SB50 beharangozó #5: A védőfalak

Lassan közhelyszerűvé válik, de attól még igaz, hogy a védőfalak teljesítménye az, ahol általában eldőlnek a mérkőzések. Ha alaposan vizsgáljuk a Super Bowl két résztvevőjének védelmét, és ezen keresztül a két együttest, könnyen rávilágíthatunk, hogy bizony a siker alapja a jó front, és egyre inkább a front belseje. Ahogy a Denver Broncos, úgy a Carolina Panthers is igazi nagyágyúkat vonultat fel a védőfalban, ami alapjaiban nehezíti meg az ellenfél támadóinak a dolgát, gyakran már azelőtt, hogy egyáltalán kialakulhatna a játék. 

A két csapat alapvetően más alap formációban szerepelteti a védelmet: a Broncos három védő-falemberrel (és négy linebackerrel), addig a Panthers négy védő-falemberrel (és három linebackerrel) áll fel, de ez természetesen szituációtól függően változhat és változik is. A legnagyobb hangsúlyt a futás megállítása mellett védőfalban a belső nyomásra helyezik a csapatok, amely kritikus pontja bármilyen védekezési modellnek. A legrövidebb út az irányító felé a védőfal közepéről indul, amely ha eredményes, gyorsan képes elvenni a kezdeményezés lehetőségét a támadóktól, az irányítót elmozgatva gyorsan hibára tudják kényszeríteni.

A Denver Broncos védelmének erős oldalán Derek Wolfe foglalja el a kezdő pozíciót, ráadásul olyan jól teszi a dolgát, hogy a negyedik évét töltő játékos (valamelyest szokatlanul) már az idei alapszakasz vége után kapott egy négy évre szóló 36.7 millió dolláros szerződéshosszabbítást. Wolfe meglehetősen nehéz körülmények között nőtt fel, édesanyja drogproblémái miatt a nevelőapja „gondviselése” alatt töltötte fiatal éveit, leginkább ennek köszönhető az az elképesztő belső erő, ami játékát leginkább jellemzi ma is. 15 évesen a nevelőapja új élettársával történt veszekedés következtében nem volt maradása addigi otthonában, így egy barátjához ment látogatóba, aki a nagymamája nevelt két másik testvérével együtt. Hoppel nagymama hamar felismerte, hogy milyen elképesztő szeretethiányban szenved az ifjú Derek, aki így látogatóból hamar családtaggá vált. A biztonság, amit a család szeretette nyújtott neki, addig soha nem látott magasságokba emelte a futballpályán is. Így lett helyi iskola sztárja, majd az ohio-i Beaver Local High School történetének egyetlen játékosa, akit az NFL Drafton kiválasztottak. Középiskolai évei után több egyetemtől is keresték a kegyeit, de a Hoppel család idősebb tagjait követve nem volt igazán kérdés, hogy a Cincinnati Egyetemet választja. A Bearcats kötelékében helyi sztárrá vált, végzős évére a Big East év védőjátékosának választották Khaseem Greene-nel megosztva. A 2012-es drafton a Broncos kétszer is elcserélte a választási jogát az első körben, így a 36. helyen választhattak először és rögtön Wolfe-ra váltotta a cetlit John Elway. Hogy a döntés jónak bizonyult az relatíve hamar kiderült, az újonc évében rögtön 6 sackkel zárta az alapszakaszt, amely a harmadik legtöbb volt Von Miller és Elvis Dumervil mögött. A következő év nem indult ennyire jól, a Seahawks elleni előszezon meccsen egy súlyosnak tűnő gerincsérülést szenvedett, amiből vissza tudott ugyan térni, de két ételmérgezéssel kombinálva alaposan legyengítette a szervezetét. Nem zárt jó évet, de nem adta fel és küzdött azért, hogy újraépítse magát. Ez igazán az idei szezonra sikerült, az 5.5 sack ugyan elmarad az első évétől, de nem mond el semmit arról, hogy milyen fontos játékossá vált Wade Philips kezei alatt. Hatalmas szerepe van abban, hogy a két OLB Ware és Miller milyen számokat hoz, mert folyamatosan képes feléjük terelni az irányítókat. Ez kiemelten fontos lesz Cam Newton ellenében is, mindamellett, hogy a futásaira is kell figyelni ugyanazon játékban. Nem elég beomlasztani a falat, fegyelmezetten kell tenni azt, hogy ne nyíljon szabad terület a Panthers irányítójának, mert azt könyörtelenül bünteti lábbal.

