CFB: Az ötödik hét összefoglalója

Az október kezdete a college football első vízválasztó pontja, ez 2009-ben sem alakult másként. A forduló a széttört álmok mellett még Mark Herzlich bejelentésétől volt hangos


 Kötelező körök: az eredménykövető, a kérdezd JJ-t topic és az NCAA csevegő szüntelenül várja hozzászólásaitokat, véleményeiteket, kérdéseiteket, főoldalunkon pedig a komplett eredménysort, a rangsort és a tabellát is megtaláljátok. Hogy még több helyen lelhessetek hasznos dolgokat, megnyitottuk fórumunkban a konferenciánkénti kibeszélőket is. Jó szurkolást!


A hét…


száma: 25 – a week 5 során lejátszott 52 mérkőzésből szokatlan módon ennyin győzedelmeskedett a vendég. Az arány pontosan 50%, mivel két találkozót semleges helyszínen rendeztek

csapata: Auburn Tigers – kevesen tippeltek arra, hogy a Tigers makulátlanul, 5-0-val kezd, élén egy frissen kinevezett, főedzőként eddig teljesen leszerepelt (5-19) szakemberrel. A korábbi defenzív koordinátor, Gene Chizik azonban egyelőre alaposan rácáfolt a kétkedőkre, amiben az offseason egyik legnagyobb edzői fogása, az OC Gus Malzahn nyújt segítséget. Első komolyabb idegenbeli tesztjükön a Tennessee elitnek tartott D#-e csak részlegesen tudta megfékezni az Offense-t, ennek köszönhetően az Auburn újra top25-ösként utazhat szombaton Arkansasba

konferenciája: ACC – Kettőből kettőt húzott be a non-conference meccsekből az ACC, és ez nagyon kellett a csoport reputációjának javításához. A Georgia Tech először látogatott fennállása során Mississippibe, ahol végre teljes egészében működött a triple option, jöttek is a pontok és vele együtt a siker a SEC-es vetélytárs, a Miss State ellenében. A Miami otthon lépett a tettek mezejére és tanította móresre a sérülésektől tizedelt Soonerst, menetrendjük tudatában a 3-1 igen impresszív mérleg, a nagydöntő így továbbra sem elképzelhetetlen. A konf szeretői annak is örülhettek, hogy a Virginia és a Maryland nem adta fel a küzdelmet, a szétszakadás helyett maradt a kiegyensúlyozottság

támadójátékosa: Golden Tate (WR, Notre Dame) – van kraft az Irish támadógépezetében, az biztos. Michael Floyd elvesztésével az addig is brillírozó Tate lett az egyértelmű kulcsfigura és célpont, és a junior WR a vállára vett terheket simán elbírja. Ízlelgessük kicsit: kilenc elkapásból 244 (!) yardot ért el, bődületes mennyiség. Ráadásul a divatos Wildcat formációban is jól alkalmazható, Clausen halálos fegyvere, a levegő ura (ajánljuk figyelembe a hét legszebb jelenetét). A védelemben is elkelne egy ilyen kaliberű focista, mert az ND parádés offense-ének közelében sincs az az egység

védőjátékosa: Rolando McClain (ILB, Alabama) – McClainre eddig sem lehetett panasza az alabamaiaknak, de a Kentucky ellen élete produkciójával rukkolt elő. Rolando – saját kérésre általában így emlegetik a kommentátorok – 12 szerelést, egy interceptiont, egy kiharcolt fumble-t és egy elütött passzot (előbbiből TD, utóbbiból Int született) ért el, feledtetve az LB sorból kieső Dont'a Hightower hiányát

mérkőzése: Miami vs. Oklahoma (21:20) – a hét csúcsderbije megfelelelt az elvárásoknak, fordulatos, látványos, kellően kemény ütközetként vonulva be a köztudatba. Egy félideig úgy tűnt, a Sooners tényleg el tudja viselni Sam Bradford távollétét, azonban Jacory Harris képes volt két korai labdaeladásán túllépni, és a még mindig nagyon fiatal állományával együtt fordítani

vesztese: John Skladany (DC, Houston) – a Cougars defensive coordinatora alapos fejmosást kaphatott a UTEP elleni vereséget követően. Az összességében fiatal alakulat eddig sem számított a houstoniak biztos pontjának, ám hogy pont a múlt héten majdnem lenullázott UTEP támadóival szemben kapituláljon feltétel nélkül, egészen hihetetlen. Figyelmreméltó adat: a Keenum vezette offense 42 (!) first downja sem bizonyult elégnek az üdvösséghez...

