Pittsburgh Steelers

73 feliratkozó

több mint 8 éve
zidane99 Pittsburgh Steelers 180
Évek óta a szezon alatt újra és újra ugyanaz a téma.
A gyengusz védelem ha jó napot fog ki, akkor hoz egy aránylag elfogadható játékot.
De ezt csak erőn felül tudja prezentálni és folyamatosan( van hogy negyedeken belül is hullámvasút a produkció), szinte soha.
De ezt tudjuk és azt is, hogy sajnos már nem képes a védelem dominálni, vagy megnyerni a mecsset, mint a régi szép időkben.
Ez van, ezt kell szeretni.
Helyette van egy csili-vili, nagyjából mindenki által agyon istenített támadó részlegünk.
Ami nem működik.
Hogy miért, azt a nálam hozzáértőbb, a klubnál fizetésért dolgozó vezetők sem tudják.
Nekem legalábbis ez jön le.
Minden szezonban ugyanarra jutunk; a védelem erőn felül,a támadók pedig a potenciálhoz képest kritikán alul teljesítenek.
Most Tomlinék tényleg ennyire fogyatékosok, hogy nem látják, vagy ami rosszabb, nem foglalkoznak vele, hogy kurvára nincs fejlődés, előre lépés?!
De lehet, hogy a probléma megoldása egyszerűen csak meghaladja a kvalításukat.
Nem tudom így van-e, de egy biztos; sokkal nagyobb a gond, mint gondoltam.
És egyenlőre zsákutcának tűnik nekem ez az út, amit a vezetők kijelöltek.
Jó lenne, ha rámcáfolnának, de idén még po sem lesz, ha így folytatják, hacsak valami csoda nem történik.

Szerkesztette: zidane99
több mint 8 éve
new orl Baltimore Ravens 610
Nem vagyok nagy szakértő de Bellt úgy leírni mint ha ő lenne az Atyaúristen az eléggé vicces...
ThundersNFL
Igazad van mert nem az, csak egy olyan fegyver mint Gronk. De ha lecserelnenk Gronkot JJames-re jonne +4000 hsz, hogy Gronk milyen jo es hianyzik. De a lenyeg hogy Beli papa talalna valami/ki mast akivel megoldana. Hat Tomlin olyan reagalasi idovel rendelkezik ahogy egy 40 tonnas szovogep gerelyt hajit. Szoval van remeny.
több mint 8 éve
Big B Pittsburgh Steelers 62
gabistar:

Igazad vagyon, de azért kicsit más szemszögből nézve:
- Egy Ravens kiemelt vasárnapi meccs soha nem volt könnyű meccs, benne van, hogy kikapunk, jobban felkészülnek belőlünk.
- Conner-Bell igaz, nem 100%-os a helyettesítés és itt már komolyabb DEF ellen kellett futni, nem a Browns ellen, de nem is annyira vészes a helyzet, hogy leírjuk a gyereket és Bell-t egyedüli megváltónak kiáltsuk ki
- teljesen jogos, hogy ha AB és Bell a pályán van, akkor több védőt lefoglalnak, mint AB és Conner.

De:
- OFF edző váltás volt, ami szerintem Bell hiányával nagyobb zavart eredményez, a játékon inkább egyfajta útkeresés és balfaszkodás érezhető.
-DEF: Shazier hiánya és Butler balfaszkodásai, szintúgy nem találja magát az edzői stáb, hogyan kellene felkészülni, mit kellene játszani. Egy-egy villanás van, de nem elég.


Nem lesz egy hú de szép szezonunk, és valszeg a PO is kérdéses, ha nem talál magára a csapat és az edzői stáb
több mint 8 éve
Gyurci77 Pittsburgh Steelers 131
A def szar. De csinált stop-ot. Az of? Hát no comment. De mégis! Ha működött középre TE akkor miért nem azt erőltetjük, mint pl a hollók. Néha már azt érzem hogy AB kielégítése miatt is csak őt erőlteti BB, még ha 3an is fogják. Szóval Haley takarodj! Ja nem.....
több mint 8 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 7 237
Nem vagyok nagy szakértő de Bellt úgy leírni mint ha ő lenne az Atyaúristen az eléggé vicces...
ThundersNFL
Köszönöm!

Több, mint az. Itt az első meccs után is ez ment, mikor Conner állt az RB lista élén. Kezdem megunni, hogy értelmes diskurzust itt nem lehet lefolytatni, van egy prekoncepció és bármi történik ez azt támasztja alá.

