Washington Commanders
28 feliratkozó
több mint 14 éve
szerintem nem kell ezt a dolgot túlkomplikálni, egyszerűen arról van szó, hogy fizikálisan az átlagos poszt védőkkel szemben fölényben van (mint pl. Jacobs, ha már nfc east), idénre úgy tűnik beérett nfl szintre a játéktudása/jobban kihasználják, ha úgy jobban tetszik. Nem mondanám, hogy kimondottan gyors, de ehhez a tömeghez bőven elég. Úgy gondolom mint Jacobs esetében is hosszabb távon kitűnt, sok csapatnak rossz a matchup, de kis időn belül (persze saját hibáikból is tanulva) megtanulják/kitapasztalják hogyan is kell ellene védekezni. Mert egyelőre nem igazán tudják hovatenni, de mint írtad ez a körítés miatt is igaz. Na ha jövőre is ilyen komoly statokat hoz, akkor visszatérünk és elismerem, hogy fantasztikus ligaelit TE, mert nekem egyelőre csak one year wondernek tűnik. A tévedés jogát fenntartom. 😛Elismerve, hogy az első TD-je előtti play-nél és a második TD-jénél ritkán látható védelmi érdekességek fordultak elő, azért felmerül bennem a kérdés. Te mit tartasz elég jó TE teljesítménynek, illetve ki elég jó TE? (Gronk idén szerzett 15 TD-t, 71 elkapásból 1088 yard-ot, majd minden támadó snap-nél fenn van a pályán, ugyanis minden ellenkező híreszteléssel szemben igazi TE, blokkolásban is nagyon jó. Eddigi két idényében van 25 TD-je, 113 elkapásból 1634 yard-ja. Mindkét TD számmal ligaelső a WR-eket is figyelembe véve.)Talán a batman...apeszosazért nem kell olyan nagy dolgot kitalálni;
annyira nem érzem jónak, sapka
Bármilyen csapattal játszottunk eddig, mindegyiknek nagy dolog volt kitalálni, hogy mit kéne vele kezdeni, beleértve, hogy valahogy le kéne vinni a földre elkapás után (6-6 a lelkem, mellé 265 font és a fesztávolsága nagyobb, mint a magassága). Természetesen ebben benne van, hogy Brady passzolgat neki, illetve Hernandez a TE párja és Welker van slot-ban.tomi-tomi
és ez off volt, elnézést!
és feloldva az offot; olyan nekem mint Davis (aki TE-hez képest kimondottan gyors) idén nagyon jó, de még nem tett le annyit az asztalra, mint egykor Cooley, hogy képes megújulni, éveken át az elit célpont és blokkoló lenni. Mondjuk Davisnek nem igazán van ilyen jó Qb-ja, vegyük figyelembe 😛.
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 14 éve
A Jets ellen már Revis is fogta komolyabb eredmény nélkül.ez egy elég erős beszólás volt 😀; de azért nem kell olyan nagy dolgot kitalálni; én tudom kik nem tudnak! nickel méretű emberek, öreg valamint alacsony ILB-kGronkowski ellen meg nem tudom, hogy ki tud védekezninexion218Talán a batman...apeszos
ki tudna? Magasabb, jobb képességű CB-k elvileg könnyen, de ilyen jó ha csapatonként van 2, és másra kell, + gyors nagyon jól zónázó LB-k, ilyen konferenciánként van 1-2
annyira nem érzem jónak, de tény hogy nekünk nagyon rosszul jött, megpróbáltam volna rajta Rockyt, elvileg ő egy akárhogy nézzük magasabb 4-3 OLB volt, vagy még az.sapka
több mint 14 éve
Elismerve, hogy az első TD-je előtti play-nél és a második TD-jénél ritkán látható védelmi érdekességek fordultak elő, azért felmerül bennem a kérdés. Te mit tartasz elég jó TE teljesítménynek, illetve ki elég jó TE? (Gronk idén szerzett 15 TD-t, 71 elkapásból 1088 yard-ot, majd minden támadó snap-nél fenn van a pályán, ugyanis minden ellenkező híreszteléssel szemben igazi TE, blokkolásban is nagyon jó. Eddigi két idényében van 25 TD-je, 113 elkapásból 1634 yard-ja. Mindkét TD számmal ligaelső a WR-eket is figyelembe véve.)azért nem kell olyan nagy dolgot kitalálni;Gronkowski ellen meg nem tudom, hogy ki tud védekezninexion218Talán a batman...apeszos
