NFL Draft 2010. Korai esélylatolgatás

Mivel a college szezon erősen közeledik a vége felé és jó pár NFL csapat szurkolóinak már az feladat jutott, hogy csapatuk 2010-es draftjával foglalkozzon, itt az idő, hogy beszéljünk róla, hogy kik lesznek következő játékos börze szt&a


 

 

Sam Bradford – QB – Oklahoma – Junior

2008-as Heisman győztes irányító. Az idei szezonban, csak 3 meccsen tudott játszani, de ettől még képességei alapján a legnagyobb QB prospect, ráadásul junior létére bejelentette, hogy jelentkezik a 2010-es Draftra. Felépítése tökéletes. Pontossága nagyon jó, passzkísérletei számához képest nagyon kevés interceptiont dob. (824 próbálkozás/16 pick 2007-08 ban). Higgadt és képes győzelemre vezetni a csapatát. Spread offenseben játszik, de nem csak shotgun snappeket kap. Idei vállsérülése biztos, hogy ront az értékén, de inkább csak egy kis kockázati tényező. Tuti biztos TOP10 pick, bár 1 év padozás az NFL-ben ráférne. Igazi pocket passer, bár nem lassú, karja nagyon erős.

Csapatok, akiknek a kiszemeltje lehet: Buffalo, Jacksonville, Cleveland, Washington, Carolina, San Francisco, St.Louis
Aktív játékos, akihez a leginkább hasonló: Philip Rivers



Colt McCoy – QB – Texas – Senior

Sokkal kevésbé kimunkált játékos, mint Bradford. Többet kell majd tanulnia az NFL-t. Nem annyira jó a felépítése, inkább csak átlagos (190 centi alatt van). Nagyon erős a karja, de hajlamos a hibázásra. Jól passzol a zseben kívülről és ha kell futva is veszélyes. Nagy baja, hogy nem szokott a center alatt játszani, szinte csak shotgunból. Senior szezonja nem igazán kiemelkedő eddig. Nagyon bízik a karjában és emiatt néha rossz döntéseket hoz. Bár senior, nagyon nem áll készen szerintem az NFL-re, igaz 1-2 év tanulás után a képességei alapján nagyon jó játékos válhat belőle. Első kör vége felé várhatóan elkel.

Csapatok, akiknek a kiszemeltje lehet: Buffalo, Jacksonville, Cleveland, Washington, Carolina, San Francisco, St.Louis
Aktív játékos, akihez a leginkább hasonló: Jay Cutler



C.J. Spiller – RB – Clemson – Senior

Igazi playmaker, fantasztikusan sokoldalú játékos. Szuperatléta. Használható RB-ként, returnerként, jól kap el a downfielden és alkalmas a wildcat játékra is, sőt még akár elkapóként is bevethető. A sebessége fantasztikus. 100m-en, 10 másodperc körüli ideje van, az égsz NCAA egyik leggyorsabb játékosa. Amellett, hogy ennyire gyors, nem egy Chris Johnson szerű törpe. Általában hátrány egy RB-nél, ha csak végzős évében jön ki, mert addigra elhasználódnak, de Spiller mindig rotációban játszott. NFL-ben is ez lenne a megfelelő neki, így olyan csapatoknak ideális, ahol van mellette egy másik, lehetőleg erőteljesebb RB. Ha ilyen csapat draftolja, akkor, szinte biztos, hogy óriási szerzemény lesz. Az új Brian Westbrook. Top10-es választás is lehet, de 10-20 között mindenképpen kimegy, főleg ha a combineon is hozza a fantasztikus számait

Csapatok, akiknek a kiszemeltje lehet: Kansas City, San Diego, Washington, Chicago, Green Bay, Seattle, St.Louis
Aktív játékos, akihez a leginkább hasonló: Brian Westbrook



Jonathan Dwyer – RB – Georgia Tech – Junior

Spillerrel szemben Dwyer igazi erőfutó. Olyan rendszerből is jön, ahol ezt maximálisan tudta kamatoztatni. Fantasztikus a felépítése, de a 235 fontos súlyához képest meglepően gyors és robbanékony, a szélső futásoknál is hatékony. Blokkolni is jól tud. Jól bírja az ütéseket, kontakt után is hozza a yardokat. Mivel szinte soha nem passzol a Georgia Tech, így nehéz megmondani, hogy az elkapásoknál mennyire használható. Simán lehet belőle feautre back is az NFL-ben. Nagyon jól bírja a terhelést. Szinte biztos, hogy kijön a draftra, mivel megvan a megfelelő pótlása a Yellow Jacketsnél. Nagyon szép karrier vár rá az NFL-ben. 5-20. helyre várom.

