Ohio State Buckeyes [OSU]

Alapítás

1889

Konferencia

Big Ten

Divízió

Conference

Város

Columbus (Ohio)

Stadion

Ohio Stadium (102,780)

Weboldal

http://www.ohiostatebuckeyes.com

Az Ohio State Buckeyes az Ohio State University sportcsapatainak neve. Az NCAA Big Ten csoportjába tartozó egyesület színei a vörös és a szürke (Scarlet & Gray - eredetileg a fekete és a narancssárga volt, azonban 3 diák tanácsára ezt megváltoztatták). 1922 óta az Ohio Stadiumban rendezik otthoni mérkőzéseiket, a stadiont alakja miatt nevezik Horseshoe-nak [lópatkó] is. A Buckeyes nevet Ohio állam jelképéről kapták, a vadgesztenyefáról. Messze legnagyobb ellenfelük a Michigan, kettejük rivalizálása az NCAA sava-borsát jelképezi. A hazai mérkőzéseken (néha az idegenbelieken is, ha sok szurkoló kíséri el őket), a kirúgások közben az egész nézőtér az O-H-I-O betűket skandálja. A kabala egy egészen érdekes teremtmény, a több változáson átment Brutus.

Történelem

A kezdetek:
1890 tavaszán George Cole, az egyetem egyik tanulója meggyőzte Alexander S. Lilley-t, hogy kezdje el az akkor létrehozott amerikai foci csapat felkészítését az Ohio State-n. A Buckeyes első mérkőzése 1890. május 3-án Dealware-ben, Ohio államban zajlott, az Ohio Wesleyan Egyetemet verték meg. Első hazai meccsüket 1890. november 1-én játszották a Wooster egyeteme ellenében, és 64-0-s vereséget szenvedtek. A következő 8 évben több edző is megfordult a csapatnál, 31-39-2-es győzelmi mutatót kialakítva. Az első Michigan elleni mérkőzés 1897-ben volt Ann Arbor-ban. A 34-0-ás vereséggel együtt a csapat történetének leggyengébb szezonját produkálta 1-7-1-es statisztikával. 1899-ben John Eckstorm lett az új edző, azzal a szándékkal, hogy valaki végre profi edzéseket tartson. Ez rögtön egy veretlen szezonhoz vezetett. 1901-ben azonban a center John Segrist súlyosan megsérült, ezért az egész csapat jövője erősen megkérdőjeleződött. A vezetőség végül a folytatás mellett döntött és Eckstorm-t újraszerződtették. 1912-ben sok változáson mentek keresztül, többek között csatlakoztak a Western Conference-hez (a mai Big Ten elődje).

1916-ban az OSU már Amerika-szerte elismerést szerzett magának Charles W. "Chic" Harley-nak köszönhetően. Harley volt talán az amerikai futball első igazi sztárja, és az első triple-threat - passznál, futásnál és rúgásnál egyaránt életveszélyes - játékos. Háromszor válaszották be az év álomcsapatába, a Buckeyesnál halfback, safety, kicker és punter poszton egyaránt szerepelt. (A futball mellett baseballban, kosárlabdában és rövidtávfutásban is kiemelkedett. 1921-ben a George Halas által létrehozott profi gárdához, a Chicago Staleys-hez került, de az első világháborúban összeszedett szifilisze véget vetett karrierjének). Ebben az évben mindenkit megvertek, még döntetlenjük sem volt, s e remek teljesítményüket majdnem megismételték a következő évben, amikor 8-0-1-el zártak. 1919-ben sikerült először legyőzni a Michigant. Harley népszerűségének köszönhetően megépítették az Ohio Stadium-ot, melyet 1922-ben adtak át. A Buckeyes szerencséje a pályán megfordult, bár 28-21-6-os mérleggel zártak John Wilce edző 7 éve alatt. Wilce a sok éles kritika miatt az 1928-as szezon után lemondott, melynek következtében a szurkolók és a támogatók létszáma is visszaesett.

