Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 1 éve
Nekem ezzel a vereséggel semmi bajom. A 4 csapat magasabb polcon ül. Talán a KC ellen az lesz a szerencsénk, hogy nem fognak kaparni, mert már nem kell. Talán. Nincs ezzel gond. Szombaton a Ravens sokkal fontosabb mint ez volt. Szerencsére semmi sincs veszve, a PO spot meg biztosítva már 3 fordulóval a vége előtt. Azért tegyük szívünkre a kezünk valahová oda vártuk magunkat ahol most a Bengals van, hogy max ilyenkorra biztos, hogy nem jutunk be, vagy még küzdhetünk kicsit érte. Erre meg igazából a North trónjához van 2 meccslabdánk, minimum.
több mint 1 éve
végén megnéztem az összefoglalót...nagyjából ezt vártam a meccstől...jó lett volna megúszni sérülés nélkül...meg jó lenne ha az offense az első perctől pörögne...az a Harris fumble már nagyon vártam, ez a hátradobott passz mindig okozhatja és sokáig megúsztukaz csak hab volt a tortán, hogy nálunk azonnal lefújják ha megáll egy pillanatra a 4. kísérletes nyomkodás, de úgy látszik NFC-ben szépen hagyják kibontakozni...persze amilyen bírói teljesítmény volt egyik-másik pályán, nem is lehet számonkérni a következetességet, főleg úgyse ezen múlik, csak az elmúlt hetekben több ilyennél is belefújtak
több mint 1 éve
Most láttuk azért, hogy mit ér sajnos a skill sorunk. Nálunk Van Jeffersson volt az első számú (!!!) Elkapó, után Austin, Williams éa Scotty Miller, addig náluk ugyanez egy-kettő A.J Brown és Devonta Smith. Ott meg is voltak azok a krikius matchupok amit kerestek egész meccsen, mi meg a ritmust kerestük. Ami viszont.felbaszott az máf megint a kiherélt meccskezdés. Miért gondoljuk, hogy ez elég, és csak akkor indul el a nyiltabb playbook, amikor már kötelező?| Ugye-ugye, kepzeld ezt el evekig es egy OBJ szar szerzodes is kecsegtetobb lesz meg akkor is ha o nem a legjobb, ha tul is van fizetve. Egyszeruen taktikailag ki van herelve az O. De szerencsere itt csak egy kis serules es lesz aki szerencsere olcson egy fasz de jatekoskent "kivalo". |
Nincs.semmi baj ezzel a vereséggel, de tanulni kell belőle.
Klemó
Baj szerintem van a vereseggel, mert most a north-ert vert fog pisilni a ket garda a kovetkezo meccsen es talan meg utana is, az jelenleg meg semmenyire nem hianyzik.
több mint 1 éve
gedam
6 506
Most láttuk azért, hogy mit ér sajnos a skill sorunk. Nálunk Van Jeffersson volt az első számú (!!!) Elkapó, után Austin, Williams éa Scotty Miller, addig náluk ugyanez egy-kettő A.J Brown és Devonta Smith. Ott meg is voltak azok a krikius matchupok amit kerestek egész meccsen, mi meg a ritmust kerestük. Ami viszont.felbaszott az máf megint a kiherélt meccskezdés. Miért gondoljuk, hogy ez elég, és csak akkor indul el a nyiltabb playbook, amikor már kötelező?az is faktor, a skill személyzet, de az eagelsnél a falak brutál jók. mind a védő, mind a támadófal. igazából az volt a kiherélt kezdés, mert teljesen borította a meccsterveteket az az erőfölény.
Nincs.semmi baj ezzel a vereséggel, de tanulni kell belőle.