annyira nem érzem jónak, sapka
Bármilyen csapattal játszottunk eddig, mindegyiknek nagy dolog volt kitalálni, hogy mit kéne vele kezdeni, beleértve, hogy valahogy le kéne vinni a földre elkapás után (6-6 a lelkem, mellé 265 font és a fesztávolsága nagyobb, mint a magassága). Természetesen ebben benne van, hogy Brady passzolgat neki, illetve Hernandez a TE párja és Welker van slot-ban.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 14 éve
ez egy elég erős beszólás volt 😀; de azért nem kell olyan nagy dolgot kitalálni; én tudom kik nem tudnak! nickel méretű emberek, öreg valamint alacsony ILB-kGronkowski ellen meg nem tudom, hogy ki tud védekezninexion218Talán a batman...apeszos
ki tudna? Magasabb, jobb képességű CB-k elvileg könnyen, de ilyen jó ha csapatonként van 2, és másra kell, + gyors nagyon jól zónázó LB-k, ilyen konferenciánként van 1-2
annyira nem érzem jónak, de tény hogy nekünk nagyon rosszul jött, megpróbáltam volna rajta Rockyt, elvileg ő egy akárhogy nézzük magasabb 4-3 OLB volt, vagy még az.
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 14 éve
Snydertől karácsonyra egy Haley OC és RGIII QB draftot kérek :rolleyes: lécciléccisapkaÉn benne vagyok 😀
Gronkowski ellen meg nem tudom, hogy ki tud védekezninexion218Talán a batman...
több mint 14 éve
azt hiszem ma túlbuzgóságot reggeliztem; de ez egy érdekes cikk http://blog.redskins.com/2011/12/12/even-brady-agrees-fletcher-hit-was-clean/
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 14 éve
Moss rájött, hogy jövőre jobban szeretne RG3-mal játszani, mint Grossman papával.Hát pedig tegnap egy szava nem lehett Sexy-re, de ez fordítva már nem teljesen igaz... Engem személy szerint hidegen hagy a vereség, sztem egy tök jó meccset játszottunk, amire idén eddig nem nagyon volt példa, ráadásul mindezt úgy, hogy az offense fal 3 kezdő nélkül játszott, noname TE-ekkel próbálkoztunk és Rex volt a QB. Azon annyira nem lepődtem meg, hogy nem volt D, mivel a Pats eleve tökutolsó védekezésben (vagy utsó előtti), Gronkowski ellen meg nem tudom, hogy ki tud védekezni és akkor még Brady is ott van. Azon kevesek közé tartozunk akik idén Brady passzt vadásztak le, ez is valami. Doughty pedig MONNYON LE már végre!!!!!!! Egyébként nekem gyanús volt, hogy végig az Öreg hívta a playeket....
de undorító meccs volt, semmi védelem csak a támadók, semmi érdemleges fordulat, stb.sapka
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 14 éve
Snydertől karácsonyra egy Haley OC és RGIII QB draftot kérek :rolleyes: léccilécci
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 14 éve
de; a meccs legszebb momentuma az volt, amikor Hall eltette a penalty markert, hogy biztos ááá dehogy biztosan nem veszik észre, hogy eltette. Kapott érte ajándék 20 yardot, ilyet még nem láttam meccsen!!sapka😀 Csak tizenötöt. Ötöt a holdingért kapott. Óriási volt, csibészkedett egyet. Amilyen lököttek voltak a bírók tegnap, még nem is alaptalanul reménykedett. Akár egy közös bíróverés is felmerülhetett bennük, annyira össze-vissza fújtak.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 14 éve
volt egy kis időm és elkezdtem számolgatni az esélyeket Griffinre; feltételezem a Heisman után nincs feljebb, a Baylor elvileg nem esélyes döntőre, miért maradna?; simán lehet másodiknak draftolt qb hiába jön ki mindenki; szóval:indy 0-1 ten hou jac->1?
