CFB: A 7. hét RÖVID összefoglalója

Heti áttekintésünket kicsit megkésve tálaljuk elétek, és bizonyos okokból kurtább is az eddig megszokottnál, de az egyetemi foci szerelmeseinek reméljük így is jut beszédtéma


Mégegyszer elnézéseteket kérjük, ám a téli időjárás beköszöntével mi is be lettünk “havazva” rendesen. Ezért az öf távirati stílusban, több helyen bő magyarázat nélkül íródott, éppen ezért most kétszeresen is javasoljuk Höri nagyszerű cikksorozatát, a Top25 figyelőt. Természetesen az eredménykövető, a kérdezd JJ-t topic és az NCAA csevegő ennek ellenére szüntelenül várja hozzászólásaitokat, véleményeiteket, kérdéseiteket, melyekre igyekszünk készséggel válaszolni. Főoldalunkon pedig a komplett eredménysort, a rangsort és a tabellát is megtaláljátok, és bátorítunk titeket a konferenciánkénti kibeszélők használatára is. Jó szurkolást!


A hét…


száma: 7 – ennyi nyeretlen csapat marad a 120-ból. A teljesség kedvéért: Rice, Miami (Ohio), Eastern Michigan, Ball State, New Mexico és a Western Kentucky. Az EMU és a Ball State szombaton egymással találkozik...

csapata: Iowa Hawkeyes – Mesés idegenbeli siker a 110 ezres Beaver Stadium után két héttel a 90 ezres Camp Randallban, a Big Ten másik nagy fellegvárában. A 7-0-ás mérleg a konf trónjára predesztinálja őket

konferenciája: Big East – Az idény kezdetén lenézett csoport immár három kiemelt iskolával büszkélkedhet, a Pittsburgh-ön és a West Virginián túl a Cincinnati már a végső fináléval kacérkodhat

támadójátékosa: Mark Ingram (RB, Alabama) – A fantasztikusan masszív, csupán másodéves futó a hátán viszi a normális QB-t találni képtelen Bamát a veretlen alapszakasz felé, és komoly az esély rá, hogy a Tide történetének első Heisman díjasát tisztelhetjük majd személyében

védőjátékosa: Ryan Kerrigan (DE, Purdue) – Pryor rémálmának megtestesítője, ki háromszor sackelte és két fumble-ra kényszerítette az ifjú irányítót, sőt kilenc szerelést és 4 tackle for loss-t is bemutatott

mérkőzése: Notre Dame vs. USC (27:34)

vesztese: Mike Sherman (HC, Texas A&M) – Egyes edzőknek a college, másoknak a profi világ fekszik, sokszor még a legnagyobbak is szenvednek a kevésbé komfortosabb környezetben. Sherman az utóbbi kategóriába sorolandó, borzasztó döntés volt őt az Aggies főedzőjének kinevezni. 62-14-re kikapni a hét nappal korábban 66-14-re lealázott Kansas State-től, szégyen.

legtöbb passzolt yardja: 423 – Andrew Luck (QB, Stanford vs. Arizona)
legtöbb futott yardja: 264 – Montel Harris (RB, Boston College vs. NC State)
legtöbb elkapott yardja: 186 – Blair White (WR, Michigan State vs. Northwestern)
legtöbb szerelése: 23 (11 szóló és 12 assziszt) – Brian Hendricks (ILB, Wyoming)
leghosszabb mezőnygólja: 55 yard – Carson Wiggs (K, Purdue)
legtöbb INT-e: 2 – hat játékos (legismertebb: Amari Spievey, CB, Iowa)
legtöbb sack-e: 4 – Josh McNary (OLB, Army) és Brandon Sharpe (DE, Texas Tech)

 

 

meglepetése (csapat): Texas Tech Red Raiders – Lehet itt bárki a QB, Mike Leach egy zseni, és bárhogy képes veretes keretet összehozni. Fájó a Houston elleni kudarc, ám ez a Big XII-ben mit sem számít, a Red Raiders be is jelentkezett a koronáért

meglepetése (játékos): Amari Spievey (CB, Iowa) – a 2011-es draft class egyik elit prospectjének tartott defensive back lassan lendült formába, viszont a Wisconsin otthonában két picket is jegyezhetett

csalódása (csapat): Ohio State Buckeyes – 22 éve nem kapott ki a Buckeyes olyan csapattól, melynek győzelem-vereség mutatója -4-en állt...

csalódása (játékos): Colt McCoy (QB, Texas) – Hiába nyert a Texas a Red Rivalryn, minden egyes látás képességével meglátott ember észlelhette, hogy McCoy 2009-ben árnyéka tavalyi önmagának

embere: Brian Kelly (HC, Cincinnati) – a Bearcats útban a nagydöntő felé...

egyéni megmozdulása: Vontaze Burfict (LB, Arizona State) pancake a washingtoni falemberen

passza: Burfict momentumához hasonlatosan fájdalmas lehetett az az 50 yardos Chris McGaha TD, amit a végső másodpercekben szerzett a Sun Devils

játéka: a frissen beküldött QB tartalék, Zach Collaros 75 yardos futott TD-je (vs. South Florida)

jelenete: Jahvid Best (RB, California) 93 yardot megtéve ért be a UCLA end zone-jába

visszahordása: Jeremy Kirley (WR, TCU) a Colorado State-t szomorította egy 69 yardos punt return TD-vel

szerelése: Corey Helms (S, Miami) a hatodik héten az oklahomai, ebben a fordulóban a UCF-s returnereket szomorította

labdaszerzése: Mark Barron (S, Alabama) 77 yardos interception return TD-je a South Carolina elleni mérkőzésen (2:20-nál)

legtöbb vitát kiváltó eseménye: Újfent SEC bírókat állítottak pellengérre, mivel akarva-akaratlanul, ám kegyetlenül elvezették a Florida-Arkansas találkozót. A Gators utolsó drive-jában három sorsdöntő szituációban is a Gators javára ítéltek, kettő ezek közül még kérdésesnek sem volt nevezhető, egyértelműen rossz döntés született...

