Recruiting - A toborzás

A recruitingra szerencsére van magyar szó, toborzást jelent, Ha egy mondatban kívánjuk összefoglalni a lényeget, akkor leírhatjuk úgy, hogy a felsőoktatási intézmények játékosokat toboroznak a (futball)csapataikba. Az idillikus helyzet az (lenne), hogy a középiskolában remeklő (az USA-ban ugye már a HS-ben is szervezett körülmények között zajlik a játék) futballistát az adott egyetem megkeresi, és sportösztöndíjat ajánl fel azért, hogy náluk töltse el a következő három-öt évét, és míg a diplomára hajt az órákon, minden erejét latba vetve a focipályán nyújtott teljesítményével is öregbíti az iskola hírnevét. Az ösztöndíj – angolul scholarship – óriási dolog, odaát a felsőoktatás több ezer dollárba kerül a diákoknak félévenként. A felvázolt szituációba három tényező rondít bele: a vetélytársak, a tanulmányi eredmények és az egész rendszert behálózó pénz.

Csak az FBS-ben, az NCAA college football legmagasabb osztályában 120 csapat viaskodik, és hiába tágabbak a merítési lehetőségek, ádáz harc dúl a legjobbak megszerzéséért. Itt is akadnak természetesen kis halak és nagy halak, mind a hallgatói létszám, mind a ráfordított pénzmennyiséget illetően. A második és a harmadik pont viszont az igazán kényes. Rendelkezzen akármekkora istenáldotta tálentummal a recruit, papíron egyetemi oktatást kell neki adni oly módon, hogy a követelményeknek megfeleljen, holott finoman fogalmazva sem potenciális professzorok és doktorok azok, akik többségében a sportösztöndíjakra pályáznak, tisztelet a kivételnek. A középiskola után, az NFL-t megelőzően azonban kötelező minimum három esztendőt még tanulással eltölteni. Hogy miért? Mert nyilvánvaló, hogy a játékosok töredéke fog sportolóként megélni, még ha ezt sajnos kevesek is látják be. Egyfajta szociális hálóként működik tehát a rendszer, ingyenes oktatást biztosítva a rászoruló és kevésbé rászoruló tehetségeknek. Ám mivel az NCAA-ben is elképesztő összegek forognak (milliós fizetések az edzőknek, milliárdos beruházások, szurkolók tömkelege), senkit ne lepjen meg, hogy az elméletileg amatőr státusz már sokszor akkor csorbul, mikor az ifjonc be sem tette a lábát az egyetemre...

A közel sem dicső múlt és az internetbumm

Nosztalgiázni és a bezzegezni, az elmúlt időkkel példálózni a toborzásnál semmiképp sem szabad. Nyílt titok, hogy szinte senki sem ártatlan – elég csak a 2010 októberében kirobbant ügynökbotrányt, Reggie Bush vagy Cam Newton eseteit felhozni – de az az igazság, hogy a 20. század java részében tulajdonképpen hadiállapotok uralkodtak napjainkhoz képest. 1906-ban az NCAA jogelődje, az IAA egy röpke hat oldalas kiadványban taglalta, hogy tiltott minden tevékenység, ami egy játékos elcsábítására irányul. Ám a szervezet akkoriban nem gyakorolhatott semmilyen nyomást a csapatokra, melyek kényük-kedvük szerint cselekedtek, pénzbeli juttatás mellett/helyett gyakran különböző állásokat felkínálva. Az SEC konferencia 1935 decemberében úgy határozott, hogy tagjai onnantól kezdve kosztot és kvartélyt, sőt korrepetálást is kioszthatnak. A kizárólagos amatörizmust hirdető NCAA tiltakozása semmit nem ért, és a negyvenes évekre a korrupció akkora méreteket öltött, hogy az 1948-ban kiadott "erkölcsi kódex" az égvilágon senkit nem hatott meg. A kihágásokban a prímet nem meglepően az önjáró SEC vitte, és a gyökeres változásokig még évtizedeket kellett várni. Az egyre bővülő szabálykönyvek mindössze az újabb kiskapuk kihasználására voltak jók. 1968-ban történt például, hogy Barry Switzer, az Oklahoma Sooners későbbi főedzője valósággal odaköltözött a kiszemelt irányítójának otthonába, a házimunkába is besegítve a QB Jack Mildren szüleinek. Segédje, Larry Lacewell 1970-ben simán lehallgatta Lucious Selmon (Lee Roy Selmon testvére) egy coloradoi edzővel folytatott beszélgetését, és ez csak a jéghegy csúcsa. 1987-ben csapott oda az NCAA, tömérdek szabályozást bevezetve, az SMU-ra meg a legsúlyosabb büntetést, az úgynevezett Death Penalty-t ("halálbüntetést") rótták ki. Azt nem állíthatjuk, hogy az egyetemek megriadtak volna, de valamilyen szinten hatottak az elképzelések. Az edzők kreativitása ettől függetlenül határtalan, az alabamai Nick Saban a HC-k személyes látogatásainak korlátozása után nem átalkodott videochat-hálózatot kiépíttetni, egyesek meg a játékos háza előtt leparkolva, egy limuzinban ülve kezdeményeztek telefonhívást. Az internet kétségkívül új távlatokat nyitott a recruitingban. Az NCAA 2007-ben szüntette be a szöveges üzenetek küldését (sms-ezést, stb.), azonban a facebook, a twitter és más kommunikációs csatornák elterjedésével képtelenség lépést tartani, és mindezek rengeteg probléma forrásai is.

