Divisional Playoff - Szombat

Pittsburgh Steelers - Baltimore Ravens  szombat este 22:30, Heinz Field

Az idei első találkozás:

Kissé rendhagyó módon próbálom beharangozni a szombati első mérkőzést, ahol egy olyan csatát láthatunk majd, amely ugyan nem tartozik az NFL történelmének legősibb rivalizálásai közé, ám biztosan nevezhetjük az elmúlt évtized legkeményebb, és talán legszenvedélyesebb párharcának. A 2000-es évek legizgalmasabb csatái közül is jó néhány meccset ennek a két AFC North riválisnak köszönhetünk.

A rendkívül fiatal csapatnak számító Ravens csak 1996 óta létezik, így mindössze 30 alapszakasz meccsen, és két rájátszás találkozón futottak össze a csapatok, és mindenfajta mérleg a Pittsburgh fölényét mutatja: az alapszakaszban 18-12-re, a PO-ban 2-0-ra vezet a Steelers; és hazai pályán pedig több mint kétszerannyi győzelmük akad, mint a rivális Baltimore-nak (10-5, és 2-0.)
Akad néhány tradicionalista szurkoló, aki a mai napig a történelmi Browns franchiset tartja a Pittsburgh valódi ellenfelének, ám egy rivalizáláshoz általában szükséges mindkét csapat sikeressége, vagy még izgalmasabbá teszi a csatákat az a tény is, ha az erőviszonyok évről évre váltakoznak. Nos, a Steelers 25 meccsből 21-szer verte az új clevelandi csapatot 99 óta, és 2003 óta egyetlen győzelmük van az "új" Barnáknak.. így ezt az egyoldalú viszonyt más néven szokták illetni ("dominál", esetleg "aláz").

A Ravens - Steelers viszony azonban majdhogynem a legelső meccs óta kemény ütközésekben, törött csontokban és indulatokban gazdag. Szemezgessünk hát az emlékezetes momentumok/meccsek közül néhányat.

- A kezdeti Steelers dominancia után 1999 decemberében ünnepelhette első idegenbeli sikerét a marylandi gárda, és a 31-24-es győzelem során Qadry Ismail 258 elkapott yardjával (6 elkapás, ebből 3 darab 50+ yardos TD elkapás) hatalmas rekordot állított fel - a 2000-es években sokáig az is ritka volt, ha egy Ravens WR egy hónap alatt gyűjtött ennyi yardot!

- A 2000-es szezon során a Ravens idegenben lenullázta a Steelerst (16-0), és a meccs után a mindig is szabad szájú Shannon Sharpe beszólt Bill Cowhernek, és az utóbbi évtized legrosszabb Steelers csapatának nevezte a gárdát. A Pittsburgh csattanós válasza október 29-ig váratott, amikor egy körömrágcsálnivalóan izgalmas FG párharcban 9-6-os sikerrel vettek revansot a Ravens-en - azonban az nevet, aki utoljára nevet! Ebben a szezonban ugyanis ez volt a Hollók utolsó veresége, ez után egészen a SB győzelemig meneteltek legendás védelmük és a zseniális (?) Trent Dilfer hátán.

- 2001-ben a Hollók az első meccsen nagy csatában 13-10-re legyőzték a Steelerst - ám visszatérő elemként a fizikai harcba ismét beépült a verbális pengeváltás is, és a sajtóban leközölt apró szurkapiszkák száma exponenciálisan megnövekedett. Még a szoros vereség után először Plaxico Burress fejtegette, hogy a vereség ellenére legalább morális fél sikert arattak, hisz fizikálisan legyőzték a Hollókat (a regnáló SB bajnokot), mire Sharpe megvetően csak Plexiglass néven illette a nem éppen Hines Ward-keménységű elkapót. Néhány héttel később Jerome Bettis azzal öntött olajat a tűzre, hogy az akkor még Bengals LB Takeo Spikes-ot jobb játékosnak titulálta, mint Ray Lewist - a baltimore-i ötvenkettest ez annyira felbosszantotta, hogy több alkalommal is visszaszólt, miközben újságírók garmadája dörzsölte elégedetten a kezét további megnyilvánulásokra várva. A szavak háborúja gyakorlatilag egész éven át folytatódott, olyan nagy nevek részvételével, mint Joey Porter v. Tony Siragusa, de a Steelers aztán a pályán is visszavágott (26-21-re nyertek Baltimore-ban), Ward pedig a korábbi Steelers (és valóban HoF karriert befutó) Woodsont köszöntötte hatalmas blokkal a meccsen. Sőt, történetük során először a rájátszásban is összecsaphatott a két gárda, ahol meglepően simán, 27-10-es sikerrel a Pittsburgh lépett tovább.

