Philadelphia Eagles
62 feliratkozó
több mint 14 éve
Mikell már Kos, úgyhogy nem túl optimistán😊Köszi szépen!Tulloch-ot eddig nem ismertem, tudnátok nekem pár infot róla szolgáltatni? Köszi.Desert Eagle .5oTullochról:
A Titans kezdő MLB-je volt 3 évig. Washburn fala mögött játszott, tehát nagyjából tudja mire számíthat. Jól szerel, első osztályú LB. Tavaly a liga egyik legjobbja volt. Simán kezdő MLB lehetne nálunk évekig, mert még csak 26 éves. A legfontosabb pedig hogy nem annyira sérülékeny mint Bradley.Shawn84
Mindenképpen szerettem volna, ha hozunk LB-t, és ő alkalmas lenne nagyon ezek szerint, a kora pedig csak hab a tortán. Hú de komoly kis LB sor lehetne Chaney, Fokou és a kis Matthews szépen lassan, és nyugodtan belenőhetne a kezdőbe.
A falhoz a legjobb igazolás az edző személye volt.
Mostmár két dolog maradt hátra elsődlegesen. Egy CB, amit DRC-vel pipálhatnánk is ki, ha nem lennénk ilyen idióták, hogy kérünk mellé első kört.
Ezen kívül pedig az S...Mikell ha marad ott se lenne dolgunk, de így azért én nem mernék nekivágni Jarrettel..
Ti hogy látjátok?Desert Eagle .5o
több mint 14 éve
Babin öt évre az Eagles-é.
több mint 14 éve
Köszi szépen!Tulloch-ot eddig nem ismertem, tudnátok nekem pár infot róla szolgáltatni? Köszi.Desert Eagle .5oTullochról:
A Titans kezdő MLB-je volt 3 évig. Washburn fala mögött játszott, tehát nagyjából tudja mire számíthat. Jól szerel, első osztályú LB. Tavaly a liga egyik legjobbja volt. Simán kezdő MLB lehetne nálunk évekig, mert még csak 26 éves. A legfontosabb pedig hogy nem annyira sérülékeny mint Bradley.Shawn84
Mindenképpen szerettem volna, ha hozunk LB-t, és ő alkalmas lenne nagyon ezek szerint, a kora pedig csak hab a tortán. Hú de komoly kis LB sor lehetne Chaney, Fokou és a kis Matthews szépen lassan, és nyugodtan belenőhetne a kezdőbe.
A falhoz a legjobb igazolás az edző személye volt.
Mostmár két dolog maradt hátra elsődlegesen. Egy CB, amit DRC-vel pipálhatnánk is ki, ha nem lennénk ilyen idióták, hogy kérünk mellé első kört.
Ezen kívül pedig az S...Mikell ha marad ott se lenne dolgunk, de így azért én nem mernék nekivágni Jarrettel..
Ti hogy látjátok?
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 14 éve
Pont most akartam írni, hogy meglep, hogy még nem írta senki McNabb vikinggé válását. Egy egész szimpatikus csapatba került, jobb mint Skins 😀Tullochról:
Tulloch-ot eddig nem ismertem, tudnátok nekem pár infot róla szolgáltatni? Köszi.Desert Eagle .5o
A Titans kezdő MLB-je volt 3 évig. Washburn fala mögött játszott, tehát nagyjából tudja mire számíthat. Jól szerel, első osztályú LB. Tavaly a liga egyik legjobbja volt. Simán kezdő MLB lehetne nálunk évekig, mert még csak 26 éves. A legfontosabb pedig hogy nem annyira sérülékeny mint Bradley.
több mint 14 éve
Nem akarok vészmadár lenni, de a hú de agresszívak leszünk a szabadügynök piacon eddig rohadtúl nem látszik. Agresszív a Rams volt vagy a Hawks vagy a Dolphins. Nem gond, csak akkor nem kell a levegőbe beszélni és ígérgetni.
több mint 14 éve
Kiderült, hogy Watkins-on kívül még Lloyd-dal se kötöttünk szerződést.Derrick Locke,nem Dettick 😊
Detroit leszerződtette J. Durant-ot (LB). Lehet, hogy akkor mienk lesz Tulloch?
Úgy tűnik, hogy Chris Johnson holdoutolni fog. Tegnap beszéltek telón DeSean-nal, remélem, hogy DeSean nem fogja követni a példáját. (Bár sztem erre elég kevés az esély.) Amúgy Reid és DeSean is beszélt 1mással pár nappal ezelőtt.
Vick is tudja, hogy DeSean mit fog csinálni, de nem mondja el a médiának.
Kolb ma nem lesz ott a TC-n.
