New Orleans Saints

46 feliratkozó

több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 471 — #neverpunt
Dorsett vélhetően nem az első napon fog elkelni,és habár elsősorban én se hozzá hasonló kvalitású elkapót húznék először, egy harmadik körben lehet ő már BPA. Ott már örömmel berángatnám.

több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 820 — zászló zászló szív
2009-ben is két speedsterrel dolgoztunk (Meachem és Henderson). És akkor nem volt egy Ingram típusú work horse futónk, most meg kettő is van. Cooks nem tipikus speedster, ő képes arra szerepre, amit Moore töltött be, ebből mutatott tavaly is ízelítőt. Dorsett iránti érdeklődés tökéletesen illik Payton rendszerébe, és szerintem Hill és Spiller lesz Shockey (Jimmy) és Bush a RZ-ban. Ha Toon mutatna valamennyi életjelet, részben meg is oldhatná Colston tehermentesítését, mert azért az egyértelmű hogy ha #12 megvillan, általában nagyot is tud alkotni, csak már nem az a go-to-guy aki volt mondjuk 2011-ig.

Minél többet gondolkodok, annál jobbnak gondolom a Jimmy trade-t, több szempontból is. Egyfelől az egyértelmű anyagi indok, amit felesleges túlmagyarázni a jövőre tekintettel. Jimmyvel kapcsolatban egyre inkább az volt az érzésem, hogy már nem az a szerény gyerek aki volt, kissé ironikusan a Seahawks meccs előtti szóváltása volt az első komolyabb intő jel. Aztán úgy gondolom, hogy egy ilyen játékos luxus volt ebben a csapatban. Ahogy ata szokta mondani: Brees meg volt a Jimmy előtti időkben is, most sem féltem.

A Stills cserével kicsit vegyesek az érzéseim, amit könnyen feledtethet, ha Ellerbe nem missel annyit, mint Lofton. Sokat kritizáltam Stillst, mert nem vállalta a plusz yardokért az ütközéseket, ahogy mondjuk Colston teszi, és sokat menekült idejekorán oldalra, meg ugye annak idején a csúszása sem volt véletlen az 5. körig, és minden bizonnyal lehet valami azokban a pletykákban, hogy elég primadonna volt.

Ha igazak a fent "fegyelmi" problémák, a WR és TE edzők elbocsátása elég jól érthető indokkal történt, és visszapörgetve az eseményeket, számomra megerősíti a kirúgás ténye, hogy a fenti "történetek" igazak lehetnek. De nyilván az sem kizárt, a nevezett edzők nem passzív szereplői voltak ennek az eseményláncnak.

De természetesen ezek csak feltételezések.

több mint 11 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 264 — WHO DAT!!!!
a két speedster alkalmazására olyan teóriák vannak, hogy komoly mély safety munkát kíván az együttes levédekezésük, ezért nem marad extra ember a boxra, így könnyebb lehet a futás.adam77
mondjuk ebben is van igazság


több mint 11 éve
adam77 New Orleans Saints 640
a két speedster alkalmazására olyan teóriák vannak, hogy komoly mély safety munkát kíván az együttes levédekezésük, ezért nem marad extra ember a boxra, így könnyebb lehet a futás.
több mint 11 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 264 — WHO DAT!!!!
Paytonéknak nagyon tetszett Phillip Dorsett teljesítménye a pro dayen(4.25 öt futott 40-en) és személyesen is találkoznak majd vele. Én személy szerint jobban örülnék egy magasabb elkapónak, ilyen alacsony speedsternek itt van cooks, szerintem bőven elég.


több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 471 — #neverpunt
Annyiban örülök, hogy így szerintem nem lesz korai CB draft. (nagyon nem szeretném)clbass
Szerintem van annyi needünk, hogy a CB korán ne jöjjön szóba. Ehhez nem kellett szvsz Wilson se, "elég" volt hozzá Browner 😉

több mint 11 éve
clbass New Orleans Saints 3 170 — Saints fan
Azért ez a Wilson pick nem rossz 😊
Last year, Wilson led all slot cornerbacks by allowing just one reception every 11.63 snaps in slot coverage (24 receptions for 279 coverage snaps). And he allowed only 221 yards on those catches, or 0.79 yards per coverage snap, according to ProFootballFocus.
clbass
kár hogy az a last year 2013-t jelent.

vélhetően azért egy Patrick Robinsont tudna pótolni :patapapa
Én is javítottam már 😛 Annyiban örülök, hogy így szerintem nem lesz korai CB draft. (nagyon nem szeretném)
több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 471 — #neverpunt
Azért ez a Wilson pick nem rossz 😊
Last year, Wilson led all slot cornerbacks by allowing just one reception every 11.63 snaps in slot coverage (24 receptions for 279 coverage snaps). And he allowed only 221 yards on those catches, or 0.79 yards per coverage snap, according to ProFootballFocus.
clbass
kár hogy az a last year 2013-t jelent.

