Super Bowl XLVI beharangozó - IV.

A védőfal

Álljon három vagy négy emberből alapséma szerint a fal, minden jó védelem alapja a kiváló front. Amennyiben ezt sikerült kialakítani, úgy nagyságrendekkel nő a csapatok esélye a jó szereplésre, hiszen amint azt már a támadófalak esetében is említettünk, kulcskérdés a csapatok sikeressége szempontjából az irányító siettetése. Ha egy védelem képes 4 emberrel nyomást helyezni az irányítóra, anélkül, hogy további embereket kellene bevonni a hátsó hetesből, úgy két plusz ember jut az öt érvényes elkapóra, azaz létszámfölénybe és számottevő előnybe kerülhetnek a támadókkal szemben.
A Patiots elleni sikereket szinte minden ellenfél ennek a taktikának köszönheti, 4 éve a Giants DL hatalmas nyomás tudott helyezni Brady-re, amitől, az addig rekordok sorát megdöntő New England passzjáték kártyavárként hullott össze. De hasonló taktikát követett a Jets is a tavalyi rájátszásban, azzal a különbséggel, hogy a kiemelkedő teljesítmények inkább hátul voltak, és ennek köszönhetően tudtak elöl nyomást kifejteni, mert volt idejük rá. A Giants egész játékát meghatározza a Tuck-Joseph-Canty-Pierre Paul négyes, akik az egész NFL legrettegettebb frontját alkotják, 48 sacket szereztek, melyből Pierre Paul egymaga vállalt 16.5-t, illetve további négy ember ért el legalább 4 sacket. A tavalyi évhez képest idénre némileg átalakult az összeállítás, ennek egyik oka, hogy Barry Cofield szabadügynökként a fővárosba költözött, míg Osi Umeniyora folyamatos sérülései miatt, Jason Pierre-Paul került a jobb oldalra. Mint a fenti számok mutatják, ez utóbbi nagyon bevált, a liga legjobb védőjátékosai között emlegetik ma JPP-t. Vele három kiemelkedő endje van a Giatnsnek (ahogy 2007-ben), egyértelmű passzjátékoknál Tuck kerül középre, és egy egészséges Umeniyoraval kiegészülve, hárman, egyszerre rohamozzák az irányítót. Az endek közül csak JPP újonc, mind Tuck mind Osi játszott a 42. Super Bowlon, illetve az akkor, és most is kiegészítő szerepkörben tündöklő Dave Tollefson is tagja a csapatnak. A belső páros még SB szűznek számít, nyeretlen kétévesnek semmiképpen, de tény, hogy egyikük sem állt az Óriások alkalmazásában a 2007-es szezon során. Az egység ereje a pass rushban lakozik, a futás megállításával viszont már adódtak problémák. Az alapszakaszban 120 yard feletti mérkőzésenkénti átlagot produkált az ellen, aminek a megismétlődése a nagydöntőn a mérkőzésbe kerülhet. Szerencséjükre a Patriots nem a futójátékáról híres, de arról igen, hogy váratlan megoldásokkal képesek előrukkolni, így nem lehet teljesen elvetni, hogy a földön próbálja majd bedarálni a G-ment Belichick mester.