vicce/szégyene: a Delaware State-nek szombaton konfmeccse lett volna a másodosztályban, azonban a Michigan márciusban 550 ezer dollárt fizetett nekik, hogy velük töltse be a menetrendjükben megmaradt űrt. A financiális gondokkal küszködő program ennek tudatában elfogadta a meghívást, a North Carolina A&T ellen nem állt ki, inkább a pénzt szépen begyűjtve beleszaladt egy jókora pofonba Ann Arborban. Elkönyvelhetjük tehát, hogy erre a bravúrra (egy nap két mérkőzés, azonos időpontban) csak és kizárólag magyar labdarúgó klub képes...

sérülése: Sam Bradford (QB, Oklahoma) megint rásérült rakoncátlankodó vállára, így minden bizonnyal szombaton láthattuk utolsó alkalommal Sooners mezben, tovább nem kockáztathatja előkelő draftpozícióját. Az ismert szakember, Lou Holtz megjegyezte, hogy ez magának Bradfordnak is köszönhető, akinek “nem tanították meg rendesen a földre érkezést”

újonca: Dion Lewis (RB, Pittsburgh) – a Panthersből távozott LeSean McCoy, így a PITT futójátéka igen vékonynak tűnt. Erre a “semmiből” megjelent Lewis (mindössze két FBS-es egyetem érdeklődött iránta), és újoncként jelenleg a harmadik a legtöbb yardot megtett RB-k közötti versenyben...

felfedezettje: Blair White (WR, Michigan State) – Mark Dell és B. J. Cunningham mögül emelkedett ki White és vált a Spartans fő célponjává, és ez már csak azért is érdekes, mert White nevéhez hűen fehérbőrű, és két atletikusabb, színesbőrű vetélytársát szorította háttérbe

visszatérője: DeAndre Brown (WR, Southern Miss) – a horrorisztikus lábtörés a múlté, Brown elkapásaira bizton számíthat a Golden Eagles

 



legnagyobb pontkülönbsége: 63-6 – Michigan vs. Delaware State (FCS)
legszorosabb végeredménye: 20-19 – Toledo vs. Northern Illinois

csodája: Rosszabbul nem is startolhatott volna a szezon Coloradoban, az 1-5-el szerénykedő Buffaloes azonban megtréfálta a rangsorolt Kansast hazai pályán, melyet a szurkolók kitörő lelkesedéssel fogadtak. Örömteli látni, hogy egy mélyponton levő gárdát is ennyien támogatnak

hosszabbítása: Egy helyen esett meg OT, a Navy győzte le szoros csatában az SMU-t

tragédiája: a Connecticut győzedelmes mérkőzését követően a kampuszon ismeretlen tettesek leszúrták és megölték az este még játszó Jasper Howard-ot. Howard a diadalt ünnepelte barátaival, mikor valami folytán balhé tört ki, és a dulakodásban életét vesztette. A 20 éves cornerback kedveséről ráadásul nemrég derült ki, hogy várandós...

érdekessége: Enyhén a támadójáték dominált a Stanford-Arizona meccsen a védelmekkel szemben. Mindkét fél irányítója olyan statisztikákkal rukkolt elő, mely az esztendő eddigi legjobb 17 produkciója közé is befér, az arizonai Nick Foles 415 yardot és 3 TD-t, a végül vesztes Andrew Luck 423 yardot és 3 TD-t passzolt

kérdése: Komolyan lehet e venni egy olyan erősorrendet, amely a rangsorában nem kalkulál a résztvevők ellenfeleinek erejével?

válasza: Nem, az Ohio State idén sem kerül a nagydöntőbe (szerencsére)

mondata: “Nincs benne a munkaköri leírásomban, hogy testeket kell azonosítanom és szülőket felhívnom a rossz hírekkel, de az edzői állás ezzel is járhat...” - Randy Edsall, a UConn főedzője a Jasper Howard halálhírét bejelentő sajtótájékoztatón

idevágó történelmi idézete: “A fenségestől a nevetségesig csak egy lépés van.” - Napóleon

nfl.hu-s támadósora: QB Nick Foles (Arizona), RB Mark Ingram (Alabama), RB Dion Lewis (Pittsburgh), WR Blair White (Michigan State), WR Aaron Valentine (Purdue), TE Anthony McCoy (USC), OL Georgia Tech Yellow Jackets (csapategységként)

nfl.hu-s védelme: DT Malcolm Sheppard (Arkansas), DE Ryan Kerrigan (Purdue), DE Brandon Sharpe (Texas Tech), LB Lawrence Wilson (Connecticut), LB Fred Garrin (Iowa State), LB Brian, LB Matt Mayberry (Indiana), S Earl Thomas (Texas), S Ryan McFoy (Arizona State), CB Marquis Johnson (Alabama), CB Joe Haden (Florida)

legjobb special teamerei: K Carson Wiggs (Purdue), P Robert Malone (Fresno State), KR Dwayne Harris (Rice), PR Jeremy Kerley (TCU), ST Barry Church (Toledo)


Horváth Róbert (JJ Tiller)