Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Pittsburgh Steelers

74 feliratkozó

több mint 6 éve
Gergőke Pittsburgh Steelers Ohio State Buckeyes 3 021 — Pittsburgh Pirates,Chicago Bulls, Aston Villa és AC Milan fa
Röviden a meccsről:

Az elején gyakorlatilag minden bejött és ki is használtuk végre az ellenfél hibáit.
Ami tetszett:
Hodges korketül lemenedzselte a meccset. Nem vállalta túl magát. A pick is inkább volt szép védői megmozdulás,mint az ő sara.
Conner és Snell is ól tolta. Snell üde színfolt volt nekem. Megtalálta a lukakat és lehetett vele is haladni.
Conner kapcsán meg szépen mennek az elkapások. Viszont rajtuk kívül gyakorlatilag senki nem tett hozzár érdemben a meccshez.

Az Ol jól játszott, Bosat azért egész jól megtartották, de Punci a második félidőben kriminális volt. Adott 3 olyan snapet, hogy csak Hodgeson múlt hogy nem lett belőle labda vesztés, vagy komolyabb yard veszteség.

A D jól működött az elején. Most a front sem volt lyukas. Bush megint 2 labdaszerezés. Viszont volt pár - azt hiszem vagy 3 - igen csúnyán elrontott szerelése. Nem tudom, hogy ez a kisebb sérülése miatt volt, de volt amikor open fielden nem tudta 1 vs 1-ben megcsinálni a szerelést.

a kezdő sec egyre jobban fest. Burns és Kelly nem NFL szint. Kellyt nagyon csúnyán megetette Henry. Sutton viszont rohadt nagyot játszott. Jöttek szépen a leütött passzok és ő nem ejtette a meccset lezáró picket.

Ja és még kiemelném Berryt is. Az a punt a végén nagyon kellett és nagyon beszerkesztette oda a sarokba az 1 yardosra.

több mint 6 éve
xtaki Pittsburgh Steelers 3 835
Összefogaló alapján nagyon elfogytak a fiúk a 4. negyedre!
steelwolf
az elso felidoben minden osszejott, nem is kellett nagyon sokat dolgozni ezen, mert a chargers elbaszott mindent.
A masodik felido elejen is.
Aztan egyreszt 24-0 utan szerintem kiengedtek, masreszt jott a garbage time. ami majdnem megbosszulta magat, mert nem sokon mulott, hogy ismet megszivjuk.

Viszont A. burns-t mi a faszert tesszuk a palyara. sehova nem valo. A picsaba cutolni kell.
több mint 6 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 230 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Összefogaló alapján nagyon elfogytak a fiúk a 4. negyedre!
több mint 6 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 230 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Nos...ez kellett. És tuti, hogy a jövő héten se kapunk ki.
Kell is, mert ezúttal Tuitt és Conner is komolyabban megsérült....
Klaci79
Mi történt velük, mennyire súlyos?
több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 139
Nos...ez kellett. És tuti, hogy a jövő héten se kapunk ki.
Kell is, mert ezúttal Tuitt és Conner is komolyabban megsérült....
több mint 6 éve
no Baltimore Ravens 9 115
a ravensnél LJ már egy emberes offense-t nyom...ezt vajon meddig bírja térddel?
Klaci79
Az legyen az ő gondjuk. 😊
Browns viszont elég jól játszik.
Jan
meg a ravens is megy a bengals ellen.
me nem fogunk zarkozni
xtaki
Hova zárkózzunk? Két csapat egyértelműen jobb nálunk, egy meg egyértelműen rosszabb. PIllanatnyilag a 3. hely a realitás.
Lehet hogy később a Browns lábonlövi magát (azért egy évtizedes beidegződést nem lehet csak úgy levetni 😊), és beelőzzük őket, vagy Jackson valamiért kiesik egy időre és összeomlik a Ravens, de pillanatnyilag a reális helyünkön vagyunk.
Jan
Nem realitás, hogy vezessük a csoportot, de hogy lenne kiugró és sokkal jobb csapat ebben a csoportban azt nem adom. Talán egy Ravens az, amely most egyenletes(ebb) teljesítményt nyújt, de az idény még hosszú.
Klemó
Ravens -ahogy én láttam az eddigi meccseiket- egyszemélyben Jacksontól függ. A D nem annyira jó, az O sem tűnik annyira jól szervezettnek , számtalan helyzetben Jackson valami rögtönzéssel viszi tovább az akciót. Nélküle ez a Ravens negatív mérlegű lenne, szerintem. És ezeket a 100+ futott y-os meccseket a szezon vége felé, mikor mindenki beélesedk, nem fogja hozni. De most hozza, és ezzel vannak előttünk. De csak ennyivel.

