Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 11 éve
a 8. hét után 70%-ban Peytonnak 30%-ban inkább Rodgersnek adták, Brady nem nagyon jött szóbaha BIgBen szarul nyomná, és Murraynak adnám, unalmas h mindig csak Brady, Manning, Rodgers 😀 De BigBen idén 40+ TD-t fog dobni, 4600 yardot, és maximum 8 INT-et, ez prófécia
több mint 11 éve
Dangerfield a PS-be érkezett és Hemer DT-t raktuk onnan miatta.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
inkább kezdjünk bele a "Big Ben MVP" projektbe, mert még a végén megint Manning kapja, pedig egyértelmű, hogy Big Ben a legjobb, ránézve már az elit szó is sértően lealacsonyítóBigBen7BB sorozatban másodszor kapta meg a hét támadója címet az AFC-ben és ahogy múlt héten, úgy ez most sem lehetett kérdéses.
De a season MVP cím más tészta. Ha most, a szezon közepén kéne dönteni, én sem neki adnám. Miért? Tök egyszerű. 22-3-as TD-INT mutatója ugyanolyan, mint Bradynek, és ezzel a legjobb a mezőnyben, ráadásul BB több yardot passzolt. Csakhogy BB 2 meccsen nyomott 12-0-t, azaz hét meccsen pedig 10-3-at. Két überjó meccs nem ugyanaz, mintha mindig folyamatosan Superman-módban játszanál. Nem arról van szó, hogy nem lehet egy-egy rosszabb, vagy átlagos meccs, de Ben számai mindössze a legutóbbi 2 meccs miatt lettek MVP-kategóriásak, nempedig 9 meccs alapján, vagy mondjuk TB esetében olyan 6-7 meccs alapján. A szezon eddigi részét nézve én védőmániásként Wattnak adnám, de legfeljebb szavazatot fog kapni, ahogy Tóni is. Jelenleg TB/PM verseny lenne az MVP címért - jogosan. Persze még hátravan 8 forduló, ezalatt változhat a dolog, de jelenleg Ben nem érdemelné meg.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
inkább kezdjünk bele a "Big Ben MVP" projektbe, mert még a végén megint Manning kapja, pedig egyértelmű, hogy Big Ben a legjobb, ránézve már az elit szó is sértően lealacsonyító
több mint 11 éve
nem baj, még 3000 poszt kell hogy utolérjük a Pats topikot 😀
több mint 11 éve
3 oldal vitázás, 4 oldal "nem értem, minek vitáztok ennyit" hozzászólás. 😀laby2 oldalnyi meg azt taglalja, hogy hány oldalon keresztül vitáznak 😀
több mint 11 éve
3 oldal vitázás, 4 oldal "nem értem, minek vitáztok ennyit" hozzászólás. 😀
több mint 11 éve
Érezd az iróniát! 😉
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 11 éve
Napok óta csak olvasom amiket írtok, a munkám miatt nem sok időm volt, az elmúlt héten sem és ezen a héten sem. De ennyi felesleges szócséplést, még az elmúlt napok folyamatos telefonkonferenciáin sem láttam. Pedig elhihetitek volt egy pár, amikor 2 órán keresztül rágódtak egy témán, amire az elején elmondtam az egyszerű választ. Aztán 2 óra múlva felálltam és otthagytam őket. Csakúgy mint Robi a fórumot. Én azt hiszem mindenkinek joga van véleményhez, ezért nem kell sem lenézni, sem elítélni. Mindenkinek lehet jó és rossz ötlete.Pedig a cseh sörök kiválóak!
Peace please.
A cseh sörözőkben a sörök egyébként nem túl jók, napok óta tesztelem. Hidegek, a habjuk kemény, selymesen simogatják a torkod. Csak Slivovicával és vagy Becherovkával tudom elviselni.polamalu
Én szültem a rock and roll-t, én szartam ki Elvist! - GG Allin
több mint 11 éve
Napok óta csak olvasom amiket írtok, a munkám miatt nem sok időm volt, az elmúlt héten sem és ezen a héten sem. De ennyi felesleges szócséplést, még az elmúlt napok folyamatos telefonkonferenciáin sem láttam. Pedig elhihetitek volt egy pár, amikor 2 órán keresztül rágódtak egy témán, amire az elején elmondtam az egyszerű választ. Aztán 2 óra múlva felálltam és otthagytam őket. Csakúgy mint Robi a fórumot. Én azt hiszem mindenkinek joga van véleményhez, ezért nem kell sem lenézni, sem elítélni. Mindenkinek lehet jó és rossz ötlete.Peace please.
