AFC East Szezonelőzetes

Az idény előtti összefoglalók sorában most az AFC East következik

 

AFC East Szezonelőzetes

Már nem kell sokat várnunk és az AFC East is megkezdi az új idényt. Lássuk is mit alkottak a holtidény során az egyes csapatok, és milyen reményekkel vághatnak neki az új évnek.


Buffalo Bills:
Előző év: 6-10
Legfontosabb távozók: Terrell Owens, Josh Reed, Derek Fine, Jonathan Scott, Richie Incognito, Aaron Schobel, Ryan Denney valamint Perry Fewel és Dick Jauron.

Fontosabb érkezők: Dwan Edwards, Andra Davis, Reggie Torbor, Akin Ayodele, David Martin, CJ Spiller (rookie) Torrell Troup (rookie) Alex Carrington (rookie)

A Buffalo új vezetőséggel, nevezetesen Buddy Nix GM és Chan Gailey vezetőedző irányításával, új fejezetet nyitott a csapat történelem könyvében. Nix nem sokat teketóriázott, az idei draft során letette a jövő Bills csapatok pár alapkövét, még ha nem is oly módon mint ahogy arra a szakértők számítottak. A támadófal és irányító gondokat csak késői körökben orvosolták, helyette érkezett egy dinamikus playmaker a támadókhoz, és egy NT tehetség a védőfal közepébe. Nix nagyrészt mellőzi a játékosok FA-n keresztül való megszerzését, bár az idény előtti utolsó hetekben módosítania kellett ezen álláspontján a csapatot sújtó folyamatos sérülések miatt, érkezett David Martin TE, vagy legutóbb Akin Ayodele ILB. Összességében azért elmondhatjuk, hogy igazán nagy név nem érkezett, és ez egy olyan trend ami a Bills szemszögéből kifejezetten előnyös lehet hosszútávon, amennyiben képesek lesznek sikeresen építkezni a drafton keresztül.

Ezek után vegyük kicsit alaposabban szemügyre a Bills 2010-es keretét
Irányítók: Gailey hamar döntött, Trent „Captain Checkdown” Edwards fogja vezetni a Bills támadóit, legalábbis az első agyrázkódásáig. Edwards tavaly 60%-os pontossággal passzolt, de mint beceneve is elárulja, ezen passzok nagy része rövid, biztonsági megoldás volt. A hosszú passzos játék várhatóan idén sem lesz erőssége, bár ez nem csak rajta múlik, hanem a fal védőmunkáján is. Fitzpatrick pontatlanabb játékos, viszont sokkal hatékonyabban dobja a hosszú labdákat, nem véletlen, hogy a Bills támadójátékának akkor voltak szép pillanatai amikor ő irányított. Én nagy összegben fogadnék arra, hogy idén is legalább 3 mérkőzésen kezdeni fog. A 3. számú irányító posztot az a Brian Brohm kaparintotta meg, akiről egyetemi évei alatt még potenciális 1/1-ről beszéltek. Tavaly nem sok biztatót láthattak tőle a Bills fanok, de nem is nagyon volt lehetősége megváltani a világot

.

Futók: Fullback poszton nincs meglepetés, továbbra is Corey McIntyre fog takarítani a Spiller, Jackson, Lynch trió előtt. Az, hogy ilyen sorrendben neveztem meg a futókat senkit se tévesszen meg, ez a pillanatnyi helyzetnek köszönhető. Jackson és Lynch is az előszezon alatt elszenvedett sérülésükből térnek vissza, Spiller pedig köszönte szépen, és hengerelt a PS meccseken. Hosszú távon azonban nem hiszem h meg fogja tudni őrizni 1. számú futó szerepét, már csak azon egyszerű okból kifolyólag, hogy óriási butaság lenne meccsenkénti 25 labdahordással felőrölni. Tehát idővel arra számítok hogy a Lynch-Jackson páros valamelyike átveszi megint a feature back szerepét, és Spiller inkább kiegészítő szerephez jut, slotban és 3rd down backként.


Elkapók terén Lee Evans kétség kívül első számú elkapó, James Hardy és Chad Jackson elküldésével megnyílt az út Steve Johnson előtt. Az Evans-Johnson páros mellett slot elkapóként Roscoe Parrish kerül bevetésre. Parrish-nek fekszik a szerep, én személy szerint nagyon jó évet várok tőle.
A Tight End poszt ezer sebből vérzik, Shawn Nelson 4 meccses eltiltást kapott, a hiányában most Jonathan Stupar és David Martin alkotják az egységet. Nem épp egy olyan páros amelytől rettegnek az ellenfelek. 


Ezzel elérkeztünk a Bills támadó alakulat achilles ínjához, a támadó falhoz. A Bell-Levitre-Hangartner-Wood-Green kezdő felállás minden, csak nem biztató. A fal közepe nem tűnik rossznak, Hangartner messze a legjobb támadó falembere volt tavaly a Bills-nek, a két guard is használható, de a tackle páros kritikán aluli véleményem szerint. A fő gond, hogy nem is látok a rosteren olyan játékost aki idővel bevethető lenne valamelyik tackle poszton. Ed Wang, Jamon Meredith... kevés.  Edwards-nak nehéz lesz hosszú passzokat adnia, ha folyamatosan a hátán fekszik az ellenfél védői alatt. Futás blokkolásban jól működött tavaly a fal, de kérdéses, hogy idénre elég lesz-e ez.

 

A védelem elég komoly változáson ment át, a tavalyi 4-3-as, sebességen alapuló védelem ment a kukába, és helyette jött az egyre divatosabb 3-4-es felállás. Természetesen egy ilyen váltás a való életben sosem megy egykönnyen, főleg ha az ember eleve alulméretezett LB sorral rendelkezik, de a Bills belevágott, és mindannyian kíváncsian várjuk, hogy miként fog működni az egység az első évben.

A védőfal eleinte várhatóan Stroud-Williams-Edwards felállásban fog szerepelni. Stroud mögött az újonc Carrington juthat még szerephez, és az alulméretezettWilliams-et is remélhetőleg hamar kiszorítja majd az első évében járó Torell Troup.

Az LB sorban Reggie Torbor mellkasérülése miatt az idény első mérkőzésén biztos nem lép pályára, a helyén várhatóan Chris Ellis játszik majd, míg egyértelmű passz szituációkban Aaron Maybin kerül majd a pályára. Az Andra Davis-Paul Posluszny ILB páros jól működhet, ami azért is lenne fontos a Bills számára, mert gyakorlatilag nem rendelkeznek minőségi ILB cserékkel. Kawika Mitchellt a napokban tették IR-re, a helyére érkezett a legutóbb a Dolphinsban szereplő Ayodele, de felette már eljárt az idő, futás ellen sem meggyőző, passz ellen pedig egyenesen csapnivaló. Keith Ellison alulméretezett 3-4 ILB-nek. A másik OLB poszton Chris Kelsay vált a korábbi 4-3-as DE pozícióból. Egyáltalán nem könnyű az átállás, úgyhogy a Bills szurkolók ne várjanak csodákat tőle.

Elérkeztünk az egész Bills legnagyobb erősségéhez, a secondary-hez. Tavaly liga második volt a védelem a passz ellen. A rosszmájúak erre biztos azt mondanák, hogy könnyű, mivel mindenki szétfutotta őket, és ezért keveset passzoltak ellenük. Nem osztom ezt a véleményt, a Bills secondary-je igenis erősnek számít, és várhatóan idén is nem egy irányító életét fogják megkeseríteni.
A McGee-Florence-Corner-McKelvin CB  négyes nagyon kellemesnek mondható, ha emellé vesszük még a Byrd-Whitner safety párost akkor láthatjuk, hogy ez olyan névsor, amely bátran bevethető a liga legjobb elkapósorai ellen is.

A különleges csapatrészben nincsenek meglepetések, még mindig a csapat legjobb játékosa, Brian Moorman fog puntolni, míg a rúgásokat továbbra is Rian Lindell végzi el. KR szerepben CJ Spiller játékát csodálhatjuk majd, míg PR-ként Parrish fog villogni.

Véleményem szerint nem könnyű megjósolni, milyen idénye is lesz a Bills-nek. Vannak nagyon bíztató dolgok, mint a futójáték, a secondary, de vannak elkeserítő egységek is, lásd támadó fal, vagy akár a védő fal. Nem könnyít a Bills helyzetén, hogy az AFC East szépen lassan az egyik legkeményebb csoporttá kezdi kinőni magát. Személy szerint nem várok jobb eredményt mint tavaly, azon sem lepődnék meg ha rosszabb mérleggel zárnának mint a 6-10, de arra már most nagy összegben fogadnék, hogy a Bills rajongói végre olyasmit fognak látni, amit évek óta nem, a pozitív irányba elmozdulás, első lépéseit.


Miami Dolphins
Előző év:7-9
Legfontosabb távozók:Joey Porter, Jason Taylor, Jason Ferguson, Jake Grove, Justin Smiley, Akin Ayodele, Reggie Torbor, Gibril Wilson, Greg Camarillo
Legfontosabb érkezők: Brandon Marshall, Karlos Dansby, Richie Incognito, Tim Dobbins, Jared Odrick (rookie) Koa Misi (rookie) John Jerrry (rookie)

A csoportgyőzelem után 1 évvel a Miami jelentősen visszaesett, a Henne éra első éve a 4. negyedben elbukott mérkőzéskről marad emlékezetes. Sparano a védelem gyengélkedésére reagálva, gyakorlatilag az egész kezdő sort kirúgta, a védekező koordinátorral együtt, kinek a helyére nem más érkezett mint Mike Nolan. A Miami fanok már eksztázisban dörgölték a tenyerüket, abba belegondolva, hogy milyen egzotikus blitzt csomagokkal fogják támadni Giselle Bündchen férjét, de a túlzott optimizmus gyakran káros, és bizony a sorozatokban mutatott képpel ellentétben, nem felhőtlen az ég South Beach felett. Na de nézzük is meg miből főznek idén Sparanoék.

Irányító poszton megtörtént a váltás, ez most már Chad Henne csapata. Henne-nek fejlődnie kell, ha be akarja váltani a csapattulajdonos igéreteit, az eddigi jelek elég vegyesek, de remélhetőleg az éles meccseken már meggyőzőb teljesítményt hoz majd. Henne mögött Chad Pennington és a mesterséges válla várják, hogy sorra kerüljenek. A Pat White kisérlet befejezése főleg a harmadik számú irányító Tyler Thigpen számára volt jó hír, ne lepődjünk meg ha jövőre már ő Henne backupja.

Futók terén nincs változás, továbbra is Polite blokkol és szerzi a first downokat, míg mögötte Ronnie Brown, Ricky Williams és Patrick Cobbs várnak a labdákra.

Az elkapóknál az új alfahím Brandon Marshall, aki remélhetőleg nagyon megkönnyíti majd Henne dolgát. A párja az a Brian Hartline lesz aki tavaly mutatott pár bíztató playt, de idén jóval többre lesz szükség tőle. Bess várhatóan slot elkapóként jut majd szerephez, míg Marlon Moore és Roberto Wallace várhatóan nem sok vizet fognak zavarni idén.

Ha a Bills TE helyzetét rossznak neveztem, akkor a Dolphinsét nagyon rossznak kell. Egy Fasano nem csinál rájátszást,  John Nalbone pedig nem NFL szintű TE.

A támadófal várhatóan Long-Incognito-Berger-Jerry-Carey felállásban fog pályára lépni. A széleken nincs gond, a Long-Carey páros a liga legjobb 5 tackle párosa közé tartozik, de a fal közepe... Incognito egy ketyegő bomba, Berger szerintem szenvedni fog a jobb 3-4 NT-k ellen, Jerry pedig újonc, szóval minden bizonnyal lesznek hibái. Tovább „javítja” a helyzetet, hogy a Dolphins legutóbbi nagytakarításának köszönhetően nincs minőségi csere belső falember poszton. Cory Procter?

A védelem mint már korábban említettem új koordinátor alatt dolgozik idén, de nem ez az egyetlen változás.


A védőfal Odrick-Starks-Langford felállásban kezd majd. Odrick újonc, Starks még sosem játszott NT-t sok szakértő szerint fizikailag nem is alkalmas rá, az idény nagy kérdése, hogy a posztváltása mennyire lesz sikeres. Langford szépen lassan a jobbik 3-4 DE-k közé küzdötte fel magát, de idén neki is szintet kell lépnie. A cseresor minden csak nem erős,  DE poszton McDaniel még elmegy, az NT csere Soliai is úgy tűnik végre megértette miről szól az NFL, de ennyi ezen kívül nevenincs senkik várnak bevetésre.

A kezdő LB sor várhatóan Misi-Dobbins-Dansby-Wake lesz. Misi újonc, és várhatóan Ikaika Alama-Francisszel fog rotálni, utóbbi várhatóan futás ellen lesz hatékony. Dobbins Channing Crowder helyén fog szerepelni, míg amaz fel nem épül mostani sérüléséből. Wake, a CFL korábbi sack mágusa, első kezdő idénye előtt áll, sokat várnak tőle, remélhetőleg be is váltja a hozzá fűzött reményeket, mert Quentin Moses személyében nincs megnyugtató B opció.

 

A secondaryben is kérdőjelek halmaza található, Vontae Davis úgy tűnik szépen fejlődik, de még mindig hajlamos óriási hibákat elkövetni a passz ellen, de legalább a futás megállításában jeleskedik. A másik fiatal CB Sean Smith a napokban veszítette el kezdő pozicíóját Jason Allennel szemben. Benny Sapp várhatóan megmarad Nickel CB szerepben, míg Nolan Carroll előtt hosszú út áll még. Safety poszton adott egy kiváló SS Yeremiah Bell személyében, és egy nem feltűnő FS Chris Clemons személyében. Culver és Jones várhatóan csak csereszerephez jutnak idén.

A Speciális csapatrészben továbbra is Carpenter rúg, míg Fields puntol, visszahordásokban Cobbs, Bess, Carroll és az újonnan igazolt Clifton Smith versengenek.

Rengeteg a kérdőjel a Miami csapatával kapcsolatban, hiába igazoltak nagy neveket, ez a csapat még messze nem áll készen arra, hogy komoly menetelést mutasson be. A két évvel ezelőtti 11 győzelem álom kategória szerintem, de 8 győzelem meglehet.


New England Patriots
Előző év: 10-6, csoportgyőzelem
Legfontosabb távozók: Ben Watson, Chris Baker, Jarvis Green, Adalius Thomas
Legfontosabb érkezők: Alge Crumpler, Gerard Warren, Marques Murrell, Devin McCourty (rookie), Rob Gronkowski (rookie), Jermaine Cunningham (rookie), Brandon Spikes (rookie) Aaron Hernandez (rookie)

A Patriotsnak igazán nem volt nyugodtnak nevezhető nyara Logan Mankinsszel megoldhatatlan bérvitába keveredtek, Ty Warren és Leigh Bodden kidőltek az egész idényre, valamint Nick Kaczur is összeszedett egy súlyos sérülést, kérdéses, hogy pályára léphet-e még idén. A Patriots sikeres draftja azonban enyhítheti a fájdalmakat, több olyan játékost szereztek aki meghatározó lehet az elkövetkező években. Nézzük a támadókat

Irányító: Továbbra is Gisele Bündchen férje fogja irányítani a Patriots támadósorát, új szerződésének köszönhetően valószínűleg még motiváltabban mint megszokhattuk. Mögötte Hoyer jó backupnak tűnik, de gondolom senki sem szeretné tartósan a pályán látni idén.

Futók: Klasszikus full backet továbbra sem fogunk látni a Patriots színeiben, cserébe 5 RB is verseng azért, hogy minél több időt töltsön a padon. A mennyiség nem minden, ez tökéletesen illik a Pats futó gárdájára, nincs köztük olyan, akire nyugodt szívvel ráfognám, hogy első számú futó. Maroney épp megint sérült, Taylor öreg, Morris öreg, Faulk a 3rd down csodafegyver még öregebb, BJGE meg kevés. Továbbra sem a futójátékuk miatt fogunk rettegni a Patstől, de ilyen passzjáték mellett nem is kell. Vajon jövőre, hányan maradnak meg a mostani sorból? Tippem szerint senki.

Elkapók terén továbbra is adott Moss, aki ha épp nem panaszkodik amiatt, hogy nem érzi magát megbecsültnek még mindig félelmetes deep threat. Szerződésének utolsó évében van, szóval ha szeretne még egy kellemes szerződést valahol, akkor oda kell tennie magát idén. Welker úgy tűnik felépült térdsérüléséből, és Tate jó játékának köszönhetően várhatóan visszatérhet igazi terepére, a slot pozícióba. A Welker-klón Edelman pillanatnyilag szintén sérüléssel küszködik, de ha visszatér a pályára újabb, veszélyes opció lehet Brady számára.

TE poszton teljesen új egység lép pályára idén, érkezett Alge Crumpler aki manapság már főleg a blokkolásával segíthet, valamint két újonc Gronkowski és Hernandez. Kettejük közül Gronkowski a komplettebb játékos, az előszezonban több szép megmozdulást csodálhattunk már meg tőle. Hernandez az elkapó TE mintapéldánya, lényegében egy nagyon nagy elkapó. Van még mit csiszolni rajta, de nagyon hatékony fegyver lehet.

A támadófal az az egység melynek működését minden rajongó árgus szemekkel fogja figyelni. A Light- Connolly-Koppen-Neal-Vollmer kezdős jónak tűnik, de a fal közepe 1 sérülésre van az összeomlástól, és amikor bekövetkezik majd Neal már szinte kötelező sérülése megkezdődhet a fejvakarás. Ojinnaka egyáltalán nem mengnyugtató megoldás, Kaczur neve pedig pillanatnyilag csupán szimbolikusan szerepel a rosteren.

A védelmet nem kímélték a sérülések, Ty Warren, Leigh Bodden, Brandon McGowan, mind még az idény kezdete előtt szenvedtek olyan sérülést, melynek köszönhetően idén már nem lépnek pályára.

A kezdő védőfal pillanatnyilag így fest: Gerrard Warren-Vince Wilfork-Mike Wright. A Pryor-Brace-Deaderick hármasnak köszönhetően a depth is megfelelő, és ha Cunningham is végre 100%-os lesz megint, akkor igazán pofás ez az egység.

Az LB sor, már inkább felemás benyomást kelt, a belső posztok nagyon jónak tűnnek, a Mayo-Spikes játékát öröm lesz nézni, Guyton tapasztalt backup, White inkább a special teamben jeleskedik.
Az OLB posztokon már kevésbé rózsás a helyzet, ahol egy Tully Banta-Cain- Rob Ninkovich párostól várják a megváltást, azaz ebben az esetben a pass rusht, ott bizony komoly gondok vannak.  Fletcher és Murrell személyében a cserék sem igazán félelmetesek, pedig a Pats védelemnek úgy kellene a hatékony pass rush mint egy falat kenyér.

A secondary számára Bodden elvesztése óriási érvágás, így óriási feladat hárul a Butler- McCourty párosra. A CB depthről, azaz Wheatley és Wilhite kvalitásairól mindent elárul, hogy nickel és dime felállásoknál előbb safety poszton szereplő játékosok kerülnek majd bevetésre. Safety poszton várhatóan továbbra is Sanders lesz az ész, míg Meriweather az erő. Chung szintén sokat kerülhet majd pályára, Page személyében meg kifejezetten jó FS backuppal rendelkeznek, az egész secondary erőssége a két safety poszt.

A speciális csapatrészben Gostowski új szerződésnek örülhet, míg a liga legérdekesebb játékosa (legalábbis a Wall Street Journal szerint) Meskó Zoltán, hatékony puntjaival segítheti győzelemhez a Pats csapatát. Visszahordókként Slatert, Faulkot, és Wheatleyt csodálhatjuk majd.

Milyen idényt várok a Patriotstól? Nos, amíg BB és Brady itt tanyázik, mindig számolni kell velük, de rengeteg kérdőjel van csapattal kapcsolatban. Egy biztos, a régi, domináns időknek vége. Még mindig ők az esélyesei a csoportnak, de nem lesz sétagalopp.

New York Jets
Előző év: 9-7
Legfontosabb távozók: Alan Faneca, Thomas Jones, Leon Washington, Kerry Rhodes, Jay Feely
Legfontosabb érkezők: LaDainian Tomlinson, Antonio Cromartie, Jason Taylor, Santonio Holmes, Nick Folk, Kyle Wilson (rookie) Vladimir Ducasse (rookie) Joe McKnight(rookie), John Conner(rookie)

A Jets, miután tavaly szó szerint behátrált a rájátszásba, két impresszív idegenbeli győzelemmel hívta fel magára a figyelmet, majd az AFC döntőben maradt alul a Manning vezette Coltsszal szemben. Rex Ryan nem habozott, igazolt pár nagy nevet, tett pár magabiztos/beképzelt nyilatkozatot (mindenki válassza ki a számára megfelelőt). Az idén náluk játszódó Hard Knocks sorozatnak köszönhetően mindannyian betekintést nyerhettünk a csapat belügyeibe. A kérdés az, hogy meglesz-e idén a Lombardi trófea?

Az irányítóknál továbbra is Mark Sanchez élvezi a bizalmat, bár eddig nem sokat mutatott idén ami ezt megalapozná. De az előszezonból sosem szabad messzemenő következtetéseket levonni, és minden körülmény adott ahhoz, hogy sikeres legyen. Mark Brunnel személyében tapasztalt backup található mögötte, aki nagy segítség lehet Sanchez számára, míg a 3. számú irányító Kellen Clemens szép lassan csúszik a felejtés mocsarába.

Futók terén adva van egy legendás FB Tony Richardson személyében és egy felettébb ígéretes újonc John Conner személyében. Jones elküldésével a kezdő futó Shonn Green lesz, aki remélhetőleg a rájátszásbeli teljesítményét fogja nyújtani az alapszakasz során. 3rd down-kor Tomlinson jut majd szerephez. Az újonc McKnight eléggé kiábrándító offseasont tudhat maga mögött, papíron 3. számú futó, de nem számítsunk arra, hogy sokat látjuk, addig legalábbis biztos nem, amíg edzésen nem bizonyítja, hogy megérett a feladatra.

Az elkapóknál a sztárigazolás Santonio Holmes 4 meccses eltiltással kezdi az idényt, távollétében a Braylon Edwards-Jerricho Cotchery páros áll majd Sanchez rendelkezésére. Továbbá láthatjuk még a sokoldalú Brad Smith-et és a liga legkisebb elkapóját, a fehér futófenomént Danny Woodheadet. Holmes visszatérésével át fog szerveződni az egység, de kifejezetten ütős elkapósorról beszélhetünk, főleg ha Edwards végre egyenletesen hozza azt amire képes.

TE fronton az első számú játékos továbbra is Dustin Keller lesz, mögötte Hartsock 6 év alatt 28 elkapást gyűjtött, ebből valószínűleg rájöttetek, hogy blokkolásban fog jeleskedni. Mulligan és Cumberland kiforratlan játékosok nem fognak sok vizet zavarni idén.

A támadófal továbbra is a Jets egyik fő erőssége. Ferguson-Slauson-Mangold-Moore-Woody, a legtöbb csapat elfogadná ezt a kezdőt. Slauson az új elem a falban, de igéretesen játszik, és nagyságrendekkel jobb mint az idén draftolt Ducasse, aki még küszködik az NFL tempójával.

A Jets védelme tavaly ligaelső volt, idény nyáron meg mindannyian izgulhattunk, hogy vajon mikor tér vissza a legjobb játékosuk, Revis. Nos a drámának vége, nézzük hogy állnak.

A védőfalban Ellis-Jenkins-Pouha hármas kezd. Erős kezdő, de a depth DeVito, Gholston, Kroul által nem a legmegnyugtatóbb. 
Az LB sorban az ILB poszt nagyon rendben van, David Harris az egyik legalulértékeltebb ILB a ligában, de nem is csoda, hogy nem kap médiafigyelmet a nagyszájú Bart Scott mellett. Cummings és Laury főleg a speciel teamben vitézkedhetnek majd.
OLB poszton nagy csapás, hogy Calvin Pace lábtörést szenvedett, felépüléséig Judás akarom mondani Jason Taylor fog kezdeni, míg a másik oldalon Bryan Thomas ostromolja majd az irányítókat. Westerman idén várhatóan a padon ülő képességeit fogja fejleszteni.

A CB sor Revis visszatérésével bombaerős, Revis, Cromartie, Wilson, Lowery, pofás kis sor, nem lesz velük nagyon gond, amíg Cromartienak nem kell futás ellen besegítenie.


Safety fronton Leonhard mint FS jó megoldás, de Pool-t mint kezdő SS nem tudom elképzelni tartós megoldásként, számtalan agyrázkódással a háta mögött, nem gondolom, hogy sokáig bírja majd, de ne legyen igazam. Smith a biztosítás arra az esetre, ha Pool lesérülne, Ihedigbo védőként totális csőd, de nagyon hasznos ST játékos

A különleges csapatrésznél érkezett egy új rugó Nick Folkkal, a puntokat Weatherford végzi majd el. Visszahordóként Leonhard és Brad Smith vitézkednek majd.

A Jets idényének sikere Mark Sanchez fejlődésén áll vagy bukik majd. Ha képes felnőni a feladathoz, akkor nagyon jó csapat lehet a Jets. Ha nem, akkor a védelemre és a futójátékra alapozva érhetnek el sikereket, de a nagy álom, az SB győzelem, csak álom marad

Csanádi Alexander (briareos)