Ebben lesz hatalmas segítségére a társaknak védőfal belsejében elhelyezkedő nose tackle, Sylvester Williams. A fiatal játékos talán az egyik, hanem a legnagyobb haszonélvezője a tavaly bekövetkezett edző és sémaváltásnak, hiszen a háromfős frontban sokkal inkább önmaga lehet, mint korábban a 4-3as rendszerben. A 2013-as drafton sem átallotta az első választási jogát a falra költeni John Elway, így került Williams a csapathoz, majd két a vártnál gyengébb szezon után idén berobbant az elitbe. Williams fiatalnak annak ellenére sem nevezhető, hogy csak harmadik évét zárja, hiszen novemberben már 27. életévét is betöltötte. Kalandos út vezette a profi ligába, fiatal korában sem a tanulás, sem a sport nem érdekelte igazán, a középiskolai focicsapatban is mindösszesen egy évet játszott, mialatt egyszer volt kezdő. Nem úgy tűnt, hogy ez lesz a jövője. Az iskola befejezését követően egy helyi gyárban helyezkedett el, ahol kamionok motorhűtő-rendszerét szerelgette, heti 400 dollárért. Nem nagyon érdekelte más, nem gondolt arra, hogy igazából futballista is lehetne, követte az apja által kitaposott életpályát. Az itt szerzett jövedelem elégségesnek tűnt ebben az időszakban, de néhány hónappal később, korábbi középiskolai edzőjével egy volt csapattársa meccsére mentek, ami örökre megváltoztatta az életét. Williams-t, látva a volt csapattársát jól teljesíteni a kansasi futballcsapatban, elkezdte belűről feszíteni az érzés, hogy ezt bizony ő is meg tudja csinálni és lehet, hogy sokkal nagyobb dolgok várnak rá az életben, mint azt akkor gondolta. 2009-ben besétált a helyi Coffeyville Community College focicsapatához, és játékra jelentkezett. Komoly kockázatot vállalt, hiszen rossz tanuló volt egy szegény családból, aki nem igazán engedhette meg magának, hogy kereset nélkül maradjon, de mindent meg akart tenni azért, hogy diplomát szerezzen. A futball még ekkor sem volt fő szempont, jóllehet intenzív tanulásba és edzésbe kezdett, melynek köszönhetően majd’ 30 kilót fogyott és első évét 52 szereléssel és két sackkel zárta. Egy év után tovább is állt a legmagasabb szintű egyetemi ligába, a North Carolina Tar Heels együttesénél találta magát, fejlődése töretlen maradt, így utolsó évére már csapata legjobbjai között emlegették. Ugyan voltak kérdőjelek az teljesítménye állandóságát illetően, de az idei évben bizonyította, hogy ha megfelelő feladatot kap, akkor nagyon magas szinten képes alkalmazni a gyorsasát és az erejét. Wade Philips nem azt kéri tőle, hogy tartsa meg a támadófalat, amihez valójában egy kicsit alulméretezett, hanem hogy próbáljon az ellenfél mögé kerülni, és a lehet leghamarabb megölni a játékot. Ebben a szerepben már tündököl Williams, élete legjobb formáját hozva a Denveri védelem alapkövévé vált.

