Scoutoljunk !

Egy új rovattal készülünk a lassan közeledő NCAA szezonra, ami egyben felkészülést jelenthet a még nagyon távolinak tűnő 2010-es Draftra is.

 

Nem titkoltan az a szándékunk ezzel a rovattal vagy sorozattal, hogy olyanoknak is vonzóvá és érdekessé tegyük a college focit, akit eddig csak az NFL érdekelt. A legjobb út az egyetemi foci megszeretéséhez, hogyha potenciális NFL játékosokat próbálunk meg először megismerni. Ehhez természetesen jó tudni, hogy kiket is éri meg leginkább figyelni, mert egy kezdő NCAA néző számára elrettentő lehet a rengeteg csapat és játékos. Ezért most neki is kezdünk, hogy felhypeoljunk pár magasan jegyzett senior prospectet.

Az első hármas, akiket érdekesnek vélünk, az a három jelenleg top cornerbacknek tartott játékos. Trevard Lindley, Javier Arenas és Kyle Wilson. Természetesen még nagyon sokat változhat a megítélésük a 2009-es játékév fényében, de most szezon előtt minden jelentősebb szakértőnél ők a legjobb utolsó éves cornerbackek

Trevard Lindley, Kentucky, CB

Elsőnek nézzük a szebb napokat is látott Kentucky Wildcats cornerjét és egyben legnagyobb jelenlegi sztárját. Született atlétáról van szó. Fantasztikusan gyors, képzett és atletikus. Labdaszerzésben is kiváló. Karrierje során évről évre mindig több interceptiont szerzett. Ebből a legemlékezetesebb a tavalyi Florida elleni meccs, ahol pickelte Tim Tebowt. Azért olyan fontos ez, mivel rajta kívül csak egy ember mondhatta el magáról az alapszakaszban. Név szerint Jerry Franklin a Hogs játékosa. Ezen kívül még 3 interceptiont jegyzett, amiből egyet TD-re is váltott. Játszhatott a szezon végén a Liberty Bowlon az East Carolina ellen, ahol be is söpörték a győzelmet. Alighanem ez volt Lindley utolsó Bowl győzelme, mivel a Wildcats a SEC East leggyengébb csapata és az egész konferenciában is talán csak az Auburn-t és a Mississippi Statet előzik meg az előzetes várakozások szerint. Ez, mármint a csapatának a töketlensége visszavetheti Lindley megítélését is. Egyértelműen csapata legjobbja, tehát nem fognak felé dobálni az irányítók, így nem is csinálhat olyan kiemelkedő statokat. Futás ellen pedig nem annyira jó, mivel elég vézna srácról van szó. 180 fontos súlya NFL szinten nagyon kevés lehet, így már ebben az évben is komoly erősítést kell végeznie, ha jó drafthelyen akar elkelni. A magassága megfelelő, a technikája és a stílusa letisztult. A 8. legjobb SEC játékosnak tartják, ami igen nagy szó, ha a college foci legerősebb konferenciájáról beszélünk. Mivel elég sok SEC meccset közvetítenek a TV-k, illetve szinte mindegyik meccs elérhető lesz a neten, így ha valaki kíváncsi rá, akkor könnyen megnézheti magának. A rettenet gyenge offenseük, miatt eleget is lesz pályán ahhoz, hogy a saját szemünkkel is megnézzük, hogy miért tartja őt a szakértők serege a legjobb senior CB-nek.

