Philadelphia Eagles

62 feliratkozó

több mint 13 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 534
Szerencsére van a keretben több játékos is akit kipróbálhatunk és rotálhatunk returnerként.Shawn84
Hát azért ilyen Chad Hall-októl mentsen meg az isten. 😀
Jó srác, meg nagyon szurkoltam neki, hogy rosterre kerüljön, de azért Ő már elérte teljesítőképességének a maximumát.
Dion Lewis is elég gyenge volt returner-ként.
DeSean jó PR-er. Főleg akkor amikor félnek neki odarúgni a labdát és inkább rövidebbet puntol az ellenfél. Szal Őt odaállítani is simán megéri.
Vmi jó kis kickreturner kéne, aki azért a posztján is jó játékot tud nyújtani.
Így látatlanban ennek Boykin és egy jó TC-vel Gilyard felel meg, ha nem hagytam ki senkit.Bébé
Damaris Johnson, UDFA elkapó. Ő fogja kiszórítani Chad Hallt rosterről. Ebben biztos vagyok. Kurva sok elkapása volt egyetemen (3 év alatt közel 500!!!!), tavaly mondjuk sérülés miatt nem játszott. Pici, robbanékony, tömegbe is bemer menni. Emellett sokszor futott WR posztból end-aroundokat, azt mi meg kedveljük, ő meg ebben sem volt rossz. Ja, és visszahordani is tud, Boykin mellett talán a legígéretesebb a mosatni keretből erre.
Bár rohadt nehéz dolga lesz, Jackson, Maclin, Avant biztos roster, szerintem Cooper és Mcnutt is. Onnantól egy hely marad és vannak rá 10-en kb.
De én persze Boykint akarom KR-nek, de puntot hordhatna Johnson, hacsak D-Jax vissza nem tér régi önmagához.Deny
A számai: 47 Punt returnből 571 yard, 2TD, 134 Kick returnből 3417 yard 2TD. Ezek alapján ő a legesélyesebb meg Gilyard talán.
Én slot elkapóként is simán el tudnám képzelni.
Hol vannak már azok az idők, mikor McNabbnek nem volt értelmes célpontja 😀 Szegény D-Mac, most megsajnáltam.
több mint 13 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
Szerencsére van a keretben több játékos is akit kipróbálhatunk és rotálhatunk returnerként.Shawn84
Hát azért ilyen Chad Hall-októl mentsen meg az isten. 😀
Jó srác, meg nagyon szurkoltam neki, hogy rosterre kerüljön, de azért Ő már elérte teljesítőképességének a maximumát.
Dion Lewis is elég gyenge volt returner-ként.
DeSean jó PR-er. Főleg akkor amikor félnek neki odarúgni a labdát és inkább rövidebbet puntol az ellenfél. Szal Őt odaállítani is simán megéri.
Vmi jó kis kickreturner kéne, aki azért a posztján is jó játékot tud nyújtani.
Így látatlanban ennek Boykin és egy jó TC-vel Gilyard felel meg, ha nem hagytam ki senkit.Bébé
Damaris Johnson, UDFA elkapó. Ő fogja kiszórítani Chad Hallt rosterről. Ebben biztos vagyok. Kurva sok elkapása volt egyetemen (3 év alatt közel 500!!!!), tavaly mondjuk sérülés miatt nem játszott. Pici, robbanékony, tömegbe is bemer menni. Emellett sokszor futott WR posztból end-aroundokat, azt mi meg kedveljük, ő meg ebben sem volt rossz. Ja, és visszahordani is tud, Boykin mellett talán a legígéretesebb a mosatni keretből erre.
Bár rohadt nehéz dolga lesz, Jackson, Maclin, Avant biztos roster, szerintem Cooper és Mcnutt is. Onnantól egy hely marad és vannak rá 10-en kb.
De én persze Boykint akarom KR-nek, de puntot hordhatna Johnson, hacsak D-Jax vissza nem tér régi önmagához.
több mint 13 éve
Bébé Philadelphia Eagles 6 532 — rabszolga
Szerencsére van a keretben több játékos is akit kipróbálhatunk és rotálhatunk returnerként.Shawn84
Hát azért ilyen Chad Hall-októl mentsen meg az isten. 😀
Jó srác, meg nagyon szurkoltam neki, hogy rosterre kerüljön, de azért Ő már elérte teljesítőképességének a maximumát.
Dion Lewis is elég gyenge volt returner-ként.
DeSean jó PR-er. Főleg akkor amikor félnek neki odarúgni a labdát és inkább rövidebbet puntol az ellenfél. Szal Őt odaállítani is simán megéri.
Vmi jó kis kickreturner kéne, aki azért a posztján is jó játékot tud nyújtani.
Így látatlanban ennek Boykin és egy jó TC-vel Gilyard felel meg, ha nem hagytam ki senkit.
több mint 13 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 534
Kezdjük blogon a portrékat!
Brandon Boykin bemutató szép magyar nyelven: http://philly.blog.hu/2012/05/01/portre_brandon_boykin_cbDeny
Kíváncsi vagyok, hogy returner-ként mit fog mutatni.
B. April listáján Ő volt a legjobb kick és punt-returner szal biztos örül neki.
Azonban az ilyen egyetemi visszahordókról mindig Maclin jut az eszembe. Egyetemen kibaszott jó volt ebben, az NFL-ben meg semmi. Mintha teljesen eltűnt volna ez belőle. Igaz lehet, hogy csak fél a hit-ektől.Bébé
Szerencsére van a keretben több játékos is akit kipróbálhatunk és rotálhatunk returnerként.
több mint 13 éve
Bébé Philadelphia Eagles 6 532 — rabszolga
Kezdjük blogon a portrékat!
Brandon Boykin bemutató szép magyar nyelven: http://philly.blog.hu/2012/05/01/portre_brandon_boykin_cbDeny
Kíváncsi vagyok, hogy returner-ként mit fog mutatni.
B. April listáján Ő volt a legjobb kick és punt-returner szal biztos örül neki.
Azonban az ilyen egyetemi visszahordókról mindig Maclin jut az eszembe. Egyetemen kibaszott jó volt ebben, az NFL-ben meg semmi. Mintha teljesen eltűnt volna ez belőle. Igaz lehet, hogy csak fél a hit-ektől.
több mint 13 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
Szia Deny! Végre.apeszos
Azért ez a menő, egy Skins fan örül nekem az Eagles topicban 😀
több mint 13 éve
Bébé Philadelphia Eagles 6 532 — rabszolga
Valaki egyik nap írta, hogy Reid azt mondja egy rutinos safety várható még. Atogwe?Shawn84
Howie ezt nyilatkozta a safety posztról:
"We're excited about our group of safeties," Eagles general manager Howie Roseman said Monday. "I don't think we need someone with more experience. We feel very comfortable with our group."
Szal ez alapján nem fog jönni senki.
több mint 13 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 405 — Beware the Slim Reaper!
Valaki egyik nap írta, hogy Reid azt mondja egy rutinos safety várható még. Atogwe?Shawn84
Hát elég gyenge a felhozatal. Atogwe attól függ mennyit kérne. Esetleg Chris Crocker.