Nem, a nagy büdös lószart, nem Bell hiányzik, hanem a felkészítés a labda mind a két oldalán (főként). Az O oldalon elképesztő módon kiszámíthatóak voltunk, ráadásul még az első pár meccsen legalább jók voltak a futáshoz a blokkok, most már az is eltűnt. A ligaelit OL folyamatosan nyomást engedett, míg a futásoknál nem egy, hanem folyamatosan 2 ember jött át rendre a falon, szóval 4 meccsen bőven a liga alsóházában vagyunk ezzel a teljesítménnyel. Ha Bell itt van, lehet hoz egy 10-20 yardot többletként, és lehet egy-egy nagy játékot (megengedve), de ezt a meccset akkor is bukjuk. Az ergya playcallinghoz és OL teljesítményhez pedig Ben bizonytalan játéka jött. Érdekes volt nézni Flacco mennyire magabiztos volt hozzá képest. Összességében látszik most már, hogy ez a modell így - tulajdonképpen - OC nélkül nem működik. Fitchner nem NFL szint OC-ként, legalábbis eddig.

Ugyanúgy sajnos kettes alá Butler teljesítménye. Nála a fumble recovery húzza fel a teéjesítményt, mert meggyőződésem, hogy teljesen más meccset látunk, ha abba a mederbe maradunk. Ilyen SEC-cel csakis az ér célt, ha nyomást tudunk generálni, de ez a D olyan egyszerű, mint a tök, szinte minden felállásunknál tudta a Ravens, hogy mi jön, mit kell játszaniuk. 500 yardot kaptunk cirka úgy és oly módon, hogy a végén már időölés volt a cél(!).

Összességében tehát elvertek bennünket, jobb volt az ellenfél és nem egy Bellel, hanem úgy mindennel. A számok nem ezt mutatják, de borzasztó nagy hiba volna most azt mondani, hogy csak kicsi hiányzik. Szinte nem tudok olyan csapatrészt mondani, ahol ne lenne lyuk, ne lenne probléma és ez mindig edzői kérdés, ahogy az is, hogy nem szerencsés filozófiát váltani és elkezdeni árulni hangosan a piacon Bellt, főleg egy rivalry előtt. Ez meg Colbert probléma.

Szóval van baj...
több mint 8 éve
xtaki Pittsburgh Steelers 3 914
jah es Tomlin elmegy a picsaba igy challange flageket dobalni!
mire?
minek?
hogy kepzeli?
több mint 8 éve
T1G_ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 20 366 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Nem vagyok nagy szakértő de Bellt úgy leírni mint ha ő lenne az Atyaúristen az eléggé vicces...
ThundersNFL
a piccbörgnél azért az. bigben önmagában már kevés ahhoz, hogy szétdobáljon egy csapatot. ha bellre kell plusz ember, akkor az neki is segítség.
gedam
Akkor ez nálunk kb Minitron hiánya

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 8 éve
gedam 6 634
Nem vagyok nagy szakértő de Bellt úgy leírni mint ha ő lenne az Atyaúristen az eléggé vicces...
ThundersNFL
a piccbörgnél azért az. bigben önmagában már kevés ahhoz, hogy szétdobáljon egy csapatot. ha bellre kell plusz ember, akkor az neki is segítség.
több mint 8 éve
Collapo Baltimore Ravens Iowa Hawkeyes 3 293 — "Nevermore."
Ez a mizéria biztosan kikezdi a csapatot és az egyéneket, ez pedig káros. Így vagy úgy zárjátok le ezt az ügyet végre és játszon a csapatotok képességeihez mérten. Talán Bell nem is annyira csodafegyver most mint zavaró tényező. Ja és még így is bőven meccsben vagytok a legtöbb esetben idén... szóóóval.

Ezt a kecsöpföldi győzelmet viszont köszönjük szépen.