Mellette a gyenge oldali end szerepében láthatjuk Malik Jacksont, aki Wolfe-hoz hasonlóan a 2012-es drafton érkezett, az ötödik körben, a Brandon Loyd üzletben a Rams-től megszerzett választási jogért. Jackson pályafutás alapvetően különbözik a két társáétól, edző édesapja már 8 éves korától futballistának nevelte, és igazából sosem engedte, hogy ne a futballról szóljon gyermekei élete. Ennek megfelelően Malik az összes létező egyéni díjat és elismerést begyűjtötte a környéken, mint középiskolás futballista, így válogathatott az egyetemi ajánlatok közül. Nagy sajnálatára azonban az akkori kedvenc Miami Hurricanes nem ajánlott neki ösztöndíjat, majd a versenyben maradó Fresno State és a USC közül végül utóbbit választotta, elsősorban a közelben élő család miatt. Nem igazán jött be a számítása, a Trojans-nál csak csereként számoltak vele, így amikor a csapatot sújtó szankciók miatt lehetősége adódott, hogy kihagyás nélkül egy másik egyetemi csapatba kerüljön, habozás nélkül elfogadta a Tennessee Egyetem megkeresését. Ez a manőver hamar telitalálatnak bizonyult, egy mérkőzést kivéve mindegyiken kezdő volt már első szezonjában, és még ugyanebben az évben az SEC edzői az All-American második csapatába szavazták. 2011-re már csapata legjobbjai között tartották számon, a harmadik legtöbb szereléssel zárt a Vols keretében, és a legtöbbel a védő-falemberek között. A szezon végén az AP hírügynökség az SEC álomcsapatába is beválasztotta. Ahogy korábban is, az NFL-ben is meg kellett küzdenie a helyéért, alulméretezettnek tartották, aki nem képes a nagyméretű falemberekkel megbirkózni. A sémaváltás neki is jót tett, és az idei évre kirobbanthatatlan tagja lett a falnak és minőségi játékkal hálálta meg a bizalmat. 5 sack mellett a futás elleni védekezése is jelentősen feljavult, és nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az idei szezonra a Denveré lett a legjobb védelem a ligában.
Fontos természetesen, hogy a három kezdőjátékos folyamatosan friss tudjon maradni, és a denveriek szerencséje, hogy nem nyeretlen kétévesek állnak a kispad mellett sem, hogy tehermentesítsék a fiatal bikákat. Antonio Smith 12 szezonját tölti a profi ligában, megfordult korábban a Cardinals kötelékében is, de talán a legtöbben a Texansból ismerik Smith-t, aki JJ Watt párjaként terrorizálta az ellentétes oldali falembereket. Tette ezt olyan színvonalon, hogy élete első Pro Bowljára is beválasztották 2011-ben. Houstonból Oaklandbe távozott, ahol egy év után felbontották a szerződését, majd az idei évre Denverben talált otthonra, ahol ugyan kezdőként már nem, de fontos kiegészítő elemként abszolút számítanak rá. Párja, Vance Walker szintén harcedzett veterán, és Smith-hez hasonlóan szintén első évét tölti Denverben. Walker Atlantában kezdte a pályafutását, ahol hetedik körös választottként komoly harcot kellett megvívjon a csapatba kerülésért, amelyet sikerrel tett, újonc szerződését ki is töltötte a Falconsnál. Ezután egy évre Oaklandbe, majd a Chiefshez került, de ott sem volt sokáig maradása, de a csoportrivális Broncos örömmel fogadta szolgálatait. Négyszer kezdett idén, de a szituációs feladatokban erős igazán. Az egység tagja még Darius Kligo, aki újoncnak megfelelő szerepet kap, ha Williamsnek pihenésre van szüksége.