McNabb Viking lett. (The Skins get a No. 6 in 2012 for McNabb and a conditional No. 6 in 2013)
Másik topicból:
A Kolb trade pontosabban: DRC+2012 2. körös pick+új szerződés, minimum 30 millió garantálttal.
Jó lenne, ha már nem csak a szakik tradelnék el Kolb-ot.
Elméletileg Dettick Locke (RB-t) is megszereztük az UDFA-k közül:
http://philly.sbnation.com/philadelphia-eagles/2011/7/27/2299375/eagles-sign-derrick-locke-undrafted-rb-from-kentuckyBébé
De am nem értem ezt a sok félkegyelműt,Locke is kb. top10 UDFA idén,erre idejön,ahol már itt van Shady-Lewis-Devine,akik ráadásul ugyanolyan stílusban nyomják,mint ő.Érthetetlen.
több mint 14 éve
Másik topicból:Ez a gigalol kategoria.....
A Kolb trade pontosabban: DRC+2012 2. körös pick+új szerződés, minimum 30 millió garantálttal.
Jó lenne, ha már nem csak a szakik tradelnék el Kolb-ot.
Bébé
több mint 14 éve
Pont most akartam írni, hogy meglep, hogy még nem írta senki McNabb vikinggé válását. Egy egész szimpatikus csapatba került, jobb mint Skins 😀 Tulloch-ot eddig nem ismertem, tudnátok nekem pár infot róla szolgáltatni? Köszi.
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 14 éve
Kiderült, hogy Watkins-on kívül még Lloyd-dal se kötöttünk szerződést. Detroit leszerződtette J. Durant-ot (LB). Lehet, hogy akkor mienk lesz Tulloch?
Úgy tűnik, hogy Chris Johnson holdoutolni fog. Tegnap beszéltek telón DeSean-nal, remélem, hogy DeSean nem fogja követni a példáját. (Bár sztem erre elég kevés az esély.) Amúgy Reid és DeSean is beszélt 1mással pár nappal ezelőtt.
Vick is tudja, hogy DeSean mit fog csinálni, de nem mondja el a médiának.
Kolb ma nem lesz ott a TC-n.
McNabb Viking lett. (The Skins get a No. 6 in 2012 for McNabb and a conditional No. 6 in 2013)
Másik topicból:
A Kolb trade pontosabban: DRC+2012 2. körös pick+új szerződés, minimum 30 millió garantálttal.
Jó lenne, ha már nem csak a szakik tradelnék el Kolb-ot.
Elméletileg Dettick Locke (RB-t) is megszereztük az UDFA-k közül:
http://philly.sbnation.com/philadelphia-eagles/2011/7/27/2299375/eagles-sign-derrick-locke-undrafted-rb-from-kentucky
több mint 14 éve
Ahol Tulloch és Chaney ott van, ott kis túlzással én is lehetnék a harmadik LB😊
több mint 14 éve
Tulloch kéne,de nagyon.Remélem megdobjuk egy zsák $-ral 😊
több mint 14 éve
Héjj, DeSeant nem elcserélgetni itt még gondolatban sem :mad: Nem igen cserélném el senkire egyáltalán. Annyi nagy dolgot csinált már ilyen rövid idő alatt is. Az újjá épülő csapat fontos eleme.
Draftoltak közül sokat várok Jarrett és Watkins cimbiktől, remélem már hamar bemutatják miért érte meg értük adni a pickeket
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 14 éve
The #Eagles have come to terms with 8 of 11 draft picks. A maradék három, akinek még nincsen szerződése: Watkins, Lloyd, Havili.
That means Jarrett, Marsh, Henery, Rolle, Kelce, Matthews, Lewis, and Vandervelde will be at practice tomorrow.
most már csak Watkins maradt
több mint 14 éve
Hú Tullochnak nagyon örülnék. A Titans legjobb LB-je évek óta. És még csak 26 éves. Na érte azért nem sajnálnám a milliókat.Shawn84Ráadásul nem is sérülékeny. Még fiatal, rutinos, Washburn fala mögött játszott.
Bár szinte csak szerelései vannak.
NFP reported Tulloch has a deal on the table for $10 guaranteed. I'm hearing the APY on that offer is reall
Hát meglepne, ha ezek mi lennénk. 😀
több mint 14 éve
The two teams I'm hearing the most out of all of them on Tulloch are the Lions and Eagles.Hú Tullochnak nagyon örülnék. A Titans legjobb LB-je évek óta. És még csak 26 éves. Na érte azért nem sajnálnám a milliókat.
Nem lenne ellenemre.
Just saw #Eagles S Nate Allen. He says knee (torn pateller tendon) is 100 pct, but that the team will probably hold him back early in camp.
Nah legalább N. Allen egészséges.