minnesota 2-3 no was chi->1?
st louis 2-3 cincy pitt SF->1
washington 4-? nyg min phi->??
tampa bay 4-4 dal car atl->0?
miami 4-5 buf ne nyj->1?
jacksonville 4-5 atl ten ind->1?
cleveland 4-4 ari bal pit->0
carolina 4-5 hou tb no->1?
bocsánat az eltolódás miatt; ez a szerkesztőben mindent egymás alá ír, úgy bizonyosan átláthatóbb;
szóval amit szerettem volna összehasonlítani; a jelenlegi draftsorrendet összevetni egy óvatos becsléssel. Egyik csapat sem teljesen reménytelen, hogy nyerjen akár 2 meccset is valami hatalmas fordulattal, de nézzük így; szóval ami látható (csapatok felsorolva-jelenlegi állás-várt érték 😊- hátralévő meccsek, ebből ami idegen az aláhúzva-mennyit nyerhetnek belőle), az a kérdés ki előzhet meg minket negatív értelemben úton Griffinért...
-Indy mindenképp, de ők Luck/Griffin, feltételezem Luck, de ha Griffin kell nekik ám legyen; vaaagy ha nem húznak Qb-t azzal hatalmasat nyernénk, ezzel nem is mertem számolni.
-A vikingek és kosok mindenképp megelőznek minket Bradford és Ponder miatt van már elsőkörös Qb-juk, csak nem fognak ámokfutni egyet :mad:
-következő csoportról nehezebb mondani valamit, aki nem veszélyes az a Carolina 😊, Jacksonville duó.
-Maradt a Tampa-Cleveland-Miami trió; talán Tampában kisebb az esély, de Freeman idén elég rossz. Miamiban ha új vezetés lesz biztosan eltakarítja Mooret az útból, és végül McCoy, elég sok hangot lehet hallani, hogy leültetnék egy-egy szezonra a padra még. Nem tudom ez mennyire valós.
Ebből saját becslés alapján nagyon veszélyes lesz a barna egység, erős a menetrendjük, vagy pont idegenben lesznek. Sajnos úgy látom ők sokkal esélyesebbek az idei Heisman győztesre.
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 14 éve
de; a meccs legszebb momentuma az volt, amikor Hall eltette a penalty markert, hogy biztos ááá dehogy biztosan nem veszik észre, hogy eltette. Kapott érte ajándék 20 yardot, ilyet még nem láttam meccsen!!
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 14 éve
Moss rájött, hogy jövőre jobban szeretne RG3-mal játszani, mint Grossman papával.de undorító meccs volt, semmi védelem csak a támadók, semmi érdemleges fordulat, stb.
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 14 éve
Az a meccs nálunk volt 😊Még nem nyertünk Washingtonban, ez azért számotokra jó előjel 😀de nyertetek 6-2 az örökmérleg, épp most néztem, sőt legutóbb a 16-0ás szezon során ha jól emlékszek
Wyatt
Grossmannek ha jó napja lesz szoros meccs lehet!
Az O-fal felállása úgy gondolom több mint mulatságos lesz; lehet majd a nemlétező Pats passrush is oda fog érnisapka

több mint 14 éve
Még nem nyertünk Washingtonban, ez azért számotokra jó előjel 😀de nyertetek 6-2 az örökmérleg, épp most néztem, sőt legutóbb a 16-0ás szezon során ha jól emlékszek
Wyatt
Grossmannek ha jó napja lesz szoros meccs lehet!