vélhetően azért egy Patrick Robinsont tudna pótolni :p

több mint 11 éve
clbass New Orleans Saints 3 170 — Saints fan
Azért ez a Wilson pick nem rossz 😊 Mondjuk ezek a 2013-as számai...
Last year, Wilson led all slot cornerbacks by allowing just one reception every 11.63 snaps in slot coverage (24 receptions for 279 coverage snaps). And he allowed only 221 yards on those catches, or 0.79 yards per coverage snap, according to ProFootballFocus.
több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 471 — #neverpunt
Guardot szerintem így is fogunk húzni az elején.kapitnono
muszáj lesz, mert semmi garancia arra, hogy Evans magához tér az elmúlt 2 év bódulatából. viszont kevés, nála alkalmasabb embert találhatnánk a kiscsikók gondozására.

több mint 11 éve
eloel 3 230 — Hard working. Alpha male. Jackhammer.
Kyle Wilson érkezett.

- new orleans saints hungary - sig gallery -
több mint 11 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 264 — WHO DAT!!!!
Csalódnék, ha legkésőbb a második körben nem választanánk G-t. Főleg ha végül Evans is el lesz cserélve (kicsit gondolkodtam, hogy az ő ügyét miért húzhatjuk, aztán leesett, hogy talán a téli műtétet követő rehabilitáció miatt várunk, ugye egy csere során a játékosnak át kell mennie egy eü-teszten is).

szerk
natessék 😊
Saints extend contract of Jahri Evans one year and sign CB Kyle Wilson to a one-year contractatapapa
na evans akkor marad 17-ig gondolom akkor idén egy kicsit megszabják a fizuját, de legalább ő marad.Guardot szerintem így is fogunk húzni az elején(főleg ha Scherff bent lesz 1/13 nál vagy collins 1/31-nél) de legalább nem kétkezdő g-t kell szerezni.Így legalább a rookiek szerződésére is telik.
Wilsonnak meg szerintem nem szánnak nagy szerepet csak depth mélyitésnek jöhetett.


több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 471 — #neverpunt
Csalódnék, ha legkésőbb a második körben nem választanánk G-t. Főleg ha végül Evans is el lesz cserélve (kicsit gondolkodtam, hogy az ő ügyét miért húzhatjuk, aztán leesett, hogy talán a téli műtétet követő rehabilitáció miatt várunk, ugye egy csere során a játékosnak át kell mennie egy eü-teszten is).

szerk
natessék 😊
Saints extend contract of Jahri Evans one year and sign CB Kyle Wilson to a one-year contract

több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 820 — zászló zászló szív
Szerintem annyi needünk van, hogy simán tolhatunk BPA-t a WR, OL, OLB, ILB posztokra, magasan én CB-t nem szeretném ha húznánk, ne felejtsük el hogy ott van tavalyról SJB, akit remélem nem biodíszletnek tartunk majd idén, főleg hogy van kitől tanulnia, plusz Dixon tipikusan olyan alapanyag, akiből talán Allen képes lehet jó kiegészítő embert faragni, ha HoF karrier nem is lesz.

Ha Jordanért sikerülne egy magasabb 2.-3. kör, akkor még bőven szemezgethetnénk a maradék FA-k között is a 7 millióból, hátha valaki megmarad a front 7-ben, némi rutint adni a fiatalok mellé.

több mint 11 éve
adam77 New Orleans Saints 640
unatkoztam kicsit, meg egyébként is ennek van most szezonja:

1. kör - wr (olb,de) kevin white (dante fowler jr)
1. kör - olb,de (wr) eli harold (bershad perriman)
2. kör - ilb eric kendricks
3. kör - ol ali marpet
3. kör - cb josh shaw
5. kör - dl henry anderson
5. kör - te blake bell
6. kör - db eric dragan
7. kör - ol corey robinson

a konkrét személyektől eltekintenék, de a pozíciókat kb. komolyra gondolom, ha addig nem lesz még jövés-menés.
több mint 11 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 264 — WHO DAT!!!!
Állítólag ott leszünk a Miami Pro dayen ami után vacsorára hívjuk D.Perrymant és phillip dorsettet.


több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 471 — #neverpunt
Évi 10 millió felett fog kérni a következő szerződésekor.
Nem vagyok benne biztos, hogy ezt ki akarjuk fizetni vagy inkább becserkészünk helyette egy korai picket.
A nagy kérdés az, hogy a góréság miben látja a tavalyi hanyatlását. Ha valaki tudja, akkor ők azok, hogy ez egy egyszeri leolvadás volt és van benne még néhány olyan év, mint a 2013-as volt.

