New Orleans Saints

46 feliratkozó

több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 471 — #neverpunt
Szvsz túlzás rebuildingről beszélni.
Thomasnak tavaly volt 45 futáskísérlete... ez még akkor is karcsú, ha ugyanennyiszer elkapott. Emblematikus figura, de alig zavart már vizet.
Loftonnak azért kéne fizetnünk, hogy ugyanezt csinálja még néhány éven át....valamelyik riválisnál. Ha tetszik, ha nem, a posztján mélyen a rosszabbak között van, és akár a jobbak akár a rosszabbak között kevés olyan ILB-t látni, akinek a sapkában betöltött helye épp a 9 milliót igyekszik elérni, napokon belül esedékes 4 és félmilliós rosterbónusszal...
Galette szintén nem az újjáépítésről szól, hanem arról, hogy akarunk-e márciusban 12 milliós rosterbónuszt adni egy időzített bombának, vagy inkább ebből a pénzből elhozzuk Jerry Hughes-t a pótlására.

több mint 11 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 353 — Keep pounding
Asszem keddig kell bemenni a sapka alá, addigra okosabbak lesztek.
Én eddig abban a hitben voltam, hogy amíg Brees van addig görgetitek magatok előtt a fost reménykedve még egy nagy runban, majd utána nagytakarítás (és tankolás).
De most úgy tűnik már idén puceválás lesz.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 820 — zászló zászló szív
Csakhogy eddig az volt az álláspont, hogy ez majd a brees utáni érában fog megtörténni. Szvsz brees kora nem kompatibilis egy mostani rebuilddel...peach
Brady egy évvel idősebb, Manning kettővel, a Patriots többször lett áthangolva (mondjuk BB állandó mozgásban van, szóval persze nem volt egy kimondott rebuilding), a Denver meg, hát ugye egy évvel korábban még Tebow vitte őket "sikerre".

Nem Brees korával van a baj, kiváló fizikuma van, sokkal inkább az a gond, hogy 2011 óta egyhelyben forgunk, az akkori csapatot egyfelől tökönrúgta a bounty botrány, másrészt meg annyit áldoztunk a D-re, hogy az O szépen, lassan megöregedett, és a fiatalok meg még nem tudtak elitté válni. Ezért is fontos, hogy a tavalyi Ingramot megtartsuk, hogy Jimmy egészséges legyen és folytassuk a munkát Stills-szel, Cooks-szal. Grubb-Evans kettős lecserélése lesz az igazán nehéz, a két T elit (Strief az egyik legjobb RT még mindig, Armstead meg egyértelműen a jövő), Lelito oké C, de ugye Breesnek szüksége van a két elit G-re, amit a két jelenlegi drágaság nem tud megadni.

Ehh... így nem elemezgetek...

több mint 11 éve
peach Atlanta Falcons 15 878 — a new hope (again)
100%-ban spectator mode-ba kapcsoltam, nem vagyok hajlandó semmit elemezni. Kicsit még sírok PT-ért, de őszintén szólva már azon gondolkodtam este, hogy lehet egyszerűbb lenne, ha tudomásul vennénk, hogy a rebuilding előbb-utóbb elkerülhetetlen.Gyurma Pappa
100%-ban spectator mode-ba kapcsoltam, nem vagyok hajlandó semmit elemezni. Kicsit még sírok PT-ért, de őszintén szólva már azon gondolkodtam este, hogy lehet egyszerűbb lenne, ha tudomásul vennénk, hogy a rebuilding előbb-utóbb elkerülhetetlen.Gyurma Pappa
Csakhogy eddig az volt az álláspont, hogy ez majd a brees utáni érában fog megtörténni. Szvsz brees kora nem kompatibilis egy mostani rebuilddel...



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 471 — #neverpunt
Az egyetlen értelmes pass rusherünktől is szabaduljunk megl, úgy van.
nfl_lover
10 éve senkit se érdekelt volna, hogy Galette a szabadidejében milyen házicseléden éli ki a perverzióit.
De ma már az NFL egy PR-gép, a játékosok a politikusokkal felérő figyelmet kapnak, JR pedig egy időzített bomba.
Lehetsz hülye az NFL-ben, de akkor ne legyen nagy a szád. Galette viszont úgy fasz, hogy elhúzza a függönyt és kinyítja az ablakot.

több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 820 — zászló zászló szív
100%-ban spectator mode-ba kapcsoltam, nem vagyok hajlandó semmit elemezni. Kicsit még sírok PT-ért, de őszintén szólva már azon gondolkodtam este, hogy lehet egyszerűbb lenne, ha tudomásul vennénk, hogy a rebuilding előbb-utóbb elkerülhetetlen.

több mint 11 éve
nfl_lover 912
Az egyetlen értelmes pass rusherünktől is szabaduljunk megl, úgy van.
Feladom, Colstont ezek után 100 %-ra veszem, hogy agyő, Ingram meg maradni fog, Sean nagyon körülugrálja, plusz ezek a húzások is, na nem mintha Ingram ellen lennék...
több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 471 — #neverpunt
A legdurvább lavinát mégse ezek a hírek indíthatják el. Hanem az, hogy Galette-re kérőket keresünk.
És itt aztán tényleg felmerül a kérdés, hogy ha nem kell senkinek (ilyen fizuval és priusszal miért kéne), akkor kirúgjuk-e.

több mint 11 éve
krixtofer New Orleans Saints 606 — SaintGooner
Pierre nekem megtestesíti a Saintset...Gyurma Pappa
Ugyanez nálam is... Kezdetektől fogva a legnagyobb kedvencem. Csupaszív ember. A sírás kerülget..
több mint 11 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Én asszem Colston kivágásába fogok kicsit "belehalni"... Nekem ő az igazi Saint.