A draft, meg a csapatépítés témához:
A kezdő védelmünk átlagéletkora: 26,6 év a támadóké 24,3 (úgy hogy Avantot számítom kezdőnek és nem a fiatal Havilit) szóval öregfiúk csapatnak még a legrosszabb indulattal sem vagyunk titulálhatók. A védelemben az egyetlen problémás egység életkor szempontjából a kezdő védőfal, az ő átlag életkoruk majdnem 30 év, úgy, hogy a legfiatalabb közölük Patterson (28). Már évek óta próbálunk itt fiatalítani, de a korábbi pickek nem jutottak kezdőbe. Érthető, hogy tovább próbálkozunk itt, ezért jött Cox és részben Curry is. Ez a védőfal még pár évig bőven lejátszik mivel annyira nem öregek még, de időben gondolni kell az utánpótlásra és nem akkor kell azonnali kezdők után kapkodni, amikor Colék már 32-33 évesek lesznek. Nem tudom mit nehéz ezen megérteni.
Azonnali kezdőt nem lett volna könnyű hozni a csapathoz. A védelemben safeybe, de Barron nagyon korán kiment. Esetleg cornert, de az luxus lett volna, mert a kezdők megvannak (megjegyzem ha Boykin egészséges lesz könnyen kiszoríthatja Hansont nickelből). Az LB-k közül Kuechly kiment top 10-ben, 2. körben hoztunk, több hasonló kisebb termetű LB közül. A támadóknál talán tackleben lehetett volna esélye Reiffnek, vagy talán WR-ben Floydnak kezdőbe kerülni.