Klemó
több mint 1 éve
Most láttuk azért, hogy mit ér sajnos a skill sorunk. Nálunk Van Jeffersson volt az első számú (!!!) Elkapó, után Austin, Williams éa Scotty Miller, addig náluk ugyanez egy-kettő A.J Brown és Devonta Smith. Ott meg is voltak azok a krikius matchupok amit kerestek egész meccsen, mi meg a ritmust kerestük. Ami viszont.felbaszott az máf megint a kiherélt meccskezdés. Miért gondoljuk, hogy ez elég, és csak akkor indul el a nyiltabb playbook, amikor már kötelező?Nekem csak annyi, hogy minden téren kurvagyenge volt. Amúgy van valakinek statja arra, hogy idén hány x. És 1et csináltak meg az amúgy csilli villi D line ellen? Mert érzésre kb mindet... ja, és azt is ellenőrizze már le valaki, hogy miért kibebaszott Terell Edmunds játszik a 39es mezben... mert ez tuti nem Minkah!
Nincs.semmi baj ezzel a vereséggel, de tanulni kell belőle.
Klemó
több mint 1 éve
Most láttuk azért, hogy mit ér sajnos a skill sorunk. Nálunk Van Jeffersson volt az első számú (!!!) Elkapó, után Austin, Williams éa Scotty Miller, addig náluk ugyanez egy-kettő A.J Brown és Devonta Smith. Ott meg is voltak azok a krikius matchupok amit kerestek egész meccsen, mi meg a ritmust kerestük. Ami viszont.felbaszott az máf megint a kiherélt meccskezdés. Miért gondoljuk, hogy ez elég, és csak akkor indul el a nyiltabb playbook, amikor már kötelező?Nincs.semmi baj ezzel a vereséggel, de tanulni kell belőle.
több mint 1 éve
TJ-ről van valami?Csak annyi hogy röntgen negatív, talán néhány hét kihagyás lehet
bcsarli, Udvari Főkóstoló
több mint 1 éve
A.I. alapján:T.J. Watt, the star linebacker for the Pittsburgh Steelers, suffered a foot injury during the game against the Philadelphia Eagles on December 15, 2024. The injury occurred in the fourth quarter as Watt attempted to sack Eagles quarterback Jalen Hurts. He suddenly began to hop and fell to the ground, clutching his left ankle, indicating he was in significant discomfort. Although he managed to reach the sidelines on his own, he did not return to the game after being evaluated by medical staff.
Following the game, Watt confirmed that X-rays on his ankle were negative, which is a positive sign regarding the severity of his injury. Steelers head coach Mike Tomlin described it as a low-ankle injury rather than a high-ankle sprain, which typically indicates a less serious condition. Despite this, Watt expressed uncertainty about his availability for the upcoming Week 16 game against the Baltimore Ravens, stating he is in "wait-and-see" mode regarding his recovery.
In the game against the Eagles, Watt had an impressive performance prior to his injury, recording seven tackles and two sacks. However, the Steelers ultimately lost 27-13, which dropped their record to 10-4, although they secured a playoff berth due to other teams' losses. The team will be looking for updates on Watt's condition as they prepare for their critical matchup against Baltimore.
Szerkesztette: bcsarli, Udvari Főkóstoló
több mint 1 éve
Nos. A Colts vereségével hivatalosan is megvan a PO. Ez a jó hír ma. A rossz hír pedig az volt, hogy semmi esélyünk nem volt. Ergya playcalling, buta hibák, puha covarage. Azt hittem bátrak leszünk, de beszariak voltunk elöl. Amikor meg beindult volna jött a Harris hiba és onnantól lefőtt a kávé. Remélem Wattnak semmi komoly....nem úgy nézett ki sajnos.
több mint 1 éve
Az ami a Kansas kapcsán történik az edényben az tényleg kezd bohózat lenni. Minden, de tényleg minden labda "hozzájuk pattan", és így tükör sima a meccs most, de Én most ezen pont aggódnék, mert egyszer fordul, mert ilyen szériát nem lehet tartani....No és Mahomes bokája megsérül...
