Visszapillantó/Extra - 2009/11. hét

Akik a 10. játékhéten történelmet írtak

Mindenekelőtt az irányítók háza táján pillantsunk körbe. Többen nyilván sokallják már a csillapíthatatlannak tűnő Favre-hype-ot, de a deresedő hajú veteránról ezúttal sem feledkezhetünk meg. A Vikings irányítója a Lions 27-10-es legyőzése alkalmával 344 yardot passzolt, viszont csak egy átadása hozott touchdownt, s ez egy kivételes sorozat megszakadásához vezetett. A találkozó előtt Favre sorozatban 11, a Metrodome-ban játszott mérkőzésén ért el legalább két TD-passzt (ebből nyolcszor még a Packers színeiben könyvelhette el a nevezett fegyvertényt), igaz vigasztalhatja a tudat, hogy a csúcsot még szintén ő tartja az egy futballpályán zsinórban véghezvitt 2 TD-s meccsek tekintetében. A liga legismertebb 4-ese még 1994 és 1996 között állított fel egy 12 mérkőzéses ilyen szériát a Lambeau Fielden, amit 1999-2000-ben Kurt Warner csupán beállítani tudott a St. Louis-i Trans World Dome-ban játszva. Favre múlt heti ellenlábasa, a Lions támadóegységét dirigáló Matt Stafford csupán a harmadik olyan 1/1-esként draftolt irányító volt a liga történetében, aki újonc idényében tengely akaszthatott egy olyan QB-val, aki az adott meccsig az NFL éllovasának számított passzolt yardok tekintetében. 1998-ban Peyton Manning kétszer mérkőzhetett a Dolphins legendás Dan Marinojával, míg 1970-ben a Patriots újonca, Jim Plunkett a Colts-os Johnny Unitas-szal került szembe.

Ha már Manning szóba került, említést érdemel, hogy az Indianapolis kiválósága a Patriots legyűrésével megelőzte Fran Tarkentont az irányítók karriergyőzelmeit számba vevő listán, és 327 passzolt yardot gyűjtve idén már nyolcadik alkalommal lépte át a 300-as határt. Az NFL-rekord ebben a vonatkozásban 10 mérkőzés egy idény alatt. Az arizonai Kurt Warner szintén feljebb ugrott néhány szamárlétrán. A 38 esztendős veterán a ligatörténet 29. olyan játékosa lett, aki pályafutása során legalább 200 touchdown-passzt szerzett, és, ha már a „300 yardos” meccseknél tartunk, 51. ilyen kivételes produkciójával Warner befogta a San Diego hajdani játékmesterét, Dan Fouts-ot az örökranglista 4. helyén. A Philadelphia Eagles quarterback-je, Donovan McNabb saját csapatcsúcsát állította be a Chargers elleni 35 sikeres passzával, és passzolt yardok tekintetében sem maradt el sokkal (450-et jegyzett a meccsen) tulajdon 464 egységes franchise-rekordjától. A chicagói Jay Cutler ugyanakkor nem büszkélkedhetett múlt csütörtöki teljesítményével, amikor 5 pickkel ajándékozta meg az ellenfél védelmét. 1960 óta ez volt a legtöbb interception, amit Bears-irányító vétett, igaz már ötödik alkalommal esett meg, hogy a gárda játékmestere ilyen pontatlanul és ennyi hibával játsszon. Arra viszont ezt megelőzően csupán egy ízben volt példa (1962-ben Billy Wade volt a „vétkes”), hogy egy Maci egy idény során két mérkőzésen dobja legalább négyszer a rivális védőknek a disznóbőrt.

A futók és az elkapók közül két-két játékos rukkolt elő figyelmet érdemlő produkcióval. Az Atlanta sérülést szenvedett running backje, Michael Turner kényszerű kiszállását megelőzően 111 yardot hozott össze csekély 9 labdacipelésből, és az NFL történetének harmadik olyan játékosa lett, aki három egymást követő mérkőzésén legalább 100 yardot futott, miközben átlaga 7.5 yard/carry fölött maradt. Ilyen bravúrra korábban csak Jim Brown (1958) és Franco Harris (1972) volt képes. A Tennesse Titans sziporkázó futója, Chris Johnson nemcsak a földön, hanem a levegőben is szorgosan gyűjtötte a yardokat, 132 futott és 100 elkapás révén szerzett yardjával a második éves támadó a klubtörténet második olyan játékosává vált, aki egy meccsen mindkét kategóriában a 100-as határ fölé került. 1961-ben Billy Cannon volt az első, aki ilyen kivételes teljesítményt nyújtott az akkor még Houston Oilers-nek nevezett egyesület színeiben. A fentieken túlmenően Johnson kapcsán feltétlenül méltatást érdemel a tény, hogy előtte a franchise egyetlen tagja sem volt képes arra, hogy hozzá hasonlóan 10 meccs alatt összegyűjtsön 1000 futott yardot.