- 2002-ben James Trapp és Plaxico Burress verekedtek össze, miután Trapp eléggé aljas módon, a földön fekvő elkapó hasára/fejére próbált rátaposni (helló, Mr. Haynesworth), majd 2003-ban Joey Porter sértődött meg miután egyes Holló védők kicsúfolták “sacktáncát” (miután a játékos lőtt sebbel pihent a pálya mellett, és kénytelen volt kihagyni ezt a meccset.) Node Joeyt nem ilyen fából faragták, amint ezt meglátta, már rögtön a meccs után megpróbált elégtételt venni, és fölmenni a Ravens csapatbuszába, hogy bunyóra hívja ki Ray Lewist. Dicséretes és főképp bátor (vagy talán botor?) cselekedet!

- A 2003-as szezon utolsó alapszakasz körében újból történelmet írt a Ravens! (Pedig nem is PO meccsről beszélünk ezúttal...) Az M&T stadionban elért szoros, 13-10-es győzelmük az első hazai siker volt a franchise kezdő idénye (1996) óta, és azzal, hogy Jamal Lewis 27 cipelésből 114 yardot futott a Steelers ellen, átlépte a 2000 yardos álomhatárt - habár az előre deklarált cél, Eric Dickerson 2105 yardos csúcsának megdöntése nem sikerült. (Jól jellemzi a két csapat viszonyát, hogy a vereség ellenére a Steelers védők egy része boldogan és büszkén hagyta el a pályát, mert sikerült meghiúsítaniuk a rekorddöntő kísérletet.)

- 2004 szeptemberében a Ravens 30-13-ra verte a Steelerst - ám erről a győzelemről lehet sokan lemondanának a lilák szurkolói közül azóta. Hogy miért is? A Steelers irányítóját, Tommy Maddoxot is kiütötte a Baltimore a meccsből, és ekkor debütált egy bizonyos Ben Roethlisberger nevű újonc irányító... aki aztán a maradék 13 meccsét megnyerte (az alapszakasz során kezdőként nem kapott ki), majd második évében Super Bowl győzelemmel folytatta a pályafutását… és azóta nyert még egyet. Drew Bledsoe és Tommy Maddox - ej, miért is vagytok ti üvegből..

A rivalizálás hasonló szinten folytatódott a későbbi években, és bár a Steelers maradt a domináns erő (ők nyerték a divíziót is az utóbbi négy évből háromszor), mindkét oldalon akadtak emlékezetes momentumok.. ezekből csemegéztem most néhányat a vasárnapi meccsre hangolva.

2006. nov. 26.  -  Bart Scott vs. Ben Roethlisberger

2007. nov. 5.  - Hines Ward vs. Ed Reed

2008. dec. 14.- Lawrence Timmons vs. Derrick Mason (0:10-től)

2009. jan. 18. (2008-as konferencia döntő) - Limas Sweed vs. Corey Ivy (0:10-tól)

 

Ugyanerről a meccsről -  Ryan Clark vs. McGahee

 

Mit várok a szombati meccstől

Az idei 2. találkozás:

Steelers Offense

- a Roethlisberger - Ward páros jó napot fog ki: igen, a nagy öregtől várom a komoly meccset. Wallace az elsőszámú elkapó, és a speedster, de van egy olyan érzésem, hogy Ed Reed ellen nem fogják a mély passzokat annyira gyakran tesztelni, mint az esetleg várható lenne - Ward pedig mindig dupla lelkesedéssel játszik a Hollók ellen
- az OL teszi majd a dolgát és viszonylag jó pass protectiont nyújt, de gyenge run offense várható: ez inkább megérzés jellegű; általában egy-egy sokat szidott csapatrész a rájátszásra gyakran összeszedi magát (így volt ez nemcsak korábbi Steelers OL, hanem akár Colts védelem vagy Pats secondary-k esetében is.) A futójáték kevésbé lesz sikeres, hogy miért, erre a Ravens D szekcióban kaphatunk választ.


Ravens Offense

- Ray Rice és Boldin lesz a két fő fegyver: 12-15 elkapás, 150 yard kettejüktől. Mindkét játékos híres arról, hogy nem riad vissza egy csöppnyi fizikalitástól, Rice, mint checkdown célpont kihagyhatatlan, Boldin pedig továbbra is elsőszámú WR célpont marad, és bármelyik Pittsburgh cornert képest megdolgozni.
- az OL bajban lesz, Flacconak nem lesz könnyű, de nem lesz egynél több eladott labdája - Flacco a szezon második felében egyre higgadtabb játékot mutatott (bár 60 percen át még mindig nehéz konzisztensnek maradnia), de ahogy a Chiefs ellen is mutatta, ha gyengén kezd egy meccset, a második félidőben is képes lenyugodni es érettebb játékot mutatni. Ráadásul ne feledjük, az idei első alapszakaszbeli meccsen már vezetett az utolsó két percben egy mérkőzés nyerő drive-ot a Heinz Fielden.

Steelers Defense

- a linebackerek dominálni fognak, főleg pass rush terén: ha Mr. LeBeau előszedi a blitz package-ket, akkor Michael Oher, és a két guard könnyen bajban lehet - különösen Timmonst érdemes figyelni, aki véleményem szerint idén az egész AFC North legkomplettebb és legjobb linebackere volt. Hali és Wake árnyékában, Harrison viszonylagos csendben hasonló remek évet futott, mint pályafutása legjobb szezonjaiban, Woodley pedig imád Flacco és a Ravens ellen játszani, minden irányból érkezik majd tehát az áldás.
- lesz-e elég corner? - ha valahol sebezhető ez a Pittsburgh D, az talán a hátsó osztag, főleg 3-4 WR ellenében. Nem éppen a tipikus Ravens felállás.. de a fiatal tight endekkel, és a Boldin – Mason – Houshmanzadeh - Stallworth négyessel nem elképzelhetetlen. Ike Taylor mögött lehetnek problémák, akár McFadden, akár Gay lesz a kipécézett célpont.
Bár nem hiszem, hogy sokszor fog kapitulálni ez a csapatrész sem, de ha itt komolyabb gondok akadnak, az könnyen a meccsbe kerülhet.


Ravens D:

- Ngata és Suggs a futást elfojtják, de ezúttal csak 1-2 sack jön majd össze a Ravens védőitől - főleg Suggs esetében jellemző, hogy igen szélsőséges formában játszik a Pittsburgh ellen: vagy bombasztikusan megy neki a játék, és minimum 2 sackkel és egy fumblival zár, máskor azonban szinte észrevenni sem lehet; pass rush terén szerintem ezúttal utóbbi fog megtörténni. Ngata azonban egymaga megeszi mindhárom középső Steelers falembert uzsonnára (gyakrabban fog a Ravens 4 DL emberrel, és Ngatával felállni középen a futójáték miatt) - ha az irányítóig nem is lesz elég ideje elverekednie magát, Mendenhallal bőven lesz alkalma találkozni.
- lesz-e sok penalty/DPI? - a klasszikus, minden playben elsüthető “holdingolták James Harrison” (pro-Steelers tábor), illetve “James Harrison aljas, szabálytalan módon szerelt“ (anti-Steelers szurkolók) szókapcsolatok mellett megemlítenék egy másik gyakori hasonló kombinációt is: a Ravens secondary-t is szokás gyakran hasonló penaltykkel vádolni és sújtani. Meccsdöntő lehet, hogy mennyire sül majd a zebrák keze a sárga zászlóval kapcsolatban, egy-egy fizikálisabb WR-CB párharcnál.