Brownsban viszont van potenciál. Nekik pont az eredményük nem mutatja, de láttam több meccsüket, mait is, és jók. Nincs még rutinjuk, nem tudják lezárni a meccseket, időnként tökönlövik magukat, de talent levelben nincsenek alattunk, ebben biztos vagyok. Ha összeáll, ez a csapat lesz a legerősebb a csoportban, ha bénáznak, lecsúszhatnak mindenről.

Mi pedig hagyományosan a szezon második felében szoktunk jobbak lenni, azt írtam korábban hogy ha a 6-8 forduló körül 50% körüli mérlegünk lesz, abból még simán lehet PO, most erre nem sok esélyt látok. Ha a múlt hetit behúztuk volna, akkor simán el tudtam volna képzelni hogy a végén a PO-ért megyünk.
Jan
Nem hogy nincsenek alatta a Browns-nal, hanem magasan felette talentben a csoportban.
A Ravens a D reszerol sokkal jobb lehetne, ha megtalalnak a tokuket. Az O meg vegre egy a kerethez megfelelo edzo dolgozik es ebbol kivenni LJ-t olyan mintha egy magas hosszukezu boxolonal a belharcara panaszkodna az ember.
Ezzel nem a ti eselyeiteket rontom, de igy pontosabb. Nalatok a 2 falra lehet epiteni, bar meg mindig hibanak gondolom a "PO az elso" gondolkodast ( nem a szurkolok reszerol ). De az sincs elszallva jelenleg meg, egy kis lepeshatranyban vagytok, ha szamit.
több mint 6 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 764 — Steelers fan
a ravensnél LJ már egy emberes offense-t nyom...ezt vajon meddig bírja térddel?
Klaci79
Az legyen az ő gondjuk. 😊
Browns viszont elég jól játszik.
Jan
meg a ravens is megy a bengals ellen.
me nem fogunk zarkozni
xtaki
Hova zárkózzunk? Két csapat egyértelműen jobb nálunk, egy meg egyértelműen rosszabb. PIllanatnyilag a 3. hely a realitás.
Lehet hogy később a Browns lábonlövi magát (azért egy évtizedes beidegződést nem lehet csak úgy levetni 😊), és beelőzzük őket, vagy Jackson valamiért kiesik egy időre és összeomlik a Ravens, de pillanatnyilag a reális helyünkön vagyunk.
Jan
Nem realitás, hogy vezessük a csoportot, de hogy lenne kiugró és sokkal jobb csapat ebben a csoportban azt nem adom. Talán egy Ravens az, amely most egyenletes(ebb) teljesítményt nyújt, de az idény még hosszú.
Klemó
Ravens -ahogy én láttam az eddigi meccseiket- egyszemélyben Jacksontól függ. A D nem annyira jó, az O sem tűnik annyira jól szervezettnek , számtalan helyzetben Jackson valami rögtönzéssel viszi tovább az akciót. Nélküle ez a Ravens negatív mérlegű lenne, szerintem. És ezeket a 100+ futott y-os meccseket a szezon vége felé, mikor mindenki beélesedk, nem fogja hozni. De most hozza, és ezzel vannak előttünk. De csak ennyivel.