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 820 — zászló zászló szív
Ha Colston és Evans is elmegy (és persze Goodwint és Meahemet nem szerződtetjük megint), akkor a kezdők közül csak a Kapitány marad a SB győztes O-ból a csapatnál (és a mostani kezdők közül is csak Strief volt akkor rosteren). A D-ből már tavaly sem volt senki rosteren az SB győztes csapatból.

Brees mellett a másik konstans Morstead 😊 És ezzel ki is fújtak azok a játékosaink, akik elit kategóriába tartoznak tartósan (Jr. ugye nem volt még a csapatnál).

Nagyjából annyira zavar, mintha Brees ment volna el, de ez egy kicsit jobban meg is visel valahol, Pierre nekem megtestesíti a Saintset...

több mint 11 éve
Rutin New Orleans Saints LSU Tigers 2 021
Pierre, nemár... 😥lol
Szomorú nap ez... 😕
És ez csak a kezdet. Durva napok jönnek még...

Who * dat * say * dey * gonna * beat * dem * Saints * ???
több mint 11 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 265 — WHO DAT!!!!
hát szerintem ez nagy hiba volt. Lehet hogy futásban már nem tudta a magáét hozzátenni, de néhány fontos elkapásban még bőven a csapat segítségére tudottvolna lenni.

Isten veled PT23


több mint 11 éve
nfl_lover 912
imádtam a játékát, nagyon szomorú hír ez... 😕

ha a következő Colston lesz, nem tudom mit csinálok...
több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 820 — zászló zászló szív
sad

több mint 11 éve
krixtofer New Orleans Saints 606 — SaintGooner


Már posztolt is... 😥 😥 😥
több mint 11 éve
sLyNz New Orleans Saints Oregon Ducks 731 — 100% Borsod
Meg Pierre is :-/atapapa
Nagyon remélem, hogy nem következik be, aminek nem kell...krixtofer
Kirakott egy képet fbra (sajnos nemtudom linkelni) amin az áll: Thank You Who Dat Nation for an unforgettable ride...ennyi volt 😕

......
több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 471 — #neverpunt
Meg Pierre is :-/atapapa
Nagyon remélem, hogy nem következik be, aminek nem kell...krixtofer
Ez már múltidő sajnos
Valami másfél milliót spóroltunk vele összesen 😕

Nem akarok nagy szavakat használni, de személy szerint nem láttam nála jobb futót screen-játékra.
Az Ambush után is vele szeleteltük szét először a Colts védelmét.
Nem mellesleg tipikus Szent volt

több mint 11 éve
eloel 3 230 — Hard working. Alpha male. Jackhammer.
Pierre, nemár... 😥

- new orleans saints hungary - sig gallery -
több mint 11 éve
krixtofer New Orleans Saints 606 — SaintGooner
Meg Pierre is :-/atapapa
Nagyon remélem, hogy nem következik be, aminek nem kell...
több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 471 — #neverpunt
áruljuk Loftont

tipp: nem jön ajánlat érte és végül kivágjukatapapa
kíváncs vagyok kik lesznek a kezdő ilb párosainkjövőre, mert szerintem hawthorne is repül.kapitnono
Meg Pierre is :-/

több mint 11 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 265 — WHO DAT!!!!
áruljuk Loftont

tipp: nem jön ajánlat érte és végül kivágjukatapapa
kíváncs vagyok kik lesznek a kezdő ilb párosainkjövőre, mert szerintem hawthorne is repül.


több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 471 — #neverpunt
áruljuk Loftont

tipp: nem jön ajánlat érte és végül kivágjuk

több mint 11 éve
eloel 3 230 — Hard working. Alpha male. Jackhammer.
 www.nfl.com/draft/2015/mock-drafts/lance-zierlein/230604

ezt azért el tudnám viselni. kétlem, hogy eddig csúszna...

- new orleans saints hungary - sig gallery -
több mint 11 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 925 — Így remélem megfelelek nektek.....
https://static.www.nfl.com/image/private/t_editorial_landscape_12_desktop/league/qf4fytoboa8ahci0mkim
Saints' Sean Payton hopes to re-sign Mark Ingram
Sean Payton hopes he can keep Mark Ingram in New Orleans after his breakout campaign. The Saints coach also added the safety Jairus Byrd is on pace for offseason workouts.