Az alapok

A jobb megértés kedvéért pár fogalmat és szabályt külön kiemelnék. A csapatokban hozzávetőleg 100-110 játékos található (az idegenbeli mérkőzésekre 60-70-en utaznak el), ebből 85-en (vagy kevesebben az APR-rel kapcsolatos bizonyos szankciók miatt) lehetnek ösztöndíjasok, a többieket nevezzük "walk-on"-oknak. Az APR az academic progress rate, a játékosok legalább 50%-ának kötelező lediplomáznia az alsó határ átugrásához. A walk-on tényleg pusztán elhivatottságból atletizál, annak a reményében, hogy esetleg valamikor a 85 egyike lesz. Egy évben 25 embert toborozhatnak a gárdák a játékidejüket letöltők pótlására. Ez a válasz a recruiting jelentőségére, ugyanis nincs nagyon más megoldás a folyamatosan lecserélődő keretek frissítésére, nincs szabadügynökpiac, az "átigazolás" ritka és körülményes. Egy-két elrontott class (az adott évben megszerzettek összessége), pár mellényúlás szezonokra elvághatja a programot és nyomot hagyhat az eredményességen, a fanok is ezért követik annyira az eseményeket, tudják, a közeljövő ezen áll vagy bukik.

A toborzás az egész naptári évben zajlik (és erre részletesebben kitérünk), egyes időszakokra bontva. A négy fő a Quiet, a Dead, a Contact és az Evaluation period, a pirosbetűs nap minden február első szerdája, a National Signing Day, mikor a recruitok döntő százaléka írásban is elkötelezi magát. A Quiet (csendes) periódusban az edzők csak a saját kampuszon beszélhetnek a középiskolásokkal és heti egyszer telefonálhatnak, a Dead (halott) periódusban a kampuszra invitálás sem megengedett, a Contact (érintkezési) periódusban tehetnek a mesterek családlátogatásokat, az Evaluation (kiértékelési) periódusban mehetnek el személyesen edzésekre a HS-ekbe. Fontos kihangsúlyozni az offer (ajánlat) és a commitment (elkötelezettség) közti különbséget, amibe bekavar a "prospective student-athlete" státusz. Az iskolák nehéz sorsú diákoknak már kilencedikes koruktól nyújthatnak támogatást, némileg finanszírozva előrehaladásukat. Az ajánlattétel hivatalos módja általában a levél, ez azonban nyugodtan visszavonható az NSD-ig. A National Letter of Intent szignálásáig a játékos is visszatáncolhat, addig csak szóban ígérkezhet el (verbal commitment).

A tanulmányok

Tagadhatatlan, hogy a focisták külön kasztot képviselnek és vélhetően kevésbé szükséges megszakadniuk az iskolapadban, de közel sem olyan vészes a helyzet, mint azt egyes hollywoodi filmek túldramatizálják. 1955-től terjedt el, hogy a pályán értékesebb játékosokat minden áron "benyomják" az egyetemekre, ma ez nem valósulhat meg egykönnyedén. Tévhit, hogy a középiskolai érettségi automatikus felvételt jelent, további két teszt, a SAT és az ACT teljesítése is számít. A manipulálások elkerülése végett az NCAA egy figyelőközpontot is létrehozott, az Eligibility Centert (gyakrabban használt nevén Clearinghouse). Az indianapolisi székhelyű EC-ben 55-en dolgoznak, ők felelősek a tesztek és a tanulmányi eredmények revíziójáért, a Clearinghouse engedélye nélkül nincs beiratkozás. A gyengébb tanulók speciális képzésben részesülhetnek, internetes tanfolyamokkal, kurzusukkal javíthatnak jegyeiken (GPA). Ha minden kötél szakad, 1-2 évig előkészítőben, junior college-ban vagy katonai internátusban (a leghíresebb a Hargrave és a Fork Union, sok-sok NFL-sztár megfordult itt) képződhetnek. A tanulási gondokkal küzdők – a sped-ek - Supplemental Security Income címen az államtól pénzt is kaphatnak, ami megint megérne egy misét, de ez már egy másik történet, ahogy az Eligibility Center hibái is. Az átmenet, mikor az illető beiratkozhat, de nem kap komplett ellátást tanulmányi okból, a grayshirt. Bizonyos esetekben – az akadémiai minimumok abszolválásával - a játékosok korábban is csatlakozhatnak (early enroll), felvehetik tantárgyaikat, így a tavaszi szemesztert már az egyetemen kezdhetik meg (ők a midyear guy-ok). Ez a keretbeli pozíciójuknál kifejezetten hasznos lehet, a tavaszi edzőmeccsen sok dologra fény derülhet, amúgy csak augusztusban válnának kerettagokká.