A Patriots egysége jelentősen átalakult a 2011-es szezonra, nem elsősorban a játékosok tekintetében, inkább a kerethez jellegéhez és erősségeihez alkalmazkodva, a feladatkörök változtak. A legszembetűnőbb változás, hogy a korábbi évtizedben alkalmazott 3-4es alapformációt, 4-3 váltotta fel. Évek óta küzdött a Patriots azzal, hogy képtelen konzisztensen siettetni az ellenfél irányítóját, nem volt igazi pass rusher a csapatban, aki két- vagy akár hárompontos állásból komoly veszélyt jelentene a passzjátékra. Az akkori Warren – Wilfork – Seymour vasbeton-falból, mindössze Vince Wilfork maradt hírmondónak, és továbbra is az egység motorja. Egyben a legjobb játékos is, neki majdhogynem mindegy, hogy három vagy négyfős frontban kell alkotni. Meghatározó ember, futójátéknál eltolhatatlan, és a Ravens ellen látható volt, hogy elit ellenfelek ellen is képes rövid idő alatt a backfieldre jutni, ha passzjátékról van szó. A szezon elején vele sem ment igazán, nem akart kijönni az a teljesítmény, ami egyénileg a játékosokban volt. A legnagyobb név, Albert Haynesworth, egy csere keretében érkezett Washingtonból, de mellette több veterán kiegészítő embert is sikerült Bostonba csalni a szabadügynök piacról, így André Cartert vagy Shaun Ellist. Utóbbi, mint Jets játékos, rengeteg borsot tört a Patrióták orra alá az elmúlt években, így nem volt meglepetés, hogy lecsapott rá a Pats. Haynesworth végül annyira nem vált be, menetközben kitették a keretből. André Carter ugyan hozta, amit tőle el lehetett várni, de sérülése miatt ő is idejekorán befejezni kényszerült a szezont. Így megint ott maradt a Pats, hogy igazi vérbeli pass rusher nincs a keretben, olyan játékosokból viszont akad, akik jó iparos módjára képesek tenni a dolgukat, de megközelítőleg sem rendelkeznek olyan tehetségekkel, mint amilyeneket a túloldalban találunk. Az utóbbi mérkőzéseken egyre inkább visszatérőben van a Pats 3 falemberes felálláshoz, a Ravens elleni meccset is így kezdték, azonban ez inkább kényszermegoldásnak tűnik, az emberanyag hiányában, mintsem valódi fegyver lenne Bill mester kezében, ahogy például 4 évvel ezelőtt volt.

New York Giants

LDE Justin Tuck, kétszeres Pro Bowler és kétszeres All-Pro játékos, az egyik leguniverzálisabb és leghatékonyabb pass rusher az NFL-ben. Alaphelyzetben a védőfal bal szélén szerepel, azonban, ha egyértelmű passz szituáció következik, akkor rendszerint egyel beljebb lép, és DT pozícióból sietteti az ellenfél irányítóját. 4 évvel ezelőtt még csak kiegészítő ember volt, ma már megkérdőjelezhetetlen helye van a kezdő csapatban, idén minden mérkőzésen ott volt az első játéknál a pályán, 11.5 sackkel zárta az alapszakaszt, elévülhetetlen érdemei vannak a jó szereplésben. A nehezebb endek közé tartozik, futásnál sem könnyű elnyomni, de elsősorban az irányító terrorizálása a sackterülete.

UT Linval Joseph, a 2010-es draft második körében érkezett New Yorkba, első évében csak epizódszerepeket kapott, idén azonban már stabil tagja a csapatnak, mind a 16 alapszakasz mérkőzésen játszott, 15 alkalommal kezdőként. Nagyméretű játékos, aki hatalmas tereket képes elfoglalni a fal közepén, de a futójáték megállításában még van hova fejlődnie. Nagyon fiatal még, bőven van benne potenciál, főleg ha jobban ki tudja majd aknázni azokat a lehetőségeket, amelyeket a nagynevű társak generálnak számára. Két sacket jegyez idén, nem ez a specialitása. Brian Waters kerülhet vele szembe a legtöbbször, nagy csata lesz várhatóan, a rutin nem mellette szól, de a jó játéka, nem várt hozzáadott értéket képviselhet a mérkőzésen.

NT Chris Canty, nem mai gyerek, hetedik szezonját tapossa az NFL-ben, és mind közül az idei volt a legsikeresebb. Két éve stabil kezdőjátékos, az idén 4 sacket tud felmutatni, ami a posztján elfogadhatónak számít. Hatalmas termetű, 201 cm és majd’ 150 kg, egy ember nem is igen tudja megtartani, így extra területeket nyithat meg a társak számára. A szezon végére az ő teljesítménye is sokat javult, a sackek jó részét ebben az időszakban szerezte, a Jets elleni házirangadón egy safety-t is elért. Négy évet húzott le Dallasban, mielőtt a Giants-hez szerződött volna, élete első döntőjére készül. A Patriots fala nagyon erős belül, így a két DT kiemelkedő játékra szükség lesz, főleg ha a futójáték megállításáról van szó.

