Super Bowl XLIX beharangozó II. - A linebackerek

Folytatjuk egész hetes beharangozó sorozatunkat, ezúttal a "tacklegyárosokat" mutatjuk be.

Super Bowl XLIX beharangozó II. - A linebackerek

New England Patriots

A Patriots elméletileg három linebackerrel állna fel (4-3-as sémában), de bizonyos fejlemények miatt tulajdonképpen ezt az évet szinte végig két linebackerrel játszották le, 4-2-5-ös felállásban. A helyzet persze bonyolultabb ennél, több passzsiettető (főleg Akeem Ayers és Rob Ninkovich), akik alapvetően a védőfal tagjai, bizonyos játékoknál linebackerként viselkednek (akár 3-4-be is átváltva), és többször is felállt három vérbeli linebackerrel a csapat. Kiindulópontnak viszont megfelelő a 4-2-5-ös alapállás. Ez a séma egyre elterjedtebb a ligában, köszönhetően a passzjáték térnyerésének, hiszen három vagy négy célpont levédekezésére igazán hatékony. A fő indoka a New Englandnek azonban nem ez, hanem Jerod Mayo sérülése: a sztárvédő a hatodik héten lesérült, és azóta nem bevethető. Így mindössze két minőségi linebackere maradt a Hazafiaknak.

A kettőből az egyik Jamie Collins. A Southern Mississippiről 2013-ban a második körben draftolt huszonöt éves fiatalember újoncévében főleg a padot melegítette, de az alapszakasz végén és a rájátszásban már megmutatta, hogy atletikusságát a pályán is tudja kamatoztatni. Idén – elsősorban Mayo hiánya miatt – elő tudott lépni, stabil kezdőjátékossá vált, és meghálálta a bizalmat: 116 szerelést, négy kikényszerített fumble-t, két interceptiont és négy sacket tett be a közösbe, a liga egyik legjobb linebackerévé nőtte ki magát. Társa, Dont’a Hightower egy évvel régebben került a ligába, 2012-ben az első körben választotta a New England az Alabama védőjét. Első két évében is jól játszott, de az idei szezon második felére igazi sztárrá nőtte ki magát. 2014-ben 89 szereléssel, 1 kikényszerített fumble-vel és hat sackkel vette ki a részét a csapat sikereiből. Vállsérülése miatt játéka kérdéses a Super Bowlon, de szinte kizárt, hogy ne drótozzák össze a nagy meccsig.



Collins és Hightower rendkívül sokoldalú játékosok, és erre a Pats védelmében nagy szükség is van. Nagyon jók passzsiettetésben, ami kiszámíthatatlanná teszi a New England védelmét, de tight endek levédekezésében is jeleskednek. Nem lehet azt mondani, hogy egyikük gyenge, másikuk erős oldali LB lenne, mindketten mindkét pozíciót be tudják tölteni. Ők a védelem vezérei, Collins sisakján van a zöld pötty, ami azt jelzi, hogy ő van rádiókapcsolatban az edzői stábbal a mérkőzés alatt. 

Annyira fontos játékosok, hogy általában végigjátsszák a meccset, nagyon ritkán kerül a pályára más. A szezon közben szinte ingyen érkezett Jonathan Casillas az, akit szükség esetén (pl. több tight endes felállásoknál, vagy olyan helyzetekben, amikor biztosan fut az ellenfél) be szoktak rakni a csapatba, de ő közel sem olyan kaliberű játékos, mint Collins vagy Hightower. Vészhelyzetben Darius Fleming vagy Chris White is pályára kerülhet, de erre igen kicsi a sansz.


Seattle Seahawks

A Seahawks védelme némileg hasonlít a Patriots felállásához, de ők inkább 4-3-at játszanak. Nem a leghagyományosabb verziót, mert náluk is két olyan linebacker van, akiknek az elsődleges feladata a védelem vezetése és a futók levadászása. A harmadik linebacker elsősorban a passzsiettetéssel foglalkozik, de komoly részt vállal a futás elleni védelemből is, ezenfelül gyorsabb, mint egy átlagos linebacker.