több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Szia Deny! Végre.
több mint 13 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
Kezdjük blogon a portrékat!
Brandon Boykin bemutató szép magyar nyelven: http://philly.blog.hu/2012/05/01/portre_brandon_boykin_cb
több mint 13 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 534
Valaki egyik nap írta, hogy Reid azt mondja egy rutinos safety várható még. Atogwe?
több mint 13 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 534
"CFL draft prospect Shamawd Chambers WR will attend the Philadelphia Eagles’ mini-camp next week on a tryout basis."
A 3. legjobb prospect-nek tartják/tartották a CFL drafton. (Az első Tyrone Crawford volt a második Christo Bilukidi. Mind a kettő elkelt az NFL drafton)
6-3 magas, 220 font, a 40 yard-ot 4,42 alatt futja le.
Meglátjuk, hogy a minicamp alatt kap-e szerződést tőlünk.Bébé
Baromi sok WR lesz a campen. Ott van még Johnson, Gilyard, Hamler. Gilyard roster esélyes, a többiek meg magasak. Kíváncsi leszek kik élik meg az 53at. Maclin, Jackson, Avant, Cooper, Gilyard és McNutt lesz a befutó szerintem. Talán nem hagytam ki senki fontosat.
több mint 13 éve
Bébé Philadelphia Eagles 6 532 — rabszolga
"CFL draft prospect Shamawd Chambers WR will attend the Philadelphia Eagles’ mini-camp next week on a tryout basis."
A 3. legjobb prospect-nek tartják/tartották a CFL drafton. (Az első Tyrone Crawford volt a második Christo Bilukidi. Mind a kettő elkelt az NFL drafton)
6-3 magas, 220 font, a 40 yard-ot 4,42 alatt futja le.
Meglátjuk, hogy a minicamp alatt kap-e szerződést tőlünk.
több mint 13 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 285 — Eagles fan
De a tények azok tények. Nem írtál sok jót rólunk. Bár ez érthető. Nem vagy annyira benne a Reidizmusban mint mi 😀Shawn84
tavaly is mondtam már, hogy nem látom azt mikorra/melyik évre kalibrálják a csapatot;
ha nem a közeljövőre, akkor mi értelme volt a tavalyi offseasonnak a 30-as veteránokkal?
ha meg a közeljövőre, mi értelme volt a fiatalításnak, miért BPA-kat rángatnak be a drafton?
persze lehet lebegni a felszínen, de mi értelme? 😊sapka
Szerintem ez nem igazán "kalibrálásról" szól....
Az Eagles-nél a cél minden évben a PO....nekik azért mostanság nem kellett a nulláról építkezni...ezek a pickek azért tökéletesek szerintem, mert nem is arra volt szükség, h kezdő jöjjön, hiszen - kis túlzással - megvan mindenhol a starter....a draft célja az volt, h a PO-esélyes szintet fenntartsák idén, jövőre és '14-re is....
Curry, Cox....azért fontos, mert ha néhány öreg kihullik, mert vége a dalnak, vagy IR-re kerül egy-két ember, akkor van azonnali válasz....durva minőségromlás nélkül....nézzünk szembe a ténnyel: Babin, Jenkins jelenleg 31....lehet ebben még 2-4 jó szezon, de az is lehet, h elfáradnak már jövőre...akkor azonnal jön Cox és Curry....no ezért kiváló az Eagles draftja...

Nem akarnak abba a helyzetbe kerülni, mint a Skins, h állandóan építkeznek, lebontják, építkeznek, lebontják...stb....ezzel nem a Skinst akarom bántani, viszont az biztos, h egy sokkal tudatosabb építkezést látok itt, mint Washingtonban az elmúlt években...egyébként talán pont most kezd megváltozni ott is a helyzet....Bear
ITT a pont. 😀
Nem várhatjuk el egy skins szurkolótól, hogy ezt megértse. 😀


