College helyzetjelentés félidőben

Nagyon gyorsan elrepült ez a 6 hét, így elérkeztünk az egyetemi idény feléhez. Most college felelőseink összefoglalják az eddigi tapasztalataikat.

5 felelős hét kérdésre válaszolt az eddig eltelt idény alapján. Nézzük sorban a szigorúan szubjektív véleményeket.

1. Melyik csapat szereplése számodra a legnagyobb pozitív meglepetés?

Dávid László(Dom):
Illinois Fighting Illini. Két rangsorolt csapat elleni vereségük alkalmával is versenyképes, fegyelmezett játékot nyújtva, megbízható produkcióval már most ugyanannyi meccset nyertek, mint tavaly egész évben.
Gaál Sándor(gsn):
Utah Utes. Szezon előtt a top 25-ös listámon voltak, de nem gondoltam volna, hogy ennyire meggyőző produkciót láthatunk majd tőlük hétről hétre. Jordan Wynnéknek akár arra is lehet esélye, hogy felülmúlják a TCU-t a nem hivatalos MWC konferencia döntőn.
Mészáros Gergely(Dzsokijuing):
Nevada Wolf Pack. Chris Ault főedző és Colin Kaepernick irányító párosa végre nem csak forradalmi, hanem eredményes is.
Herczeg Ádám(höri):
Auburn Tigers
Tálosi Tibor(haromt):
Oklahoma State Cowboys. Méretes összezuhanást vártam tőlük, miután elment a félelmetes Zac Robinson-Dez Bryant páros. Ehhez képest Kendall Hunter és Brandon Weeden vezetésével veretlenek és az egyik legjobb támadójátékot mutatják be.

2.A legnagyobb csalódást melyik egyetem okozta eddig?
DoM:
Pittsburgh Panthers. Idény előtt a Big East fő esélyesének tartott csapat ebből szinte semmit nem tudott felmutatni non-konf meccseik során.
Gsn:
Florida Gators. Az első három héten olyan csapat benyomását keltették, akik nem voltak felkészítve a mérkőzésekre, és sem fejben, sem fizikailag nem tartózkodtak ott a félidőig. Aztán egy jó produkció után beleszaladtak egy megsemmisítő vereségbe a Bama ellen, majd otthon kikaptak az LSU-tól. A játékosállomány ennél jobb, Urban Meyer felelőssége elvitathatatlan.
Dzsoki:
Texas Longhorns. Mert a Garrett Gilbert QB-ben rejlő elképesztő potenciált képtelenek támadósémákban és társakban kihasználni.
Höri:
Texas Longhorns
haromt:
Texas Longhorns-Florida Gators holtversenyben. Mind a két csapatban fantasztikus tehetségek játszanak, de mégsem képesek kihozni a bennük rejlő potenciált. Főleg a támadósorok gyengélkedése szembeötlő. Nem hittem volna, hogy Colt McCoy és Tim Tebow ennyire pótolhatatlanok.

3.Játékosok közül kinek a szárnyalása a legmeglepőbb?
DoM:
Cam Newton. A junior college transfer remek példája a védelmek rettegett futó-passzoló irányítójának, és mindezt a Gatorstól való szégyenteljes távozását követően mutatja most meg a világnak.
Gsn:
Cam Newton. Írhatnám ide Denard Robinsont vagy Taylor Martinezt, de inkább maradok egy olyan játékosnál, akiről már a szezon előtt is lehettek emlékeink. Még a Gatorsben játszott Newton, amikor egész egyszerűen szenvedett Tebow cseréjeként, komikus benyomást keltett a pályán. Egy laptop eltulajdonítása miatt kirúgták, majd junior college-ot megjárva tért vissza, de ezúttal már Auburnbe. Szkeptikus voltam vele kapcsolatban a szezon előtt, de idén eddig zseniálisan szerepel. Az auburni Cameron Newton nem az a Cameron Newton már, akit évekkel ezelőtt megismertem.
Dzsoki:
Taylor Martinez. A Nebraska-irányító abszolút zöldfülűként kopogtat a Heisman-figyelők ajtaján.
Höri: 
Taylor Martinez
haromt:
Cam Newton. Én már lemondtam róla, amikor kirúgták a Floridából. Arra meg végképp nem számítottam, hogy egy év junior college után, nem hogy zökkenőmentesen felveszi az SEC ritmusát, hanem Heisman várományos lesz.

