Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 5 éve
Ahhoz hogy magától lelépjen, először is az kellene hogy felismerje: már nem elég jó, illetve nem elég jó ahhoz képest amennyi a fizetési igénye. Egy ekkora egóval (és ilyen eredményes múlttal) rendelkező embernél ez a pillanat SOHA nem fog eljönni.Miután bejelentették kvázi hogy marad?Csak figyeld meg. 😊Egyáltalán nem az.Azt pletykálják, hogy Ben nem akar visszavonulni :/Elég nyilvánvaló hogy önként nem fog lelépni.
Fasza.
tenorx
Jan
tenorx
Jan
Illetve attól, hogy valami megtörtént, még nem azt jelenti, hogy "nyilvánvaló", mert kurvára nem az.
tenorx
Amíg nem kényszeríti valami a visszalépésre, addig úgy tekinti hogy ez az ő csapata, ő a vezér, ő viszi előre a dolgokat.
Klasszikus példa Brett Favre, aki ugyanez a típus volt, vagy hogy csapaton belül maradjak, james Harrison. Aki ilyen mentalitású, az nem hagyja abba önként, ha úgy érzi hogy van még a tankban.
Leszek bátor, és megjósolom: Ben csak akkor fog visszavonulni, ha megsérül, vagy kirakjuk, vagy olyan pénzt kinálunk, ami neki túl kevés.
több mint 5 éve
rájöttem, hogy ami tomlin az edzőknél, az lj az irányítóknál. 10 éven keresztül fogja hozni a pozitív szezonokat, de a rájátszásban elhasal. majd 2030-ban beírom, hogy ez tulajdonképpen siker.Run first QB...nekem ezzel alapvető problémám van. 2-3 év és mindegyik lassul, figyelem lanyhul és ehhez sérülés sem kell. Pedig Lamaar akár az egyik kivétel lehetne, mert elképesztő ütemérzéke és gyorsasága van és ezért sem ütötték meg még igazán, mint ahogy Newtont annak idején. Az agyrázkódásnál nagyot mentett, de igen, pont az ilyen playek nála folyamatosan benne vannak a játékában.
gedam
A hívásokat nem értettem viszont. Megvan a keze és megvannak a fegyverek is, hogy ne folyamatosan run first játékokból induljatok és a Bills ellen folyamatosan ez volt. A Bills nagyszerűen limitálta Jacksont és az abból jövő pasz játékokat. Pont az jött, amit vártak, semmi váratlan, és szerintem ez volt az alapvető gondotok. Ez a Bills túl jó ahhoz, hogy ne kelljen meglepni valamivel. Mi nagyjából 5 perc alatt kaptunk ki ellenük a 3. negyedben....
több mint 5 éve
rájöttem, hogy ami tomlin az edzőknél, az lj az irányítóknál. 10 éven keresztül fogja hozni a pozitív szezonokat, de a rájátszásban elhasal. majd 2030-ban beírom, hogy ez tulajdonképpen siker.Eddig kellett várni, hogy jöjjön a gyorsvonat LaMarrnak. Sajnálom, mert ügyes a srác, de ez a Hero mód max a madenben működik. Remélem nem lesz komoly baja.
gedam
több mint 5 éve
rájöttem, hogy ami tomlin az edzőknél, az lj az irányítóknál. 10 éven keresztül fogja hozni a pozitív szezonokat, de a rájátszásban elhasal. majd 2030-ban beírom, hogy ez tulajdonképpen siker.Mi már túl vagyunk azon a fájdalmas csalódáson, ami nektek még friss. Nyugi, 1 hét múlva könnyebb lesz 😊
gedam
Mostantól lehet szurkolni a Browns-nak (és a Saints-nek 😊)
Szerkesztette: bcsarli, Udvari Főkóstoló
több mint 5 éve
gedam
6 513
rájöttem, hogy ami tomlin az edzőknél, az lj az irányítóknál. 10 éven keresztül fogja hozni a pozitív szezonokat, de a rájátszásban elhasal. majd 2030-ban beírom, hogy ez tulajdonképpen siker.