Csapatok, akiknek a kiszemeltje lehet: Cleveland, New England, San Diego, Houston, Washington, Detroit, Seattle
Aktív játékos, akihez a leginkább hasonló: Marion Barber



Brandon LaFell – WR – LSU – Senior

Igazi deep threat. Idei szezonja nem annyira kiemelkedő, de ez leginkább annak köszönhető, hogy kevesebbet passzol a csapata. Jó a keze, gyors, jó route runner. Negatívum, hogy magasságához képest vékonyka, nem elég erős, így a pálya közepén nem a legjobb, sokkal otthonosabban mozog a szélen, illetve a mélységben. Underneath passzoknál kevéssé használható. Viszont nagyon megbízható mélységi célpont. Jól rázza le magáról a védőket, mert a végsebessége brutális.15-32. helyre várom, de mindenképpen az első körbe.

Csapatok, akiknek a kiszemeltje lehet: Buffalo, Baltimore, Cleveland, Miami, Kansas City, Tennessee, Carolina, Tampa Bay, Seattle, St.Louis
Aktív játékos, akihez a leginkább hasonló: Roy Williams



Mardy Gilyard – WR – Cincinnati – Senior

A legjobb senior elkapó. Univerzális játékos. Gyors, de a rövidpasszos játékban is használható, jó route runner. Nagyszerűek a kezei és képes elkapás után is megverni az emberét. Returnerként is bevethető. A pálya közepén is jól kap el, nem fél az ütközésektől, bár nem túl erős. Annyira jók a cselei, hogy megállíthatatlan és fantasztikus YAC-ban. Kiforrott játékos, akár már újoncként is 1-2. elkapó lehet belőle. Hátránya, hogy spread offenseből jön. Nem elképzelhetetlen a TOP10-ben sem, de ez már a combine függvénye is. Inkább 10-25 közé tenném.

Csapatok, akiknek a kiszemeltje lehet: Buffalo, Baltimore, Cleveland, Kansas City, Tennessee, Tampa Bay, Atlanta, San Francisco, Seattle, St.Louis, Detroit
Aktív játékos, akihez a leginkább hasonló: Santonio Holmes



Dez Bryant – WR – Oklahoma State – Junior

Ha kijön a draftra, aminek most már 99%-a valószínűsége, akkor az egész class 5 legnagyobb tehetsége között van, posztoktól függetlenül. Egy igazi szörnyeteg. Szinte tökéletes felépítés. 190 centi körül, majdnem 100 kiló. Erő és sebesség tökéletes összhangja. A pálya minden részén használható. Ha kell akkor deep threat, ha kell, akkor possession WR. Elnyomja a cornereket vagy ha kell, lefutja őket. Fantasztikusak a kezei, szinte mindent elkap, ami a közelébe megy. Emellett még returnernek is alkalmazható, azon a poszton is produktív. Egyetlen negatívum vele kapcsolatban az eltiltása, de a legjobb WR-ek általában botrányosak, és Bryant szerencsére nem fegyveres incidensei vagy barátnőverései miatt híresült el. Vannak tehát fejben gondjai, de nem olyanok, amik megkérdőjeleznék a helyét a TOP5-ben. Minden WR hiányos csapat álma. Nála még a spread offense sem hátrány igazán.