Az elkapóknál a Patriots-os Randy Moss tovább öregbítette hírnevét, a Colts elleni 63 yardos touchdwon-elkapása karrierje 27. olyan hatpontos megmozdulása volt, amikor legalább 50 yardot hozó játékkal vette be az ellenfél célterületét, és ezzel befogta a Chargers Hall of Famerét, Lance Alworth-t a 50+ yardos TD-ék számának tekintetében, a különleges rangsor élén Jerry Rice áll 36 ilyen játékkal. A legvérmesebb Vikings-szurkolók szemében egykori sztárjukat, Moss-t idéző Sidney Rice szintén remekelt a hétvégén, és hét elkapásból 201 yardot összeszorgoskodva csak 9 egységgel maradt el Sammy White csapatcsúcsától, aki 1976. november 7-én – ugyancsak a Lions ellen – 210 yarddal zárt. Rice abban a tekintetben is majdnem kivételeset alkotott, hogy előtte csupán egy elkapónak, a Packers-es Don Beebe-nek sikerült egy meccsen több yardot szerezni Brett Favre passzaiból. (1996. október 14-én a San Francisco 49ers ellen Beebe 220 elkapott yardra volt jó.)

A „kettes sorminta” jegyében továbbhaladva következzék két-két special teamer, illetve veszélyes labdavadásznak számító védő. A Washington Redskins puntere, Hunter Smith egy Mike Sellers-nek kiosztott TD-passzal tréfálta meg a vendég Broncos-t, és így a liga első olyan puntoló specialistája lett, aki egy szezonban futott és passzolt touchdownt is elkönyvelhetett. (A TD-futásra még az első fordulóban a Rézbőrűeknek Giants elleni összecsapásán került sor.) A Tampa Bay Buccaneers kickere, Connor Barth hagyományos szerepkörében tündökölt és nyújtott nem szokványos teljesítményt, amikor NFL-rekordot beállítva egy meccsen három, legalább 50 yard távolságból elvégzett mezőnygól-kísérletet is értékesített. A „labdavadászokra” térve, a Green Bay Packers rutinos cornerbackje, Charles Woodson kulcsfontosságú interceptionnel pecsételte meg csapata a Cowboys feletti 17-7-es győzelmét (a csapat közismert rádiókommentátora, Wayne Larrivee szóhasználatával élve: „mártotta bele a tőrt az ellenfél meccsmentő akciójába”), és a játékos ezzel már a 26. labdalopásánál tart azóta, hogy 2006-ben a Sajtfejűekhez szerződött. Ez alatt az időszak alatt egyedül Asante Samuel tudott több picket gyűjteni, míg Woodson egykori csapatának, az Oakland Raiders-nek egyetlen tagja sem tudott még feleannyi passzot sem lefülelni. A Buffalo Bills újonc defensive backje, Jairus Byrd ugyanakkor jó úton halad afelé, hogy idővel mind Samuelt, mind Woodsont lepipálja a begyűjtött INT-k kategóriájában, bár a Bölények edzőbuktató vereséget szenvedtek a Titans-től, de az elsőéves védő idén már nyolcadik interceptionjét írhatta neve mellé, amivel klubcsúcsot állított be, sorozatban ötödik labdaszerzéssel zárt meccsével pedig új csapatrekordot is ért el.

Végezetül jöjjenek az elmúlt forduló „csapatszintű” kuriózumai. A Buffalo Bills 41-17-es veresége alkalmával az első olyan gárda lett a liga történetében, amely három egymást követő meccse utolsó negyedében legalább 21 pontos verést kapott. (Ennek tükrében nincs mit csodálkozni Dick Jauron vezetőedző menesztésén.) A Bölények csoportriválisa a New York Jets szintén pocsékul finisel mostanság, különösen hazai pályán. A zöld-fehérek jelenlegi otthonukban, a Giants Stadiumban töltött utolsó szezonjukban zsinórban három olyan hazai meccsüket veszítették el, ahol már vezettek a második félidő folyamán. Utoljára ilyen szégyen 1983-ban esett meg a Jets-szel, abban az idényben, amikor utoljára szerepeltek akkori arénájukban, a Shea Stadiumban. A Pittsburgh Steelers szintén olyan szériát épít, amire aligha lehetnek büszkék a nagy múltú csapatnál. A Kohászok Bengals elleni meccsének egyetlen touchdownját a Cincy játékosa, Bernard Scott jegyezhette egy 96 yardos kickoff return végén, s ezzel Mike Tomlin tanítványai hetedik egymást követő találkozójukon szedtek be visszahordott TD-t. Ez a sorozat 62 év óta, amikor 1946-1947-ben a Washington Redskins produkált ilyen hetes streaket, a leghosszabb. A Pittsburgh szimpatizánsainak azonban még mindig sokkal kevesebb szégyenkeznivalójuk lehet csapatuk produkciója láttán, mint a Cleveland Browns drukkereinek. A szebb napokat látott gárda legutóbbi 15 meccsén mindössze 5 támadó-touchdownt jegyezhetett, s ilyen impotens támadójátékkal utoljára a 1933-1934-ben a kérészéletűnek bizonyuló Cincinnati Reds együttese állt elő.

Dorkó Szabolcs (Szabler)