RDE Jason Pierre-Paul, másodéves játékos, a 2010-es draft első körében választotta ki a Giants, és bár sokan féltek tőle, a nagy bust esély miatt, az élet a new yorkiakat igazolta. Egészen fantasztikus játékos lett, az elképesztő adottságai vannak, a még mindig nagyon nyers fiatalembernek. Már második évére eljutott oda, hogy posztja legjobbja között emlegetik, a Pro Bowla és az All-Pro első csapatába is beválasztották, 16.5 sacket gyűjtött idén. Fizikai adottságairól csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, nagyon gyors, végtelen hosszú kezeivel, játszi könnyedséggel rázza le magáról a blokkokat. Mindösszesen 23 éves volt az újév első napján, közel sem érte még el a határait, de az könnyen lehet, hogy vasárnap este egy világ tanulja meg a nevét. Várhatóan Matt Lighttal néz farkasszemet a legtöbbször a meccsen, a veterán LT oldott már meg nehéz feladatokat hosszú pályafutása alatt, de szinte bizonyos, hogy nem alszik nyugodtan a JPP-vel történő találkozó előtt.

A rotáció tagjaként nem szabad elfeledkeznünk Osi Umeniyoraról sem. A 8. szezonját taposó játékos, a tavalyi 11.5 sackes szezon után úgy érezte, hogy neki több pénz járna, ezért nem jelentkezett időben az szezon előtti felkészülésre. Egy rövid üzengetés után azonban mégis megtette, és milyen jó döntés volt. Sérülések akadályozták, hogy a teljes szezon során a csapat rendelkezésére álljon, de 9 mérkőzésen így is összegyűjtött 9 sacket, ami finoman szólva elfogadható teljesítmény. Ha ő egészséges, hatalmas pluszt jelent a csapatnak, főleg, hogy ebben a rotációban frissen lehet tartani. Tollefsonról már beszéltünk, visszatérő kabala a Giants SB menetelésében, kiegészítő ember elsősorban, de így is összekapart magának 5 sacket. Fel lehetne adni kvízjátékban, hogy rendelkezik-e bármelyik csapat a ligában ilyen repertoárral DE/OLB poszton, gyaníthatjuk, hogy nem. Márpedig a mai NFL-ben ez kulcskérdés, és hatalmas előnyt biztosít a Giantsnek, nem véletlenül nyerték meg a Nemzeti Konferenciát. Ha óriási gond van, Mathias Kiwanuka szintén bevethető DE-ként, de erre ilyen játékosállomány mellett maximum sérülés esetén lehet szükség. A DT pozícióban Rocky Bernard a csereember, egyben a legtapasztaltabb tagja a rotációnak, ugyan sackje nem volt idén, amiből azt is gondolhatnánk, hogy nem a fent említett urakkal ellentétben nem volt a pályán, pedig minden mérkőzésen játszott. Igazi hajtós, a többiekhez képest kisebb termetű játékos, gyakori vendég a backfielden.

New England Patriots

Bill Belichick illetve a védőjátékokat hívó safety edző, Matt Patricia folyamatosan keveri a kártyáit, és játékosait a legkülönbözőbb formációkban és technikában állítja fel. A Denver elleni rájátszás meccsen, a LDE Wilfork, LDT Love, RDT Deaderick, RDE Anderson felállításban kezdtek, a Ravens elleni AFC döntőn már LDE Wilfork, NT Love, RDE Deaderick trió állt fel az első játékra. A legfontosabb játékosok:

DT Vince Wilfork, a négy évvel ezelőtti egységből az egyetlen megmaradt ember, tudása mit sem kopott az elmúlt években, csak annyi változott, hogy még többet használják. A négyszeres Pro Bowler játékos, az AFC döntőn 70 játék alkalmával volt a pályán, a lehetséges 73-ból. Fizikai felépítését (cca 150 kg) tekintve külön kalaplengetés jár neki, hogy nem esett a teljesítménye a terheléstől, hanem végig szenzációs formát mutatva, dominálta a Hollók falának teljes spektrumát. Gyakran két ember sem tudja megállítani abban, hogy a backfieldre érjen. Egyértelmű vezére az egységnek, pótolhatatlan játékos, akinek jó játéka elengedhetetlen a Patriots sikeréhez. A fal valamennyi pontján alkalmazzák, ahol rést lát a pajzson Belichick, oda állítja Wilforkot, hogy a legnagyobb kárt okozza vele. Kiemelt figyelemre számíthat, de nagyon nehéz, ha nem lehetlen kivenni a játékból.

