A párbaj (2008) - XVI. rész

1. DeMarcus Ware a Giants elleni hétvégi divíziórangadón 3 sacket ért el az NFL egyik legjobb támadófala ellen. Ware ezzel már 19 sacket tud felmutatni a 2008-as szezonban. Ebben a kategóriában a rekordot Michael Strahan tartja, aki 2001-ben 22,5 sackkel zárta az alapszakaszt. Strahan rekorddöntése óta Ware 19 sackjénél többet senki sem ért el, és a Dallas kiválóságának még két mérkőzése rendelkezésre áll, hogy ezt a számot tovább növelje. Sikerül-e megdöntenie DeMarcus Warenek Michael Strahan rekordját?

Lang Péter (Igor): Igen
Ha az idei év pass rushereiről elmélkedtünk a leggyakrabban Joey Porter, valamint James Harrison neve került szóba. A Dolphins játékosa sokáig vezette a sackmesterek listáját, és csak az utóbbi hetekben lassult le kicsit, míg a Steelers játékosa sosem vezette ezt a listát ugyan, de 7 kiharcolt fumblejával a legjobb pass rusherek közé tartozik, és a liga talán legjobb védelmének legjobb játékosát is megilleti az elismerés. Akad azonban egy harmadik név, aki szép csendben gyűjtögette a sackeket meccsről-meccsre: DeMarcus Ware csak az utóbbi három héten robbantott: a Seahakws ellen 3, a Steelers ellen 1, míg a múlt héten Giants ellen szintén 3 sacket szerzett, vagyis az elmúlt három hét alatt 12-ről 19-re növelte a QB zsákolási mutatóját. A hátralévő két meccsen összesen 4 sacket kell szereznie ahhoz, hogy megdöntse Michael Strahan sackrekordját – és véleményem szerint a feltételes módból nyugodtan válthatunk kijelentőbe: ezt meg is fogja dönteni.
Ware az idei szezonban rendkívül megbízható és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, az eddigi 14 találkozó közül tizenhárom meccsen eljutott az ellenfél irányítójához: egyedül a Tampa Bay támadófala volt képes megállítani a pályafutása zenitjére érkező DE/OLB játékost. DeMarcus a legtöbb csapat ellen tehát minimum 1 sackre képes volt, sőt a St. Louis és a már említett Seattle valamint NY Giants ellen egyaránt mesterhármasra is képes volt – vagyis ha egy meccsen igazán jó formát, vagy igazán gyenge falemberet fog ki, akkor a sackhalmozás sem okoz gondot neki. A hátralévő két meccsen olyan támadófalak ellen veszi fel a versenyt, amelyek a liga jobb egységei közé tartoznak, az elszenvedett sackek számában különösen: a Philadelphia támadófala összesen 20 sacket engedélyezett, a Baltimore ötösfogata pedig 25-ször kapitulált, vagyis átlagban meccsenként mindössze 1-2 alkalommal. Érdemes azonban a számok mögé tekinteni, és megnézni, hogy kiváló pass rush ellen ezek a támadófalak hogyan állták a sarat. Mindkét csapat játszott a Steelers és a Giants ellen, érdemes tehát ezeket a védőalakulatokat, és esetleg magát James Harrisont kiemelni.
Az Eagles ellen már egyszer játszott a Cowboys korábban: a 41-37-es győzelem során négyszer sackelték McNabbet a Dallas front sevenjének tagjai (Ratliff és Greg Ellis kétszer volt „eredményes” Ware mellett)
A Baltimore kétszer játszott a Steelers ellen: idegenben 5 sacket szenvedtek el (Harrison 2.5, Woodely 1.5, Timmons 1 sack volt a megoszlás), a hazai meccsen Flacco két sacket kapott az Acélosok védelmétől (Timmons és Aaron Smith volt az elkövető.) A Giants elleni találkozón mindössze 1 sacket engedett a fal: Kiwanuka szerezte az Óriások egyetlen zsákolását.
Az Eagles-nél épp fordított a helyzet, ők kétszer szenvedhettek a New York-i gárda ellen: igaz ők mindkét meccsüket kapott sack megúszták a Giants ellenében. A Steelers háromszor vitte a földre McNabb-et (Foote 1.5, Timmons 1, és Kirschke-nek is jutott egy fél sack), míg ahogy korábban említettük a Dallas elleni korábbi meccsükön 4 sacket adott fel az Eagles fala.
Érdekességképp említsük már meg a Baltimore-Philadelphia meccs sack-eredményét is: ugyan a meccset simán nyerte a Ravens, a sackcsatát az Eagles védői nyerték 3-2-re.
Ahogy az látható, mindkét falat nehéz 2-3 sacknél többe belehajszolni, ám nem lehetetlen. Különösen a Baltimore elleni hazai meccsen kell Ware-nek produkálnia magát, és lehet, hogy a szerencse ezúttal mellé szegődik: az újonc Gaither-nek akadtak korábban már problémái a speed rusherek ellen. Ráadásul Gaither, Adam Terry és Willie Anderson is kisebb-nagyobb betegségekkel és sérülésekkel küzd – ugyan vélhetően egyikük sem fogja kihagyni a vasárnapi találkozót, ám nem lesznek 100%-os állapotban. Ha Ware-nek sikerült minimum 2 sacket szereznie a Ravens támadófala ellen (ne feledjük, Walter Jones és a Seattle OL ellen csinált hármat!), akkor igencsak valószínű, hogy jövő vasárnap az Eagles ellen megdől majd a rekord – és ezzel végre elcsitulhat a Strahan-féle fantomsack (Strahan rekordot jelentő utolsó sackjét egy elcsúszott, és földön fekvő Brett Favre „ellen” szerezte) és a sackrekord körüli vita. Ha van, aki képes lehet erre, akkor az idei kiváló formában játszó DeMarcus Ware lesz.

