NFL mérkőzés beharangozók - 15. hét - MNF

Írta: vassadi — 2013. december 16., 06:08

Az egyaránt playoffra aspiráló Lions és Ravens csatájával zárul a forduló.

NFL mérkőzés beharangozók - 15. hét - MNF

Detroit Lions - Baltimore Ravens, magyar idő szerint kedd 02:30, Ford Field (TV: Sport 2, élő)

Mindkét gárda őrült meccsen van túl: a Ravens előző fordulóbeli, Vikings elleni összecsapásának utolsó bő két percében ötször változott az eredmény egyik, illetve másik csapat javára, de az adok-kapokból végül győztesen jöttek ki a hollók, ellenben a Lions philadelphiai látogatása során, egy szinte már sarkvidéki körülmények közepette lejátszott mérkőzésen kikapott az Eaglestől. A Minnesota felülmúlásával a hollók hárommeccsesre bővítették győzelmi szériájukat, és nyilván szeretnék folytatni ezt a sorozatot hétfő este, míg az oroszlánok próbálnak kilábalni abból a hullámvölgyből, melybe november közepén kerültek - legutóbbi négy fellépéséből csak az Aaron Rodgers nélkül kiálló Packers elleni csoportderbit tudta győzelemmel abszolválni Jim Schwartz alakulata.

Múlt héten elakadt a hóban a Lions támadógépezete, de a Ford Fielden már nem kell tartaniuk Matthew Staffordéknak az időjárás viszontagságaitól. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, a zord körülmények még Calvin Johnsonnal is kibabráltak, a baltimore-i defensive backek azonban nem számíthatnak ilyesfajta külső segítségre a Megatronnal vívott csatában. A Ravens cornerei közül vélhetően Lardarius Webb, Jimmy Smith és Corey Graham is szembekerül majd az NFL legjobb elkapójával, valamint a két safety, James Ihedigbo és Matt Elam - aki hét közben nemes egyszerűséggel öregnek nevezte a klasszis wide receivert - hathatós közreműködésére is szükség lesz, ha Dean Pees védőegysége valamelyest limitálni akarja Johnson produktivitását. Passzvédekezésnél a marylandi front seven tagjaira sem vár sokkal egyszerűbb feladat: az esetek többségében minden bizonnyal a coverage-ben egyébként megbízhatóan teljesítő Daryl Smith-nek kell majd őriznie a sérüléséből alighanem visszatérő Reggie Bush-t, aki a második legtöbb elkapást jegyzi a csapaton belül, míg a pass rushereknek egy olyan támadófalon kell áthatolniuk, amely ebben a szezonban elit színvonalú védelmet biztosít Stafford számára. A Lions irányítója az elmúlt hetekben hibát hibára halmozott (a legutóbbi három meccsen összesen hat interceptiont dobott és hat fumble-t vétett), a rossz döntések és passzok, turnoverek kikényszerítéséhez azonban nyomást kell generálnia a védelemnek, ami még nagyobb kihívásnak ígérkezik Terrell Suggsék számára, ha az előző mérkőzésről hiányzó, kérdéses státuszú Elvis Dumervil ezúttal sem lesz hadra fogható. Bush visszatérése természetesen a Lions futójátékára nézve is pozitív fejlemény lenne: ahhoz, hogy az ellenfeleknek mindössze 3.8 yard/carry átlagot engedő baltimore-i védősorral szemben eredményes legyen a Scott Linehan koordinálta offense, Joique Bell mellett az egykori Saints és Dolphins running back jelenléte is elengedhetetlen.