DE/OLB Mark Anderson alapvetően DE, feladatfüggő, hogy épp linebackerként vagy falemberként foglalja el helyét a snap előtt. Csak egy mérkőzésen volt kezdő az alapszakaszban, de a sérülések (André Carter), illetve a játékostársak (Shaun Ellis) gyengébb teljesítménye miatt ma már szinte le sem jön a pályáról Anderson. A Denver ellni playoff meccsen és a Ravens elleni AFC döntőn is csak egy-egy (védő)játék erejéig hagyta el a küzdőteret, 70 ill. 72 play jutott neki. Az alapszakaszt – kiegészítő játékosként – 10 sackkel zárta, már a rájátszásban is van neki egy, és már ott tart, hogy, ha nem is Wilforkhoz mérhetően, de pótolhatatlan a védekezés szempontjából. Az irányítóra más játékos komoly veszélyt nem jelent.

DE/OLB Rob Ninkovich, harmadik éve játszik Bostonban, eredetileg OLB-ként szerepelt, de a 4 emberes falban ő is szerephez jut az erős oldalon. Minden alapszakasz mérkőzésen kezdő volt, és Andersonhoz hasonlóan a rájátszásra is abszolút meghatározó ember maradt. A Divisional körben 66 játékban vett részt a lehetséges 71-ből, a Ravens ellen azonban mind a 73 játékban részt vett. Várhatóan nem lesz ez másként vasárnap este sem, hiszen amellett, hogy az irányítót sietteti (6.5 sack az alapszakaszban, 1.5 a playoffban), a futás megállításában is fontos szerepe van. Nem játszik látványosan, de annál hasznosabb, hiszen a Giants futójátéka is képes potens teljesítményre, Jacobs és Bradshaw limitálása nagyban megkönnyítheti az egész csapat dolgát.

DE/DT Kyle Love, második szezonját tölti az NFL-ben, 2010-ben nem draftolt szabadügynökként került a Patriotshoz, sikerült rosterre verekednie magát, majd 10 inaktív meccs után, a sérülések végett már az aktív keretben, az év utolsó meccsén a kezdőben találta magát. Idén jóval nagyobb szerep jutott neki, 13 meccsen volt kezdő, 33 tackle mellett 3 sacket ért el. A háromemberes fal esetén Love játszik középen, NT poszton, ami Wilfork szabadabb (endbe) mozgatását teszi lehetővé. Baby Vince-hez hasonló testfelépítése van, nehéz elforgatni, egymaga komoly teret tölt ki a fal közepén. A játékok több mint felében pályán van, és kimondottan színvonalas teljesítményt hozott eddig a rájátszásban.

A rotációt Brandon Deaderick és Shaun Ellis fémjelzi. Deaderick, Love-hoz hasonlóan másodéves, a 2010-es draft hetedik körében választották ki. Többnyire évfolyamtársát váltja, 3-4ben RDE poszton, 4-3ban DT-ként. Shaun Ellis régi motoros a szakmában, az egykori első körös választott 10 évet húzott le a nagy rivális New York Jetsnél. Emblematikus, meghatározó játékosa volt a csapatnak, és rendszerint nagyon jól ment neki a Pats ellen. Gyűrűért jött, de egyelőre adós a jó teljesítménnyel. A rájátszásra drasztikusan csökkent a játéklehetősége, a Denver ellen 27, a Ravens ellen már csak 3 játék jutott neki. Gerard Warren több szerepet kap nála, a játékok több mint 50 százalékában a pályán van a veterán DE.

Elit irányítókkal néz szembe mind a két védőfal, ezért az első és legfontosabb, hogy a közelébe férkőzzenek Manningnek / Bradynek, és nem szabad engedniük, hogy elegendő ideje legyen megtalálni az életveszélyes célpontjait. A négy évvel ezelőtti mérkőzést már megénekeltük, de nemhogy abból, de az idei 9. fordulóban lejátszott mérkőzésből sem szabad kiindulnunk, még akkor sem, ha valamelyest hasonló forgatókönyvek mentén zajlott a mérkőzés. Mindkét csapat sokkal jobb, mint akkor volt, és ha vizsgáljuk, hogy miként javult fel a két DL teljesítménye, közös utat találunk az egész együttesek fejlődésével. Csak ennyiben fogják meghatározni a 46. Super Bowlt is.

Zandler Gábor (gabtsi)