A cseh sörözőkben a sörök egyébként nem túl jók, napok óta tesztelem. Hidegek, a habjuk kemény, selymesen simogatják a torkod. Csak Slivovicával és vagy Becherovkával tudom elviselni.
több mint 11 éve
lehet, hogy nincs Troy meg Thomas, de a Jetsnél meg nincs irányító, emiatt hiába vannak jó elkapóik, úgyse tudják nekik odadobni a labdát, és ha van eszük akkor futnak, de ezt meg tudja Lebeau is, fel fogunk készülni rá, úgy hogy én nem parázok ettől a meccstől, a Titans elleni MNF szerintem vészesebb lehet, ha Mettenberger jó napot fog ki
több mint 11 éve
Nfl.com-on 8 helyet jöttünk előre a power raking-be, 5. helyen vagyunk. 2 hét alatt hirtelen nagy lett az elvárás. 😊
több mint 11 éve
"I've never seen Ben play better," Cowher said Wednesday on KDKA-TV in Pittsburgh. "He looks comfortable in this offense."A védekezés kulcsa mindenképp a nyomás lesz. Néztem a KC elleni meccsüket és nem tudták megoldani, hogy Vick bármi érdekeset tudjon csinálni. Úgy értem, hogy egyrészt nagy volt rajta a nyomás, másrészt pedig futni sem tudott. Két fantasztikus elkapója van, de eddig ezt nem tudták igazán kihasználni. A KC elleni meccsen persze pechük is volt, nézd meg a KC 2. TD-jét. Röhej kategória.
Szerintem ez olyan jó végszó...😊
Hm, azért Pola és Shamarko nélkül érdekes lesz a hétvége...Allen persze ott van, de nem vagyok nyugodt, hogy a nem túl acélos secondary tovább langyul. Jó viszont azt kimondani, hogy Béla mögött azért ott vannak a társak, ott ezt kevésbé érezzük majd. Tovább kell ütni a vasat, tovább kell ütni, nem szabad elengedni a momentumot!!!
Go Steelers!Klemó
Én azt tapasztalom nálunk, hogy mostanság meg tudjuk oldani a jó Front7-el, de gyenge sec-el rendelkező csapatok elleni játékot. Néha még a futójátékot is..
Amitől inkább parázok, az a Jets futójátéka. Abban még nem érzem eléggé a fejlődést nálunk, viszont a Jets még nagyobb hátrányban is sűrűn nyúl ehhez a fegyverhez, nyilván nemigen van más lehetőségük. Jó futóik vannak, úgyhogy védekezésben mindenképp ez lesz a kulcs.
A csapatok nagy része azért megoldotta, de sosem írnám le a Jets-t, ahol elég komoly problémák vannak mostanában. Olyan lehet, mint egy sebzett vad...
Asszem 4,5 pontos előnyben vagyunk Vegasban.
több mint 11 éve
Jordan Dangerfieldet leigazoltuk a kóros safety-hiányunk miatt, de azt egyelőre nem tudjuk, hogy PS-be, vagy rosterre, illetve hogy ki távozik az ő érkezése miatt.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
hello, valaki be tudna nekem linkelni robi irasat, hogy el tudjam olvasni . elore is koszi.gabistarittvanegypár
bowl.hu/best_of_post?interval=all-time

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
Köszi, hogy abbahagytátok...
több mint 11 éve
hello, valaki be tudna nekem linkelni robi irasat, hogy el tudjam olvasni . elore is koszi.gabistar2. Browns meccs utáni írása, azaz 3-3-nál:
bowl.hu/forum/nflncaa_-_divizioforumok/afc_north_csevego/1155819

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
"I've never seen Ben play better," Cowher said Wednesday on KDKA-TV in Pittsburgh. "He looks comfortable in this offense."Papíron folytatódhat a tűzijáték, ahogy alább is lehet olvasni. A kulcs ugyanaz lesz, mint a Ravens ellen, mert a Jets ugyanúgy gyenge secondaryvel, de kiváló DL-lel rendelkezik, mint a jelenlegi, sérülésektől tizedelt Ravens, azaz annyi a lényeg, hogy Bent meg kell védeni. Ha a Jets nem tud állandó nyomást gyakorolni BB-re, akkor azt a secondaryt darabjaira lehet szedni.