több mint 5 éve
Boldogult o, csak a maga modjan, pre snap olvasokkal dolgozva. Majd a D-k erre jottek ra es ellentetet mutattak, mint csinaltak. Igy benne volt a pick minden jatekban egy idoben es ezert lett abbahagyva. Finoman fogalmazva sem volt viszont sok gyakorlas ebben....lehet ha ez van, akkor mas a leanyzo fekvese iden is..Azért jöttek ki riportok róla, hogy azért lett sutba vágva az a playbook, mert Ben nem boldogult az újdonságokkal.Canadának örülnék, az hogy milyen surlódások lesznek az már más kérdés, de ugye ha elkezd felépíteni egy új (újabb) O-t, akkor az ő szavának kell érvényesülnie. Mindez persze feltételes módban...Én nem hiszem, hogy igazán surlódások voltak ő és Ben között. Ha igen, akkor nem ő lenne az OC. Ne feledjük, hogy az év elején a friss O kimondva kimondatlanul a Canada csomag miatt volt olyan, amilyen, de utána az OC képtelen volt ezt jól kombinálni Én azt gondolom.
Reggio1914
Meglátjuk.
Klemó
Spy
több mint 5 éve
Canadának tudok örülni, de remélem, hogy BB visszavonulása után is maradhat.
több mint 5 éve
Ez komoly: Alex Highsmith had a pass rush win rate of 24% as an edge rusher. He didn't have enough plays to qualify for our leaderboard, but if he had, that would have ranked 7th...one spot ahead of Chase Young. (ESPN/Next Gen Stats)Bíztató mindenképen... Nem is a képességei, de maga, hogy nem követi el ugyanazt a hibát kétszer. Elörébb jár min Bud kezdő évében. Ő nem a Tomlin-féle athletic freak, hanem a blue collar típus. Kíváncsi leszek egy preseason után, 2. évében milyen lesz.
astroid
Szerkesztette: Spy
több mint 5 éve
Ez komoly: Alex Highsmith had a pass rush win rate of 24% as an edge rusher. He didn't have enough plays to qualify for our leaderboard, but if he had, that would have ranked 7th...one spot ahead of Chase Young. (ESPN/Next Gen Stats)
több mint 5 éve
Azért jöttek ki riportok róla, hogy azért lett sutba vágva az a playbook, mert Ben nem boldogult az újdonságokkal.Canadának örülnék, az hogy milyen surlódások lesznek az már más kérdés, de ugye ha elkezd felépíteni egy új (újabb) O-t, akkor az ő szavának kell érvényesülnie. Mindez persze feltételes módban...Én nem hiszem, hogy igazán surlódások voltak ő és Ben között. Ha igen, akkor nem ő lenne az OC. Ne feledjük, hogy az év elején a friss O kimondva kimondatlanul a Canada csomag miatt volt olyan, amilyen, de utána az OC képtelen volt ezt jól kombinálni Én azt gondolom.
Reggio1914
Meglátjuk.
Klemó
több mint 5 éve
Nyilván, ha Bennek kivánságai vannak és nincs CAP, akkor ugye az úgy lehet valóság csakis, ha ő is lemond pénzről....érdekes hónap jön az biztos..
több mint 5 éve
Canadának örülnék, az hogy milyen surlódások lesznek az már más kérdés, de ugye ha elkezd felépíteni egy új (újabb) O-t, akkor az ő szavának kell érvényesülnie. Mindez persze feltételes módban...Én nem hiszem, hogy igazán surlódások voltak ő és Ben között. Ha igen, akkor nem ő lenne az OC. Ne feledjük, hogy az év elején a friss O kimondva kimondatlanul a Canada csomag miatt volt olyan, amilyen, de utána az OC képtelen volt ezt jól kombinálni Én azt gondolom.
Reggio1914
Meglátjuk.
több mint 5 éve
According to Ian Rapoport and Tom Pelissero of the NFL Network on Saturday, the Steelers are expected to promote quarterback coach Matt Canada to offensive coordinator. Canada reportedly interviewed with the Miami Dolphins this week but is now expected to stay in Pittsburgh with the Steelers.Ha hivatalossá válik, egyben ad némi kontinuitást BigBen-nek (és Rudolph-nak) és -ha engedik- némi innovativitást az offense-nek.
Spy
Juju-ban egyetértek. Jobban örúlnék, ha ő lenne a QB fókusza, nem DJ.
