TNF beharangozó - 9. hét

Írta: shawnka — 2014. október 30., 18:11

Hihetetlen, de túl vagyunk az alapszakasz felén. Máris.

TNF beharangozó - 9. hét

Carolina Panthers - New Orleans Saints
2014. október 31. 1:30, Bank of America Stadium, Charlotte, North Carolina (TV: Sport2, ÉLŐ)

 

A vasárnap esti kiemelt meccsen az életéért küzdő Saints olyan lendülettel sodorta el az előzetesen sokkal esélyesebbnek tartott Green Bayt, mint egyszeri törvénytervezet a webkettőt. Lehengerlő játékkal tettek szert behozhatatlan előnyre az NFC déli csoportjában, hiszen divízión kívüli párosításban sikerült felülkerekedni. Kérdés, hogy mennyi maradt a srácokban, mivel 4 nap pihenő után újabb fontos rangadóra kell kiállni. Azzal a Panthers-szel kell 9. hét nyitómeccsén szembenézniük, akik a sormintába illően szintén szenvednek. Ugyan a Seattle elleni nézettségpusztító meccsre összekapta magát a védelem, de futójáték és Cam Newton lábai nélkül továbbra sem találja identitását a charlotte-i csapat. Egyébként az ötödik hét óta egyik NFC South franchise sem tudott csoporton kívül a Saints sikeréig győzelmet aratni. Persze lehet pont ettől lesz majd az idény eddigi legjobb TNF-je a mai, mivel a Falcons blowoutján kívül az összes idei déli ütközet egész nézhetőre kerekedett. Mindenesetre mindkét csapat bőven többre lenne hivatott, elvégre két tavalyi playoff-gárdáról beszélünk.

Láttuk, hogy Drew Brees és a haverok mennyire félelmetesek a Superdome-ban. Azonban itt is felfedezhető a klasszikus déli dómpestis, miszerint a szabad ég alatt játszott futball valamiért még mindig nem megy kollektíven a Szenteknek. Annak ellenére, hogy Brees számai alig térnek el otthon és idegenben, de az eredmény mégis elég gyakran pont az ellentettjét mutatja. Ugye a legutóbbi vendégjáték alkalmával egészen a negyedik negyed hajrájáig ők voltak elől, de néhány rossz döntés következtében sikerült odaadni a Detroitnak a meccset. Nyilván jöttek a „Brees kiégett!” transzparensek egész héten, amire a 2011-es Super Bowl MVP-je egy olyan mindennapi stattal válaszolt (nem dobott rossz passzt a Packers elleni második félidőben), hogy menten elcsendesedett mindenki. Ráadásul a Panthers védelme jelenleg csak 29.(!) védelmi hatékonyságban, szóval Brees folytathatja a rebound-turnét Charlotte-ban is. Mark Ingram közben elkezdett az agyatlan vaddisznóból agyatlan, ám a pályán látó, alkalomadtán gondolkodó vaddisznóvá válni, ami egy küszködő védelem ellen sosem baj.

A Panthers második nagy problémája a támadósor. Ami annyira nem baráti, ha az első a védelem. De talán még a sorrendet is felcserélhetjük. Mindenesetre Cam állapota hiába javul hétről-hétre, egy parádés Kelvin Benjaminnal másfelen se elegek ahhoz, hogy folyamatosan NFL-szinten elvárt futballt lássunk a Carolinától.  Keenan Lewis és Corey White amúgy nagyon tehetséges és jó cornerbackek, de Benjamin múlthéten egymaga szórta szét a Madden-átkot a Legion of Boom tagjaira, úgyhogy ez a felállás azért tud kecsegtetni szerethető fejleményekkel.  Futójáték nincsen ide DeAngelo Williams, oda Jonathan Stewart, előreláthatólag a Saints védelme is így fogja gondolni, még ha papíron a profi liga legrosszabb egységét üdvözölhetjük bennük.

Nem tudom mennyire lehet az úton levő New Orleansban bízni. Mondom ezt úgy, hogy SOKKAL jobban vannak összerakva ellenfelüknél és az eddigi 8 TNF mindegyikén simán kapott ki az esélytelenebbnek tartott brigád. Persze hasonló jóslatok születtek a Panthers múlt heti összecsapása előtt is, és majdnem sikerült megtréfálniuk a címvédőt. Az biztos viszont, hogy a győztes átveszi ideiglenesen az NFC South felett az uralmat és mivel ebben a csoportban senki nem számol a wild card helyekkel, ezért a rájátszás szempontjából még sokat jelenthet ennek a csütörtök estének a véderedménye.

 

Parrag Zsombor (shawnka)


Hozzászólások

több mint 9 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 90 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
"az eddigi 8 TNF mindegyikén simán kapott ki az esélytelenebbnek tartott brigád."
Ejnye-bejnye Shawnka, nem láttad a Patriots- Jetst? Az minden volt, csak nem sima. Mit fognak szólni a Jetse cimbik odakint? 😀😀