Brownsban viszont van potenciál. Nekik pont az eredményük nem mutatja, de láttam több meccsüket, mait is, és jók. Nincs még rutinjuk, nem tudják lezárni a meccseket, időnként tökönlövik magukat, de talent levelben nincsenek alattunk, ebben biztos vagyok. Ha összeáll, ez a csapat lesz a legerősebb a csoportban, ha bénáznak, lecsúszhatnak mindenről.

Mi pedig hagyományosan a szezon második felében szoktunk jobbak lenni, azt írtam korábban hogy ha a 6-8 forduló körül 50% körüli mérlegünk lesz, abból még simán lehet PO, most erre nem sok esélyt látok. Ha a múlt hetit behúztuk volna, akkor simán el tudtam volna képzelni hogy a végén a PO-ért megyünk.
több mint 6 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 7 010
a ravensnél LJ már egy emberes offense-t nyom...ezt vajon meddig bírja térddel?
Klaci79
Az legyen az ő gondjuk. 😊
Browns viszont elég jól játszik.
Jan
meg a ravens is megy a bengals ellen.
me nem fogunk zarkozni
xtaki
Hova zárkózzunk? Két csapat egyértelműen jobb nálunk, egy meg egyértelműen rosszabb. PIllanatnyilag a 3. hely a realitás.
Lehet hogy később a Browns lábonlövi magát (azért egy évtizedes beidegződést nem lehet csak úgy levetni 😊), és beelőzzük őket, vagy Jackson valamiért kiesik egy időre és összeomlik a Ravens, de pillanatnyilag a reális helyünkön vagyunk.
Jan
Nem realitás, hogy vezessük a csoportot, de hogy lenne kiugró és sokkal jobb csapat ebben a csoportban azt nem adom. Talán egy Ravens az, amely most egyenletes(ebb) teljesítményt nyújt, de az idény még hosszú.
több mint 6 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 764 — Steelers fan
a ravensnél LJ már egy emberes offense-t nyom...ezt vajon meddig bírja térddel?
Klaci79
Az legyen az ő gondjuk. 😊
Browns viszont elég jól játszik.
Jan
meg a ravens is megy a bengals ellen.
me nem fogunk zarkozni
xtaki
Hova zárkózzunk? Két csapat egyértelműen jobb nálunk, egy meg egyértelműen rosszabb. PIllanatnyilag a 3. hely a realitás.
Lehet hogy később a Browns lábonlövi magát (azért egy évtizedes beidegződést nem lehet csak úgy levetni 😊), és beelőzzük őket, vagy Jackson valamiért kiesik egy időre és összeomlik a Ravens, de pillanatnyilag a reális helyünkön vagyunk.
Jan
Igen,m első körben nekünk kellene bizonyítani, hogy nem ez a realitás, de jelenleg az sajnos. Bár, hogy egyértelműen jobb lenne az a két csapat, azzal nem értek egyet. Lásd a múlt heti mérkőzés 3. QB-val.
Klaci79
Láttam, kikaptunk.
Úgy, hogy a vége előtt pár perccel még vezettünk.

Egyes információk szerint Dan Snyder a Redskins tulajdonosa draft pickeket is hajlandó lenne adni Tomlinért.
Gergőke
Jó, de ez offseason sztori, nem? Mert az nem gondolnám hogy szezon közben HC-t váltunk. 😊
Jan
Természetesen. 😀
Gergőke
Akkor viszont ez még nagyon bizonytalan, sokminden történhet addig. Pl az ideiglenes HC-al feltámad a Redskins, Tomlin lehoz egy vállalhatatlan szezont, stb...
több mint 6 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 414 — NFL bracket champion '26
Ma Ducktale formációban nyomjuk, szegény Chargers mekkora verést fog kapni! 🦆🦆🦆
steelwolf
Akkor ezt csak Neked, csak ma.
 www.youtube.com/watch?v=YKSU82afy1w

Szerkesztette: empty taxi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 6 éve
Gergőke Pittsburgh Steelers Ohio State Buckeyes 3 021 — Pittsburgh Pirates,Chicago Bulls, Aston Villa és AC Milan fa
Egyes információk szerint Dan Snyder a Redskins tulajdonosa draft pickeket is hajlandó lenne adni Tomlinért.
Gergőke
Jó, de ez offseason sztori, nem? Mert az nem gondolnám hogy szezon közben HC-t váltunk. 😊
Jan
Természetesen. 😀

több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 139
a ravensnél LJ már egy emberes offense-t nyom...ezt vajon meddig bírja térddel?