Gaál Sándor (gsn): Nem
Kevés jobban teljesítő egység van jelenleg az NFL-ben, mint a Dallas Cowboys védelme, mi több, elmondhatják magukról a játékosok, hogy az elmúlt egy hónapban az NFC legjobb védelmét alkotják. A Dallas offenset eddig is nagyra tartották az emberek, de mióta támadóoldalon a falemberek gyenge teljesítménye, a totális diszharmónia, a viták és a sérülések jellemzőek, a D szárnyal. Nem azt szokhattuk meg, hogy a Boyst a védelme tartja versenyben. Pedig nagyrészt ez a helyzet, domináns szinten funkcionálnak. Ennek a védelemnek kétség kívül a legjobbja a 94-es mezszámot viselő egykori Troy játékos. Ware ebben az évben káprázatosan játszik, kétség sem fér hozzá, hogy az NFC legjobb pass rusherei között is előkelő helyen kell jegyeznünk. Mindent elmond teljesítményéről, hogy a lejátszott 14 mérkőzéséből 13 összecsapáson jegyzett sacket. Az egyetlen csapat, amely meg tudta óvni QB-ját egy ledöntéstől, a Tampa Bay Buccaneers volt. Ezen kívül Ware mindig egy sacket szerzett, kivéve a Rams, a Seahawks és a múlt heti Giants elleni összecsapást, amelyeken három egységig jutott. Engedélyezett sackeket tekintve a felsorolt három csapatból kettő a liga alsó felébe tartozik, a Giants viszont igen jó QB védésben. Ezért is volt meglepő a múlt heti teljesítmény. De meg kell jegyeznünk, hogy ritkán látható gyenge játékot produkált a Giants, és konzisztensen megverték a falembereket is, nem tudták követni és felvenni a Dallas blitzseit. Tom Coughlin alakulata a 13 hét alatt elszenvedett 15 sacket egy mérkőzés alatt 23-ra növelte.
Ware a következő két mérkőzésen négy sacket kell, hogy elérjen a Ravens és az Eagles ellen, hogy Strahan elé verekedje magát a listán. A Ravens eddig 25, az Eagles 20 sacket engedélyezett idén, a Ravens ezzel a középmezőnyben, az Eagles a top 10-ben található. De a számokon túl, van egy olyan dolog, amit meg kell jegyeznünk a két csapattal kapcsolatban. Mind Joe Flacco, mind Donovan McNabb a mobilisabb QB-k közé tartozik, akiket nehezebb elkapni, mint azokat az irányítókat, akik az érkező pass rusher esetén, ha még van idejük, eldobják a labdát, ha már nincs, akkor nem menekülnek… Ugyan Flacco és McNabb sem egy Vick vagy Garrard, és könnyebb őket sackelni, de előnyt jelenthet nekik a mozgékonyság ilyen szituációban. A Tampában, amikor nem ért el sacket Ware, Jeff Garcia irányított, aki szintén hasonló QB, így ez a tulajdonság sem elhanyagolható tényező.
A Ravens és az Eagles viszonylag jó pass protector fala és a mobilitás miatt úgy gondolom, Ware nem fogja tudni megszerezni a szükséges négy sacket. Az sem fordulhat elő, ami anno Strahan esetében, hogy Favre gyakorlatilag ajándékozott neki egyet, mert a Dallas és két ellenfele élet-halál harcot vív a playoffszereplésért.