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 13 éve
Bébé Philadelphia Eagles 6 532 — rabszolga
De a tények azok tények. Nem írtál sok jót rólunk. Bár ez érthető. Nem vagy annyira benne a Reidizmusban mint mi 😀Shawn84
tavaly is mondtam már, hogy nem látom azt mikorra/melyik évre kalibrálják a csapatot;
ha nem a közeljövőre, akkor mi értelme volt a tavalyi offseasonnak a 30-as veteránokkal?
ha meg a közeljövőre, mi értelme volt a fiatalításnak, miért BPA-kat rángatnak be a drafton?
persze lehet lebegni a felszínen, de mi értelme? 😊sapka
A tavalyi offseason mozgás most érhet be. Ezt azért mondom, mert tavaly nem ért be és előbb utóbb be kell. 😀
De amúgy tényleg van benne ráció. 😀 Itt van Babin, Jenkins, Nnamdi, Mathis. 4 kurvajó kezdőt hoztunk a tavalyi offseason-ban. Ez volt az értelme. És minden bizonnyal idén még mind a négy elég magas színvonalon fog játszani.
Jah és akkor még megszereztük DRC-t is, aki idén kezdő lesz és még fiatal.
Persze így h nem jutottunk PO-ba semmisnek tűnhet a tavalyi szezon, de pl a 2009-es se volt semmivel se jobb, pedig akkor PO-ba jutottunk (igaz ki is zúgtunk a WC-be(n) a Dallas ellen).

Boccs, hogy a drafton szoktunk behúzni játékosokat és ezáltal fiatalabb lesz a keretünk. 😀 (Bár Watkins-pick csak öregbített rajtunk 😀 ) Fiatalításnak pedig az-az értelme, hogy ne soha ne legyen "mindent vagy semmit" szezon.
Tavaly a médiában ez ment, hogy Eagles vagy SB győztes lesz vagy belebukik. De a fan-ok tudták, hogy az Eagles FO-nál ez nem lehet így. Idén a draft után 20 millával vagyunk a cap alatt, drafton 9 játékost tudtunk behúzni (4-et az első 3 körben), szal nem fogjuk elbaszni a felépített várat egy év alatt.

A felszínen lebegésnek pedig az-az értelme, hogy lebegsz-lebegsz aztán majd egyszer csak összejön az SB. 😀
De amúgy sztem szó nélkül aláírnám azt, hogy idén SB-t nyerünk, de a köv. 10 szezonban sose szerzünk 4 győzelemnél többet. 😀
több mint 13 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 534
De a tények azok tények. Nem írtál sok jót rólunk. Bár ez érthető. Nem vagy annyira benne a Reidizmusban mint mi 😀Shawn84
tavaly is mondtam már, hogy nem látom azt mikorra/melyik évre kalibrálják a csapatot;
ha nem a közeljövőre, akkor mi értelme volt a tavalyi offseasonnak a 30-as veteránokkal?
ha meg a közeljövőre, mi értelme volt a fiatalításnak, miért BPA-kat rángatnak be a drafton?
persze lehet lebegni a felszínen, de mi értelme? 😊sapka
Mi se értjük, de nálunk a "Majd jövőre" elv működik. tavaly én is kiakadtam a dolgon. Igazából azért kellett mert Reid alatt meleg volt a pad. Idén detto, ha nem lesz jó eredmény, csak szólt neki Lurie, hogy Andy ha megint betárazol öregekből, szét lesz rúgva az a nagy valagad. Így hát keveset igazoltunk, nem öregeket,posztra jött ember, jöttek a draftról jó játékok, és Andy fogyasztja az a nagy Pi..áját.
Igazából mi meg tudjuk magyarázni ki miért jött. Kivéve Kellyt, mert az legfeljebb Mudd tudja. Ő meg jó edző és benne bízunk.