Mindkét oldalról:
- There will be blood! (“Vérzek, ó jaj”) - lesznek kemény ütközések, lesznek sérülések, vér, verejték és könnyek.. Goodell úr pedig dudorászva, tenyerét dörzsölve, csekk-könyve mellől figyelheti a mérkőzést a fotelből.


Tippem

Szív: minden idők legszorosabb meccse, mely csupán kétszeres hosszabbításban dől el, azok után, hogy a hosszabbítás első támadássorozatai során mindkét csapat egy rövid mezőnygólt szerez (az új szabályok lehetővé teszik ezt!), aztán 22 percnyi puntháború és mindkét oldalon egy-egy kihagyott FG után, Billy Cundiff 44 yardosával nyer a Ravens.
Ravens, 23-20 (double OT)

Agy: 20-17, Steelers

Lang Péter (Igor)

 

A szerkesztők tippjei

gsn	Soldados	Dzsoki	Konqueror	Höri	Rajna	DoM
Steelers	Steelers	Steelers	Steelers	Steelers	Steelers	Steelers
Haromt	Somoskovig	Igor	Szabler	Tomeee	Fucu	Hurka
Ravens	Ravens	Ravens	Ravens	Ravens	Ravens	Steelers

 Atlanta Falcons - Green Bay Packers, vasárnap éjszaka 2:30, Georgia Dome

 

Pap Dániel (konqueror)

Az egész wild card kör legszorosabb, legjobban várt mérkőzésének tekintették a szakértők a Packers-Eagles összecsapást. Nos, talán nem ez volt a legjobb meccs a négyből, de azért rossznak sem volt nevezhető, ahol a Packers továbblépett az Eaglesen. A Packers dolgát segítették a meccsen az Eagles büntetései, Akers kihagyott mezőnygóljai, DeSean Jackson sérülése, de természetesen ezek csak adalékok voltak a sikerben. A meccsen a leginkább érdekes, és a Packers szurkolók számára bizonyára örömteli dolog a futójáték, pontosabban annak megjelenése volt. Starks személyében ugyanis egy olyan játékos játszott remekül vasárnap, akitől senki sem várta ezt. Bőven 100 yard fölé jutott, ezt tényleg senki sem várta tőle, mindenki inkább a passztól félt, ha a GB szóba került. Most viszont egy olyan fegyvert húzott elő a zsebből a Green Bay, ami eldöntötte a meccset. Emellett pedig az Eagles futójátékát szinte teljesen sikerült megállítania a Packersnek, Matthewsék nem hagytak sok teret Vick és csapata számára. A meccset pedig pont egy olyasmi jelenet zárta le, amire utaltam a beharangozóban, az utolsó passznál Vicknek muszáj volt elvállalnia a mély passzt Cooper felé, azonban Tramon Williams, akinek már az alapszakaszban is volt 6 interceptionje, remek helyezkedésének köszönhetően leszedte a labdát, és a meccs (valamint a Philly szezonja) véget ért. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni azt, hogy az utolsó két percre hátrányból jött volna a Packers, ha nincs Akers két kihagyott mezőnygólja. Továbbá a Green Bay támadójátéka, a jó futójáték ellenére, közel sem volt olyan lehengerlő, mint ahogy azt a szakértők várták. Leginkább a mély passzokat hiányolhattuk, bár ez is csalóka, hiszen láthatunk vasárnap is egy hosszú passz utáni dropot Jonestől, ami szinte biztosan TD lett volna, és akkor megint másképp alakul a mérkőzés képe. Ez is példa arra, hogy milyen apróságokon múlik egy meccs, egy szezon.