2. A hetekkel ezelőtt szárnyra kapott hír ténnyé változott, a Tampa Bay Buccaneers elismerte, hogy defenzív koordinátora, Monte Kiffin az év végén leköszön pozíciójából, és követi fiát, Lanet, akit a Tennessee egyetem főedzőjének neveztek ki. Monte Kiffin évek óta az NFL legnagyobb defenzív stratégái közé tartozott, neve összeforr az olyan sokat emlegetett Tampa 2 védekezéssel. Távozásával visszaesik-e a Tampa Bay Buccaneers D-jének teljesítménye?

Lang Péter (Igor): Nem
Monte Kiffin egy tucatnyi, többségében sikeres esztendő után úgy döntött, hogy otthagyja az NFL világát, és megpróbál fiával az egyetemi ligában, a Tenneessee Volunteers csapatánál alkotni egy új sikeres dinasztiát. Az idősebb Kiffin az NFL-körökben is ismertebb és elismertebb koordinátorok közé tartozott, sőt sokak szerint a „régi” generáció legjobbja volt. Ezt bizonyítja a 2002-es év Super Bowl bajnoki címe, és minden idők egyik legjobb védőalakulata. Sokak szerint a Tampa D teljesítménye jövőre vissza fog esni – én azon kevesek közé tartozom, akik azt mondják: ácsi, várjunk csak azért ezzel még! Maradt elegendő tehetség Tampában, mind a pályán, mind az oldalvonal mentén – szerintem a Tampa D jövőre is legalább olyan jó lesz, mint az idén.
És bizony ez a védelem továbbra is rendkívül erős – még, ha nem is annyira kiváló, mint a 2002-es egység, az idei védelem is a legjobbak közé tartozik. Kevesebb, mint 18 pontot engednek az ellenfeleknek meccsenként, és a Pittsburgh valamint a Baltimore mögött övék a liga harmadik legjobb passzvédelme. Sokáig a futás ellen is kiválónak számított az egység, ám mintha a front seven az utóbbi két hétben megroggyant volna egy kissé: előbb DeAngelo Williams és Jonathan Stewart futott 301 yardot és 4 TD-t mindössze 34 cipelésből, majd Michael Turner is odapakolt egy százötvenest Monte Kiffin orra alá, és a Buccaneers mindkét idegenbeli meccsét elvesztette. Az elit futókkal korábban sem bírt tökéletesen a csapat (Matt Forte, Adrian Peterson 80+ yardot futott, Jamal Charles 100+ föle jutott), és ez gond lehet jövőre. Azonban a DL elmúlt hetekben több sérülést is összeszedett (Haye, Hovan, Gaines Adams sem volt 100%-os az elmúlt hetekben), szóval ezzel egyelőre kivárnék még, és az is lehet, hogy Larry Coyer a vitatott sikerességű DL coach távozik jövőre.
Ha már itt tartunk, beszélgessünk a távozókról, és arról hogy vajon ki lehet a jövő defenzív koordinátora. Sokan emlegetik Romeo Crennelt, Rod Marinellit, vagy Herman Edwards-ot mint esetleges külső érkezőt, ám véleményem szerint ez házon belüli választás lesz. A jelenlegi Tampa Bay edzői struktúrájában ugyanis több tehetséges jelölt van: a már említett Coyer könnyedén előreléphet, és akkor az eddigi assistant DL coach Todd Wash veszi át a DL-edzői szerepkörét. De van egy másik, még merészebb ötlet is: Raheem Morris, a rendkívül népszerű, és fiatal DB coach szintén pályázhat a DC szerepkörre, és a csapat szurkolói körében még népszerűbb, mint Coyer. A mindössze 32 éves szakember (fiatalabb mint Ronde Barber vagy Derrick Brooks!) az elmúlt évben csatlakozott a klubhoz DB edzőként, és 2006-ban a Kansas State védőedzője volt, korábban pedig szintén a Tampa Baynél szolgált különböző asszisztensi pozíciókban. A passzvédelem hatékonysága, és az olyan fiatal játékosok, mint Tanard Jackson, Sabby Piscitelli vagy Aquib Talib sikerese beépítése jó jel a jövőre. Morris is rendkívül keresett az NFL csapatok körében – ezért nem lenne meglepő, ha a Tampa megbízná a védőedzői szerepkörrel, ezzel megpróbálva a klubnál tartani – és ebben az esetben asszisztense, Jimmy Lake edzené tovább a defensive backeket.
Ha Morrist sikerült a csapatnál tartani, és Derrick Brooks helyére sikerül az újonc Geno Hayest beépíteni, vagy egy Barrett Ruudhoz hasonló fiatal, tehetséges LB-t találni, ez a védelem semmit sem fog veszíteni erejéből. A két tapasztalt veterán (Brooks, Barber) mellett jóval több a tehetséges fiatal, akik legfeljebb 2-3 éve vannak a klubnál (Gaines Adams, Greg Peterson, Greg White, Talib, Jackson, Quincy Black, Ruud, Hayes, stb.) – a Tampa Bay jövője igen fényesnek tűnik tehát. Úgy vélem, jövőre sem lesz számottevő visszaesés, sőt a futás ellen még további javulásra is számítanék.

Gaál Sándor (gsn): Igen
Kifejezhetetlen, mekkora veszteség az NFL számára az egyik legnagyobb védekező zsenijének távozása. Kiffin jelenleg az NFL (egy csapatnál) legrégebben alkalmazott defenzív koordinátora, és az egyik legsikeresebb is. 13 Tampában töltött éve alatt csupán két alkalommal, 1996-ban, első évében, és a 2006-os támadóoldali összeomláskor jegyezték a Tampa védelmét a 10 legjobb egységen kívül, és egyetlen esetben sem rangsorolták a középmezőny alatt. Zsenialitása az ő nevével is fémjelzett Tampa 2-ben testesül meg. A védelemi rendszer, amelyet még annak idején Tony Dungyval alakítottak ki Tampában a Cover 2 egyik variációjaként, kezei alatt forrt ki olyan szintre, hogy akárhogy is próbálják megfejteni az ellenfelek, évről évre sikeres lesz a Tampa D. A védelem igazi erősségét a kezdetektől a passzvédekezés adja, nem engedélyeznek hosszú passzokat, a játékosok agresszivitása, labdaszerző készsége, és gyorsasága mellett a védelem virágkorát éli immár több mint egy évtizede. A rendszer nem játékosfüggő, hiszen mióta a Tampa ezt a sémát játssza (Kiffin ottani munkálkodása alatt), csupán Derrick Brooks az, aki a csapatnál szerepelt mindvégig. Így képes megújulni, új és új játékosokkal is boldogulni. Sokan ennek az egész védelmi rendszernek a legnagyobb szakértőjét Dungyban látják, nem vitatható, hogy ő is mögötte áll, de aki igazán sikerre vezette, és évről évre bizonyít, az Kiffin és a védelme.
Akik azt mondják, hogy nem fog visszaesni a védelem teljesítménye, két indokot tudnak felhozni. a védelmi rendszer egyszerűségét egy LeBeau vagy Jim Johnson féle védelemmel szemben, illetve azt, hogy Brooks és Barber kivételével adott egy fiatalnak mondható játékosanyag. De ezek az indokok mind alábecsülik annak az embernek a szerepét a védelem hatékonyságában, aki az egész szisztéma mögött áll. Azét az emberét, akit, ha lenne lehetőség arra, hogy beválasszunk koordinátorokat is a Hall of Famebe, biztos beválasztanánk egyszer, mert ezzel a tökélyre fejlesztett, és egy évtizeden átnyúló periódusban teremtett meg egy olyan védelmet, ami évről évre kiváló teljesítményt nyújtott. Ha a Tampa a következő években is hasonló sémát akar használni, meglehet a sikerességre az esély, éppen a játékosanyag miatt, de sok függ attól is, hogy az új koordinátor mit fog kezdeni, milyen más elvárásai lesznek a csapattal szemben, mint Monténak voltak. Ideális jelölt például (ha a Lions elbocsátja) Rod Marinelli lenne, aki annak idején a védőfalat edzette a Bucsnál, a többi, hosszú éveken át alkalmazott segédedzőt már máshol láthatjuk magasabb pozícióban. Ő például egészen biztosan nehezebben boldogulna, mint Kiffin, elnézve azt, hogy Detroitban ki akart építeni egy hasonló rendszert, és kudarcot vallott. Egyszerű a séma, de mégis nehéz a szisztémát játszani/játszatni.
Mindezen indokokat figyelembe véve szerintem kijelenthető, hogy hiányozni fog a Bucsnak korunk egyik legnagyobb védekező stratégája, és vissza is fog esni emiatt a védekezésük.

3. A héten az NFL nyilvánosságra hozta a Pro Bowl csapatokat. Az idei lista sokkal kevesebb felháborodást váltott ki, mint a tavalyi, vagy az azt megelőző Pro Bowl csapatok. Ennek ellenére találhattunk olyan neveket, akiknek beválogatása kérdéseket vetett fel, és olyanokat is, akiknek kihagyása miatt mérgelődhettek a szurkolók. Ki érdemelte volna meg a legjobban a kimaradók közül a Pro Bowl meghívót?

Lang Péter (Igor): Philip Rivers (QB, San Diego Chargers)
Amennyiben több nevet kell választani, ez a kérdés rendkívül könnyű: csak fejből 10-20 olyan játékost tudnék említeni, aki jogosan pályázhatott volna: különösen az OL és egyes skillpozíciókban voltak idén kérdéses választások, a védelmeket sikerült viszonylag jól eltalálni (London Fletcher minden siránkozása ellenére.) Sokáig DeAngelo Williams nevén gondolkoztam, ám végül kénytelen voltam visszatérni a leginkább frekventált pozícióhoz, és egy bizonyos Philip Rivershez – aki számomra a legnagyobb hiányzó a Pro Bowl keretből (legalábbis addig, amíg valamelyik QB vissza nem mondja a szereplést.)

QB A:  276/427, 3515 yard, 28 TD/11 INT – legtöbb passzolt TD, QB rating: 101.4
QB B:  305/451, 3052 yard, 21TD/17 INT – legtöbb dobott interception, QB rating: 86.5

Ebből a két irányítóból az egyik bejutott a Pro Bowl-ra, a másik (egyelőre) nem. Nos, a kérdésfeltevésből már következik: nem túl meglepő módon a B nevű játékos, Brett Favre került a Pro Bowl csapatba be, míg az A jelű, Rivers, sajnálatos módon nem. Egyedül a completion% statisztikája jobb Brett Favre-nek, de 65% és 68% között nincs igazán számottevő különbség. Ezzel ellentétben, minden más téren Rivers magasan veri nemcsak Favret, hanem a legtöbb AFC irányítót is. Az úgynevezett yard per attempt mutatója (ami az igazi fokmérője annak, hogy egy támadócsapat mennyire tud sikeresen haladni a passzjátékkal) szintén a legmagasabb az egész NFL-ben 8,2 yard, minden egyes passzkísérlet esetén. Bármilyen 8 yard fölötti eredmény remek teljesítménynek számít, összehasonlításképpen tavaly Brady 8,3-as átlagot produkált.
Philip Rivers 6 olyan meccset produkált ahol 120 pont fölött QB ratinget ért el, és 4 másik meccsén 96 pont fölötti ez a mutató. Egész idényben mindössze 2 átlagos, és 2 gyengébb meccse volt – 10 meccsen pedig jól, vagy kiemelkedően játszott. Brett Favre 2 meccsen csinált 120 pont fölötti QB ratinet, és 3 másik meccsén ért el 96 pont fölötti mutatót. 14 meccsből tehát mindössze 5 alkalommal játszott igazán jól – és a többi alkalommal közepesen, vagy igencsak gyengén.
Favre QB ratingjénél 14 irányító produkált jobbat az idén, köztük olyan nagy és kevésbé nagy nevek is, mint Chad Pennington, Jeff Garcia, Matt Schaub, Shaun Hill, Aaron Rodgers, Matt Ryan vagy Matt Cassel. Utolsó három meccsén Favre 1 TD-t és 4 picket dobott, és kiegyensúlyozott 60.9, 60.8, 61.4-es mutatókat produkált – ebből két meccset elbukott a Jets, a múlt heti győzelmüket pedig pedig csak a Buffalo szerencsétlenkedésének köszönhetik. Ha kivesszük Favre egyik legjobb meccsét a pakliból (az Arizona elleni TD szüretet), Favre mérlege 15 TD és 16 INT az idény többi 13 meccsén – ez pedig már-már Gus Frerotte-ot idéző mutató.
Bíró úr, nincs több kérdésem.

Gaál Sándor (gsn): Ryan Clady (LT, Denver Broncos)
Az idei évben tényleg elmaradtak a nagyobb felzúdulások a kihirdetés után. Igazán csak két játékos beválogatását nevezhettük elképesztőnek, az egyik Brett Favre, a másik Jason Peters. Az összes többi játékost legalább minimálisan egy rövid érveléssel meg lehetett indokolni. A legnagyobb hiányzó esetében gondolkodhatunk olyan alapon, hogy ki érdemelte volna meg, és olyan alapon is, hogy figyelembe vesszük a beválasztottakat, és arra gondolunk, hogy ki nyújtott náluk jobb teljesítményt összességében. Az első kört vizsgálva a támadó és védőposztokon 10-15 nevet mindenképpen talál az ember, ha vizsgálja az érdemet, az, hogy jobbak-e a beválasztottaknál, már más kérdés. Három legmagasabban rangsorolt hiányzó közé tennék mindenképpen egy AFC QB-t, legyen az Philip Rivers vagy Chad Pennington, a Panthers RB-jét, DeAngelo Williamst, és végül, de nem utolsó sorban az újonc LT-t, Ryan Cladyt. Ők azok, akik egy gondolatot mindenképpen megérdemelnek, ha ránézünk a listára, és tekintettel vagyunk az idei produkcióra. Rivers és Pennington esetében Brett Favre „nevezése” teszi még problémásabbá a történetet. Mindkét játékos jobban szerepelt idén, mint Brett. Rivers ugyan nem volt olyan sikeres, mint Favre a Jets-szel, hiszen csapata nagy eséllyel nem kerül a playoffba, de színvonalasabban játszott, még akkor is, ha sokszor döntő szituációban rontott. Penington pedig a megbízhatóság mintaképe, ráadásul egy sikeres csapattal. DeAngelo Williams pontosan akkor kezdett el remekelni, amikor az idény első felében a liga legjobb futójaként teljesítő Clinton Portis visszaesett. Portis sérülései, és a fal gyengélkedése az ok egyik oldalon, a fal kiváló produkciója, és Williams kiváló játéka az ok a másik oldalon. Harmadik emberünk, aki a választottam is egyben, viszont egyértelműen az egész NFL egyik legjobbja volt 2008-ban pass protectionben. A Denver Broncos fala kitűnő egység, de Clady nélkül nem lenne az. Jay Cutler és Brandon Marshall játékához kellett a rookie LT zsenialitása is. Nélküle nem tudna olyan passzolt yardmennyiséget felmutatni a Broncos, és nagy eséllyel a két felsorolt játékos sem lenne Pro Bowl résztvevő. Most jöjjön egy olyan szám, ami mindenkit ámulatba fog ejteni. Ryan Clady 14 mérkőzésen fél sacket engedélyezett az idei évben (összehasonlításként: a tavaly kimagasló teljesítményt nyújtó újonc LT, Joe Thomas 16 mérkőzésen 2007-ben 4 sacket engedélyezett!!!). Clady három szabálytalansága sem számít soknak. Teljesítményével kiemelkedik a ligából, sőt, a liga legjobb LT-jének is tartják sokan idei produkciója alapján (talán csak Michael Roos az, aki még riválisa lehet a címet illetően).
Sikeres csapatban is szerepelt, amely ott lesz a playoffban, kiváló teljesítményt is nyújt, nem lehet egyszerűen érteni, hogyan maradhatott ki. Természetesen egy szurkoló nem tudja mindig megfelelően értékelni, ki a jó falember, és ki nem az, de a szakembereknek ezt látni kellett volna. Úgy érzem, hogy a helyes az lenne, ha Clady-Roos kezdőduót szavaztak volna be a Pro Bowlra az AFC-ben tackle poszton. Thomas is jó, de néha szenved, főleg Trent Cole-lal gyűlt meg a baj a múlt heti MNF-en. Jason Peters pedig katasztrófa idén. 13 mérkőzésen 11,5 sacket engedélyezett, igaz nem mindért ő volt feltétlen a hibás. A jobb futásblokkolónak számító tackle emellett abban is benne volt, hogy a szezon 85 %-ában a Bills futójátéka akadozott, és akkor még arról nem is beszéltünk, hova süllyedt a csapat év végére. A számok és a teljesítmény összehasonlíthatatlanok, így azt hiszem, arra is magyarázatot adtam, Cladynek kinek a helyén kellene szerepelnie az „All Star válogatottban”.