Na de akkor a magyarázat:
Cox: Jenkinsel lesz rotálva fele-fele arányban. Jenkins jövőre vagy cut vagy csak csere. De mindenképp sérülékeny.
Kendricks: az LB sor futás ellen szar volt tavaly így kellett erősítés. FA-ról érkezett Ryans, aki kevés, Kendricks pedig futás ellen nagyon jó, gyors, jó a súlypont emelkedése, nagyon pörörg, és blizelni tökéletes. A jelenlegi állományban meg nincs hasonló LB-nk.
Curry: rohadt jó DE. Kissé lasú, de azon még lehet segíteni egy ksi fogyasztással. Tapp sok pénzt kap de nem hoz semmit, elsősorban az ő helyét veszi át. Tapp legkésőbb 1 év múlva már nem lesz itt. Graham asérülése után meg ki tudja mennyire jó.
Boykin. Most hogy Samuel elment, maradt egy hely a rosteren, ahová kellett egy használható CB. Boykin fizikális játékos aki futás ellen jó és nagyon tud szerelni ha kell. Blitzelni is oda lehet küldeni. Ilyen játékos nem volt a keretünkben. Jövőre főleg ST-ben és nickelben találkozhatunk vele, de később ki tudja. 4. körben steal volt.
Kelly: ezt már írtam
McNutt: kellett egy magas Red Zone fegyver, aki idővel átveheti Avant helyét is.
Washingon: kel a depth a falba is. Washington minőségi cser lehet sérülés esetnén. Gaurd és center poszton is ki fogjuk próbálni.
Brwon: Középsuliban a legjobb RB prospectek választották, T. Richardson előtt. tennesseeben gondjai voltak majd transferelt Kansas Statre. Egyik helyen sem tudott nagyon játszani egyéb okok miatt. nem nagyon volt sérült, nincs elhasználva. nagy steal si lehet, de 3. RB-nek kifejezetten jó. UDFA-ként meg jött Polk is.
több mint 13 éve
Bear Chicago Bears 1 660 — MackóFelső; Jay Cutler fan
De a tények azok tények. Nem írtál sok jót rólunk. Bár ez érthető. Nem vagy annyira benne a Reidizmusban mint mi 😀Shawn84
tavaly is mondtam már, hogy nem látom azt mikorra/melyik évre kalibrálják a csapatot;
ha nem a közeljövőre, akkor mi értelme volt a tavalyi offseasonnak a 30-as veteránokkal?
ha meg a közeljövőre, mi értelme volt a fiatalításnak, miért BPA-kat rángatnak be a drafton?
persze lehet lebegni a felszínen, de mi értelme? 😊sapka
Szerintem ez nem igazán "kalibrálásról" szól....
Az Eagles-nél a cél minden évben a PO....nekik azért mostanság nem kellett a nulláról építkezni...ezek a pickek azért tökéletesek szerintem, mert nem is arra volt szükség, h kezdő jöjjön, hiszen - kis túlzással - megvan mindenhol a starter....a draft célja az volt, h a PO-esélyes szintet fenntartsák idén, jövőre és '14-re is....
Curry, Cox....azért fontos, mert ha néhány öreg kihullik, mert vége a dalnak, vagy IR-re kerül egy-két ember, akkor van azonnali válasz....durva minőségromlás nélkül....nézzünk szembe a ténnyel: Babin, Jenkins jelenleg 31....lehet ebben még 2-4 jó szezon, de az is lehet, h elfáradnak már jövőre...akkor azonnal jön Cox és Curry....no ezért kiváló az Eagles draftja...

Nem akarnak abba a helyzetbe kerülni, mint a Skins, h állandóan építkeznek, lebontják, építkeznek, lebontják...stb....ezzel nem a Skinst akarom bántani, viszont az biztos, h egy sokkal tudatosabb építkezést látok itt, mint Washingtonban az elmúlt években...egyébként talán pont most kezd megváltozni ott is a helyzet....


No.1. Bears
No.2. ARI, CIN, CLE, DET, HOU, NE, NO, OAK, PHI, PIT, TEN (nem fontossági sorrendben...)
több mint 13 éve
sapka Washington Commanders 6 652 — sapka
De a tények azok tények. Nem írtál sok jót rólunk. Bár ez érthető. Nem vagy annyira benne a Reidizmusban mint mi 😀Shawn84
tavaly is mondtam már, hogy nem látom azt mikorra/melyik évre kalibrálják a csapatot;
ha nem a közeljövőre, akkor mi értelme volt a tavalyi offseasonnak a 30-as veteránokkal?
ha meg a közeljövőre, mi értelme volt a fiatalításnak, miért BPA-kat rángatnak be a drafton?
persze lehet lebegni a felszínen, de mi értelme? 😊

Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 13 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 645 — Apu ökölbeszorított keze
Teljesen más egy nem szimpatikus csapat draftját értékelni.