Szerkesztette: Klaci79
több mint 6 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 230 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Ma Ducktale formációban nyomjuk, szegény Chargers mekkora verést fog kapni! 🦆🦆🦆
több mint 6 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 764 — Steelers fan
Egyes információk szerint Dan Snyder a Redskins tulajdonosa draft pickeket is hajlandó lenne adni Tomlinért.
Gergőke
Jó, de ez offseason sztori, nem? Mert az nem gondolnám hogy szezon közben HC-t váltunk. 😊
több mint 6 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 230 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Egyes információk szerint Dan Snyder a Redskins tulajdonosa draft pickeket is hajlandó lenne adni Tomlinért.
Gergőke
Most akartam linkelni! 😁
Felőlem mehet, ha van megfelelőnek tűnő ember helyette!
több mint 6 éve
Gergőke Pittsburgh Steelers Ohio State Buckeyes 3 021 — Pittsburgh Pirates,Chicago Bulls, Aston Villa és AC Milan fa
Egyes információk szerint Dan Snyder a Redskins tulajdonosa draft pickeket is hajlandó lenne adni Tomlinért.

több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 139
Mindössze 21.000 dolláros büntetést kapott Earl Thomas Rudi kiütéséért.
Gergőke
Ennyit kapott Tuitt is, LJ kilokeseert a pályáról. Mondjuk sz tényleg nem kellett volna, de legalább nem lett agyrazkodas a vége. Mondjuk legalább Ola nem kapott csekket, a kamu zaszloert, a Ravens egyenlítő drive-ban.
National Flag League 😢
több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 139
Ami viszont gáz, hogy összeállt egy értelmes CB sor és erre Nelson kiesik. Burns fog kezdeni sajnos és vélhetően menni is fog felé a játék rendesen....
Klemó
Legalább Sutton gyorsan beáll majd...eddig ő például kellemes meglepetés. Mondjuk igaz ez az egész Hilton-Nelson-Haden-Sutton négyesre. Meg is jelent egy cikk, hogy középen vernek agyon minket...
több mint 6 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 7 010
Ami viszont gáz, hogy összeállt egy értelmes CB sor és erre Nelson kiesik. Burns fog kezdeni sajnos és vélhetően menni is fog felé a játék rendesen....
több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 139
Jók ezek az összehasonlítások, hogy mennyire nem mindegy, ki csinálja. Semmi értelme ennek az új szabálynak, jha New Yorkban így alkalmazzák. Furcsa módon a 2.szabalytalan, az első szabályos.
 twitter.com/steelersdepot/status/1182849447820005376?s=21
Klaci79
Most mondanám, hogy a tavaly decemberi meccsünk után azért vicces, hogy egy Steelers-szurkoló bírózik Pats-vonatkozásban 😀

De igazából leszarom 😊
Wyatt
Azért megtisztelő, hogy írtál mégis...
Nem a Pecc a lényeg itt, az csak a hab a tortán. Szinte bármelyik meccs lehetne mostanában sajnos...inkább az a lényeg, hogy az egyikre nem dobtak, aztán piros után a Sea megkapta az ajándékot...a Pecc esetben nem dobtak és piros után sem...furcsa dolgokat művelnek NY-ban
Klaci79
Az persze igen, mennek az össze-vissza dolgok. Amúgy azon felesleges meglepődni, hogy videózás után sem volt bünti. Minden eset, ami nem teljesen egyértelmű, az marad. Ez teljesen egyértelműen látszott már az első hetekben is, itt tényleg csak akkor van változtatás, ha olyan szinten feltűnő a dolog, mint az NFC-döntőben volt.
Wyatt
Lásd a Steelers- Sea ahol megváltoztatták az ítéletet.