Másik forrás: Nate Allen says his knee is 90-95 percent. Wants to have conf in knee before he practices.
A lényeg, hogy azért rá számíthatunk. Az már más tészta, hogy mennyit tud gyakorolni az új rendszerben.
Marsh hivatalosan is Eagle:
Officially signed on as an Eagle #blessedBébé
több mint 14 éve
The two teams I'm hearing the most out of all of them on Tulloch are the Lions and Eagles.Nem lenne ellenemre.
Just saw #Eagles S Nate Allen. He says knee (torn pateller tendon) is 100 pct, but that the team will probably hold him back early in camp.
Nah legalább N. Allen egészséges.
Másik forrás: Nate Allen says his knee is 90-95 percent. Wants to have conf in knee before he practices.
A lényeg, hogy azért rá számíthatunk. Az már más tészta, hogy mennyit tud gyakorolni az új rendszerben.
Marsh hivatalosan is Eagle:
Officially signed on as an Eagle #blessed
több mint 14 éve
Na ne ez azért viszont sok lenne oké Fitz az Fitz de azért Desean a jövő embere lenne bár ha elkezd hisztizni..... végül is mi már most örülnénk egy SB-nek és lehet Fitz-l most még nagyobb esélyünk lenne. De nagyon megy a kavarás a háttérben jó lenne ha mielőbb tisztázódnának ezek a kérdések és lehetne a munkára koncentrálni.
több mint 14 éve
Nah meglett az első rookie szerződtetésünk:Sajnálnám elengedni DeSeant, de Fitzre lehet volna benne lehetőség. De inkább maradjon, csak ne csináljon cirkuszt mert az most nem kell.
I'm told the Eagles and 5th rounder Dion Lewis reached 4 year deal worth just over $2.2 mill. - Caplan
Tomorrow will be interesting for Kolb and D Jax. Stay tuned. - Ez is.
Akkor még nagyobb király lesz Roseman ha összehoz, egy Kolb&DeSean for DRC&Fitz tradet 😀Bébé
több mint 14 éve
Nah meglett az első rookie szerződtetésünk:I'm told the Eagles and 5th rounder Dion Lewis reached 4 year deal worth just over $2.2 mill. - Caplan
Tomorrow will be interesting for Kolb and D Jax. Stay tuned. - Ez is.
Akkor még nagyobb király lesz Roseman ha összehoz, egy Kolb&DeSean for DRC&Fitz tradet 😀
több mint 14 éve
Jason Babin says Eagles are in top 3 of teams he is talking to.Deccvátámtolkinöbáut 😀
Sources: Desean Jackson not reporting to camp today, likely Thursday as well.
Kezd nem vicces lenni.
Winston Justice reported. Said he isn't sure if knee is ready for practice yet.
Hát ez rohadt jó. :S
Hát ha DRC plusz pick lesz belőle (1. vagy 2. körös), akkor Reid-Roseman vmit nagyon tudhat. (Vagy éppen, hogy Cards vezetősége). Sims-nél is azt hittük, hogy lehúztuk a Detroit-Denver duót 😀
több mint 14 éve
a hétvégén deal leaz a DRC + pick for Kolb traderejól jártatok
több mint 14 éve
Nem tudom jelenleg mennyi a súlya, de le merem fogadni, hogy gyúrt a nyáron rendesen. De ha nem is az elejétől de 3-4 meccs után szerintem ő kezdene.Egy Chaney - Ruud - Matthews felállás azért nem hangzana szarul.Shawn84Matthews helyett inkább Fokou,Matthewsnak még erősödnie kell szvsz 😊Newman
Más:
Átböngésztem közben az FA linebackerek listáját. Azért lehetne mélyíteni ezen a poszton. Mike Peterson (ATL), Clint Session (IND), Kirk Morrison (JAC), Ben Leber (MIN), Kevin Burnett (SD), Quincy Black (TB). Morrisont kivéve egyik sem mondható igazán jó játékosnak, de nagyon jó mélységet adhatna bármelyikük az LB sorban.
több mint 14 éve
Egy Chaney - Ruud - Matthews felállás azért nem hangzana szarul.Shawn84Matthews helyett inkább Fokou,Matthewsnak még erősödnie kell szvsz 😊
több mint 14 éve
Egy Chaney - Ruud - Matthews felállás azért nem hangzana szarul.
több mint 14 éve
Bradley tavaly konkrétan fos volt, nincs szalagja sem, simán elfér Ruud középen. Az már más kérdés, hogy ha Bradley marad, akkor őt oldalra lehetne tolni, de backupnak is jó.StezDe középen ott van Chaney, ne őt basszák már ki szélre 😀 Ruud meg nem fog 😛