Nekem pl a dallas draftja semmi extra 6helyen jó,hogy tudtak ászt húzni 😊

több mint 13 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 534
Érdemes benézni a Redskins topikba is. Sapka értékelte a darftunkat, igen szarra 😊Shawn84
Jó hát az vicc. 😀
Cox-ot és Curry-t behúztuk az a baj, hogy nem lesz kezdő. Hoztuk Kendricks-et vele meg az a baj, hogy kezdő lesz. 😀

Landri tavaly nagyon jól játszott. 12 meccs alatt 350 snap-et. Ez meccsenként 29 snap.
Egy olyan T. Laws, aki semmit se csinált 14 meccs alatt 330 snap-et kapott (23 snap/game)
Dixon 4 meccs alatt 86 snap-et kapott. (21 snap/game)
Szal, ha Cox jól játszik, akkor simán meg fogja kapni a 25 snap-et meccsenként.
(A két kezdő DT-nk, Jenkins és Patterson kapott átlagban 40 snap-et meccsenként.)

T. Cole és Babin 43 és 45 snap-et voltak fent a pályán egy meccsen.
De nem is volt mögöttük olyan jó a depth, Tapp, J. Parker és Hunt személyében. Most végre ott lesz egy B. Graham, Curry és egy fejlődött Hunt plusz Tapp. Tapp, J. Paker és Hunt így is 20 snap-eket voltak a pályán, amikor nevezve voltak, szal nem tartok attól, hogy nem fog pályára kerülni B. Graham vagy Curry. Ők is meg fogják kapni a 20 snap-et meccsenként.

Kendricks-ről ezt írta: "futás ellen nem mondom rossz lesz, de egy OLB-től nem feltétlen ezt kell elvárni"
De a mi OLB-nktől (és szinte az összes LB-nktől) igenis azt kell elvárni, hogy futás ellen legyen jó.
Nem mondom, hogy All-Pro LB lesz első szezonjában, sőt azt se, hogy jó játékos lesz, de a potenciál igenis megvan benne.
Plusz az összes LB közül Kendricks-nek a legjobb a súlypontemelkedése ezzel egy kicsit azért kompenzálja a méretét.

Hanson 5-9 és 2010-ben a liga egyik legjobb nickelCB-je volt. 2011-ben nem volt olyan jó éve, de még így is simán vállalható volt. (Azt, hogy Welker-t nem tudta levenni a pályáról, elég nehezen tom felróni neki.)Bébé
Curry állítólag 25 snappet fog kapni meccsenként. Simán jó ez. Készülünk a későbbiekre is. Nálunk nagy a rotálás, kell a friss ember és mindenhol a minőség. Pont ettől lesz olyan rohadt jó a fal. Kendricksnél én a passz elleni játékára leszek kíváncsi igazából. Ha futni nem tudnak ellenünk, passzolni nagyot meg nem mernek majd, akkor a safety és Lb sor közé fognak bedobálni. Ryans le tudja védekezni ezt is, Chaney is megoldja, Kendrickset meg egyik vidin se láttam passz ellen igazán beavatkozni. De van egy jó nyár hogy beletanuljon, meg ki tudja. lehet a kis Matthews is sokat fejlődött és ő is többet játszik majd.
több mint 13 éve
Bébé Philadelphia Eagles 6 532 — rabszolga
Érdemes benézni a Redskins topikba is. Sapka értékelte a darftunkat, igen szarra 😊Shawn84
Jó hát az vicc. 😀
Cox-ot és Curry-t behúztuk az a baj, hogy nem lesz kezdő. Hoztuk Kendricks-et vele meg az a baj, hogy kezdő lesz. 😀

Landri tavaly nagyon jól játszott. 12 meccs alatt 350 snap-et. Ez meccsenként 29 snap.
Egy olyan T. Laws, aki semmit se csinált 14 meccs alatt 330 snap-et kapott (23 snap/game)
Dixon 4 meccs alatt 86 snap-et kapott. (21 snap/game)
Szal, ha Cox jól játszik, akkor simán meg fogja kapni a 25 snap-et meccsenként.
(A két kezdő DT-nk, Jenkins és Patterson kapott átlagban 40 snap-et meccsenként.)

T. Cole és Babin 43 és 45 snap-et voltak fent a pályán egy meccsen.
De nem is volt mögöttük olyan jó a depth, Tapp, J. Parker és Hunt személyében. Most végre ott lesz egy B. Graham, Curry és egy fejlődött Hunt plusz Tapp. Tapp, J. Paker és Hunt így is 20 snap-eket voltak a pályán, amikor nevezve voltak, szal nem tartok attól, hogy nem fog pályára kerülni B. Graham vagy Curry. Ők is meg fogják kapni a 20 snap-et meccsenként.