A linebacker-sor és a védelem vezére Bobby Wagner. A Utah State korábbi diákja 2012-ben került az NFL-be, amikor a második körben választotta ki a Seattle. Újoncként azonnal kiváló tacklegyárrá változott, és azóta is stabilan a liga egyik legjobbja. 2014-ben sérülés miatt kihagyott öt meccset, de így is összehozott 104 szerelést és 2 sacket. Szintén a kezdőcsapatban kap helyet KJ Wright, aki 2011-ben a Mississippi State-ről érkezett a negyedik körben. Wright is beverekedte magát a kezdőbe újoncként, azóta stabil tagja a védelemnek, idén 107 szereléssel, három kikényszerített fumble-vel és két sackkel vétette észre magát. A harmadik kezdőjátékos pedig Bruce Irvin. Irvint a 2012-es draft első körében választotta ki a Seahawks a West Virginia egyetemről, és defensive endből átképezték linebackerré. Az átállás sikeres volt, újoncként kiegészítő ember volt, tavaly vált kezdővé, idén pedig 37 szerelést, 2 interceptiont, 1 kikényszerített fumble-t és 6,5 sacket vállalt.



Wagner és Wright hagyományo szerepköröket töltenek be: Wagner középső linebackerként a védelem igazi vezére és minden futó rémálma. Wright az erős oldalt foglalja el, de gyakran a passzvédekezésben is fontos szerep hárul rá, rendszerint tight endeket és futókat kell lefognia, és ezt meg is teszi. Ők ketten végigjátsszák a meccset, ha nem jön közbe sérülés. Irvin szerepe kicsit más, ő ugyanis nagyon jó passzsiettető, és elsősorban akkor van fönn a pályán, amikor légitámadásra számít a Seattle. Sokat fejlődött a futás elleni védekezés területén is, így idén már ő is kb. a játékok háromnegyedénél bevetésre kerül. 

Túl sok rotáció nincs tehát ezen a poszton, de ha mégis, akkor bevetésre kerülhet a tavalyi Super Bowl egyik hőse, Malcolm Smith. Smith kezdőszintű játékos, de Wright és Wagner játéka miatt nem nagyon fér be a csapatba, viszont ha sérülés miatt szükség lenne rá, akkor nem várható minőségi visszaesés a Seattle védelmében. Smith mögött még Brock Coyle várja a játéklehetőséget Wagnerék helyén, de őt valsózínűleg csak a speciális cswapatrészben fogjuk látni, csakúgy, mint Bruce Irvin hivatalos cseréjét, Michael Morgant. Azért csak hivatalos, mert ha Irvin megsérülne, valószínűleg nem Morgannel pótolnák a hiányát.


Kinél az előny?

Nagyon jók az egységek, nehéz dönteni. Mindkét linebacker-sort sokoldalú, fiatal, mégis elit játékosok alkotják, akik mind a futás, mind a passz ellen hatékonyak. Két okból a Seahawks mellett döntök. Egyrészt a Seattle mélyebb, a kispadján ül egy kezdőszintű játékos Malcolm Smith személyében, míg a Patriots nagy bajban van, ha valami történik a Hightower-Collins duóval. Másrészt a Seattle három linebackeres felállásával többet lehet variálni, kreatívabban lehet őket használni, igaz, a New Englandet sem lehet azzal vádolni, hogy vaskalaposan állnának a poszt használatához. Mindenesetre a liga legjobb linebacker-sorai közül láthatunk kettőt a Super Bowlon, de a Seattle talán egy paraszthajszálnyival előrébb tart ezen a területen.

Rajnai Gergely (Rajna)


Hozzászólások

több mint 6 éve
tomi-tomi 8 — Patriots fan
Annyi javítást engedj meg, hogy Hightower a zöld pöttyös ember, nem Collins.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 6 éve
Egon bá New England Patriots 13 — Saints GM
Lehet, hogy a kollégák majd kijavítanak, de szerintem csak addig volt Collins-nál a pont (zöld pötty), amíg Hightower sérült volt. Egyébként tetszik a cikk!!! Köszönöm.

Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 6 éve
undisputedly Seattle Seahawks 16 — SuperBowl Champions 2013/2014
Irvinnek nem azért van ennyi sackje,mert LB pozícióban a passrush lenne a feladata.
Nálunk négy emberes rush van, tehát a D-line támadja a zsebet.
Irvin neve mellett azért szerepel ennyi sack,mert a sérülések miatt idén DE és LB pozícióban is játszik.