Az O-fal felállása úgy gondolom több mint mulatságos lesz; lehet majd a nemlétező Pats passrush is oda fog érni
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 14 éve
Még nem nyertünk Washingtonban, ez azért számotokra jó előjel 😀Nem nagyon fogsz sírva fakadni... 😀
Mondjuk a védelmetek jó, ami ellen nekünk nem lesz olyan könnyű, a támadósorotok (hogy is fogalmazzak finoman) nem annyira, de az nem számít, mert nálunk utcáról érkeznek a kezdők. Szal még nem kell előre vereséggel számolnotok, még ha szomorú is lennék, ha nem ez következne be végül 😊Wyatt
több mint 14 éve
Még nem nyertünk Washingtonban, ez azért számotokra jó előjel 😀Mondjuk nekem is támadtak bizarr gondolataim, idén amikor szerintem nyernünk kellett volna, kikaptunk, itt elvileg veszítenünk kellene, szóval... 😀 De viccet félretéve, remélem, hogy a D tisztességgel játszik majd és ennyi. Támadósorunk nincs, szóval pontokat is a D-nek kell majd szereznie... 😂
Mondjuk a védelmetek jó, ami ellen nekünk nem lesz olyan könnyű, a támadósorotok (hogy is fogalmazzak finoman) nem annyira, de az nem számít, mert nálunk utcáról érkeznek a kezdők. Szal még nem kell előre vereséggel számolnotok, még ha szomorú is lennék, ha nem ez következne be végül 😊Wyatt
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 14 éve
Még nem nyertünk Washingtonban, ez azért számotokra jó előjel 😀Mondjuk a védelmetek jó, ami ellen nekünk nem lesz olyan könnyű, a támadósorotok (hogy is fogalmazzak finoman) nem annyira, de az nem számít, mert nálunk utcáról érkeznek a kezdők. Szal még nem kell előre vereséggel számolnotok, még ha szomorú is lennék, ha nem ez következne be végül 😊

több mint 14 éve
Wow, vihar előtti csend?? 😀 Azért eredmény...izé... vereségkövetőbe jöttök? 😊
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 14 éve
Jackson Right OLB Orakpo cseréje, Alex utility, mindkét LB poszton játszik. Fox is tud aprítani rendesen, futás ellen elég jó. White rookie Left OLB, Kerrigan cseréje, nem csoda ha nem nagyon játszik. Riley Rocky helyett van fent már most is, ám nyugodtan maradhatna cserének/spec. team. Fletcher, amilyen habitusa van még marad pár évig, pláne ha tudják váltani.Flethcer? Riley már mutatja, hogy szívesen átvenné a helyet.. 😀 Tarcsiba meg Alex nagyon jó...apeszosNa jó, de 2 db ILB kellene a 3-4-hez, McIntosh nem tudom, fog-e még játszani nálunk, de nem véletlen került ki a kezdőből és akkor ott tartunk, hogy van egy fasza Riley, Fletcher addig ameddig, meg egy "tarcsi' Alex. Rosteren van még Fox meg Jackson, akikből nem sokat láttunk illetve van egy Markus White, akiről azt se tudom mi fán terem, de gyanítom ha hárman egyszerre vannak a pályán se érnek fel az öreg Fletcher-rel.nexion218
több mint 14 éve
meg akartam várni több választ mielőtt saját kérdésemre válaszolok :rolleyes: , de ha már ennyire szóbakerült, és még nem olyan nagy az aktivitás, válaszolok magamnak, és a mostani témára is ezzel 😛, hátha másokat is bátorítok-szóval az A kérdést úgy próbáltam megfogalmazni, játékostól függetlenül, csak poziciót említve lesz egy 'ajándék' luxus pick, amit bármire el lehet lőni; azt hiszem nexion is ilyesmiben gondolkodott szerintem itt, ha ez így alakulna biztosan ILB-t/CB-t választanék
-B-nél a ki szerint mi a tényleges hiány, azért erre nem könnyű válaszolni, de egyetértek apeszossal az OL jó pick lenne
-C-nél; ha véletlen kimegy az álomQB akkor mit lenne célszerű behúzni; azt hiszem erre még nehezebb válaszolni 😛; a második kör elejére itt is egyetértek az OL-el, de hogy 1/elején mit azt nem tudom :rolleyes:; még egy OL-t?, vagy BPA?
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 14 éve
Flethcer? Riley már mutatja, hogy szívesen átvenné a helyet.. 😀 Tarcsiba meg Alex nagyon jó...apeszosNa jó, de 2 db ILB kellene a 3-4-hez, McIntosh nem tudom, fog-e még játszani nálunk, de nem véletlen került ki a kezdőből és akkor ott tartunk, hogy van egy fasza Riley, Fletcher addig ameddig, meg egy "tarcsi' Alex. Rosteren van még Fox meg Jackson, akikből nem sokat láttunk illetve van egy Markus White, akiről azt se tudom mi fán terem, de gyanítom ha hárman egyszerre vannak a pályán se érnek fel az öreg Fletcher-rel.
