New York Giants
50 feliratkozó
több mint 13 éve
Lehet, hogy ebben a szezonban jobban belefért volna a fiatalokat többet játszatni, a sérülések, meg a kisebb eredménykényszer miatt. Nem olyan rossz eddig ez a szezon, a brutális sorsolást nézve meg főleg, de lehetett volna jobb is. Valszeg el kell fogadnunk, hogy sem Eli sem Cruz, sem Nicks, sem JPP nem tudta megközelíteni se az előző szezont, aminek nyilván egy gyengébb szereplés a vége. Mondjuk még nincs veszve semmi, de a tavalyi tűz, az elveszett, és anélkül nem biztos, hogy jók vagyunk a PO-ra.
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 13 éve
persze vertünk meg Po csapatokat, és játszottunk már többször jól, de nincs egyenletesen jól teljesítő csapatrész ami a PO-ra elengedhetetelen (lenne)...a másik meg hogy Nicks tényleg láthatóan sérülten játszik ( lassú) és ezt az ellenfél is kiszúrja nyilván , másképp is lehet fogni gondolom...
akkor meg miért játszik (ennyit)???
több mint 13 éve
sztem hosszú passzoknál Manningham hiányzik... ha ők hárman fenn voltak, akkor az nagy gondot jelentett az ellenfél védelmének...most meg van egy sérült Nicks, meg Hixon, aki spec player ennek ellenére csinál gyönyörű elkapásokat, de pl deep route-ra használhatatlan ellentétben Marioval
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 13 éve
szóval bár van esélyünk és persze jó lenne bejutni de az igazi PO-ba való csapatokra jellemző erények közül nem igazán tudunk semmit felmutatni...Az első kérdésre, azért két biztos PO csapatot már megvertünk idén, szóval továbbra is benne van a csapatban.
+ egy kérdés?
hol vannak a hosszú passzok amik tavaly rendszerint ültek és kismillió pontot szereztünk velük? én nem láttam azt hogy mondjuk idény elején próbálkoztunk volna de besültek vagy ilyesmi!egyszerűen nem is igazán vettük elő őket ! yooker
A hosszú passzokat én sem értem, hogy miért nem vesszük elő! Amikor nagyon kell (pl. NO ellen 1. félidő utcsó 2 perc), akkor elő tudjuk venni és akkor ül is! Az Atl ellen is majdnem összejött egy, ha Nicks nem sérült, akkor sima TD, mert 2 méterre mögötte volt csak ember.
több mint 13 éve
kicsit visszanézve a tavalyi szezonra is és összehasonlítva a dolgokat így a végjáték előtt bár van még reális esélyünk azért sajnos akadnak különbségek!tavaly ilyenkor több kiemelkedő teljesítmény is akadt csapaton belül az egész szezonban!
védelemben JPP a hátán vitte a csapatot, kiegészülve egy kiváló szezont futó Websterrel,(most sehol sincsennek) és volt egy sokat szidott Ross akinek most azért tudnék örülni (Hosley helyett)..
offensben egy klubcsúcsot döntögető Cruz és egy borzasztóan jó , clutch Eli , de az esész off.-ra elmondható volt ez fontos pillanatokban...
+ nem igazán voltak fontos sérültjeink mint idén ( Kenny,Locklear,Amu,Bradshaw)
idén sajnos igazából senkit nem tudnék ilyen szinten kiemelni, aki bármikor hoz egy magas színvonalat ha a csapatnak szarul is megy!
nincs csapatrész vagy játékos akire biztosan lehet számítani egy meccsen!az off. egy jobb védelem ellen még a short field szituációkat sem tudja megoldani...
szóval bár van esélyünk és persze jó lenne bejutni de az igazi PO-ba való csapatokra jellemző erények közül nem igazán tudunk semmit felmutatni...