Az edzők temetője?
Francis Schmidt edző 1934 márciusában történt kinevezésével az Ohio State egy szinttel feljebb lépett. Schmidt elismert offense-guru volt. Támadójátékai Wide-open stílusúak voltak, "razzle-dazzle"-nek hívták őket, főleg ezért az első edző volt, akinek többéves kontraktust ajánlottak. Schmidt első négy évében mindig sikerült megverni a fő riválist, a Michigant, méghozzá úgy, hogy egyik meccsen sem szerzett a Michigan pontot. 1935-ben 7-1-el zárt, csak a Notre Dame tudta megverni őket 18-13-ra, a két egyetem első találkozóján. Schmidt következő évei kevésbé voltak sikeresek - kivéve mikor 1939-ben a Buckeyes megnyerte a Big Tent - , a népszerűsége több okból megkopott, ezért 1940. december 17-én lemondott.

Az Ohio State Schmidt helyére leigazolta a Massilon High School edzőjét, Paul Brownt. Brown korábbi csapatával, a Tigrisekkel 6 egymást követő évben nyerte meg az állami bajnokságot. Brown azonnal megváltoztatta a Buckeyes támadó sémáját a sajátjára, és segítőket is kinevezett maga mellé, hogy komolyabb edzéseket tarthassanak. 1942-ben 22 tapasztaltabb játékosát vesztette el a 2. Világháborús katonai szolgálat miatt, de a másodéves (sophomore) játékosokból álló csapat egyetlen vereséget szenvedett el, és megnyerte első Nemzeti Bajnokságát. 1944-ben Brown elfogadta a haditengerészet (USN) megbízását, és felkérte segítőjét, Carroll Widdoes-t, hogy távollétében irányítsa a csapatot. Az 1944-es csapat 31 újoncból állt, azonban tökéletes szezont produkálva mindenkit megvertek, még Paul Brown Great Lakes Navy-jét is. Az OSU másodikként végzett az Army csapata mögött, és ebben az évben először kapta meg a Buckeyes egyik tagja a Heisman-díjat (a magyar származású irányító, Les Horvath). A háború után Brown úgy döntött, hogy az Ohio State helyett a profi footballban vállal szerepet. Widdoes nem akart HC maradni, így a helyét egy korábbi segédedző, Paul Bixler vette át, aki egy közepes 4-3-2-es szezont produkált, majd lemondott. Bixler úgy nyilatkozott az Ohio State-ről, mint az edzők temetőjéről, és ez az előítélet évtizedekig megmaradt.

Wes Fesler 1947-ben kapta meg a vezető edzői állást, de vezetése alatt a csapat történelmében először végzett utolsóként a Big Ten csoportban. Legényei 1948-ra feljavultak, 6 győzelemmel, és 3 vereséggel zárták az idényt, aztán 1949-ben egy élvezetes és sikeres évet tudhattak maguk után, amelyet nagyban elősegített Vic Janowicz játéka. A Ohio State elérte a Rose Bowlt, ahol megverte a Californiát. 1950-ben híresztelés kapott lábra, miszerint lemond Wes Fesler a pozíciójából eredő nyomás és a családját bántó névtelen kritikusok hatására, de maradt a Buckeyesnél. A következő szezonban az első 6 meccsét hozták a vadgesztenyék, és ezzel az AP listájának élére kerültek. De a szezont nem tudták megkoronázni, mivel a méltán híres „Snow Bowl”-on kikaptak a Michigan csapatától 9-3-ra. Két héttel később egészségügyi és családi okokra hivatkozva Wes Fesler mégis távozott, a Bucks Janowicz Heisman-díjával vigasztalódhatott.

A Snow Bowl: Az Ohio State Michigan elleni, 1950. november 25-i találkozójára ragadt rá ez a név. A mérkőzést az Ohio Stadiumban játszották, Columbusban. Zord téli idő volt, hóval és erős széllel. Az időjárás a normálisnak ígérkező futballmeccset drámai csatává változtatta. A Michigan úgy nyert 9-3-re, hogy egyetlen első kísérletük nem volt, illetve 9 passz kísérletükből egy sem sikerült. A csapatok 45 puntot hajtottak végre, amelyből néha már first downra is puntoltak. Az időjárás szinte lehetetlenné tette a játékot, de mégse szakították félbe, sőt a tv is élőben sugározta azt. Külön érdekesség, hogy ekkor játszott először egymás ellen két testvér, Robert Momsen (Ohio State) és Tony Momsen (Michigan).