Felfedezés és felmérés:

A draft kapcsán tapasztalhatjuk, hogy mennyire nem egzakt tudomány a scouting, a megfigyelés, és ez a középiskolásoknál végképp fennáll. Pumpáljanak bele bármennyi dollárt, még a holtbiztos választásnak tituláltaknál sem stimmel néha valami. Az egyetemi csapatok pedig nem garasoskodnak, évente átlagban százezreket, milliókat fordítanak a recruitingra. A toborzás is egy óriási üzletággá nőtte ki magát, sokak fejős tehenévé vált az egyre növekvő érdeklődés. Ennek oka is az internet térhódításában keresendő. Kitágult a világ, a Miami Hurricanes stábjának már nem volt muszáj a floridai térségre hagyatkoznia, szükség esetén pillanatok alatt információkat kérhet le egy kaliforniai recruitról és fordítva. Semmi nincs viszont ingyen, a piac hamar ráeszmélt erre: létrejöttek a regionális scouting szolgáltatások, meghatározott összegekért videókat, egyéb jegyzeteket kínálva. Ismert például Dwight Thomas hálózata Floridában vagy Dick Lascola junior college-okat lefedő hálózata Kaliforniában. A jóból a szurkolókat sem hagyják ki, a két legnagyobb portál, a scout.com és a rivals.com csapatspecifikus aloldalain havidíjas előfizetésért belsős infókhoz juthatunk. Az említett február elejei National Signing Day-t a választásoknál is többen nézik.

A meccseken túl nyári táborokban, az NFL-éhez hasonló combine-okon (Under Armour, SPARQ) bizonyíthatnak a játékosok, a krémet all-star gálákra (US Army All-American Bowl, Under Armour All-America Game, stb.) is elhívják. Táboroknál kiemelkedik a Nike Football Training Camp sorozat, de a csapatok egyaránt szerveznek ilyet. Az irányítókra megkülönböztetett figyelem hárul, az Elite 11 quarterback campek során nevezik meg mondjuk azt a 11 QB-t, akik az ESPN RISE Elite 11-re utazhatnak (néhányan a közelmúltból: Vince Young, Matt Leinart, JaMarcus Russell, Mark Sanchez, Matthew Stafford, Troy Smith, Tim Tebow), miközben a special team sem elhanyagolandó, erről gondoskodik pl. a Chris Sailer Kicking, a Chris Rubio Long Snapping Camp. Főképp a baseballra igaz, ám az amerikaifutball is komoly befektetéseket kíván. Ahhoz, hogy elit irányító lehessen valaki, nem elég a kötelező edzésekre lejárni és párat dobálni a hátsó kertben. Az olyan QB-guruk, mint Steve Clarkson (Ben Roethlisberger, Jimmy Clausen, Terrelle Pryor mentora) brutális pénzekbe kerülnek, akár 10000 dollárt is elkérhetnek egy hónapos oktatásért, és még a tanácsadókról nem is szóltunk. Randy Rogers (randyrodgersrecruiting.com) és társainak kontaktjai, tanácsai ezrekbe fájhatnak. A gárdáknak abban segítenek, hogy kikre figyeljenek, a focistáknak meg hogy mire (analízis a keretről, a stratégiáról, miegymás).

A meggyőzés művészete

Régebben még elképzelhető volt, hogy a felfedezetteket úgymond titokban tartsák, csak a legnagyobb csillagokért kellett beszállni a versenybe. Napjainkban, mikor már az utolsó kisvárosból érkező srác élete is nyitott könyv, ez lehetetlen. A kínálattal a kereslet is fokozódott, ami az árakat verte volna fel, de az NCAA-ben ugye elméletileg ilyen nincs... Ennél keményebb a dió, a szabályokon belül maradva muszáj rálicitálni a vetélytársakra. Még egyszer megjegyzendő, az értékelések is tévedhetnek, ahogy első körös draftoltak is okoztak már csalódást, és UDFA-kből is lettek egyéniségek, ezt a párhuzamot levezethetjük az "öt csillagos" és a walk-on kategóriákkal. Vannak egyetemek, melyek jobban támaszkodnak a rangsorokra, vannak melyek nem, egy elit recruit megszerzése egyfajta PR-fogás is. Sőt néha az dobja meg valaki értékét, hogy egy nagyobb csapat jelentkezett be érte. A semmiből feltűntek érthetően kevésbé izgalmasabbak a recruiting szempontjából, a jónak tartottak elcsábítása annál inkább.