legtöbb passzolt yardja: 536 – Case Keenum (QB, Houston vs. UTEP)
legtöbb futott yardja: 262 – Donald Buckram (RB, UTEP vs. Houston)
legtöbb elkapott yardja: 244 – Golden Tate (WR, Notre Dame vs. Washington)
legtöbb szerelése: 18 (12 szóló és 6 assziszt) – Chase Kennemer (MLB, Southern Methodist)
leghosszabb mezőnygólja: 51 yard – Richard Jackson (Clemson) és Josh Zahn (UAB)
legtöbb INT-e: 2 – Nate Allen (S, South Florida) és Nathan Enriquez (CB, New Mexico)
legtöbb sack-e: 4 – Alex Daniels (OLB, Cincinnati)

 



meglepetése (csapat): Idaho Vandals – a moszkvai vandálok (nem elírás, az egyetem székhelye Moscow) eddigi szereplése tündérmese, 1996-os FBS-es csatlakozásuk óta nem kezdtek még ilyen jól, 4-1-el. Az elsőosztályban az ő stadionjuk a legkisebb, ám a 16 ezres Kibbie Dome közönsége a Colorado State fogadásakor kitett magáért, és győzelembe hajszolta a Vandalst. Ami ennél még fontosabb, hogy talán kijelenthetjük, nem csupán egy “legény” van talpon az idahoi vidéken, a Boise State mellett az Idaho is beleszólhat a WAC végelszámolásába

meglepetése (játékos): Nick Tausch (K, Notre Dame) – az újonc rúgó bemutatkozása nem alakult valami jól szeptemberben, a Michigan ellen első mezőnygól próbálkozását 28 yardról elhibázta. Nem tört meg, azóta 10-ből 10-et értékesített, ebből öt labdát a Washington kapujába helyezett el, kellett is rá hogy tartsa a lépést az ND pontgyárosaival

csalódása (csapat): North Carolina Tar Heels – az idény elején a top25-ben is megfordult gárda játékát látva érthetetlen, hogy ugyan mi okból tápláltak szép reményeket a Heelsnél. Az offense kész katasztrófa, és a defense sem elég érett ahhoz, hogy a hibákat korrigálja. Persze a schedule elég könnyű ahhoz, hogy egy Bowl összejöjjön, miközben a hőn áhított ACC-finálénak már búcsút is lehet mondani

csalódása (játékos): Juice Williams (QB, Illinois) – Elmúlt a világ dicsősége a Fighting Illini háza táján is, ennek ékes példája Juice Williams pályájának leáldozása. Nem volt olyan rég, mikor passzaitól és futásaitól rettegtek az ellenfelek, mégis igen messzinek tűnik a 2008 januári Rose Bowl. Ron Zook főedző végleg megelégelte irányítója botladozását, és a kispadra ültette Williamst, hétvégén a junior Eddie McGee kezd

embere: Mark Herzlich (OLB, Boston College) – az ESPN GameDay Herzlich kedvéért Bostonból jelentkezett, amin 2008 egyik legjobb védője hatalmas hírt oszthatott meg a nézőkkel: leküzdötte a térdében kialakult rákos daganatot, és rövid időn belül belevág az edzésekbe. Rajta kívül mindenképpen említést érdemel még Rich Brooks (HC, Kentucky), aki mindössze egyetlen edzést hagyott ki bőrrák-műtéte miatt, és tért vissza fiaihoz, mintha mi se történt volna

egyéni megmozdulása: Larry Caper (RB, Michigan State) 23 yardos futott TD-je (3:36-nál)

játéka: Mark Ingram (RB, Alabama) 32 yardos TD futása, a szenvedő fél a Kentucky (1:27-nél)