Alissa
You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII

NFL - Not For Ladies!
több mint 8 éve
xtaki Pittsburgh Steelers 3 914
elkeserito volt nezni, ennyire ergya tamado es vedojatekot ritkan latni.
Remelem ez volt az utolso keso esti meccsunk, mert tobbre nem kelek fel iden.
Az a baj, hogy nem lattam az edzokon az idegeskedest, szerintem meg mindig nem latjak, hogy ok basztak el ezt.
több mint 8 éve
Spy Pittsburgh Steelers 2 346
Nem ugy volt h Thomas kezd Ilbben?
savanyucukor
Snap-et kapott edzésen az első csapattal. Kezdésről nem volt szó. A szituációs snap is távoli lehetőség volt számára csupán. De gunnerben jó volt.
több mint 8 éve
Spy Pittsburgh Steelers 2 346
Szerintetek le lehet még szerződtetni Bell-t hosszútávra?
bcsarli
persze, februártól
több mint 8 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 778 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Szerintetek le lehet még szerződtetni Bell-t hosszútávra?

több mint 8 éve
savanyucukor Pittsburgh Steelers 19
Nem ugy volt h Thomas kezd Ilbben?
több mint 8 éve
KeyG Baltimore Ravens 16 134
A mai meccsen látszott h az RB nem egy playmaker mint Bell. Én teljes mértékben megértem Bellt, tagelik állandóan , miközben ha alá tolnak 2 éve egy 4 év 15 millós szerződést per év, most lenne 2 év még neki és kussban jelentené a különbséget a csapat javára. Olyan ez a Steelers részéről mint amikor egy férfi addig használ 1 nőt, amíg neki jól esik, de addig nagyon. Csak itt megvan az amortizáció lehetősége, h annyi használat után történik vele vmi mint Thomas-sal . És ha nyugton játszik tag-gel az éven , és összeszed egy ACL-t pl. , mindannyian tudjuk milyen szerződést kapott volna tőletek vagy más csapattól. Ebben Bell mellett vagyok, az meg h h van lekommunikálva , érződik belőle h már egyik se kér a másikból, ez így alakult, a Steelers vezetésnek ebből tanulnia kell. El fogják ők, kisebb áron is engedni a Trade Deadline közeledtével.

Szerkesztette: KeyG

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 8 éve
T1G_ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 20 366 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Nem vagyok nagy szakértő de Bellt úgy leírni mint ha ő lenne az Atyaúristen az eléggé vicces...

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 8 éve
gabor25 Pittsburgh Steelers 5 242
Na most mar el lehet mondani, hogy csak a vak nem latja mi a kulonbseg csapat off jenel bellel vs conorral.

Bell hianya aki az irja mostantol, hogy nem befolyasolja negativ iranyba az naiv es csak nem szeriti bellt.

Futas kb nulla, brownst leszamitva amikor kb engedtek. Azota meg nagyon hianyoznak bellnek az az egy extra loss tackle. Az az extra 4 yard eloredolve. Es az a hatas amit az ellenfelre helyez azaltal hogy a palyan van es ot kell a defnek elsonek lefedezni.

Na es aki azt mondta, hogy ki a fontosabb bell brown most lehet latni, amit mindig is irtam hogy a ketto erositi egymast. Es nem veletlenul szenved azota brown sem, mindig tudjak majdnem duplazni, vagy ha nem is de akkor is az safety tud arra futni, a passzoknal.

Szoval az fo elmehet a sunyiba ezmiatt, hogy tudtak 5 eve hogy kell penzt adni bellnek. De nem teszik, miikor egyik legjobb elit rb rol beszelunk. Es conerral jo paros lennenek.

Conner keves meg es most mar latjuk, mint mackosajtban a brummogas. Lehet meg javul, de ez mar jo merce sajnos a teljesitmenyere. O nem bell, nincsenek a szamai a kozeleben sem.

De a legfontosabb az ellen defje nem fel a north south bele a tomegbe futastol. Es igy a passzt jobban tudjak vedekezni. Mig bellnel elet halal jatek volt minden egyes futas, mert eleg vol egy miss tackle es bellt utana megallitani nagyon durva lenne. Most kozel sem az.

Fo kapja be, hogy nem hoztak egy normalis ilbt nem egy jo munkasember egy masik jo munkasember vince melle. Es hogy ezzel meg a belles alakitasukkal bealdozzak az egesz evet. Es amikor azt mondtatok nekem, nem fog hianyozni egy jo ilb, vagy bell hat latom. Tenyleg igy van. Meg hogy coner olyan mint bell. Es a nagymamam is tud futni lyen fal mogott. Azt is latom. Csak senki nem tud konzisztensen.

Ez a def igy nem mas mnt egy onsanyargatasra itelt egyseg. Egy ket villanas egy meccsen es ennyi. Az nem megy at rajtunk aki nem akar. Akar futassal, akar passzal.