A Hayes-éra
1951-ben felmerült Brown visszatérése, de Wayne Woodrow Hayes őt és még sok más neves jelöltet kiütve a nyeregből az Ohio State vezetőedzője lett 1951. február 18-án. Egy szigorú, megerőltető edzésrendszert és diétát vezetett be, azt pedig agresszióval és hangjával kényszerítette rá a játékosokra. Ez a módszer játékosok nagy részének teljesen idegen volt a Fesler-féle „dőlj hátra” edzésmódszerhez képest. 1951-ben a csapat csak 4 győzelemmel, 3 vereséggel és 2 döntetlennel zárta az idényt, ami sokakat elgondolkodtatott az új edző képességeivel kapcsolatban. 1952-ben 6-3-as szezon következett, és 8 év után végre megverték a Michigan csapatát. A következő évben azonban ismét kikaptak az ősi riválistól, ezért már a közvélemény jelentős része is a leváltását követelte. 1954-ben senki nem várta az OSU-t az ötödik helynél feljebb. Hayes azonban olyan emberekkel dolgozhatott, mint Howard "Hopalong" Cassady (College HoF tag) és a szerencsével sem állt hadilábon (lásd pl. a történelmi goal-line szituációt a Michigan ellen). Hayes bevezette az erőteljes Ohiot az állami bajnokság döntőjébe. 1955-ben a vadgesztenyék Hayes újra megnyerték a Big Tent, 18 év után először sikerült megverni a Michigant Ann Arborban, Hopalong Cassady pedig elhódította a Heisman Trophy-t. Az Ohio State csak háromszor passzolt a The Rivalry-n (mindössze egyetlen sikeres passz jött össze az év utolsó 3 meccsén), ez jól jellemezte Hayes támadószemléletét: "3 yard és porfelhő".

1955-ben a Sports Illustrated arról írt, hogy Hayes kölcsönt adott a pénzügyileg szűkölködő játékosainak. A cikk órási botrányt okozott, mivel lehetségessé vált, hogy az edző megsértette az NCAA előírásait. Az NCAA és a Big Ten vezető testülete hosszas nyomozást vezetett az üggyel kapcsolatban, melynek a vége az lett, hogy Hayes-t egy év próbaidőre helyezték 1956-ban. Visszatérését követően rögtön a Big Ten élén végzett az OSU-val, a Rose Bowlon az Oregon elleni diadalt az Auburnnel megosztott National Championship cím jelentette. Hayes ekkor kapta meg először az Év Edzője elismerést. 1961-ben veretlenül zárták az idényt, és az FWAA (Football Writers Association of America) őket nevezte ki állami bajnokoknak. De közben egyre nőtt a konfliktus az akadémia diákjai és az atléták (az Ohio State-i sportolók) között, mivel az Ohio State University olyan futballiskolaként híresült el, amely nem nagyon foglalkozik nem sportoló diákjaival. Ez újabb büntetést vont maga után, a vezetőtestület törölte az OSU meghívását a Rose Bowlról (ez persze hatalmas felháborodást váltott ki). A következő hat szezonban a csapat egyszer se végzett 2. helynél feljebb a Big Ten csoportjában. 1966-ban egy borzalmas évet tudtak maguk mögött, vereséget vereség után szenvedtek el. Ezután az emberek újra komolyan spekulálni kezdtek Hayes leváltásán… 1968-ban az Ohio State megverte Purdue Boilermakers-t (az addig első helyezett és legjobb formában lévő csapatot), megsemmisítette a Michigant 50-14-re, majd a USC Trojanson is átgázolt a Rose Bowlon. A veretlen mérleg természetesen az állami bajnoki címet eredményezte. Az 1970-es osztály úgy tett szert az ismertségre 1968-ban, mint „super sophomores”. Ebben az évben elérhették volna zsinórban a harmadik bajnoki győzelmét, azonban az OSU történelmének legkeserűbb vereségét szenvedték el. A győzelmi sorozat már 22 meccs óta tartott, amikor Michiganbe utaztak. A Buckeyes-től egyértelmű győzelmet vártak, de az első évében járó Michigani vezetőedző, Bo Schembechler megrázó bravúrra vezette a csapatát az OSU ellen. 24-12 re nyert a Wolverines. Az 1969-es Michigan győzelem indította el a „A Tíz éves háború”-nak nevezett rivalizálást, amely alatt az OSU és a Michigan talán valaha volt legerősebb csapatai harcoltak egymás ellen. Ebben az időszakban érte el csúcspontját a legendássá vált versengés Hayes és Schembechler között (az igazán ironikus a történetben, hogy Schembechler Hayes tanítványa volt, az Ohio State-en kezdte el edzői pályafutását). 1970 és 1975 között négyszer szerepelt a két csapat az AP rangsorának top 5-jében a meccsük előtt. A háború elején Hayes állt jobban, hisz a Buckeyes négy évig egymás után megverte a Wolverinest a konfot eldöntő összecsapáson és került Rose Bowlba, a következő három felvonást viszont a Michigan hozta.