A napokat, heteket igénylő videónézés és megfigyelés után/közben küldik ki az offereket, az ajánlatokat, ám hogy ezt commitment, majd az NLI aláírása kövesse, nincs mese, meg kell dolgozni a prospecteket, megérteni a személyiségüket, és olyat mutatni nekik, ahol máshol nem kaphatnak meg. Ennek eszközei a hivatalos és nem hivatalos vizitek. Előbbit az iskola finanszírozza, a játékos öt különböző helyen járhat, míg nem hivatalosan (azaz önköltségből) bárhol bármennyiszer, és a szülei is elkísérhetik. A szabály szerint a hivatalosnál szállásban, háromszori étkezésben és "értelmes" szórakoztatásban részesedhetnek, a körbevezetést nagykövetek látják el, akik általában hölgyek, például a helyi szépségkirálynők. A Florida "Gator Getters" csoportja messzeföldön híressé vált, és a 2004-es Colorado-szexbotrány sem a véletlen műve, a liga erőfeszítéseinek dacára. Az edzők is értékesítési ügynökké vedlenek, csapatukat ajánlva portékaként. A rangadókra szinte kötelező meghívókat és ingyenjegyeket postázni, és a lehető legjobban tudatni a recruitban, szükség van rá. Noha hatalmas hazugságok sem szokatlanok (2006-ban pl. Urban Meyer azt mondta a QB Jevan Sneadnek, hogy Tim Tebowt linebackerként fogja játszatni), a másik oldalt se féltsük, megesik, hogy valaki egy év alatt három-négy együtteshez ígérkezik el, véglegesen (Jerrell Powe TV-kamerák előtt jelentette be, hogy az LSU-hoz megy, nem a 100%-nak mondott Auburnhöz, hogy aztán egy harmadik SEC-esnél, az Ole Missnél kössön ki egy hónappal később).

Persze a toborzottak megnyerése csupán egy lépés, a velük kapcsolatban állók is a képlet részei. A szép az egészben, hogy az anya, az apa, a barátok, barátnők vagy a tanárok szerepe is elvitathatatlan, és rájöhetünk, hogy miért egyedi műfaj a recruiting: a szakma és a pszichológia sajátos keveréke. Kapcsolatépítés a high school-okkal (ez az ún. "recruiting pipeline"), elhitetni a szülővel, hogy gyermekük nem kerül rossz közegbe, kijátszani a baráti kártyát ("calf-cow deal": hogy egy jó futballistát megkaparints, vinned kell a haverját is), lehúzni az ellenfeleket (győzelem a stadionban, lejárató tájékoztatók, a balhék megemlítése), példákat állítani ("te lehetsz a következő Ray Lewis!"), ez mind-mind taktikai elem.

A nagy nap

A körülbelül 1000 prospectet tartalmazó lista februárra szűkül le 25 alá. A csapatok csak a National Signing Day-en (vagy legkésőbb április elsejéig), az aláírt National Letter of Intent kézhezvételekor dőlhetnek hátra viszonylag nyugodtan, melyeket továbbra is döntően faxon (!) küldenek át a delikvensek. Az igazi sztárok elhatározása kész lavinákat indít el, ez és a Clearinghouse ellen "túligazolással" (oversigning) operálnak, ergo a 25-ös maximumnál meghaladó ember NLI-jét adják le, annak tudatában, hogy páran úgyis JuCo-ban, internátusban kötnek ki. Tavalyelőtt 42 sportágban 36796-an írtak alá Letter of Intent-et, amfociban a legtöbben a "toborzási melegágyakról" (recruiting hotbeds) mennek az első osztályba (Texas, Florida, California, Ohio, Arizona, Pennsylvania egyes zónái).

A játék most kezdődik

A milliós kiadások, a repülőutak, az ezernyi összetevő azonban önmagában semmit nem ér, a recruitok csak a monumentális kirakós kis darabjai. A képzés, az erőnléti fejlesztés, az alkalmazott támadó- és védősémák szintén fontosak, és épp ez teszi ezt a sportot oly komplexszé és egyben nagyszerűvé. Az NCAA az állandó változás, a gyorsabb fluktuáció miatt lehet az NFL-t kedvelőknek idegen, de ha némileg a felszín alá tekintünk, a változatosság is gyönyörködtethet...