NFL beharangozók - Wild Card szombat 2015

Indul a rájátszás!

NFL beharangozók - Wild Card szombat 2015

Carolina Panthers – Arizona Cardinals
2014. január 3. 22:20, Bank of America Stadium, Charlotte (ÉLŐ: Sport2)


Az NFL történetében másodszor fordul elő, hogy negatív mérlegű csapat került be a rájátszásba. Mint a 2010-es Seattle Seahawks, úgy a Carolina Panthers is rájátszásba jutott a botrányos csoportjának köszönhetően, amit megnyert. Az NFC déli csoportjának a győztesét múlt héten hirdették ki, amikor is a Panthers nagyon simán verte a hazai pályán játszó Atlantát. A charlotte-i csapat megismételte a tavalyi csoportgyőzelmét. Az ellenfél az Arizona Cardinals, akik a legutóbbi hat mérkőzésükből négy találkozót veszítettek és így a wild card helyre szorultak pedig az első kiemelésre is volt esélyük két fordulóval ezelőttig.

A Cardinals vereségeinek legfőbb oka az irányító. Előbb Carson Palmer dőlt ki egész szezonra (ACL szakadás), majd három héttel ezelőtt a cseréje, Drew Stanton is megsérült. Utóbbinak volt némi esélye visszatérnie a rájátszásra, de nem javult az állapota annyit, hogy játsszon. Ezért a harmadik számú, Ryan Lindley lesz továbbra is a kezdő irányító. Kemény feladat vár rá, mivel a Panthers védelme az legutóbbi négy találkozón (négy győzelem) a Seattle mögött a második legjobb teljesítménnyel rukkolt elő. Múlt héten a Falcons ellen Matt Ryant hat alkalommal sackelték és két interceptiont is szereztek és mind a kettőt TD-ra vitték vissza. Pedig a secondary-ben két újonc is kezdő szerepet vállal, a cornerback Bené Benwikere és a safety Tre Boston. Persze a front7 remeklése is elengedhetetlen, Star Lotulelei és Charles Johnson összesen három sacket gyűjtött a Falcons ellen. A Cardinalsnak szükség lenne egy megbízható futójátékra, amit a mérkőzés elején erőltetni is fognak, de két meccstől eltekintve (Chiefs és Rams) pocsék teljesítményt hoznak a földön. Az újoncokkal felvértezett secondary-nek papíron nagy gondot okozhatna a Cards elkapósora. Larry Fitzgerald a legutóbbi Panthers elleni rájátszás mérkőzésen nyolc elkapásból elért 166 yarddal és egy TD-al segítette csapatát győzelemre. De ott van Michael Floyd és a gyors John Brown is, de a probléma Lindley, akitől nem tudni milyen játék láthatunk. Ha nem lesz valami óriási változás akkor labdaeladásokkal tarkított teljesítmény várható tőle és ez lehet a vendégek veszte.

A Panthersnél nincs gond a futójátékkal a legutóbbi négy mérkőzés alapján. A legkevesebbet a Bucs ellen haladtak (123 yard), de például a Falcons ellen is elértek 171 yardot. Mind a három futójuk egészséges, ráadásul ott van még Cam Newton is aki autóbalesetét követően a legutóbbi két mérkőzésen összesen 114 yardot és két TD-t futott. Ez problémát okozhat a pintyek védelmének, akik Russell Wilsonnak és Colin Kaepernicknek engedtek összesen 151 futott yardot. Jó hír, hogy Larry Foote visszatérhet a kezdőbe, miután a 49ers elleni meccset térdprobléma miatt kihagyta. A Panthers tehát a futójátékuk segítségével fáraszthatják a Cards védelmét. Pedig a passzjátékban is vannak remek célpontjai Newtonnak. Kezdve az újonc Kelvin Benjaminnal, aki a Panthers történetében az első újonc elkapó, aki 1000 elkapott yard felett teljesített. Nagy csatát ígér a Patrick Peterson (vagy Antonio Cromartie) elleni összecsapása. A másik kedvenc célpontja Cam-nek a TE Greg Olsen, aki pontosan annyi yardot kapott el (1008), mint Benjamin. Természetesen a franchise történetének első TE-je aki átlépte az 1000 yardot. Ismerve a Cardinals védelmének teljesítményét a TE-ek ellen, nem nagy kockázat kijelenteni, hogy Olsen ezen a találkozón is legalább 100 elkapott yarddal fog zárni.

Larry Fitzgeraldnál már említettük, mikor játszott egymás ellen utoljára rájátszás mérkőzésen a két csapat, 2009. január 10-én. Akkor az esélytelenebb Cardinals simán nyert 33-13-ra, köszönhetően Jake Delhome öt eladott labdájának. Ezúttal is a Panthers a favorit, mégpedig 6,5 ponttal tartják jobbnak Vegasban a hazai csapatot. A hazaiaknak labdaeladásra kell kényszerítenie Ryan Lindley-t és ezekből kell a támadóknak pontokat csinálniuk. Ha működik (és miért ne működne) a Panthers futójáték, akkor türelmesen a mérkőzés végére elfáradhat a Cards védelme és ott eldőlhet a mérkőzés. Ugyanis a Cardinals a legutóbbi hét meccsén nem érte el a 20 pontot és Lindley-vel a karmesteri székben ez elég nehezen elképzelhető, főleg egy jó formában lévő védelem ellen, akit a hazai pálya is segíteni fog.