Csapatok, akiknek a kiszemeltje lehet: Buffalo, Miami, Baltimore, Cleveland, Kansas City, Tennessee, Carolina, Tampa Bay, Seattle, St.Louis
Aktív játékos, akihez a leginkább hasonló: Randy Moss



Mike Williams – WR – Syracuse – Senior (redshirted)

Rossz csapat hatalmas sztárja, az Orange junior elkapója. Ugyan felépítése csak átlagosnak mondható, néhány fizikai hiányosságát érzékeivel csodálatosan pótolja. A bűn rossz Syracuse offenseben is képes ligaszinten kimagasló számokat produkálni. Gyors, ruganyos, tapad hozzá a labda. Bármilyen helyen megjátszható, könnyedén veri meg az embereit. Elvileg még maradhatna 1 évet a narancsoknál, mivel redshirted senior (a 2008-as szezont kihagyta), de a program állapotát figyelembe véve nem sok esélyt látni arra, hogy még egy évet vesztegessen az életéből a collegera. Meg is lehet érteni, mert az NFL csapatok kapkodni fognak egy ilyen megbízható WR után. Biztos TOP 20-as pick.

Csapatok, akiknek a kiszemeltje lehet: Buffalo, Miami, Baltomore, Cleveland, Kansas City, Tennessee, Carolina, Tampa Bay, Seattle, St.Louis
Aktív játékos, akihez a leginkább hasonló: Reggie Wayne



Ed Dickson –TE – Oregon – Senior

Igazi elkapó tight endet ismerhetünk meg Ed Dickson személyében. Nem az a fajta komplex játékos, mint mondjuk Jason Witten vagy Antonio Gates, de nagyon produktív TE lehet belőle az NFL-ben.  Leginkább egy hatalmas darab WR ő, mint sem klasszikus tight end. Nagyon jók a kezei, gyors és produktív, akár még mélységi célpontnak is használható. Az igazi nagy durranás a combineon várható tőle, ahol biztosíthatja helyét a sérült Jermaine Gresham előtt a TE-k között. Első kör végén tökéletes választás lehet TE hiányos csapatoknak, hamar felveheti az NFL ritmusát, már rookieként is meghatározó lehet.

Csapatok, akiknek a kiszemeltje lehet: Buffalo, Miami, Kansas City, Jacksonville, Green Bay, St.Louis, Carolina
Aktív játékos, akihez a leginkább hasonló: Dallas Clark



Russell Okung – OT – Oklahoma State – Senior

Az idei class egyik leg-NFL-készebb játékosa. Prototípus vakoldali tackle. Erős, atletikus, okos. Jó a passz és a futásblokkolásnál. Én nem tudnék mondani nála jobb és komplexebb falembert a 2010-es felhozatalból. Bár csapatával főleg passzokra építő spread offenset játszott, Kendall Hunter tavalyi 1500 yardos futó teljesítményében nagyon nagy szerepe volt. Tökéletes a felépítése, szinte minden fal szisztémába illik. Lábmunkája kiváló, még a gyors defensive endek ellen sincs gondja a pass protectionnel. TOP 5-ös választás.

Csapatok, akiknek a kiszemeltje lehet: Buffalo, Pittsburgh, Oakland, Kansas City, Jacksonville, Washington, Green Bay, Detroit, Chicago, Seattle, Arizona
Aktív játékos, akihez a leginkább hasonló: Ryan Clady



Trent Williams – OT – Oklahoma – Senior

Nagyszerű játékos Trent Williams is. Óriás termetű, brutálisan erős. Komoly hibája, ami csökkentheti az értékét, hogy nem igazán tűnik alkalmasnak vak oldali tacklenek. Viszont a jobb oldalra tökéletes választás lehet, főleg olyan csapatoknál, ahol az erőfutásokra építenek. Nincs komoly gondja a pass protectionnel, bár a lábmunkája meg sem közelíti, mondjuk Okungét. Cserében viszont nagyszerű futás blokkoló. Atletikus, a screeneknél is jól dolgozik. Egyedül a fürgébb pass rusherek zavarhatják meg, de még sokat fejlődhet. Mivel nem LT-nek való, így leginkább az első kör második felébe prognosztizálnám.