Javier Arenas, Alabama, CB

Devin Hester. Ez a név ugorhat be róla a leghamarabb. Arenas is inkább csak azért szerepel a cornerek között, mivel itt is szokott játszani, de a fő profilja, a kickreturn. Az egész első osztály talán legjobb returnere. Tavaly három punt returnből elért 6 pontos akciója volt, akár csak tavalyelőtt. Ezzel a 6 TD-vel minden idők legjobb Alabamai returnere. Mondhatnánk az is hogy ő maga Forrest Gump. Persze játszik a védelemben is, de ott még nagyon sokat kell tanulnia. Volt ugyan az Arkansas ellen egy interceptionből szerzett TD-je, de ezen kívül nem is sikerült turnovert kiharcolnia még a defenseben. Returnerhez méltóan hihetetlen a sebessége, de a technikája teljesen kiforratlan, ráadásul 175 centi magas, ami nagyon kevés. Ami segíthet neki a jó megítélését fenntartani, az a csapatának a teljesítménye. Tide jó eséllyel indul a SEC bajnoki címéért vagy egy esetleges BCS Bowl szereplésért, tehát nagyon erős csapatról beszélhetünk. Ráadásul Arenas ennek a csapatnak az egyik sztárja. A tuscaloosaiak számára rossz emlékű Sugar Bowlon, a Utah ellen egyértelműen az indiszponált elefántok legjobbja volt és még TD-t is ért el, természetesen egy punt után. Idén biztosan többet számít rá, majd a védelemben is Nick Saban, tehát itt a lehetősége, hogy bizonyítson és kell is neki, mivel egy szimpla returner nem pályázhat igazán jó draft helyekre. Beceneve, Agent 28. Hogy miért? Természetesen ez a mezszámából következik, illetve abból, hogy unokatestvére, Agent Zero, azaz, Gilbert Arenas a Washington Wizards szupersztárja, így tehát a kuzinnak, nem kell a pénz miatt erőltetnie a jó draft pozíciót, mert a családban már van egy multimilliomos. Abban azért reménykedik valószínűleg Javier, hogy nem lesz annyira sérülékeny, mint Gilbert. Mivel ismét egy SEC játékosról beszélünk, őt sem lesz nehéz innen Magyarországról sem „scoutolni”, mert szinte minden meccsük látható lesz. Ne hagyja ki senki, élmény nézni a játékát. Reméljük idén már CB-ként is megmutatja mit is rejt magában.

Kyle Wilson, Boise State, CB

Mai utolsó versenyzőnk nem jár annyira elit egyetemre, mint az előző két úriember, de a tehetségéhez nem fér kétség.  Ideális a mérete, tökéletes a sebessége, tapasztalt, technikás, kiforrott játékos, saját véleményem szerint a Class legjobbja a posztján. Futás és passz ellen is gyilkos és turnovereket is csinál, ha arról van szó. Ami kicsit ellene szól, hogy egy gyengébb konferenciában játszik, bár tény, hogy a Broncos az egyik legjobb non-BCS csapat, akik szinte minden évben ott vannak a végelszámolásnál is. 2006-ban például Wilsonnak is nagy szerepe volt benne, hogy sikerült megnyerniük az 5 nagy Bowl egyikét, a Fiestát, az Oklahoma ellen, az utóbbi néhány év talán legemlékezetesebb mérkőzésén. Ez az este Wilsonnak is felejthetetlen marad, mivel freshmanként, tehát elsősként, 10 tacklet is jegyzett az Adrian Petersonnal felálló Sooners ellen. Akkori CB párja, Orlando Scandrick ma már a Dallas Cowboysban játszik. Tavaly a korrupt, BigTen által erősen befolyásolt BCS bizottság elvette a lehetőséget előle és csapata elől, hogy ismét a legnagyobb Bowlok valamelyikén mutathassa meg tudását, de idén újra az élmezőnyben lehet a Broncos. A WAC legnagyobb esélyesei, és ha idén is veretlenül csinálják végig az alapszakaszt, mint tavaly, akkor biztos, hogy nem szúrják ki megint a szemüket valami sokadrangú kupameccsel. Ami Wilson kárára válik a draft szempontjából, hogy csak a Bowl meccseken játszhat elit csapatok ellen. Márpedig nem mindegy, hogy valaki a New Mexico State, vagy a Tennessee ellen kapkodja le az interceptionöket. Bár ha megnézzük Wilson statjait a jegyzettebb csapatok ellen, akkor nem lehet rá panasz. 2006-ban az Oklahoma ellen, mint már említettem 10 szerelés, 2008-ban az Oregon Ducks ellen 2 interception, tehát jól fel tudja venni a jobb csapatok ellen is a ritmust, ami egy NFL-be vágyó játékos esetében nagyon nem hátrány. Idén részt is vett a Boise State pro day-en, ahol megmutatta magát az NFL scoutoknak, akik el voltak ájulva tőle. Nem csak a sebességétől, hanem az erejétől és a technikájától is. Ezt is jelzi, hogy ott találjuk a 2009-es Bronco Nagurski díj jelöltjei között, amivel az egész college foci legjobb védőjátékosát díjazzák. Sajnos Boise State meccset nem láthatunk majd annyira sokat, de ha valaki nagyon akarja, akkor egy-két mérkőzést biztosan elcsíphet majd a „Kék pályás csapattól” és meggyőződhet róla, hogy Kyle Wilson mekkora király.

Tálosi Tibor(haromt)