jelenete: Golden Tate (WR, Notre Dame) földkörüli pályára áll egy elkapás után

visszahordása: C. J. Spiller (RB, Clemson) fenomális, 92 yardos kickoff return TD-je a Maryland otthonában

szerelése: Corey Nelms (DB, Miami) oktatófilmbe illően állítja meg az oklahomai returnert a kickoff során

blokkja(i): Kemény játék az amerikaifutball, ezt Tyler Jones-on, az SMU safetyjén demonstrálta a TCU

legtöbb vitát kiváltó eseménye: a bírók egy kicsit átestek a ló túlsó oldalára, mikor az A. J. Green (WR, Georgia) TD-jét követő ünneplésre sárga zászlót dobtak. A 15 yardos büntetés ráadásul a mérkőzés utolsó percében esett meg, kiváló field pozíciót adva az LSU-nak a fordításhoz...

vicce/szégyene: Különös egybeesésként az első két hét szenzációit két Cougars, a Houston és a BYU szolgáltatta az Oklahoma és az Oklahoma State megtréfálásával. A pumák megint utánozták egymás produktumát, mégha most erről örömest le is mondtak volna. A Houston védelmi lebőgéséről már esett szó, de nem lehet átsiklani a szintúgy Cougars névre hallgató Washington State szerencsétlenkedése felett sem. A Wazzu abszolút mélyponton, az Oregon oly simán gálázott elenük, hogy a Ducks már a második negyed közepétől pihentethette legjobbjait...

sérültjei: Stafon Johnson (RB, USC) – nem a Trojans fellépésén, hanem pár nappal előtte történt az a sajnálatos baleset, mikor az ígéretes futó fekvenyomás közben ráejtette a súlyt a nyakára. Azonnali több órás műtétre szorult, az orvosok elmondása szerint csak az átlagosnál erősebb nyaki izmai mentették meg a haláltól... Jelenleg is kórházban fekszik, beszélni még nem tud, az állapota stabil. A hét meccsein főleg a QB-k “hullottak”, Gerald Alexander (Hawaii) és Austin Davis (Sothern Miss) már nem is léphet idén pályára

újonca: Jordan Kovacs (FS, Michigan) – minden patriotizmus nélkül választhatjuk nyugodt szívvel Kovacsot a hét freshmanjének, fontos szerelések tömkelegét mutatta be újonc létére a fiatal safety. Jordan mindkét nagyszülője magyar, apja, Louis Kovacs a '80-as években játszott a Michiganben (megjegyzendő, hogy a Wolverinesban van még két “magyaros” név: Zoltan Mesko és Paul Gyarmati, bár valószínűleg nem ők lesznek hazánk ünnepelt amerikaifoci csillagai, mikor korábbi Heisman-győztesünket, Les Horvathot se említik meg sehol...)

felfedezettje: Jason Pierre-Paul (DE, South Florida) – viszonylag “könnyebb” kiemelkedni, mikor valakinek olyan társa van, mint a Bullsban Pierre-Paulnak George Selvie. Ennek ellenére is dicsérendő, ahogy a junior end a depth chart bugyraiból (augusztusban még az ötödik-hatodik hely környékén tanyázott) gyorsan felküzdve magát a védőfal Selviehez hasonlatos vezérévé vált

visszatérője: Taylor Mays (FS, USC) – Mays térdsérülése a múlté, ahogy a pechesnek mondható sorozat is: 2007 vége után újra interceptiont jegyezhetett fel statlapjára, 10 tackle mellé

 



legnagyobb pontkülönbsége: 52-6 (Oregon vs. Washington State)
legszorosabb végeredménye: 24-23 (Kansas State vs. Iowa State), 21-20 (Miami vs. Oklahoma) és 17-16 (Tulane vs. Army)