+ egy kérdés?
hol vannak a hosszú passzok amik tavaly rendszerint ültek és kismillió pontot szereztünk velük? én nem láttam azt hogy mondjuk idény elején próbálkoztunk volna de besültek vagy ilyesmi!egyszerűen nem is igazán vettük elő őket !
több mint 13 éve
Ide is leírom: semmi bántó szándék nem volt benne szvsz, ha mégis, akk elnézést, gondoltam hasznos lesz...ha jól emlékszem januárban tőlünk senki sem linkelgetett, hogyan vertük szét a falconst, hogy mennyire bénán nem bírtak egy 4th down+1yardot megcsinálni sem vagy h nicks hogyan csinált komplett hülyét 8 falcons védőből egyszerre...csebiAzért a ló túloldalára ne essünk át, szvsz semmi bántó szándék nem volt a linkben...AsbeeKis elemzés a Julio-féle TD-ről: www.nationalfootballpost.com/How-did-Julio-Jones-beat-the-Giants-deep.html?utm_medium=twitter&utm_source=twitterfeedempty taxia megnyert gyűrűket mutogasd előbb. kösziheló.noel

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
Ha nyerjük a két meccset, akkor konf mutatóban ütjük a Vikingeket meg a Medvéket, így csak a Seahawks lesz előttünk a WC-n. Biztos, hogy benn leszünk a 2 W esetén.
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 13 éve
ha jól emlékszem januárban tőlünk senki sem linkelgetett, hogyan vertük szét a falconst, hogy mennyire bénán nem bírtak egy 4th down+1yardot megcsinálni sem vagy h nicks hogyan csinált komplett hülyét 8 falcons védőből egyszerre...Azért a ló túloldalára ne essünk át, szvsz semmi bántó szándék nem volt a linkben...AsbeeKis elemzés a Julio-féle TD-ről: www.nationalfootballpost.com/How-did-Julio-Jones-beat-the-Giants-deep.html?utm_medium=twitter&utm_source=twitterfeedempty taxia megnyert gyűrűket mutogasd előbb. kösziheló.noel
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 13 éve
Minden tiszteletem azoké a Giants szurkolóké, akik számolgatják, hogy hogyan juthatunk a PO-ba - hajnalban én is ezt tettem -, de egy nagyon-nagy problémánk van. Mégpedig az, hogy a sorsunk már nem a mi kezünkben van. Mind a csoport győzelemhez, mind a wild card-hoz nem elég ha mindkét hátralevő meccsünket nyerjük - a tegnapi teljesítménnyel kizárt -, hanem másnak/másoknak is veszteni kell.Saját kezünkben van továbbra is, ha mindkettőt nyerjük akkor bent vagyunk mindenképp.
Nem biztos, hogy megteszik nekünk ezt a szívességet.iason
több mint 13 éve
Minden tiszteletem azoké a Giants szurkolóké, akik számolgatják, hogy hogyan juthatunk a PO-ba - hajnalban én is ezt tettem -, de egy nagyon-nagy problémánk van. Mégpedig az, hogy a sorsunk már nem a mi kezünkben van. Mind a csoport győzelemhez, mind a wild card-hoz nem elég ha mindkét hátralevő meccsünket nyerjük - a tegnapi teljesítménnyel kizárt -, hanem másnak/másoknak is veszteni kell. Nem biztos, hogy megteszik nekünk ezt a szívességet.
több mint 13 éve
Hypofx
310
hát azért jó nagy égés volt ez a meccs, miközben néztem egyre jobban süllyedtem a föld alá, ilyen szarul én már rég láéttam őket játszani, semmi se jött össze, Eli is nagyon pontatlan volt, de mindenki benne volt ebbe a szivasban........
több mint 13 éve
Azért a ló túloldalára ne essünk át, szvsz semmi bántó szándék nem volt a linkben...Kis elemzés a Julio-féle TD-ről: www.nationalfootballpost.com/How-did-Julio-Jones-beat-the-Giants-deep.html?utm_medium=twitter&utm_source=twitterfeedempty taxia megnyert gyűrűket mutogasd előbb. kösziheló.noel
több mint 13 éve
Kis elemzés a Julio-féle TD-ről: www.nationalfootballpost.com/How-did-Julio-Jones-beat-the-Giants-deep.html?utm_medium=twitter&utm_source=twitterfeedempty taxia megnyert gyűrűket mutogasd előbb. kösziheló.
több mint 13 éve
u.i: azért nem lennék DAL szurkoló, ha idén is az uccsó meccsen csoportellenfél ellen megy el a PO...vittoreVolt már rá példa 😀 elmúlt években 2x is 😉 nem lesz új az érzés.