Mit várok a Falcons ellen?

Nagyon érdekes, és jó összecsapásra számítok az Atlanta ellen, amelyet főleg a támadófoci szerelmeseinek tudok ajánlani. A két csapat már találkozott egymással az alapszakaszban, méghozzá a 12. héten. Igazán szoros mérkőzés volt, ahol csupán 3 ponttal tudott a Sajtfejűek fölé kerekedni az Atlanta. A meccs kiélezettségét jellemzi, hogy 9 másodperccel a vége előtt dőlt el minden, Matt Bryant mezőnygóljával. A fő matchupot abban látom, hogy a Falcons secondary miképp tudja levédekezni a Green Bay passzjátékát, illetve, hogy meg tudják-e ismételni a wisconsiniak az Eagles ellen látott teljesítményüket futás terén. Ha mindkét összetevő működne, akkor nagyon nehéz dolga lehet a Falconsnak. Ugyanakkor a Falcons futójátéka papíron erősebb, mint a Green Bay-é, és idén a passzok is mennek rendesen, hála a remek formában levő Roddy White-nak. Abban mindenesetre szerintem egyetértenek a szakértők, hogy csupán a pillanatnyi forma dönt majd a két, hasonló erősségű csapat között.


Tippem:

A Falconsról idén nem esett túl sok szó, nem ők folytak a csapból, viszont szépen csöndben nyerték a meccseket, és az NFC egyik legerősebb csapatává nőtték ki magukat. A Packers ellen igazi kétesélyes mérkőzés lesz, ahol nüanszok fognak dönteni. Egy árnyalatnyival erősebbnek érzem a Falcons csapatát, de a Packers győzelme esetén sem fogok meglepetten hátrahőkölni a televízió képernyője előtt ülve.

Az alapszakasz találkozó:

 

Herczeg Ádám (Höri):

A Falcons csapata idén nem kis dicsőséget ért el azzal, hogy az NFC legerősebb divíziójából kiemelkedve húzta be a Nemzeti Főcsoport első helyét. Megmutatták, hogy meg van bennük a lehetőség, hogy 1999 után ismét Super Bowlt játszanak, most viszont új helyzettel állnak szemben. Ők a favoritok egy olyan találkozón, ahol nem lehet hibázni. Az alapszakasz második felében már megtapasztalhatták, hogy milyen érzés a tabella tetejéről ránézni a többi csapatra, és pont emiatt a rangadókra is nagyobb teher nélkül mehettek ki. Ma egy olyan összecsapás elébe néznek, ahol már a kiesés a tét, és egy olyan gárda érkezik a Georgia Dome-ba, amely megmutatta, hogy bárki ellen képes nyerni, akár idegenben is.