Szerintem ez olyan jó végszó...😊
Hm, azért Pola és Shamarko nélkül érdekes lesz a hétvége...Allen persze ott van, de nem vagyok nyugodt, hogy a nem túl acélos secondary tovább langyul. Jó viszont azt kimondani, hogy Béla mögött azért ott vannak a társak, ott ezt kevésbé érezzük majd. Tovább kell ütni a vasat, tovább kell ütni, nem szabad elengedni a momentumot!!!
Go Steelers!Klemó
Én ezzel zárok, elvégre ez is bíztató vasárnapra. 😊
The young, homegrown offensive line has been gelling since late last season. Antonio Brown has been the NFL's best wide receiver for two months. Martavis Bryant has provided Roethlisberger with the big, physical red-zone threat the quarterback has been openly campaigning for since Plaxico Burress defected to the Big Apple a decade ago.
That deep, athletic wide receiver corps has been enhanced by Le'Veon Bell, one of the NFL's premier all-around running backs.
In other words, all of the ingredients are finally coming together to form one of the NFL's most potent offenses, capable of running away and hiding from the competition as we've witnessed in each of the past three games.
The fireworks show should continue this week against a patchwork Jets secondary that featured undrafted former North Dakota State star Marcus Williams as the No. 1 cornerback in his first career start last week.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
hello, valaki be tudna nekem linkelni robi irasat, hogy el tudjam olvasni . elore is koszi.
több mint 11 éve
"I've never seen Ben play better," Cowher said Wednesday on KDKA-TV in Pittsburgh. "He looks comfortable in this offense."Szerintem ez olyan jó végszó...😊
Hm, azért Pola és Shamarko nélkül érdekes lesz a hétvége...Allen persze ott van, de nem vagyok nyugodt, hogy a nem túl acélos secondary tovább langyul. Jó viszont azt kimondani, hogy Béla mögött azért ott vannak a társak, ott ezt kevésbé érezzük majd. Tovább kell ütni a vasat, tovább kell ütni, nem szabad elengedni a momentumot!!!
Go Steelers!
több mint 11 éve
Persze, illegalisan en sem mennek ez nem kerdes es nagyon nem buzditanek erre senkit.Csak azt vilagitottam meg, Florida nem rossz hely es tenyleg olcso.
több mint 11 éve
GC nelkul teljesen mind1 😊 csaladdal nem vonulok illegalitasba, hosszu evekig meg nem fogok varni...Nem olyan veszes az. Nyaron nem kell tuzo napon maszkalni, amugy mindenhol van legkondi. Es nagy a kulonbseg a varosok kozt, Orlando pl mar sokkal elviselhetobb nyaron is.Delonso_Florida...megnezted te ott az atlaghomersekletet? nem birnam ki...itt is alig birom a nyarat. nem feltetlenul a meleg miatt [ kb 30 fok], hanem a 100% paratartalom kibirhatatlan. ott el se tudom kepzelni.xtakiez már nagyon off, de nem találsz olyan helyet az USA-ban, ahol ne élnének magyarok (főleg zöldkártya nélkül) 😕 😊 Floridát érdemes feltétlen kipróbálni, ott sok a lehetőség, rengeteget süt a nap és relatíve olcsó hely számos adókedvezménnyelbaggiohát pedig ha mennék nem NY-ba, mert az tényleg mocskosul drága...GC nélkül mondjuk mindenhol nehéz...épp most lottóztam, hátha lesz gc és akkor azért sokkal bővebb a kör, ahová mehetsz...amúgy nem véletlenül dél brooklinban vagytok? nászúton voltam arrafelé és ott volt egy ház, ahol csak magyarok laktak gc nélkülKlaci79ne gondold, hogy annyira jo itt az elet.kezdem unni ezt a zabhegyezest. nem lehetne ezt atteni valami privat threadre?bár odaát lehetnék...sajnos én annyira nem értek hozzá, hogy ebből megélnék...de egy ups futárnak biztos megfelelnék...csak nyáron jönnék vissza amikor a családi napot tartjuk 😉Klaci79
irhat ide mindenki, egyikunk se a kiraly, mert akkor ideat lennetek es egy valag penzt fizetnenek, hogy a megjegyzeseinket megosszuk a tulajdonosokkal.
