzással minden fontosabb pozíciót tölthetnénk szerintem. De ez annyira nem jellemző, hogy kicsi esélyt adok neki, meg ugye partner is kell hozzá.
Gyurma Pappa
Bakker, ez így eszembe sem jutott, de most hogy mondod, ebben szerintem nagyon van ráció még örülnék is neki lehet 😀

több mint 7 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 516 — zászló zászló szív
Nem szokott Loomis és Payton ilyet, de egy letrade a második kör elejére, meg a harmadik kör elejére pl. nem lenne egy rossz opció, 2.-3.-3. húzással minden fontosabb pozíciót tölthetnénk szerintem. De ez annyira nem jellemző, hogy kicsi esélyt adok neki, meg ugye partner is kell hozzá.

Szerkesztette: Gyurma Pappa

több mint 7 éve
nemethbence55 New Orleans Saints LSU Tigers 449
Hayden Hurst után Mark Andrews is privát edzésen van, továbbá hír hogy nem tervezünk ilyet Mayfield-el. Egyre inkább érik a TE első kör 🤔🤔
több mint 7 éve
ackrisz17 New Orleans Saints LSU Tigers 390 — ackrisz17@hotmail.hu
Egyébként nekem a tight endek közül Gesicki tetszik legjobban, de én nem húznék első körben TE-t mert elég mély a class én 3.ban húznám 😊 aztán majd meglátjuk mi lesz én bízok Loomisékban.

több mint 7 éve
Gézu New Orleans Saints 327 — soponya73@gmail.com
Oké. Nem fogunk első körben QB-t húzni, főleg hogy nincs második körünk.

2 évre itt van a futball történelem legjobb irányítója, ereje teljében, kapott maga köré végre védelmet, és tényleg ott tartunk, hogy puzzle darabok hiányoznak. Célpontok kellenek, védőfalember kell, OL depth kell. Könyörgöm, ne higyjétek már el Payton smokescreenjeit, ő az egyik legnagyobb füllentő a ligában, még egy sérülést sem képes rendesen bevallani. A mockok meg szakírói maszturbációk, csak néha betalálnak. Ugye, van ilyen...

Hurst, Gesicki, Goedert teljesen reális pickek, vagy egy random csúszó WR, de szerintem a legvalószínűbb, hogy BPA lesz, és kizárt hogy a draft board tetején egy Lamar Jackson álljon.
Gyurma Pappa
Jó én ezt értem. De lassan csak fel kellene építeni valakit a főnök mögé, és az nem egy két nap.....
Gézu
Ha Brees nem lesz, előbb-utóbb várható egy top10-es pick. Ráérünk akkor ezzel foglalkozni. Teljesen agyatlan dolog lenne bedobni két draftot és 8-10 potenciális játékost egy mai trade-ért, amire 1) semmi szükségünk 2) jöhet ennél jobb is. Lamar meg nem ide való.

Szerintem ez a smoke akár szólhat a Panthersnek is, akiknek ugyan nagyon kéne egy jó TE, de egy normális backup sem ártana, és Lamar illene Cam mögé, és ugye ők előttünk választanak. De ez csak fikció, szólhat ez bárkinek. Ha csak egy olyan játékos bennmarad emaitt, aki nekünk need, már megérte.

Egyébként Andrew Luck, Russell Wilson, Cam Newton, Matt Ryan, de Tom Brady, Peyton Manning, Ben Roethlisberger, és még sorolhatnám, akik nem értenek veled egyet. Payton nagy felismerése pont az volt, hogy nem építheti az egész csapatot hosszútávon Breesre, és kell köré csapat. Ha jön még top célpont, és a fal illetve a két futó nem esik vissza nagyon, akkor egy game manager is elviszi a hátán a csapatot. Nem kell itt építgetni senkit.
Gyurma Pappa
Ezzel azért vitatkoznék. Egy game manager szerintem nem igazán hozna ki a csapatból sokat. Èn akkor is hoznék egy ifjú titánt. Ha nem most akkor jövőre.
több mint 7 éve
Kájzerszóze New Orleans Saints Texas Longhorns 5 686 — playoffs???
Az a bajom h idén nagyon nehéz lesz megfogni a Rams/Eagles/Vikings triót, ők is quasi all int tolnak. Feljövőben van a 49ers és a Bears is. Gáz, h a Főnök is már a karrier végén... Kellene a gyűrű, de nehéz lesz ebben a következő két évben.