A támadók szerepléséről mindent elmond, hogy Mike Mularkey koordinátort már az alapszakasz végeztével megkörnyékezte néhány egylet azok közül, akik új vezetőedzőt kerestek. Pech, hogy egyik helyen sem voltak annyira türelmesek, hogy megvárják, míg a Falcons számára is befejeződik az idény.
Összességében elmondható a csapatról, hogy nagyon szerencsések voltak idén a sérülésekkel, mindössze 4 játékosuk került IR-re a szezonban (ez néhány helyen egy heti termés) és egyikőjük sem meghatározó. Jerious Norwood jelenléte persze semmiképp se ártott volna, de nélküle is többszereplős a futójáték, szóval annyi baj legyen.
Az offense legnagyobb ásza egyértelműen Roddy White. A 29 éves elkapó idén karriercsúcsot döntött elkapott yardok terén, ami nem kis szó, hiszen volt már neki 1300 yardos szezonja, és mindezt úgy tette meg, hogy az ellenfél védői tudták, hogy csak rá érdemes figyelni ebből az elkapó garnitúrából. A másik stabil kezdő, Michael Jenkins szinte semmiben sem mérhető társához, ő inkább a magasságot tudja biztosítani, mint red zone célpont (akárcsak Finneran), sokkal többet nem. Harry Douglas pedig a tavalyi év mulasztása után nem tudott fejlődni újonc idényéhez képest, ez némileg meglepő. White tehát ilyen nem túl veretes depth-tel a háta mögött is Pro Bowl évet villantott, ez mindenképpen megsüvegelendő.
Tony Gonzalez sem vitte idén túlzásba a parádét, de hát a kor a liga leendő Hall of Famerein is meglátszik. Csak első két évében kapott el ennél kevesebb yardot, mint idén, de még most is a második legbiztosabb célpont White után számszakilag.
Szerencsére Matt Ryan már van olyan dörzsölt irányító, hogy a szerényebb felhozatalt is szépnek láttatja. A harmadéves, egykori 1/3-as választott idén 28 touchdown mellett csak 9 picket dobott, 3705 yardja pedig egy kerek, 91-es ratinghez volt elég. Mivel csapata a konf tetejére masírozott, így a Pro Bowl meghívó is megérkezett hozzá, ellentétben mondjuk Aaron Rodgers-szel. Ryan abszolút érett, és kiegyensúlyozott játékot nyújt. Nem csak kamuból mondhatjuk rá, hogy az új generációs QB-k egyik legjobbika. Ő nem a screen passzokkal és a TE kereséssel szedi a yardjait.
A támadófalat az állandóság jellemzi. Mind a 16 alapszakasz meccsen ugyanaz az ötös állt ki. Sam Baker, Justin Blalock, Todd McClure, Harvey Dahl és Tyson Clabo. Főleg utóbbinak volt kiemelkedő szezonja, és most Clay Matthews ellen megint sokat dobhat saját értékén.
Ötükön kívül még Ovie Mughelli fullbacknek volt nagy szerepe abban, hogy Michael Turner a liga 3. legtöbb yardját tudta megfutni idén. A későn érő running back formája olykor már első atlantai évét idézte, kérdés, hogy a zöldek átlagon felüli front7-je ellen melyik arcát mutatja. Ha nagyon nem menne a dolog, akkor Jason Snelling, a szintén jó felépítésű váltótárs iránt is lehet bizalom, elvégre a jelenlegi Packers nem túl izmos RB egységében ő is jó névnek számítana.
Passzolt yardban 15. futottban 12. a ligában a Falcons, pontszerzésben mégis top5 a csapat. Ez csak úgy fordulhat elő, ha a védelem és a special team is besegít.