Csapatok, akiknek a kiszemeltje lehet: Buffalo, Oakland, San Diego, Cleveland, Indianapolis, Washington, Green Bay, Seattle
Aktív játékos, akihez a leginkább hasonló: Kareem McKenzie



Bryan Bulaga – OT – Iowa – Junior

Okung mellett Bulaga tekinthető a legnagyobb prospectek közül igazi left tacklenek. Minden blokkolási sémában megállja a helyét. Erőteljes, jó pass protector, de még jobb futás blokkoló. Csodálatos a felépítése. 198 centi és 315 font. Igazi óriás, de méretei ellenére feltűnően atletikus. Korábban TE-t is játszott. Még nem biztos, hogy rész vesz a drafton, de ha idén sikerül megnyernie csapatával a Big Ten-t, akkor nagyon nagy az esély arra, hogy az NFL-t választja. Ha így van, akkor az 5-20. helyig bárhol elkelhet, mert nagyon értékes játékos.

Csapatok, akiknek a kiszemeltje lehet: Buffalo, Pittsburgh, Oakland, Kansas City, Jacksonville, Washington, Green Bay, Detroit, Chicago, Seattle, Arizona
Aktív játékos, akihez a leginkább hasonló: Jake Long



Mike Iupati – OG – Idaho – Senior

A class legjobb guardja, a szamoai rém. 198 centi 330 font (150 kg). Ennek megfelelően elképesztően erős játékosról van szó, aki szinte tökéletesen blokkol a futásoknál. Nincs gondja a nagyobb darab NT-kkel, mert nagyobb náluk, így tökéletesen tudja tartani belülről a zsebet. Hátránya, hogy egy nagyon kis csapatból érkezik, szinte nem is játszott soha erős ellenfelek ellen. Azt azért jegyezzük meg, hogy az Idaho egyetem igen jó pedigré egy OG számára. Olyan zseniális belső falemberek érkeztek Moscow-ból, mint Jake Scott (jelenleg Titans, de a Coltsszal Superbowlt nyert) vagy Mark Schlereth, a jelenlegi ESPN szakkommentátor, aki a Redskinsszel és a Broncosszal összesen 3 SB gyúrűt kapart össze. Iupati méltó utódjuknak tűnik és NFL szinten is meghatározó játékos lehet. Mivel a guardok nem tartoznak a legkeresettebb játékosok közé a draft legelején, így Iupatit is inkább az első kör második felébe várhatjuk, de itt komoly verseny lesz majd érte

Csapatok, akiknek a kiszemeltje lehet: Buffalo, New England, Miami, Denver, Cleveland, Dallas, Washington, Seattle, St.Louis, Detroit, Chicago
Aktív játékos, akihez a leginkább hasonló: Steve Hutchinson



Maurkice Pouncey – C – Florida – Junior

Nem biztos még egyáltalán az ügyesebb Pouncey iker jövetele a draftra, de most nagyon arra tendálnak a dolgok Gainesvilleben, hogy az aranygenerációnak ez lesz az utolsó éve Floridában, így nagyon esélyes, hogy a fal kulcsfigurája is a profi életet választja. Nem túl gyakori a drafton, hogy egy center első körös legyen, de Maurkice Pouncey esetében bizonyosnak látszik. Domináns futásblokkoló és a passzoknál sem jön zavarba. Center szinten elég nagy, így van esélye a brutális NT-k ellen is, de a méretét meghazudtolóan gyors és atletikus. Fantasztikusan jól takarít az LB sorban is, illetve a screeneknél. Ami kicsit problémás, hogy egész karrierje alatt szinte csak shotgun snappeket adott, de ez egy training camp alatt orvosolható. Hatalmas szerepe van abban, hogy évről évre a liga legjobb futócsapatai között van a Gators. NFL szinten is szinte biztosan meghatározó játékos lesz hosszú ideig. Előreláthatólag a 15-32. helyig el fog kelni, hogyha  kijön a draftra.

Csapatok, akiknek a kiszemeltje lehet: Buffalo, Miami, Baltimore, Cleveland, Tennessee, Jacksonville, Oakland, Denver, Kansas City, Washington, Seattle, Arizona, St.Louis, Detroit, Chicago
Aktív játékos, akihez a leginkább hasonló: Matt Birk



Tálosi Tibor (haromt)