1972-ben Archie Griffin érkezett Ohioba, rögtön új Bucks futórekordot állított be, majd futásaival végig vezette a csapatot az idényben. A következő szezonban Hayes Archie-ra építette az egész Offense-t, az I-Formation felállással tökéletes támadóalakulatot hozott létre. A szezont veretlenül fejezték be a hihetetlen offense és az egyformán megállíthatatlan defense-nek köszönhetően. Az egyetlen baki a győzelmi mutatójukban egy 10-10-es döntetlen volt a Michigan ellen. Archie Griffin duplázott a Heisman-díjátadón, erre előtte és azóta se akadt példa a futblltörténelemben. Hayes hanyatlása 1975-ben kezdődött, újra felcsendültek a kritikus hangok, módszereit idejétmúltnak titulálták és kikezdték a pálya szélén mutatott heves stílusát is. Az összeomlása sokkoló volt: az 1978-as Gator Bowlon megütötte a Clemson Tigers egyik játékosát egy bosszantó interception után. A mesebeli történet szörnyű véget ért, Hayes-t a meccs után elbocsátották.

A Bruce-éra
Hayes örököse Earle Bruce lett. Bruce egy nagyon erős csapatot örökölt, Art Schlichter sophomore irányítóval visszatértek a Rose Bowlba, ahol egy ponttal kaptak ki. Ennek ellenére Earle-t választották az év edzőjének az NCAA-ben. Bruce egyértelmű javulást hozott, mivel az egymást követő 6 évben a csapat mindig 9-3-as mérleget produkált, sőt aztán sikerült összehozni egy 10-2-eset is, be is jutott a csapat a Rose Bowlra, de azt megint elvesztette a USC ellen, akárcsak az azt megelőzőt. Azonban hiába a javulás, mégse tudtak igazán közel kerülni az állami bajnokság döntőjéhez Hayes óta. 1986-ban Bruce 3 éves szerződést kapott, de két vereséggel kezdte a szezont, mely 90 év alatt egyszer sem fordult elő Ohioban. Végül 9 meccset nyert zsinórban, mielőtt a Michigan egy szoros találkozón két vállra fektette az Ohio State-t. A szezon végén Brucet felkérték, legyen az Arizona Wildcats edzője, de Rick Bay, az akkori atlétikai igazgató rábeszélte hogy maradjon az „anyaföldjén”. Kiemelkedő szezonban reménykedett mindenki, de 1987 is csalódást hozott. Sokak szerint a rossz szezon oka az volt, hogy a zseniális elkapó Cris Carter elhagyta a csapatot az NFL kedvéért, mivel junior idénye után leszerződött egy ügynökkel. Az Ohio State egymás után 3 konferenciameccset vesztett el és így várta a Rozsomákokat. A Michigan elleni összecsapás előtti hétfőn a hétvégi pletykák és találgatások befejeztével Edward Jennings, az OSU elnöke elbocsátotta Bruce-t és megpróbálta titokban tartani a dolgot a szezon végéig. Ez persze nem jött össze, ráadásul Jennings még tetézte a helyzetet azzal, hogy nem mondta meg a kirúgás valós okát. „Szerencsétlenségére” a szurkolók jobban szerették Bruce-t, mint valaha, pláne azután hogy egy hihetetlenül drámai meccsen fordítottak és megverték a Michigant. Az egész stadion, a szurkolók, a játékosok és a zenekar egyszerre üvöltötte, hogy „EARLE”, a futballisták pedig az edző nevével ellátott fejpántot viselték. Ez azonban nem mentette meg a sikeredzőt.

Mélyből a fellegekbe:
A Tulsánál és az Arizona State-nél egyaránt pozitív mutatókkal bíró John Cooper-t jelölték ki főedzőnek, aki a Buckeyes szurkolók körében már kinevezése előtt nagy elismertségnek örvendhetett: az 1987-es Rose Bowlon a Sun Devils elhódította a kupát az ősi ellenfél Michigan ellenében. Cooper 13 éves edzősködése a Bucks-nál viszont a sikertelenségekről marad emlékezetes. 2-10-1-es rekord a The Game-n, 3-9-es mérleg a bowlokon, 5 vereség sorozatban az Illinois-tól, 63-14 arányú szégyenteljes vereség a Penn State-től (no. 1. kiemelt csapatként), 28-24-es vereség a rangsorban nem is szereplő Michigan State-től. Hogy mégis ennyi ideig főedző maradhatott, az annak köszönhető, hogy három Big Ten koronát és két AP második helyezést csak begyűjtött, illetve 15 toborozott játékosa később az NFL Draft első körében kelt el. 2001. január 1-jén az egyetem vezetősége megelégelte az iskola rangjához méltatlan eredményeket és menesztette Coopert, akinek a 2000-es Outback Bowl kudarc tette be végleg a kaput. Mindössze 18 nap kellett az utód megtalálásához, a választás szinte magától kínálkozott. Jim Tressel, Earle Bruce korábbi segítője, egy kis ohioi iskola, a Youngstown State lehetőségeihez képest emberfeletti bravúrt vitt véghez, négyszer nyerte meg a másodosztályt. Bár voltak kétségek az osztályváltást illetően, a szurkolók egyöntetűen üdvözölték a döntést és hatalmas lelkesedéssel tekintettek előre. Ennek Tressel eddig teljes mértékben eleget is tett, visszaemelte az OSU-t a galaktikusok közé. Nyitó idényében 7-5-ös mérleget produkált, többek között Ann Arborban megverve a Michigant. A második szezonban még a legnagyobb fanatikusokat is meglepve, veretlenül gyűjtötte be a Buckeyes történetének 7. bajnoki címét, melyet további 3 Big Ten győzelem követett. Tressel sikerességének alapja az erős, kőkemény védelem és az óramenedzsment volt, ami már saját nevet is kapott, ez a „Tresselball”. Az ellenfelek szerint persze a szerencsével sem álltak hadilábon a Gesztenyék (erre jó példa a „Holy Buckeye” play 2002-ben, a Purdue ellen), gúnyosan ezért „Luckeyes”-nak is csúfolták az Ohio State-t. Két elveszített nemzeti döntő - sima vereség a Floridától és az LSU-tól - után 2008-ban Fiesta Bowlig, 2009-ben Rose Bowl-diadalig jutottak, és 2010-ben is szépen meneteltek, mikor az év decemberében kirobbant a "TattooGate" botrány. Mint kiderült, több játékos aláírásáért és emléktárgyakért cserébe illegális juttatásokat kapott, majd az eset később tovább súlyosbodott, mert Tressel ugyan tudatában volt a szabályszegéseknek, ezt eltitkolta az NCAA elől. A liga nyomására a főedzőnek távoznia kellett, 2011-nek megbízott HC-val, Luke Fickell-el vágtak neki a Gesztenyék. Az eltiltások és egyéb zavaró tényezők hatására az OSU csak 6-6-os mérleget produkált, a Gator Bowlt is elveszítve. 2012-ben mindezek ellenére sikerült megnyerni főedzőnek a Floridával kétszeres bajnok, épp önkéntes szabadságon levő Urban Meyer-t. Az már a szezon előtt eldőlt, hogy a szabályszegések okán az Ohio State nem szerepelhet az utóidényben, ami utólag lett különösen fájó, hiszen a csapat makulátlan mutatóval, 12-0-ával abszolválta Meyer bemutatkozó évét... 2013-ban szintén veretlen alapszakasz, ám újabb szörnyű csapásként ekkor meg a Big Ten-döntőt bukták el. 2014-ben aztán hihetetlen körülmények között minden jóra fordult, két QB lesérülését követően az Ohio State harmadik számú irányítójával, Cardale Jones-szal jutott be a college football első rájátszásába, ahol az elődöntőben az Alabamát, a döntőben az Oregont verték meg, elhódítva az OSU nyolcadik, Urban Meyer harmadik bajnoki címét.