Klemó
több mint 1 éve
Az ami a Kansas kapcsán történik az edényben az tényleg kezd bohózat lenni. Minden, de tényleg minden labda "hozzájuk pattan", és így tükör sima a meccs most, de Én most ezen pont aggódnék, mert egyszer fordul, mert ilyen szériát nem lehet tartani....
több mint 1 éve
Ami működik hokiban, az nem működik NFL-ben, nyilván annyira ritkán találkozik a két csapat. Nem tudok lelkesebb lenni a "harc PA-ért" meccsért, mint ha bármelyik csapattal játszanánk...évtizedek óta mi nem nyerünk ott, ti nem nyertek itt...ezen csak túl kell esni, hogy aztán élesre forduljon. Max akkor érdekelne ez jobban, ha SB-ben lenne 😀Az az egy plusz lehet ebben a meccsben, hogy Russ még nem kapott ki a Philly ellen...6-0 és 9TD/1INT.
több mint 1 éve
több mint 1 éve
gedam
6 506
ez egy biztonsági álláspont, mert aki pesszimista mindig nyer: ha kikaptok, akkor ő megmondta, ha nyertek, akkor meg öröm és boldogság.Az ember lejön az életről az ilyenektől. 😀 😀Én csak az érzéseimet írom le a meccsekkel kapcsolatban. Semmi Jinx.Iktriad most már örökbe fogad? 🙂A Redzone környékére se jut az O. Ha Boswell jó lesz akkor talán 2-3 FG becsúszik. A D-n meg átszaladnak párszor.nyilvan, nem tudjuk megfogni a futast. meg hat tamadni se tudunk, de ha megis, akkor a redzone-ban elverzunk ugyea hetvegi meccsen nem leserulni, kiprobalni barmit, ami a kovetkezo meccseken hasznos lehet.Meg úgyis kikapunk, nagyon...
az eredmeny meg mind1.
xtaki
bcsarli, Udvari Főkóstoló
xtaki
Az utolsó 4 meccsen 4 L várható, így készüljünk.
Reméljük a PO így is meglesz, bár én nem hiszek benne...
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Reggio1914
bcsarli, Udvari Főkóstoló
kishaszi
több mint 1 éve
Apró érdekesség...Saquon Barkley mindössze 1 alkalommal játszott a Steelers ellen eddig, 15 kísérletből 6 yardot hozott össze.
több mint 1 éve
Ezt el lehet engedni👍, de a KC-t pusztítsátok el nagyon!! Csak ennyit kérek karácsonyra😁
több mint 1 éve
Az ember lejön az életről az ilyenektől. 😀 😀Én csak az érzéseimet írom le a meccsekkel kapcsolatban. Semmi Jinx.Iktriad most már örökbe fogad? 🙂A Redzone környékére se jut az O. Ha Boswell jó lesz akkor talán 2-3 FG becsúszik. A D-n meg átszaladnak párszor.nyilvan, nem tudjuk megfogni a futast. meg hat tamadni se tudunk, de ha megis, akkor a redzone-ban elverzunk ugyea hetvegi meccsen nem leserulni, kiprobalni barmit, ami a kovetkezo meccseken hasznos lehet.Meg úgyis kikapunk, nagyon...
az eredmeny meg mind1.
xtaki
bcsarli, Udvari Főkóstoló
xtaki
Az utolsó 4 meccsen 4 L várható, így készüljünk.
Reméljük a PO így is meglesz, bár én nem hiszek benne...
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Reggio1914
bcsarli, Udvari Főkóstoló
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 1 éve
Én csak az érzéseimet írom le a meccsekkel kapcsolatban. Semmi Jinx.Iktriad most már örökbe fogad? 🙂A Redzone környékére se jut az O. Ha Boswell jó lesz akkor talán 2-3 FG becsúszik. A D-n meg átszaladnak párszor.nyilvan, nem tudjuk megfogni a futast. meg hat tamadni se tudunk, de ha megis, akkor a redzone-ban elverzunk ugyea hetvegi meccsen nem leserulni, kiprobalni barmit, ami a kovetkezo meccseken hasznos lehet.Meg úgyis kikapunk, nagyon...
az eredmeny meg mind1.
xtaki
bcsarli, Udvari Főkóstoló
xtaki
Az utolsó 4 meccsen 4 L várható, így készüljünk.
Reméljük a PO így is meglesz, bár én nem hiszek benne...