Az ellenfél támadóegységének is égető szüksége volt már egy fontos láncszem visszatérésére, amire az előző fordulóban végre sor került: Dennis Pitta - aki még az edzőtáborban szenvedett súlyos sérülést - a szezon folyamán először léphetett pályára a Ravens színeiben. Joe Flacco egyetlen más csapattársa felé sem dobott több passzt a Vikings elleni mérkőzésen, ami hűen tükrözi, mennyire hiányzott a hollók passzjátékából az irányító legmegbízhatóbb célpontja. Pittához hasonlóan Marlon Brownt is 11 alkalommal célozta meg Flacco múlt héten, a draftolatlan szabadügynökként leigazolt elkapó pedig közel 100 yarddal és egy 4 másodperccel a meccs vége előtt szerzett, győzelmet érő touchdownnal hálálta meg a bizalmat. Brown előtérbe kerülésének és Pitta reaktiválásának köszönhetően úgy tűnik, végre Torrey Smith mellett is lesznek legitim célpontjai a legutóbbi Super Bowl MVP-jének, ráadásul a most következő meccsen az is a marylandiek kezére játszik, hogy az amúgy sem túl veretes detroiti secondary-ből újfent hiányozni fog a gárda legjobb cornerbackje, Chris Houston, valamint egy másik CB, az újonc Darius Slay is. A passzjáték eredményes működéséhez a sokat bizonytalankodó támadófalnak megfelelő blokkolással kellene hozzájárulnia, ami nem lesz egyszerű a Lions félelmetes védelmi frontjával szemben. A baltimore-i offensive line munkája még több kívánnivalót hagy maga után a running backek támogatása terén, a Ravens futójátékának borzalmas teljesítménye (3 yard/carry-s átlagukkal utolsók a ligában) mindenekelőtt a fal gyengélkedésére vezethető vissza. Ndamukong Suh és társai nagyot betliztek Philadelphiában (egy híján 300 yardot tett meg ellenük az Eagles a földön), ami csak részben írható az időjárás számlájára, előtte viszont a liga közvetlen élmezőnyéhez tartoztak futás elleni védekezésben, így Ray Rice vagy épp Bernard Pierce később aligha emlegeti majd pályafutása legjobb meccsei között a detroiti fellépést.

A Ravens és a Lions párharcánál a visszahordók mellett sem lehet elmenni szó nélkül. Az előző fordulóban Jacoby Jones és Jeremy Ross is szerzett kickoff return touchdownt, utóbbi ráadásul egy punt után is az Eagles end zone-jáig menetelt a labdával. Jonest már eddig is a liga legjobb visszahordói között tartották számon, míg Ross mostanság kezdi magát megismertetni a nagyközönséggel, ami nem csak philadelphiai remeklésének köszönhető - hálaadáskor egykori csapata, a Packers ellen is elért 145 all-purpose yardot és egy touchdownt. Szoros mérkőzés esetén egy-egy nagy visszahordás a részükről akár döntő jelentőséggel is bírhat.

A Lions az NFC északi csoportjának trónjáért, míg a Ravens elsődlegesen az AFC utolsó wild card pozíciójáért harcol, ugyanakkor John Harbaugh alakulatának is van még esélye megnyerni divízióját. Mindkét együttes első számú vetélytársa, a Bears és a Dolphins is nyerni tudott vasárnap, így amíg az MNF győztese visszaszerezheti minimális, jobb egymás elleni mérlegből adódó előnyét fő riválisával szemben, addig a találkozó vesztese két fordulóval az alapszakasz vége előtt jelentősnek számító lépéshátrányba kerül a playoff-szereplésért folyó versenyben (a Lionst ráadásul a Packers is megelőzheti). Motivációs problémák tehát egyik oldalon sem lesznek, és mivel az erőviszonyok is nagyjából kiegyenlítettek, borítékolható, hogy kiélezett meccset hoz a szezon utolsó előtti hétfő esti rangadója.

Vass Ádám (vassadi)


Hozzászólások

több mint 11 éve
Krynn Baltimore Ravens 6
egyik szemem sírt,a másik nevetett,a két kedvenc csapatom csapott össze... és tartok tőle,hogy a playoff számomra érdektelen lesz így 😕