csodá(i): Herzlichen túl két mesebeli történet folytatódott. Az egyik Adam Gunn-é (LB, Pittsburgh), aki a Panthers 2008-as nyitómeccsén szenvedett nyaktörést, megismételve egy családjában előfordult esetet, mikor testvére bénult le pár napra egy ütközést követően. Gunn azonban nem adta fel, és a zöld asztalnál is harcolva megkapta az engedélyt, hogy hatodik évében is a csapattal lehessen. Sőt mi több, a várakozásoktól eltérően igen aktívan tért vissza, megkaparintotta a távozó MLB, Scott McKillop megüresedett helyét a kezdőben, és játékán egy pillanatig nem venni észre, min ment keresztül. A másik szó szerint szívszorító eset Allen Muse-é (WR, Arkansas State). Az újonc Muse nyílt szívműtéten esett át tavaly, mielőtt debütálhatott volna a Red Wolvesban. Sok esélyt nem adtak neki a visszatérésre, mára viszont a mellkasán található óriási vágáson kívül semmi jele nincs annak, hogy valaha is baja lett volna. Ráadásul egyre hasznosabb tagja a keretnek, 5 elkapással (51 yard) büszkélkedhet.

hosszabbítása(i): a Notre Dame Charlie Weis irányítása alatt először nyert OT-ban; a Michigan State pár perc alatt eltapsolta szorgosan felépített előnyét a Wolverines elleni derbin, ám a Spartans nevetett a végén; a Navy meg egyeduralkodó maradt a katonai akadémiák között, hiába múlta felül yardok terén az Air Force riválisát

sztorija: Arra már láthattunk tavaly példát, hogy egy csapat a külsős hallgatók közül válasszon kickert. A Louisville-nél Greg Scruggs különösebb esete fakasztja mosolyra a drukkereket. A defensive end hatodikos korában lépett be a középiskolai zenekarba, és hat éven át elsősorban a dobolással foglalkozott. Végzős szezonjában beszélték rá, hogy koncentráljon a futballra, az unszolás hatására be is lépett az iskolai csapatba. Napok alatt beilleszkedett és lett a védőfal kapitánya. 57 szereléssel és 9 sackkel a Cardinals stábjának érdeklődését is felkeltette, Louisville-be csábították és freshmanként bedobták a mélyvízbe is, sophomore-ként már a Cards alapembere

érdekessége(i): Interceptionök – Russell Wilson (QB, NC State) NCAA-rekorddöntő szériája megszakadt (379 az új csúcs, ami legtöbb INT nélküli átadást jelenti), a Wake Forest két alkalommal is levadászta a formán kívül dobáló Wilson labdáit. Greg Paulus (QB, Syracuse) is rémálomszerű napot tudott le, ötször találta meg az ellenfél játékosát, negatív csapatrekordot beállítva

kérdése: Vajon Tim Tebow felépül e agyrázkódásából az LSU elleni szuperrangadóra?

válasza: Az Oklahomát, a Californiát és a Georgiát kihúzhatjuk a bajnokesélyesek közül

mondata: "What would I gain by stepping down right now?" (“Mit érnék azzal, ha most lelépnék?”) - Bobby Bowden reakciója az újabb vesztes meccs utáni sajtótájékoztatón. A Florida State legutóbb 33 éve, Bowden első idényében állt 2-3-as mérleggel...

idevágó történelmi idézete: „Houston, van egy problémánk” - James Lovell, az Apollo-13 parancsnoka

nfl.hu-s támadósora: QB Bill Stull (Pittsburgh), RB Donald Buckram (UTEP), RB Noel Devine (West Virginia), WR Golden Tate (Notre Dame), WR Demaryius Thomas (Georgia Tech), TE Garrett Graham (Wisconsin), OL Arkansas Razorbacks (csapategységként)

nfl.hu-s védelme: DT D'Anthony Smith (Louisiana Tech), DE O'Brien Schofield (Wisconsin), DE Matt Conrath (Virginia), LB Alex Daniels (Cincinnati), LB Rolando McClain (Alabama), LB Greg Jones (Michigan State), LB Rennie Curran (Georgia), S Taylor Mays (USC), S Nate Allen (South Florida), CB Kenny Okoro (Wake Forest), CB Clifton Odom (Baylor)

legjobb special teamerei: K Stefan Demos (Northwestern), P Trevor Hankins (Arizona State), KR Leon Berry (Mississippi State), PR Jeremy Kerley (TCU), ST Emmanuel Lamur (Kansas State)


Horváth Róbert (JJ Tiller)