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 14 éve
Flethcer? Riley már mutatja, hogy szívesen átvenné a helyet.. 😀 Tarcsiba meg Alex nagyon jó...
több mint 14 éve
Azt tudom, hogy Trent-nek hosszabb szerződése van, de ez 2015-ben is probléma lesz, mivel egymás után három pozitív tesztje volt, így ha jól tudom, mindegy, hogy mikor csinál újra pozitív tesztet, egyből egy év eltiltás. Tehát ha helyesek az információim, őt 2015-ben is egyetlen szál vicces cigi fogja elválasztani a hosszú eltiltástól. Sikerült eléggé lerontani vele a saját értéküket a játékospiacon...Csak Davissel... Ő jövőre szabadügynök lesz, Williamsnek 2015-ig szól a szerződéseapeszosakkor az már biztos, hogy ellenünk nem játszanak?triangleAha. Nem mintha bármit is változtatna a helyzeten... 😀 De majd legalább tudunk rajtuk spórolni, mert a két renitens füvesért nem nagyon fognak kapkodni, ha lejárt a szerződésük ( talán havi tíz pisálás, újabb probléma esetén egy év eltiltás vár rájuk), így majd olcsóért tudunk velük újítani... 😂 Sőt, az előző CBA szerint már most meglenne az egy év...nexion218
Sapka:
Megmondom őszintén, hogy ehhez a draft dologhoz még annyit se értek, mint a játékhoz magához... Szerintem az O falba mindenképpen kellene ember, Brown tényleg nem az igazi mostanában, illetve a Williams-Lichtensteiger-Montgomery-Chester-Brown ötös szépen muzsikált, de igazán jó cseréje egyiküknek sincs (talán Hurt LG-ban), szóval egy kezdő RT és egy G/C sztem jól jönne. A QB az ugyebár alap, nincs mese, ráadásul egy olyat kellene húzni, aki képes végrehajtani Apu és Jr. játékait (mert szerintem maradnak), főleg a nagy játékokra gondolok, mert Sexy rendre abba bukik bele, amikor erőltetni kell egy kicsit vmit. Arról nem is beszélve, hogy csere QB-nk sincs, mert hát Beck-et én nem nevezném annak se... Aztán én lassan gondolkodnék a Safety pozíciókon is, mert Landry egyre többször sérült, Atogwe elvileg jó, de nem fiatal és eddig nem sokat láttunk belőle és max Gomes aki képes megoldani az egyik safety pozicíót, Doughty-t meg tudjátok, hogy mennyire szeretem... Illetve be kell látni, lassan Fletcher helyére is el kellene kezdeni keresni valakit, mert idén 36 éves, szerintem 1-2 éven belül abbahagyja ő is.
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 14 éve
Csak Davissel... Ő jövőre szabadügynök lesz, Williamsnek 2015-ig szól a szerződéseakkor az már biztos, hogy ellenünk nem játszanak?triangleAha. Nem mintha bármit is változtatna a helyzeten... 😀 De majd legalább tudunk rajtuk spórolni, mert a két renitens füvesért nem nagyon fognak kapkodni, ha lejárt a szerződésük ( talán havi tíz pisálás, újabb probléma esetén egy év eltiltás vár rájuk), így majd olcsóért tudunk velük újítani... 😂 Sőt, az előző CBA szerint már most meglenne az egy év...nexion218
több mint 14 éve
akkor az már biztos, hogy ellenünk nem játszanak?triangleAha. Nem mintha bármit is változtatna a helyzeten... 😀 De majd legalább tudunk rajtuk spórolni, mert a két renitens füvesért nem nagyon fognak kapkodni, ha lejárt a szerződésük ( talán havi tíz pisálás, újabb probléma esetén egy év eltiltás vár rájuk), így majd olcsóért tudunk velük újítani... 😂 Sőt, az előző CBA szerint már most meglenne az egy év...
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson