Bowl szezon - a mai menü (1/6)

Kicsit visszább veszünk a tempóból, és a BCS bowlok után két kiscsapat mérkőzését láthatjuk ma éjjel.

GoDaddy.com Bowl



Mikor?
Január hetedikén, hajnali kettőkor kezdődik és az ESPN közvetíti. Magyarországon délután 17.00-s kezdettel lesz megtekinthető az ESPN Americán.

Hol?
Újabb eleddig számunkra talán ismeretlen helyszín, az alabamai Mobile és a Ladd Peebles Stadium kapcsolódik be a vérkeringésbe. Mobile az állam déli részén fekvő festői szépségű kikötőváros, a polgárháborúban a Konföderáció egyik legfontosabb kikötője volt, 1702-től Francia-Louisiana első fővárosa, ezen gyökereknek tudható be, hogy itt található a nevezetes Mardi Grass Múzeum (a feljegyzések tanúsága szerint szervezett karneválokat Mobile-ban rendeztek először). A Ladd Peebles 1951 óta látja vendégül a Senior Bowlt (idén 2011. január 29-én), azaz a legjobb végzős egyetemisták all-star mérkőzését, ilyenkor egy hét erejéig (a Senior Bowlt megelőző edzésnapok is igen fontosak a Draft szempontjából) NFL megfigyelők garmadája árasztja el a helyet. Egy 41 ezres, jó állapotban levő létesítményt meglehetősen luxus ennyire kihasználatlanul hagyni (bár az USA-ban ez nem ritka), így még középiskolai találkozókat (pl. Alabama-Mississippi All-Star Classic) és koncerteket szerveznek ide, 2009-től az újonnan alakult Southern Alabama Jaguars (várhatóan 2013-ban csatlakoznak az első osztályhoz) csalogatja a nézőket.



Miért?
1999-ben Mobile városvezetői és az ESPN-esek úgy vélték, az egyre sűrűsödő kínálatba belefér végre egy alabamai Bowl is, ezért létrehozták a Mobile Alabama Bowlt., kezdetben a WAC és a C-USA csoportok közreműködésével. Az első két alkalmon a TCU volt az egyik fél, 2000-ben LaDainian Tomlinson a Southern Miss ellen játszotta utolsó college meccsét (MVP-nek is választották). Ekkor csatlakozott névszponzorként a GMAC, amely tavalyig birtokolta a névadó szponzori elismerést, annak dacára, hogy a financiális szolgáltatásokkal foglalkozó cég 2006-ban kivált a General Motorsból, ráadásul a nagy gazdasági válság során komoly pénzügyi injekcióra szorult. 2001-ben az NCAA történelem egyik legfordulatosabb és legpontgazdagabb ütközetét hozta a GMAC Bowl, a Marshall 64-61-re (!) verte kétszeri hosszabbításban az East Carolinát. A MAC-csapatok szerencséje 2005-ig kitartott, egészen addig, míg decemberről át nem tették januárra az eseményt. 2007 és 2010 között az idény utolsó bowl-ja volt ez a nagydöntő előtt, most viszont még három találkozó is hátra van. Az új szponzor, a GoDaddy.com, amiről könnyen kideríthetjük, hogy mivel is foglalkozik, ha bepötyögjük a böngészősávba. A játékosok hátizsákot, karórát, focilabdát, fényképezőgépet és kamera kiegészítőket kapnak.

Kik játszanak?
Idén a Sunbelt és az MAC konferencia küld 1-1 gárdát Mobile-ban, utóbbi ráadásul a bajnokot. Az ohio-i Miami Redhawks gárdája 9-4-gyel fejezte be a szezont, de vereségei olyan gárdákkal szemben történtek, mint a Florida, a Missouri vagy a Cincinnati. Csoporton belül csak egyszer kapituláltak, és ez elég volt hozzá, hogy bejussanak a döntőbe, ahol az esélyesebbnek hitt Northern Illinois legyőzésével bajnoki címet ünnepelhettek Mike Haywood tanítványai. A szakember olyan jó munkát végzett, hogy még a Bowl meccs előtt kinevezték a Pittsburgh Panthers élére, ám néhány nap múlva ki is rúgták, ugyanis szembe került a törvénnyel… A megbízott edző a defensive back coach, vagyis Lance Guidry lesz ma, jövőre pedig Don Treadwell veszi át a csapatot a Michigan State OC helyét otthagyva. Utoljára 7 éve jártak Bowl meccsen, nyerni pedig egy évvel azelőtt sikerült legutóbb, méghozzá ugyanitt és a Louisville-t győzték le.
Ellenfelük, a Middle Tennessee Blue Raiders 6-6-os mérleggel éppenhogy elcsípett egy Bowl helyezést. A szezon előtt a Sunbelt egyik trónkövetelőjének hitték őket, aztán a quarterback, Dwight Dasher hiánya a szezon kezdetén ezt elbizonytalanította, de legalább 3-6-ról sikerült felállni a szezon végén, és 50%-ra feltornászni a mérleget.

További érdekességek az egyetemekről:
A Miami egyetem a 10. legrégebbi az USÁ-ban, ennek megfelelően az oktatási szintet is igyekeznek magas szinten tartani. A focicsapat beceneve a „Cradle of Coaches” ugyanis igazi edzőképző ez a létesítmény. Néhány név: John Harbaugh (Ravens), Ara Parseghian (Notre Dame), Paul Brown (Bengals & Browns), Weeb Ewbank (Colts & Jets), John McVay (5-szörös bajnok 49ers GM), Ron Zook (Illinois), Bo Schembechler (Michigan). A játékosokat nem tudják ilyen hatékonysággal a profik közé küldeni, de Ben Roethlisbergerre azért büszkék lehetnek a jelenkorból is.
A jégkorong csapat 2009-ben nagydöntőzni tudott. A kosarasokat Ron Harper és Wally Szczerbiak képviseli, sőt a WWE uralkodó, nehézsúlyú világbajnoka, Mike Mizanin vagy The Miz is itt kezdte meg karrierjét.
A Murfreesboro-i MTSU egyetem se egy NFL gyár. Jelenleg Thomas Johnson (Falcons), illetve a hétvégi fordulóban beugróként nagyot játszó Erik Walden (Packers) az a két játékos, aki Blue Raider volt a profi ligából. Az egyéb témakörben megtalálhatjuk például a már korábbi években is szóba hozott Amy Lee-t, az Evanescence énekesnőjét, vagy Al Gore politikust, akiről a South Parkból azt is megtudhattuk, hogy a medvedisznóember fő ellensége.



Kikre figyeljek?


Middle Tennessee State
Dwight Dasher (QB)
: Dual-threat QB, aki nehezen kezdte a szezont, 5 meccs alatt 12 interceptiont dobott, de az utolsó három találkozóra összeszedte magát és 59%-os pontosság mellett csak 2 labdát adott el. Gyors, és kiszámíthatatlan játékos, ha jó napja van, akkor nehéz levédekezni.
Phillip Tanner (RB): Furcsa módon, a csapat futója magasabb, mint az irányító. Tanner 31 touchdownt futott karrierje során, idén tizenegyet. Utolsó meccsére készül a csapatban, szóval kettőzött erővel fog küzeni, hogy 841 yardát sokkal gyarapítsa.
Jamari Lattimore (DE): A már szóba került Walden babérjaira tör Lattimore, akinek 11 sack-je van idén, a hatodik legtöbb az országban. Nagy segítségére van Jarrett Crittenton is, aki az elmúlt 3 meccsen 4 sacket és 7.5 TFL-t mutatott be.

Miami (OH)
Austin Boucher (QB):
Miután megsérült Zac Dysert, az újonc irányítónak kellett beugrani az utolsó 3 meccsre. Ez olyannyira jól sikerült, hogy döntőbe is kerültek, sőt ott 333 yardot passzolt, és a győztes TD-t is ő jegyezte Armand Robinsonhoz passzolva, 33 másodperccel a találkozó vége előtt.
Armand Robinson (WR): Az első számú offenzív fegyver élete meccsét játszotta a MAC döntőben. 14 elkapás és 176 yard került a neve mellé azon az estén. 19 yard hiányzik neki az 1000-hez és 6 touchdownja is van, az áprilisi draft hátsó köreinek egyikében bizonyára gazdára talál majd.
Jerrel Wedge (LB): A védelem főnöke is hatalmasat küzdött a NIU ellen, kilenc szerelése volt. Mínuszos tackle-ben ő a gárda legjobbja, 14-et mutatott be eddig.

Mire számítsak?
Leginkább Miami Redhawks győzelemre, az idei szezonjuk ugyanis sokkal inkább reményt keltő, mint ellenfelüké. Két kiscsapatról van szó, akiknek minden Bowl és televíziós közvetítés komoly motivációt ad, szóval az nyilvánvaló, hogy a Middle Tennessee St is mindent meg fog tenni a győzelemért. Tavaly Dwight Dasher hatalmas meccset vívott a New Orleans Bowlon, ha megismétli azt a performanszát, akkor lehet esélye a Raiders-nek, de egyébként inkább a MAC bajnokra érdemes fogadni.

 

Herczeg Ádám (Höri)