A másik oldalon a Carolina Panthers színeiben sem akármilyen játékosok kergetik az ellenfél irányítóját, vagy próbálják limitálni a futást. Az erős oldali end Charles Johnson egykoron a legígéretesebb fiatal passz siettetőnek tűnt a profi ligában, és bár játéka nem a kiegyensúlyozottság szobra, komoly károkat veszélyt jelent bármelyik irányítóra. Johnson egy tipikus dél-georgiai kisvárosban, a 6000 lelket számláló Hawkinsville-ben nőtt fel, édesanyja és nagymamája nevelte. Sok játékoshoz hasonlóan fiatalon szembesült a nélkülözéssel, végigkövette, hogy a család nőtagjai milyen áldozatos munkát végeznek, hogy a család számra a lehetőségek szerint mindent előteremtsenek, mindamellett, hogy a nevelésben is igyekeztek mindent megadni, ami a jó emberré válásban segíthet. Johnson a helyi középiskola csapatában három sportot is űzött, de hamar kiderült, hogy az atlétika és a kosárlabda kárára, a futball lesz az ő útja. Már juniorként a környék legjobb középiskolás játékosai között tartották számon, majd végzős évére az állami bajnoki címet is ünnepelhetett, 16 sackkel, majd a döntőben egy 83 yardos interception return TD-vel zárta a pályafutását Hawkinsville-ben. Egyértelmű útja volt az állam legjobb focicsapatába, a Georgia Bulldogs-hoz került, ahol évről évre tovább fejlődött. Először csak szituációs siettetőként alkalmazták, majd második évében már minden mérkőzésen játszott, igaz többnyire csere volt, de így is a harmadik legtöbb sackkel végzett. 2006-ban már egy domináns játékost ünnepeltek benne, aki többször volt a hét játékosa az SEC-ben, és több fórumon is az év csapatába választották, köszönhetően annak a 9.5 sacknek, amit az utolsó Bulldogként eltöltött szezonjában szerzett. A draft előtt sokan a három legjobb passz siettetőnek, és első-második körös prospectnek tartották, végül a Panthers a harmadik körben, a 83. választással szerezte meg a játékjogát. Mint később kiderült, a draft egyik legjobb értékét szerezték meg Johnson személyében. Ahogy az egyetemen, a profi ligában is folyamatos fejlődést mutatott, amelyet 2011-ben egy 6 éves 73 millió dolláros szerződéssel jutalmazott a carolinai szakvezetés. A legjobb éve a 2012-es volt, amikor 12.5 sack mellet 7 kierőszakolt fumble-je volt. Ezt a teljesítményt azóta sem sikerült megismételni, az idei szezon egy sérülés miatt különösen gyengére (újonc éve óta nem látott alacsony statisztikai mutatók) sikerült, de ennek ellenére az egyik legveszélyesebb fegyvere a Panthers védelmének.

A csillogásnak azonban ára van, a piszkos munkát is el kell végezni valakiknek, és bizony a Panthers idejében gondoskodott arról, hogy erre is találjanak megfelelő embereket. A védelmi front tengelyében két harmadéves játékos a 2013-as draft első körében kiválasztott Star Lotulelei illetve az ugyanazon drafton, de egy körrel később kiválasztott Kawann Short viszi a prímet. Két nagyon hasonló felépítésű, de nagyon különböző szerepben tetszelgő játékosról van szó. Amikor a Panthers újonc GM-ét a 2013-as draft után megkérdezték, hogy miért választott két DT-t egymás utáni körökben, és nehezen vitatható választ adott. Dave Gettleman tűpontosan rámutatott, hogy ha visszatekintünk azokra a csapatokra, amelyek gyűrűt tudtak nyerni az elmúlt évtizedben, nem találunk olyat, ahol nem egy domináns védőfal tevékenykedett volna. Egyet sem. Hogy mennyire igaza volt, arra eddig a szezonig kellett várni, hiszen Newton jó teljesítménye mellett Star Lotulelei és Kawann Short teljesítménye nélkül, aligha jutott volna döntőbe a Panthers. Arról nem is beszélve, hogy mennyire jól kiegészítik egymást. Lotulelei nem ritkán két védőt is lefoglal, ami teret enged Shortnak ahhoz, hogy ő szabadon játssza azt, ami neki a legjobban fekszik. 11 sackkel zárta az alapszakaszt, kettőt szerzett eddig a rájátszásban, de ez mind nem lett volna lehetséges, ha a statisztikailag nem látványos munkát nem végezné ilyen színvonalon a korábbi első körös választott. Mindamellett, hogy mindkettő eredményes a passz elleni védekezésben, a futás ellen sem könnyű mozdítani egyiket sem. A tongai születésű Lotulelei egy utah-i kisvárosban töltötte a fiatalkorát, ahol a helyi középiskola focicsapatát segítette 100%-os szezonhoz, majd állami bajnoki címhez. Az iskolapadban nyújtott teljesítménye azonban nem tette lehetővé, hogy BYU egyetemre kerüljön, így azt az időszakot, ami az egyetem első évét jelentette volna, bútorszállítással töltötte Salt Lake City-ben, és erőemelő versenyeken vett részt. Több intézményt megjárt, mire a Snow College-hoz került, ahol az NJCAA bajnoki döntő elérésében vállalt oroszlánrészt: 52 szerelés mellett 14-szer negatív yardon állította meg az akciót, valamint 3 sack és egy kierőszakolt fumble tarkította a 2008-as évét. Ez már elég volt ahhoz, hogy több az első osztályban szereplő csapat figyelmét is felkeltse: az Oregon, a BYU, a Utah State és a Utah közül utóbbit választotta egy éves kihagyása után, mert ott érezte leginkább, hogy valóban őt akarják. 2010-ben már valamennyi meccsen játszott a Utah Utes színeiben, nem ritkán a támadófalban is. 2011-re a PAC-12 szezonvégi válogatottjába is bekerült, egyúttal elnyerte a Morris Trófeát, amely a liga legjobb védő-falemberének jár. 2012-ben végzés évére az egész egyetemi bajnokság egyik legnagyobb sztárja volt, az NCAA All-American válogatottjába is bekerült, és a legjobb draft prospectek között tartották számon. Nem sokkal az egyetemi játékosok draft előtti felmérőjéhez közeledve, szívproblémákat diagnosztizáltak nála. A probléma lényege, hogy a bal szívkamra, a szokásos 55-70% helyett csak 40%-on teljesített Lotulelei szívében. Később kiderült, hogy ezt valószínűleg egy vírusos fertőzés okozta, de a szokásos paranoia nem egy klubot elriasztott a korábban top5-be várt tehetségtől, így szerezte meg a Panthers végül a 14. helyen.

Harcostársa Kawann Short útja sem diadalmenet volt az NFL-be. Annak ellenére, hogy a középiskolában kiemelkedő játékosnak számított, egyetlen egyetemi csapattól kapott ösztöndíj-ajánlatot, így maradhatott a családjához közel Indianában, és lett a Purdue egyetem játékosa. Már elsőévesként felfigyeltek rá, a tavaszi edzések alkalmával a legjobb újonc címet kapta, majd első évét követően a „freshman” válogatottba is beválasztotta több fórum is. Második évére már a posztja legjobbjai között emlegették a Big Ten konferenciában, majd harmadik évére már minden meccsen kezdő volt, csapatkapitánynak is megválasztották. Végzős évére országos ismertséget szerzett, az AP az év válogatottjának második csapatába választotta, Senior Bowl-on az északi csapat MVP-je lett, ami után sokan már első körös prospectként tartották számon. A felkészülés a draftra nem sikerült jól, a Scouting Combine egy combsérülés miatt nélküle zajlott, és csak egy megismételt Pro Day-en tudták felmérni a profi csapatok az adottságait. Talán ennek is köszönhető, hogy kicsúszott az első körből, de a Panthers-t ez sem zavarta, és kincsre lelt a 44. választással. Fejlődése töretlen volt, az idei évre az egyik legjobb DT vált belőle.

A gyenge oldali end pozícióját, kisebb sérülése ellenére, minden bizonnyal Jared Allen foglalja majd el, aki messze a legrutinosabb játékosa az egységnek. A Chiefs és a Vikings négyszeres All-Pro endje régóta ünnepelt sztárja a ligának, aki az elmúlt 10 évben követte az NFL történéseit, biztosan ismeri a nevét. Bár közel sem annyira domináns, mint egykoron, végre neki is megadatik, hogy a futball legnagyobb színpadán szerepeljen. Allen egy kaliforniai ranchen cseperedett fel 3 fiútestvérévével együtt. Követve a családi tradíciókat három lehetőség állt előtte, vagy tengerészgyalogos vagy állattenyésztő esetleg futballista lesz. Nagyapja többszörösen kitüntetett tengerészgyalogos veterán, míg apja futóként két szezont teljesített az NFL egykori rivális ligájában az USFL-ben. Fiatalon két dolog érdekelte főként, a bunyózás és a sörözés, esetleg ezek kombinációja. Hiába számított jó játékosnak a középiskolában, egy lopási ügynek köszönhetően elvesztette az ösztöndíj lehetőségét magasan jegyzett csapatoknál, így kaliforniai gyerekektől szokatlan módon az Idaho State Bengals-nál kötött ki. Pocatelloban jól ment neki a játék, lett volna lehetősége hazatérni a UCLA-re, ahol a legtöbb barátja játszott, de az apja nem engedte, jobbnak látta ha fia lesz a nagy hal egy kis medencében, minthogy elkeveredjen egy nagyobb tengerben. Az első évét követően minden szezonjában a konferencia álomcsapatába választották, végzősként elnyerte a Buck Buchanan díjat, amely a másodosztály legjobb védőjátékosának jár. Teljesítményére a profi ligába is felfigyeltek, így lett a Bengals első védőjátékosa 1986 után, akit draftoltak az NFL-be, a negyedik körben vitte el a Kansas City Chiefs. Allen nem sokat várt, hogy megmutassa félelmetes erejét és fizikumát, már újonc évében 9 sackkel zárt, amelynél kevesebbet mindösszesen két idényben gyűjtött, 11 befejezett szezonjából csak háromszor nem zárt két számjegyű eredménnyel ebben a statisztikai kategóriában. A futás elleni védekezése sem volt sokkal rosszabb, így egyértelműen a korszak legdominánsabb védőjátékosát tisztelhettük benne. 2008-ban Vikings egy első körös és két harmadik körös kompenzációt kínált Allenért a Cheifsnek, majd az üzlet megköttetése után egy hat éves 72 millió dolláros szerződésre írta alá a nevét, mely akkor a valaha volt legjobban fizetett védőjátékossá tette. A nagy pénz sem tette elégedetté, nem volt olyan éve Minnesota színeiben amikor 11-nél kevesebb sackkel zárt volna, 2011-ben 22 sackkel a lehető legközelebb ért Michael Strahan egyéni rekordjához. A Vikings-nál töltött sikeres időszak után Chicagoba szerződött, ahol már látszott rajta, hogy igencsak megviselték az évek, és már nem tudta ugyanazt az önmagát hozni, és a sémaváltás sem segített abban, hogy visszataláljon a régi formájához. 2015. szeptember 28-án egy hatodik körös választásért került Charlotte-ba, ahol úgy érezték, hogy Charles Johnson sérülése és Frank Alexander elvesztése után szükség van harcedzett veteránokra, tekintve, hogy Kony Ealy bevetése még korainak tűnt. Allen ugyan nem sziporkázott idén, de nagyon hasznos tagja az együttesnek, aki oly sok egyéni elismerés után most végre a Super Bowlon is megmutathatja magát. Senki ne lepődjön meg, ha ez a motiváció valamit előhozna a régi Allenből. Az aktív játékosok között (Julius Peppers-szel holtversenyben) első helyen áll a sackek számát tekintve 136-tal, mögötte másféllel lemaradva, a harmadik helyen egy bizonyos DeMarcus Ware-t találunk, ami külön pikánssá teszi a kettejük külön csatáját.

A cseresorban is egészséges elegyét találjuk a fiatal lendületnek és a rutinnak. A legnagyobb név talán Kony Ealy aki a két évvel ezelőtti drafton második körös választás volt, kiváló szituációs siettető, két év alatt 9 sacket gyűjtött, és nem egy nagy játékot mutatott be az idei szezon során is. A másik csere DE az újonc Ryan Delaire, akit a Redskins gyakoroló-csapatából igazoltak, és nagyon kellemes meglepetést okozott, a kevés játékideje alkalmával. A belső posztokon két veteránt találunk, Kyle Love a Patriotsnál tanulta a szakmát, majd egy rövid jacksonville-i kitérő után került Carolinába. Tavaly nem játszott, idén azonban szinte minden meccsen szóhoz jutott, jóllehet a két sztár mellett sok csillogást nem osztottak neki. Partnere Dwan Edwards, aki a Ravens és a Bills csapatát erősítette korábban, 11. szezonját tölti a profi ligában és már négy éve hasznos tagja a Panchers rotációnak.

Ahogy a Carolina GM szavaiból is kiderült, nincs olyan bajnokcsapat, aki megfelelő védelmi front nélkül tudott volna sikert elérni, és nincs az a jó támadójáték, amit ne lehetne egy jól teljesítő védőfallal megtörni. Cam Newton és Peyton Manning teljesen más típusú irányító, eredményes támadásukhoz ennek megfelelően más erényekre és stratégiára van szükség, amelynek megvalósításra azonban mindkét együttes keretében megvannak az alkalmas emberek. Newton ellen elsősorban fizikálisan, míg Manning ellen szellemileg kell minden játékosnak topon lenni, mert egy hiba is elég ahhoz, hogy komoly büntetés legyen a vége. Igazán látványos küzdelemre van kilátás tehát a frontvonalakon is.

 Zandler Gábor (Gabtsi)

Korábbi SB50 előzetesek:

1., Cam Newton
2., Peyton Manning
3., Futók
4., Elkapók és TE-k