Kendricks-ről ezt írta: "futás ellen nem mondom rossz lesz, de egy OLB-től nem feltétlen ezt kell elvárni"
De a mi OLB-nktől (és szinte az összes LB-nktől) igenis azt kell elvárni, hogy futás ellen legyen jó.
Nem mondom, hogy All-Pro LB lesz első szezonjában, sőt azt se, hogy jó játékos lesz, de a potenciál igenis megvan benne.
Plusz az összes LB közül Kendricks-nek a legjobb a súlypontemelkedése ezzel egy kicsit azért kompenzálja a méretét.

Hanson 5-9 és 2010-ben a liga egyik legjobb nickelCB-je volt. 2011-ben nem volt olyan jó éve, de még így is simán vállalható volt. (Azt, hogy Welker-t nem tudta levenni a pályáról, elég nehezen tom felróni neki.)
több mint 13 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 534
Érdemes benézni a Redskins topikba is. Sapka értékelte a darftunkat, igen szarra 😊Shawn84
ez aztán a hangzatos felvezető 😀 (bezzeg ha a philly blogról kell linkelned 😛)sapka
Azt én is írom, még szép hogy szép felvezetőt teszek hozzá 😛 De a tények azok tények. Nem írtál sok jót rólunk. Bár ez érthető. Nem vagy annyira benne a Reidizmusban mint mi 😀

Én mondjuk tudnék szépet írni a Redskinsről is, tekintve hogy egyre több kedvencem kerül hozzátok (Hankerson, Helu, Cousins, RGIII the King, Kerrigan). De muszáj visszafognom magam. 😛
több mint 13 éve
sapka Washington Commanders 6 652 — sapka
Érdemes benézni a Redskins topikba is. Sapka értékelte a darftunkat, igen szarra 😊Shawn84
ez aztán a hangzatos felvezető 😀 (bezzeg ha a philly blogról kell linkelned 😛)

Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 13 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 534
A 2010-es Packers elleni PO meccsen (McDermott utsó meccse) a védelmünk a következőképpen nézett ki:
DL: J. Parker, M. Patterson, Bunkley, T. Cole, Teo, Dixon, Laws, Tapp
LB: Fokou, E. Sims, Chaney, Clayton
CB: Asante, D. Patterson, Hanson
S: Mikell, Coleman

17 játékosból már csak 9 van a csapatnál (M. Patterson, T. Cole, Dixon, Tapp, Fokou, Chaney, Clayton, Hanson, Coleman).
Jelenleg Mike Patterson és T. Cole kivételével egyikőjük se mondható kezdő játékosnak.
Lebutítva: Dixon vs. Cox, Tapp vs. Curry, Chaney vs. Ryans, Hanson vs. Boykin, Coleman vs. Jarrett, Fokou és Clayton helyére pedig Casey és Kendricks pályázik.
Eléggé kicserélődött a keret, de legalább Castillo a saját embereivel tudta feltölteni.
Remélem Juan összerak vmi Top5 D#-et.(És nem csak statok szerint, mert az alapján tavaly is 2.ak voltunk az NFC-ben 😀 )Bébé
Érdemes benézni a Redskins topikba is. Sapka értékelte a darftunkat, igen szarra 😊
több mint 13 éve
Bébé Philadelphia Eagles 6 532 — rabszolga
A 2010-es Packers elleni PO meccsen (McDermott utsó meccse) a védelmünk a következőképpen nézett ki:
DL: J. Parker, M. Patterson, Bunkley, T. Cole, Teo, Dixon, Laws, Tapp
LB: Fokou, E. Sims, Chaney, Clayton
CB: Asante, D. Patterson, Hanson
S: Mikell, Coleman

17 játékosból már csak 9 van a csapatnál (M. Patterson, T. Cole, Dixon, Tapp, Fokou, Chaney, Clayton, Hanson, Coleman).
Jelenleg Mike Patterson és T. Cole kivételével egyikőjük se mondható kezdő játékosnak.
Lebutítva: Dixon vs. Cox, Tapp vs. Curry, Chaney vs. Ryans, Hanson vs. Boykin, Coleman vs. Jarrett, Fokou és Clayton helyére pedig Casey és Kendricks pályázik.
Eléggé kicserélődött a keret, de legalább Castillo a saját embereivel tudta feltölteni.
Remélem Juan összerak vmi Top5 D#-et.(És nem csak statok szerint, mert az alapján tavaly is 2.ak voltunk az NFC-ben 😀 )