4. Kinek a játéka jelenti neked a legnagyobb csalódást?
DoM:
Evan Royster. A főcsoport egyik legjobb futója idén teljesen beleszürkült a mezőnybe. Lelassult, és gyengébb ellenfelek ellen is hatástalan.
Gsn:
Dion Lewis. A Pittsburgh sztárfutója tavaly kiváló teljesítményt nyújtva bekerült a Heisman esélyesek közé is. Az 1799 futott yardos és 18 TD-s produkció után Lewis idén nem találja magát. Négy mérkőzésen szerepelt, és ezeken összesen 206 futott yardot ért el, 3,4-es carrynkénti átlaggal és szerzett 2 TD-t, miközben a cseréje, Ray Graham egyetlen mérkőzésen felülmúlta számait, ugyanazon fal mögött szerepelve.
Dzsoki:
Von Miller. A Texas A&M defensive end-jét posztja egyik legnagyobb egyéniségének tartottam, ehhez képes az idei első sackjét most hétvégén mutatta be.
Höri:
Von Miller
haromt:
Dion Lewis. A liga legjobb RB-je volt tavaly, most meg a kezdő helyét is elvesztette. Túl lett terhelve freshmanként és ez nagyon visszaütött. Semmit nem látni abból az okos és erőteljes játékából ami tavaly jellemezte.

5.Tippeld meg az egyes konferenciák győztesét.
ACC: Florida State(gsn, höri, haromt), Virginia Tech(DoM, Dzsoki)
Big XII: Nebraska(DoM, gsn, Dzsoki, höri), Oklahoma(haromt)
Big East: West Virginia(mindenki)
Big Ten: Michigan State(DoM, haromt), Ohio State(gsn, Dzsoki), Iowa(höri)
C-USA: Southern Methodist(DoM, gsn, Dzsoki), East Carolina(höri), Central Florida(haromt)
MAC: Northern Illinois(DoM, gsn, haromt), Temple(Dzsoki, höri)
MWC: Utah(gsn, Dzsoki, höri, haromt), Texas Christian(DoM)
PAC-10: Oregon(mindenki)
SEC: Alabama(DoM, gsn, höri, haromt), Auburn(Dzsoki)
Sunbelt: Troy(mindenki)
WAC: Boise State(mindenki)


6. Számodra mik voltak a szezon eddigi legpozitívabb történései?
DoM:
-A Nebraska csatlakozik a Big Tenhez
-Bryant Moniz és a Hawaii jó szereplése
-Owen Marecic, annak a kihalófélben lévő játékosnak a prototípusa, aki támadásban és védekezésben is folyamatosan fontos szerepet tölt be a csapatában a régi idők focijára emlékeztetve.
Gsn:
-Denard Robinson feltűnése
A 2010-es szezon elsőszámú berobbanó sztárja a Michigan QB-je, Denard Robinson lett. Shoelace egész egyszerűen elképesztő rekordokat állított fel ebben az évben eddig, és játékával hozzájárult a Wolverines remek idénykezdetéhez. Mi több, mint bebizonyosodott a Michigan State ellen, ha Shoelace remekel, a Michigan nyer, ha gyengélkedik, akkor a Michigan kikap. A college football legfontosabb játékosa a saját csapata számára.
-Remeklő újonc QB-k
Robinson nem az egyetlen elsőéves, vagy először kezdő irányító, aki lenyűgöző teljesítményt nyújt. A Nebraska QB-je, Taylor Martinez már-már Shoelace magasságában jár. És ne felejtsük el az Oklahoma Statenél Brandon Weedent, a Northwesternnél Dan Persát, a West Virginiánál Geno Smitht sem. És egy kis jóindulattal akár ide vehetjük az Oregon QB-ját, Darron Thomast is. Mindannyian kiválóan szerepelnek 2010-ben.
-A Pac-10 felemelkedése
A „USC és a többi kilenc” gúnynévre hallgatott az elmúlt évtizedben a konferencia, és ritka volt, ha a Trojanson kívül akármelyik Pac-10 csapatot elismerte az egyetemi foci közönsége. Idén azonban hatalmas előrelépést mutatott be a konferencia, és az elismertség sem maradt el. Az Oregon a National Championship Game egyik nagy esélyesévé lépett elő, a Stanford parádézik Luck vezetésével, az Arizona legyőzte az Iowát, a UCLA kiütötte a Texast, az Oregon State és a USC pedig bárkit elkaphat. Újjászületett a Pac-10 ebben az évben.
-A South Carolina upset
Évek óta várom már, hogy egy nagy meglepetést produkáljon a Spurrier csapat, de valahogy sohasem jött össze a dolog. A tehetség mindig is megvolt, de vagy a HC döntései, vagy egyszerűen a szerencsétlenség az útjukba állt. A hétvégén történetük legnagyobb győzelmét érték el a 19 mérkőzés óta veretlen Alabama ellen. Ennél nagyobb meglepetés siker nem született idén a college fociban, mindenki azt várta, hogy a Bama simán, veretlenül begyalogol a National Championship Gamere. Alshon Jeffery és Marcus Lattimore játékát élmény nézni.
-Az Oregon offense
Lebilincselő a Ducks offense ebben az évben, egyszerűen nem lehet tudni, hogy ki lehet képes egyáltalán arra, hogy megállítsa a LaMichael James vezette támadógépezetet. A szezon első hat mérkőzésén átlagban 54 pontot értek el, miközben átlagban 567 yardot szereztek. Elképesztő támadóegység áll Chip Kelly rendelkezésére.
Dzsoki:
-Mark Herzlich LB (Boston College) felépülése a rákból és játéka
-Az első európai NCAA-meccs (Notre Dame-Navy) dublini helyszínkijelölése
-Bill Snyder Kansas State-edzőlegenda visszatérése és ténykedése.
Höri:
-A Seminoles védelem felélledése.
-Cam Newton magára találása.
-Mark Herzlich visszatérése a pályára.
haromt:
-Mark Herzlich visszatérése. Nem hittem volna, hogy egy ilyen kemény betegségből és kimerítő kezelésből úgy jön vissza, mintha semmi sem történt volna.
-Az erőviszonyok kiegyenlítődése. Az utóbbi időben mindig csak 1 maximum 2 csapat emelkedett ki a mezőnyből. Most viszont rengeteg olyan csapat van, aki a végelszámolásnál is ott lehet.