több mint 13 éve
Kis elemzés a Julio-féle TD-ről: www.nationalfootballpost.com/How-did-Julio-Jones-beat-the-Giants-deep.html?utm_medium=twitter&utm_source=twitterfeedempty taxiElemzem én is. Julio majd 15 centivel magasabb, sokkal gyorsabb játékos, aki agyonvert egy olyan Hosleyt, akinek első meccse volt kezdő CB-ként az NFL-ben, aki egyébként nickel CB és a sérülések nélkül 4. számú lenne! Lehet büszkének lenni a TD-re, de nem ez volt az év játéka...
több mint 13 éve
Kis elemzés a Julio-féle TD-ről: www.nationalfootballpost.com/How-did-Julio-Jones-beat-the-Giants-deep.html?utm_medium=twitter&utm_source=twitterfeedempty taxiForgasd még bennünk a tőrt, légyszi
több mint 13 éve
be lehet vergődni 9-7el is playoffba wc helyen, de ehhez kell az is hogy a vkings és a bears is 1-1el zárjon az utolsó két fordulóban. a jobb konf rekord döntene akkor.meg attól is függ, hogy az nfc east-esek közül lesz-e vki más is 9-7-tel az utolsó wc-helyért, ki lesz az, és milyen div-mérleggel. Ha a DAL nyeri a div-et 10-6-tal, a WAS 9-7, akkor ők jobbak nálunk div mérlegben, így ez szar. Ha WAS nyeri a div-et 10-6-tal, és a DAL áll 9-7-tel, akkor ellenük jók lennénk a conf mérleg alapján (bár ebben nem vagyok biztos, mert a divizíón belüli tie-breakernél a common games megelőzi a conf rekordot, ezt meg 100%-ra nem tudom, hogy micsoda. Arra tippelnék, hogy az azonos ellenfelek elleni meccsek mérlege, de ez nekem hülyeségnek tűnik, mert egy divizión belül két csapatnak a 16 meccsből csak 2 olyan van, amit más-más ellenfél ellen játszanak. Aki tudja a megoldást, az írjon)
vittore
Összességében én nem bízom a 9-7-es WC-helyben.
10-6 kell, és akkor megvan vagy a div vagy a wc.
(Titkos vágyaim között még az szerepel, hogy a jövő héten a WAS vagy a DAL kikap, majd ez a csapat megveri a másikat az utolsó fordulóban, így mindketten 9-7-en lesznek majd, mi meg 10-6-tal "simán" nyerjük az NFC East-et)
u.i: azért nem lennék DAL szurkoló, ha idén is az uccsó meccsen csoportellenfél ellen megy el a PO...
több mint 13 éve
Kis elemzés a Julio-féle TD-ről: www.nationalfootballpost.com/How-did-Julio-Jones-beat-the-Giants-deep.html?utm_medium=twitter&utm_source=twitterfeed

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
be lehet vergődni 9-7el is playoffba wc helyen, de ehhez kell az is hogy a vkings és a bears is 1-1el zárjon az utolsó két fordulóban. a jobb konf rekord döntene akkor.
több mint 13 éve
Szerencsére nem láttam..Szeszemázlista.
mi 7en innen a fórumról együtt szenvedtük végig a Grundban. Mondjuk így könnyebb is volt elviselni.
több mint 13 éve
Szerencsére nem láttam..
több mint 13 éve
Közben megnéztem ha nyerjük mindkettőt POAsbeeÉn is ezt számolgattam. Plusz, ha a Seahawks kikap a 49erstől a jövő héten, akkor a két győzelem 5. helyet érne.
több mint 13 éve
Hát nyerni kell mindkét meccsen ez alap. A Dallas és a Washington egyszer még játszik egymás ellen, így mindketten nem lehetnek veretlenek. Egyik csapatot akkor mindenképp előznénk. Ha egyik veretlen marad, akkor szívás, másodikként talán becsúszhatunk...Közben megnéztem ha nyerjük mindkettőt PO
több mint 13 éve
volt már itt szó a lehetséges motivációs/koncentrációs problémákról amelyek a legfontosabb okai az idei hullámzásnak!(fényévekre vagyunk most ebben a Skinstől vagy akár a Dallastól is ) a GB NO SF CAR meccseken nyújtott teljesítmény viszont mutatja igazán a csapatban meglévő potenciált, de ezt könnyen lehet hogy már csak jövőre tudjuk kihasználni...Ha a rossz formában lévő Baltimore és a még rosszabb formában lévő Eagles ellen nyerünk, akkor tuti PO! Ha visszatérnek a sérültek és a motiváció, akkor meg is lesz!
yooker