Tradíciók:
Script Ohio - A hazai meccsek felvezetéseként az OSU zenekara az "Ohio" szót formázza meg a pályán, a "pontot az i-re" - ez jelen esetben szó szerint értendő - a tamburmajor teszi fel, de néha ismert végzősöket kérnek fel erre megtiszteltetésként. Érdekesség, hogy az ötletet a Michigan (!) rezesbandája találta ki még 1932-ben, ezt vette át aztán a "The Best Damn Band in the Land" 1936-ban és fejlesztette tovább

Senior tackle – 1913-ban kezdődött, John Wilce főedző vezette be. A csapat évi utolsó meccse előtti záróedzésen a végzősök külön felállnak, majd egyesével, egyetemi pályafutásuk során utoljára végrehajtanak egy szerelést az erre használt segédeszközön

Illibuck – Korábban élő, 1927 óta egy fából készült teknős, melyet az Illinois elleni rivalizálás győztese kap

Michigan Week – 1935 óta mindkét csapat számára a The Game a szezon befejező mérkőzése. Egy héttel a találkozó előtt már elkezdődik a hangolás, különböző jótékonysági programokkal, diákversenyekkel, barátságos focimeccsekkel. A szombati derbi előtt csütörtök éjjel tartják a "Mirror Lake jump" elnevezésű eseményt, ami egy nem hivatalos találkozó a Mirror Lake tónál. Az éjszakán a hallgatók tömegesen ugrálnak - az általában jéghideg - vízbe

Block O – az Ohio State „B-közepe”, a legkeményebb diákszekció. Clancy Isaac alapította 1938-ban. Nem kell huligánokra gondolni, de az igazán látványos és hangos buzdítást tőlük várhatjuk. A közvetítések során könnyen kiszűrhetjük ezt a szektort, mert piros és fehér pólókat viselve O-betűt formáznak

Buckeye leaves - az egyes játékosok sisakján látható vadgesztenye leveles matrica. Több mint 40 éve osztogatják, persze csak azoknak, akiknek a teljesítménye folyamatosan kimagasló vagy egy igen fontos játékot mutattak be

Victory Bell: egy győzelmi harangot kongatnak meg az Alpha Phi Omega (az ún. görög házak egyike) tagjai minden egyes Buckeyes győzelem után. Ez a hagyomány 1954. október 2-a óta él, mikor a Bucks megverte a California együttesét. Állítólag "csendes" napokon 5 mérföldre elhallatszik a hangja. A harang 150 láb magasan helyezkedik el az Ohio Stadium délkeleti tornyában. A torony az 1943, 1944 és 1945-ös évfolyam ajándéka volt, és 2.420 font súlyú.

Fontos tradíció még a Gold Pants, a Captain’ Breakfast, a Tunnel of Pride, a Carmen Ohio, a The Hive és a pre-game circle is.