Szerkesztette: Spy
több mint 5 éve
Sidenote on Matt Canada: He was one of the college coaches that NFL coaches consulted with and relied on to learn the new trends. I’m always surprised we don’t see more of this: Instead of consulting, just hire the guy.
több mint 5 éve
According to Ian Rapoport and Tom Pelissero of the NFL Network on Saturday, the Steelers are expected to promote quarterback coach Matt Canada to offensive coordinator. Canada reportedly interviewed with the Miami Dolphins this week but is now expected to stay in Pittsburgh with the Steelers.
több mint 5 éve
Francokat! Arians-ra várunk. Ő visszajön OC-nak, szezon felére megoldja Ben visszavonulását egy season ending-el, majd kitúrja Tomlin-t és új qb-t staff-ot épít. Boldogabbak nam leszünk töllle, de változás lesz a javából.Ben marad és Canada lesz az új OC!és nem kérnek fizetést, hurrá!
Ez állítólag megnyitja az utat JuJu visszatérése előtt is.
Ebben az esetben én megprobalnam Washingtont eltradelni.
Klaci79
sutianap
Komolyra fordítva, 3 OT-t húztunk első körben az elmúlt 50 évben aszondják. Egy nem vált be, kettő egyenesen bust lett. IOL lesz az. ( nem igaz, bpa. nálam Micah Parsons volt eddig a legelőkelőbb a szimulációban) De cenya kb. Első 2,5 körben kell, utána nagy a dropoff még ha a Bama srác csúszhat is az ACL-je miatt. OT-ben én bízok Bannerban, Chucks-ban, de Feiler, vagy BigAl-t nem zárom ki. RB is kell.Conner jó de sérülékeny, és drága is lesz.
De az IOL a kulcs. Az legyen rendben, középen ne legyen nyomás, ha immobilis a QB-d, fel tudj érni a LB-kre futásnál, ha kell. Ha dual-threat a QB-d, zónát futnál, akkor kell OT. Kezdő qb-nak a középső nyomás veszélyes.
több mint 5 éve
Miután bejelentették kvázi hogy marad?Csak figyeld meg. 😊Egyáltalán nem az.Azt pletykálják, hogy Ben nem akar visszavonulni :/Elég nyilvánvaló hogy önként nem fog lelépni.
Fasza.
tenorx
Jan
tenorx
Jan
Illetve attól, hogy valami megtörtént, még nem azt jelenti, hogy "nyilvánvaló", mert kurvára nem az.
több mint 5 éve
Csak figyeld meg. 😊Egyáltalán nem az.Azt pletykálják, hogy Ben nem akar visszavonulni :/Elég nyilvánvaló hogy önként nem fog lelépni.
Fasza.
tenorx
Jan
tenorx
több mint 5 éve
Ben marad és Canada lesz az új OC!Mindenki alaposan készüljön fel szeptemberre a shiftekből és motion-ökből, jól fog majd jönni ez a tudás 😊
Ez állítólag megnyitja az utat JuJu visszatérése előtt is.
Ebben az esetben én megprobalnam Washingtont eltradelni.
Klaci79
Ja meg a jet sweepek, hát amit az lsu-nál csinált az nem volt semmi
Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
Azt pletykálják, hogy Ben nem akar visszavonulni :/10-12 M-ért maradhat bizonyítani 😊
Fasza.
tenorx
Szerkesztette: bcsarli, Udvari Főkóstoló
több mint 5 éve
Canadának örülnék, az hogy milyen surlódások lesznek az már más kérdés, de ugye ha elkezd felépíteni egy új (újabb) O-t, akkor az ő szavának kell érvényesülnie. Mindez persze feltételes módban...
Szerkesztette: Reggio1914
több mint 5 éve
Ben marad és Canada lesz az új OC!és nem kérnek fizetést, hurrá!
Ez állítólag megnyitja az utat JuJu visszatérése előtt is.
Ebben az esetben én megprobalnam Washingtont eltradelni.
Klaci79

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
Ben marad és Canada lesz az új OC!És JuJu-ra igényt tart Ben
Klaci79
több mint 5 éve
Egyáltalán nem az.Azt pletykálják, hogy Ben nem akar visszavonulni :/Elég nyilvánvaló hogy önként nem fog lelépni.
Fasza.
tenorx
Jan