addig maradunk franko szurkolok, ki kicsit tobbet latott, ki kicsit kevesebbet. Van akinek ez tetszik, van akinek az tetszik. Persze van kozos is, amikor gyoz a csapat 😊xtaki
Mi mar gondolkodunk a hazakoltozesen, mert nem elunk jobban, mint otthon.
mocskosul draga NY. mashova meg nem mehetunk, mert kvazi rabszolga vagyok GC nelkul
es latom a szegenyebb embereket, hogy mit szivnak...xtaki
ha annyira szar lesz otthon, akkor majd megyunk EU-ba valahova...
több mint 11 éve
Kinek és miért írtam volna bővebben erről, mikor még a Penn State topic is kong az ürességtől? 😕 😊 Viszont végre NCAA-vel kapcsolatos kérdés, szóval örömmel válaszolok! Na nem kezdek el Maryland és Pennsylvania lakosai közötti ellentétekről írni, szóval csak röviden: a Terrapins ugye most csatlakozott a Big Tenhez, a Penn State-nél pedig idén pont az a James Franklin lett a főedző, aki "head coach-in-waiting" volt náluk pár éve, csak Friedgen kirúgásával és Edsall kinevezésével viszont más irányt vettek. Franklin hihetetlen jó kapcsolatokkal rendelkezik a toborzás terén a keleti parton, de mikor az SEC-s Vanderbiltnél dolgozott, ez annyira még számított, azonban most visszatért északkeletre, és szinte hadszíntérré változtatta a térség recruitingját. Nem mellesleg a Lions fanok meglehetősen arrogáns szurkolók hírében állnak, ellenezték is a Maryland konferenciatagságát, sőt az egymás elleni korábbi mérkőzések egyoldalúsága miatt (majd' 40 találkozóból mindössze egyszer nyert a Terps, több évtizeddel ezelőtt) jól le is nézték a marylandieket, ennek a szombati mérkőzés előtti bemelegítésnél is sokan hangot adtak. Aztán a PSU játékosok is elkezdték - elméletileg, gyakorlatilag ki tudja - cukkolni őket, lökdösődés is volt, és ekkor döntötték el hirtelen felindulásból a Terps focistái, hogy nem fognak kezet a coin toss-nál. Ezzel a háttértörténettel is persze elítélendő, amit csináltak, meg ilyen sokak bevallása szerint még sose történt, de érdekes rivalizálás lehet még ebből, a pályán kívül már most is nagy a harc (a legjobb középiskolásokért). Ehhez képest egy Steelers-Ravens smafu, de hát ez az összes profi párharcra elmondható.Köszönöm és a linket is Süti...a többit inkább a PSU topikba írtam, hogy ne itt offoljunk
baggio
több mint 11 éve
Nem olyan veszes az. Nyaron nem kell tuzo napon maszkalni, amugy mindenhol van legkondi. Es nagy a kulonbseg a varosok kozt, Orlando pl mar sokkal elviselhetobb nyaron is.Florida...megnezted te ott az atlaghomersekletet? nem birnam ki...itt is alig birom a nyarat. nem feltetlenul a meleg miatt [ kb 30 fok], hanem a 100% paratartalom kibirhatatlan. ott el se tudom kepzelni.xtakiez már nagyon off, de nem találsz olyan helyet az USA-ban, ahol ne élnének magyarok (főleg zöldkártya nélkül) 😕 😊 Floridát érdemes feltétlen kipróbálni, ott sok a lehetőség, rengeteget süt a nap és relatíve olcsó hely számos adókedvezménnyelbaggiohát pedig ha mennék nem NY-ba, mert az tényleg mocskosul drága...GC nélkül mondjuk mindenhol nehéz...épp most lottóztam, hátha lesz gc és akkor azért sokkal bővebb a kör, ahová mehetsz...amúgy nem véletlenül dél brooklinban vagytok? nászúton voltam arrafelé és ott volt egy ház, ahol csak magyarok laktak gc nélkülKlaci79ne gondold, hogy annyira jo itt az elet.kezdem unni ezt a zabhegyezest. nem lehetne ezt atteni valami privat threadre?bár odaát lehetnék...sajnos én annyira nem értek hozzá, hogy ebből megélnék...de egy ups futárnak biztos megfelelnék...csak nyáron jönnék vissza amikor a családi napot tartjuk 😉Klaci79
irhat ide mindenki, egyikunk se a kiraly, mert akkor ideat lennetek es egy valag penzt fizetnenek, hogy a megjegyzeseinket megosszuk a tulajdonosokkal.