Ahogy írtam korábban, őt csábító elcserélni, mert egy fillér dead money nem jönne utána, csak 7 millió szabad hely.

több mint 11 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 264 — WHO DAT!!!!
King arról is írt, hogy Jordant is elcserélheti a Saints, mivel nem akar neki új szerződést adni, ő meg folyamatosan azt hangoztatja, hogy hosszabbítást – ezáltal több pénzt – akar.
Stez
Ezt hol írja?
BTW a szerződése utolsó éve jön, ha nem akarjuk ingyen elengedni, akkor a hosszabbítás elkerülhetetlen, és biztos hogy többe kerül majd, mint amit az újoncszerződése kóstált.atapapa
ezt eddig csak egy helyen olvastam, de ott is csak annyit, hogy egyelőre nem tudnak megegyezni az értékéről.De kétlem, hogy idén őt elcserélnénk.Galettel kitudja mi lesz, ha nem lenne jordan...
Ennyi embert nem lehet a draftról összeszedni.


több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 471 — #neverpunt
King arról is írt, hogy Jordant is elcserélheti a Saints, mivel nem akar neki új szerződést adni, ő meg folyamatosan azt hangoztatja, hogy hosszabbítást – ezáltal több pénzt – akar.
Stez
Ezt hol írja?
BTW a szerződése utolsó éve jön, ha nem akarjuk ingyen elengedni, akkor a hosszabbítás elkerülhetetlen, és biztos hogy többe kerül majd, mint amit az újoncszerződése kóstált.

több mint 11 éve
Stez SMU Mustangs 48 294 — Whoops, looks like something went wrong.
King arról is írt, hogy Jordant is elcserélheti a Saints, mivel nem akar neki új szerződést adni, ő meg folyamatosan azt hangoztatja, hogy hosszabbítást – ezáltal több pénzt – akar.
Azt mondta, mindkét játékos draft-napon válthat csapatot.

több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 471 — #neverpunt
Állítólag a Bills cserélt volna Evansért, de nem adtuk (azért, amit kínáltak).
Ma King is arról írt, hogy Evans esélyes az elboltolásra 3. vagy 4. körért.

több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 471 — #neverpunt

érdekes stat, nem gondoltam volnalol
Kicsit félrevezető a stat, mert ahogy már a Tampa-topicba írtam, nekünk Loomis alatt elég kevés pickünk volt, 2008 óta konkrétan a legkevesebb (bounty, veterán játékosokért pickek), és sokat cseréltünk fel, amivel elvileg könnyebb jobb játékost szerezni, illetve a kevés választotton belül jobban kilóg a pro bowlerek aránya.
pl. Ingram pro bowler lett, de adtunk érte egy 1. és egy második kört. Jammal Brownért szintén felcseréltünk. De legalább ezeknél (valamennyire) bevált a felcsere, Ellis vagy Sullivan esetében kevésbé...


szerintem az utolsó mondat erre utla, hogy nem nagyon akarunk qb-t húzni ezen a draftonkapitnono
nem egy irányítóban erős draft ez, de ha Mariotta leesik mondjuk akármiért a harmadik körig, szerinted nem csábulna el Sean? Persze nem fog esni annyit, bár láttunk már irányítókat több körön át zuhanni korábban, látszólag indokolatlanul.
Tavaly is a draftot követően bevallotta Payton, hogy legalább két QB esetén felmerült, hogy elhoznánk őket adott helyen, csak már nem voltak elérhetőek. És a tavalyinál nem állunk jobban irányítóban, legfeljebb a class rosszabb ezen a poszton.

Payton nyilatkozatait mindig fenntartásokkal kell kezelni, ilyen esetekben meg főleg. Smokescreen zajlik ezerrel.

több mint 11 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 264 — WHO DAT!!!!
-valamint elmondta, hogy nem fogunk mariotáért feltrédelni
kapitnono
ja, sok ember tartott ettől 😊
sőt irányítót sem fogunk húzni a drafton
kapitnono
ezt így kategorikusan emlékeim szerint nem zárta ki.

BTW megfelelően ködösítős nyilatkozat volt a draftot illetően, kb. úgy beszélt a needes csapatrészekről is, mint amelyek a mostani felállásban fognak pályára lépni, majd máshol ütötte magát. Josh Hillről úgy beszélt, mint akinek a meze már Cantonban lóg, majd hozzátette, hogy TE-t FA-n vagy a drafton hozunk még...atapapa
 www.nola.com/saints/index.ssf/2015/03/sean_payton_dispels_drew_brees.html#incart_big-photo

szerintem az utolsó mondat erre utla, hogy nem nagyon akarunk qb-t húzni ezen a drafton


több mint 11 éve
eloel 3 230 — Hard working. Alpha male. Jackhammer.


érdekes stat, nem gondoltam volna

- new orleans saints hungary - sig gallery -
több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 471 — #neverpunt
-valamint elmondta, hogy nem fogunk mariotáért feltrédelni
kapitnono
ja, sok ember tartott ettől 😊
sőt irányítót sem fogunk húzni a drafton
kapitnono
ezt így kategorikusan emlékeim szerint nem zárta ki.

BTW megfelelően ködösítős nyilatkozat volt a draftot illetően, kb. úgy beszélt a needes csapatrészekről is, mint amelyek a mostani felállásban fognak pályára lépni, majd máshol ütötte magát. Josh Hillről úgy beszélt, mint akinek a meze már Cantonban lóg, majd hozzátette, hogy TE-t FA-n vagy a drafton hozunk még...