Az egység nagy feltámadását John Abraham mutatta be, akit már épp kezdtünk temetni, amikor hozott 32 évesen egy 13 sack-es szezont. Azzal, hogy az ellenfelek is őt akarják kivonni leginkább a védőfal tagjai közül a játékból, általában megnyílik a terület a másik oldali pass rusher, így Biermann, Sidbury, Chauncey Davis vagy a sajnálatos bust, Jamaal Anderson előtt. Az arkansasi olykor előfordul a fal közepében is, de ez a vadászterület leginkább Jonathan Babineaux-é és Corey Peters-é. Meglepetésre Peria Jerry nem tudott a kidőlése után olyan magas szintre felkapaszkodni, hogy több bizalmat kapjon egy váratlanul magasan húzott 3. körös sophomore-nál, de legalább a merítési lehetőség is nagyobb Mike Smith számára.
A linebacker trióban aztán minden korosztály képviselteti magát. Kezdve a rutinos, ám lassulóban lévő Mike Petersonon át a jelen nagy playmakerén, Curtis Loftonon keresztül (118 szerelés, 2 sack, 3 fumble, 1 INT) a jövő nagyágyújáig, Sean Weatherspoonig. Sajnálatos, hogy az emocionális vezérnek is tartott ’Spoon idén több meccset is kihagyott és a sérülések miatt csak ötször volt kezdő, de tehetsége alapján nem kérdés, hogy hol a helye már most. A rotáció legfőbb szereplője Stephen Nicholas, aki több helyre is be tud ugrani sérülés vagy pihentetés esetén, rendkívül hasznos backup.
Sokáig a secondary volt az achilles pontja a csapatnak, és lehet, hogy most is, de már sokkal kevésbé kirívó mértékben. Kellett ehhez egy 57 millió dolláros ember, nevezett Dunta Robinson, aki a houstoni telephelyváltás után kissé nehezen indult be, de ma már erőssége a csapatnak. Valamint kellett az, hogy a frissen draftolt defensive backek beérjenek. Brent Grimes esetében ehhez több idő kellett, mint azt vártuk, de mégiscsak egy undrafted, az NCAA 3. osztályából érkező játékos, szóval valamennyire ez magyarázható. Érdekesség, hogy Grimes ugyanannak a Shippensburg egyetemnek volt a hallgatója, mint a sajtfejűek új közönségkedvence, John Kuhn. A William Moore- Thomas Decoud safety duónak inkább előbbi tagjától kell félni, ha labdaszerzésre kerül sor, annak ellenére, hogy ő a strong, mégis jobb keze van. Szerelések számában szinte ugyanolyan a mérlegük, szóval kiválóan el tudják osztani a feladatokat.
Visszahordásban Eric Weems-től idén már láthattunk pár villanást, aki pedig egyszer elfut, az máskor is megteheti, a legváratlanabb pillanatban is. Matt Bryant kellően magabiztosan lövi idén a mezőnygólokat, szóval nem árt figyelni rá David Akers esetéből kiindulva…

Mit várok a Packers ellen?
A toldozott-foltozott wisconsini társaság minden meccsen talál valakit, akiről semmit se tudunk és mégis képes főszereplővé válni. Legutóbb Starks volt az alany, nem hiszem, hogy megismételhető az akkori remeklés, főleg, hogy az Atlanta ellen célravezetőbb inkább passzolni. Rodgers elégszer bizonyította már klasszisát (például a Georgia Dome-ban is), és ha turnover nélkül letudja ezt a kört is, akkor igencsak meleg helyzetbe kerül a hazai gárda.
Michael Vick kikapcsolása sikerült, Matt Ryan viszont egészen más játékot fog kivitelezni. Az egyik kulcskérdés, hogy Tramon Williams mit kezd majd Roddy White ellen. Ha őt kikapcsolják, akkor a passzjátéknak vége van, más kérdés, hogy ez sohasem szokott sikerülni. Az is érdekes lesz, hogy Gonzo mennyire lép elő, mint rangidős vezérhím, mennyire lesz benne a játékában az, hogy talán az utolsó lehetősége, hogy gyűrűért menjen a rájátszásban. Nem mintha őt különösebben motiválni kéne, de semmiképp sem mindegy, hogy fel tudja-e villantani korábbi önmagát, vagy sem.
Ha Turnernek jó napja lesz, akkor jó esélyekkel indulnak egy újabb hazai pályán elért győzelem felé, igaz a Packers ellen nem szoktak brillírozni a futók.

Tippem:
Matt Ryan Atlantában eddig egyetlen egyszer kapott ki, emiatt is ők a párharc esélyesei, és emiatt is hiszem azt, hogy a Packers jobban fog játszani, mint azt sokan várják, és valamivel nagyobb rutinjukba belekapaszkodva újabb idegenbeli győzelmet aratnak. Azt nem tudom elképzelni, hogy ezt a párosítást bármelyik fél is simán be tudja húzni, szóval izgulnivaló lesz bőven.

 

A szerkesztők tippjei:

DoM	Rajna	gsn	Höri	Dzsoki	Somoskovig	Haromt
Packers	Packers	Packers	Packers	Packers	Packers	Packers
Fucu	Konqueror	Tomeee	Szabler	Igor	Soldados	Hurka
Falcons	Falcons	Falcons	Falcons	Falcons	Falcons	Packers