Kiss Ferenc (Fucu)

 

Baltimore Ravens @ Pittsburgh Steelers
2014. január 4. 2:15, Heinz Field, Pittsburgh (ÉLŐ: Sport2)


A rájátszás nyitó hétvégéjének legpikánsabb összecsapása egyértelműen az AFC Északi csoportjának két gárdájának rangadója. Nagy hagyományai vannak a párosításnak, közötte két idei csatával, és minden bizonnyal remek meccsre számíthatunk ezúttal is.

A Steelers kiválóan fejezte be az alapszakaszt, utolsó négy meccsüket megnyerve sikerült behúzniuk a liga legkeményebb csoportját. Fontos volt, hogy bizonyították a kiegyensúlyozottságukat, mert az egész szezonban rapszodikus teljesítményük miatt voltak kétségek a januári esélyeikkel kapcsolatban. Sikerült viszont stabilizálni a passzjátékot, ami Ben Roethlisberger vezetésével kiváló alapszakaszt tudhat maga mögött, egyebek mellett két hat touchdownos meccset (az egyiket épp a Baltimore ellen). Antonio Brown a liga egyik legveszélyesebb és legstabilabb elkapójává nőtte ki magát, mögötte több, meccsről mccsre különböző fontosságú célpont (az újonc TD-masina Martavis Bryant, a fiatal Markus Wheaton, a veterán Lance Moore és Heath Miller) egészítette ki Big Ben repertoárját. Minden bizonnyal az előző, Heinz Fielden megvívott találkozó sikereiből kiindulva most is a passzjátékon lesz a hangsúly, már csak azért is, mert a Ravens passzvédelme rendkívül gyengén muzsikált 2014-ben. Jimmy Smith sérülése miatt nem kezdő szintű cornerbackek is komoly játékidőt fognak kapni, és a safety-k teljesítménye is sok kívánnivalót hagy maga után, nagyon nehéz elképzelni, hogy le tudják fogni Brownt (ez az eddigi két találkozón sem sikerült). Éppen ezért fontos lenne a vendégeknek, hogy a passzsiettetés jól működjön, ebben nagy szerep juthat a két veteránra, Terrell Suggsra és az eltiltásából visszatérő klasszisra, Haloti Ngatára. Ngata szerepe természetesen a futásvédelemben még fontosabb, hiszen ő a védőfal lelke (talán az ő hiánya okozta, hogy a Hollók nem mindig voltak élesek az alapszakasz utolsó négy meccsen). A futásokkal viszont minden bizonnyal kevésbé kell majd törődnie a vendégeknek, mivel egyrészt a Ravens remek futásvédelme ellen nem valószínű, hogy az Acélosok sokat szeretnék futtatni a labdát, másrészt nem hadrafogható a házigazdák kiváló futója, Le’Veon Bell. Az ő pótlását a szinte ismeretlen Josh Harrisnek, a napokban igazolt Ben Tate-nek és a fiatal, gyors, de nagyon kis méretű Dri Archernek kell megoldania.

A Baltimore utolsó hónapja nem sikerült ideálisra, kis szerencse és sok küszködés szükségeltetett ahhoz, hogy csoportharmadikként is becsússzanak a rájátszásba. Biztató jel lehet, hogy két évvel ezelőtt épp ugyanilyen előjelekkel érkeztek a rájátszásba, aztán mindenkit végigverve megnyerték a Vince Lombardi trófeát. Joe Flacco jól emlékszik erre, és arra is, hogy milyen fontosak voltak a hosszú passzok abban a menetelésben. Ez most sincs másképp, hiszen Flacco karerejére épít a Ravens stratégiája, Torrey Smith személyében pedig van egy megfelelő célpont is ezekhez az átadásokhoz. A Pittsburgh védelmének gyengéje éppen a hosszú passzokban keresendő, ezért számítani lehet arra, hogy akár előnyből is gyakran próbálkozik majd ezzel a vendégcsapat. Ezért is lesz nagyon fontos, hogy mennyi ideig tudja majd a támadófal megvédeni Flaccót, de egyébként is sokat elmond, hogy ha Flacco legalább kétszer földre került egy meccsen 2014-ben, akkor mindig kikaptak a Hollók. Jason Worildsék tehát feltehetően nagyon készülnek a vendégek falának szétkapására, de a fal szerepe egyébként is fontos lehet a futójáték szempontjából. Justin Forsett ugyanis remek szezont tudhat maga mögött, és nyilvánvalóan szeretné jó formáját a rájátszásra is átmenteni, és nagy kérdés, hogy mire megy a Pittsburgh egykor rettegett futásvédelme ellen. Idén a Steelers futás ellen viszonylag jól teljesített (alig több mint száz yardot engednek meccsenként), de egész jó átlagot engedtek futásonként, tehát a jó számok elsősorban annak köszönhetőek, hogy nem sokszor próbálkoztak ellenük a földön. Decemberre viszont nagyon összeállt a sérülésből visszatértekkel a futás elleni védelem, az utolsó héten Jeremy Hillt is szinte megfojtották, ez igen rossz előjel Forsett számára.

Nagy csatára lehet számítani annak ellenére, hogy az idei két találkozó végeredménye simára sikerült (mindkét alkalommal a hazai csapat nyert húsz ponttal). A hagyományok annyiban megtörhetnek, hogy talán a védelmek dominanciája nem lesz olyan, mint az az elmúlt évtizedben jellemző volt, de a futójáték sikeressége egyik oldalon sem valószínű így sem. Komoly, fordulatos légicsatára számítunk, ahol a hazaiak az esélyesek jobb formájuk miatt, de senkit sem lepne meg, ha a Ravens ismét a legjobbkor kerülne a legjobb passzba. Kötelező meccs minden fanatikus és felületes amerikaifoci-nézőnek.

Rajnai Gergely (Rajna)