De az off is egy kalap szar bell nelkul. Aki azt mondja hogy ne beszeljunk bellrol, az inkabb ne irjon, mert a legjobb rb van a padunkon akit nem tudunk contractra birni. A csapat meg szenved miatta is. Mert ha o van, es az off tovabb halad, tovabb van fennt es tovabb tud pihenni a def, ugy nagy hatassal van rajuk is.

Ma a def a palyan volt altalaban mindig. Az off keptelen a duplazott brown okozta meglepetesbol kitorni. Egyszer egyszer van jo passz es jo megmozduls a harmadik embertol stb. De brown duplazasa bell hianya miatt megoli a csapatot.

Es koszonjuk szepen fo, hogy se a defet, se az offet nem tudtak rendbe tenni. Sem bellt. Sem a passzing jatekot. Conernek is koszonot, jo nezni a jatekat, de sajnos o nem elit. Es ugy latszik nem is lesz az. Csak egy jo jatekos, de nem kulcs vagy playmaker. Es ez nagy baj. Mert a labda birtoklas ez miatt is katasztrofa volt

Ben hanyszor ejtette el a labdat 2x. Vince leserult. Es persze miven nem hoztak mas ilbt igy fort vagy ki volt a palyan aki meg vincenel is gazabb. Szoval ha nem epul fel vince. Meg jobb lesz nezni a gaz defet. Koszonet erte fo. Es tenyleg bostic mindent megold aki vincevel egyutt olyan lassu, hogy a qb gyorsabb naluk. Meg kb mint egy lassitott felvetel maradnak le az emberukrol es jon a passz oda, vagy futas. Es azt latni, ahogy lassan es lassan egyre jobban marad le az embererol.

Szoval az fo ezt elbaszta. Valamint butler is elbaszta, semmi nyomas nem volt flacon. Szinte semmi osszeseggeben es semmi sem jott ossze, egy makos goalline fumble volt de az nem a jo vedo fellalasnak koszonhetoen. Szoval butler 5. eve talan nem nyujtja azt amit kellene. Es a def sem. Es megsem oda erositettek foleg . Itt van az eredmeny lathatjuk egesz evben.
több mint 8 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 24 373
eddig semmi komoly ajánlat Bell-ért...igazából nem mondom, hogy meglep
Klaci79
Viszont az érdekes szitu, hogy Earl Thomas szintén nem nagyon akar edzeni, mivel nem akarnak hosszút adni neki......persze ehhez az is kellene, ha az O-ban Bellért viszont akarnának pénzt adni.
Klemó
Erre Thomas meg is sérült...gyanítom a 10. hétig biztosan nem látjuk Bell-t, ezek után még annyira sem...
több mint 8 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 24 373
QB Rudolph, WR Hunter, S MAllen, CB Hilton, S Burnett, T Banner, DE Walton nem játszanak ma este...Hiltonért nagy kár...

Ravens:
QB Robert Griffin, We Jordan Lasley, CB Anthony Averett, OL Hroniss Grasu, NT Willie Henry, Te Hayden Hurst and DT Zach Sieler

Szerkesztette: Klaci79
több mint 8 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 7 237
eddig semmi komoly ajánlat Bell-ért...igazából nem mondom, hogy meglep
Klaci79
Viszont az érdekes szitu, hogy Earl Thomas szintén nem nagyon akar edzeni, mivel nem akarnak hosszút adni neki......persze ehhez az is kellene, ha az O-ban Bellért viszont akarnának pénzt adni.
több mint 8 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 24 373
eddig semmi komoly ajánlat Bell-ért...igazából nem mondom, hogy meglep
több mint 8 éve
Spy Pittsburgh Steelers 2 346
Újranézve ezt a múlt hetit, Nixnek tényleg meggyűlt a baja ezekkel a gyors LB-kel, sokat hasalt.

Épp most mondták NFL Network-ön, én nem tudtam pl. Juju-t Safety-ként toborozták egyetemre. Egy USC Safety, nem tudtam miért szimpi. Lehet ki kellene próbálnunk ott is. Sokkal rosszabb nem lehet.
több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 50 525 — Whoops, looks like something went wrong.
LOL.
Stez
ne röhögjél rajta, hanem fizesd ki ha kell 😉 😀
Klaci79
LOL. 8D

több mint 8 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 24 373
LOL.
Stez
ne röhögjél rajta, hanem fizesd ki ha kell 😉 😀
több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 50 525 — Whoops, looks like something went wrong.
LOL.