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Reggio1914
több mint 1 éve
Iktriad most már örökbe fogad? 🙂A Redzone környékére se jut az O. Ha Boswell jó lesz akkor talán 2-3 FG becsúszik. A D-n meg átszaladnak párszor.nyilvan, nem tudjuk megfogni a futast. meg hat tamadni se tudunk, de ha megis, akkor a redzone-ban elverzunk ugyea hetvegi meccsen nem leserulni, kiprobalni barmit, ami a kovetkezo meccseken hasznos lehet.Meg úgyis kikapunk, nagyon...
az eredmeny meg mind1.
xtaki
bcsarli, Udvari Főkóstoló
xtaki
Az utolsó 4 meccsen 4 L várható, így készüljünk.
Reméljük a PO így is meglesz, bár én nem hiszek benne...
bcsarli, Udvari Főkóstoló
több mint 1 éve
ahogy a Panthers mi 😛 mi örülni fogunk ha egy ponttal nyerünk es nem serül le senki egyik félnél sea hetvegi meccsen nem leserulni, kiprobalni barmit, ami a kovetkezo meccseken hasznos lehet.Meg úgyis kikapunk, nagyon...
az eredmeny meg mind1.
xtaki
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Szerkesztette: dande2
több mint 1 éve
A Redzone környékére se jut az O. Ha Boswell jó lesz akkor talán 2-3 FG becsúszik. A D-n meg átszaladnak párszor.nyilvan, nem tudjuk megfogni a futast. meg hat tamadni se tudunk, de ha megis, akkor a redzone-ban elverzunk ugyea hetvegi meccsen nem leserulni, kiprobalni barmit, ami a kovetkezo meccseken hasznos lehet.Meg úgyis kikapunk, nagyon...
az eredmeny meg mind1.
xtaki
bcsarli, Udvari Főkóstoló
xtaki
Az utolsó 4 meccsen 4 L várható, így készüljünk.
Reméljük a PO így is meglesz, bár én nem hiszek benne...
Szerkesztette: bcsarli, Udvari Főkóstoló
több mint 1 éve
nyilvan, nem tudjuk megfogni a futast. meg hat tamadni se tudunk, de ha megis, akkor a redzone-ban elverzunk ugyea hetvegi meccsen nem leserulni, kiprobalni barmit, ami a kovetkezo meccseken hasznos lehet.Meg úgyis kikapunk, nagyon...
az eredmeny meg mind1.
xtaki
bcsarli, Udvari Főkóstoló
több mint 1 éve
a hetvegi meccsen nem leserulni, kiprobalni barmit, ami a kovetkezo meccseken hasznos lehet.Meg úgyis kikapunk, nagyon...
az eredmeny meg mind1.
xtaki
több mint 1 éve
a hetvegi meccsen nem leserulni, kiprobalni barmit, ami a kovetkezo meccseken hasznos lehet.az eredmeny meg mind1.
több mint 1 éve
Dehogynem. Ott van Kazee és ott van Killebrew is. Ne feledjük, hogy Minkah is tud SS-t játszani, sőt Elliott előtt sokszor volt a boxban ő is. Szóval van/lehet kombinácuó és Én ugyanazt mondom, mint Pickens esetében, hogy még jó is, hogy meg tudjuk nézni hogyan tudjuk pótolni.Viszont Elliottból nincs még egy a rosteren. Idén tényleg inkább csapatként működik a d, de őt nem tudjuk pótolni.Elliott DNP hamstring. Nem jó előjel Barkley&Co ellen. Azt nem derült ki Trice-al mi a helyzetA mostani D-t Én csapatvédekezésnek hívom. Persze Watt, Herbig strip sackjei (is) kellenek, de nem egy-egy játékos miatt vagyunk jók. Simán tud ez a D pótolni most egy-egy embert. Kiesett a multkor Donte, beállt Pierre és igazából nem volt változás, pedig nyilván tesztelték volna. (az INT-et is Pierre jegyezte megjegyzem)
astroid
Klemó
thebeke