7. Mik voltak számodra a legnagyobb negatívumok idén?
DoM:
-Case Keenum sérülése, ami véget vetett a zseniális  senior irányító NCAA pályafutásának
-Bobby Jonhson váratlan visszavonulása, és ehhez kapcsolódva az edzők egészségi állapotával foglalkozó hírek sajnálatos szaporodása (Urban Meyer, Mike Dantonio).
-Dwight Dasher felfüggesztése, North Carolina, USC és Heisman botrány
Gsn:
-Ügynökbotrányok és eltiltások
Új szintre ért ebben az idényben a háború, ami az NCAA és az ügynökök között zajlik, és ennek a csapatok és a játékosok látták a kárát, ami nagyon nagy probléma. Több csapatot sújtottak az ügynök ügy eltiltásai, de leginkább a North Carolinát.
-A non-BCS vita
Egyik fél: A Boise Statenek és a TCU-nak helye van a National Championship Game-en. Másik fél: Nem, nincs helye még veretlenül sem egy egy vereséggel álló BCS csapattal szemben. Nagyon unalmas már. Ha idén végre megkapta azt a két csapat, hogy a top 10-ben nyithattak a preseason ranglistákon, akkor próbáljuk őket jobban elfogadni.
-Vereségek az FCS ellen
Az FCS csapatok elleni vereségek idénre nagyon megszaporodtak. Különösen problémás ez a BCS csapatok szempontjából. A Big East és a Pac-10 kivételével minden BCS konferencia egy-egy csapata kikapott másodosztályú ellenféltől (ACC: Virginia Tech vs. James Madison, Big Ten: Minnesota vs. South Dakota, Big12: Kansas vs. North Dakota State, SEC: Ole Miss vs. Jacksonville State.)
-A Big East szerencsétlenkedése
Mint Big East felelőst, kicsit jobban megérinthet ez a kérdéskör, mint más szerkesztőket. A Big East csapatok hat játékhét alatt nem tudtak meglepetés győzelmet felmutatni, a BCS csapatok ellen 2-11 a mérlegük, és reprezentánsaik kikaptak a Fresno State, a Temple és a Tulane ellen. Nehezen lehetne rosszabb a helyzet...
-Reggie Bush Heisman elvétele
Példastatuálás felső fokon. Kiderült, hogy pénzt kapott a családja a USC-től, ez igaz. A pályán nyújtott dolgai akkor is felejthetetlenek. Vajon miért nem vették el olyan játékosok díjait a különböző szervezetek a múltban, akikről kiderült, hogy szintén fizetett játékosok voltak, vagy egész egyetemi pályafutásuk alatt szteroidokkal éltek?
Dzsoki:
-Reggie Bush Heisman-díjának negligálása
-A North Carolina Tar Heels és a Missouri Tigers tömeges botrányai/rendőrségi ügyei 
-Ruben Narcisse LB (Wyoming Cowboys) autóbalesete és halála.
Höri:
-Case Keenum súlyos sérülése.
-A Tar Heels eltiltásai, de inkább az, hogy még mindig a levegőben lóg sokak sorsa, hivatalos döntés nélkül.
-Weslye Saunders kirúgása.
haromt:
-Ügynökbotrányok és a kezelése. Elkeserítő az NCAA hozzáállása a kérdéshez. Játékosok és csapatok egész idényét teszik tönkre, pedig nem hiszem, hogy az érintett focisták keresnék a managereket. Inkább az ilyen botrányba keveredő ügynököket kéne eltiltani, nem a játékosokat. Különösen egy olyan szervezettől képmutató ez a hozzáállás, akik már sokszor bebizonyították, hogy a profitot sokkal többre tartják, mint a sportteljesítményt. (Bowlok kiosztása, NCAA kosár tournament besorolás stb…)
-Az Ole Miss logójának lecseréltetése. Ha Patrick Willis vagy Michael Oher vagy bármelyik fekete Rebels játékos nem vízionált égő kereszteket a campusba, amikor ránéztek a történelmi logón Colonel Reb-re, akkor nem értem miért kell lecserélni valamilyen vadliberális politikus kedvéért. Éppen a hagyományok a legszebbek a college fociban.
-A Nebraska BigTen-be "igazolása". Profit a hagyományok ellen. Nem szeretem az ilyet.