addig maradunk franko szurkolok, ki kicsit tobbet latott, ki kicsit kevesebbet. Van akinek ez tetszik, van akinek az tetszik. Persze van kozos is, amikor gyoz a csapat 😊xtaki
Mi mar gondolkodunk a hazakoltozesen, mert nem elunk jobban, mint otthon.
mocskosul draga NY. mashova meg nem mehetunk, mert kvazi rabszolga vagyok GC nelkul
es latom a szegenyebb embereket, hogy mit szivnak...xtaki
több mint 11 éve
Kinek és miért írtam volna bővebben erről, mikor még a Penn State topic is kong az ürességtől? 😕 😊 Viszont végre NCAA-vel kapcsolatos kérdés, szóval örömmel válaszolok! Na nem kezdek el Maryland és Pennsylvania lakosai közötti ellentétekről írni, szóval csak röviden: a Terrapins ugye most csatlakozott a Big Tenhez, a Penn State-nél pedig idén pont az a James Franklin lett a főedző, aki "head coach-in-waiting" volt náluk pár éve, csak Friedgen kirúgásával és Edsall kinevezésével viszont más irányt vettek. Franklin hihetetlen jó kapcsolatokkal rendelkezik a toborzás terén a keleti parton, de mikor az SEC-s Vanderbiltnél dolgozott, ez annyira még számított, azonban most visszatért északkeletre, és szinte hadszíntérré változtatta a térség recruitingját. Nem mellesleg a Lions fanok meglehetősen arrogáns szurkolók hírében állnak, ellenezték is a Maryland konferenciatagságát, sőt az egymás elleni korábbi mérkőzések egyoldalúsága miatt (majd' 40 találkozóból mindössze egyszer nyert a Terps, több évtizeddel ezelőtt) jól le is nézték a marylandieket, ennek a szombati mérkőzés előtti bemelegítésnél is sokan hangot adtak. Aztán a PSU játékosok is elkezdték - elméletileg, gyakorlatilag ki tudja - cukkolni őket, lökdösődés is volt, és ekkor döntötték el hirtelen felindulásból a Terps focistái, hogy nem fognak kezet a coin toss-nál. Ezzel a háttértörténettel is persze elítélendő, amit csináltak, meg ilyen sokak bevallása szerint még sose történt, de érdekes rivalizálás lehet még ebből, a pályán kívül már most is nagy a harc (a legjobb középiskolásokért). Ehhez képest egy Steelers-Ravens smafu, de hát ez az összes profi párharcra elmondható.ez már nagyon off, de nem találsz olyan helyet az USA-ban, ahol ne élnének magyarok (főleg zöldkártya nélkül) 😕 😊 Floridát érdemes feltétlen kipróbálni, ott sok a lehetőség, rengeteget süt a nap és relatíve olcsó hely számos adókedvezménnyelbaggioEz még inkább off, csak ha már látlak...nem nagyon találok semmi konkrétat, hogy mi volt a Maryland-Penn State meccsen korábban, hogy elmaradt a kézfogó...van erről itt valami a bowl.hu-n?Klaci79
Florida...megnezted te ott az atlaghomersekletet? nem birnam ki...itt is alig birom a nyarat. nem feltetlenul a meleg miatt [ kb 30 fok], hanem a 100% paratartalom kibirhatatlan. ott el se tudom kepzelni.xtakimások vagyunk, Floridát már keresztül-kasul bejártam, több hónapig laktam Miamiban és St. Petersburgban, én imádom 😊 ennél jobban már csak Hawaii vonz

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal