Kerekasztal, 2016. 12. hét

2016. november 27., 13:19

Egy kis olvasnivaló a vasárnapi ebéd elé.

Kerekasztal, 2016. 12. hét

Ez alkalommal öten kerestük a választ néhány aktuális kérdésre.

 

1) Beasts of the East, ismét régi fényükben tündökölnek az NFC East csapatai, mehet-e három csapat ebből a csoportból a playoffba?

Kocsis Gábor (gabokocka): Erősnek tűnik mind a négy csapat, azonban szerintem csak kettő jut be a playoffba, az Eagles és a Redskins lesz a két kimaradó. Mondom mindezt azért, mert jó néhány olyan csapat található az NFC-ben, amelyik jóval a képességei alatt teljesít, és nem hiszem, hogy ezek közül egyik se táltosodna meg decemberre, akkor pedig egy hosszabb győzelmi sorozat playoffot érhet.

Szabó Attila (Löfli): Mivel az NFC három másik csoportja rendkívül gyengének tűnik, nem lehetetlen, hogy hárman jussanak tovább. A Redskinsnek nehéz a sorsolása, de egy komoly győzelmi szériával ott lehetnek a végelszámolásnál, az Eagles nekem egyelőre egy 8-8-as középcsapatnak tűnik.

Papp Gábor (empty taxi): Igen, szerintem ez a legvalószínűbb forgatókönyv.

Tüske Adrián (tüsi91): Ha a maradék három NFC csoportot nézem jelenleg, akkor igen. De inkább azt mondom, hogy lesz itt annyi körbeverés, a másik három csoportból meg valaki csinál egy nagy runt a végén, s így csak két csapat megy be az NFC Eastből. Ritka, hogy egy csoport valamennyi csapatával kapcsolatban pozitív meglepetésről beszélhet az ember, de itt erről van szó. Cowboys viszi a divíziót, Eagles lesz az utolsó 8-8-cal, a Giants meg a Redskins lebunyózza egymással a második wild cardot érő helyet.

Tóth Balázs (alatriste): Nem. Kiegyensúlyozott a csoport, és a körbeverések miatt kétlem, hogy elvinnék mind a két WC helyet. A Dallas mögött azonban úgy gondolom egy gárda be fog jutni. Ha döntenem kellene, viszont már bajban lennék. Az Eaglesnél hiába nagyon jó a védelem, Wentz még nincs kész, gyenge az OL, és az elkapó állomány is. A WAS-NYG párharc esetében a Redskinsnél jobb a támadó sor, jobb a passz rush, de erősebb a sorsolásuk, mint a Giantsnek. A 17. heti Giants – Redskins meccs lehet, hogy ki-ki párharc lesz a rájátszást illetően, így megint csak nem ússzuk majd meg a 17. heti NFC East rangadót. 

 

2) Hanyatlóban a Cardinals csillaga, vége az Arians-Palmer párosnak, vagy van még ebben a kapcsolatban?

Kocsis Gábor: Palmer játéka tavaly év végén masszív hanyatlásnak indult, azóta sem sikerült elérnie arra a szintre, ahol korábban járt. Szerintem ő a sivatagban már nem fog tudni megújulni, azonban Arians ha talál egy olyan irányítót (Cutler/Romo), akit két három évre össze tud rakni, akkor odaérhet ismét a csúcsközelbe - már persze, ha az egészsége lehetővé teszi -, a keret alkalmas lehet rá.

Szabó Attila: Az sem lepne meg, ha mindketten visszavonulnának év végén. Igaz, Ariansnek ez volt az álma, hogy NFL HC legyen, és nem akarja négy év után abbahagyni, de az egészsége fontosabb szerintem. Palmer pedig visszatért a karrierátlag számaihoz, a tavalyi éve volt túlságosan kiemelkedő, a támadófal pedig összeomlott előtte. Szerintem a holtszezonban biztosan jön új QB, akár a szabadügynök-piacon, akár a drafton.

Papp Gábor: Palmernek szerintem lefőtt a kávé, ha sikerül rendbe tenni a holtszezonban a támadófalat, akkor én érzem Ariansben (már ha az egészsége engedi), hogy újra versenyképes csapatot lesz képes a pályára a küldeni egy másik QB-val (aki nyugodtan lehet akár Tony Romo is).

Tüske Adrián (tüsi91): Szerintem nincs. Már az is nagy meglepetés volt nekem, hogy az oaklandi kirándulás után Palmerből kihoztak 2 ilyen kiváló évet. Ennyit számít a jó edzői munka, ennyit számít egy jó vezetőedző. A keretet lehetne itt-ott foltozni, de bőven PO contender lesz jövőre is egy megfelelő irányítóval. A nagy kérdés, hogy ő ki lesz.

Tóth Balázs (alatriste): Kell valami új impulzus annak a csapatnak. A védelem még mindig jó, de a támadóknál kell a váltás, ami vélhetően egy új irányító lesz. A keret még mindig az egyik legerősebb a ligában, egy jobb QB teljesítménnyel a csapat egyértelmű SB contender lenne. 

 

3) Nem túl acélosak az AFC North csapatai, a korábban rettegett divízió élén a Ravens és a Steelers áll 5-5 vereséggel. Ki zár majd az élen és mire lehet képes a playoffban.

Kocsis Gábor: A Steelers és a Bengals alulteljesített eddig, a Ravens pedig szerintem ennyire képes. A Bengals szezonja Green és Bernard sérülése miatt alighanem véget ért, azonban ha a botladozó Steelers magához tér, megnyerheti a csoportot, ha tovább tart a bukdácsolás, akkor Flaccoék fognak befutni.

Szabó Attila: A Steelers most két alkalommal hozta a kötelezőt, és ha az utolsó három meccsüket nyerik, övék lesz a csoport, de a playoffban nagy menetelést nem várok tőlük, aztán lehet addigra áll össze az egész csapat. A Bengals már a két kulcsjátékos elvesztése előtt sem tűnt meggyőzőnek, a Ravens sorsolása sem egyszerű, valószínűleg a 16. héten fog eldőlni a csoportgyőztes kiléte.

Papp Gábor: A Ravens. 3-0-ás divízió mérlegük van, ami nagyon nem mindegy a Steelers és a Bengals csoporton belüli vereségei mellett. Nem jó csapat a Baltimore, de igazából az nagyon megy nekik, hogy lehúzzák az ellenfelüket arra az alacsony színvonalra, ahol ők szoktak focizni és ebben az iszapbírkózásban ők a rutinosabbak, ezért többször nyernek, mint kikapnak.

Tüske Adrián: A Steelersben jóval több van, mint amit jelenleg mutatnak. Egy feljavuló Roethlisbergerrel simán elviszik majd a csoportot, s a playoffban senki sem akar majd velük találkozni. A Bengalsnál nagyon komoly kérdéseket vet fel ez az offseason munka, amit végeztek. Két valid No. 2 elkapót nem tudtak megtartani, pótlás nem igen jött, s ez látszik is. A Ravensben szimplán ennyi van, támadóoldalon ez nem túl erős csapat, s itt is látszik, hogy mit számít egy megfelelő edzői gárda, illetve annak hiánya támadóoldalon, főleg egy közepesnél jobb, de nem elit irányítónál. 

Tóth Balázs: Ebben a csoportban hagyományosan a jó védelmek határozzák meg az erőviszonyokat, ennek alapján pedig a Ravens fog bejutni. A Bengals eddig is nehezen működött idén, de most a kulcsjátékosaik elvesztésével teljesen kiszálltak a versenyből. A Steelers beleszólhatna még, de ha a Ravens támadói az alapszakasz végére egy közepesnél jobb szintre fel tudnak pörögni meglesz a csoport az erős védelemnek köszönhetően. Flacco pedig egyébként is a rájátszásban ébred fel igazán. A rájátszást nézve már nehezebb tippelni, de egy stabil jó védelem mindig jó alap. 

 

4) Hópihéék fénykorukat idézik, tényleg feljövőben a Delfinek csillaga, vagy csak egy-két jól sikerült meccsről van szó a gyengébb idénykezdetet követően.

Kocsis Gábor: A szezon elején nem tűntek túl acélosnak, gondoljunk csak a Browns elleni szenvedésre, de az utóbbi hetekben tényleg megmozdult valami. Pechükre így is messzinek tűnik a playoff, de ha sikerül tovább építkezni, akkor jövőre talán végre lehet majd velük számolni. Ehhez leginkább Tannehillnek kell stabilizálnia a formáját, a futójáték és a védelem összeállni látszik.

Szabó Attila: Amíg Tannehilltől nem várják el, hogy ő legyen a megváltó, minden rendben lesz, és védelem is a legfontosabb pillanatokban szerez labdákat. A támadófalat úgy tűnik jól összerakták, és a futójáték is működik emiatt (főleg, amikor mindenki egészséges). Eddig okés Gase regnálása, ugyan a playoff nem lesz meg, de legalább van mire építeni.

Papp Gábor: Akkor volt jó idén a Dolphins, amikor a kezdő támadófallal tudtak kiállni. Nos, most újra megsérült Pouncey és Tunsil, így várható némi visszaesés. Persze ha gyorsan vissza tud térni a 2 klasszis, akkor lehet nem csak tiszavirág életű volt ez a fellángolás.

Tüske Adrián: Sok kétkedő volt Gase-szel kapcsolatban, de szépen összerakta az együttest. A támadófal fejlődött, Tannehill is úgy néz ki, mint egy irányító, jó a futójáték. Nem lesznek idén playoffban, de a jövőre nézve ez biztató, nem hinném, hogy csupán 1-2 jobban kiszaladt meccsről beszélhetünk csupán.

Tóth Balázs: Amíg tudnak játszani a támadófal kezdő emberei és megy a futójáték nincs nagy baj. Amikor viszont elérik a sérülések ezeket a csapatrészeket Tannehillre túl sok nyomás kerül amit nem bír el. A Rams ellen is szenvedett a gárda egész meccsen át, és persze jól hangzik, hogy a negyedik negyed végén a semmiből megnyerték a meccset, de ez a Rams szintén gyalázatos tamadóinak köszönhető csak. Egy közepes offense azt a meccset már rég lezárta volna és nem lett volna meg a comeback.

 

5) Újra összeállt a Seahawks, komoly győzelmi szériában vannak, klappol a támadósor és a védelem is, határ a csillagos ég?

Kocsis Gábor: A New England idegenbeli legyőzése igen komoly fegyvertény, jelen állás szerint csak a Cowboys konkurálhat Wilsonékkal az NFC-ben. Azonban velük szemben van másfél meccs hátrány, több hiba az alapszakaszban már nem fér bele, különben búcsút mondhatnak a hazai pálya előnyének, azt pedig tavaly láttuk, nagyon nem mindegy, hol kell pályára lépnie a Seahawksnak a rájátszásban.

Szabó Attila: Egyértelmű favoritja az NFC-nek a Seattle, meglepne, ha innen nem ők jutnak a Super Bowlba. Mondjuk ha nem lesz meg az 1. kiemelés, nem lesz egyszerű dolguk, bárhová is utaznak, de oldottak ők már meg ennél nehezebb problémát is.

Papp Gábor: Az NFC legnagyobb esélyese szerintem a Seattle. A Qwest Fielden marha nehéz lesz nyerni a playoffban és emelett gyanúsan övék lesz a legjobb védelem a konferencia playoff-csapatai közül.

Tüske Adrián: Idén szerencséjükre összezuhant a Cardinals, Jeff Fisher pedig továbbra is Jeff Fisher, így egy gyengébb kezdés sem veszélyeztette a csoportgyőzelmet. Tipik Seahawks futball, amit elővezetnek, majd a főcsoportdöntőben kiderül mire lesz elég. Addig számomra nem kérdés, hogy eljutnak.

Tóth Balázs: A PO nincs veszélyben, sőt a pihenő hét is meglesz a csapatnak. A Vikings mellett az övék a divízió legjobb védelme, de nekik van hozzá egy egyre jobban játszó támadósoruk is. Ha Wilsont nem törik össze a szedett-vedett támadófal mögött a Hawks a szokásosan erős és labdaszerző védelmükre támaszkodva a legkomolyabb favoritjai az NFC-nek. Amúgy is mindig jobban megy a Seattlenek az idény második felében, és most már az elsőben is jöttek a győzelmek ugyan nem mindig meggyőző játékkal, de a W az W. A CenturyLink Fielden pedig akár be is masírozhatnak a SuperBowlba.


Hozzászólások

több mint 8 éve
Rynald Indianapolis Colts 3
Én még nem írnám le a Dolphinst, a Denver még játszik a Patsel, a Raidersel, és 2x a Chiefsel. A Chiefsnek még nehezebb, 2x Denver, Raiders, Chargers és idegenben Falcons is van. Ezzel szemben a Phins csupa közepes csapattal játszik, ha igazán jók, akár az összes meccsük hozható, beleértve az utolsó Pats elleni hazait is, ha nekik az már téttelen
több mint 8 éve
E.T. New York Giants 10
Tenyleg erosebb sorsolasa van a Redskinsnek,mint a Giantsnek.Ket csoport meccs+ Cards,Panthers es Bears akiknek mar csak egy jobb draftpozicio a vagyuk.Giantsnek harom csoport meccs +Steelers es Lions akik elet-halal harcot vivnak a sajat csoportjuk megnyereseert.
több mint 8 éve
Voice Baltimore Ravens 6 — LA Lakers & Juventus
Ezt "jó" volt olvasni, remélem idézhetem majd őket.

Go Ravens 😊


The youngest player EVER with a perfect passer rating 😈 LJ8